12. évfolyam 2.
szám |
Rétfalvi
Balázs: Czapik Gyula 1948-as római útja és az apostoli vizitáció ügye |
Czapik Gyula[1]
egri érsek 1948. szeptember 18. és október 7. közti római utazása és az
apostoli vizitáció kérdése főbb vonalaiban már ismertek a szakirodalomban,[2]
amely azonban nem tért ki a kérdéskör részletes tárgyalására. Dolgozatomban ezt
a vázlatos képet szeretném bővíteni eddig részletesen nem ismertetett, illetve
egyáltalán nem ismert források alapján. Munkám során arra törekedtem, hogy az
utazás kronológiáját rekonstruáljam, valamint ismertessem a beadványok
tartalmát és a kialakult véleményeket, amelyek közelebb segíthetnek az apostoli
vizitáció ügyének és az 1948-as év rendkívül bonyolult és ellentmondásokkal
terhes egyházpolitikai küzdelmeinek jobb megismeréséhez. A római úttal kapcsolatban
legelőször Salacz Gábor adott részletes ismertetést,[3]
amelyben Esty Miklósnak,[4]
Czapik Gyula római útitársának feljegyzéseire támaszkodott. Ezeknek a
feljegyzéseknek azonban jelenleg ismeretlen az őrzési helyük, mivel a szerző
nem hivatkozott rá.[5]
Salacz könyvén túl a másik fő forráscsoportot azok a Magyar Országos Levéltárban
található iratok jelentik, amelyeket Rákosi Mátyás, Révai József és Farkas
Mihály titkársági iratai között őriznek.[6]
Ezek közül kiemelkedik a Farkas Mihály titkársági iratai között található 21
oldalas, 1948. október 8-i keltezésű jelentés, amelyre már több szakember is
támaszkodott, azonban csak utalás szinten ismertették azt.[7] A
harmadik forráscsoportot Budapesten, a Magyar Piarista Rendtartomány Központi
Levéltárában Albert István provinciális hagyatékában található Czapik-hagyaték
jelenti.[8]
(Az érsek hagyatékában megtalálható.) A
hagyatékban ezen felül megtalálható a Rákosival folytatott 1948. szeptember 9-i
megbeszélés jegyzőkönyve, valamint több pro memoria és feljegyzés, amelyek a
római útra való előkészület jegyében készültek. Ennek a forráscsoportnak az
értékét, amellett, hogy tartalmazza az Államtitkárságra benyújtott dokumentumok
szövegét, külön növeli, hogy Czapik Gyula helyzetértékelésének és véleményének
torzítás nélküli, valódi képét mutatja. Ezáltal kiváló forrást jelent a modus
vivendit szorgalmazó katolikus irányvonal álláspontjának tanulmányozásához is. Kiútkeresés az egyházi iskolák
államosítása után Az állam és az egyház képviselői között 1948. február 7-én
és az április 16-án létrejött találkozók sikertelensége után a kormány
egyoldalúan döntött az egyházi iskolák államosításáról, és terjesztette az
erről szóló törvényt az Országgyűlés elé.[9]
Az 1948. június 16-i államosítási törvény megszavazása hatalmas veszteséget
jelentett a katolikus egyház számára, amellyel az egyház és állam közötti év
elején megkezdett tárgyalások végképp holtpontra jutottak.[10]
A törvényre válaszul a püspöki kar megtiltotta a szerzeteseknek, hogy az
államosított iskolákban tanítsanak.[11]
A kialakult helyzetben több katolikus vezető személyiség Czapik Gyulával az
élen továbbra is tárgyalni akart a kormánnyal, hogy visszaszerezhessék az
egyháznak, amit csak lehet.[12]
1948. július elején a tanítórendek főnökei, miután néhányan utasítást kértek
Rómából rendi elöljáróiktól, megpróbáltak lépéseket tenni a szerzetesi iskoláik
kivételezésének és a szerzetestanárok további működésének érdekében, és
tárgyalni akartak a kultuszminisztériummal. Kezdeményezésük azonban zátonyra
futott, mert a tárgyalásokat a püspöki kar nem támogatta, a megvalósult
találkozóktól pedig elhatárolta magát.[13]
A fiaskó után az egyház és a kormányzat közötti tárgyalások egészen a nyár
végéig szüneteltek, és a nyár egyik fő feladata a szerzetes tanárok egyházmegyei
elhelyezése volt.[14] A holtpontra jutott helyzetben
Mindszenty bíboros továbbra is kitartott álláspontja mellett, hogy az egyenlő
feltételek és garanciák nélküli tárgyalások a sérelmek orvoslása nélkül az
egyház zsarolásának eszközévé válnak, és ezért minden tárgyalást elutasított az
egyházellenes kormányzattal, az egyház jogainak és önazonosságának megőrzése
érdekében pedig a hűséges helytállást és
a tanúságtételt tartotta az erkölcsileg egyedül vállalható magatartásnak.[15]
Elhatározásában megerősítette Péterffy Gedeon levele is, amely szerint a
