Korunk › November 2000| November 2000 Erdélyi szemmel — Brüsszel, Európa |
Előszó Jövő és érték Egyed Péter Vázlat egy álomról Csiki László Közép-Európa geopolitikai problémái Washington után Vasile Puşcaş Pillanatkép Magyarország uniós csatlakozásáról Balogh András Románia jövője és az európai integráció (Gabriel Andreescu, Bakk Miklós, Bodó Barna és Borbély László írásai) Európai integráció és politikai készségek Szász Alpár Zoltán Szilágyi Domokos utolsó monológja Vári Csaba A „tisztátalan” filozófiai kritikáról Polgár Alexandru Vanni ugyan nincsen, de igény, az volna rá (Csák László, Veres Valér,Olti Ágoston, Plainer Zsuzsa és Balogh Brigitta válaszai) Időzavarban; Rámában a dráma; A paradicsom napja; Egy versben a reggel Szonda Szabolcs Az erőszak sátánkeringői Bogdán László Ikervers Mózes Huba Etnikai specifikum és közös sajátságok I. Vajda László Toll Mi mind, jó románok Radu Pavel Gheo Nemzeti & bűnvádi sajátosság Mihai Gălăţanu Miféle sajátosság, uram? Irina Nicolau Műhely / Atelier „A költők — az emberiség szíve” F-akták A narrátor mint befogadó: Ishmael, a Moby Dick olvasója és kritikusa Manfred Pütz Világablak „Európai mintakövetés” — „nemzetközi öncélúság”: traumák, diskurzusok, tanulságok Dénes Iván Zoltán História Kolozsvár a román „kiugrástól” Észak-Erdély „másodszori felszabadulásáig” (1944. szeptember — november). I. Nagy Mihály Zoltán—Vincze Gábor Mű és világa Márai Sándor Vörösmarty-mondata Fried István Közelkép Csatlakozás közérthetően T. SZ. Z. Téka „De itt lenn minden unt és ostoba.” Demeter Szilárd Romániai Magyar Évkönyv 2000 K. K. Gy. Olvasószolgálat Talló Ortodoxia és nacionalizmus S.L. Mircea Dinescu új lapja Kántor Erzsébet Hungarian Minorities Monitor K. K. GY. Románok Európa kapui előtt SZ.G. Provinciáról, kényszerpályákról, erdélyi irodalomról Kántor Lajos Számunk szerzői | | Vasile Puşcaş Közép-Európa geopolitikai problémái Washington után Bevezetés A Közép-Európa megnevezés, hagyományos értelemben véve geopolitikai és geostratégiai értelmet takar egy bizonyos európai terület vonatkozásában. Ez a terület leggyakrabban Németország és Oroszország közé tehető, de amint Jacques Le Rider mondotta, a szóban forgó térség inkább egy „változó geometria” kifejeződése. Kiss Gy. Csaba a Balti-, Fekete- és Adriai-tenger által határolt területeket mint közép európai alrégiót jelöli meg, olyan térségként, mely „kelettől nyugatra és nyugattól keletre” helyezkedik el. Eltekintve egyéb meghatározási lehetőségektől, megállapíthatjuk, hogy az övezet immár egy új területi berendezés témája, nevezetesen „a NATO és a szovjet övezet közti geopolitikai egyensúly régiója”. A közelmúlt rövid története A Keleti Tömb nyugati részének 1989 utáni nagy változásai a zóna identitásának az újrameghatározását is szükségessé tették, és a fő gondolat, amely ezekben az években a képzeletet és az erőforrásokat mozgósította, a közép-európai együttműködés volt, az Európai Közösségbe való minél előbbi integráció érdekében. Magyarország külügyminisztere, Jeszenszky Géza mondta volt: „a németek és oroszok közti régió, amely történelmileg mindig egy feszültségekkel teli tájegység volt... most az együttműködés és egyesítés irányába halad”. Háromfajta módszer létezett a „németek és oroszok” közti területen az együttműködés megvalósítására: 1. a Magyarország—Csehszlovákia—Lengyelország hármas szerződés (másként a Visegrádi Csoport); 2. a Közép-Európai Kezdeményezés; 3. A CEFTA (Central European Free Trade Association). Az 1989 után újjászületett Közép-Európa e kifejeződései, az együttműködés egyszerű és összetett formáin