Büky Béla |
A magyarországi médiák nyelvi gondjai
1. Korábbi elméleti elgondolások
Nem kívánok ezúttal a hosszú időn át
jelentős befolyással rendelkező MRT Tömegkommunikációs
Kutatóközpont számos idevágó kiadványára
(pl. Terestyéni Tamás: Konvencionális jelentés
- kommunikációs jelentés c. kutatóintézeti
kiadványára vagy Grétsy László /szerk./
Nyelvészet és tömegkommunikáció c. ugyancsak
a nevezett kutatóintézetnél megjelent kétkötetes
munkájára, stb.) ill. a kutatóintézet folyóiratainak
idevágó cikkeire hivatkozni. A kutatóintézet
- mint ismeretes - sajnos megszűnt és a témánkat
érintő kérdésfeltevések e hivatalos
fóruma űrt hagyott maga után. A korábbi megnyilvánulások
viszont már elavultak.
Mégis valami újraindul! 1996 júniusában (június
6-án) a Magyar Rádió nyílt szakmai napot rendezett
"nyelv és rádió" címmel, melyen Balázs
Géza "A közszolgálatiság nyelve" című
előadása olyasmi, amit már részletesen ismertetni
kívánok a felvetett téma elemzésének
egyik legutóbbi vállalkozásaként. Ez mai napi
érvényességgel bír.
Nos, Balázs Géza említett előadása vitaindító
előadás volt, és mint ilyen, feladatául tűzte
ki azt, hogy a magyar köznyelvre gyakorolt rádiónyelvi
és TV-nyelvi hatásokat összefoglalja. Előadásának
rövid foglalata az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat
1996 évi harmadik számában meg is jelent.
Első feltett kérdése Balázsnak mindjárt
az volt, hogy a (közszolgálati) médiák műsorának
nyelve hat-e egyáltalán a mai magyar köznyelvre. Nem
válaszol határozottan, de viszont számtalan példát
említ, amelyek közvetve bizonyítják a médiák
által alkalmazott nyelv, ill. nyelvi divatok kétségtelen
hatását. Talán azért kerüli el a nyílt
pozitív hatás elfogadásának kinyilvánítását
a maga részéről, mivel azt határozottan hangsúlyozza,
hogy e hatást, ill. hatásokat tudományosan alig vizsgálták.
Úgy látja, hogy tudományosan a népnyelv szerepével
kapcsolatban volt némi állásfoglalás: egyesek
olyan tendenciákat véltek felfedezni a médiák
műsorainak nyelvében, amelyek rohamosan segítenék
a nyelvi egységesülést, és ezzel egyidőben
a nyelvjárási ejtésformák, szókészleti
elemek kiszorulását a nyelvhasználatból.
Ez Balázs szerint nem következett be!
Ugyanakkor azonban, ahogy Balázs kifejezi "lövedékszerűen"
különféle nyelvi divatok indultak el. Így egyre
terjed az ironikus céllal utánzott "bunkó"
beszédmód értelmiségi gúnyolódási
divatként. Terjed az egyre általánossá váló
"éneklő" beszédmód. "A nyilvános
nyökögés (ööö-zés, eee-zés)
és nyekergés (szóvégi rekedtes hangképzés).
Ami a grammatikai vétségeket illeti, Balázs ilyen
vétségeket nem ró fel a médiák hatásának
számlájára (holott mások e tekintetben is a
médiák rossz hatását hangoztatják -
p. hogy a bemondók és a szereplő színészek
nem használják szabályosan a -ba/-be, ill. a -ban/-ben
ragot). Balázs inkább a médiák hatástalanságát
említi. Így ír: "A tömegkommunikációs
eszközökben ma még nem suksükölnek ... és
nem nákolnak ('írnák neked egy levelet'). A magyar
lakosság nagyobbik része egy felmérés szerint
mindennek ellenére /a kiemelés tőlem: B.B./ suksüköl
és nákol. A nyelvművelés és a tömegkommunikációs
nyelvi minta tehát ebben az esetben nem elég hatékony.
Hatása: kicsi; legföljebb: mérsékelt." Állította
Balázs nevezett vitaindító előadásában.
Ami a frazémák szintjét, tehát a lexika idevágó
területét illeti, megemlíti a "Lepsénynél
még meg volt", a "Kivehető ajtós NDK-turmixgép"
frazémákat - melyeket nem tartok célravezető
példáknak, éppen ezek terjesztésében
a médiáknak vajmi kevés szerepük volt, szerintem.
Jobb a "Nem nyert hangszórót" frazéma, ami
Balázs szerint a tévévetélkedőből
kelt szárnyra. Vagy ilyen a "Leradírozták a képernyőről",
ami inkább a bulvárlapok szóhasználatában
alakult ki, egy-egy kegyvesztett személy esetét illusztrálandó.