Szentszék teljes mértékben a püspöki kar mellett áll.[16]
A nyár folyamán változatlan lendülettel folytatódtak a Boldogasszony Évének
zarándoklatai, amelyek nagy tömegeket vonzottak, és a zarándokok népes
csoportjai, valamint a Mindszenty iránti szolidaritás egyre jobban
felbőszítették a kommunista pártvezetőket.[17]
1948 nyarán nagy erejű sajtóhadjáratot indítottak Mindszenty bíboros ellen,[18]
aki közben folyamatosan tájékoztatta a pápát a magyar egyházpolitikai
helyzetről. 1948. július 25-én katolikus papok letartóztatásáról és
elítéléséről számolt be levelében XII. Piusz pápának, augusztus 31-én
pedig eléje terjesztette az egyházmegyék rendezésének tervezetét,[19]
végül szeptember 6-án Barankovics javaslatát.[20] A fokozódó támadások azonban egyre
sötétebb jövőt jósoltak. Czapik Gyula már a június 24-i püspökkari konferencián
megemlítette azt a híresztelést, miszerint terhelő adatokat gyűjtenek a
bíborossal kapcsolatban.[21]
A feszült egyházpolitikai helyzetben az elszenvedett veszteségek után egyre
több helyről kérdőjeleződött meg a merev szembenállás politikája, s növekedett
azok tábora, akik úgy vélték, hogy az egyház fennmaradásának érdekében továbbra
is a kormánnyal való megegyezésre kell törekedni. Az államosítások után
holtpontra jutott helyzetben azonban a modus vivendi politikájának képviselői
arra az álláspontra jutottak, hogy érdemi előrelépést csakis a Szentszék
közbelépésétől lehet remélni. Ez burkoltan magában foglalta azt a lehetőséget
is, hogy esetleg a Szentszék bírhatja rá a prímást tekintélyének megőrzése
mellett egy engedékenyebb egyházpolitikára.[22] Fontos kiemelni a megoldási javaslattal kapcsolatban, hogy
teljes mértékben a Rómával való egység szellemében született, amely nem
elhanyagolható tényező azoknak a kommunista törekvéseknek a fényében, amelyek a
helyi egyházak Rómától történő elszakítását tűzték ki célul, és amelyre
Csehszlovákiában később kísérlet is történt.[23]
A javaslat a szerzetesrendek akciójának fiaskója után fogalmazódhatott meg, az
elképzelés felvetői pedig feltehetően a jezsuiták voltak.[24]
Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor, hogy 1948. július 25-e és augusztus
16-a között Tomek Vince, a piarista rend magyar származású generálisa is járt Magyarországon
a Vatikáni Államtitkárság tudtával.[25]
A jezsuiták Bánáss László és Hamvas Endre helyett Czapik Gyula egri érsek
utazását javasolták, aki az esedékes ad limina látogatás címén különösebb feltűnés
nélkül utazhatott volna Rómába (Mindkét püspök az év első felében már járt Rómában
ad limina látogatáson.). Czapik szerepvállalásával ugyanakkor kedvezőtlen
válasz esetén is maradt volna mozgástér más püspökök számára.[26]
Az érsek útjának szervezését a jezsuiták vállalták, és Kerkai Jenő 1948. július
– augusztus fordulóján Czapik Gyula érsek római útjának előkészítésére Rómába
utazott, ahol állítólag utasítást kapott, hogy a püspöki kar kísérelje meg egy modus vivendi kialakítását a
kormánnyal.[27]
Czapik Gyula az előkészületek után személyesen jelentette be utazását
Mindszenty bíborosnak Esztergomban.[28] A kormány, miután
útlevélkérelme nyomán értesült az érsek utazási szándékáról, és az
államosítások után megtapasztalta a katolikus egyház töretlen egységét,
taktikát váltva ismét tárgyalásokat kezdeményezett.[29] Czapik feljegyzései szerint 1948
augusztusában Barankovics Istvánon keresztül közölte a kormány, hogy még mindig
hajlandó a katolikus egyház és az állam közötti jogviszony rendezésére. Czapik
Gyula ezt követően kapott meghívást a kormány képviselőitől, akik hivatalos
levélben kérték, hogy hallgassa meg Rákosi és Révai közlendőit.[30]
Feltehetően a kormány által felkínált tárgyalási hajlandóság következményeként
tehetett kísérletet Barankovics István 1948. augusztus végén az egyházi iskolák
megmentésére.[31]
Ortutaynak benyújtott tervezetét, amely egy évre felfüggesztette volna az
államosítási törvény végrehajtását, Czapik Mindszentynek is elvitte, akitől
kérte az iskolakezdéssel kapcsolatos püspökkari körlevél elhalasztását. A
bíboros ebbe nem egyezett bele, és így a tárgyalások megszűntek.[32] A találkozóra Czapik Gyula 1948.
