„emberré csak a tanulás tehet…”
zsidó bölcselet
Mai
világunkban az iskolák számos módszer
közül választhatnak, hogy melyikkel akarják
tanítani a diákokat. Kialakíthatják saját
profiljukat, mire helyezik a nagyobb hangsúlyt, az
oktatásra-e, vagy a nevelésre, és a kitűzött
célokat milyen módon óhajtják elérni.
Minden tantárgy nagyszámú módszert kínál,
amiket vagy a szakemberek létszáma, vagy a piaci
törvények, az anyagiak, vagy a szülők elvárásai
fogadnak, vagy vetnek el. Azt viszont egyik metódus sem vonja
kétségbe, hogy az olvasásának mekkora
jelentősége van, hogy könyv nélkül
oktatni szinte teljességgel lehetetlen.
A zsidó diaszpórák története visszanyúlik a fogság korára. Az asszírok és a babilóniaiak deportálásai következtében jöttek létre a keleti diaszpórák. Az itt élő zsidók életkörülményei is tetemesen különböztek. Az asszírok szétszórták a deportáltakat, míg a babiloniak meghagyták őket egy tömbben, így telepítették le őket. A babiloni szórványban ezért jobban kitartottak a vallásuk, hagyományaik mellett, mint azok, akiket az asszírok szétszórtak idegen környezetben. (Rózsa Huba, 1999.)
Nagy Sándor hódításait már i. e. 333-ban elkezdte, ennek a hódítóhadjáratnak eredményeképp jött létre egy óriási birodalom, (Bibliai Enciklopédia, 1986. 334.), amelynek határai Európában az Égei-tenger és a Fekete-tenger közti területig terjedt ki. Északi határa a Duna és a Rajna volt, Afrikában a régi Karthágó és Egyiptom, déli határa a sivatag, a Szahara volt. Ázsiában, Közel-Keleten, vagy Kis-Ázsia területén, illetve Elő-Ázsiában Szíria Palesztina képezte a határt (Takács, 2000. 151).I. e. 63-tól a Római Birodalom bekebelezte a zsidó diaszpórákat is. Miután a zsidók már rég nem voltak függetlenek, két út állt előttük. Vagy demonstrálnak, vagy kollaborálnak. Vagy asszimilálódnak, elvesztik a nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat, vagy megpróbálják megőrizni identitásukat. Két nagy zsidó lakta terület volt a Római Birodalomban, Alexandria és Palesztina. A két terület két különböző utat választott, Alexandria hellenizálódott, Palesztina ellenállt a görög hatásoknak. Ahhoz, hogy az izolációt a Palesztin terület meg tudja őrizni, hogy ne felejtsék el ősi nyelvüket, a hébert, és hogy ne kelljen feladni vallási szokásaikat, meggyőződésüket, istenképüket, nagyszerű alkalmat nyújtott a zsinagóga. Az a zsinagóga, amely nemcsak a vallási szertartások színhelye, hanem az oktatás helyszíne is volt.
Ez a két dolog egymással szorosan összefüggött, az oktatás központjában a Tóra tanulmányozása állt.
A
köztudatban lévőkkel ellentétben a zsidóság
életét nem a tízparancsolat szabályozta,
hanem a Tóra, Mózes öt könyve. A
tízparancsolatot kapta Mózes a Sínai hegyen, hét
héttel azután, hogy Izrael gyermekei kivonultak
Egyiptomból. A Tórát Mózes isteni
sugallatra írta a kivonulást követő negyven
év alatt. A Tórát a zsidó nép
alkotmányának is nevezik, de ezt nem ember léptette
életbe, hanem Isten nyilvánította ki. A Tóra
a szigorú – ortodox – zsidók számára
mind a mai napig a zsidó hit megtestesülése. Ez
tartalmazza Istennel kötött szerződés szavait.
(Hayim, 1998. 33.)
A Tórát a keresztények is elfogadják, igaz nem különálló egységként kezelik, hanem az Ószövetség szerves részeként. De a benne írtakat ők is Isten kinyilatkoztatásának, isteni parancsnak tartják. A különbség csupán annyi, hogy amíg a kereszténység szabadságot biztosít a híveknek, betartani vagy megszegni Isten törvényeit, addig a zsidók számára a Tóra megszabja azt az utat, amelyen járniuk kell. Így az önkéntesen gyakorolt jónak kisebb az értéke, mintha ugyanazt a Tóra parancsára tették volna. Nemcsak, hogy jót cselekedni nem szabad önös célból, hanem tanulni sem. A Tóra tanulmányozását se lehet azért folytatni, hogy az emberre felnézzenek, tiszteljék, becsüljék, esetleg elöljáróvá, a tanház fejévé kinevezzék. A Tórát parancsra kell tanulmányozni, magáért a tanulásért kell tanulni, így kaphat az ember csak megfelelő megbecsülést.
