Az olvasó Muret a „Fehér nemzetek alkonya” (Maurice Muret: Le Crepuscule des Nations Blanches, Payot: Paris 1926) cimü könyvéből, a cime után, új európai Spenglert olvasna ki, de a politikai irodalomban ismert Muretnek semmi köze nincs ezuttal az ugynevezett világnézeti problémákhoz. Muret abból indul ki, hogy a szines népek felébredtek, tehát a többi kontinensek Renaissanceját természetesen követnie kell az európai népek dekadenciájának. Muret nem szintézist keres; mint politikus figyelmen kivül hagyja, hogy ázsiai vagy más kontinentális eszmei beszivárgások termékenyítőleg hathatnak az európai lélekre. Szerzőnk csupán a rideg tényt látja maga előtt: ma fajok állanak egymással szemben és e fajoknak előbbutóbb meg kell semmisíteniök egymást. Muret könyvének bevezető fejezetében két „katasztrófa” politikusról emlékezik meg. Az egyik a német Spengler, a másik az amerikai Lothrop Stoddard, aki főként az északamerikai fehér népek összeomlását látja fenyegetőnek. Muret ismerteti a nemzeti eszme kifejlődésének történetét a francia forradalomnak az emberi jogokra vonatkozó deklarációjától egészen a világháboru napjaiig. Felette nagy veszedelemnek tartja, hogy a szövetségesek szines katonák igénybevételével harcolták végig a nagy háborut. Muzulmánok és bálványimádók tanui voltak a látványnak, amikor keresztény népek egymást marcangolták és azt a meggyőződést szerezhették, hogy az európai kereszténység álkereszténység. A feketék, barnák és vörösek bepillantást nyertek az európai államok életébe. Észrevehették osztálytagoltságunkat, a szociális rétegek harcát a megélhetésért. Szemtől-szembe látva az európai életet, Európa rohamosan veszítette el előttük presztízsét és tekintélyét. A színeseknek kinyílott a szeme és visszatérve a gyarmatokra, telítve európai gondolatoktól, a nemzeti és szociális jelszavak további életfolyamatukra nem maradhattak befolyás nélkül. Nagybrittania a világháboru előtt még keresztül vihette a koloniális csodát: egy maroknyi hivatalnokkal több mint száz népet kormányozni. De a világháboru után ugy Nagybrittania, mint a többi gyarmatokkal rendelkező államok megoldhatatlannak látszó dilemmák elé kerültek.

A szines népek felébredésének másik végzet s oka szerzőnk szerint: a wilsonizmus. Milyen destruktiv hatást váltott ki a szines népek között az európai imperializmus, ép olyan egyenértékü romboló hatása van Wilson elnök pacifista jelszavának: népek önrendelkezési joga. Wilson nem gondolt arra, hogy jelszavát nemcsak a legapróbb központi hatalmak népei interpretálják, de meg fogják hallani a törökök, hinduk, kínaiak stb.

Bizonyos, hogy Wilson jelszavát felhasználták a szines népek, de a szerző megfeledkezik arról, hogy az „önrendelkezés” vágya nem abban a pillanatban született meg, amikor Wilson uj sinai kinyilatkoztatás gyanánt bedobta a világ közvéleményébe. Az önrendelkezés elve hangoztatásának kizárólagosan az európai civilizációnak a szines népekbe való behatolása az oka. Szines katonák megjelenése európai harctereken: tény, jövőt alakító momentum, legfőbb érlelő adottság. Wilsonizmus: forma, stiláris szófordulat, egyszerü jelzője a bekövetkezett népi törekvéseknek. Muret a wilsonizmus romboló hatását határozottan túlbecsüli, amikor az európai népek imperializmusából folyó argumentummal egyenértékűvé teszi.