keresztül biztonsági, gazdasági, kereskedelmi és az átmeneti időszakhoz kapcsolódó problémákat vetettek fel, és mindenik egy közös célpont — az európai és euroatlanti integráció — felé irányult. A közép-európai államok számos függőben levő problémája ma is aktuális, mindazonáltal világossá vált, hogy egy igen mozgalmas és zavaros periódusban az övezet szereplői képesek megvalósítani a regionális/szubregionális együttműködést, és a jelzések közül, amelyek ebben látják a helyes utat a „vissza Európához”, az egyik legfontosabb a Közép-Európa három országának a NATO-ba nemrég megvalósult befogadása volt. Létezik-e még Közép-Európa? A ratifikálás eszközeinek megváltoztatásával Lengyelország, Csehország és Magyarország NATO-hoz való csatlakozási protokollumaiban (1999. március 12) egyszerre ez a három ország vált a Szövetség legújabb tagjává. Ez azt jelenti, hogy a közép-európai országok egy csoportja jelentős mértékben elérte stratégiai célját. Nem létezik már semmi kétség, hogy ezek a szereplők hamarosan csatlakoznak az Európai Unióhoz és de facto és de jure el tudják majd mondani, hogy „európaiak”, a ma leggyakrabban használt geopolitikai értelemben véve. Főleg a NATO legújabb bővítési hulláma idején az elemzők, a politikai, katonai és néha a diplomata stratégák Közép-Európát a három szövetséget fogadott állammal (a Visegrádi Csoport) azonosították. Ezért most felvetődik a kérdés: létezik-e még Közép-Európa? Vagy újból csak Nyugat és Kelet van? A mi igenlő válaszunk a következőkön alapszik: a) Közép-Európának a három állam névlegesítésével inkább egy tisztán körülírt geostratégiai, mint geopolitikai értelme van; b) még hogyha kérdéses is olyan meghatározások jövője, mint a Közép-Európai Kezdeményezés és a CEFTA — a jelenlegi struktúrában és használatban —, ezek továbbra is éreztetik hatásukat Közép-Európában és fenntartják az együttműködés szellemét a volt „németek és oroszok” közé eső területen; c) több olyan ország van, amely úgy határozta meg önmagát és úgy is voltak számon tartva, mint közép-európai szereplők, azonban nem tették meg az újabb nagyon fontos beilleszkedési lépést, a jelen pillanatban földrajzilag a NATO és Oroszország közé tehetők; d) világos, hogy az „új Nyugat” magába foglalja a három közép-európai országot, de nem világos még, hogy Kelet Nyugat új keleti határától kezdődik-e, vagy hogy a két nagy geopolitikai struktúra között létezik-e vagy sem egy „közbeeső terület”, „felező” (mindig a „közte” lévő terület), amely nemrég még az 1989 utáni Közép-Európához tartozott. Ezek szerint a probléma nem az, hogy létezik-e még vagy sem Közép-Európa, hanem hogy három régi szereplője még Közép-Európához tartozik-e. És ha igen, mennyire lenne életképes egy megosztott Közép-Európa, amely legalább három országcsoportot foglal magában: a) NATO-tagok, tehát biztonsági garanciákkal felruházottak; b) a NATO-val vagy annak jelentős tagjaival kötött speciális megegyezéssel rendelkező országok; c) országok, melyeknek nincs egyetlen garanciát és támogatást biztosító szerződésük sem. Anélkül, hogy a Locarno-jelenséggel rokon hasonlatosságokat említenék, megjegyezzük, hogy a megkülönböztető politika gyakorlása bizonyos közép-európai államok irányába létrehozta ezeket a különbségeket, amelyek figyelmes és azonnali kezelést követelnek. A NATO kiterjesztésének néhány következménye Közép-Európa állandó jellegű geopolitikai tényezőire A térség A Varsói Szerződés felbomlásáig Lengyelországnak, Csehországnak és Magyarországnak egy funkcionális szerepe volt az említett védelmi rendszer nyugati szárnyán; mostantól