szeptember 9-én csütörtökön utazott fel Budapestre, ahol a déli órákban
fölkereste őt Kerkai Jenő és Barankovics István. Czapik
közölte velük, hogy Rómába Esty Miklós fogja elkísérni, akinek a vatikáni
protokoll alapos ismerőjeként nagy gyakorlata volt a főpapi utazások
lebonyolításában.[33]
Czapik kíváncsian várta a megbeszélést, amelyre este került sor az érsek,
Barankovics István, illetve Rákosi Mátyás, Révai József és Marosán György
részvételével.[34]
Rákosi a kormány tárgyalási szándékának kifejezése után ismertette a magyar kormány
kívánságait, elsőként a püspökök kinevezésének kérdését. Kijelentette, hogy
Rogács Ferenc utódlási joggal felruházott pécsi segédpüspöki kinevezését nem
ismerik el, mert Mindszenty politikai hívének tekintik, és a kormány továbbra
is fenntartja az 1927-es intesa semplice-t,[35]
azaz a kormány beleszólási jogát a püspökök kinevezésébe. Végül abban maradtak,
hogy a püspöki székek megüresedése esetén az új püspök kinevezése a Vatikán és
a magyar kormány külön megegyezésének tárgyát képezné. A második követelés a
köztársasági tisztviselői eskü letétele volt, de ennek rendezését is későbbre
halasztották.[36]
Az iskolakérdésben Rákosi kijelentette, hogy a kormány nem hajlandó visszaadni
az összes katolikus iskolát, azonban a kivételezési jog alapján legfeljebb
húszat visszaadna, figyelembe véve a püspöki székhelyeket, és hajlandó
szerzetesi tanerőt alkalmazni, azonban az utánpótlás engedélyezése nélkül.
Rákosi a pénzügyi kérdésben húsz éven át folyósított, ötévenként 25%-kal
csökkenő állami hozzájárulást irányzott elő, majd Barankovics kérésére garanciákat adott az egyház szabad működésére
és a kötelező hitoktatásra vonatkozóan, ugyanakkor elutasította a politikai
napilap engedélyezésére irányuló követelést. A Mindszenty-kérdést ezek után
vetette fel Rákosi. Élesen kritizálta a bíboros magatartását, és fenyegetően
felvázolta perbefogásának lehetőségét. Az emlékeztető szerint erre az egri
érsek határozattan kijelentette, hogy semmilyen Mindszenty-ellenes akciót nem
vállal, és vatikáni beszámolóját sem terhelheti Mindszenty-ellenes vádak előadásával.
Rákosi ezt tudomásul vette, és annyit kért Czapiktól, hogy ha rákérdeznek majd
a kormány Mindszentyvel kapcsolatos álláspontjára, akkor közölje a megbeszélésen
elhangzottakat. Rákosi ezzel szemben azonban azt írta visszaemlékezésében, hogy
Czapiknak római útja során arról kellett tájékozódnia, hogy elképzelhető-e az,
hogy a Szentszék Mindszenty jövőjét a magyar pártvezetéssel bizalmasan
egyeztetve formálja.[37]
Ez a kijelentés azonban az előbbi jegyzőkönyv alapján erősen kétséges, amelyet
tovább erősít az a Velics László római követ 1948. szeptember 14-i kérdésére
Gerő Ernő által írt válaszlevél, amelyből kiderül, hogy Czapik Gyula semmilyen
megbízást nem kapott a kormánytól.[38]
Fontos tehát megjegyezni, hogy a római utazás és a Szentszék bevonásának terve
nem a kommunista vezetőtől származott. Sokkal valószínűbb, hogy Rákosi,
felmérve az érsek római tárgyalásainak lehetőségeit, megpróbált hasznot húzni a
dologból, és talán ez s majd az apostoli vizitáció ügye adhatta számára az
ötletet, hogy a Szentszék zsarolásával lépjen előre a Mindszenty ügyben.