Nem jelszavak teremtik meg a tényeket, hanem tények teremtik meg a nekik megfelelő jelszavakat. Muretnek igaza van abban is, hogy a szines népek megmozdulását, mint harmadik tényező az orosz kommunizmus készítette elő. Am nincs igaza, amikor azt állítja, hogy Wilson a népjogokról szóló deklarációjával az orosz forradalmat favorizálta. Lenin forradalmát ép ugy megcsinálta volna, ha Wilson történetesen nem is szerkesztette volna meg ismert tizennégy pontját. Az orosz kommunizmus kétségtelenül politikai okokból lanszirozta a szines népek között az önrendelkezés princípiumát. De nem kizárólagosan politikai okokból. Hiszen Oroszország következetes volt magához és az önrendelkezés elvét első sorban önmagára alkalmazta.

Ismert tény, hogy Oroszország felvette ¶a harcot Nagybrittánia ellen és kivétel nélkül az összes britt gyarmatokon elszórta sejtjeit ugy a kommunizmusnak, mint az európai mandatárius politikával szemben álló szines népi nacionalizmusnak. „Le dragon dans les étoiles” cimü fejezetben Muret érdekesen mutat rá, hogy a harmadik Internationale minő raffináltsággal éleszti a fehér ember elleni harcot, nem törődve azzal, hogy a fehér ember elleni harc általános is lehet és az uj Dzsingisz-kán utja esetleg Oroszország ellen is fordulhat.

A felébredt népek között Muret első sorban a néger faj nemzeti törekvéseinek juttat jelentőséget. Az emberiség egy ötöde néger és e faj be tudta igazolni, hogy alkalmas az európai civilizáció felvételére. A néger ébredésnek segitő társai az arabok, akik több megértéssel kezelik a néger tömeglélek aspirációit, mint az angol vagy francia hittéritők és közigazgatási tényezők. Mak Sarvey zászlóbontása hogy: Afrika az afrikaiaké, erős viszhangot keltett és az amerikai négerséget is bekapcsolta e nagy koncepcióba. Természetesen a néger renaissance-nak akadnak más teoretikusai az emlitett Sarveyn kivül, akik nem separatisták, csupán autonomisták.

Muret müvének egyes fejezetei az északafrikai berber, arab, a törökországi nacionalista, ázsiai pánarab, az indiai, az Egyesült Állambeli néger, a kinai, a japán imperialista mozgalmakkal foglalkoznak és rámutatnak e mozgalmak sajátságaira és nem egy esetben egymással való összefüggéseire. A mű utolsó, összefoglaló fejezete felveti a kérdést, hogy mit kell tenni, mert máris nagyon késő van a cselekvésre. Szerinte meg kell teremteni az európai szolidaritást, helyesebben a fehér emberek szolidaritását, noha Muret beismeri, „hogy e szolidaritás sohasem létezett” A szolidaritás — amely sajnos, csak platonikus követelmény — szerző szerint a fehér népek uralmát ideiglenesen meghosszabbítja és ezért mindent el kell követni, hogy a Népszövetségbe Németország” az Unió és Oroszország belépjenek. És ha ez nem történik meg? Ne felejtsük el, Muret nincs jó véleménnyel Európáról. Itt-ott felvillan az optimizmus halvány fénye. A római birodalom, a bizánci birodalom, kevésbé oly hatalmasak, mint a jelenlegi Európa, évszázadokig védték nyugatot Ázsia ellen.

A szerző fejtegetéseit egy nagy „talánnyal” végzi. Egyetlen kiutja a: mélange imprévu. Talán Európa nem is jár majd a gyakorlatban oly roszszul, mint igy, a papíron elképzelve. Talán egy világ? vége nem feltétlenül a világ vége. Talán. Talán. De Muret azt állítja, hogy a fehér emberiség fölényét ezuttal elvesztette.

A terjedelmes könyv tanácstalan és igy nem megnyugtató. Egyes fejezetei, amelyek a különböző faji előtörésekről számolnak be, tanulsággal olvashatók és mint minden szines faji törekvést áttekintő munka, hellyel-közzel kézi könyvnek is használható.                           (l. e.)