Január 8. Kettős párbajom volt. Lőttem Reviczky Szevérrel s aztán Zsigóval. Zsigó fátumból majd agyon lőtt.
De itt vagyok, meg vagyok, 50 írttal szegényebb vagyok, mibe a párbaj került. Aztán champagneres ebéd Mihaleknál.
Február 14. Megint sűrű conferentiák Bécsben, Apponyi, Majláth, Sennyey (tagadja ugyan az ő részvétét) egyrészről, másrészről bivaly Barkóczy, Szentiványi Vincze, Zsedényi. szamár Andrássy György[1] — a 47-esek! Nem Schmerlingen, hanem e szamarakon dől dugába. Nem is lehet eredmény. «De tán legalább érleltetett a dolog?» kérdem S.-től. «Ellenkezőleg, rontatott.»
E szerint kilátás van beláthatlan provisoriumra.
A Handabanda sok dolgot ád, kellemetlenséget rendőrséggel, 800 előfizetővel pedig jövedelmet semmit. Ha a második félév nem hoz 2500 előfizetőt, felhagyok vele.
A farsang rossz, folyvást beteg lévén, a lágy tél, változó légmérték, szelek és esők következtében hurut, köhögés, főfájás s tudja az ördög mi.
Csak a kalocsai érsek adott 200, a veszprémi püspök 100 frtot a Handabandára.
Gyula halálos beteg, tüdőgyulladásban, félek, egész élete csak reconvalescentiából fog állni...
Majd elfeledtem! Február 1-én házat, kertet vettem Budán 9500 frtért. A kellő javításokkal lesz 12.000 frt.
Alig egy negyedét fizetém sajátomból. Majd megjő a többi is, ha Isten éltet.
Február 20 óta nem vagyok a Sürgöny szerkesztője; elmozdíttattam Forgách által, közvetlen ok reá a Sürgönybeni nyilatkozatom 48 mellett, 47 ellen és a Handabandában adott kép, hol a 47-esek kigúnyoltatnak. Három havi fizetést adtak meg. Míg ez esemény készülőben volt. Tóth Kálmán kihívását elutasítám s e miatt nagy zajt üték, az irodalmi szemétdombon nagy mozgást és conferentiázást idéztem elő.
Szamárságok, mik pár hét alatt feledvék, de pillanatnyilag mégis nagyon felizgatnak.
Anyagi helyzetem iránt legkisebb aggodalmam sincs. Ha egy ideig szűken leszek is, majd behozom a kamatok kamataival együtt.
Márczius 14. Nyolcz napot tölték Bécsben.
Forgách, ki elmozdíttatásom rég megbánta, okát így adá elő: Ő Schmerlinggel egyezkedett s ez egy szelid czikket irat a D. Z-ban[2], hol a 47 kiindulási pont gyanánt ajánltatik. Gans Mór a «Sürgöny»-nek küldött levélben egy pár (jelentéktelen) sorral e czikkre reflectál. Én e sorokat kitörlöm, s helyettök a 48 melletti czikkemet adám ki.
A dologban van valami. De kiegészíti az egészet, hogy Szentiványi megijeszté őt, s különösen rájövén a Handabanda képe, fölizgatá ellenem. Forgách, ki Schmerling által is nyomatva, az Apponyi-programm mellőztetése óta úgy sem tudja, hol áll a leje, vagy mint Sennyey monda: azt se tudja, férfi-e vagy nő? — tüzességében elmozdíttatásomat rendeli el... Most azonban szívesen helyezne vissza; de kijelentém, hogy nem léphetek vissza, hacsak valami határozó fordulat nem áll be, hogy programmal léphetnék ki. (Ámbár akkor sem szándékom soha többé hivatalos lapra vállalkozni.)
Általán érdekes zűrzavar uralkodik a cancellárián. Forgáchot minden hivatalnoka bukottnak tartja. S ő maga sem bízik már csillagzatában. Szoríttatva fölülről, adott be ő is emlékiratot, melyben nézeteit (mikkel nem bir) a megoldás módjairól előadja. Nem tudom miből állnak, de gondolom, országgyűlés, és a királyi propositiókban, nem ugyan a február 26-iki, hanem a közös ügyek kezelésére nézve javaslatok tétele kívántatnék. Más oldalról, úgy látszik, F. megalkudni törekszik Schmerlinggel. Meglehet, hogy mindent is ígér neki. De ez nem bízik benne, s ha tőle függ, meg is buktatja. Forgách bukni fog, sans honneur, mert eltéveszté a pillanatot s vonalt, melyen túl «lavirozni» nem lehet; vagy nem is sejti, hogy valami kis positió-basison kell mégis megállnia, hogy állhasson.