Ilyen lexikai elemek még Balázs szerint a "kabaré
által lejátszott nevek: Lujza, Jenő."
A szókészlet szintjén végül Balázs
felemlíti a "kirekesztő ... kifejezések dömpingszerű
használata" jelenséget. Eredetileg szűkebb körben
használt, jórészt idegen eredetű, pénzügyi,
gazdasági, politikai, stb. kifejezések, szavak tartoznak
ide. Ilyen pl. a politológus foglalkozás megnevezés,
stb. E példát nem Balázs említi, hanem e sorok
írója.
Balázs - igen helyesen - szétválasztja a közszolgálati
rádiózást és a kereskedelmi adókat.
Ezekben indult el, ti. az utóbbiakban az ún. nyelvi szlömösödés,
azaz elnyomorodás. Ennek egyik legjellemzőbb tulajdonsága,
Balázs szerint a nyelvi infantilizmus (gyatra beszédkészség,
elnagyolt fogalmazás; szerkezetlenség; heherészés;
"szószürkület"; egyhangúság).
A megszaporodott "betelefonálós" műsorokban
jól lehet tanulmányozni ezt.
Balázs még kétszer visszatér a nyelvi infantilizmus
témájához. Először így beszél:
"A nyelvi infantilizmus, az egyes értelmiségi körökben
nyelvi divatként terjedő "posztmodern" szójátékok
tömege, a nyelvi szerkezet fölbontása; a "jelentésjátékok"
aligha valók egy közszolgálati adó mindennapi
közlési funkciót ellátó műsorába.
Az e nyelvezetet előnyben részesítő irodalmi
folyóiratok ezer példányban sem keltek el. "
Majd harmadjára így hozza szóba a hibásnak
tartott nyelvi divatformát; egyben utalva arra, hogy ezek helyett
milyen nyelvi formák lennének kívánatosak:
"Bizonyos nyelvi divatokkal (infantilizmus, nyelvi tabutörés)
gyors és olcsó hatást lehet elérni. Ezek ellen
azonban a közszolgálati médiának védekeznie
kell. Előnyben kell részesíteni a művelt, igényes,
(szakmailag) hatékony nyelvhasználatot. Azért van
erre szükség, mert a műveltség, a beszédkultúra,
az igényesség: erőfeszítés, tanulás,
értéktermelés eredménye - e nélkül
pedig aligha beszélhetünk rendezett társadalomról."
Látható e sorokból, hogy Balázs inkább
a médiák nyelvi hatásai hátrányosságaira
utal, pozitívumaira inkább csak úgy, hogy a lakosság,
a hallgatóság pozitív józansága folytán
nem vett át rossz beidegződéseket: "Hiába
lehetett évtizedeken át hallani a közismert politikus
szóösszerántásait és betűejtését
(a szoc'lizmus út-ján) - ez mégsem terjedt el."
De hiszen ez nem e médiák pozitív hatása, sőt
ellenkezőleg, ezek hatásvisszássága.
2. A számítógépes rendszerek közül
egyedül az internet az, amely hasonló a médiákhoz,
hiszen ez egy szupermédia, melyben minden témát, mindenféle
közlést és - ami a témánkba vág
- mindenféle nyelvezetet megtalálhatunk.
Fontos tehát az, hogy a médiák nyelvi hátrányiról
nyújtott Balázs Géza-féle kép helytálló-e;
érvényes-e az internetbe betáplált szövegekre;
ezeknél egyáltalán felmerül-e a nyelvi megformáltság
kérdése; ki kell-e egészíteni a Balázs
Géza-féle bírálatot további mozzanatokkal.
2.1 A sztereotípiák fontossága a médianyelvezeten
belül
Balázs csak igen röviden emlékezett meg frazémákról,
sőt még ezen belül is a rádiókabaré
által terjesztett frazémákról. Pedig a dolog
nem ilyen egyszerű: frazeológiai szinten rendkívül
sok történik.
Elég csak két nemrégiben megjelent kötetre utalnom:
Hadrovics László: Magyar frazeológia címmel
1995-ben az Akadémiánál megjelent kötetére
és Hunyadi György: Sztereotípiák a változó
közgondolkodásban című művére, amely
1996-ban szintén az Akadémiánál jelent meg.
