Arad, 1928 augusztus 7.

Kedves El Quafit!

Kár, hogy nem tudom a címedet, mert nem tartom valószínűnek, hogy egy magyar folyóiratban eljutnak Hozzád soraim. Ámbátor sosem lehet tudni. Néha hajótöröttek palackbazárt leveleit mégis csak rendeltetési helyére sodorja az óceánok árja, hátha egyszer eljut ilyeténkép Hozzád levelem is, a betüóceánok gondolatárjában. Hiszen Te is így jutottál el Kisázsia valamely sivatagából vagy az Atlas-hegység egy romantikus völgyéből az amsterdami olympiász egyik startvonalához. Melleden ekkor már az R. F. betűk díszelegtek és amikor negyvenkét kilométer és kétszáz méter lefutása után elsőnek dobtad le a célszalagot, a stadion árbócénak ormára felrepült a francia trikolor.

Nem tudom, kedves El Quafit, hogyan tetted meg a palackbazárt levél hosszú, kiszámíthatatlan, véletlenektől irányított útját. Lehet, hogy Transjordániában harcoltál, a drúzok vagy tuaregek soraiban. Lehet, hogy Marokkóban, a riffek vagy kabylok között. Mindenesetre azonban a franciák ellen. De az is meglehet, hogy Algirban vagy Tunisban álltál be a spahik vagy zuávok soraiba, mert azoknak cifra ruhájuk van és jó zsoldot kapnak. Talán még jobban tetszett Neked az afrikai vadászezredek egyenruhája. Mondom, nem tudom. Valamint Te sem tudod azt, miért nevezik marathoni távnak azt a távot, amelyen Te francia trainer vezetése mellett trainíroztál oly szép eredménnyel.

Nos hát, kedves El Quafit, én ez utóbbit megmagyarázom Neked, anélkül, hogy előbbi kérdéseimre Tőled feleletet várnék.

Tudd meg tehát, hogy az a névtelen, aki Marathon harcteréről az athéni agoráig futott, hogy a perzsákon kivívott győzelmet elsőnek vigye hírül, az futotta először ezt az azóta klasszikussá vált távot. Nem fontos, hogy kellő training hijján holtan esett össze – győztünk – végső diadalordítással Athén piacán, az sem fontos, hogy a görögök ujabb térképek alapján harminchét kilométerben akarják megállapítani a marathoni távot. A fontos csak az, hogy megértessem Veled valahogy a dolgot. Figyelj csak. Képzeld el, hogy valahol, egy transjordániai sivatagban, egy marokkói hegységben drúzok avagy riffek megsemmisítenek egy francia hadosztályt. (Történt már ilyesmi, öregem.) Már most Te, mint jó futó nekiiramodol és elsőnek akarod törzsedben hírül adni, hogy nem kell mészárlástól, vagy más effélétől tartani, a franciák egyelőre távolmaradnak technikai akadályok miatt. Ebben az esetben marathoni futó volnál.

Lehet, hogy ez kissé zavaros előtted. Lehet, hogy a francia trainer csak a marathoni távra idomított és szellemi trainingedet elhanyagolta. Ez esetben nehéz lenne megvilágítanom előtted trainereid gyarmatpolitikáját. Mert ezt akarom. Tudnod kell, kedves El Quafit, mi köze van a Te spurtodhoz, finishelésedhez, startolásodhoz és célbafutásodhoz annak a trikolornak, amelyet a Te verejtéked árán fellibbentettek az olympiai stadion árbocára. Ezt akarom megmagyarázni Neked, ügyelj hát.

A mult év őszén beállitott hozzám egy Csiky István nevű ember. Hogy történetesen egy Gelence nevű faluból származó székely fiú volt, az Téged nem igen fog érdekelni, hiszen a székelyekről vajmi keveset hallottál, jó El Quafit. Ellenben az talán érdekelni fog, hogy a lába dumdummal volt elnyomórítva és csakis ennek a dumdumnak köszönheti, hogy végre kiszabadulhatott a tízéves francia fogságból. Mint ő mondta: francia pokolból. De kezdjük az elején.

