12. évfolyam 4.
szám |
Nemes
István: Kovács Miklós erdélyi püspök 1841. évi körlevele a reverzálisokról |
Jelen
tanulmány célja Kovács Miklós reverzális kérdésében rendelkező 1841-es
körlevelének ismertetése. Noha a körlevél nyomtatásban is megjelent, mégpedig a
kiadását követő évben, a szakirodalomban sehol sincs felfedezhető nyoma.[1] Miután egy előző tanulmányunkban bemutattuk azt a jogi
keretet,[2]
amely miatt a püspök csak jó kilenc hónappal azután vette rá magát a reverzálisok
elrendelésére, miután a magyar püspöki kar 1840 júliusában állást foglalt, most
bemutatjuk a körlevél tartalmát. Szeretnénk emlékeztetni arra a lényeges körülményre, hogy
ugyanebben az időszakban a reverzálisok ügyében Magyarországon parázs politikai
vita folyt, miután az liberális ellenzék politikai programjának részévé tette a
vallási kérdés rendezését a teljes viszonosság elvének alapján. Erdélyben a katolicizmus
a rendi alkotmánynak a vallások egyenlőségét körülbástyázó rendszere és a
protestáns országgyűlési többség miatt kevesebb mozgástérrel bírt, mint az
anyaországban, így Kovács Miklós püspök itt a törvényszegést valóban kockáztatta, ha a vegyes
házasságok kérdésében arra kényszerült volna, hogy a magyarországi püspöki kar
álláspontjára helyezkedjék. Erdély azonban a majd’ egész Habsburg Birodalom
politikai és egyházi elitjét felbolydító konfliktusból helyzete sajátossága
ellenére sem maradhatott ki. E konfliktus alapdokumentuma az itt tartalmában
közlésre kerülő körlevél. A tanulmánynak nem célja a körlevél létrejöttének
közelebbi körülményeit firtatni és hatástörténetét felvázolni. Ez későbbi
közlemények keretében fog megtörténni. Az alábbiakban csupán tartalmát fogjuk
közölni, mint olyan okmányét, amely minden hasonlóság ellenére rendelkezéseiben
és szellemében egyaránt visszafogottabb magyarországi rokonainál. Ezáltal
nemcsak az erdélyi egyház helyzetének sajátos vonásaira mutat rá, hanem
megvilágítja azt a sokszínűséget is, amelyet a „magyar katolikus egyház”
fogalomköre takart a 19. században. A körlevél keletkezése A
Lajcsák féle instrukciók életbe lépése és a magyarországi forrongás Erdélyt sem
hagyhatta érintetlenül. Az erdélyi egyházmegye a magyar egyháztartományhoz
tartozott, aminél fogva az erdélyi püspöknek is csatlakoznia kellett a magyar
püspökök közös frontjához. Kovács Miklós igen kényes helyzetben volt. Mint
erdélyi állampolgár és az erdélyi kormányhivatal magas rangú hivatalnoka,
akinek ráadásul guberniumi státusát épp ez időben vitatta az országgyűlés, nem
hozhatott olyan rendelkezést, amely az erdélyi törvényekbe ütközik. Nemcsak
törvénysértés lett volna, hanem a katolicizmus amúgy is gyenge országgyűlési pozícióit
még jobban megingatta volna. Míg Magyarországon a reverzálisoknak mégiscsak
hagyott egy egérutat az 1791. évi XXVI. tc., Erdélyben nem létezett ilyen
kiskapu. E nehéz helyzet megmagyarázza az 1840 júliusa és 1841. április 20-a, a
körlevél megjelenésének időpontja között eltelt majd’ egy évet, amely során a
püspök nem csatlakozott a magyar püspöki kar döntéséhez, hanem kivárt. Ám ez az időszak csak látszólag telt eseménytelenül. 1841.