A történeti időkbe visszapillantó Hadrovics-féle
kötet alig nyújt példát bizonyos portékák,
árucikkek reklámozására vonatkozóan,
olyan példát, ami arra utalna, hogy egy-egy ilyen árucikket
reklámozó szöveg frazémává vált
volna. Van ilyen, hogy Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne
venni, de ez éppen nem szerepel Hadrovicsnál. Van ilyen és
ez szerepel Hadrovics könyvében, hogy Földváron
deszkát árul, csakhogy e szólásnak semmi köze
sincs a deszkaeladáshoz. Van azután olyan frazéma,
mint tudjuk, amely arra utal, hogy pipát, szalonnát, bicskát
hol érdemes venni, mely városban. De ha átnézzük
ezeket a régi frazémákat, láthatjuk, hogy ezek
az élet céljával, a dolgok tulajdonságaival,
természetével, az emberi jellemmel, az erkölcs "igazságaival",
stb., foglalkoznak, és csak igen ritkán egy-egy árucikkel.
Ezzel szemben a mai médiák frazémái, ill. frazémává
válás útján levő szókapcsolatai
jelentős százalékban árucikkek vagy pártok,
pártprogramok reklamírozását szolgálják.
A reklámszövegek (pl. Eduscho frissss, a Tschibo legjobb, mi
adható, Providencia és egyenesbe jön, Rádióúúúújság,
stb., stb.) anyagával igen sok cikk foglalkozott már (pl.
Kincses Kovács Éva 1993-ban Amsterdamban a Nemzetközi
Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson elmondott előadása,
és ugyanitt számos más szerző ugyanezt a témát
érintő előadása), a sztereotípiák
anyagával Voigt Vilmos foglalkozott a politikai felvonuláson
elhangzott szlogenok szövegét ismertetve, és legújabban
Hunyadi György az imént említett könyve révén.
Ez utóbbi meghatározza azt, hogy mit kell értenünk
sztereotípia alatt. A fogalom Walter Lippmanntól származik,
aki a közvéleményről írott könyvében,
1992-ben, bevezette ezt a fogalmat. Eztán rendkívül
széles képet nyújt a sztereotípiákról.
Katz és Braly a sztereotípiát az előítélettel
hozza kapcsolatba. Később ún. csoportsztereotípiákról
tesz említést Hunyadi: "történetileg három
jellegzetes nézőpont alakult ki. Az egyik a társadalom
által továbbszármaztatott kulturális örökségként
tarja számon a sztereotípiákat is. A másik
a sztereotípiák merev alkalmazására vezető
előítéletes gondolkodást a személyiség
bizonyos belső feszültségeire és torzult fejlődésére
vezeti vissza. S a harmadik a megismerés folyamatában megtalálja
az emberek kategorizálásának és a kategóriák
általános jellemzésének elkerülhetetlen
szerepét." (Hunyadi i.m. 3 1.). Hunyadi így folytatja:
"mindhárom megközelítés indokolt és
termékeny".
Hunyadi úgy látja, hogy ahhoz, hogy valami sztereotípiává
válhasson, fontos, hogy az adott gondolati kategória statisztikailag
nagy számban, azonosan forduljon elő több személynél.
Vélemény- és közvéleménykutatási
módszerekkel "pásztázza végig" a
társadalmi közgondolkodásban bennünket körülvevő
sztereotípiák hatalmas körét és rendszerét.
Bizonyos egyenlőségjelet lehet azért tenni a nyelvi
(lexikológiai) módszerekkel meghatározott frazémák
és a szociálpszichológiai módszerekkel leírt
sztereotípiák között. De bennünket most egyelőre
ne ez az egyenlőségjel érdekeljen, hanem az, hogy
mind a frazémák, mind a sztereotípiák, milyen
mértékben szűkítik be gondolkodásunkat,
és az a tény, hogy a médiák révén
reánk háruló nyelvi veszély éppen a
sztereotípiáktól szabadulni nem tudás formájában
fenyeget.
Egyesek, így például Balázs Géza, utalnak
arra, hogy a hibás nézet, a rossz nyelvi forma gyakran lepereg
a hallgatóról, mivel ez nem hajlandó követni
a hamis modellt.
Sajnos ez a feltevés maga is hibás. Ezt az a latin közmondás
szülte, amit akár dolgozatunk metaforikus címéül
is használhattunk volna: Quod volunt amant esse veritatem /Amit
akarnak, ti. elképzelnek, szeretnék, hogy igaz legyen/. Az
emberi agy nem tud ellenállni a sztereotípiáknak -
még a legkivételesebb képességű egyén
is sztereotípiák rabjává válhat, mihelyt
saját szűk szakmáján túli területeket
érintenek ezek a sztereotípiák. A szakmán belül
ugyan nem csalódik lépre (pl. egy nyelvész tudja,
hogy a grammatici certant szólás egy nagyobb kontextusból
történt kiragadás és hibás jelentése
ennek az, hogy a grammatikusok vitatkozó, veszekedő jelleműek,
hanem a helyes jelentés: a grammatikusok még vitatják
azt, hogy ...), de saját szakmáján kívül,
mondjuk a Borsodi, az élet habos oldala reklámszöveg
már hat rá, és ha nem is akart volna, vásárol
egy üveg sört.
