Játék Dunán innen és Tiszán túl
Kriston Vízi József neve nem ismeretlen a játék- és játszás története és elmélete iránt érdeklődő
olvasó előtt. APONT Kiadó 2003. végén adta ki Közös nyelven Ungon Berken
című kötetét, melyben a múlt évszázad elejének játéktanulmányaiból ad ízelítőt. A játékkutató-
etnográfus Játékosok, vígságtevők a Duna-Tisza közén című új tanulmánykötet
ével azt is bebizonyítja, hogy a nagy elődök előtti főhajtás mellett saját műhelyében is
talál közlésre, válogatásra méltót. Elsősorban a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum
és Műhely élén eltöltött esztendők alatt gyűjtött-olvasott-feldolgozott anyagok és adatok
publikálásával egy, a játék és játszás kutatása tekintetében mostohán kezelt régió fehér
foltjait igyekszik beszínezni a Kecskeméti Lapok Kft. kiadásában megjelent igényes
kiadvány.
Nem lezáró jellegű a kötet, még akkor sem, ha a 2000. óta a fővárosban élő szerző
Duna-Tisza közi működésének termését válogatta benne össze. A játék és játszás ügye
iránt elkötelezett olvasó a kötetet elolvasva látja saját szerepét és felelősségét a gyűjtésben,
adatolásban, terjesztésben, önművelésben, hisz . mint ahogy a szerző programadó
írásában, a Játékaink ünnepei és hétköznapjai című tanulmányban írja . egyre inkább
úgy tűnik: képző- és iparművész, népművelő és muzeológus, mérnök, erdész és író a já-
ték és játszás ügyének szóló őszinteséggel egy követ fújt hosszú éveken keresztül (p.91.).
S nem lehet lezáró azért sem, mert a szokásrendszerek, társas együttélési formák kutatása
csak abbamaradhat, be nem fejeződhet . .a fiatalság újszerű szórakozási formáival
maga teremti jövő század/ezred-béli szokásait.. (p.135.)
A 2003-as szemelvénygyűjtemény megjelentetése után Kriston Vízi József önálló
kötetében sem bújik ki a bőréből: az egyes tanulmányok bőséges ízelítőt adnak a nagy
elődök munkáiból, gyűjtéseiből, legyenek azok a XIX. század végi Magyar Nyelvőrben
vagy akár a XX. század végén a Magyar Rádióban lejegyzett/elhangzott források. Olyan
méltatlanul elfeledett vagy az átlagolvasó számára ismeretlen nagyokkal találkozhatunk
e lapokon, mint az 1867.1916 között élt délvidéki Bellosics Bálint, az orvosként és
főreáliskolai igazgatóként működött Dékány Rafael, aki 1870 és 1885 között 34 mesét
és megannyi játékleírást hagyományozott az utókorra, vagy a bajai .Farkas-baba. mű-
hely alapítói és továbbvivői. A múlt időket nemcsak jeles személyiségek, de már-már feledésbe
merült eszközös, mozgásos vagy párválasztó játékok leírásával is megidézi a
szerző. Az olvasónak kedve támad golyózni, csülközni, facsigázni, bigézni, vagy troppolót
játszani, s a játékleírásokban részében vagy egészében talán még fel is ismerheti
gyermekkora kedvelt foglalatosságait.
Megelevenednek a lapokon ugyanakkor a kortársak is . hol .csak. utalás vagy
köszönetnyilvánítás formájában, hol a mondanivaló középpontjában, mint például a kalocsai
származású népművész, Czár János említésekor. Kriston Vízi igazi néprajzosként
ugyanis újra és újra felhívja a figyelmet arra, hogy a néprajz nem a megmerevedett, poros
hagyományok, attraktív, turistacsalogató mutatványok tudománya, hanem az élő szokásrendszerek
leírásának, megőrzésének diszciplínája. Könyve éppen ezért olyan élő
és élvezetes, amikor a dusnoki vagy garai szórakozás formáiról, a kiskunhalasi vagy
bácskai gyermekjátékokról vagy akár a Luca napjához kötődő Bács-Kiskun megyei
szokásokról ír.