február 1-jén ugyanis a püspök Kolozsváron – Erdélyben teljesen törvényes módon
– megáldott egy vegyes házasságot. Az esetet megszellőztette a Pesti Hírlap
1841. február 10-i számában egy „Z” álnéven író szerző, úgy állítva be azt,
hogy míg Magyarországon elkeseredett küzdelem folyik a maradi katolikus papság
ellen, addig Erdélyben még mindig a régi harmónia uralkodik a felekezetek
között. A cikk a prímáshoz jutott, aki levélben aggodalmát fejezte ki a
püspöknek, és megküldte neki az sajtócikk másolatát.[3] A
püspöknek lépnie kellett, amint a rá nehezedő nyomás nőtt, és Lonovics József csanádi
püspök római tárgyalásai a végkifejlet felé közeledtek. 1841. április 20-án
megjelent a reverzálisok kérdésében eligazító körlevél.[4] A korabeli sajtóból arra derült fény, hogy a körlevél
rendkívül szűk körben vált ismertté kihirdetése után. Az Erdélyi Híradó meglepetésként
regisztrálta a passzív asszisztencia első előfordulásait, és határozottan
állította, hogy Erdélyben nincs tudomás reverzális-levélről.[5]
Ám a Pesti Hírlap 1841. június 19-i
számában már azt olvashatjuk, hogy a Küküllő vármegyei gyűlés egy tagja látta a
körlevelet, és a június első hetében tartott közgyűlésen tanúskodott annak
létezéséről.[6] A
körlevél léte tehát gyorsan kiderült, és ettől fogva vármegyei közgyűlési téma
lett, parázs vitákat és drasztikus intézkedések meghozatalát idézve elő. Jelen tanulmány kereteiben nem térhetünk ki erre a vitára,
mivel célkitűzéseinket meghaladja annak bemutatása. Itt a viták alapját képező
püspöki rendelkezéseket kell bemutatnunk, amelyek ismeretében érthetővé válik
az erdélyi vármegyei liberális és protestáns politikai elit és az erdélyi (valamint
magyarországi!) liberális sajtó vehemens reakciója, illetve a 1842 nyarán
lefolytatott országgyűlési vita a vegyes házasságokról. A körlevél tartalma Elöljáróban
a körlevél szerkezetét kell bemutatnunk. A terjedelmes irat ugyanis jól
strukturált és több címből áll. Rövid bevezető után következik a körlevél
főespereseknek és papságnak szánt tanítása, amely a reverzálisok bevezetésének
dogmatikai és pasztorális indoklását tartalmazza.[7] A
harmadik szerkezeti egysége a házasságról szóló jegyesoktatási anyagot fogalmazza
meg.[8]
Ez után következik egy rövid utasítás a körlevél másolására és köröztetésére vonatkozólag.[9]
Az ötödik rész a reverzálisok kérését és a passzív asszisztenciát elrendelő
szöveg.[10]
A körlevelet követi a plébánosok számára kiállított utasításcsomag.[11]
Utolsó része különböző gyakorlati, liturgikus és pasztorális kérdésekre ad
választ.[12]
A záradéka végül szakirodalmat ajánl a papságnak kérdéseik megválaszolására.[13] A körlevél nyitányában a püspök papságához fordul, és
felhívja őket a hivatásukkal járó felelősség megfontolására: az, hogy egymagukban
boldogok vagy boldogtalanok legyenek, nem áll hatalmukban. Csak híveikkel
együtt üdvözülhetnek vagy bukhatnak el, és számos lelkipásztori feladatuk van,
amely megköveteli a hit igazságainak ismeretét, az élet és erkölcs egységét,
valamint azt, hogy mindenkinek mindene legyenek.[14]
A püspök jelzi azonban, hogy e körlevélben a sok lelkipásztori feladat közül
csak a vegyes házasságok kérdésére akar kitérni és tanítást adni, azzal a
céllal, hogy azt a néppel megosszák. Semmi sem fontosabb az üdvösség
szempontjából ugyanis, mint az, hogy a hívek helyes fogalmat alkossanak
