A munkanélküliség és a lakáshiány problé májának már egész könyvtárakat kitevő irodalma van és ha lemérnénk azt, hogy ez az irodalom, ez a két nagy problémával foglalkozó teoretikus aktivitás eddig mit segitett, rájönnénk, hogy nem sokkal többet, mint hogy munkát adott néhány nyomdásznak.

A betegség tünetei: A munkanélkülinek nincs pénze, tehát nem tudja élete rendes menetét biztosítani és nem tud gondoskodni legfontosabb szükségleteiről. A gyógyszer a legprimitívebb orvosi recept szerint csak egy lehet: adjunk neki pénzt, hogy kielégíthesse szükségleteit. A gyógymód igen jó, ha elegendő gyógyszer áll rendelkezésre, azaz ha a szükséges pénzt a munkanélküliek rendelkezésére bocsátjuk. Azonban ez nem szünteti meg a kórt. A munkanélkülinek nem a pénze hiányzik, hanem a munkája.

Mi okozza a munkanélküliséget? Talán a túltermelés? Vagy a pénzhiány? Egyik sem. Se túltermelés nincs, se pénzhiány. Az emberi kezeket félig feleslegessé tevő gépek ontják az árukat és az áruk felhalmozódnak a raktárakban, de ez az úgynevezett túltermelés, ez a felesleg azt a beteg állapotot mutatja, hogy sokan nem szerezhetik meg, amire szükségük lenne. Ezt a termelési felesleget nyugodt lélekkel nevezhetnénk valami olyan, eddig még nem használatos névvel, amelyik kifejezné azt, hogy az a bizonyos osztály, amelyiknek készült, már el van látva vele. De valóban csak egy osztálynak készült ez a raktárban maradt áru? Mielőtt felelnénk, nézzük meg, hogy miről van szó: a munkanélküliek nagy százalékát építőmunkások, mechanikusok, szövetgyári munkások, szabók teszik ki. Illatszergyárak, selyemgyárak, pékek és hentesek, fényüzési cikkeket előállító munkások éppen úgy mint az élelmezésiek teljes üzemmel dolgoznak. Azt kellene hinnünk, hogy lakással, házzal, ruhával, telefonnal, rádióval, autóval mindnyájan el vagyunk látva, viszont élelmezési cikkekből éppenugy mint illatszerekből és selyemből még felvevőképes a világpiac.

Sem épületekben (főleg lakóházakban) sem ruházkodási cikkekben, sem technikai eszközökben nincs túltermelés, csak ki nem árúsitott raktár van. Egészen bizonyos, hogy nem lenne raktári fölösleg, ha mindenki be tudná szerezni azt, amit szeretne és azt, amire szüksége lenne. Tehát sem felesleg nem lenne, se túltermelés, ha megadnánk a módját, hogy mindenki kielégítse szükségleteit. Ford már könyvet irt erről a kérdésről, de nem a munkást, hanem a tőkét tartotta szem előtt. A munkanélküliséget az a körülmény okozza, hogy a munkabér nem tartott lépést a szükségletek fejlődésével, illetőleg növekedésével. Az illatszergyárak és selyemgyárak soha nem a munkásosztályra rendezkedtek be és ezért csak a rosszul vezetett üzemek voltak kénytelenek redukálni termelésüket. Enni mindenkinek kell, a munkásnak békében sem jutottak innyenc falatok, viszont ma is úgyanaz az osztály eszik májpástétomot, amelyik békében. A hentesáru és a kenyér nélkülözhetetlen és csak nagyon kevesen voltak kénytelenek annyira megváltoztatni konyhájukat, hogy azt az élelmezési ipar megérezhetné.

A lakáshiánynak már nem csak a munkanélküliség az oka, hanem elsősorban a majdnem általános pénzuzsora, másodszor bizonyos néptömegek lakóhelyének eltolódása. Békében, azaz a háboru előtt a ház értékét úgy számították ki, hogy a ház jövedelmét a ház értéke négy százalékának tekintették. A házépités biztos és jó üzlet volt. Ma már csak biztos üzlet, de nem jó, mert a magánosok és bankok nem elégszenek meg a négy-öt százalékkal. Bizonyos, hogy rendes viszonyok mellett a nagy százalékra kosztbaadott pénzek fele biztos öt-hat százalék mellett házakban feküdne és a tulajdonosok nagyon meg lennének elégedve, hogy két százalékkal többet keresnek pénzükön, mintha a bankban helyeznék el. Ezért nem juthat lakáshoz az sem, aki többet keres annál az öszszegnél, amennyi lakásra elegendő lenne.

