könyvtár
Goda Beatrix
Az iskolai könyvtári probléma a pedagógiai szaklapokban az I. világháború befejezésétől 1944-ig
A témába vágó legtöbb közleményt a Néptanítók Lapja című folyóirat jelentette meg. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (továbbiakban VKM) hivatalos orgánumaként közölte az iskolai könyvtárakkal kapcsolatos jogszabályokat, de számos tanulmányt is megjelentetett gyakorló tanítók, pedagógusok tollából. A Pedagógiai Szeminárium és a Nemzeti Közoktatás című lapok kevésbé foglalkoztak az iskolai könyvtárüggyel. A Magyar Paedagógia 1919 és 1944 közötti számaiban nem találhatók olyan cikkek, tanulmányok, melyek e téma részletes tárgyalását tekintették volna céljuknak.
A népiskolai ifjúsági könyvtárak
Gyarapítás
A könyvtárak gyarapításának módjáról több rendelet született az 1920-as években. Az 1920. évi 56.955 VIII/a rendelet érvénybe helyezte az 1912. évi 7429. sz. rendeletet, mely tartalmazta az alsó fokú oktatás számára beszerzendő könyvek listáját. A jegyzék a könyveket három csoportra osztotta. Minden könyvtár köteles volt beszerezni az első típushoz tartozó alapműveket. A második és harmadik kategória az első kiegészítése volt. Az ezekben szereplő könyveket, csak azoknak az iskoláknak kellett megvásárolniuk, amelyek anyagi helyzete ezt megengedte.1 Ez a hármas felosztás az 1904. évi 2962. sz. rendelet óta létezett.2
1923-ban létrehozták az Országos Ifjúsági Irodalmi Tanácsot (1923. évi 79000/III. b. sz. rendelet).3 A tanács ügyrendjében, melyet az 1926. évi 28.919/926. III. a. sz. rendelet szabályozott, az olvasható, hogy a tanács javaslatot tesz a VKM-nek az ifjúsági könyvtárakba felveendő könyvek jegyzékéről.4 Az ügyrend megszületése előtt már 1925-ben elkészült a javasolt könyvjegyzék, melyet az 1925. évi 1054. III. a. sz. rendelet léptetett életbe. Ez a jegyzék már csak két kategóriát állított fel, a beszerzendő és beszerezhető könyveket. A beszerzendő művek jegyzéke az elemi iskolák esetében egy címet tartalmazott – Pósa Lajos: Hazafias versek –, melyet jutalomkönyvként tüntettek fel. A szabadon beszerezhető művek listája több mint 100 címet foglalt magába. Ezek a könyvek kizárólag magyar szerzők művei voltak, többek között Benedek Elek, Pósa Lajos, Petőfi Sándor, Eötvös Károly, Krúdy Gyula stb. írásai, meséi, versei, novellái és ifjúsági regényei.5 A könyvjegyzéket évenként pótlásokkal látták el. 1932-re a jegyzékek iskolatípusonként egy-egy kötetet tettek ki, összesen 3 füzetnyi terjedelemben. A könyvjegyzéknek és az állami elemi népiskolai könyvtáraknak nagy hiányosságai voltak, többek között az útleírások, a kalandregények és a világháborús történetek terén.6
Az 1926. évi 14.312 VIII. a. sz. rendelet az ajándékba kapott könyvek sorsáról rendelkezett. A jogszabály kimondta, hogy amennyiben ajándékozás útján olyan könyv kerül az állami elemi népiskola könyvtárába, mely nem szerepelt a hivatalosan beszerezhető könyvek listáján, annak sorsáról a királyi tanfelügyelő határoz. Ha a királyi tanfelügyelő a könyvet nem találta megfelelőnek, úgy azt a tanári könyvtárban kellett elhelyezni.7
Az állami elemi népiskolai könyvtárak beszerzésének és fenntartásának finanszírozására általában több forrást jelöltek ki. Az egyik forrást a beiratási díjak bizonyos százaléka jelentette már az I. világháborút megelőző időszakban is. Az évtizedek alatt a változó gazdasági viszonyok eredményeként csak a befolyó összegek felhasználhatóságának aránya változott meg.8 Ezen túlmenően az iskola költségvetéséből, valamint a büntetéspénzekből és esetenként alapítványi hozzájárulásból is kaphattak támogatást.