maguknak önmagukról, az isteni dolgokról, és ennek megfelelő életet éljenek. A
főpásztor itt komoly figyelmeztetést intéz papjaihoz: tud róla, hogy vannak olyanok,
akik saját kényelmüket keresve elhanyagolják a lelkipásztori teendőket, és
béresek módjára viselkednek, veszélynek téve ki ezáltal a nyájat. Figyelmezteti
papjait a súlyos számadásra, amelyet a hívek lelkeiről kell majdan adjanak.[15] A bevezető intések után a körlevél a házasságról szóló
dogmatikai tanítást fejti ki. A katolikus egyház tanítása szerint a házasságot
Isten az ősszülők teremtésében alapozta meg és szent, felbonthatatlan szövetségnek
rendelte. Noha a házasság eredeti szentségének dísze az ősszülők bűne miatt
veszített szépségéből, s így az ószövetség idején Isten Mózes révén megengedte
a zsidóknak a válólevél kiállítását, Jézus Krisztus visszavezette azt eredeti
állapotába és felbonthatatlannak nyilvánította.[16]
A Megváltó a természet fölé emelte a házasságot, amikor azt akarta, hogy a házastársak
egymás iránti szeretete és állandó szövetsége az egyház és Krisztus örök
összekapcsolódását tükrözze és azt, hogy a házasságból született gyerekek az
igaz egyház tagjaivá növekedjenek. Krisztus a házasságot azért emelte a
szentség rangjára, mert azt akarta, hogy a házassági szövetséghez a megszentelő
kegyelem is hozzájáruljon. Ebből viszont az következik, hogy azok, akik a
hitben ingadoznak, és nem szándékoznak gyermekeiket katolikus hitben nevelni,
az egyház szándékával ellentétben állnak, és így a diszpozíció hiánya miatt
magukat zárják el attól, hogy a megszentelő kegyelemben részesüljenek. Ennek
ellenére az ilyenek között megkötött házasság is érvényes és felbonthatatlan.[17] Hogy azonban a házasság érvényessége az ilyen
házasságkötéseknél is állítható legyen, vélelmezni kell a papi áldás indifferenciáját
(azaz azt, hogy nem az áldás hozza létre a szentségi köteléket). Az áldás
hiánya vagy megléte azt a kérdést sem érinti, hogy a házasságokat katolikus és
nem más (pl. protestáns) módon kell megkötni, hisz a szentségi kegyelem
elnyerése ezt szükségessé teszi. Ezt igazolja az ősegyház kezdeteitől bevett
gyakorlat, hogy a házasságokat a pap jelenlétében kötötték meg, aminek a célja
az volt, hogy a más módon megkötött házasságokat a legkevésbé se tarthassák
vallásosnak. [18]
Ebből azonban az következik, hogy mivel a pap a házassági áldást az egyház
törvényeinek megfelelően Krisztus tekintélyével osztogatja, a papi
lelkiismerettel és a hívek iránti gonddal nem lehet összeegyeztetni azt, hogy
olyanok is áldást kapjanak, akik az egyház szándékával, annak törvényeivel és gyermekeik
örök üdvösségével nem törődnek. Az ilyen magatartás súlyos bűnnek számít, és
így az élők szentségéhez nem járulhat elkövetője. A tanítás kifejtése után a püspök figyelmezteti papjait,
hogy alkalmatlan szószátyárkodással ne nyújtsanak fogódzót pletykáknak és
hírverésnek – vagyis kezeljék diszkréten az ügyet –, ugyanakkor ne ijedjenek
meg a csörtetéstől és fenyegetésektől, amit ez az álláspont kelteni fog.
Legyenek szelídek és szeretetteljesek a másképp vélekedőkkel. [19] A körlevél második szerkezeti egységét a vegyes
házasságokról szóló jegyesoktatási anyag képezi. A katekizmus formai szabályait
követve a házassági tanítást kérdések és feleletek formájában magyar nyelven
adja elő az okirat.[20] A főespereseknek külön utasítást ad arra, hogy a
papságnak mihamarabb küldjék át a körlevelet nyilvánosságra hozás végett.[21]