Valószínűleg tehát nem tette az érsek bizalmas küldetésévé, hogy puhatolja ki a
pápa véleményét Mindszenty közömbösítésével kapcsolatban.[39]
Czapik a tárgyalás részleteiről Witz Béla budapesti vikáriuson keresztül
értesítette a prímást, és személyesen csak római útját követően, a november 3-i
püspöki konferencián számolt be Mindszentynek, amely elmondása szerint nem
tartalmazott újdonságot, ellenben a tárgyalófelek támadták a prímást, de ezt
nem akarta meghallgatni, amelyről jegyzőkönyvet is vetetett fel.[40] A római utazásra való felkészülés
jegyében Czapik Gyula összefoglalta gondolatait és értékeléseit a magyar
egyházpolitikai helyzetről. Az eddig ismeretlen feljegyzés a Piarista
Levéltárban lévő hagyatékában található egy másik feljegyzéssel együtt,
amelyben pedig tanácsokkal látták el – feltehetően a jezsuiták – a római
tárgyalások sikerének érdekében. A Czapik kézírásával készült Gondolatok a római útra című
feljegyzésben, amely a későbbi beadványának vázlatát képezte, elsőként egy
helyzetképet rajzolt, amelyet a kormányzat helyzetének ismertetésével kezdett.
Rögtön az elején leszögezte, hogy Magyarország orosz érdekszféra, a kormány
pedig egyházellenes. A kormány politikájáról azonban úgy vélekedett, hogy a
fontosabb politikai és gazdasági problémák miatt csak később tervezi radikális
egyházpolitikájának megvalósítását. Ezután fejtette ki központi gondolatát,
miszerint „erős ellenzéki magatartásunkkal provokáltuk őket, és erre egyrészt
hatalmuk éreztetésére, másrészt retorziónak anticipálták egyik szándékukat, az
iskolák államosítását”.[41]
Ez alapján hasonló forgatókönyvet diagnosztizált a szembenállás politikájának
folytatása esetére: „A kommunisták az egész egyházi
kérdést előbbre hozzák, és amit két, de biztosan csak egy éven belül hajtottak
volna végre, azt még 1948-ban végre fogják hajtani.” Ezzel az
értékeléssel szemben áll azonban Rákosi januári beszéde, amely egyértelműen az
1948-as év feladatának határozta meg az egyházzal való megegyezést, másrészt a
Kominform is a türelmi idő végét és a proletárdiktatúra bevezetését irányozta
elő.[42]
A helyzetértékelésből következően az érsek azt javasolta, hogy tárgyalásos
módszerrel a fennálló status quo-ból, amit lehet elvi engedmények nélkül meg
kell tartani, és lassítani kell az egyház megsemmisítésére irányuló
törekvéseket. Véleménye szerint erre sem a bíboros, sem a püspöki kar nem
alkalmasak, ezért a holtpontra jutott helyzetben egyedül csak a Római Szentszék
segíthet, olyan formában, hogy az egyházpolitikai helyzet kivizsgálására egy
legatust[43]
küld Magyarországra két-három alkalmas referenssel. Czapik feljegyezte
kritikáit is több egyházpolitikai lépéssel kapcsolatban. Leginkább a nemzetközi
erőviszonyok helytelen megítélését bírálta, és Mindszenty helyzetértékelésével
szemben Magyarország hosszan tartó szovjet megszállásával számolt, és erre a
helyzetre való berendezkedést javasolt. Az egyházi vezetés előtt álló két út
közül az éles ellenállás helyett az ügyes taktikázás útját javasolta, és a
kisebb sérelmek elviselésével az alapelveket nem sértő kompromisszum tető alá
hozását szorgalmazta. Ennek megfelelően kritizálta a
tárgyalások elől való elzárkózást, valamint az egyház által támasztott,
szerinte túlzott tárgyalási feltételeket, mert mindez a kedvező lehetőségek
elszalasztását eredményezte, mivel úgy vélte, hogy a kormány képviselői „sokkal
többet akartak adni, mint amit ma kérünk és remélünk”.[44]
Czapik kritizálta a püspöki kart is, amelyet szerinte az ellenállás politikáját
övező népszerűség „elbizakodottá” tett. Értékelésében azonban azt is
leszögezte, hogy Mindszenty bíboros „ma az egyetlen komoly ellenzéki tényező.
