A mozi pénztára előtt hosszú emberkígyó: ma az „Ártatlanság szenvedélye” film bemutatója s főszereplő, a film starja Miss Pola Swanson vagy Gloria Negri saját személyében megjelenik az egyik páholyban. Sőt a meleg fogadtatástól megindultan, túláradó szívén uralkodni nem tudva, azt a tíz szót is improvizálni fogja, amelyet az úton Hollywoodtól Newyorkig könyvnélkül betanult.

A pénztárost majd szétszedik. Egyik a másik után, egyik a másik után, jönnek az emberek, nyujtják a pénzüket és kérnek jegyet.

„Igazán ott lesz?” kérdezi mindegyik.

„Ott, ott”, feleli türelmetlenül, szárazon és röviden a pénztáros. Aztán még szárazabban:

„Next!” Next annyit jelent: „A következő”.

Az előbbi, akivel minden dolgát a pénz átvételével elintézte, nem létezik többé a pénztáros számára. Az ő számára feloldódott a semmibe. A multé, meghalt, sohasem is élt, egyáltalán soha eszébe sem jutott megszületni. De annál inkább él és az életet, a figyelmet, a szolgálatkészséget és a lekötelező mosolyt érdemli – a Következő, a Next. Ez az, aki még csak most következik, aki a soron van, aki a pénzét már készen tartja, közeledik, kinyitja a száját és kér:

„Két jegyet a tizenharmadik sorba.”

Érte van minden igyekezet; ő lépett az előző helyébe. De már kifizette a pénzt, megkapta a jegyeket a tizenharmadik sorba s a Következő az előző lett, a többé nem létező, elfeledett mult. Így lesz semmivé az éjfél utolsó ütésével a Ma, amely tegnap még Holnap volt.

Már a következő „Next” van soron, őt illeti minden figyelem, minden igyekezet.

„Next” – ebben a keretben folyik az amerikai élet. A jelenlevő nem számít. Ami fontos, az a jövő. A jelen nem létezik s ez a nemlét nem filozófiai, hanem reális fogalom. A jelen Amerikában az első reggeli kiadástól az utolsó esti kiadásig tart. A jelent minél gyorsabban el kell intézni, mint egy terhes kötelességet, mert mögötte ott van már a Következő, a Next. Ez a következő holnap reggel itt lesz, egészen korán. Ez a Next holnap meglepően szép lesz, mindent megmagyaráz majd, megjutalmaz a felületesen élt máért, minden gondért, csalódásért, rosszul sikerült üzletért, a cél nélkül elpocsékolt pénzért. Ez a Next a következő nap mosolyogni fog. Nem is lesz olyan rövid, mint a mai nap, sok, sok napig, hétig évekig fog tartani.

S ez nem álmodozás valami lehetetlenről, egész pontos, gyakorlati érzése ez a következő valóságnak. Holnap korán reggel meg fog szólalni a telefon és Mr. N. közölni fogja, hogy minden rendben van. Vagy pedig jönni fog egy levél N. N. ügyvédtől, amelyben stb” de ime a következő nap a „Next” beköszöntött. S a telefon hallgat; levél ugyan jött az ügyvédtől, de ebben a levélben csak arra emlékeztetik az embert, hogy a legfőbb ideje, hogy a hatszáz dollárt kamataival kifizesse, különben a legközelebbi lépés „the next step” a bíróság felhívása lesz.

Figyeljék csak meg, hogy egy amerikai, aki belép a szobába, ahol barátai és ismerősei vannak, miképen üdvözli őket. Felteszi a kérdést: How are you? (Hogy van?), de a feleletet már nem várja be. Nem is illik e kérdésre válaszolni, legfeljebb ugyanazzal a kérdéssel. Mialatt az egyiknek a kezét megszorítja, nem néz rá, mert már a következőre néz. És amikor már erre került a sor s ennek szorítja meg a kezét és ennek leszi fel ugyanazt a kérdést, amelyre feleletet nem vár, szemével már ismét a következőnél van. Ugyanaz a lebecsülése az adottnak, a jelenlevőnek, ugyanaz a hódolat a jövőnek, a közvetlenül következőnek.

