„Egy lángoló tekintetü kis diák verseket kezd olvasni és irni a mult század 60-as éveiben. Persze titkos helyeken, borus hajnalokon, gyertyafényes éjszakákon. Hiába, megfogta lelkét a költészet, ez a zengő csoda. A kis diák zsidó felekezetü volt, gyönyörü dolog tehát, tán szimbolum is, hogy az első, amit nyomtatásban tőle olvasni lehet, izzó vallomás honszeretetéről. Ne részletezzük, hagyan kóborol aztán más meleg tekintetű zsidó ifjakkal, akik a teológiai tanulmányokat óhajtották elsajátítani, a Balaton, e rengő csoda partján és a Mátra tövében. Küzdelmes évek voltak ezek, Magyarország történetének abban a sajátos korszakában, midőn Tisza Kálmán (1875— 1890) volt a miniszterelnök. Ez a hideg, ügyes, számitó politikus, kinek jó magyarságában kételkedni alig lehet bárkinek is oka, majdnem másfél évtizedig Trefort Ágostonra (1872—1888) bizta Magyarország kulturáját és utána Csáky Albinra (1888—1894), aki aztán megmaradt Szapáry és Wekerle alatt is. Eötvös Loránd rövid minisztersége után Wlassits Gyula és Berzeviczy Albert áldásos munkássága következett (1895— 1905). No de az a fő, hogy a kis diákból végül mégis nagy magyar költő lett. Kiss József, (mert róla van szó) eleinte csak magyar nyelven iró zsidó költő volt, aki még azt az életrajzi csalódást is elkövette, hogy templomi dalokat akart irni, később azonban maga is hűvös lesz amaz ideológiával szemben, mely első rajongásának tárgya volt, szinte már nem is veszi komolyan zsidó témáit, de szépségük eleven érzetében jóknak találja őket, hogy belőlük és általuk uj irodalmi irányának egy fontos tulajdonságát kifejlessze. Nem érv tehát Kiss József magyarságával szemben az sem, hogy éppen az ő köréből kerültek ki a „Nyugat” c. folyóirat irói tehetségei. A Nyugat munkájának és hatásának megítélése korunk nagyon is aktuális kérdéseinek eldöntését jelentené, ami ma még kívül esik minden irodalmi szemlélődésen. Pedig egyébként a haza az életnek és a Kiss József életének tövises útjait is mutatta, de a költő soha egy verssorban sem vétett nemzete megbecsülése ellen, nincs egy internacionális szava sem s e szempontból közte és a magyar költészet egyik modern iránya között áthidalhatatlan az ellentét. Ám sajnos, nincs itt helyünk a költő rejtélye zárjátnyitó titkos jelnek, e zengő csodának kifejtésére. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy Kiss József nemes fensége öregkorában alábbhanyatlott, továbbá, hogy verseiben nem ritka a henye szó, mely ütemkiegészitő ugyan, de nyelvünk szabályai szerint fölösleges és hogy a költő néha más poétáktól vett át egy-egy szót, mint mikor például a természetet százszor szentnek nevezi, holott Petőfi már előbb százszor szentnek mondta az égi szabadságot. Igaz, még valami: azt mondják, Kiss József meghalt. Meghalt? Ugyan, hát csak a Népszínház-utcában, a serfőzők házában van élet? Nem, nem lehet az! Él az élet a siron túl is. A költészet, ez a zengő csoda, hanggal hangzik, szóban él, minden földi halálokon túl is...”

...Ezeket a mondatokat majdnem betü szerint irtam ki Rubinyi Mózes könyvéből.Hogy lássák:igy is irnak irodalomtörténetet Magyarországon az Urnák 1926-ik esztendejében. Valóban Eubinyi könyve egy zengő csoda. Bocsássanak meg a Korunk olvasói, de korunk hü képéhez az ilyen megdöbbentő könyvek is, sajnos, még hozzátartoznak.