Mindenki mást eltávolítottak.” A hagyatékban található másik,
mindössze kétoldalas dokumentum a római tárgyalásokkal kapcsolatos tanácsokat
tartalmaz. Szerzője ugyan ismeretlen, de a szövegben található utalások alapján
feltételezni lehet, hogy az érsekhez közel álló két jezsuita szerzetestől,
Jánosi Józseftől vagy Kerkai Jenőtől származik. A szerző elsőként a személyi
kérdések között Tomek Vincére, a piarista rend magyar származású generálisára
hívta fel az érsek figyelmét.[45]
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Czapik Gyula a szegedi piarista
gimnáziumban végzett, majd pedig püspökké emelkedve közvetlen kapcsolata
lehetett a piarista generálissal. A másik fontos római összekötőnek Sebess
József jezsuitát javasolta a szerző, aki ebben az időben a római jezsuita
generális kúria lakója volt, és aki így közvetíteni tudott Robert Leiber
jezsuita, a pápa legbizalmasabb embere felé. A jezsuita javasolta még, hogy
Czapik Jansenss jezsuita generálissal és Van Gestel asszisztenssel is vegye fel
a kapcsolatot, mert ők a modus vivendi hívei, és azt is hangsúlyozta, hogy a
tárgyalásoknál egyértelművé kell tenni, hogy a magyar katolikus egyház érdeke a
kultúrharc folyamatának lassítása, amit azonban a hercegprímás merev
magatartása lehetetlenné tesz. A szerző szerint ennek érdekében Rómában el kell
érni, hogy Czapik Gyula egy sajátos római megbízatással jöjjön haza, valamint
megjegyezte, hogy az érsek kint léte alatt számítani kell majd egy Esztergomból
érkező Czapik-ellenes akcióra is. A sok jezsuita utalás és a jezsuiták
munkájáról a generálisnak való referálás szándéka arra enged következtetni,
hogy a jezsuiták számítottak arra, hogy egyik rendtagjuk lesz az érsek
kísérője. Végül azonban csalódniuk kellett, mivel a feladatra Czapik Gyula Esty
Miklóst, a magyar hercegprímások korábbi protokollemberét kérte föl. Az érsek
döntése sem Barankovicsnak, sem pedig Kerkainak nem tetszett igazán. Ennek
hátterében talán az állhatott, hogy Mindszenty prímáshoz hasonlóan nem bíztak
kellőképp Estyben, mivel 1946-ban rövid időre őrizetbe vették. A szeptember 9-i találkozó után bő egy héttel 1948.
szeptember 17-én, pénteken a hercegprímás tudtával indult el Czapik Gyula Esty
Miklós kíséretében Budapestről Bécsen keresztül a katolikus világ központjába.
