Gabriela Adamesteanu, a 22 főszerkesztője Adriana Babeti-cel és Cornel Ungureanuval az általuk vezetett "A harmadik Európa" (közép-európai összehasonlító kutatásokat végző) intézetről, a temesvári csoport célkitűzéseiről beszélgetett. Az interjú a 22 1998. november 3-9. lapszámában jelent meg, amelyet rövidített változatban közlünk.
Gabriela Adamesteanu: Milyen megfontolások miatt hozták létre ezt a kutatócsoportot?
Adriana Babeti: Cornel Ungureanu és jómagam talán húsz éve erről álmodozunk. Inkább irodalmi terveink voltak, nem kutatással akartunk foglalkozni, habár ahhoz, hogy megírjuk Temesvár álomként dédelgetett monográfiáját, mindketten éveken keresztül a város könyvtáraiban és levéltáraiban töltöttük az időnket; felfedeztünk, elolvastunk és lefordítottunk néhány tucat oldalt, amelyek a helytörténet szempontjából fontosak voltak. Ebből a munkából mindketten közzétettünk bizonyos részeket, aztán a közép-európai irodalom felé fordultunk, elsősorban azon író- és költőóriások felé, akik valamilyen kapcsolatba kerültek a Bánáttal és Temesvárral. A Temesvár-könyv azonban minduntalan háttérbe szorult. 1990 után oly szerencsések voltunk, hogy a helyi egyetemen taníthattunk. A végzősöknek és a továbbképzésen (master-tanfolyamon) résztvevőknek összehasonlító irodalomtörténeti kurzusokat tartottunk, de választható tárgy volt a közép-európai irodalom is. Számos diák rendkívüli érdeklődést tanúsított a téma iránt, és egyáltalán nem mellékes, hogy legtöbbjük az irodalomtörténeti kutatásokhoz szükséges alapos ismeretekkel rendelkezett. Ugyanakkor előnyös helyzetbe juttatja őket az is, hogy eredetiben olvashatják a közép-európai irodalom java részét (hiszen a német, a magyar, a szerb, a szlovák nyelvet birtokolják). Ezek a tényezők mind-mind egy ilyen jellegű kutatócsoport létrehozására buzdítottak. 1997-ben tervünkkel a Nyílt Társadalomért Alapítványhoz fordultunk, és megkaptuk a kellő támogatást. Az alapító csoport (szakterület: irodalomtörténeti-kulturális összehasonlító tanulmányok) a heti "műhelymunkák" és a kitartó egyéni kutatások eredményeként immár két kiadványsorozatot mutathat fel (a Poliromnál és az Universnél). Másfél esztendő alatt 12 kötetet és egy folyóiratot adott ki ez a csoport. Két könyvünk a román térségben munkaeszközként fogható fel. Az egyik a közép-európai elméletek, a másik a közép-európai naplók antológiája. Kiadásra kész A 20. századi közép-európai regény szótára (Dictionarul romanului central-european din secolul XX.). Csoportunk súlyát, jelentőségét azok az általunk szervezett vita-szemináriumok, országos és nemzetközi tanácskozások is növelik, amelyeken a közép-európaiság világhírű képviselői, Tony Judt, Michael Heim, Vladimir Tismãneanu, Daniel Chirot részt vettek. 1998-ban, hála a Nyílt Társadalomért széleskörű támogatásának, kutatási tevékenységünket kibővíthettük. Két új csoportot létesítettünk (antropológia-orális történelem és szociológia-politika). E két új kutatócsoport lendülete, az óriási dokumentációs munka és érdeklődés hamarosan kötetekben fog lecsapódni: Világok és sorsok (Lumi si destine) és A plurális társadalmak szótára (Dictionar al societãtilor plurale). "A harmadik Európa" kutatóintézet korszakalkotó mukára készül. A hazai és külföldi (elsősorban közép-európai) szakemberek bevonásával végrehajtandó kutatás öt-hat évre szólhat; címe: A közép-európai eszmetörténet és kulturális eszmeformák enciklopédiája (Enciclopedie a ideilor si formelor culturale din Europa Centralã).