Elrendeli, hogy kerületeikben sürgősen tartsanak vizitációt a plébániákon, és
adjanak útbaigazítást papjaiknak a vegyes házasságok ügyében, ösztönözzék őket
arra, hogy ne hátráljanak vissza az ellenkezéstől és ne adjanak föl semmit sem
a körlevél értelméből.[22] A következő rész a passzív asszisztenciáról szóló
rendelkezéseket tartalmazza. E fejezet kezdetén a püspök emlékezteti a papságot
arra, hogy az utóbbi idők összes pápája nyilatkozott a vegyes házasságokról és
az abból származó gyerekek katolikus neveléséről. A pápai megnyilatkozások előírják,
hogy vegyes házasságok esetén a katolikus fél számára biztosíték szükséges arra
vonatkozólag, hogy hite nem kerül veszélybe a vegyes vallású házasság miatt. A
püspök felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyház tanítása szerint a vegyes
házasságok tilosak. A biztosítékok nélküli házasságok megkötésénél a pap
tartózkodjék mindenféle szertartástól, imától és áldástól, amit az egyház
normális esetben végezni szokott – kéri a Szentszék. Innen az alábbi
következtetéseket lehet levonni: Ha a vegyes házasság előtt semmilyen kanonikus akadály
nem áll, a felek akaratának kinyilatkoztatását és az annál való jelenlétet –
két vagy három tanúval együtt – nem szabad megtagadni.[23]
Az a tény, hogy kautelák nélkül nem látható be az, hogy a házaséletre vonatkozó
isteni akarat teljesül, és a születendő gyerekek üdvösséghez szükséges
nevelésének a szülők majd eleget fognak tenni, önmagában is indokolttá tenné
ezt az eljárást. Az a házasfél ugyanis, aki elzárja gyereke előtt a
lehetőséget, hogy az egyházában nevelkedjen, nem tesz eleget sem az egyház
szándékának, sem a szentség sérthetetlenségének. Az ilyen házasfél a szentség
méltó vételére semmiféleképpen sem beszámítható, amiből az következik, hogy
saját magát zárja ki a szertartások szerinti házasságkötésből. A püspök a magyarországi és világegyházbeli fejleményekre
is utal akkor, amikor kijelenti, hogy azon események alkalmából buzdítja
papjait erre a gyakorlatra, amelyek miatt a világegyház püspökei és a pápák
arra kényszerültek, hogy az egyház eme rendelkezését most előadják. A körlevél elismeri, hogy a rendelkezés nem felel meg az
eddigi erdélyi gyakorlatnak. Azonban az eddigi gyakorlatot (ti. a vegyes
házasságok válogatás nélküli megáldását) csupán ideiglenesnek kell tartani.
Addig lehetett végezni, amíg az egyház világosabban meg nem fogalmazta saját
tanítását. Azt is elismeri, hogy a jelen körlevél által parancsoltak
beleütköznek az 1791/2. évi 57. articulusba, amely azt írta elő, hogy a
gyerekek nemük szerint kövessék szüleik vallását, és a reverzálist érvénytelennek
nyilvánítja. A papságát ily módon felvilágosító püspök csak ezek után ad
konkrét utasítást a reverzális mikéntjére vonatkozólag: „Minélfogva a
reverzális leveleket, amelyek egyébként is hiábavalóan kérettetnek, semmiképpen
se követeljétek, sem az ilyen gyerekek katolikus nevelését alkalmatlanul ne
sürgessétek, de mégis, amennyiben ez az előzőkben érintett törvénnyel nem
ellenkezik, a házastársak magán akarata felől tudakozódva, tudjátok, hogy az
Anyaszentegyháznak eleget tenni, és az egyházi tanításnak kifejezetten
megfelelni a ti kötelességetek.”[24]
A püspök tehát tudatában van, hogy az erdélyi törvény kisebb mozgásteret enged
neki, mint magyarországi kollégáinak. Épp ezért csak szóbeli ígéretet követel.