Mennyire ura Schmerling a helyzetnek, azon körülmény mutatja, hogy a Felség is, ki inkább a magyar urakkal rokonszenvez s szeretne már rendezett állapotot rendbe hozni, Forgáchnak azt mondja : «meg vagyok győződve, hogy igaza van; osztom nézeteit; csak igyekezzék Schmerlinget valami compromissumra bírni!» Ez ellenben a ministertanácsban azzal fenyegeti a Felséget, hogy ha Magyarországgal egyez a Reichsrath nélkül, Bécsben forradalom fog kiülni.
Szentiványi, ki Eszterházy kegyeltje, s mindenfelé bejáratos, növelé az eszmezavart, s mindent még inkább összezavart agitátiójával a 47 mellett; de ő kelme csak a coulissák mögött szeret másokat bizgatni; maga el sem fogadná a cancellárságot.
A gazember állítólagos levelet mutatgatott Pestről, melynek írója mondja, hogy én vele esteliztem, s én mondám, hogy a prímást értém a Handabanda alatt.*
Zsedényi sokat beszélt szinte. Szerinte az egész Apponyi-féle conferentiázás jelentéktelen volt, hivatalosan nem is vétetett tudomásul. Csak F. bolondította őket, hogy a Felség ezt s ezt mondta volna. Továbbá, hogy a Felségnek nincs is bizalma Apponyi iránt. Különben Coronini szokott napi raportjaiban a császárhoz írá, hogy az Apponyivali conferentiázások híre rontja itt lenn a hangulatot, mert a reményeket fokozza, stb. Ugyancsak Coronini küldé föl Auguszt bárót, gondolván, hogy már törésre kerül. Ez már látván magát mint főcanczellárt, mindjárt Schmerlinghez, Nádasdyhoz ment; csak harmadnapra Forgáchhoz, mikor már észrevette, hogy nem úgy állnak a dolgok. Ez is a Handabandába való! Zs. természetesen megvetőleg szól F. hallucinátióiról. Azt mondja: F. még a protestáns ügyben sem mert határozott állást foglalni, s a rescriptumban az 1790: 12-re hivatkozni; hanem azt mondá, hadd éljenek a protestánsok is, amazok is.
A resultatum, hogy F. még egy ideig fog hintázni, mert a lengyel ügy fordulata miatt kerülni fogják a merész fordulatokat belől; s egyébiránt is azt várják, Erdély bemegy a Reichsratba.
Hanem mind e mellett 3—4 hó alatt valószínű, hogy országgyűlés fog behivatni. De minő?
Április 18. Pálffy ellenem véleményez még három havi fizetésem meghagyása ügyében, sőt a Handabandára adott 500 frtot is «adósságomnak» mondja. Tehát az jön ki, hogy még én tartozom a kormánynak!? Ennélfogva felhagytam abbeli szándékommal, a Handabanda posta- és hírlapbélyegének visszafizetését követelni. Ámbár a Handabanda előfizetői csökkentek ; de inkább viselem a kárt, semhogy ily buta, szemtelen emberrel pertratáljak.
Mindezeknél fogva, sok gondom, rossz kedvem ; de a Handabanda igen derült, élczes; s az értelmes és magasb körökben roppant tetszésben részesül: szellemdús munkatársaim szaporodnak, jobbnál jobb műveket küldve be.
Egyébiránt a politikában is vígan vagyunk. Apponyit megbuktatták, Deák-album átadásánál jelenvolta folytán, (variátiója nagyban Hdba képemnek) Andrássy György 47-es lőn. Magyarországban egyébiránt szélcsend, még mindig az erdélyi (legközelebb) összehívandó országgyűléstől van felfüggesztve minden. Lustig.
Jul. 13. A Handabandával felhagytam, vagy 400 frtot vesztve rajta. Az utolsó előtti számban levő kép miatt Kriegsgericht elé czitáltattam «Verhöhnung der Adelsverleihung» a vád. Ha oly ostobák, hogy ezért kihallgattak, akkor el is fognak ítélni. Alkalmasint nem ostobaság, hanem számítás van abban, velem is éreztetni a kormány hatalmát.
