Körmendi Lajos:
Álom-Berek
Ahogy az ember öregszik, egyre nyavalyásabb. Ilyenkor azonban, ötvenen túl, hatvanon innen, még van benne annyi naivság, hogy azt gondolja, ezek a testi kórok gyógyíthatók. Mikor az ember aggódik, csoszog lassan az élemedett kor felé, a mai kirurgusok megmondják a szemébe, mint abonyi ember a gyíknak, hogy apad benne az erő. Hát ezt bizony nem is sejtette a szerencsétlen!
A hely, ahol még ilyen-olyan bajára írt talál a magamfajta, Berekfürdő. A gyógyvízbe nyakig merülve szívom a felkúszó jódos párafoszlányokat, s egy-két napig könnyebben vagyok az asztmámmal. Fájós derekamat megdürücköltetem a medence falából kilövellő vízsugarakkal, s utána egy hétig is bírom. Fáj a gyomrom? Iszom egy kicsit a csövön zubogó forró gyógyvízből, és elhagy a fájdalom.
Ha már annyit járok a faluba, a fürdőbe, álmodom is vele. Mindig visszatér, hogy a települést három érték mentén fejlesztjük. Így: fejlesztjük. Mintha már ott laknék. Mintha életművem részének tekinteném mindazt, amit Berekfürdő jelent. Talán azért, mert azt álmodom, személyes közöm van hozzá. Az értékekhez is. Az első érték a gyógyvíz és a hozzá kapcsolódó gyógyító tevékenység. A második a természeti értékek, a harmadik pedig a művészet.
Az elsőhöz újabb szabadtéri és fedett medencék építése tartozik, s olyan helyiségek kialakítása, melyekben újabb gyógykezeléseket, egészségügyi szolgáltatásokat vezethetnek be. Itt már szerepet kaphat és kap a magántőke is, hiszen egy nagyon szép gyógyszálló már néhány hónapja betegeket és vendégeket fogad gyó-gyulni és pihenni, egy másik gyógyszálló pedig befejezés előtt áll.
A természeti környezettel kapcsolatban azt szoktam álmodni, hogy harminc-negyven év alatt ritka, különleges, szép cserjék és fák tudatos telepítésével maga a falu válik arborétummá. Ezen belül ki lehetne alakítani a Reménység ligetét és az Emlékezés ligetét. Egy évben egyszer annyi tulipánfát, más néven magnóliát ültetnének el a falu vezetői az érintett családokkal a Reménység ligetébe, ahány gyerek született a faluban az előző évben. Ugyanekkor annyi törpefűzt, szomorúepret és hasonló fákat ültetnének a családok és a vezetők az Emlékezés ligetébe, ahányan meghaltak ugyanabban az időszakban. Berekben egyébként most is nagyon sok a fa, a zöld, légi felvételről szinte alig látszanak a házak. Nagy a vízfelület, ott a csónakázó tó, a fürdő mögötti horgásztó, s ez utóbbiból egy még nagyobb az Üllőlaposban. A zöld és a víz sajátos mikroklímát alakított ki, ami jót tesz a hozzám hasonló göthös alakoknak.
És akkor a művészet, amit szinte már álmodni sem kell, mert ott van, jelen van, része a mindennapoknak. Minden májusban jönnek a festők, hogy tíz napon keresztül dolgozzanak, mint a nemzetközi művésztelep tagjai, képeket hagyjanak itt, kiállítsák munkáikat. Aztán jön a szezon, több lesz a vendég, s rengeteg népszerű kulturális program próbálja még emlékezetesebbé tenni a nyaralást. A fürdőtől és a fesztiváltértől függetlenül még több étteremben is szól az élőzene, szórakozni vágyó felnőttek, sőt éltesebb korúak is ropják a táncot, nem csupán a fiatalok. És akkor a református templomban zsúfolt nézőtér előtt megtartott operaest! Mindezt már álmodni sem kell, és hamarosan az állandó művésztelepről sem kell álmodni-álmodozni, mivel megvalósulóban van. Szobrászművész, bronzöntő, író, tűzzomán-cos, népzenész, fafaragó, mézeskalácsos él majd itt, épít házat, múzeumot, galériát, bemutatótermet, s teszi látogathatóvá azt. A minden szeptemberben megrendezett írótáborról sem kell már álmodni, öt éve része Berekfürdő életének. Évente tizenöt-húsz író és költő tölt el a vendégszerető faluban egy kellemes hetet, hogy aztán élményeit Berekfürdővel kapcsolatos versben, novellában, regényben, szociográfiá-ban, esszében, riportban, interjúban, fürdőlevelekben írja meg. Az itt született művek közül már megjelent két verseskötet, egy naplóregény és egy fürdőleveleket tartalmazó könyv. A Berek című periodika a művésztelep és az írótábor anyagából közöl évente két alkalommal. Előadóestek, felolvasóestek, könyvbemutatók jelzik, hogy a falu életének egyre inkább része lesz az irodalom is. Az idén először fafaragó tábort is rendeztek, bár a név megtévesztő, mert a meghívottak között van kiváló fazekas és műkovács is. Az egy hétig itt dolgozó népművészek, népi iparművészek csupa praktikus dolgot készítenek: táblákat, melyek az utcák nevét mutatják, feliratot a polgármesteri hivatalra, zászlótartó vasat és a névadót ábrázoló dombor-művet az új művelődési házra, a termeibe pedig virágtartó kaspókat.
Mindezt egy ezer állandó lakosú faluban találja az ember. Berekfürdő nagy célt tűzött maga elé: a Nagykunság kulturális központja akar lenni. Egyelőre legalább nyáron. Az ember jár ide, nyakig merül a vízbe, gyógyítja magát, s közben álmodik. Tudja, itt érdemes: megvalósul.
