A „Napkelet” cimű erdélyi folyóirat 1921 március hó 1-én megjelent „Életek sokasága” feliratu egyik apróbb dolgozatom bevezető soraiban a következőket írtam:

„Bármennyire is kétségbevonhatatlan az, hogy az ember közvetlenül szűkebb értelemben vett környezete, közvetve az egész „külvilág” állapotainak és eseményeinek hatása alatt áll, él és cselekszik és hogy olyan emberi élet el sem képzelhető, mely képes volna magát ezen hatás alul kivonni, beható vizsgálódás és elgondolás mégis csakhamar meggyőzhet mindenkit, hogy ez nem áll az egész emberi életre nézve, hogy vannak az életnek részei, melyek úgy a közvetlen környezet, mint a nagy világ eseményeiről teljességgel nem vesznek tudomást, — mélységei és magasságai, melyekig ezek nem hatolnak el. Ezt találóbban és a lényeget jobban megközelitően úgy lehetne kifejezni, hogy az ember egyidejüleg és párhuzamosan több életetél, mely önállóan, egymástól teljesen függetlenül foly le. Éppen úgy, miként minden szervezett lénynek morfológiailag: makroszkópikus és mikroszkópikus alkata, biológiailag: kémiai és fizikai funkciója van egyszerre. Valószínü, hogy sok ilyen külön-élet foly le az emberben, — talán sok olyan, melyről ma még halvány sejtelmünk sincs, olyan, melynek egyegy hirtelen felcsillanó foszlánya érthetetlen és megmagyarázhatatlan tünetet dob bele az emberi életbe, megfejthetetlen probléma elé állítva a tudós kutatót és babonába kergetve a közönséges embert.”

Ilyen külön-élet az, melyet „Cosmic consciousness” elnevezés alatt tárgyal Dr. R! c h. M. B u c k e amerikai orvos és ismert „Kozmikus tudat” cim alatt ezen folyóirat f. é. október havi száma. A mai normális, megszokott, mindennapi emberi tudat mellett, illetve azon túl és felül, vagy egy „Kozmikus öntudat,” mely a létezésnek egy magasabb formája, egy külön, fejlettebb, magasabbrendü tudat, egy élet, mely egy lépéssel közelebb van a szülő, a teremtő, az őstermészethez. Ezzel a kozmikus tudattal, melyet bátran kozmikus életnek is nevezhetünk, úgy vagyunk, mint Leverrier az Uranus pályáját zavaró plánétával: megnyilatkozásaiból ki tudjuk számítani. Bizonyos foszlányokból következtetnünk kell létezésére. Némely, egyelőre kivételes, emberek életében elszórtan és nagy ritkán felesillanó töredékekből össze kell állítanunk elemeit.

Annak a bizonyítására, hogy ezen kozmikus tudatnak a megnyilatkozása nem mutat elmebajra, szerény nézetem szerint, egyáltalában nincs szükség. A különéletek intenzivebb, egyoldalubb, inpulzivebb érvényesülési formái az emberi életnek és ameddig nem zavarják a mindennapi élet lefolyását, senkinek sincs oka és joga csupán csak abból, hogy abnormisok, arra következtetni, hogy pathológikusok. Sőt ellenkezőleg: biztosan tovább mehetünk egy lépéssel és leghatározottabban állithatjuk, hogy a kozmikus tudat külön-életével megáldottak legnagyobb áldásai az emberi nemnek, ritka, kiváló példányok, kik az emberiség ügyét hatalmas lépésekkel előreviszik.

Ezt az értékes, mindenesetre figyelemre méltó könyvet, mely Amerikában, mint az ismertetésből értesülök, már több kiadást ért, legragyobb sajnálatomra eddig nem ismertem és igy éppen most sajtó alatt lévő hasonló tárgyu munkámnál („Über Sonderleben”) már nem vehettem figyelembe.

Egyet azonban nem hallgathatok el.

Az emberiség nagy felvilágosodottjainak felsorolásában „érzik, hogy Rich. M. Bucke amerikai.” Tényleg, éppen ennél a tárgynál hiányzik az európai ember szemének ebben a névsorban Spinoza, Goethe, Assisi Szent Ferenc és sok még azok közül is, kik egy nagy teremben is elférnének. Mindenesetre hiba és bizonyos tekintetben megróvást érdemel a szerző, aki Spinozáról, Goethéről megfeledkezik. De — amerikai. Mit szóljunk azonban ahhoz, hogy egyetlen nagy zenészt sem találunk ebben a névsorban? Beethoven, Mozart, Johann Sebastian Bach, Haendel hol maradt? A zene pár excellence a kozmikus tudat birodalma!

(Marosvásárhely)