Hanák Péterről

__________
DEÁK ISTVÁN

 

Hanák Péterre, ha az Egyesült Államokban. vagy valahol másutt Nyugaton születik, ma leginkább csak kollégái emlékeznének. Tudományos munkássága több könyvtári polcot töltene meg, s néhány írása kötelező olvasmányként szerepelne egy-egy egyetemi kurzus listáján, de a nyugati nagyközönség alig ismerné a nevét, mint ahogy alig ismeri a többi történészt, és ahogy általában nem sokat törődik az intellektuelek véleményével. Hanák Péter, szerencséjére vagy szerencsétlenségére, egy közép-európai kisvárosban, Kaposvárott született 1921-ben, ami predesztinálta a nehéz, gyakran tragikus életre, de ugyanakkor lehetővé tette, hogy ne csak a szakmabelieknek írjon és beszéljen. Magyarországon ezrek és ezrek ismerik a nevét, olvassák írásait, hallgatták rádiós és televíziós előadásait. Valamennyire művelt embernek nehéz volt nem tudomást vennie róla.
      Hanák megtehette volna, hogy kivándorol, mégsem ment el. Ennek oka, kicsit meglepő módon, régimódi hazafiassága. Nem volt hajlandó elszakadni attól a néptől, amelynek gonosztevői halálba küldték a családját, de amelynek történelmét, irodalmát, kultúráját kevesen ismerték és szerették annyira, mint ő.
      Igaz, a posztkommunista világban ma már Közép-Európában sem számítanak sokat a történészek és más intellektuelek. De Hanák Péter idején még ők voltak a próféták, illetve lehettek, ha akartak, már amennyiben kimondott vagy megírt véleményük nem fedte teljesen a hivatalos véleményt. Hanák próféta volt, bár nem fiatal korában, amikor a hivatalos történetírást képviselte, hanem az 1956-tal kezdődő hosszú évtizedekben, amikor mindig egy lépéssel a hivatalos vélemény előtt járt.
      Hanák Péter a kaposvári gimnázium egyik legkiválóbb diákjaként kezdte karrierjét. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor fiatal magyar történészekkel ebben a gimnáziumban jártam, az igazgató büszkén mutatta az iskola régi évkönyveit, benne Hanák csupa vastag betűvel nyomtatott nevével. De nem lettünk volna Magyarországon, ha az igazgató, kínos zavarában, nem. próbálja ujjával elfedni a név mellett szereplő „izr.” megjelölést. Hanák sohasem tagadta zsidó múltját, bár ritkán beszélt róla, akkor is leginkább idős korában, amikor egész életéről kérdezgették. Mégis kétségtelen, hogy származása és ifjúkori üldöztetése egész életét meghatározta.
      A kiváló érettségi bizonyítvány ellenére a magasabb kapcsolatokkal nem rendelkező „rossz származású” Hanák Pétert nem vették fel az egyetemre. Munkás lett Pécsett, kitanulta az esztergályos szakmát, és belépett a Szociáldemokrata Pártba, amelynek hamarosan egyik titkos kommunista tagja lett. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, amelyet csak a csodával határos módon sikerült túlélnie; családját azonban 1944-ben elégették Auschwitzban.
