A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) keretein belül működő Pécsi Egyháztörténeti Intézet (PEI) alapításától kezdve legfőbb feladatának tekinti a 18–20. századi egyházi források kritikai kiadását, illetve azok megfelelő metodika alapján történő feldolgozását. Az Intézet kiadási tevékenysége elsősorban a pécsi egyházmegye olyan nagyobb forrásbázisaira fókuszál, amelyek nélkülözhetetlen alapját jelentik a szisztematikus egyháztörténet-írásnak, illetve amelyek megkerülhetetlenek a korszakra és a témára vonatkozó kutatások számára. E levéltári anyagok alapos és széleskörű jegyzetapparátussal történő közzététele nem csupán a pécsi egyházmegye történetével foglalkozó történészek számára bír nagy jelentőséggel, hanem az országos, illetve a nemzetközi vallási, felekezeti, társadalom-, művelődéstörténeti stb. kérdésekkel kapcsolatos kutatások számára is.

A 18–19. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek (Canonicae Visitationes) közlése mellett 2010-ben indult meg a 20. századi egyházmegyei körlevelek (Litterae Circulares) digitalizálása és kritikai kiadása. A Magyarországon úttörő vállalkozás első lépéseként Zichy Gyula (1905–1926) és Virág Ferenc (1926–1958) püspöki körleveleit szándékozzuk elérhetővé tenni a kutatás számára. A jegyzetapparátus készítésekor számos probléma merült fel. Kiderült, hogy alapvető kézikönyvek és hasonló elemzések híján a forrásbázis légüres térben lebeg, nehezen integrálható az eddigi ismeretekbe. Mindezeket figyelembe véve döntött az Intézet egy tematikus konferencia megszervezése mellett, hogy e forráscsoport jellegét és hasznosíthatóságát a magyar egyház- és társadalomtörténeti kutatások számára meghatározhatóvá tegye. A konferencia rendezőelvének a 20. század első hat évtizedének társadalomtörténeti csomópontjait tekintettük.

A konferencia első szekciója a forráskutatással, feldolgozással, a forráskiadás lehetőségeivel és jelen helyzetével foglalkozott, illetve konkrétan a konferencia apropójául szolgáló körlevelek forrásleírásával és hasznosíthatóságával.

Balogh Margit, az MTA Társadalomkutatási Intézetének igazgatója Eredmények és hiányok a 19–20. századi egyháztörténet-írásban című előadásában az 1945 után ellehetetlenülő egyháztörténeti kutatások ’80-as évektől induló feléledésének és újjászerveződésének eseményeit, legfontosabb eredményeit, fórumait és intézményi struktúráját tekintette át. Kiemelte az újabb történészgeneráció szemléletváltását, amely a vallást már társadalmi jelenségként, az egyházakat pedig kulturális intézményként kezeli, s bemutatta a különböző felekezetek és szerzetesrendek történeti feldolgozottságát, illetve a vonatkozó alapvető szakirodalmat. Áttekintette azokat, a történeti kutatás szempontjából eddig elhanyagolt területeket – a mikroszintű problémáktól a zsinatok feldolgozásán keresztül az országos hatáskörű, illetve Szentszékkel kapcsolatos ügyekig –, amelyek feldolgozása nemcsak a szűk egyháztörténet, hanem a nemzeti történelem szempontjából is fontosak lennének.

Adriányi Gábor, a bonni egyetem professzora nemzetközi kontextusba helyezte a konferencia által felvállalt kérdéseket. Rendkívül kritikusan megállapította, hogy a magyar egyháztörténet-írás nem ágyazódott bele szervesen az egyetemes katolikus egyház történetével foglalkozó kutatásokba, sem módszerében, sem forrásbázisát tekintve nem tartozik a fősodorba. Ez azért aggasztó, mert nem csupán a német történetíráshoz képest riasztó az elmaradás, de a környező országok is előrébb tartanak sok tekintetben. Koncentrált és nagyvonalú támogatással rengeteg új szlovák, horvát stb. munka lát napvilágot német, angol vagy éppen francia nyelven, míg a magyar kutatásszervezés nem fordít gondot az eredmények határon túli terjesztésére. Át kell venni a kutatáshoz szükséges új módszereket, szisztematikus levéltári kutatásokat kell folytatni központi levéltárakban, az eredményeket pedig nemzetközi fórumokon kell publikálni. Ez az egyetlen lehetősége a magyar egyháztörténetnek, hogy eredményei beépüljenek az egyetemes ismeretanyagba.