Tekintettel arra, hogy a Tóra az az útmutató, amely megmutatja az ember helyét a nemzetben, és a nemzet helyét más nemzetek között, eligazítást ad a mindennapi életben, mind az édesanyának, mind pedig az édesapának szent kötelessége volt a kisdedet héber nyelvre tanítani, illetve megismertetni a Törvénnyel. Ha azt nem tette az olyan volt, mintha eltemette volna.
Azt a
tényt, hogy a Tóra tanulmányozása
mennyire nagy szignifikációval bírt a zsidó
ember életében, az is jól bizonyítja,
hogy találtak olyan sírfeliratokat, amelyeken a μαθητησ
σοфων, διδασκαλοσ,
νομοδιδασκαλοσ,
νομομαθητησ,
фιλονομοσ,
szavak voltak említve. (Grüll, 2002. 55.) Azaz a sírokra
vésve is, az utókor számára
megemlékezésként, azt tartották a
legfontosabbnak elmondani a halottról, hogy „tanító,
tanítvány, törvényszerető, törvényt
tanító volt”.
Oly
mértékben érdektelen volt a zsidó nép
más tudományok iránt, hogy nem alkotott a semmi
szignifikánst, például a matematika területén
sem. Annak ellenére nem ébresztette fel az
érdeklődésüket, hogy a babiloni birodalomban
az algebra magas fokot ért el, a görögök pedig
geometriában jeleskedtek. A zsidó nép ellenben
meg se próbálta ezeket a tudományokat
elsajátítani vagy az esetleges eredményeket
túlszárnyalni. De nemcsak a teológián
kívül első más tudományok, még
a képzőművészet sem került érdeklődésük
központjába. Ennek oka pedig a zsidó nép
szellemi alkata. Nem az őket körülvevő formák,
annak harmóniájára fókuszáltak,
hanem az erkölcsi cselekvés törvényszerűségeire.
(Boman, 1998. 193.)
A zsidó nevelés a görögökétől, illetve rómaiakétól teljesen eltért, egész más célokat tűzött ki, egész más módszertant alkalmaztak a rabbik. A görög műveltség elleni harcukban, már i. e. második században a jámbor zsidók hozzáláttak egy nemzeti oktatási rendszer kifejlesztéséhez. A régi írnokiskolákhoz egy helyi iskolarendszer társult, ahol a zsidó fiúk elsajátíthatták a Tórát. Ez nagy jelentőségű fejlemény volt mind a zsinagógák elterjedésében és megerősödésében, mind a farizeusság és a rabbinátus felemelkedésében. (Johnson, 2001. 132.) Az is eltérés volt tehát a görög iskolarendszertől, hogy nem zárt akadémiai termekben, hanem a zsinagógák előcsarnokaiban tanították, tanulmányozták a Tórát.
Palesztinában minden városban volt iskola, csak Jeruzsálem 480 zsinagógával büszkélkedhetett, mindegyikben megtalálható volt az „olvasás háza” és a „tanulás háza”, ahol is az írott, illetve a szóbeli Törvény tanulmányozása zajlott.
Tekintettel arra, hogy a Tóra tanításainak ismerete szent kötelességnek számított, ezt a fajta tanulást még felnőttkorban is folytatták a zsidó férfiak. A nők számára mindez nem volt kötelező, róluk azt tartották, hogy elég, ha a házimunkához szükséges bölcsességgel rendelkeznek. Ennek ellenére ismerünk tudós asszonyokat.
A Tóra
tanulmányozása nem feltétlen ért véget
12-13 éves korban. A tehetségesebbek, az ambiciózusok,
illetőleg azok, akiket a szüleik valamilyen oknál
fogva nem tanítattak, felnőtt korban is tanultak.