Az 1919. évi 185.132 sz. rendelet a VKM hivatalos könyvjegyzékének megjelentetéséig megszüntette a beszerzések költségvetési fedezetét.9 Ezt módosította az 1924. évi 1431/VIII. sz. rendelet, melynek értelmében az elemi iskolai fölvételi díjakból befolyó összeget a tanítói és ifjúsági könyvtárakra, ezen belül könyvkötésre és beszerzésre lehetett fordítani.10
Az 1930. évi 882-4-674-1930. sz. rendelet kimondta, hogy a beiratási díjak (1 pengő/fő) feléből iskolai könyvtári alapot kell létrehozni, melynek célja a szegény tanulók kölcsöntankönyvekkel való ellátása. A kieső összeget a büntetéspénzekből és az adományokból befolyt összegek pótolták. Az ifjúsági könyvtárak esetében új könyvek beszerzésére csupán a kölcsöntankönyvtár felszerelése után fennmaradókat lehetett fordítani.11 A kölcsöntankönyvtár a szegény tanulók számára biztosított tankönyveket. A 19. században segélykönyvtár néven működött hasonló gyűjtemény az iskolákban. A segélykönyvtár azonban a tanítói és az ifjúsági könyvtár mellett a népiskolai könyvtár részét képezte.12
Az állami elemi népiskolai könyvtárak többnyire osztálykönyvtárként működtek. Ez a német mintára kialakított rendszer a többtanítós osztott vagy részben osztott népiskolákban vált gyakorlattá. Az osztálykönyvtárban azokat a könyveket helyezték el, melyekre az adott tanévben szükség volt, s azokat az év végén a következő osztálynak továbbadták. A szegényebb falusi és egytanítós osztatlan iskolákban (49,5%)13 egy zárható könyvszekrény töltötte be az iskolai könyvtár szerepét.
Az oktatás részét képezte az ún. könyvtáróra, amelyre többnyire délután, a tanítás végén került sor. Ennek keretében a tanító egy kölcsönzési napló segítségével kiosztotta a tanulóknak a könyveket, és összeszedte a már elolvasottakat. A pedagógusok el is beszélgethettek a diákokkal az olvasottakról, de a legfontosabb szempont a nyilvántartás vezetése, a könyvek sértetlen megőrzése volt.14
A könyveket többnyire nem sikerült az elvárt mértékben megóvni. Az elhasználódott könyvek felújítására vagy cseréjére az iskolák nem kaptak pénzügyi segítséget. Az 1930-as években az állományok már nagyon rossz állapotban voltak. A fizikai elhasználódás ellenére azonban a tanítók nem végeztek apasztást, ami a tartalmilag nem megfelelő művek esetében újabb gondokat okozott. Az írások elavult nyelvezete és a nem megfelelő helyesírás jelentette a legnagyobb problémát, de sokan utaltak a művek régies fölfogására, ideológiájára.15
A helyzet fölmérésére és a lehetséges megoldások számbavételére hat könyvkiadó vállalat Klebelsberg Kunó miniszter támogatásával pályázatot hirdetett 1929-ben Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni? címmel. A pályázaton egy-egy tanulmánnyal bármely tanító vagy az oktatásügyben dolgozó személy jelentkezhetett. Az első három helyezett pénzjutalmat kapott és a legjobb műveket közölte a Néptanítók Lapja.16
Az iskolai könyvtárügy nagy visszhangot kiváltó eseménye volt a pályázat. A pályamunkák egyrészt fölhívták az oktatásirányítás figyelmét az iskolai könyvtárak nehézségeire, másrészt szóltak az olvasóvá nevelésben, a könyvtárhasználtatásban megmutatkozó hiányosságokról. Nehézséget okozott a könyvtárak rossz ellátottsága, esetenként 300-400 tanulóra csupán egy 60-70 kötetes könyvtár jutott.17 A pedagógusok kérték, hogy több használható és megfizethető ifjúsági könyvet és folyóiratot biztosítsanak számukra. Rengeteg rejtett kritika is olvasható a tanítók munkájával kapcsolatban. A pályázók hangsúlyozták, hogy a tanítóknak ismerniük kellene a könyvtár könyveit és azokat a 3. évfolyamtól kezdődően a tanórákon (pl. fogalmazástanítás, olvasástanítás keretében) használniuk kellene. Emellett az olvasottakat minden esetben vissza kellene kérdezni. Kiemelték továbbá, hogy már a 3. osztályban kezdjék meg az iskolai könyvtár önálló és rendszeres használatára való nevelést. A könyvtárhasználatra nevelés másik módja a helyi népkönyvtárak látogatása, abban az esetben, ha azok megfelelő állománnyal rendelkeznek.
A pályázók az oktatásügy irányítóit arra ösztökélték, hogy hatékonyabban segítsék a munkájukat, az új könyvek listáját pedig rendszeresen tegyék közzé. Javasolták továbbá, hogy a tanítóképzés és továbbképzés keretein belül tanulhassanak könyvtárhasználati ismereteket és az olvasmányok feldolgozásának módszertanát is.18
A korszak egészére jellemző, hogy a tankönyvön túl elsősorban szépirodalmat vontak be a tanítók az oktatásba. Az ismeretterjesztő irodalmat, de az ismeretterjesztést sem tartották fontosnak.19 Az olvasásra nevelés legjobb eszközének a klasszikus elbeszélő műveket és a magyar népmeséket tartották. A magyar népmeséktől a magyar kultúra megismerését és az ízlés formálását is várták.20 A nevelésben a klasszikus irodalom szerepe az értékközvetítés és a jellemformálás lett volna. A fölmérések szerint azonban a nemzeti irodalmat, és a valláserkölcsi alapon álló műveket az ifjúság kevéssé olvasta, és nem szerette. Ebben a korban a maradandó irodalmi értéket hordozó gyermek- és ifjúsági művek száma nem volt túl nagy, s azok is alig jutottak el a diákokhoz.21