S éppen úgy van a barátságban, a szerelemben vagy abban, amit Amerikában szerelemnek neveznek. Sehol a világon nincs annyi válópör, mint Amerikában. A bírák megfulladnak a válópörökben.

Egy házasság nem sikerült, nos, a legközelebbi, amelyet minden időveszteség nélkül megkötnek biztosan sikerülni fog. Lehet, hogy ez a házasság nem sikerült és pedig épen azért nem is sikerülhetett, mivel egy következő házasság kívánsága már fennállott. Ez az előbbi házasság csak „fogalmazvány” volt; a „tisztázat”, az igazi holnap következik s bőségesen kárpótolni fog a mostaninak bajaiért.

Biztos, hogy a szebb jövőről mindenki álmodozik, nem csak Amerikában, hanem az egész világon, enélkül a jelen nem volna elviselhető. Ez a messianizmus. Az eljövendő boldogság várása szebbé és reményteljesebbé teszi az emberek hétköznapját. De Amerikában azonban nincs messianizmus. Ott nem beszélnek és nem álmodnak a holnaputánról, hanem csak a holnapról. A „Next” nem valami csoda, amely be fog következni, semmi rendkívüli, hanem mindig a lehetséges, a reális. Tegnap egy szomszédomhoz érkezett meg, holnap talán hozzám.

A messianizmus, a hit a holnaputánban, szellemi életet, kulturát teremt. A „Next” ellenben a fizikait, a technikait fejleszti ki, a civilizációt. Lehet a szellem nevében élni és az ideál megvalósítását a bizonytalan jövőbe kivetíteni. De ha az álom váltóját másnap le kell számitolni és pedig egy bankban, amely a legközelebbi földalatti vasúti megállónál van, úgy erre a célra legelőbb is a földalatti vasútat és a. bankot kell felépíteni. Mint ahogyan épen úgy a telefont is, amelyen holnap felhívnak, hogy bejelentsék, minden rendben van. Így vezet a Next-principiuma, a legközelebbire való beállítottság a technika nagy vívmányaihoz. Ez a fejlett technika egyben mauzoleum a mult sírján és igéret, hogy a nap holnap fel fog kelni. Igen, a nap holnap fal fog kelni, de nem a hegyek, hanem a felhőkarcolók fölé, a bankok, a hidak és a magasvasút által elsötétített, nyomorúságos keresztuccák fölé.

Minden a holnap számára van előkészítve, minden akadályt eltávolítanak, hogy ez a csodálatos, realizáló nap holnap megtarthassa bevonulását. De ez a nap nem Phoebus-Apollo kocsiján fog érkezni, nem is a Messiás fehér lován, hanem egy részletre vett automobilon.

Az óvilág ragaszkodott a „szeresd embertársaidat”-hoz, mivel az egyes embernek igen nehezére esett szomszédja mellett élni. Homo homini lupus est – és azért a parancs: ne kívánd embertársadnak, amit önmagadnak nem kívánsz. Amikor a modern Európában a tényleges rabszolgaságot a jogi-gazdaságival helyettesítették, az élet annyira elviselhetetlen lett, hogy előállott az emberekben a távoli szeretetének eszméje. Ez a holnapután víziója. Kolumbus országa a két európai princípium között egy közvetítő principiumot talált: a Next szeretetét. Az új, a harmadik Rómát nem annyira az óceánok vízsivatagja választja el Európától, mint inkább az amerikanizált szociális elv, a Next-ben való hit. A távolságot Kelet és Nyugat között, Nyugat és Kelet között át lehet hidalni az amerikanizált technika segítségével; a Next-principium azonban átvihetetlen. Messianizmust havi részletekre Európa nem tud átvenni. Talán még forradalomhoz fog ez vezetni.

„Mi az?” kérdi a titkárnő a telefonnál.

„Itt N. ügyvéd, kérem, mondja meg X. úrnak, hogy minden rendben van. Az ügy teljesen rendezve. Egy óra múlva felhívhat”.

„Ezt nem teheti. Ugyanis meghalt”, fogja felelni a titkárnő. „Amint korán reggel az irodába jött.

„Bocsánat,” fogja az ügyvéd félbeszakítani, „majd elmeséli máskor a dolgot. Most nincs időm. Vár a következő – Next...”