      Az itt közölt cikkek némelyikében, és más alkalommal is, Hanák a nagy nyilvánosság előtt töprengett azon, hogy tulajdonképpen. miért is lett ő kommunista. Nem értettem vele egyet, amikor hangoztatta, hogy nemcsak a zsidó származású fiataloknak, de más fiatal antifasisztáknak sem lehetett más választásuk, mint belépni a kommunista. pártba. Mint egyszer a Kossuth Klubban mondta, amikor életéről nyilvánosan kérdezgették, aki 1945-ben a hullákon át lépdelt Budapest utcáin és látta a régi rendszer teljes csődjét, az nem tehetett mást, mint hogy csatlakozzék a legdinamikusabb és legdrasztikusabb változást ígérő kommunistákhoz. Úgy vélte, a többi koalíciós párt nem lett volna képes elhárítani a visszatérő fasizmus veszélyét a háborút követő években. E véleményében sokan osztoztak akkoriban, de ma már tudjuk, hogy aggodalmuk alaptalan volt. A veszély balról leselkedett, nem jobbról. Egy az új világért lelkesedő, tehetséges fiatalnak nem kellett feltétlenül a kommunista pártot választania, még akkor sem, ha az előző rendszer üldözöttje volt. De nagyon sok fiatal intellektuel -- elsősorban zsidók -- öregesnek, gyengécskének tartotta a mérsékelt szociáldemokratákat és a polgári pártokat. A kommunisták mögött sorakoztak fel, s ezzel szellemileg elfogadhatóvá tették a zsarnokságot. Érthető, amit cselekedtek, de Hanák, aki Magyarországon talán egyedülálló módon nem egyszer elképesztő őszinteséggel beszélt a múltjáról, ebben az egy kérdésben nem jutott el a végső következtetésig. Nem ismerte fel, hogy nemcsak idealizmus vagy a fasiszta reakciótól való félelem vezette őket, hanem a kiváltságok ígérete és a hatalomvágy is.
      Az 1950-es évek közepére, tehát aránylag korán, Hanák. Péterben sorvadozni kezdett a Párt iránti lelkesedés. Erre késztette néhány kommunista barátjának letartóztatása, illetve váratlan felbukkanásuk néhány évi börtön után. A sztálinista lelkesedést fokozatosan felváltotta lelkében a demokratikus szocializmus, az emberibb kommunizmus iránt érzett lelkesedés. Onnan aztán hosszú út vezetett a kommunizmusban való teljes csalódáson át a demokratikus humanizmusig, amely, végül vezérlő csillaga lett.
      Jómagam 1967-ben ismertem meg jobban, Bloomingtonban, Indiana állam egyetemén, egy, azóta is sokat emlegetett nemzetközi konferencia alkalmával, ahol a kettős Monarchia nemzetiségeiről volt szó. Ezen a konferencián láttam, értettem meg először, milyen gyökeres változásokat vezettek be a történetírásban, sőt a tudományokban általában a magyar kommunista reformer történészek. Érthető módon nem azok csinálták a reformokat, akiket előzőleg félreállítottak vagy maguktól félreálltak, hanem azok, akiknek minden időben volt módjuk valamit tenni, legyen az akár jó, akár rossz.
      Hanák Péter 1956-ban lelkesedett a változásokért, és a forradalom után nem volt hajlandó visszavonni a véleményét, ezért többé nem taníthatott az egyetemen, ugyanakkor tagja maradt az MTA Történettudományi Intézetének; ebben a minőségében engedték ki az indianai egyetemre. Amíg a román és a kelet-német küldöttek, de más szocialista államok történészei is fegyelmezett csoportokban jöttek-mentek, és csak intim beszélgetésekben mertek mást is mondani, mint a hivatalos álláspontjukat, a. Ránki György vezette magyar delegáció tagjai bámulatosan szabadon barátkoztak, beszéltek. Közülük is kitűnt Hanák Péter, akiről úgy éreztem, szándékosan, tervszerűen „rendetlenkedik”, hogy kipróbálja a párt tűrési határait. Humoros volt, gunyoros, kedves, szabad szájú, s a „polgári ellenség” jelenlétében vitatkozott a leghevesebben a „testvéri” államok dogmatikus képviselőivel.