1 Tóth Gyula: A hazai könyvtárügy problématörténete. In: Könyvtár az iskolában. Bp., FPI. 1995. 30. p.
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1912. évi 7492. számú körrendelete a népiskolai ifjúsági könyvtárak második könyvjegyzékének kiadása tárgyában = Néptanitók[!] Lapja 1912. 29.sz. 18-24. p.
2 A Vallás és közoktatásügyi miniszter 1904. 2962. eln. sz. körrendelet. = Néptanitók[!] Lapja. 1904. 37. sz. 11 -12. p.
3 Tóth Gyula, i.m. 30. p.
4 Az Országos Ifjúsági Irodalmi Tanács ügyrendje. = Néptanítók Lapja, 1926. 27-28. sz. 41. p.
5 Néptanítók Lapja, 1925. V-VI. sz. 21-22. p.
6 Kóta Ferenc, i.m. 105. p.
7 A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1926. évi 14.312 VIII-a számú rendelete a népiskolai ifjúsági könyvtárak részére ajándékozott könyvek használatba vétele tárgyában. = Néptanítók Lapja, 1926. 21-22. sz. 44-45. p.
8 Vö: Mayer Miksa: Az “orsz. tanitói képviseleti közgyülés” némely ügyeiről. = Néptanítók Lapja, 1882. 35. sz. 548-549. p.
Neményi Imre: Az ifjúsági könyvtárak és ifjúsági olvasmányok a nevelés szolgálatában. Bp., Lampel, 1902. 21. p.
Ua. 22-23. p.
Wlassics minister beszéde. = Néptanitók[!] Lapja, 1901. 8. sz. 2. p.
A közoktatási minister jelentéséből. = Néptanitók[!] Lapja, 14. sz. 7-8. p.
Tanitói könyvtár. = Néptanitók[!] Lapja, 1900. 13. sz. 1-3. p.
Franczia János: Gyermek-könyvtárak szervezése. = Néptanitók[!] Lapja, 1902. 7. sz. 8. p.
1905 évi állami költségvetés. = Néptanitók[!] Lapja, 1904. sz. 6. p.
2962. sz. körrendelet. = Néptanitók[!] Lapja, 1904. 37. sz. 11-12. p.
9 Tóth Gyula, i.m. 30. p.
10 A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1924. évi 1431/VIII. a. sz. a. kelt rendelete az elemi iskolai ifjúsági és tanítói könyvtárak javára gyümölcsözően elhelyezett tőkék felszabadítása tárgyában. = Néptanítók Lapja, 1924. 11-12. sz. 25. p.
11 A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 882-4-674-1930. számú rendelete az elemi népiskolai beiratási díjak újabb szabályozásáról és felhasználásáról szóló 1930:VII. törvénycikk végrehajtása tárgyában. = Néptanítók Lapja, 1930. 27-28. sz. 39-40. p.
12 A Vallás és közoktatásügyi miniszter 1891. március 31-én kelt 2604/1890. eln. számú rendelete. = Néptanítók Lapja, 1891. 41. sz. 362. p.
13 Tóth Gyula, i.m. 33. p.
14 Könyvtáróra a népiskolában. = Néptanítók Lapja, 1922. 25-27. sz. 18-19. p.
15 Kóta Ferenc: Az ifjúsági könyvtár. = Nemzeti Közoktatás, 1939. 3. sz. 104-105. p.
16 A magyar Néptanítókhoz. = Néptanítók Lapja, 1929. 1-2. sz. 31. p.
17 Ferenz Géza: Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni? = Néptanítók Lapja, 1929. 31-32. sz. 5-11. p.
18 Körösi Henrik: Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni? = Néptanítók Lapja, 1929. 13-14. sz. 1-3. p.
Dénes Szilárd: Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni? = Néptanítók Lapja, 1929. 23-24. sz. 3-7. p.
Punek Gyula: Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni? = Néptanítók Lapja, 1929. 25-26. sz. 9-15. p.
19 Lakatos László: A gyermekek házi olvasmányai = Néptanítók Lapja, 1933. 11.sz. 367. p.
20 Dobos László: Olvasásra nevelés = Pedagógiai Szeminárium, 1931. III. füz. 26-27. p.
21 Víkár Béla: Irodalom, sajtó és családvédelem = Pedagógiai Szeminárium, 1932. VI. füz. 44-45. p.
22 A gazdasági válság és a magyar
tanítóság. = Néptanítók Lapja, 1931. 8. sz. 1-2. p.