Szeptember 18-án, délután két órakor érkeztek meg a hajdani császárvárosba,
Czapik tanulmányainak egykori színhelyére. A pályaudvarról rögtön a Pázmáneumba[46]
mentek, ahol ebéden vettek részt, majd délután megtekintették az intézményt, és
Lepold Antallal találkoztak.[47]
Másnap utaztak tovább Olaszország felé. Az utazás eseményeinek és a
Rómában folytatott tárgyalásoknak részletes leírása megtalálható abban a 21
oldalas jelentésben, amelyet Farkas Mihály titkársági iratai között az Országos
Levéltárban őriznek. Az események kronológiája jól rekonstruálható a forrás
alapján, azonban a tárgyalások tartalmára vonatkozó információkat
fenntartásokkal kell kezelni a számos túlzó és sarkos vélemény, valamint
értékelés miatt. A jelentés készítője és informátora nem ismert. A bizalmas
információk és az információáramlás gyorsasága miatt azonban szinte bizonyos,
hogy Esty Miklós informálta a belügyi szerveket. Ezt erősíti meg az a tény is,
hogy a terjedelmes jelentést rögtön megérkezésük másnapjára, október 8-ára
keltezték, amelyhez azonban a jelentés alapját képező dokumentumokat már az
utazás során el kellett készíteniük, hogy ilyen részletes beszámolót tudjanak
készíteni egy nap leforgása alatt. A jelentés szerzője valószínűleg azonban nem
Czapik Gyula, és nem is Esty Miklós volt. A jelentés szövege ugyanis több
elírást és pontatlanságot is tartalmaz,[48]
ami nem vall sem a pedáns Estyre, sem pedig Czapikra. Valószínű tehát, hogy a
jelentést Esty Miklós beszámolója és átnyújtott feljegyzései alapján egy
állambiztonsági tiszt készíthette. Ennek fényében megkérdőjeleződik a jelentés
kifogásolható értékeléseinek szerzősége is. Előkészületek Rómában Szeptember 21-én érkeztek Rómába, ahol a pályaudvaron
Péterffy Gedeon, a magyar püspöki kar római ágense,[49]
Mester István[50]
és egy piarista fogadta őket.[51]
Péterffy Zakar Andrástól utasítást kapott arra, hogy mindenben álljon az érsek
szolgálatára. Czapik Gyula azonban, mivel Mindszenty emberét látta benne,
megtagadta a vele való érintkezést.[52]
Tomek Vincének, a piarista rend magyar származású generálisának meghívására a
piarista rendfőnökségen[53]
szálltak meg.[54]
1948. szeptember 22-én Czapik a tervek szerint elsőként Robert Leiber[55]
jezsuitát, a pápa magántitkárát kereste fel, aki a jelentés szerint a
Jánosi–Kerkai vonallal rokonszenvezett.[56]
A beszélgetés két és fél órán keresztül tartott. Leiber jezsuita részről már
tájékoztatva volt a helyzetről, s ennek részletes felvázolása volt beszélgetésük
fő tárgya.[57]
Czapik mindent elmondott Leibernek, aki a beszámolót jóindulattal hallgatta
végig, majd elsietett a pápához. Szeptember 24-én Péterffy Gedeon jelezte
Czapiknak a római magyar követ, Velics László közeledési szándékát. Esty Miklós
feljegyzése szerint a követ miután megtudta, hogy Czapik nem hoz hivatalos
megbízást (levéltári dokumentumok szerint ezt Velicsnek korábban tudnia
kellett), nagyon megkönnyebbült, és meghívta Czapikot Esty Miklóssal, Tomek
Vincével, és Péterffy Gedeonnal együtt ebédre. Czapikot ezen a napon felkereste
még Sebess József jezsuita is, akit Leiber rendelt összekötőül kettőjük közé.
Sebess délután 4 órától este 6 óráig tartózkodott az egri érseknél. A
beszélgetés részletei sajnos nem ismertek. Mielőtt rátérnék az Államtitkárság
vezetőivel és a pápával folytatott tárgyalásokra, röviden szeretnék pár szót ejteni a Szentszék politikájáról és a
vatikáni erőviszonyokról. A háború után kialakuló kétpólusú világrendben a
Szentszék folytatta antikommunista politikáját, amelyet a kommunizmus vallás-
és egyházellenes ideológiája, valamint a kommunista egyházpolitikáról szerzett
tapasztalatok tápláltak. XII. Pius pápa már müncheni, majd berlini
nunciusi tevékenysége során több alkalommal is szembesülhetett a marxizmuson
alapuló politikával,[58]
majd pedig az 1933-as birodalmi konkordátum esete mutatta meg a diktatúrákkal
való kompromisszum súlyos kockázatait. A Szentszék antikommunista politikáját
az orosz ortodox egyház sorsa, az orosz katolikusok érdekében tett hiábavaló