ugyanazok a NATO keleti szárnyává váltak. A Keleti Tömb „védelmi határából” a három ország területe Nyugat „védelmi határa” lett. Mint ilyen azon közép-európai országok, amelyek nem NATO-tagok, ám amelyek kinyilvánították akaratukat, hogy a nyugati rendszer részei legyenek, külső területté változtak át, a „keleti határ” mellett, ezek klasszikus értelemben ugyan nem veszélyeztetik sem a Nyugatot sem a Keletet, ám egy nem klasszikus veszélyforrást azonban képezhetnek. Az erők A központi világhatalom (a Szovjetunió) által egykor irányított Csehország, Lengyelország és Magyarország az euroatlanti övezettel kollaboráló szereplővé változott a Keleti Tömb már országaihoz hasonlóan, és most két világhatalom (USA és EU) partnerei. Ez a helyzet meg fogja könnyíteni a három új NATO-tag fejlődésének és modernizációjának a felgyorsulását, ami által ezek a 21. századi európai hatalmi viszonyoknak, a nemzetközi téren betöltött szerepének alakulásához is hozzájárulnak. A három állam NATO-ba való befogadása hozzájárul a Nyugat hatalmának növeléséhez, anélkül azonban, hogy ezáltal Oroszország erejének csökkenéséhez vezetne. Ellenben a „közte levő államok”, minden a biztonságot célzó „regionalizálási” tervvel együtt az államiságuk lealacsonyításának irányába fejlődhetnek — mind szubregionális mind nemzetközi szinten. A magatartás Közép-Európa térsége évszázadokon keresztül függőségi viszonyt ismert a szomszédos államokkal szemben, ami egyfajta tipikus viselkedést és társadalmi-gazdasági visszamaradottságot eredményezett. A három közép-európai állam NATO-ba való integrálásával, az említett országok lakói tudatosították, hogy egy nemzetközileg előnyös környezetben a fejődés és prosperitás irányába haladnak. Ezért az integrált terület magatartásának a konstruktivizmus és együttműködés irányába való felgyorsulása várandó, egy beleegyezéses és vállalt szubregionális stratégiával egyetértésben. A NATO kiterjesztésének néhány következménye Közép-Európa változó geopolitikai tényezőire Közép-Európát egy sor geopolitikai tényező határozza meg, de most csak néhány esetében példázzuk a lehetséges változásokat, mivel ez a szakterület részletes és kiterjedt tanulmányt igényel. Lengyelország, Csehország és Magyarország NATO-ba való belépése a leghitelesebb garancia, hogy a három állam politikai intézményei a demokrácia, jogállamiság és a szabad piac útján fognak fejlődni belpolitikai szempontból. Ugyanakkor a szövetségesek támogatásának is örülhetnek a nemzetközi politikai, kereskedelmi és biztonsági szervezetekben/intézményekben. Ez stabilitási légkört fog teremteni, amelyet pozitív módon lehetne kiterjeszteni más, a zónában levő államokra, és a regionális és nemzetközi politika szempontjából a három állam az egész közép-európai térségben és Délkelet-Európában fontos szerepet kaphatna az együttműködés igazgatásában és a válsághelyzetek/konfliktusok megoldásában. A közép-európai államok népesedési-nemzetiségi konfigurációjának köszönhetően az elmúlt századokban sok zavargásos időszak és konfliktusos állapot létezett. Remélhető és elvárható, hogy az új NATO-tagok olyan ügyvitelt fejtsenek ki a térségben, melynek köszönhetően ezek a típusú sérülékenységek a német—francia és nem a görög—török modell felé fejlődjenek, hogy csak a NATO-kazuisztikát használjuk. Nyilvánvaló, ennek a tárgynak a speciális problematikája az, hogy egy ilyen ügyvitelbe NATO-tagok és nem NATO-tagok, de még nem állami szereplők is beavatkozhatnának, és a kapcsolatok lefolyásának geopolitikai, valamint geostratégiai összefüggése sajátos specifikusságot mutat. Az