Hajnalodik...
„Ha csak a szívünkre hallgatnánk, akkor most —
Nagy Imre nyilatkozatát ismerve — csupán egyet mondhatnánk: miért nem engedtük
neki lehetőséget erre már előbb, miért nem történt meg mindez
előbb, miért nem lehetett megérteni, hagy az egész nép akarja, forrón,
évek óta elfojtott, de most már visszafojthatatlan szenvedéllyel akarja, hogy
Magyarország valóban Magyarország legyen, hogy nemzeti címerünk legyen, hogy
március 15 az egész nép hatalmas ünnepe legyen, hogy kivonják hazánk területéről
a szovjet csapatokat. hogy a munkásság jogos követelései megvalósuljanak, s
ígéretek, szóvirágok helyett jobb életet biztosítson számunkra a kormány, hogy
megszűnjenek a zaklatások, hogy véget érjen az erőszakos
kollektivizálás, a tagosítások és így tovább, és így tovább. Miért nem lehetett
előbb? Miért merészelte a Rákosi-klikk maradványa még e szörnyű
napokban is akadályozni, nehezíteni a kibontakozást? Mennyi vért, mennyi igaz
magyar hazafi vérét kellett feláldozni...
De ha nemcsak a szívünkre hallgatunk, akkor
most elsősorban másról kell beszélnünk. Arról, hogy lényegében teljesítették
a magyar nép követeléseit, hogy minden lehetőség adva van a
kibontakozásra. A szovjet csapatok kivonulása Budapestről már a tegnap
esti órákban megkezdődött — mint erről Nagy Imre tájékoztatta az
országot —, s ez az első lépés ahhoz, hogy a támaszpontjukra való
visszatérés után végérvényesen elhagyják hazánk területét. Az államvédelmi
hatóságot a kormány megszünteti, s egységes, demokratikus rendőrséget
szervez. A két legfőbb ok, amely jogosan szította a magyar hazafiak —
kommunisták és pártonkívüliek — elkeseredését, amely végsőkig növelte az
ifjú harcosok elszántságát ezzel megszűnik.. Ez a két bejelentés talán a legfontosabb
Nagy Imre beszédében. És bízhatunk Nagy Imrében. Ő volt az az ember, aki
üldözve és bemocskolva mindvégig kitartott a magyar nép követelései mellett, s amikor
az ország helyzete rendkívül súlyossá vált, amikor a néptől elszakadt,
tébolyult vezetők már kész, szörnyű helyzetet teremtettek, akkor is
vállalta a felelősséget, vállalta, hogy kivezeti az országot a
katasztrófából.
De nem kevésbé fontos Nagy Imrének egy másik
bejelentése, amellyel a kormány felhívja a fegyveres ifjúságot, hogy a szovjet
csapatok kivonulása után, illetve már annak megkezdésével egyidőben is
segítsen a rend helyreállításában, megteremtésében, küzdjön kart karba öltve a
magyar katonákkal, rendőrökkel és munkászászlóaljakkal — saját testvéreivel.
Győzelmet jelent ez, a hazáért küzdő nagyszerű magyar ifjúság
győzelmét, ügyük igazának felismerését.
Csak az ő segítségükkel,
közreműködésükkel lehet rendet, igaz magyar jövőt teremteni.
Csak így lehet, elsősorban azért, mert ez
az ifjúság bebizonyította, hogy hőstettekre képes, hogy életénél is jobban
szereti hazáját, bebizonyította, hogy valóban a nemzetet, a nép nagy tömegeinek
érdekelt képviseli.