A fentiekből látható, hogy az első századi zsidó képzés egyetlen és legfontosabb része a Tóra volt. Úgy tartották róla, hogy „az eszköze akar lenni az életben való eligazodásnak, haladásnak, földi boldogságnak. Képessé akar tenni arra, hogy az élet viszontagságai közt megfoghassuk azokat az erősségeket, melyek az örvénybe süllyedéstől megóvnak. Önérzetessé tesz. Önérzetet önt a lélekbe, mélységet ad a kedélynek, érzést a szívnek, mert megtanít arra, hogy miképp tehetjük boldoggá környezetünket, és mint lehet boldogságunkat mások boldogításában megtalálni.” A Tóra tanulmányozása több funkciót szolgált egyszerre, egyrészt isteni törvénynek való engedelmességet jelentett, az isteni parancs teljesítését, ami hozzásegítette a zsidókat a bajok, büntetés elkerüléséhez. Másrészt bölccsé tett, segített az életben helyesen cselekedni, a problémás helyzeteket, konfliktusokat megoldani. Harmadrészt pedig, aminek az antik ember valószínűleg csak ösztönösen volt tudatában, a nyelv megőrzést szolgálta. A zsidók asszimilációja a Római Birodalomban, ha lassan és részlegesen is, de végbement. A Tórához való ilyen mértékű ragaszkodás viszont ezt a folyamatot mindenképp hátráltatta. Bármennyire is elterjedt a görög, később a latin nyelv használata, a zsidó szülők a gyermeküket héber nyelvre mindenképp megtanították, hogy az iskolában könnyebben megismerje a Törvényt.
A fenti tények summázásaként elmondható, hogy már az antik ember tudatában volt a megfelelő olvasmány kiválasztásának létfontosságával. Már ők is ráébredtek arra, hogy egy adott könyv beható tanulmányozása meghatározhatja az életszemléletet, köteléket teremthet, összekapcsolhat, identitást adhat, kultúrát hozhat létre, és megóvhatja a nemzetet kihalástól, a teljes önfeladástól, asszimilációtól.
1 Érdekességképpen érdemes megjegyezni az iskolai renddel kapcsolatban, hogy a tanítási órák meglehetősen korán reggel kezdődtek. Július-augusztusban (a keresztény időszámítás szerint), amikor az évnek a legmelegebb napjai volta, akár hajnal 4-kor is elkezdődött a tanítás. Órát minden nap tartottak a tanárok, még szombaton is, amikor a diákok újat nem tanultak, hanem az addigiak ismétlése folyt. Természetesen tekintélyelvű pedagógián alapult az oktatás, a tanár, a Tóra, Isten szavának ismerője, minden respektet megérdemelt. Igaz ugyan, hogy a tanár a szellemi elithez tartozott, a hierarchiában mégis az utolsó volt, a bölcsek, a vének, a zsinagóga vezetői mögött.
2 Egy mondás szerint, ha hárman ültek egy asztalhoz enni és nem beszéltek a Tóráról, az olyannak számított, mint ha az ételt halottnak áldozták volna. Ellenben, ha hárman egy asztalnál a Tóráról beszélgetve étkeztek, akkor az olyan, mintha egyenesen Isten asztalánál ettek volna. (Safri&Stern 1976. 969.)
3 Nemcsak az étkezés adott alkalmat a Tóra tanulmányozására, hanem a füge, vagy olajfa árnyékában, a piacon, a földeken, az utcákon, a szőlőskertben is remek lehetőség nyílt erre. (Safri&Stern 1976. 965.)
4 A zsidó iskolának – a jesivának – ez a típusa mind a mai napig él, valószínűleg ugyanazokkal a célokkal, mint az első században. A magyarországi zsidóság szellemi életének felvirágoztatása és a magyarországi jesivák hagyományainak újjáélesztése érdekében a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület Budapesten „Pesti Jesiva” néven a zsidó tudományok oktatásának hagyományos elvein alapuló, felsőszintű oktatási intézményt alapított 1998-ban. Az intézmény abban a Vasvári Pál utcai zsinagógában folytatja tevékenységét, amely százhúsz esztendővel ezelőtt éppen azzal a céllal lépült, hogy benne jesiva működjék. A Tóratanulás ugyan soha nem szűnt meg Magyarországon, de a hagyományos, jesivarendszerben, egész napos, intenzív tanulásra módot adó intézmény 1956-tól a Pesti Jesiva elindulásáig nem volt.
Irodalom
Andrea Molnár László: The role of the Torah in the instruction of Jews in the first century
Besides the Roman educational system, in the Roman Empire existed a Jewish educational system too, which differed significantly from the Greek and Roman traditions. Important element of the difference was, that the Jewish children were learning in the vestibule of the synagogues. The learning started with reading, which was followed by the teaching of writing. In the centre of both was the Torah.
Frau Andrea Molnár: Die Rolle der Thora in der jüdischen Erziehung im ersten Jahrhundert
Im Römerreich gab es neben das römischen Unterrichtssystems auch ein anderes, ein jüdisches Schulsystem, das von den griechischen und römischen Traditionen ebenso abgeweicht sind. Für eine der wesentlichen Abweichungen galt es, dass die jüdischen Kinder in den Vorhallen der Synagoge lernten. Der Unterricht begann mit Lesestunden, die das Schreibenlernen folgten. Die Thora stand aber immer im Kernpunkt des Beidens.