Korunk › November 2000| November 2000 Erdélyi szemmel — Brüsszel, Európa |
Előszó Jövő és érték Egyed Péter Vázlat egy álomról Csiki László Közép-Európa geopolitikai problémái Washington után Vasile Puşcaş Pillanatkép Magyarország uniós csatlakozásáról Balogh András Románia jövője és az európai integráció (Gabriel Andreescu, Bakk Miklós, Bodó Barna és Borbély László írásai) Európai integráció és politikai készségek Szász Alpár Zoltán Szilágyi Domokos utolsó monológja Vári Csaba A „tisztátalan” filozófiai kritikáról Polgár Alexandru Vanni ugyan nincsen, de igény, az volna rá (Csák László, Veres Valér,Olti Ágoston, Plainer Zsuzsa és Balogh Brigitta válaszai) Időzavarban; Rámában a dráma; A paradicsom napja; Egy versben a reggel Szonda Szabolcs Az erőszak sátánkeringői Bogdán László Ikervers Mózes Huba Etnikai specifikum és közös sajátságok I. Vajda László Toll Mi mind, jó románok Radu Pavel Gheo Nemzeti & bűnvádi sajátosság Mihai Gălăţanu Miféle sajátosság, uram? Irina Nicolau Műhely / Atelier „A költők — az emberiség szíve” F-akták A narrátor mint befogadó: Ishmael, a Moby Dick olvasója és kritikusa Manfred Pütz Világablak „Európai mintakövetés” — „nemzetközi öncélúság”: traumák, diskurzusok, tanulságok Dénes Iván Zoltán História Kolozsvár a román „kiugrástól” Észak-Erdély „másodszori felszabadulásáig” (1944. szeptember — november). I. Nagy Mihály Zoltán—Vincze Gábor Mű és világa Márai Sándor Vörösmarty-mondata Fried István Közelkép Csatlakozás közérthetően T. SZ. Z. Téka „De itt lenn minden unt és ostoba.” Demeter Szilárd Romániai Magyar Évkönyv 2000 K. K. Gy. Olvasószolgálat Talló Ortodoxia és nacionalizmus S.L. Mircea Dinescu új lapja Kántor Erzsébet Hungarian Minorities Monitor K. K. GY. Románok Európa kapui előtt SZ.G. Provinciáról, kényszerpályákról, erdélyi irodalomról Kántor Lajos Számunk szerzői | | Vári Csaba Szilágyi Domokos utolsó monológja Kolozsvár immár mögöttem és nem követhet ember oda ahol kitaszít a kín s kezemre ad a fájdalom visszaparancsolom holtaim nem nézek vissza bemocskolná szemem a tiszta szerelmet ami mögöttem maradt és ahol kihányva hagytam előbb a mindenségen majd féldeciken mért szeszben tartósított de egyre fogyó életem szétosztott magányom mindegy már kimondom rátok ruházott reményem mindent leltárba vettem s amiről nem tudok számot adni hiába kapkodva zihálva az után ami nem is lehetett mert hiába szófukar a tett — be kellett mindent vallani a napfényt és mögötte a rácsot a gyerekkort s hogy szegényt hiába rázod a tavaszt őszt szerelmet miegymást (amiről beszélni csak érdemes) mert kötelesség volt nem érdem ez egyszóval meg kellett dögleni naponta egyik asszony se tett pontra és élni kellett mindent rendre aztán újra s újrakezdve és végig kellett robotolni ellentétes váltásban ezt az életfogytiglan műszakot hogy jusson napi betevőre cigarettára szerelemre erőre hogy holnap is hogy mindig előre és előbbre toljuk a Koponyák Hegyét mert addig még akad egy s más intéznivaló mert fontos az élet annak aki jó ruhát hazát otthont remél és még jobb és több életért dolgozik és közben számon kellett tartani az elvadult játszóteret — Európának hívták a nagyranőtt gyerekek — a nacionalista bűntudatot és mindent ami születésünknél fogva eleve adott és be kellett vallani az élet árnyékában ólálkodó halált annak aki hiába várt a megbeszélt jelszóra és hát mi tagadás el kellett hinni hogy valamit azért te is tettél az egyetemes összkomfort érdekében hogy az ember berendezkedhessen és otthon érezze magát — ott ahol nem is szabadott — hogy egyetlen menedéke legyen a világ de hát nem kellett nekik — naiv önfejű kamaszok — úgyhogy én is bezártam a boltot minek tovább ha veszteséges és a vesződségeket is a te számládra írják adó gyanánt mert merted hinni hogy egy ilyen világméretű (de legalábbis nemzetközi) cég csakis az emberiség javát szolgálja de hát hiába a szék az ember csakazértis földre ül hiába kint a fény ha az árnyék testet ölt belül a szerződés immár lejár aláírtam ezt a találkát nincs ember se isten ki ezen a logikán átlát és kevésnek bizonyul az elme hogy innét visszaterelne a meghívott halál is mintha a maradék élettel verne ősz van és lassan este lett nem telik több reményre már győzhet a fájdalom az értelem felett? valaki ennek is végére jár szél indul összegyűrt fák alatt dér-verte élet én meghalok jó éjszakát harmadnapon feljő az ének |