Szinte részesei leszünk a szerző gyűjtőútjainak, látjuk magunk előtt a neki megnyí-
ló embereket, akik (legyenek bár 1903-as vagy 1968-as születésűek) beszámolnak telep
ülésük mindennapjairól, így nyújtva hiteles képet az idők, szokások, mindennapok változásairól.
Túlzott leegyszerűsítés volna ugyanakkor . jó magyar szokás szerint . sopánkodni
a megszakadt hagyományokon, régmúlt szokásokon, kárhoztatva a modern időket.
Ahogy Kriston Vízi írja: .Hétköznapi forró délután pedig a ma már Dreherhez címzett
Ginder-kocsma videós-játék automatájának zaja mellett beszélgetünk Heffner Hansi bá-
csi ismerőseivel, míg a pultos kislánya a vaskúti meg a bajai társas mulatságok programját
beszéli meg a múltkori német búcsú-bálban megismert kortársaival. És igaza van, nekünk
most már rá is figyelnünk kell!.. (p.118.)
És figyelnünk kell azokra a velünk élő értékekre, amelyek talán nem nyilvánvalóak
a fővárosi rohanásban élő olvasó számára, arra jelesül, hogy Garán január-február hónapokban
még 1997-ben is majd' minden hétvégén volt bál: sváb, bunyevác, székely, iskolai,
asszonybál vagy músko prélo (bunyevác férfibál).
A közmédiában okkal(?)-joggal(?) túlhangsúlyozott nemzetiségi sérelmek és ellent
étek mellett tudjuk-e értékelni a garai németek, bunyevácok és magyarok tradicionálisan
különálló hagyományaik megtartása melletti együttélését, ahol a kocsma, a trinkstube
és a kréma . no meg ezek közönsége is . jól megfér egymással?
Vajon hallottuk-e Kriston Vízi kutatási beszámolóinak olvasása előtt Dusnoknak, e
horvát etnikumú, korábban rác ajkú, karakterisztikus településnek a nevét? Pedig gyermekfolklórja,
fiatalságának társas élete és a szórakozásformák évszázadon át ívelő történeti
bemutatása érdemessé teszi figyelmünkre.
Gondolnánk-e, hogy a bukovinai székelyek játékkultúrájának kutatásához kiváló terep
többek között Érd; hogy a játék és játszás hagyományai, szokásrendszere az egyes
népcsoportokat elkíséri a bukovinai Istensegítstől vagy Hadikfalvától Bácskán és a Dél-
Dunántúlon keresztül Pest megyéig? Ez a felismerés teszi lehetővé, hogy .egy sajátos
történelmi öntudattal rendelkező magyar népcsoport viszonylag egységesnek mondható
tradicionális és megváltozott műveltségét, egyúttal játékkultúráját minden romantikus
ködöt eloszlatva szemlélhessük és illeszthessük a magyar népi kultúra egészébe. (p.54.)
Kriston Vízi József munkája méltán kelti fel a nevelésügyben érintett olvasó figyelmét,
hisz az az értékőrző és -mentő szerepfelfogás süt minden sorából, melyet pedagó-
gusként mindannyian felvállaltunk hivatásunk választásakor. Ahogy ő maga írja: .A
legnagyszerűbb az volna, ha az elmúlt, néhány apályos esztendőn túljutva netán a felsőbb
iskolások, a leendő pedagógusok . akik ma még főiskolán tanuló, nyitott fiatalok . né-
melyikének érdeklődését is föl tudnánk kelteni a gyermekfolklór búvárlása és annak
tanulságkutatása során. (p.77.).
Úgy legyen.
SZONTAGH PÁL