Gabriela Adamesteanu: Miért választották Közép-Európát? Hol a helye Romániának? Kelet-Európában, Közép-Európában vagy pedig sehol?
Cornel Ungureanu: Egy francia földrajztudós, de Martonne ezt mondta: "Románia Közép-Európa szerves része." Ez gyámkodó gondolat. A román kultúra csak azt fogadja el, hogy a román irodalom történetét úgy kell megírni (a kezdettől a jelenig), ahogy a krónikás tette. Nem létezik szakosított kutatás. Mi éppen ezt műveljük. Miközben a román kultúra meglehetősen fővároscentrikussá vált, fel kell eleveníteni néhány nevet, néhány félrelökött kulturális hagyományt, réteget. Legkevésbé sem kívánjuk a balkanizmus hatását minimalizálni vagy más kulturális térségek kreativitását kétségbevonni. Azonban nem ragadhatunk bele végérvényesen ebbe a körbe, nem mondhatunk le a kitekintésről, mert ha ezt tesszük, önmeghatározásunk eredménytelen kísérletté silányulhat. Ostobaság, hogy mindig a nagy (francia, angol, amerikai) kultúrákhoz mérjük a mi teljesítményünket, nem pedig szomszédainkhoz ahogy természetes volna. Kundera rengeteg butaságot állított, de Kunderával csakis akkor vitatkozhatunk, ha mi, a román kultúra részei tudjuk, milyen műveket mutathatunk fel Közép-Európa előtt. Csakis így vitatkozhatunk vagy folytathatunk párbeszédet Danilo Kissel, Konrád Györggyel, Közép-Európa alapszerzőivel. Miközben azt állítjuk, hogy a románok az európai kulturkör szerves részét alkotják, az európai kultúra kialakulását befolyásolták, nem mondhatunk le az erdélyi és a bánáti szerzők hosszú soráról. És az ő elfogadásukkal nem azt sugalljuk, hogy "a balkáni kreativitás kevesebbet ér", hanem azt mondjuk: "más volt". Nincs alternatívánk, amit így írhatnánk körül: "valami más, mint mi". Csupán jó és alapos munkát kívánunk végezni. Szerzőt szerzővel hasonlítunk össze: román, német, magyar, szerb, zsidó stb. írót. [...] A politikai élet szóhasználatában a "föderalizálás", "Közép-Európa" szokatlan visszhangot kiváltó kifejezésnek számít. Mi kulturális szinten mozgunk, az általános román gondolkodásmódot azon román kulturális egység látószögéből világítva meg, amely Románián belül differenciálódni kezd.
Gabriela Adamesteanu: S mégis miért "a harmadik Európa"? Melyik volna a másik kettő?
Adriana Babeti: Enyhén szólva metaforikus jellegű ez a meghatározás. Mégcsak nem is eredeti, hiszen gyakran találkozhatunk vele a közép-európaiság eszköztárában. Nevet próbáltunk adni a történészek, értelmiségiek, írók által Közép-Európának nevezett valaminek. Annak, ami nem Nyugat-Európa, nem Kelet-Európa, hanem Európa közepe (Europã de Mijloc), központi egysége. Nevezték már "a másik Európának", "lúdtalpasok Európájának" ezek viszonylagos megközelítések, meghatározások. Nyilvánvaló, hogy nem akarjuk szétszakítani Európát; az európai kultúra kérdéskörét egységes egészként kell elemeznünk, azonban ebben a tömbben a változatosság meghatározó tényező. A különféle kultúrák jelenléte nem csupán egy nemzeti kultúra számára mérhetetlen jelentőségű lehetőség, hanem éppenséggel az európai kultúra egészére nézve is. Az ilyenfajta változatosság legkevésbé sem töri meg a monolitikus (nemzeti vagy európai) identitást, sőt ez az a többlet-lehetőség, amit az értékek körforgásának nevezünk. Amikor kijelentünk valamit, nem föltétlenül azért tesszük ezt, hogy valaminek a létjogosultságát megfellebbezzük. [...] Gabriela Adamesteanu: Az idősíkok oldaláról nézve a dolgokat, létezik-e valamilyen határa ennek a kulturális koncepciónak, felfogásnak?