Ez a Csiky István kadét volt az istenbenboldogult osztrák-magyar haditengerészetnél. Egy torpedónaszádon szolgált, amelyet a franciák az aegei tengeren elsülyesztettek. Igy került fogságukba, az ezerkilencszáztizenhetedik esztendőben. Társaival a francia Kongóba vitték, itt dolgozott három esztendeig a kaucsukültetvényeken. Talán tudod, mit jelent ez. Ha nem tudnád, mondja el Csiky István. Néger altisztek rinoceroszkorbácsa suhog az ötvenfokos melegben, véres cafattá tépve annak a fogolynak a hátát, aki nem dolgozik elég gyorsan. Az oroszlánok legelnek az ültetvényeken. Naponta széttépnek egy-egy hadifoglyot, de a néger altisztek húsától sem idegenkednek. A sakálok és dögkeselyűk pedig állandóan lesik, mit hagy nekik a sivatag királya a tetemből. Ekkor jön a versaillesi és trianoni békekötés. Kihirdetik a foglyok elött, aztán hajóra rakják őket és viszik – Madagaszkár szigetére. Ott további három évig töri a követ Csiky István, a békekötés értelmében. Nem néger altisztek verik, hanem a fegyenczászlóaljak altisztjei. Minden fegyencnek joga van belépni e zászlóaljakba, aki öt évnél nagyobb büntetést kapott. Szóval egészen jó anyag. Ezekre legionáriusok ügyelnek, a legionáriusokra pedig zuávok és szpahik. Hogy mi az idegenlégió, azt biztosan tudod. Csiky István itt találkozott honfitársának, Benyovszky Móric grófnak szobrával. A madagaszkáriak most is hódolnak eme szabadsághősük emlékének, aki tiz esztendeig távoltartotta tőlük egykoron a francia kulturát. Itt négyezer fogoly lázadt fel. Az afrikai vadászok, legionáriusok és a fegyenczászlóaljak lemészárolták őket. Az a néhány száz, aki túlélte a mészárlást, Marokkónak irányíttatott, az Atlas-hegység szénbányáiba. Ott két évet dolgozott Csiky István, a békekötés értelmében. Egyszer aztán a riffek ellenálhatatllan rohama kiszedte a franciák kezéből a szénbányákat, foglyostul. A foglyok egy szálig a franciák ellen indultak, bosszut lihegve a rettenetes kínzásokért. És ott harcoltak a riffek soraiban németek, törökök, bulgárok, magyarok, osztrákok, orosz emigránsok és orosz bolsevikik. Öszszegabalyodtak a célok, már csak önmagukért folyt a harc és a francia hadseregszállítókért. Így kerültek szembe magyar a magyarral, német a némettel, hiszen a riffek ellen harcoló idegen légióban is vannak jócskán. Érted ezt, El Quafit? És érted, hogy a franciák itt próbálják ki azokat a gázgránátokat, amelyeket az eljövendő nagy háborúban használni fognak? És érted, hogy a németek itt, Marokkóban próbálják ki azokat az elektromos sugarakat, amelyek a motorok mágneseit meg fogják bénítani a következő nagy háborúban? És érted, hogy amikor Csiky István dumdumtól. összeroncsolt lábbal vonaglik a hullák között, hogy akkor a győztes francia sereg székely legionistái hallják meg magyar jajszavát? És így mentik meg riff ellenségüket, a székely Csiky Istvánt? Az már nem tartozik rád, hogyan lökdösik román és magyar határ között félévig a tíz esztendei hadifogságból visszatérő Csiky Istvánt, aki nem tud eljutni Gelencébe. De ha van két szemed, végigtekinthetsz Csiky István marathoni futásán, a francia zászló alatt. Nos, mit szólsz ehhez a marathoni futáshoz?

Mert sok köze van ám ennek a Te futásodhoz, kedves El Quafít. Több, mint gondolod. Ne csak a trainer ismerje meg a Te képességeidet, ismerd ki Te is a traineredét. Akinek a színeiben futottál az egész világ szemeláttára.

Látod, kedves El Quafit, én regényt akartam írni arról a pokolról, amelyet Csiky István megjárt. l´accuse! Ez lett volna a regény címe. Bizonyára nem fordították volna francia nyelvre. Így inkább csak Neked írom meg röviden, mit jelent az a két betű, melyet a barna melleden feszülő trikon viseltél, amikor a magasbarepült a francia zászló.

Az is lehet, kedves El Quafít, hogy Neked tudomásod van mindezekről. Harcoltál a transjordániai berberek soraiban, vagy a marokkói riffek csapatában. Akkor tudod mindezeket. És csak azért álltál starthoz, hogy pattanásig feszülő izmokkal, ziháló tüdővel, hörögve, portól és verejtéktől lepve, de gúnyos vigyorral barna arcodon zuhanj el a marathoni célnál és elterülve a pálya porában, rekedten üvölts oda trainereidnek: Győztünk! Mi győztünk, a legyőzöttek! És nem ti, rabszolgatartók!

Ha így volt, bocsáss meg. De a napilapok olympiai jelentéseiben, színes riportjaiban nem olvastam semmi effélét. Lehet, hogy elhallgatták. Sok mindent elhallgatnak ezek a napilapok.

Szeretettel üdvözöl igaz barátod: Szántó György