Lőrincz Judit szociológus az OSZK tudományos főmunkatársa

Könyv, olvasás, kulturális identitás

Egy kutatás tájékozódási irányai közül csak néhányat emelek ki ezúttal.


"Kódex-alapú műveltség"


A könyvolvasás, könyvgyűjtés szokása kulturális magatartásunk lényegéhez tartozik. Tartozott? Az igeidővel máris zavarban vagyok. Minden kultúra összetett kultúra, tartalmait illetően is, s a társadalmat alkotó csoportok viselkedés és szokásrendszerét figyelembe véve is. Mégis beszélhetünk domináns kultúráról. A könyv, a könyvolvasás a megértés olyan eszközeként működik, mely közösségteremtő erőként hathat. Kelet-közép Európában, ezen belül Magyarországon is a könyv viszonylag könnyen elérhető volt, a szocializmus viszonyai között, az 1960-70-80-as években birtokolható javaink egyikét jelentette, olcsó volt, a hiánygazdaságban a kurrens könyvek órák alatt elfogytak, s a jelentősebb szépirodalmi művek beszédtémát jelentettek, beszivárogtak a hétköznapi kommunikációba. A könyvolvasás, könyvbirtoklás, gyűjtés meg is osztotta a társadalmat, az értelmiségi rétegben a közép és felsőfokú végzettségűek világában kitüntetett szerephez juthatott, a kétkezi munkát végzők körében nem volt olyan hangsúlyos. Mégis az irodalom közösségteremtő erővé vált, s ez több évszázados hagyományokon nyugodott.



Ismeretszükséglet vagy fikciófüggőség?


Régebbi nemzetközi összehasonlító vizsgálatok adatai azt tükrözik, hogy a magyarok olvasmányszerkezetét a szépirodalom és a lektűrök együttesen dominálják.

A francia-magyar 1972-es összehasonlító olvasásszociológiai vizsgálat szerint a szépirodalom aránya Párizsban 34 százalék, a szórakoztató irodalomé 27 százalék, Budapesten a szépirodalom 46 százalék, a szórakoztató irodalom részesedése megegyezik a franciákéval, míg az ismeretközlő művek aránya Párizsban 35 százalék, Budapesten 27 százalék. (Józsa, 1975)

Újabb nemzetek közötti összehasonlító vizsgálatunk 1986-87-es adatokat rögzített Magyarországon és Finnországban. E szerint a magyarok olvasmányszerkezetében a szórakoztató irodalom, a lektűrök olvasottsága megnőtt: 37,4 százalék, a finneknél 29,7 százalék. (Lőrincz, 1991., 215-220.)

Az ismeretközlő művek a finnek olvasmányainak egyharmadát teszik ki (32,9%), Magyarországon nem egészen egynegyedét (23,9%). Megállapítást nyert, hogy a magyar olvasói mentalitás inkább expresszív, az élet köznapi gondjaiból kiemelő fikciós művek túlsúlyával, míg a finnek tanulást és munkájukat segítő ismeretgyarapító művek erősebb jelenlétével, az instrumentalista olvasás irányába mozdulnak el. (Lőrincz-Vakkari, 1991.) Ezek a vizsgálatok azonban a felnőtt lakosság körében folytak.

A leendő pedagógusok olvasási kultúráját felderítő kutatásunkat 17-24 éves korú fiatalok körében folytattuk, az adatfelvétel 1991-ben történt. A magyarországiak olvasmányainak 70 százaléka, Romániában a székelyudvarhelyi tanítóképző hallgatói olvasmányainak 90 százaléka fikciós mű, a szlovákiai nyitrai tanárképzőbe járók olvasmányszerkezetének 83 százaléka, a jászberényieké pedig háromnegyed részben.

A magyarországi pedagógusjelöltek olvasmányaiban az ismeretközlő irodalom aránya valamivel erősebb a felnőttek körében tapasztalt aránynál, a nyitraiak e szempontból középütt vannak a nem fikciós művek 13 százalékos arányával. A székelyudvarhelyiek esetében az ismeretközlő művek aránya nem éri el a 10 százalékot sem. Ez az 1960-as évek magyarországi felnőtt lakosság adatainak felel meg.

Az 1980-as évek elején magyarországi egyetemisták és főiskolai kollégisták 1728 fős mintáján életmód vizsgálatot folytattak, s ennek keretében az olvasással kapcsolatos néhány adat is szerepelt. (Falussy-Laki-Tóth, 1991., 106. p.) Összehasonlításképpen jegyzem meg, hogy e kutatás eredményei alapján, az olvasmányokban a fikció aránya 85,4 százalék, tehát magasabb ez, mint a pedagógusjelöltek kutatásában megkérdezett főiskolások és a szlovákiai tanárképzősök körében, s valamivel alacsonyabb, mint az erdélyi tanítóképzősök olvasmányszerkezetében. Annak ellenére, hogy a kiadási struktúra erősen megváltozott az utóbbi években a non-fiction javára, az olvasmányszerkezet nem jelzi markánsan e különbséget. Az olvasás nem elszigetelt gyakorlat, hanem a valóságos életmód része és az ízlés általános keretei között alakul. Nyugaton a regény egy lassú deklasszálódási folyamaton ment át, ugyanakkor a dokumentumirodalom térnyerése jellemző, az ismeretközlő irodalom olvasása szükségessé vált. Nálunk ugyan megnövekedett az ilyen könyvcímek aránya a megjelentetett művek listáján, olvasásuk azonban nem nőtt együtt fokozottabb jelenlétükkel. A világban való tájékozódás, a társadalomban való mozgás lassan igényli az ismeretközlő könyvet, mint eszközt. úgy tűnik, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján, a társadalmi szerkezet alakulása, az élet különféle területein felmerülő ismeretkövetelmények még leginkább Magyarországon: Pécsett, Jászberényben tanuló pedagógusjelöltek körében érzékelhetőek, erősebben a fiúknál, Nyitrán kevésbé és Romániában, a Székelyföldön legkevésbé.

Az olvasmányok alapján tehát megkockáztatjuk bátran azt a megállapítást, hogy a fikció jelenléte erős, az ismeretszükséglet jelenléte viszont nem annyira intenzív, hogy erős elmozdulást eredményezzen az instrumentalista olvasás felé.

A három helyszín, a romániai Székelyföld, a szlovákiai Nyitra és a magyarországi Nyíregyháza, Budapest, Jászberény fokozatbeli különbsége ellenére megállapíthatjuk, hogy a pedagógusjelöltekre az expresszív olvasás, azaz a fikciós művek dominanciája jellemző. Ez egyrészt a reflexivitás képességének alacsonyabb szintjét jelenti, másrészt viszont a magyar irodalom nagy erejű összetartó hatását tükrözi, s a magyar kisebbség igényét anyanyelve ápolására. Erős kíváncsiságot jelez Nyugat-Európa irodalmai iránt, s némi kitekintést az amerikai irodalomra. Ez a fikció-függőség viszont együtt jár az ismeretszerzés viszonylag alacsony intenzitásával, s azzal, hogy a tényekkel való szembesülés hajlandósága gyenge. Az ismeretközlő műveket nem részesítik előnyben, a dokumentumok és az írott információk hatása nem elég erős, ez összefüggést mutat a modernizáció és a demokratizálódási folyamat lassú ütemével.

A Központi Statisztikai Hivatal szabadidő-vizsgálatai lehetővé teszik, hogy megnézzük a fikció és az ismeretközlő irodalom arányának alakulását 1976, 86 és 93-ban.

Hozzá kell tenni, hogy nemcsak a rendszerváltozással együtt járó, bonyolultabb élethelyzetek, a társadalomban való eligazodás tenné szükségessé az ismeretközlő művek intenzívebb használatát, de a kiadott könyvek szerkezetváltozása is ez irányban hatna. 1986-90 között az ismeretközlő művek nagyobb teret nyertek, de a 90-es évek közepére az olvasmányok egyötödét jelentik csak, változatlanul a fikció dominanciája jellemző az olvasmányszerkezetre éspedig a lektűrök, a kevésbé fajsúlyos olvasmányok hangsúlyosabbá válásával.

A liberalizálódó piaci viszonyok a kiadott könyveken belül a kevésbé fajsúlyos művek arányának növekedését hozták magukkal. Ha közelebbről megnézzük, hogy a KSH által vizsgált napon az olvasott könyvek között mekkora szerep jutott a lektűröknek, megállapíthatjuk, hogy a 90-es években a lektűrök olvasottsága rekordot ért el. 1976-ban 31,2%, 1986-ban 40,8%, 1993-ban pedig 51,5%-ot érnek el a lektűrök a napi olvasmányok között. (Forrás: KSH időmérleg-vizsgálat)



Az ólomtól az információs képig


Szöveg és vizualitás viszonya gyökeresen megváltozott. A hagyományos olvasásnál a szem fixációi rövidek és szaggatottak, a szem és értelem egy-egy illusztrációnál megpihent csupán, míg a mostani könyvek - kiváltképp a világ és természet megismerését segítő ismeretterjesztő kiadványok, enciklopédiák - a szöveg és kép változatosságára építenek. A közlés aktusát strukturálisan változtatta meg a képi megjelenítés felerősödő szerepe, a "látványtervezők" a "varázslat" elemeivé váltak. Eközben az olvasói szükségletek is átalakulnak oly mértékben, hogy a régi beidegződések a funkcionális kommunikáció gátjaivá válhatnak.

Szociológiai szempontból bonyolult folyamatok zajlanak. Több évszázados, a hagyományos könyvre, "kódexre" épített kultúránk sokkoló tempóban alakul át az elektronika által létrehozott vizualitásra alapozott kultúrává.

Hogyan szólt bele az informatika, az elektronika megjelenése a kommunikáció különféle fázisaiba, pl. a szerzők esetében az információszerzés és feldolgozás folyamatába, a kiadásba és a terjesztésbe, az információs hálózatok esetében pedig az információ terjedésének és fogadásának stratégiájába, az ipari és pénzügyi folyamatokba és az oktatásba. Szűkebben vizsgált területünkön a könyvkiadásban a szövegszerkesztésbe, szöveggondozásba, a levéltárak, könyvtárak, dokumentációs központok életébe, a tudományos műhelyek és vállalkozások munkafolyamataiba.

Kérdésként vetődik fel, hogy vajon az informatizált írás előhívja-e az olvasás új módjait, változik-e az olvasói magatartás attól függően, hogy tradicionális hordozókkal vagy elektronikus írásmóddal szembesül az olvasó?

Az információ nemzetközi fejlődése és az információcsere a globalizáció és a partikularitás viszonyát is feszegeti, a hálózatok sokszorozódása a tudományos és technikai felvilágosítás, a szó, a multimédiák, a virtuális képek a kép és szöveg viszonyának újraértelmezését kívánják, felbukkantak a grafikus megjelenítés új módjai s e tényezők együttesen átrajzolják az ismerettérképeket.

Az írás új helyét meg kell világítani a többi nyelv, a szó, a kép és a sémák között, de az írásos kommunikáció fejlődését nem lehet megérteni anélkül, hogy elhelyezzük a politikai struktúra összefüggésébe. Új problémák jelentkeztek, részben a társadalmi változások és jelentős átalakulások, a szocialista modell felszámolódási folyamata következtében, részben pedig - s ez a nyugati modellekre is érvényes - az információ és kommunikáció szervezési módjainak változásaiból, az információs ipar kiterjedésével magyarázható. (Lőrincz, 1996.)

Már a nyolcvanas évektől erőteljesen érzékelhetővé vált az a pénzügyi-gazdasági politika, melynek következményeként sok termék és szolgáltatás ára fokozatosan a nyugat-európai színvonalra emelkedett a rendszerváltozás után. A probléma az, hogy a termékekben realizálódó munkaerőt mélyen annak értéke alatt fizetik meg. Ez a tartósan minimalizált szint egész rétegek ellehetetlenülését vonja maga után.


A könyvtárak funkcióváltása


A nyolcvanas évek elejétől nincsenek meg azok a tájékoztató helyek, ahol a közösségek tagjai, az állampolgárok a hétköznapi életben való eligazodáshoz kapnának segítséget. A nyilvános könyvtárhálózaton belül fokozatosan alakították ki azokat a helyeket, ahol ilyen kérdésekre is választ lehet kapni. "Hol kell elintézni, hogy..." itt az élet legkülönbözőbb kérdései következnek a tanulással, továbbtanulással, ügyintézéssel, munkahelykereséssel, lakásügyekkel, emberi krízishelyzetekkel kapcsolatban. A rendszerváltás utáni szabadsággal együtt eddig ismeretlen gondok megoldásában kellett gyors segítséget nyújtani, megszaporodtak a munkanélküliek, megjelentek a menekültek, megnőtt a hajléktalanok, a létminimum alatt élők száma, bevallott problémát jelent a drog, az AIDS. Megjelentek a gyors polgárosodási folyamatot jelző kérdések is. (Egyesületek, alapítványok, vállalkozások, privatizáció, adózás, civil szervezetek.) Felkeresik a könyvtárakat azok a rétegek, amelyek nehezebbé vált élethelyzetük javítására használják a könyvtárat, motivációik: átképzés, tanulás, önképzés érdeke.