A legnemzetközibb európai város, Genf a példa arra, hogy a néprétegek eltolódása nem játszik szerepet a lakáskérdés tekintetében. Genf a háboru alatt és a háboru után nagyon megszaporodott idegenekben, sőt mostani lakósságának egyharmada az utolsó évtizedben költözött be. Ennek dacára, igen sok házon olvasható a „négy-öt-nyolc szobás lakás kiadó” és az ujságok apróhirdetési rovatait a kiadó butorozott és butorozatlan lakások hirdetései teszik ki. A sok kiadó lakás dacára állandóan folynak az építkezések, mert a svájci ember lélekben is tőkés és megelégszik a tőke négy százalékos jövedelmével.

A lakásprobléma megoldása nagyrészt rendes helyzetet teremtene és ez a rendes helyzet visszaadná a gazdasági élet rendes vérkeringését. Ha a két kérdést együtt próbálnánk megoldani, mindenesetre óriási eredményeket érnénk el. De meg is oldható együtt, sőt nem is választható el egymástól.

Romániában szükség lenne még legalább ötezer házra, Csehszlovákiában szintén, Magyarországon szintén, Jugoszláviában is akadnának lakók néhány ezer házra, Bécs, Prága, Berlin, Páris ugyancsak több ezer házzal jöhetne tekintetbe és ezeken kivül még számos nagy város. Európa közel ötszázmillió lakósa bizonyára be tudna még népesíteni százezer házat és ezzel még csak minden ötezredikre jutna egy új ház. Képzeljük el, ha ezt a százezer házat egy-két év alatt felépitenék, egyszerre hány ember kaphatna évekre munkát. Sok új lakás tulajdonosa rendezkedne be mindjárt, szüksége lenne bútorokra, fürdőszobákra, kertekre, lámpákra, telefonokra stb., stb. A munkás pedig? A kereső munkás keresete arányában jobban él, jobban ruházkodik és többet költ. Az élet legalább részben rendes kerékvágásba kerülne, anélkül, hogy valaki is veszítene vele. Legfeljebb csak a régi háztulajdonosok veszítenének valamennyit, mert a lakáskínálat némileg leszorítaná a lakbéreket. De ez sem lenne alacsonyabb a háboruelőtti öt-hat százaléknál. Akik az építkezésekbe pénzt fektetnének, azok nem jótékonykodnának, csupán pénzüket helyeznék el tisztességes üzleti haszonra. És mivel az ilyen nagyarányu építkezések minden ipart egyszerre fellendítenének, egyszerre leszaladna az uzsorakamat rendes, régi nívójára. De megoldható-e ilyen nagyarányu építkezés? Azt hiszem, hogy egy kis szervezéssel igen. Azokban az államokban, ahol ma még egészségtelenek a pénzviszonyok, szintén akadnának részvényesek. Nem adnának pénzt, hanem telket és építőanyagot. Sok ember rendelkezik beépíthető telekkel, de nincs pénze, hogy házat emeljen reá és sok fatermelő cég adna pénz helyett faanyagot, éppen úgy mint anyaggyárak más anyagokat. Sok külföldi pénzintézet nem tudja kihelyezni a pénzét és szivesen jegyezne egy olyan nagy nemzetközi részvénytársaság részvényeiből, amelyben erkölcsi és anyagi garanciát lát, de számos kistőkés is vásárolna a részvényekből, amelyek ha kellő tájékoztatást kap a kérdés üzleti részéről, arról biztositják, hogy pénzét jobban helyezte el, mintha állampapírokba vagy államkölcsönökbe fekteti.

A világ aranykészlete évről-évre szaporodik és ez a mennyiség el is helyezkedik. Nagy része ma már nem is jövedelmez, mert „túlprodukció” van. A ház is érték, a ház is aranyat képvisel és házban nincs túlprodukció. Ez lenne az a terrénum, amit kihasználhatnának azok a vállalatok, amelyek nem azért redukálták üzemeiket, mert nem volt pénzük, hanem mert nem tudtak termelt áruikon túladni.

A pihenő aranykészletek párosul nának a pihenő anyaggal, a pihenő´ munkás energiát adna hozzá és újra megkezdődhetne az élet rendes folya mata. (Geneve)