Így nem vádolható a törvény közvetlen megsértésével, hisz az 1792/57. tc. a contractusokat nevezi érvénytelennek. A
szerződés pedig írásos egyezményt jelent. Természetesen a szóbelileg adott
ígéret kevesebb erővel bír, ám az a tény, hogy a papság aktívan asszisztált a
házasságnál, már bizonyíték egy ilyen ígéret megtétele mellett. Tehát letagadni
nem lehet. Ugyanakkor megvan az az előnye, hogy tárgyi bizonyíték a
törvénysértésre nincs, a papság tehát nem hurcolható meg a rendelkezés miatt. Egyébként
is, ahogyan a rendelkezés értelmezi, az ilyen kontraktusok hiábavalók, hisz
semmire sem köteleznek. A kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező püspök nem
egyszer védte ehhez hasonló szubtilis módszerekkel a későbbiekben is magát és papjait
a támadásoktól, többek között 1848-ban is. A szövegkörnyezetből tehát az derül
ki, hogy a püspök tart attól, hogy törvénysértéssel vádolhatnák papjait, és ezt
próbálja kikerülni. Így feltétlenül lelkére kötötte a papjainak, hogy a
házastársak szándékai felől érdeklődjenek,
hogy a törvénybe ütközésnek még a látszata se álljon fenn. A körlevél a továbbiakban előírja, hogy tanítsák a
katolikusokat a házasság szentségének méltóságáról, céljáról, a vinculum
állandóságáról, a gyerekek iránti kötelességükről. A házasulandók lelki
felkészítésének célja a megszentelő kegyelemre való ráhangolódás. Mindezt
szentbeszédek és katekézisek alkalmával mindig hirdessék. Legyen gondjuk arra, hogy katolikusok csak
katolikusokkal házasodjanak, azonban amennyiben ez nem lehetséges, törekedjenek
megnyerni a nem katolikus felet a katolikus vallás számára (ami az
országgyűlési magyarázatok fényében az áttérítéssel azonos). Ha ilyen felek jelentkeznének,
a katolikus felet figyelmeztetni kell a veszélyekre. Ha mégis kitart
szándékánál, a fent leírt mód szerint két vagy három tanú jelenlétében engedni
kell, hogy szándékát kijelentse és ily módon érvényes házasságra léphessenek. A
házasulandók anyakönyvébe is, mint ilyent kell jelezni a házasság létrejöttét.[25] A plébánosokhoz intézett instrukciók a gyakorlati
teendőket vázolják. Abban az esetben, ha van morális bizonyosság arra nézve, hogy a katolikus fél megmarad
hitében, a rendes szertartás szerint kell megkötni a házasságot áldással és
imákkal. Ha azonban nem áll fenn ilyen bizonyosság, a pap aktív közreműködésének
kizárása a következő egységes eljárás szerint történjék: 1. A házasságot rendesen hirdessék
ki, ám mellőzzék a felek vallásának említését. 2. Már a kihirdetések alatt el kell
kezdeni a katolikus fél lehető legszelídebb oktatását. 3. A házastársak beleegyezéséről
szóló tanúságot a szokott módon kell kivenni. 4. A házasságkötés nem történhet
szent helyen, ám tiszteletreméltó helyiségben jöjjön létre, amilyen a parókia
épülete vagy a sekrestye. A pap ne öltözzék szent ruhába (stóla, rocheta), és
két vagy három tanú jelenlétében, imák és áldás nélkül vegye ki a kölcsönös
házassági szándéknyilatkozatot. 5. Megszabja a szavakat, amellyel a
kölcsönös konszenzust kifejezik, abban az esetben, ha a felek közül valaki nem
tudna olvasni. A katolikus fél az „Isten engem úgy segéljen” szavakhoz még a
következőket kell hozzátegye: „A Boldogságos Aszszony és Istennek minden
szentei.” 6. Miután mindez megtörtént, a
plébános a szokásos módon bevezeti a házassági anyakönyvbe a házasságot, de fel
kell tüntetni a passzív asszisztenciát. 7. Figyelmeztetnie kell a házasokat,
hogy házasságuk érvényes, jogi hatásai pedig ugyanazok, mint a rendesen
megkötött házasságoknak. 8. A nehezebb eseteket útbaigazítás
végett az egyházi főhatóságnál jelezzék.[26] A körlevél utolsó nagyobb egysége a passzív asszisztencia
alkalmazása során felmerülő akadályok és lehetséges kérdések megválaszolásával
foglalkozik. Megtiltja a katolikus fél előzetes feloldozását a házasságkötés
előtt a halálos bűnök alól, mivel házasságkötési szándéka bűnös diszpozíciót
