13. évfolyam 1. szám A. D. MMXII

Galla Ferenc: Pápai kinevezések, megbízások és felhatalmazások. Erdély, a Magyar Királyság és a Hódoltság területére. (1550–1711) Budapest – Róma, Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Gondolat Kiadó, 2010. (Collectanea Vaticana Hungariae II/3.) 200 old.

	Galla Ferenc ezen kötete a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Gondolat Kiadó vatikáni – magyar történeti sorozatának keretei között látott napvilágot. A sorozat egyik kiemelten fontos feladatának tartja, hogy a 20. században bekövetkezett történelmi változások folyamán kéziratban maradt római kutatási anyagokat közölje. Jelen kötet ennek a célkitűzésnek tesz eleget. Galla Ferenc adatgyűjtését tudatosan bontotta fel két részre. Az anyag első része még napvilágot látott a Levéltári Közlemények 1946-os évfolyamában, azonban több kiegészítést és részletekben való közlést megakasztottak az 1947-49-es években lezajló események, így a munka második fele fiókban maradt egészen mostanáig. Galla jelen forráspublikációjában a 20. század első negyedszázadában megjelenő kivonatoló módszert alkalmazta, azaz a forrásokat magyar nyelven kivonatolva közölte, kiegészítve eredeti nyelvű idézetekkel. Az adatközlés kis átfedéssel tökéletesen beilleszkedik a mai hódoltság és missziótörténeti kutatásokba. A kora újkorban a hitegység felbomlásával, a világmissziók kialakulásával és a török hódítás következtében elszakadt területeken a szükség egyre sűrűbben vette igénybe a pápai felhatalmazásokat. A világi papok és szerzetesek sokszor olyan helyeken működtek, ahol sem plébánosok, sem püspökök nem voltak, így az ügymenet gyorsabb haladása érdekében szükségük volt ezekre a felhatalmazásokra, hogy elöljáróik feladatait elláthassák. Nem is beszélve a hitüket elhagyó klerikus és világi emberek tömegeiről, akiket csak pápai felhatalmazással lehetett fel vagy visszavenni az Egyházba. Találunk forrásokat például olyan esetekre, hogy a pápa felhatalmazást adott arra alkalmas és magasan képzett egyháziaknak a tiltott könyvek olvasására. A cél világos volt, meg kellett cáfolják a könyvek tételeit. Probléma volt még a megfelelő klerikus utánpótlás is, hiszen a hódoltság területén állandó jelleggel lépett fel ez az égető kérdés. Ilyen esetekben szintén felhatalmazásokra volt szükség, hiszen nem volt elég pap a misézési feladatok ellátására, vagy éppen a hívek lelki gondozására sem. A forrásokon szinte visszatérő motívumként hullámzik végig a házasság problémája is, a hívek ugyanis tömegesen választották a protestantizmus vagy éppen az iszlám által nyújtott, jóval enyhébb lehetőségeket. A felhatalmazások által nyújtott jogkört a probléma nagysága tágította és a helyzet lehetőségei szűkítették. Értelemszerűen a legnagyobb mozgástérrel a pogányság és protestantizmus által uralt területeken lévő misszionáriusokat ruházták fel. A források, amiket Galla közöl, jellegükben követik a korszak változásait. Gondolok itt arra, hogy az 1572-es évtől még a meglévő fakultások megerősítésére irányulnak a kérelmezések, a 90-es és a századforduló éveiben már vizitációs felszólításokkal és kérelmezésekkel egyaránt találkozunk. A század elején még a különböző szerzetesrendek kiváltságait újítja meg, de a 1612-es évtől már konkrét missziószervezésre találunk anyagokat. A 120. sz. forrás például Simon bosnyák pap kérését tárja elénk, aki a Hódoltság missziós lelkipásztori megszervezését, valamint iskolákat, pénzt, vallási kellékek beszerzését kéri. A kérés teljesítésén felül kapott még öt ajánló levelet, hogy még több alamizsnát gyűjthessen, és a már meglévő kiváltságait is meghosszabbították. 1624-től már pásztorkodásra szólítják fel az olyan helyen élő bosnyák ferenceseket, ahol nincsenek plébánosok. Három évvel később már az eretnekség bűne alól is kapnak feloldozási jogot, és még ebben az évtizedben találunk forrást arra, hogy a Szentszék már ellenőrzi, kinek milyen felhatalmazásokat ad. Érezhetően, ahogy halad előre a katolikus ügy, úgy jelennek meg az egyre határozottabb és jobban szervezett döntések. 1631-ben például már magyar ferencesek kapnak felhatalmazást, hogy térjenek vissza téríteni, sőt a munka hatékonyabb végzése érdekében tiltott könyveket is olvassanak. Természetesen a helyzet még mindig nem kielégítő, így olyan megoldások is születtek, mint az 1635-ös év forrásaiban hozottak: az eretnekségbe visszaesők is feloldozhatók, a nagy távolságok és a török miatt kialakult lelkipásztori vákuum következtében bármely püspöktől vagy „extra tempora” nyerhettek felszentelést a Gyöngyösön tanuló kispapok. A kötetben hozott, 17. századra vonatkozó dokumentumokban folyamatosan kitűnik a folyamatos pénz és paphiány valamint a már említett házasság problémája. Erre példa a 219. forrás, ahol Vinkovics Benedek azon kesereg, hogy nincs elég pénze a megfelelő számú paptartásra, a bécsi Pázmáneum messze is van, és az amúgy is hatalmas érdeklődés miatt lehetetlen kihasználnia, így kéri, hogy licenciátusokat, továbbá „extra tempora” kispapokat szentelhessen. Az 1640-es évtől a források túlnyomó része gyakorlatilag csak a missziószervezést tárja elénk, és természetesen az ezzel járó egyéb ügyeket,mint a ministránsok nélküli misézést, a házassági ügyeket, az eretnekek feloldozását, tiltott könyvek engedélyezését, elhagyott plébániák, templomok elfoglalását vagy „eretnekség által megrontottak” újra felszentelését. A kiadványt mind a szakemberek, mind a korszak iránt érdeklődők haszonnal forgathatják. A gyűjtés nem kifejezetten a missziótörténetre fókuszált, éppúgy megtalálhatók a források közt házasságra, eretnekségre, papnevelésre, térítésre, misézésre és egyéb vallási élettel kapcsolatos dolgokra vonatkozó adatok a nem missziós területekről is, amelyek egy teljesen új szemszögből mutatják be a katolikus konfesszionalizáció menetét a Kárpát-medencében. Összegyűjtött adatai többnyire ismeretlenek. Az anyag használhatóságát és áttekinthetőségét nagyban növeli, hogy a kiadása folyamán utólagosan sorszámozással és Indexszel lett ellátva, így a mintegy 713 közölt forrás többnyire tiszta képet ad arról a majd’ 200 éves kitartó küzdelemről, amit a Szentszék vívott a katolikus hívek lelkéért 1550 és 1711 között. A Collectanea Vaticana Hungariae sorozat és Galla Ferenc jelen munkájának a célkitűzését tökéletesen jellemzi a történelemtudomány régi mesterének, Fejérpataky Lászlónak az a máig ható gondolata, miszerint: „Magyarország történelmét az olaszországi s elsősorban a vatikáni levéltárak ismerete nélkül megírni nem lehet.” (ism.: Kisvarga Gábor)
a cikk elejére,		a vissza a tartalomjegyzékhez,