A magyar népesség aktívan töltött szabadidejének szinte egyetlen olyan tevékenysége az olvasás - az a megközelítőleg félórás átlagos idő -, amely nemzetközi összehasonlításban jelenleg is megüti a közepes szintet. 1986-ban a férfiak napi 40 perces olvasásukkal az élmezőnyhöz tartoztak. A legtöbbet Finnországban, Hollandiában, Norvégiában, Svédországban olvasnak, ahol az emberek a legtöbb szabadidővel rendelkeznek. Azokban a fejlett szociális piacgazdasággal és demokratikus hagyományokkal rendelkező európai jóléti államokban, ahol a szabadidő eltöltésében a televíziónak nem jut akkora szerep, mint pl. Magyarországon, s ahol a kulturális intézmények látogatása is gyakoribb.

A könyvtárak működését meghatározó anyagi feltételeket tekintve egyszerre többféle folyamatnak is tanúi lehetünk. Egyrészt az állandó forintleértékelés és az infláció a teljes vizsgált időszakban érvényesülő, de a kilencvenes években, méginkább 1995-ben különösen drasztikussá váló hatása. Általános jellemző, hogy a súlyos deficittel küzdő központi költségvetés és az ennek következtében bevezetett pénzügyi megszorító intézkedések hatására az állami források fokozatosan szűkülnek. Még ha egyik évről a másikra sikerül is a könyvtári működésre vagy gyarapításra szánt összegek nominálértékét megőrizni, a mai folyamatok mellett ez reálértékben 30-40, sőt 50%-os csökkenést is jelenthet.

A kilencvenes évek közepére elég jól látszik egyrészt az, hogy a szakkönyvtárak költségvetési támogatása nem vagy alig nő lassan már nominálértékben is, a könyvtári bevételek növelése nem hordoz jelentős tartalékokat, másrészt a különféle támogatási források is kimerülőben vannak. Ez utóbbinak több oka is van: hazai viszonylatban például fogynak a források, várható az állami alapok rendszerének jelentős átalakítása, az alapok megszűntetése ill. összevonása, az eddig legkönnyebben támogatásokat kapott terület, a gépesítés a vizsgált szakkönyvtárakban nagyrészt befejeződött, másrészt a külföldi alapítványi lehetőségekre is mára már a beszűkülés tendenciája jellemző; más régiókba, országokba ill. más területekre (pl. környezetvédelem) teszik át tevékenységüket.

Az információs világtársadalmat átszelő sztrádák építése folyik, hogy ebben irányítói, szak-, betanított- vagy segédmunka jut, ez összekapcsolódik a hatalommegosztás kérdésével is. A könyv a tudnivalók egyik eszköze marad, de hogy a digitális rendszerek változatos információs eszköztárához hogyan férünk hozzá, vagy ebből mit birtoklunk, ez a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének problémájához vezet.

Felhasznált irodalom

Falussy B.: A jövedelemszerző munka és a szabadidő felhasználás változásai,
rétegkülönbségei - hazai és külföldi időmérlegek alapján. Budapest, 1996. KSH

Falussy B. - Laki L. - Tóth Gy.: Egyetemi és főiskolai kollégisták életmódja. Budapest,
1991. Eötvös József Kollégium

Józsa P.: Magyar és francia olvasók irodalmi értékrendszeri = Kultúra és közösség
1975/ 1. sz.

Kardos K.: Intézményszociológiai változások szakkönyvtárakban 1985-95 között.
Budapest, 1995. OSZK KMK Kéziratban 21 p.

Lőrincz J.: Írás, kommunikáció, társadalmi folyamatok = Magyar Tudomány 1996/9. sz.

Lőrincz J. - Vakkari, P.: Távoli rokonok, közeli barátok (Magyarok és finnek az
olvasásszociológia tükrében) Budapest, 1991. OSZK-Múzsák 110 p.

Lőrincz J. - Vidra Szabó F.: Minerva papjai? (Pedagógusjelöltek olvasáskultúrája)
Budapest, 1994. OSZK KMK 151 p.

Rózsa Gy.: Kulturális örökség és információs társadalom. Budapest, 1995.
Argumentum 80 p.