Csakis így lehet, mert ez az ifjúság tanúságot
tett politikai fejlettségéről, a nép és a haza iránti hallatlan
felelősségérzetéről, s bebizonyította, hogy olyan politikai erőt
képvisel, amely nemcsak a ma, hanem a holnap küzdelmeiben, az ország
felvirágoztatásában, vezetésében is hatalmas, pótolhatatlan
lendítőerő, élő lelkiismeret lesz. Csak így lehet azért, mert
Ők, akik már a tüntetés, a harcok legkezdetén is számtalanszor
kijelentették — s ezt a harcok közben tettekkel bizonyították — nem a
néphatalom ellen törnek, nem fasiszták, nem ellenforradalmárok, nem
fosztogatók. Nagyon fontos ezt világosan, minden eddigi rágalommal, tudatos és
tudattalan hazugsággal szembeszegezni. Fontos mindenekelőtt azért, hogy
tisztán álljon az ország népe előtt e fiatal egyetemisták és ifjúmunkások,
a 48-as márciusi hősök igaz és méltó örököseinek arcképe. De fontos azért
is, mert valóban megpróbáltak és megpróbálnak hozzájuk csapódni ellenforradalmi
csoportok, fosztogató emberek, akik a népi rendszer megdöntésére törnek. Nem
szabad ezt kézlegyintéssel elintéznünk. Ezek a csoportok sok kárt okozhatnak,
sok vért onthatnak, sok szörnyűséget cselekedhetnek még, ha nem vigyázunk
— a többi között azzal is, hogy cselekedeteikkel megkísérlik beszennyezni
forradalmi ifjúságunk tetteit. Világos tehát, hogy éppen a hazáért, az igazi,
demokratikus néphatalomért küzdő fiatalok fognak a legnagyobb eréllyel és
következetességgel fellépni azok ellen, akik szent küzdelmüket akár fosztogatással,
akár fasiszta célok kitűzésével be akarják szennyezni. Ez az ifjúság,
amely harcba tudott szállni a független, demokratikus, szabad Magyarországért a
Rákosi-féle önkénnyel, ez az ifjúság meg fogja védeni vérrel kivívott
eredményeit a hozzácsapódó ellenforradalmár csoportokkal szemben is.
Csak velük együtt lehet rendet teremteni ebben
az országban, mert ők maguk is éppen ezért a rendért, nyugalomért,
jólétért, szabadságért, függetlenségért szálltak harcba. Kell erre bizonyíték?'
Aki még nem talált az menjen csak ki az utcára! Sok egyetemista ifjúmunkás, aki
néhány nappal ezelőtt még harcolt, most teherautók tetején ül, élelmiszert
hoz vidékről a főváros lakosságának, segít a vásárcsarnokokban az
osztásnál, gondozza a sebesülteket, élelmet és cigarettát gyűjt nekik,
vért ad — teszi, amit csak lehet. S ha most a kormány felhívására összefognak
katonáinkkal, rendőreinkkel, munkászászlóaljainkkal, akkor a nép
legmelegebb támogatásától kísérve minden bizonnyal rövid idő alatt rendet fognak
teremteni.
Mert erre van most szükség, ez kell minél
előbb, hogy a kiharcolt eredményeket megszilárdíthassuk, tovább
fejleszthessük. Az új, nemzeti kormányban bízik a nép, bár akadnak, akik
egy-két régi miniszter nevét nem a legnagyobb megnyugvással emlegetik. De
erről most már beszéljünk majd a „békében”, a munka megindulása után.
Elég volt örökre a huzavonából! Békében és nyugalomban meggyorsíthatjuk a
kibontakozást. Béremelésről, munkástanácsokról, az alacsony nyugdíjak
felemeléséről, egyetemi reformokról van szó. Béke és nyugalom kell, hogy
mindezt megtehessük. Sorra alakulnak a munkástanácsok, a nemzeti bizottságok a diákbizottságok,
a helyi demokratikus, forradalmi szervek. A Rákosi-klikk uralmának véget vetve,
a nép most veszi valóban kezébe az országot. S hogy ez az ország minél
előbb virágozzék, ahhoz minél előbb béke, rend, nyugalom kell.
S mindenekelőtt: roppant véráldozatot
hozott a nép, az ifjúság, hogy elérhesse céljait. Szörnyűek a sebek. Évek,
hosszú évek kellenek ahhoz, hogy valamennyire is behegedjenek. Ne üssünk hát
újabb sebeket, hanem gyógyítsuk azt a mérhetetlenül sokat.
A magyar ifjúság fegyveres harca — a szovjet
csapatok kivonásának megkezdésével, az ÁVH megszüntetésével és egy sor más
követelés megvalósításával — győzelemre vezetett. Igaz, sok van még hátra.
De a hátralevőt már meg tudjuk oldani békés eszközökkel, hiszen az ország
függetlenségének megteremtéséért, szabadságunk biztosításáért, a legteljesebb
demokratizálásért, az önkény végérvényes és tökéletes felszámolásáért vívott
harcban — valóban, igazán egységes a magyar nép legjava, s nem kétséges: egységben
és elszántan fog Őrködni a haza jövőjén.
Hajnalodik magyar hazánk felett. Köszöntsük
ezt a hajnalt, a felnőtt, a győztes nép figyelő szemével — de
békével, renddel, nyugalommal. ”
[Szabad Nép, 14. évf. 297.sz. (1956. október 29.) 1. oldal] |
1956 az EPÁ-ban |