jelent, így szentáldozáshoz sem járulhat. Azonban jelzi, hogy ha a házasságkötés
után a katolikus fél megtér és őszinte bűnbánatot mutat, valamint törekszik az
elkövetett hiba kijavítására, feloldozható.[27] Megtiltja
a katolikus nők passzíve asszisztált vegyes házasság utáni menyasszonyavatását
és a gyermekágyas asszony megáldását, ahol ez szokásban van. Az emiatti
lelkipásztori aggályok akkor ütköznek ki, amikor a püspök kijelenti, hogy ez az
áldás nem jelentheti a vegyes házasságok jóváhagyását. Ugyanakkor azonban
gondja van azokra a katolikus anyákra is, akik nem kaphatják meg az áldást: az
áldás megtagadását és az azt megalapozó indokokat előzőleg közöljék velük,
azért, hogy ne kérjék az áldást. Elutasítás esetén ugyanis gúnyolódásnak szolgáltatnák
ki őket.[28]
A következő pontban a vegyes házasságok kihirdetéséről rendelkezik a püspök. Itt
is megkülönböztetéssel él: lehetőleg a stóla viselésétől ilyenkor tartózkodni
kell, ha a nép megbotránkozása nélkül el lehet távolítani. Ha katolikus
házasságokkal együtt kerül kihirdetésre vegyes házasság, a katolikus házasságok
után kell kihirdetni ezzel a közbevetéssel: „ezeken kívül házasságra lépnek”.[29]
Megtiltja a stólapénz elfogadását passzív asszisztencia melletti házasságkötés
esetén, mivel a pap csak tanúként és nem áldásosztóként vesz részt a menyegzőn.[30]
Az idegen plébánián kötendő házasság esetében a megbízást a szokásos módon kell
kiállítani, tanúskodva a szabad beleegyezésről és a házassági akadályok
hiányáról. Az inmatrikulációnál azonban a következő szavakat kell bevezetni az
anyakönyvbe a „copulans” rubrikába: „Kölcsönös megegyezésüket kijelentették a
házasságra N. N. plebánus előtt N. plébánia házban.”[31]
Megtiltja a közös beleegyezés szavainak súgását abban az esetben, ha a felek írástudatlanok.
Azzal érvel, hogy a plébános egyébként is csak tanúként és nem fölszentelt
papként van jelen a házasságkötésnél.[32] A körlevél záradéka irodalom ajánlása mellett még
rendelkezik arról is, hogy passzív asszisztenciát nem szabad magánházaknál
végezni.[33] A körlevél intenzív vitát váltott ki mind a sajtóban,
mind a vármegyei közgyűléseken, ahol, akárcsak Magyarországon, határozatok
születtek ellene. Ezen anyag kutatása azonban még a kezdeteinél tart, és
egyelőre nem időszerű eredményeinek közlése. Mindazonáltal hatása lemérhető
azon, hogy az 1841-42. évi erdélyi diétán a felekezeti vita középpontjában
állt, és az, hogy Kedves István kolozsvári apát-plébános egyházi álláspontot
védő beszéde keretében az országos ülés előtt is felolvasta a levelet, sokatmondó.[34]
Ezen vitát azonban szintén a vármegyei és sajtóbeli fejleményekkel kell
egységes keretben tárgyalni. Remélhetőleg a közeljövő kutatásai a kérdés ezen
részleteire is mihamarabb fényt derítenek. Jegyzetek [1] A körlevelet
említette: Szinnyei József:
Magyar írók élete és munkája. VI. köt. Bp., 1899. 1346. p;. Literae pastorales in negotio mixtorum
matrimoniorum ad clerum suae dioecesis dimissae 1841 (továbbiakban: Literae.) címen és ugyanezen mű tanúsága szerint megjelent a Fasciculi ecclesiastici 1842. évi II.
kötetében a 233. lapon. Mindazonáltal az erdélyi és magyarországi vonatkozó
szakirodalomban jelenlegi tudásunk szerint ismeretlen a tartalma. A vegyes
házasságok kérdésének 19. századi forrásaként jegyzi még: Fazekas Csaba: Válogatott források és irodalom a vegyes házasságokkal kapcsolatos
belpolitikai vita történetéhez a reformkori Magyarországon. In: Gesta, 1998. 1. sz. 86-101. p. A körlevél tartalmát eredeti levéltári forrás
alapján ismertetjük: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár (továbbiakban:
GyÉL.) Püspöki iratok. 355. dob. I/a. 555/1841. sz. [2] Nemes Istvan: A vegyes
házasságok jogi szabályzásának története az Erdélyi Nagyfejedelemségben 1841
előtt. In: Egyháztörténeti Szemle, 2011.
