Október 2006 Kolozsvár a históriában |
Bevezető Kincses Kolozsvártól – romlott Kolozsvárig Kiss András A humanista plébános, az asztrológus főbíró és a fejedelmi diplomata háza Kovács András Kolozsvári várak, városfalak, kaputornyok,bástyák Gaal György Sportélet a reformkori Kolozsváron Killyéni András Az 1848-as forradalom kezdetei Kolozsvárt Egyed Ákos Szobor a kertben Murádin Jenő Történeti szubkultúrák/ csoportkultúrák Kolozsváron a 20. században Ilyés Sándor Volt egyszer egy Suomi tér Murádin János Kristóf 1956 — 2006 Nagy Imre hagyatéka ma múzeumi darab Rainer M. János–Kovács Kiss Gyöngy A román pártvezetés és Nagy Imre sorsa Alekszandr Sztikalin 1956, te csillag (vers) Faludy György Az 1956-os forradalomról 50. évfordulóján András Sándor Toll A teríték marad Rigán Lóránd História Bizalmatlanság, vádaskodás, vasfüggöny (2.) Fülöp Mihály–Vincze Gábor Az orvos és páciensei... Bokor Zsuzsa Mű és világa Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának néhány képzőművészeti ábrázolásáról Sümegi György Közelkép Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója Tamásné Szabó Csilla Levelestár Szisz – költők, forradalmak Kántor Lajos Téka Kívülállók társasága Vallasek Júlia Nagyhatalmak árnyékában Kovács Kiss Gyöngy Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije Nagy Róbert Két erdélyi szamizdat kiadványról Győrffy Gábor Az interpretatív klasszika-filológia lehetőségei Bakcsi Botond A Korunk könyvajánlata Talló Város, ahol a Napnak útja van Soós Amália A nándorfehérvári diadal évfordulójára Sárándi Tamás Abstracts Számunk szerzői | Rigán Lóránd A teríték marad Egyik talányos aforizmájában René Char azt írja, hogy örökségünket nem testamentum formájában hagyományozzák ránk, vagyis nem afféle leltárban, amelyből egy immár elégedett, bár azért udvariasan meghatódó örökös rájönne, miféle családi értékeket vehet ő át a múltból. Forradalmakat örökölni ilyen értelemben nem is lehetséges, sőt minden egyes nemzedéknek szüksége van a saját forradalmára, hiszen, Camus-vel szólva, egy pestisjárvány legyőzhető ugyan, maga a pestis nem. Ezért a forradalmi cselekvés, már amennyire ilyesmi emberi dolgok kapcsán egyáltalán kimondható, örök érvényű, ám örökölhetetlen: sohasem zárul le, mert csupán azokban teljesedik ki, akik egyelőre még élnek. Félkész, mindig sikertelen, valahol a folyamatos jelenben halasztódó tett, nem a törvényszerűen mostoha történelmi körülményeiből, de önnön természetéből kifolyólag. Mert nem betölteni igyekszik valamely teret, hanem felszabadítani azt, tulajdon megvalósulása nem más, mint a lehetőség. Helye üresen tátong, ám a teríték marad. Saul helyett Izsákot kellene, írta ott Izsák, nem a Kreml felé vezető út derekán, hanem oltárától, a hegyről lefelé jövet kérdeznünk mindezekről. Mert az éggel itt lent éppen egyközű sáros földút is fut. Csakhogy Izsák illetéktelen: se nem hús, se nem hal. Se nem megtért, se nem áldozat, még forradalma sincsen. Se nem mondja, hogy van. Foganásakor a forradalom még volt, a forradalmárok nem mentek bele többet. Izsáknak ilyen szép történetben nincs keresnivalója. Könnyebb lehet egy tanknak átmenni a tű fokán, mint a magamfajtának üdvözülnie, mert a tű fokán még a tű is átment. Hiába lefelé megy az ember, csak felrúgják énekelni vagy értekezni egyet. Pedig ők se ott fent vannak gombostűvel kitűzve a mennybolt hajtókáján, hanem lent vannak, istenem, mind a föld alatt. Vagy talán a megtérés se más, mint hogy közös vacsorához hívjuk az Urat, aki nyilván itt van, helye betöltve bennünk, de terítéke végig az asztalon marad. Főúr, pecsétes lett az abrosz! Uram, a jogaimért jöttem! Hol is hagyta?
|