Két magyar mérnök, Szemző János és Uher Ödön egy új nyomdai eljárást konstruált, amelynél az eddig használatos ólom betűket egy fotómechanikai eljárás helyettesíti. Az új nyomdai technika lényege abban áll, hogy egy átlátszó betűmatrica segítségével (amelyben megvannak az öszszes használatos írásjelek, nagy és kis betűk, különböző betű-tipusok stb.) a kézirat kiszedéséhez szükséges betűket optikailag egy fényérzékeny réteggel bevont lemezre vetítik, úgy, hogy ezeknek sorozata a kívánt szavakat, sorokat adja ki. Az így megvilágított lemezeket fotóchemiai eljárásnak vetik alá és az így készült matricák alkalmasak a további sokszorosításra akár az Offset vagy más nyomdai eljárással. A nyomtatványok előállításánál a legtöbb időt rabló, tehát legdrágább a szedés. Minden nyomdai termék a legkülönbözőbb fajtában és nagyságban igen különböző írásjelek alkalmazását kívánja meg. Ennek következtében a nyomdák kénytelenek igen nagyszámú ólom betű típusok beszerzésére és raktárban tartására. A szedőgépek már jelentékenyen meggyorsítják a szedés munkáját, S a nyomdának nem kell óriási tömegű ólombetűt tartani raktáron, hanem csak betűtipus sorozatokat, amelyek a mindig átönthető ólomból öntik ki a matricákat. A betű-tipusok és az írásfajták sokfélesége, az egyes alkatrészek elkopása és helyettesítése, azonban még mindig eléggé megdrágítják a szedőgép munkáját is.

A fényszedőgép az ólombetűk vagy acél matricák nagy tömegét, kis számú, olcsó írásjegy-formálóval helyettesíti, miáltal a nagy tőkebefektetést igénylő betűtömeg beszerzése fölöslegessé válik. Az új eljárás által egy a mostanihoz képest igen kis tőkebefektetéssel igen gazdag, nagyság és forma szerint korlátlanul változtatható matrica és betűkészlet szerezhető be. A meglevő irásfajták minden lehetséges nagyságban előállíthatók a betűk optikai kicsinyítése, vagy nagyítása által.

A fényszedőgép matricáinak betűi kitünő éles nyomást adnak és éppen olyan nagytömegű sokszorosítást tesznek lehetségessé mint az ólom matricák. Az így előállított nyomtatvány tipográfiai kvalitása egyenértékű a litográfiáéval és a hasonló eljárásokéval, élessége és finomsága magasan fölötte áll annak, ami az ólom betűkkel elérhető. Emellett a matricák nem használódnak el, élettartamuk és fölhasználhatóságuk gyakorlatilag úgyszólván végtelen és az egyszer elkészült lemezek és matricák bármily hosszú ideig megőrizhetők és újabb szedési munka nélkül bármikor újból, használhatók.

A Luminotype, ahogy a föltalálók szedőgépüket nevezik, lényegében egy automatikus írógép, amelynek tastatúrája a szedendő szöveget egy fényérzékeny lemezre, vagy filmtekercsre írja elektromos átvitel és optikai megvilágítás közvetítésével. A gép kezelése hasonló a közismert Linotype vagy Monotype szedőgépek kezeléséhez. A betűközök szabályozását, a sorok kiegyenlítését a Luminotype teljesen magától végzi s ezáltal lehetségessé teszi, hogy a szedő óránként 7–8 ezer betűt szedjen. Az utólagos korrektúra és átrendezés az által lesz lehetséges, hogy a gép egy vékony filmszallagra egymás mellett fekvő sorokat szed. Az így készült Morseszallagokon láthatóvá váló szövegen mindenféle korrektúra lehetséges. A javításokat, illetőleg változtatásokat az egyes hibás sorok kiszedésével és behelyettesítésével végzik el. A kiszedett és kikorrigált sorokat a metteurgépbe teszik, amely a sorokat ugyancsak fotomechanikai úton igen nagy gyorsasággal oldalakká egyesíti.

Szakemberek véleménye szerint ez az új szedési eljárás forradalmasítani fogja a nyomdaipart az óriási munka és tőke megtakarítás által, amely az új eljárás által elérhető. (K. M.)