3. sz. [3] Vö. Kopácsy
József 1841. február 14-én Budán kelt levele Kovács Miklóshoz. GyÉL. 355. dob.
sz.n. (A cikk a levélhez volt mellékelve kéziratos másolatban.) A jelzett
dobozban elkülönítették a vegyes házasságokkal kapcsolatos iratok egy részét,
főként a magyarországi főpapokkal folytatott levelezést. Nem tudni miért –
talán óvatosságból –, ezek a dokumentumok nem kaptak iktatószámot. Vö. még:
Vegyes házasság Erdélyben. In: Pesti
Hírlap, 1841. február 10. 91-92. p. [4] Ld. 1. sz.
jegyz. A kéziratos változat nem visel semmilyen címet, alábbiakban a Szinnyei
által idézett címen fogunk rá hivatkozni. Terjedelmessége miatt továbbá jónak
láttuk részei szerint így idézni az áttekinthetőséget növelendő. Az alábbiakban
közöljük a részek címeit. [5] Vö. Vegyes
házasság. In: Erdélyi Híradó, 1841.
május 18. 157. p. [6] Vö. Erdély, Küküllő
vármegyei gyűlés, vegyes házasság. In:
Pesti Hírlap, 1841. június 19. 410.
p. [7] Literae. 1-5. p. Bevezetés. [8] Uo. 5-7. p. A
továbbiakban saját rövidített címén idézzük: Doctrina in mixtis matrimoniis ante copulationem. [9] Uo. 7. p. Utasítás címen fogjuk idézni. [10] Uo. 8-11. p. Literae címen idézzük az eredeti cím
rövidítésével. E részt a későbbi országgyűlési vita során a diéta országos
ülésén a katolikus álláspontot védő Kedves István kolozsvári apát-plébános is
felolvasta a rendeknek. Vö. Az Erdélyi Nagy Fejedelemség 1841-ik esztendőben
november 13-ára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett Országgyűlésének
jegyzőkönyve. Kolozsvártt, 1841. (Országgyűlési napló. 1841.) 364-366. p. [11] Vö. Literae
pastorales… 11-12. p. A továbbiakban Instructio
specialis ad parochos cím alatt. [12] Uo. 12-17. p.
A továbbiakban eredeti címén: Instructio
pro sacris curionibus ad quaedam quaesita. [13] Uo. 17. p. Záradék címen idézzük. [14] Bevezetés 1-2. p. [15] Uo. 2. p. [16] Uo. 3. p. [17] Uo. 4. p. [18] Uo. 4. p. [19] Uo. 5. p. [20] Uo. 5-7. p. [21] Vö. Utasítás, 7. p. Itt ellentmondás mutatkozik a körlevél tartalma és a
közvélemény előtti eltitkolása között. A
püspök ugyanis elrendelte, hogy a főesperesek továbbítsák a lelkipásztorokhoz
azt, azok pedig ismertessék tartalmát a hívekkel, majd aláírva küldjék vissza a
főesperesekhez. Ennek ellenére senki sem tudott róla a Küküllő vármegyei
gyűlésig, azaz mintegy másfél hónapon keresztül. Bizonyíték arra, hogy titokban
tartották volna e levél létezését, nincs. Így megmagyarázhatatlan, miért nem
tudott róla a politikai osztály oly hosszú időn keresztül, noha országos
jelentőségű politikai ügyről volt szó. [22] Uo. 7. p. [23] Ez megfelel
az erdélyi törvényeknek és az egyházi követelményeknek egyaránt. [24] Uo. 10. p.
„Quapropter litteras quidem reversales, quae ceteroquin inoperose exigerentur,
nequaquam postulabitis, neque prolium talium catholicam educationem importune
urgebitis, attamen privatam conjugum voluntatem, in quantum haec legi
praeattactae contraria non fuerit, exquirentes, Matris Ecclesiae obsecundare,
atque disciplinae Ecclesiaticae ... vestrae obligationis esse noveritis.” [25] Vö. Litterae 8-11. p. [26] Vö. Instructio specialis ad parochos. 11-12.
p. [27] Vö. Instructio ad sacros curiones ad quaedam
quaesita. 1. kérdés. 13-15. p. [28] Uo. 2.
kérdés. 15. p. [29] Uo. 3.
kérdés. 16. p. [30] Uo. 4.
kérdés. [31] Uo. 5.
kérdés. [32] Uo. 6.
kérdés. 17. p. [33] Uo. [34] Vö.
Országgyűlési napló. 1841. 364-366. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |