MANN JUDIT
Szerzői jogi változások a tankönyvkiadásban
Az Európai Unióhoz való csatlakozás felbolydulást okozott a tankönyves könyvkiadók,
vállalkozók és a tankönyvszerzők világában. Az uniós jogharmonizáció igénye szüksé-
gessé tette, hogy a hazai jogalkotás összhangba kerüljön a tagországok szerzői jogi szabályozására
vonatkozó . az információs társadalom szerzői jogi aspektusait elemző .
uniós irányelvvel, és ez jelentősen meg fogja változtatni a hazai gyakorlatot.
A szerzői jogi szabályozás a világon mindenütt ismer olyan eseteket, ahol a jogalkotó
a köz érdekében, azaz egyes, a szerző műve védelmével azonos súlyú más érdekek
elismerése miatt korlátozza a szerzőnek a műve felhasználására vonatkozó kizárólagos
jogát. Ebben a korlátozás, tehát a szabad felhasználás azonban csak akkor jogszerű, ha
nem sérelmes a mű rendes felhasználására (azaz pl. nem helyettesíti a jogszerűen felhasznált
mű beszerzését), indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, és mindezek
következményeként ezt a szabályozást soha nem lehet kiterjesztően értelmezni.
Vagyis, röviden meghatározva, a szabad felhasználás nem azért van a szerzői jogi
törvényben, hogy kiskapuként szolgálva megkönnyítse a felhasználó életét, hanem kivételként
szabályozott, egyedi eseteket határoz meg, amikor a szerző a szigorúan célhoz
kötött felhasználásokat mintegy .tűrni köteles..
Az egyik alapvető cél, ami a szabad felhasználást megalapozza, az iskolai oktatás.
A hatályos magyar szerzői jogi törvény (1999. LXXVI. törvény) meghatározza a szabad
felhasználást megalapozó iskolai oktatási célt. Eszerint ilyennek kell tekinteni az óvodai
nevelésben, alsó-, középfokú oktatásban, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban,
felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve
a képzési követelményeknek megfelelően megvalósuló oktatást.
Egy jó tanár tehát bármit, bármilyen művet bevihet az órájára, önmagában ettől az
még nem hivatkozhat a szabad felhasználásra. A tankönyvekbe átvett rövid irodalmi vagy
zenei műrészletek, illetve kisebb terjedelmű önálló művek vonatkozásában érvényesülhet
a szabad felhasználás, természetesen akkor, ha feltüntetik a forrást és az ott megjelölt
szerzőt. Ha az ilyen átvételeket tartalmazó tankönyv-művet az oktatási tárca által vezényelt
tankönyvvé nyilvánítási eljárásban tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják
(az iskolai cél feltüntetésével), akkor hivatkozhat a kiadó az átvett művek szerzőivel
szemben a szabad felhasználásra.
Ide azonban a 2004. május 1-jével hatályba lépett törvénymódosítás (2003. évi CII.
törvény) beiktatott még egy feltételt. Eszerint még az ilyen, tankönyvvé nyilvánításon
keresztülment kiadványok is csak akkor élhetnek a szabad felhasználás törvény adta lehetőségével,
ha a tankönyvet nem használják fel üzletszerűen. Vagyis ha nem piaci forgalomban
értékesítik. Ha mégis, akkor . az uniós irányelv kidolgozói szerint . indokolatlanul
károsítja a szerző jogos érdekeit, ha nem részesül ennek a kiadónál realizálódó
hasznából valamilyen mértékben. Aki tehát tankönyvkiadóként a piacról él, annak a tankönyvbe,
szöveggyűjteménybe átvett szemelvények szerzőitől erre engedélyt kell
kérnie, nekik jogdíjat fizetnie, nem hivatkozhat többé a szabad felhasználást számára
lehetővé tevő kivételes helyzetre.
Csakhogy mára a teljes tankönyvkiadás nyereségérdekelt piaci tevékenységgé vált
Magyarországon. Ennek folytán ez év május 1-jétől minden tankönyvbe, segédkönyvbe
átvett védett mű vagy műrészlet szerzői jogosultjával az átvétel feltételeiről meg kell állapodni,
és a megállapodás szerinti jogdíjat az átvett mű tankönyvben történő felhaszná-
lásának jogáért meg kell fizetni.
Amikor ez a változás a felhasználók körében ismertté vált, elsőre azt se tudták, mi
fáj nekik jobban? Az, hogy mekkora munkát jelent kapcsolatba lépni valamennyi jogosulttal,
vagy hogy mennyi többletköltséget okoz a felhasználási engedélyekért kifizetendő
jogdíj.
Mi a megoldás? Az a paradicsomi állapot, amikor a tankönyvi átvételekhez se a jogosultakkal
egyenként alkudozni, se jogdíjat fizetni nem kellett, úgy tűnik, elmúlt. Most
éppen azt kell eldönteni a tankönyvkiadóknak, egyenként is, meg érdekképviseleti szerveikben
is, hogy mi a fontosabb?
Ha az a fontos, hogy az átvételek lehetőleg továbbra se kerüljenek pénzbe, akkor ennek
csak az az útja, hogy a jogosultak mondjanak le az őket megillető jogdíjról. Ezt el-
érni azonban csak külön-külön, mindegyikükkel lefolytatott alku alapján létrejövő meg-
állapodással lehet, vagyis ehhez valóban mindegyikükhöz .el kell menni..
Ha viszont az a fontos, hogy ne kelljen a sok-sok jogosulttal bíbelődni, akkor kerülhetnek
előtérbe a különféle jogkezelési technikák (közös jogkezelés, ügynökség, életművek
jogaival rendelkező kiadók), amelyek azt teszik lehetővé, hogy a felhasználó egy
(esetleg néhány) jogosulttal megállapodva tehessen szert valamennyi, általa felhasználni
kívánt mű, illetve részlet felhasználási jogára. Ez azonban menthetetlenül azzal jár,
hogy ezeknek a jogkezelőknek fizetni kell. Ha piaci vállalkozásként működnek, esetenként
nem is keveset.
A problémát az idő múlása önmagában nem oldja meg, mert a szerző halálát követő
70 év elmúltával egyes szerzők, illetve generációk (pl. a Nyugat első nemzedéke) kikerülnek
ugyan a védelemből és műveik közkinccsé válnak, de mások benne maradnak
és új szerzők is bekerülnek a tananyagokba.
.Hepiend nincs?. . kérdezte a régi sláger. .De van!. . csak még ki kell küzdenie
magából a tankönyves szakmának is, a tankönyvszerzőknek is, meg a szerzői jogosultaknak.
De mert szeptember minden évben eljön, az iskolák kinyitnak, és a kisebb-nagyobb
diákok kezébe tankönyvet kell adni, én biztos vagyok benne, hogy az érdekeltek
a fenti elvek valamelyikének mentén megállapodásra fognak jutni. Erre vannak ítélve.