infrastruktúra — főleg a szállítás és kommunikáció — kifejlődése, a schengeni rendszer kiterjedése és a nyugati világgal való kapcsolatok fokozódása a népesség öntudatának a maturizációját fogja alátámasztani a három államban a közösségi szellemiség és európai integracionista politikák gyakorlása érdekében, és így könnyebben mérsékelhetők lesznek majd az esetleges törzsi törekvések, illetve az etnikai konfliktuskeltés irányába ható impulzusok a saját és szomszédos területeken. A NATO kiterjesztésének néhány geopolitikai következménye a közép-európai régióra nézve Lengyelország, Csehország és Magyarország belépése az euroatlanti integracionista folyamatba a jövőben nem zárja ki a szubregionális (közép-európai) identitás pontosítási törekvést, hanem ennek az újragondolását fogja elősegíteni a komplexitás és totalitás társadalmi tényezői értelmében, és nem csak egyik vagy másik tényező (pl. kultúra, biztonság, kereskedelem, politika) tekintetében. A NATO jelenlegi bővítésének szakasza a Nyugat által még 1986—1989-ból, fokozottan pedig 1989 után használt megkülönböztetési politika hatását teszi formálissá a közép-európai országokkal szemben. Hogyha 1989-ig a „differenciálódás” a szubrégióból az egyik félnek adott segítségben nyilvánult meg, egy, a bipolaritás bizonyos típusú geopolitikai megegyezésének visszautasítása érdekében, 1989 után ez a politika az integracionista erőfeszítés támogatásáért állt ki egy három országból álló csoport esetében. Most, hogy megtaláltuk az elsődleges hatást, szükséges a másodlagos következmények tanulmányozása is, hogy ezek ne befolyásolhassák Közép-Európa pozitív hatását az utóbbi évtizedben: a bipolaritás ábrájának a visszautasítása, a szélsőségek és az exkluzivista „vagy-vagy” logika el nem fogadása. Közép-Európa népei most egy az 1918 előttihez (amikor a Habsburg és Oszmán Birodalom részei voltak) hasonló helyzetben vannak. A mai alakzatban a zóna egy része a NATO-hoz tartozik, míg egy másik a NATO-n kívül van, dacolva a veszéllyel, hogy az orosz befolyás körébe kerül, és végül mások az el nem határozottság állapotában vannak. Ebből a megállapításból kiviláglik, hogy Közép-Európa bizonyos részei egyes széttartó befolyások nyomása alá kerülhetnek, amelyek konfliktushelyzeteket és anarchiát eredményezhetnek. A zóna egyik domináns jellemzője a modern történelemben a félelem pszichológiája volt, amely a gyengeségből származott és amely arra ösztönözte a régió szereplőit, hogy a „legerősebb” védelmét, egyik vagy másik regionális hatalom szövetségét keressék saját nemzeti érdekeik megvalósítása érdekében. Feltevődik a kérdés: mi lesz a reakció most, miután a zóna államai tudatosították, hogy egy a megkülönböztetés irányába ható deliberatív politika csak a három, NATO-ba újonnan integrált államot részesített előnyben? Egy lehetséges válasz, hogy mind a Nyugat, mind az új NATO-tagállamok ki kell hogy iktassanak minden exkluzivista felfogást a régió többi szereplőivel szemben, de nem „szubregionális” tervek révén, amelyek a frusztráció érzését fokoznák, hanem konkrét, tágabb értelemben vett integracionista célú programok által. Mert, ha nem lesznek jelen, Közép-Európa nem NATO-tag régiójában a széles körű reciprocitás, a tolerancia, közösségi empátia, amelyeken az európai értékek jelenvalósága alapszik, a biztonsági politikának egy újabb „újranemzetesítési” szakaszához jutnánk és a nemzeti érdekek tradicionalista kivetítődéseihez a térség hatalmi egyensúlya tényezőinek fejlődése függvényében. Mi több, úgy gondoljuk, hogy szükség van annak a felfogásnak a kiiktatására, hogy Közép-Európa