Vértesi Lázár, a PPHF PEI munkatársa A pécsi egyházmegyei körlevelek forrásértékéről szólva előadásában elsősorban azok eredetét mutatta be, továbbá azokat az igényeket, hatásokat és kényszereket, amelyek az egyházi hierarchiát egy ilyen rendszeres orgánum alkalmazására késztették. Kitért az 1848–49-es eseményekre, melyek egyértelműen jelezték az egyházmegyei papság és a püspökök közötti kommunikáció hiányosságait, illetve, hogy a jobb megértés és egységes egyházkormányzat elengedhetetlen feltétele egy rendszeres és mindenkihez elérő, általános érvényű kommunikációs eszköz létrehozása. Bemutatta a forrás egyes formai jellemzőit, és kiemelt néhány olyan kutatási területet, ahol ez a forráscsoport önmagában is felhasználható teljes kép megalkotására, illetve olyan területeket, amelyekhez – tekintve a forrás olyan sajátos korlátait, mint a teljes reflektálatlanság – csak részben, közvetetten vagy csak illusztráció gyanánt.

Az egyik terület, amelyhez kiváló forrásbázisul szolgálhatnak a körlevelek, az egyházi oktatás intézményrendszerének kiépülése. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódott Csibi Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) tudományos segédmunkatársának előadása A püspöki körlevelek művelődéstörténeti jelentőségéről, Zichy püspök működésének kezdetétől 1918-ig. E forrás rendkívüli adatgazdagsága láthatóvá teszi, hogy ebben az intenzív szervezési időszakban néhány kiemelten kezelt oktatástörténeti esemény milyen reakciókat váltott ki az egyházmegyei szervezetben, és az ebből következő feladatok milyen módon jelennek meg a körleveles anyagban. Az iskolán kívüli katolikus művelődési lehetőségek (előadássorozatok, periodikák, könyvek, társadalmi szervezetek) is említésre kerülnek a körlevelek fényében.

Szintén metodológiai szempontból közelítette meg Az egyházmegyei schematizmusok, körlevelek használatának lehetőségeit Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője. Levéltáruk országos szinten példamutató módon igyekszik az internetes és számítógépes eszközök alkalmazásával a lehető legteljesebb körben elérhetővé tenni a gyűjteményükben őrzött egyháztörténeti forrásokat és adatokat. Jelen előadásában is e gazdag, és sokoldalúan használható forrásoknak éppen tömegességükben rejlő problémái és módszeres feldolgozásuk kapcsán mérlegelte a számítógép nyújtotta lehetőségeket és a tematikus szelekció alkalmazhatóságát a kalocsai gyűjteményben folyó feldolgozó munkák és kutatások alapján.

A következő tematikus blokk a két világháború közötti  időszak belpolitikai csomópontjai közül emelt ki néhányat, amelyek egyháztörténeti jelentősége vitathatatlan. Így Tengely Adrienn, az egri Eszterházy Károly Főiskola adjunktusa Az 1918-as forradalmi változások hatása az egyházak életére című előadásában azt a korszakot tekintette át, amikor történelmünkben először kerültek részben hatalomra nyíltan antiklerikális eszmeiségű politikai erők. Korábban nem tapasztalt, komplex kihívásként jelentkezett a Károlyi-, majd a Berinkey-kormány bizonytalankodó, később egyre inkább ellenséges egyházpolitikája; olyan, évtizedek óta húzódó, most azonban élet-halál kérdéssé váló egyházpolitikai problémák, amelyek gyors megoldást igényeltek, illetve az egyházak kebelében a forradalmi láz hatására jelentkező, sokszor igen radikális belső reformmozgalmak, végül az idegen megszállások és a várhatóan tragikus békeszerződés.

Ormos Mária, a PTE professzora A gazdasági világválság viharában; a pápai intelmek hazai értelmezései címmel a kiteljesedő gazdasági válság időszakában a pécsi egyházmegye körlevelekben megmutatkozó tevékenységének világegyházi alapjaira mutatott rá a vatikáni állásfoglalások, a Quadragesimo anno és a Katolikus akció elleni állami támadással foglalkozó pápai irat magyarországi reflexiója alapján. Jóllehet Magyarországon – különböző történeti motívumok miatt – hosszú távú hatása egyik kezdeményezésnek sem volt, az új gondolkodási módra valló megnyilatkozások történelmi jelentőséggel bírtak. Nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kereszténydemokrácia megerősödött és a kereszténydemokrata pártok több országban tartósan kormánytényezővé váltak. Az Actio Catholica (AC) gondolatköréhez igazodott Gianone Andrásnak, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárának előadása az Actio Catholica a pécsi egyházmegyében a püspöki körlevelek tükrében címmel. Előadásában ismertette az I. világháború és a II. Vatikáni Zsinat közötti időszak legfontosabb katolikus mozgalmának kialakulását, szervezeti kiépülését, továbbá a magyar katolikus egyház életében betöltött szerepét. Bemutatta azokat az országos jelentőségű megmozdulásokat, amelyeket az AC irányított, illetve a szervezetnek az egyházközségeken, egyesületeken keresztül a helyi közösségekre gyakorolt hatását.

A következő szekció előadásai már a II. világháború utáni krízishelyzetek elemzésére vállalkoztak. Gonda Gábor, a PTE PhD-hallgatója, illetve Orgoványi István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) osztályvezetője is a kitelepítések egy-egy mozzanatát világította meg. Gonda „A Szent Szűz oltalmába ajánlottam összes volt hívemet…” címmel a németek kitelepítésének egyházi reflexióit vizsgálta a pécsi püspökség területén, a körlevelek és az érintett falvak historia domusai alapján. A pécsi püspökség területe jórészt lefedte a magyarországi németség legnagyobb összefüggő településterületét, a „Schwäbische Türkei”-t. Az itt lezajló kényszermigrációs jelenség az egyházmegye római katolikus híveinek széles tömegeit érintette, és a hagyományosan keresztény-konzervatív értékorientációjú, vallásos lelkületű németek jelentős részének kitelepítése maradandóan megváltoztatta az egyházmegye arculatát. Orgoványi a déli határsávból 1950 és 1953 között történt kitelepítéssel foglalkozott előadásában, részletesen vizsgálva a kitelepítések etnikai és felekezeti vonatkozásait.

A déli határsávhoz kapcsolódva Mészáros Zoltán, a Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársa A korai titoizmus viszonya a vallásokhoz és vallásossághoz című előadásában a különböző egyházaknak és vallási közösségeknek a széthullott délszláv államhoz való viszonyulását alapul véve két problémakört igyekezett feltárni. Egyrészt az 1944-es megtorlásban áldozatul esett papok sorsát, másrészt a katolikus egyház és az állam konfliktusának különböző szintereit. Ezen belül a katolikus egyház Horvát Független Állam felé megnyilvánuló támogatását annak vallási alapon is elkövetett gaztetteinek tükrében; a hatalmát megszilárdító szovjetbarát titoista elit egyházakat ellehetetlenítő tevékenységét, illetve Tito kísérletét arra, hogy egy, a rómaitól független katolikus egyházat hozzon létre.

A következő tematikus egységben elhangzó előadások már a kiteljesedő ellenőrzés és állami felügyelet időszakában mutatták be a magyarországi katolikus egyház küzdelmét. Petrás Éva, az ÁBTL tudományos titkára, „Clara pacta, boni amici!” című előadásában Bánáss László veszprémi püspök 1946 karácsonyán közzétett püspöki körlevélének hátterét elemezte. A körirat megegyezik egy kikényszerített, megrendelt írással, amelyet Kovrig Béla, a két világháború közötti Magyarország prominens szociálpolitikusa és reformkatolikus értelmiségije 1946 novemberében a politikai rendőrség számára írt. Az egyház társadalmi tanítását eminensen összefoglaló körlevél katolikus oldalról indokolja és teszi elfogadhatóvá az 1945-től kezdődő társadalmi, politikai változásokat. Továbbgondolásra és megfontolásra váró tapasztalat, hogy a politikum a szekuláris szférába akkor is behúzza az egyházat, ha transzcendenciára hivatkozik, s az örök érvényűnek szánt mondatok mögött gyakran a történelem konkrét, helyhez és időhöz kötött, sokszor tragikus valósága sejlik fel.

„Metamorphosis observationum.” Az ÁVO egyházellenes megfigyeléseinek átalakulása a Mindszenti-per előtt című előadásában Gyarmati György, a PTE oktatója és az ÁBTL főigazgatója két problémát kapcsolt össze az 1948. év látleleteként. Azt már korábban is feltárta a történetírás, hogy Rákosi Mátyás az eltüntetendő politikai pártok egyikeként tekintett a katolikus egyházra. S bár ez a nézete végletesen téves volt, kérdés, hogy Mindszenty ekkoriban nem ugyanúgy – elsősorban politikai aktorként – tekintett-e saját egyházára, mint ellenlábasa? Csakhogy, miközben küldetéstudatos hajlíthatatlansága Rákosiéval vetekedett, tábora egyre megosztottabb volt, fokozatosan azzá lett a főpásztor követése tekintetében. Önsorsrontó módon utasította el legfőbb potenciális politikai szövetségesét, a Demokrata Néppártot, amely az 1947-es parlamenti választásokon – a KALOT évtizedes pasztorációs tevékenységének „beéréseként” – a második legnagyobb szavazóbázist sorakoztatta fel maga mögött. Minderről – esetenként a kaján kárörvendés felhangjait sem nélkülözve – tudósítanak azok a korabeli ÁVO iratok, melyek legalább oly mértékben támaszkodnak klerikus „együttműködők” információira, mint világi besúgók szolgálataira.

Bánkuti Gábor, a PTE adjunktusa, a pécsi egyházmegye történetének bemutatásán keresztül fürkészte a Mindszenty-per (1949. február) és a Grősz-per (1951. június) közötti időszak egyháztörténetének értelmezési lehetőségeit. Az előadás az állampárt által generált – adminisztratív intézkedésekkel nyomatékosított – kampányok és a Szentszék intencióinak kettős kényszerében vergődő hierarchia túlélési és kommunikációs stratégiáit mutatta be. A véleményformálás és világmagyarázat kizárólagos igényével fellépő állampárt az állam és az egyház szétválasztásán túl sokkal inkább a társadalom és az – egyre inkább a hívő társadalom segítségére szoruló – egyház elválasztására törekedett. Bár a diktatúra a rendszerbe illeszkedés feltételéül lényegében az önkéntes aposztáziát szabta, és a klérust is termelési-politikai transzmissziós feladatok vállalására kényszerítette, a vallásbuzgalmi élet meghagyott fórumain (templom, körmenetek) a hívek aktivitása alig csökkent.

Bögre Zsuzsanna, a PPKE docense a weberi értelemben vett vallási virtuozitás vagy társadalmi beilleszkedés kérdéskörét részletezte az 1950-ben feloszlatott szerzetesnővérek tapasztalatainak történetén keresztül. Előadásában azt vizsgálta, hogy a feloszlatás után minden hivatalos intézményes háttértől megfosztott szerzetesek számára milyen lehetőségek adódtak a „vallási virtualitás” megélésére. Ki járhatott jobban a cél szempontjából? Az a szerzetes, aki a diktatúrával szembeszállva újra próbálta építeni a szerzetesi élet kereteit, s a földalatti egyházban továbbélte szerzetesi életét, vagy az, aki tudomásul vette a megváltozott politikai feltételeket, s ahhoz alkalmazkodva próbálta hivatását megtartani? Kétféle magatartástípust hasonlított össze a vallási virtualitás szempontjából. Az egyikben a börtönbe kerültek tapasztalatait követte nyomon, a másikban a munka világába rejtőzködő nővérek emlékeit idézte fel.

Szintén traumatikus pontot érintett Ö. Kovács József, a KGRE docense A kollektivizálás mint egyháztörténet című előadásában. Az 1945 előtti gazdasági-társadalmi-politikai struktúrák és viselkedésformák hagyományos átörökítése az államosítás, a szovjetizálás miatt lehetetlenné vált. A lokális egyházi szerveződések a pártállami hatalom szemében utolsó meghódítandó, az egész országot behálózó ellenpolitikai egységképként jelentek meg, ezért azok kiiktatása, átalakítása a radikális társadalompolitika elemi érdeke volt. A problémafelvetés szintjén mutatott rá a papok és a hívek különböző módszerű (a folyamatos kriminalizálástól a kollaborációig) állami ellenőrzésének társadalomtörténeti összefüggéseire, rámutatva, hogy a földek és az egykori parasztok téeszesítése egyben egy mindennapos ,,vallásháború” is volt az agitátorok, az érintett gazdák és természetesen a papok számára.

A konferencia zárásaként Varga Szabolcs, a PPHF docense „Nincsen család, nincs ünnep” című előadásában a vallásosság változásának néhány szegmensét követte végig a 20. század második felében lezajlott magyaregregyi búcsúk vizsgálata segítségével. A 19. század közepétől spontán módon Mária-kegyhellyé vált Magyaregregy búcsúja a Völgység fontos ünnepévé vált, amelyre még a Dráván-túli területekről is érkeztek a hívek. Az előadó annak okait, hogy az egregyi búcsú az 1970-es évek elején mindinkább elvesztette szakrális jellegét, nem a kádári egyházpolitikában vélte felfedezni, hanem a téeszesítésben, a dűlőutak beszántásában, a paraszti életforma felszámolásában, a hagyományos családmodell szétesésében. A búcsújárási szokások megváltozásában szintén szerepet játszott a falusi lakosság kicserélődése, az 1960-as évektől az alföldi területekről, valamint a közeli Komlóról sokan költöztek Egregyre. Ők nem tartották be az addigi, szokásjogon alapuló rendet, ez gyengítette a falusi közösség megtartó erejét és komolyan hozzájárult az egregyi lakosság elvallástalanodásához, a búcsú ünnepének kiüresedéséhez.

A konferencia több szempontból is megvalósította a célkitűzéseket. A körlevelek kiadásával és interdiszciplináris felhasználhatóságával kapcsolatban igen sok javaslat, lehetőség, illetve már realizálódott esettanulmány hangzott el, amelyeket a kiadási munkálatok során figyelembe vehetnek a PEI munkatársai. Ugyanakkor az is örvendetes, hogy körvonalazódni látszik egy olyan széles körű tudományos közeg, amely felhasználója és haszonélvezője lesz a kiadott körleveleknek, és e történészek révén a források adatai beépülnek a tudományos argumentációba, ezáltal gyarapítva a 19–20. századi egyház történetével kapcsolatos tudásunkat.

A konferencia előadásaiból szerkesztett kötet megjelenése 2011 őszére várható.

 

(Bánkuti Gábor – Gőzsy Zoltán – Varga Szabolcs – Vértesi Lázár)