Egyébiránt sokat fektetve bele házunkba, pénzünk fogytán vagyok; megadták ugyan még három hóra volt fizetésem felét, de quid hoc ad tantam sitim? Szóval kiszámítottam, hogy még két hónapig ki tudom húzni a jövedelem nélküli állapotot, megakadás nélkül. De hogy aztán mitévő leszek, aziránt sokszor kislelkű aggodalomba esem.
Igaz, az idő rossz. Semminemű sajtó-vállalat nem ígér sikert; az országban pénztelenség, ínség, könyv, újság nem kell. Politikai lapokba nem lehet írni, nincs miről. Egy röpiratom ki nem adhatom, nehogy egy csapással a közvéleményt is s a hatalmasokat is magam ellen zúdítsam. Fölül föltétlen megadás, csak a loyalitás, minden egyéb forradalmi! Nagy elbízottság, mert Erdélyben a veszélyesen fölizgatott románság, többsége levén az országgyűlésen s egészen a kormány rendelkezésére állván, bizonyos a Reichsrath diadala. Hasonlóul fogják Magyarországot behajtani; s akárki mit mond, ez sikerülni is fog.
Mit lehet ily körülmények közt a sajtó terén tenni?
A Pest-losonczi vasutat bejáró bizottmánnyal 10—12 napot tölték e vidéken, Csernyus Andor[3], gróf Dessewffy Károly. Popp cs. k. genie-kapitány, Fest. Havas. udv. tan. társaságában egy élvezetes napot, különösen Terenyén.
Törekvésem e vasútnál valami kis állandó állomást szerezni. De úgy látszik, eddig itt sincs pénz.
Aug. 17. Egy hó ismét elmúlt. Előbbre nem haladtam. Hitelintézetnél járok állomás után; pedig nem valószínű, hogy nekem valót találok. Az eddig kilátásba helyezett, sok munka s időáldozatot igényel; kevés fizetést ígér. 1500 frtot!
Ha két-három ily hivatalnak megfelelhetnék, akkor...
Pápay az udv. cancelláriához akart hozni. De házunk leköt ide. Jó, vagy rosszul van-e ez így? az idő fogja megmutatni.
A Független[4] szerkesztőjének is candidálnak, ha Kovácsot elítélik. Hátha engem is elítélnek? Aztán Strohmannak beállok-e?
Még egy pár terv: az ausztriai biztosítási társaság agentiája és Nemzeti Színházi segédigazgatóság?
Egyik kalandosabb a másiknál.
A főbelövés gyakran fordul meg agyamban. Nagy bolondság; mert ha élve nem tudnám eltartani családom, hát ha meghalok, mit fogna az tenni?
E közben humoristikus és úti vázlatokat firkálok a Neuest. Nachr. és Koszorú számára.
Szeptember l-jén olvastatott föl a hadi törvényszék ítélete: frei und schuldlos. Ettől megszabadultam. A losonczi vasútnál titkári, a hitelintézetnél tanácsjegyzői állomás valószínű. Úgy kell intézni, hogy mind a kettőt megtarthassam.
Tegnap Danielik és Lipthay püspökök, Péchy F. helyt. alelnök, b. Kemény Zs., Pálffy Albert, Károlyi Pali, s más journalisták voltak vendégeink.
Ő Fölségének Frankfurtban föllépése egyrészt örvendetesen növelte személyes tekintélyét, másrészt csaknem túlságos reményeket gerjeszt, a reichsrathi intézmény és a német reformterv összeférhetlensége miatt, miből a dualismus kellőképen] helyreálltát következtetik.
Lehet! de hosszú út; útközben pedig sok mindenféle történhetik.
Szeptember 11. Ma véletlenül gróf Pálffy helytartóval találkozám. «Was machen's denn? ich hab glaubt, sie sind schon gestorben!» Én tréfásan: Glauben Exc. wenn einem die Regierung fallen lässt, so muss man sterben?» Aztán politizált, hogy Frankfurttól nem kell várni a Reichsrath módosítását, oly mértékben, mint a 48-asok hiszik. Lesz módosítás, hisz ezt Schmerling sem ellenzi, hanem Grossoesterreich fönn fog tartatni. Én megengedem, hogy nem lóg rögtön megadatni a 48-ki III. t. cz.