      Akkor és a következő években Ránki, Hanák és sokan mások fáradhatatlanul importálták Nyugatról az új eszméket, történelmi módszereket, elsősorban a francia Annales iskola elméletét és gyakorlatát. Lassanként mindent átértékeltek a magyar történelemben, így Hanák Péter elsősorban a dualizmus történetét. Nem felejtem el, milyen zavarba jöttek az idősebb vidéki középiskolai tanárok egy keszthelyi történész-tanári összejövetelen, amikor Hanák Péter előadásából megértették, hogy ezentúl a dualizmus történetét sokkal pozitívabban kell értékelnüik, mint korábban. Eredetileg megtanulták, hogy Magyarország a dualizmus korában félgyarmati sorban sínylődött -- most nem volt könnyű felfogniuk, hogy megint minden másként volt.
      Hanák részéről egyfajta védekezés lehetett, hogy inkább a kettős Monarchiát választotta korszakaként, és nem például a Horthy-korszakot. Nehezen, de még mindig könnyebben volt kutatható, reálisan értékelhető, mint a későbbi korszakok. Ő volt a dualizmus igazi szakértője, amelynek átértelmezésében szembekerült az általa nagyon tisztelt Bibó Istvánnal. Bibó a kiegyezést követő korszakot egyértelműen zsákutcás fejlődésnek írta le. Igaz, nem gazdasági oldalról elemezte a kérdést, inkább csak a társadalom torzulása érdekelte. Hanák tiszteletteljes vitát folytatott Bibó érveivel, egyben tovább is gondolta őket, mint ahogy továbbgondolta Szűcs Jenő világhírű elméletét a három európai régió történelmi kialakulásáról. Egyébként nem kis bátorságra vall, hogy Hanák 1984-hen, a Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus című kötetében megjelentette Bibó István tanulmányát az 1944 utáni zsidókérdésről, amelyben Bibó azzal is foglalkozik, hogy miért lett olyan sok zsidó kommunista.
      Hanák Péter szabad emberként akart élni, és gyakran tudott is úgy élni egy nem-szabad társadalomban. Nem értettem, hogyan talált időt olvasmányaira, a legújabb elméletek, gondolatok elsajátítására. Amikor megint taníthatott, fáradhatatlan lelkesedéssel foglalkozott hallgatóival. Angolul „Renaissance Man”-nek hívnák azt a típust, amilyen ő is volt, aki mindenféle dologhoz ért, minden iránt érdeklődik, nagy tudással rendelkezik, vagyis valóságos humanista tudós. Nem az a típus volt, aki leült, és ontotta magából a köteteket. Inkább kisebb lélegzetű tanulmányokat írt, és mégis meghatározó egyénisége lett a történettudománynak. A Monarchiáról megjelent tanulmánykötete olyan alapmű, amely nélkül az egyetemisták le sem vizsgázhatnak Magyarországon. Más műveit állandóan idézik, külföldön is, ahol épp most részesült igen kedvező fogadtatásban The Garden and the Workshop című nagyszerű műve, amely a Princeton egyetem kiadójának gondozásában jelent meg.
      Valóban, mihez is nem értett ő? Történész volt és politológus, aki kiválóan ismerte a magyar és a nemzetközi irodalomtörténetet, az építészetet, a szépművészetet és a művelődéstörténetet. Matematikus is voIt a javából, kitűnően értett a filozófiához, és ami legfontosabb, ezekről a témákról szeretett, mondhatni, imádott írni, nyilatkozni, vitatkozni. Hallgatóit és barátait elhalmozta témákkal, könyvötletekkel. Legendás volt, ahogy végigszáguldott a Történettudományi Intézet, később a Közép Európa Egyetem folyosóin, mosolyogva, tréfálkozva, udvarolva, ezernyi ügyet intézve.
      Az itt összegyűjtött rövidebb, de nagyon is jelentős írások fényt vetnek. Hanák Péter életére, valamint arra a társadalomra, amelynek hol elismert tagja, hol kivetett páriája volt. E cikk- és tanulmánygyűjtemény válogatás: célja megismertetni az olvasóval mindazokat a témákat, amelyek Hanák Pétert leginkább foglalkoztatták, mint a Közép-európai modern városok kialakulása; Budapest és Bécs versengése a politikában, az építészetben és a művészetekben; a. lakásművészet, az arisztokratikus, a nagypolgári, a polgári és a kispolgári házak lakóinak életmódja a 19. században és a századfordulón. De sokat foglalkozott Hanák Magyarország és különösen Budapest helyével a nemzetközi kultúrában, a. nemzeti, közép-európai identitás kérdéseivel, a zsidók, németek és mások egymásról kölcsönösen kialakított sztereotípiáival. Fontos téma volt számára Közép-Európa mint valós és mint elképzelt régió, és végül, ami talán a legfontosabb, gyakran tette fel magának a kérdést, hogy mi is a történész feladata, miben áll politikai felelőssége, lelkiismerete. Mivel tartozik önmagának és olvasóinak.
      Sok gyöngyszemet tartalmaznak a rövid írások, sok továbbgondolásra késztető gondolatot. A legpontosabb népességi statisztikák, lakásalaprajzok, a polgári lakás bútorzatának hajszálpontos leírásai váltakoznak írásaiban az olyan témákkal, mint a nagyvárosi halál elidegenedése a múlt század végén vagy az osztrák-német liberalizmus századfordulós válságának a kérdése. Ezzel kapcsolatban Hanák újra és újra felteszi a kérdést, hogy vajon a a magyar liberalizmus miért nem hanyatlott le ugyanabban a korszakban. Hanák Carl Schorskéval folytatott érdekfeszítő beszélgetést a századforduló Bécsének és Budapestjének csodálatos művészetéről és kultúrájáról, és közben azon törte a fejét, hogy mi magyarázza vajon ezt a rendkívüli gazdagságot, a kiváló tehetségek valóságos elburjánzását Közép-Európában 1900 körül. S hogy ezt a kozmopolita virágzást vajon miért követte olyan tragikusan a sovinizmus fellángolása, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a legtehetségesebbek elmenekülése a régióból. Ugyanakkor Hanák nagyon is elismeri, hogy a két háború közt újra virágkorát élte a magyar kultúra.
      Nem sok történész foglalkozott Hanáknál komolyabban a nemzettudat kérdésével, és nem sok történész töprengett annyit azon a kérdésen, hogy hasznos-e, szükséges-e a Közép-Európa fogalom. Akadnak bizonyosan olyanok, akik az európai egyesülés korában nem. méltányolják Hanák erős magyar nemzettudatát, amely egyébként aktív Európa-tudattal párosul. Véleményem szerint azonban Hanáknak igaza van, amikor nemzeti önbecsülést, ugyanakkor nemzeti önismeretet kíván, mert csak ezek menthetik meg Magyarországot -- és a szomszéd államokat -- a soviniszta illúziók és előítéletek okozta tragédiáktól. Hanák hiszi és vallja, hogy a nemzeti öntudat nem jobboldali privilégium.
      A zsidóság asszimilációja létkérdés Hanák számára. Az évek során lassanként kialakult benne, és írásaiban is, egy szépnek, nemesnek nevezhető kompromisszum. Zsidók nem érezhetik többé azt, hogy teljesen egyek a magyarság többi tagjával, de mégis, öntudatuk megőrzése mellett, sikeresen élhetnek együtt más magyarokkal. Végül, ami a történész lelkiismeretét illeti, Hanák sokat vajúdott azon, vajon igaz-e, hasznos-e, amit ír, és nemcsak szép, szenzációs vagy egyszerűen újszerű. Pedig gyönyörűen csiszolta a mondanivalóját, és boldog és büszke volt, ha ezt elismerték.
      Idősebb korában Hanák Péter életét újra és újra fenyegette a szívbetegség, de sem szívroham, sem operáció nem állította le a tevékenységét. Úgy halt meg, hogy még számtalan mondanivalója maradt. Bár szörnyű, hogy Hanák nincs többé, számomra legalábbis nagy vigasz, hogy e kötetben újra meg újra felidézhetem a gondolatait.