Cornel Ungureanu: A kommunizmus bukása valamiféle utopisztikus gondolkodásmód megjelenését jelentette a mi életünkben. Ha Közép-Európáról beszélünk, azzal vádolnak minket, hogy újfajta utópiát próbálunk kialakítani. Csakhogy mi éppenséggel úgy fogjuk fel Közép-Európát, mint két központtal rendelkező térséget: az egyik Bécs, a másik Auschwitz. Ugyanakkor Közép-Európa az esztétikai győzelmek helyszíne, de (Ciorant idézve) "az eljövendő agónia előtti utolsó főpróba" is. Közép-Európa bemutatása által nem magasztalni szeretnénk egy térséget, és nem próbálkozunk az egykori Habsburg birodalom értékeinek ismételt leírásával. Tény, hogy létezett egy jelentős civilizáció; rengeteg érték nem hagyható figyelmen kívül. A morális, esztétikai stb. értékek mellett pozitívum, hogy itt mindig is vállalták a finálékat. [...] Ez egy olyan terület, ahol a gondolkodásmód és az életforma jellegzetes volt. Közép-Európa hatott. A térség minden nagyobb írója (Musiltól kezdve Hasekig) esszét írt az emberi butaságról Közép-Európa nagyjai alapvető jelentőségű regényben mutatja be egy-egy meghasonlott ember sorsát. Az állandó agóniában való élés eszméje mellett azonban a giccsről sem feledkezhetünk meg. És felsorolható néhány dolog, ami homlokegyenest ellentmond azon írók utópisztikus gondolkodásmódjának, akik minduntalan fel vannak készülve arra, hogy örökké boldogan éljenek. Közép-Európa nem a földi Paradicsom. Értékeket és ellenértékeket mutat fel... de egyedi intenzitással teszi mindezt. És éppen ez a Musil, de Rebreanu, az osztrák, zsidó, cseh, szerb, szlovák, román stb. szerzők által képviselt intenzitás, meg az, hogy hasonlítanak egymásra, lehetővé teszi a kutató számára, hogy összehasonlítva, e világ alkotórészeként ítlékezve fölöttük, felfedezze magának a lehetőségeket: hogyan lehet hatékonyan elemezni Közép-Európa kérdéskörét. Ha Zolával vetnénk össze Rebreanut, semmitmondó eredményt érnénk el. Ha az összehasonlítás tárgya Musil, előttünk áll a lehető legjellegzetesebb írómodell. Ha Aron Cotrust Cosbuc-kal hasonlítanánk össze, ugyancsak semmiféle eredményt nem érnénk el. Ha a századforduló tájékán Bécsben tevékenykedő expresszionisták mellé helyezzük, jelentős költővé válik. A románok Európa részét képezték, de egyféleképpen tették. Ezt a létformát kell megértenünk.
Amikor közép-európai szótárat állítunk össze, rengeteg nevet felsorolunk. Csakhogy a Közép-Európa-kutatók mindössze négyet-ötöt szoktak megemlíteni: Ciorant, Eliadét, esetleg Uricarut, akinek írásait lefordították németre és Aron Cotrust. Csakhogy ne feledjük, rengetegen vannak már Maiorescutól kezdve. Létezik egy alapvető kultúra, amely ezen a szellemiségen növekedett fel. Slavici a román gondolkodástörténetben egyetlen egy olvasatban jelentkezik. Senki sem veszi a fáradságot, hogy elolvassa Slavici teljes éltművét komolyan és felelősségteljesen. Mi most kezdünk felfedezni egy alapkultúrát, újra felfedezzük Maiorescut, Eminescut, Slavici-ot, Cosbucot. Éppen ezért állíthatom azt: gyalázatosság azzal vádolni minket, "A harmadik Európa" kutatóintézet munkatársait, hogy Közép-Európa bemutatása által elszakítjuk Romániától Erdélyt. [...]
Szabó Géza fordítása