Arról pedig, hogy az idő és gyakorlat ki fogja lejteni Frankfurt és a február 26. incompatibilitását fölöslegesnek láttam vitatkozni.
A Sürgönyt dicsérte, én gyaláztam, s a Független-t dicsértem, melyet ő nem szeret.
Október 24. Néhány nap óta én vagyok a kormány megbízása folytán a Független «szellemi s anyagi vezetője», egyenlőre csak az év végéig; ha elfogadják az általam előterjesztett feltételeket, akkor én leszek tulajdonosa. És így szemesen megtaláltam a rést, melyen ismét jövedelmes álláshoz talán nem, de politikai hatáskörhöz juthatok. Hanem nagy türelem és ildom kell hozzá, hogy az új vállalatba anyagilag és hírnevemmel erkölcsileg bele ne bukjam.
Október elején vagy tíz napot tölték Bécsben, losonczi vasút ügyekben, s mellékesen a Független megszerzésében fáradozva.
Pálffynak borzasztón kell udvarolnom: első czikkem nagyon reichsratos, ergo tetszett neki. Csak így érhetem el a lapnak reám ruházását. Tán pár hó múlva annyira fordulnak az idők, hogy meggyőződésem szellemében működhetem; addig ismét csak lavírozás a jelszó.
A Földhitelintézetnél a kilátás meghiúsult, mert azon reményen alapult, hogy a kormány tízmillió segélypénz hitelezésének műtétét reá bízandja, mi nem teljesült.
Wozu sollen wir die Anstalt populär machen? Aztán ó-conservativ intrigát láttak benne, melytől Schmerling egyedül fél, éppúgy, mint Bach.
November 3. Pálfly Bécsből visszajött, hol a cancellári súrlódások, úgy látszik, mint eddig, eldöntetlenek maradtak. Irántam annyira jóindulatú, hogy fölmelegité helytartótanácsi titkár-állomásom. Tán Schmerlingnél jól informálták felőlem. Titkárság!? megteendek mindent, hogy tanácsossá nevezzenek ki, de utóvégre elfogadom ezt is.
Deczember 5. Ismét Bécsben levén, megtudtam, hogy a Független-nel fölhagy a cancellár: sokallja a kiadást; fölöslegesnek is tart egy lapot, mert hisz neki se programmja, sem eszméi; más befolyások is dolgoztak a Független ellen, melyet ép oly oktalanság volt kezdeni, a mily hiba megszüntetni.
Nekem ugyan újra aggódnom kell, miből éljek; de Isten tudja, nem bánom, hogy a Független megszűnik, a jelen viszonyok közt; hol a bizonytalansággal a jövőre nézve versenyez a követelés, a most uralkodó emberektől a Reichsrathot védeni a félhivatalos lapokban. Minden úgy van jól, a mint van: csak az nem jó, hogy a cancellár és Pápay ismét felhasználták nevemet s most nem tudnak gondoskodni rólam. Alkalmazni akarnak, de Pálffyra bízzák a kivitelt: ez pedig hirdettetni akar, mint a Sürgöny munkatársát: mit határozottan elutasítottam. Majd csak átgázolok még néhány hót, addig bizton hiszem, lesz nézeteimnek megfelelő hatásköröm...
[1] Andrássy György gróf, ez évben (1863) Apponyi után országbíró; de betegsége utóbb miatt lemondott s visszavonult nyilvános élettől. Már előzőleg is egyik főtámasza volt a konzervatív-pártnak.
[2] Donau-Zeitung.
* A dolog a császár fülébe is eljutott s azt mondá: «Dem Primas muss eine Genugtuung werden.»
[3] Csernyus Andor, Baranyamegye főispánja. Bach-Goluchowski-Vay-Forgách alatt hivatalnok volt, utóbb helytartósági tanácsos, Majláth alatt főispán.
[4] Politikai napilap. Szerkesztette és kiadta Kovács Lajos. Nyomtatta Herz János. Megjelent hetenként 6-szor. Keletkezett 1863. jan. 1-jén. Megszűnt: 1863. decz. 31.
Forrás:
Kecskeméthy Aurél naplója 1851-1878. Sajtó alá rendezte, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Rózsa Miklós.
Budapest, 1909. 150-162. p.