tág értelemben csak szállítási eszköze volt egy bizonyos Közép-Európának szűkebb értelemben (a Visegrádi Csoport) a NATO irányába. Közép-Európa identitási problémáinak mindig is volt egy rendező alapelve: a nemzeti identitás, a 19—20. században; az exportált szocializmus (bolsevik) gondolata, a második világháború után; az európai és euroatlanti integráció gondolata, 1989 után. Ezért úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos az, hogy a NATO bővítés legutóbbi szakaszának a lebonyolítása után Közép-Európában egy új tervet dolgozzanak ki, amely az eltérő érdekek megalvadásához vezetne a Szövetségbe be nem vett közép-európai térségben az ugyanazon európai és euroatlanti integráció platformján. Ebben az összefüggésben pozitív hatása lenne, ha a NATO-tag Közép-Európa a NATO-n kívüli Közép-Európának egy kiegyezési és együttműködési tervet ajánlana, amely magába foglalhatná, egyebek mellett a nyitott határok kérdését, az ellenséges és követelődzó törekvések marginalizációját és a közös történelmi értékek újraértékelését is, de leginkább a NATO-val és a tagállamokkal való együttműködés elemeit, hogy bebizonyítsák a régiónak, hogy egy pozitív konnotációban részesülnek az új NATO-stratégiában. Befejezés „Közép-Európa” nem volt és most sem olyan terminus, amely szeszélyt vagy divatot jelentene. Közép-Európa az utóbbi évtizedben egy európai zóna geopolitikai és geostratégiai szerepének az újragondolási folyamata volt. A NATO legutóbbi kelet felé való kibővítésének epizódja után, három kelet-európai államnak a Szövetségbe való bevételével Közép-Európa egy újabb újrameghatározása elkezdődött. Ez meg fogja mutatni, hogy „a Közép-Európa divat” még nem múlt el, és érdeklődéssel várjuk azt a forgatókönyvet amelyben Közép-Európa, a Balti-tengertől a Fekete- és Adriai-tengerig az Egyesült Európa egy vagy több szubrégiója lesz. Tóth Szabolcs fordítása IRODALOM Baldwin, Jr., Roser: Adressing the Security Concerns of Central Europe Through NATO. In: „European Security”, vol. 2, No. 4. (Winter 1993), 545—566. — Bugajski, Janusz: Key Elements of Romanian’s Security Strategy. Washington DC 1998. — Clinton, William Jefferson: Defining a New Transatlantic Security. In: „US Department of state Dispatch Supplement”. Vol 5, No. 1, Jan. 1994. 1—5. — Ionescu, Mihai: Europa Centralã: un concept în mişcare, Curentul. 1998. szept. 17., 32. — Jean, Carlo: Geopolitica. Roma—Bari: Laterza, 1996. — Kiss Gy. Csaba: Közép-Európa, nemzetek, kisebbségek. Pesti Szalon—Kriterion, 1993. — Matvejevic, Pedrag: L’identitá mitteleuropea. In: „Dossier Europa”. No. 22, 1998, 93—95. — Morrison, Janes: NATO Expantion and Alternative Future Security Alignments, Washington DC NDU, 1995. — PER: Baltic — Russian Relations in the New Geopolitical Framework. Novgorod, 1998. — PER: Enhancing Regional Security: Russian and Central European Perspectives. Warsaw, 1997. — Puşcaş, Vasile: Pulsul istoriei în Europa Centralã. Cluj-Napocam, Sincron, 1998. — Russia and NATO: Moscow’s Foreign Policy. Briefing of the CSCS, Washington DC May 1994. — Shumaker, David: The Origin and Development of Central European Cooperation. In: „East European Quarterly”. Vol. 27. No. 3, 1993, 351—373. — Simon, Jeffery: Central European Civil-Military Relations and NATO Expansion. Washington DC NDU, 1995. — Strategic Assessment 1997, in http://www.ndu.edu.ndu.inss/sa97/sa97con.html — Zamfirescu, Elena: Mapping Central europe, Clingendael paperm 1996. — Weidenfeld, Werner (Ed.): A New Ostpolitik - Strategies for a United Europe. Gütersloh: Bertelsmann Foundation Publ., 1996. |