Hasonlóan gazdag tartalommal jelent meg mint a tavalyi első. Az első kötetben adott Előszó programatikus szavaihoz hiven ez a kötet is olyan tanulmányokat ad a szellemi tudományok köréből, melyek témáiknál, illetve megoldásaiknál fogva tanulságai a kornak; valóban szintéziseket; elvi és konkrét vonatkozásokban. A Szintézis első kötete gazdagodását jelentette az ösztövér és melegházi növésü újabb magyar filozófiai kultúrának s ez a kötet, a második talán még intenzivebben hozzájárul ehhez a bizonyára szándékolt kezdeményezéshez. A két kötet anyagának összeválogatásában meglehetős különbségek észlelhetők –a második kötet javára. Több a konkrét cikk s több a magyar problématikáju tanulmány. Ez a megjegyzés minden más, főleg nyugati kultúrában –akadékoskodásnak hatna. Nálunk azonban s ezt sürün és mindenfele hangoztatni kéne, ott tartunk, hogy ki kell emelni még, ha magyar jelenségekkel szemben a Szintézis nívóján foglalkoznak s elsősorban azért mert literátusok és szélesebb közvélemény előtt is igazolja, hogy igy is lehet. Lehet igy is, a szempontok ilyen elmélyítésével, sőt csak így szabad írni, ahogy most a Szintézis második kötete Babits Mihály lírájáról, Szabó Dezső Segítségéről s a Magyar szobrászat útjáról írat: hogy a modern szellemtudományok nevelte nézés és elemzés és értékelés nem csupán nagy nemzetközi relációkba emelt nagyságokhoz vagy elvi tisztázásokhoz mért módszer illetve eljárás. Lehet a magyar kritika módja is s főként kell hogy legyen. Ezért emeljük ki a kötet magyar tárgyú tanulmányait. Várjuk és hisszük, hogy a literátusokat és a közönséget is inti egy generális és agresziv kritikai renaissance szükségességére a magyar irodalomban illetve az egész magyar, közönség előtt tisztázódó szellemiség terén. Örömmel üdvözöljük tehát a Szintézis második kötetét, – először ezért: – azért, hogy a szellemtudományi esszé hitelét emeli és növeli, – másodszor pedig a kötet többi tanulmányaiért.

Ha az első kötetről irtunk volna akkor is Nagy Sándor irását emeltük volna ki, mint most amikor Knut Hamsunról írt. Az egykor Lukács György és mások által kezdeményezett felejthetetlen szellemtudományi mozgalomnak fiatalabbakra plántált virágai az „otthon” maradtak közül kétségtelenül benne a legteljesebbek. E kötet Knut Hamsun tanulmányában ő a legtisztább, a legpolémiamentesebb. A megtért Káldor György írása (Az európai ifjuság problémája) már inkább subjektiv látás következménye s ezért sok is a polemikus tétele cikkének, –bár a történetfilozófiai konkréciónak és elvonásnak nagyon sok tiszta példáját adja. Molnár Antal cikke a zene esztétika föladata címmel –s Erdélyi Alice dolgozata (A végzet gondolata az etikában) szép és érdekes feladatok vitathatatlanul jó megoldásai. Genthon István tanulmányában –a Magyar szobrászat útjáról – érzünk valami módszerbeni billenést. Várkonyi Nándor elsőrangu Babits cikkében szerettünk volna több élesebb és még puritánabb distinkciót a „líraira”. –Kodolányi János Szabó Dezső tanulmánya túl és innen minden „szellem tudományi” aspektuson olyan kritikai remek, amiért külön dicséret illeti a – szerkesztőt is, mert fölvette. (g.g. )