Tudni kell, hogy ezeket a reklámszövegeket olyan szívhez
szólóan, olyan fülbemászó zeneiséggel
mondják a szereplők, hogy ez hangosabb "minden földi
szónál".
2.2. Nos, valóban hibás a feltevés, hogy ezek a reklámsztereotípiák
nem hatnak ránk; annyi azonban igaz, és ezt Hunyadi módszereivel
lehet felderíteni, nem minden társadalmi csoportra és
rétegre (értelmiségi, paraszt, tanuló, munkahelyi
vezető, stb.) egyenlő mértékben. Vannak tehát
e sztereotípiáknak nagyobb és kisebb mértékben
kitett rétegek. De az általános hatás kétségtelen:
"Mindenki ismer reklámszöveget dúdoló gyermeket
és felnőttet" állítja ill. írja
Balázs Géza (idézett előadás).
Ez a hatás részben tudatalatti. A régi nyelvben az
a közmondás, hogy Aki másnak vermet ás ... mondjuk
hetente egyszer vagy horribile dictu naponta egyszer elhangozhatott valaki
ajkáról. De a "Kincstárjegy, állami garanciával"
szöveget a TV hallgató esetleg egy nap 20szor is hallhatja.
Talán haldoklásunk pillanatiban is ilyen éles, erőszakos,
oda nem illő hangok fognak a fülünkbe csöngeni. Ám
ez a gondolkodás szabadságától foszthat meg
bennünket, mint a politikai sztereotípiák (proletárdiktatúra,
kulákság, proletárnemzetköziség, az állam
megszűnése, mindenki majd szükséglete szerint
részesül a javakból, tudományos szocializmus,
a gazdasági fejlődés üteme, stb.)
2.3 Vajon életkorok szerint van-e jelentős eltérés
a sztereotípiák "fogyasztásában".
Véleményünk szerint, kivéve olyan fiatalokat,
akik minden nézetet és állásfoglalást
durván elutasítanak és mintegy a társadalmon
kívül élnek, a fiatalság inkább ki van
téve a sztereotípiák hatásának, mint
az idősebb nemzedék. E helyzet indoklásaként
fel kell hoznom, hogy - eltekintve a fiatalok csekélyebb tapasztalati
anyagától és a velük született fokozott
befogadóképességtől az iskolákban a
szövegek memoriterszerű tanulási módszerével
szembeni teljes ellenállás olyan helyzetet teremtett - feltevésem
szerint - a fiataloknál, hogy azok agyában mintegy tabula
rasa áll fenn készen mindenféle rigmusok, mondókák,
szólásformában megfogalmazott sztereotípiák
befogadására. Tehát a memoriter elutasítása
valójában a média-memoriterek könnyebb befogadását
idézte elő.
3. Úgy gondolom, hogy az internet számára történő
szövegelőkészítés során a fenti
nyelvi gondokat érdemes figyelemmel követni, hiszen az internet
számára a nyelviség szintjén is igen gondosan
kidolgozott szövegre van szükség. Megszabadulhatunk-e
a sztereotípiáktól? Véleményünk
szerint, ha egy sztereotípia-rendszertől megszabadulunk,
új sztereotípiák tűnnek fel vagy mondjuk gondolkodási
modellek, melyekről még nem is sejtjük, hogy frázisok,
megkövesedett sztereotípiák lesznek. Helyesebb inkább
a sztereotípiákkal együtt élni, de nem bízni
bennük vakon, hanem mindig felkészülve módosításukra,
átformálásukra vagy végleges elhagyásukra.
Sőt, a végleges elhagyás stratégiáját
is ki kell dolgoznunk, nehogy törököt fogjunk sztereotípiáinkkal
és ne eresszenek.
Bibliográfia:
Büky Béla: A tudományos tájékoztatás
egyik feladatköre: témaválasztási statisztikák
készítése és alkalmazása. Budapest,
1964. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának
Közleményei 43. sz.
Fónagy István - Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvről.
Budapest 1954. Művelt Nép.
Hadrovics László: Magyar frazeológia. Történeti
áttekintés. Budapest, 1995. Akadémiai Kiadó.
409(1) p.
Hunyadi György: Sztereotípiák a változó
közgondolkodásban. Budapest, 1996. Akadémiai Kiadó.
XV, 553 p.