lépések mellett a világháború alatt szovjet megszállás alá került Litvániában
és Lengyelországban történt egyházellenes intézkedések még inkább
megerősítették. XII. Pius azonban vérbeli diplomata volt, és annak ellenére,
hogy elvi síkon lehetetlennek tartott bármiféle kompromisszumot, a politikai
realitást szem előtt tartva sohasem zárta ki teljesen a gyakorlati egymás
mellett élés lehetőségét. A Szentszék ezért 1945 után nemcsak az egyes helyi
kormányokkal törekedett a kapcsolatok fenntartására, hanem közvetlen
kapcsolatot keresett a Kremllel még 1947-ben is.[59]
A Szentszék kezdeti nyitottságát jelezték a háborút követő főpapi kinevezések
is, így nem lehet azt állítani, hogy XII. Pius
merev antikommunizmusa akadályozta meg egy barátságosabb viszony kialakulását a
szovjet blokk országaiban. A nemzetközi politika
1947-ben azonban jelentősen megváltozott, és a szovjet megszállás alatt élő
egyházak, benne a magyar katolikusok helyzete is egyre súlyosabbá vált. 1948
őszén, Czapik Gyula római útja idején a Római Kúria tisztségviselőinek jelentős
része pedig úgy ítélte meg magyar helyzetet, hogy a kommunisták részéről
fokozatosan erősödik a politikai nyomás, és valójában nem is akarnak megegyezni
az egyházzal, amint az az érsek útjáról készített állambiztonsági jelentésben
olvasható.[60]
Hangsúlyozták azt a tapasztalatukat is, hogy azokban a szovjet érdekszférába tartozó
országokban, ahol nem bontakozott ki olyan határozott ellenállás, mint
Mindszenty József prímás vezetésével Magyarországon, ott is hasonló tünetek
mutatkoznak. A vatikáni erőviszonyokról Czapik
Gyula – a már többször idézett összefoglaló jelentés szerint – úgy vélekedett,[61]
hogy a Vatikánban rendkívül erősen érvényesül
az Egyesült Államok politikája, és az amerikaiak Myron C. Taylor, vatikáni
amerikai követen,[62]
valamint Francis Spellman, New York-i bíboros-érseken[63]
keresztül komoly hatást gyakorolnak a Szentszék politikájára. Az egyik
irányzat, amelynek vezetője Domenico Tardini[64]
volt, az egyház érdekében helyesnek tartotta ezt az amerikai orientációt, és mindenféle
megegyezést elutasított a kommunistákkal. A jelentés ehhez az irányvonalhoz
sorolta titkárát, Giulio Barbettát, a magyar ügyek referensét és Péterffy
Gedeont, a hercegprímás bizalmasát is.[65]
A másik irányzat, amelynek élén Giovanni Battista Montini szubsztitutus,[66]
valamint a római jezsuiták egy része állt, ezzel szemben elutasította az
amerikai beavatkozást, és a modus vivendi megtalálását szorgalmazta a szovjet
blokk kormányaival a helyi katolikusok érdekében.[67] A Robert Leiberrel
való tárgyalás után Czapik a következő fontos megbeszélést 1948.
szeptember 25-én szombaton délelőtt Giulio Barbettával,[68]
a magyar ügyek referensével folytatta. Az Apostoli Palotában lévő Államtitkárságra[69]
Czapik Gyulát Sebess József jezsuita kísérte el.[70]
A megbeszélés fél tíztől kezdve másfél órán keresztül tartott. Az érsek csak a
főbb pontokról tett említést, és hangsúlyozta, hogy a holtponti helyzetben
erkölcsi nehézség nélkül nem lehet tárgyalni, s csak a Szentszék segíthet.
Czapik álláspontját Barbetta új lehetőségnek nevezte, azonban közölte, hogy
csak referál. A vizitátor gondolatát nem vetette fel neki az egri érsek.[71]
Barbetta Czapik feljegyzése szerint igen „reservált” volt, a már idézett
jelentés szerint pedig érezhető volt rajta, hogy Péterffy Gedeon rendszeresen
információkkal látta el.[72]
Salacz Gábor Esty Miklósra hivatkozva azt is közli a megbeszéléssel
kapcsolatban, hogy Barbettának nem tetszett Sebess József jezsuita jelenléte,
mert azt gyanította, hogy a jezsuita Leiber megbízottja. Barbetta ezért nem is
nyilatkozott sokat, inkább csak bólogatott.[73]
Esty Miklós a tárgyalás ideje alatt találkozott Montini titkárával, aki
határozottan közölte vele, hogy a jezsuitát ne vigye magával Czapik Montinihez.
Esty ezután beszélt Antonio Traviával is, az államtitkárság egyik beosztottjával,[74]
majd Champinivel[75]
és Carlo Granoval, a vatikáni protokollfőnökkel.[76]
A Barbettával folytatott megbeszélés után felkeresték Riccardo Magnanensit,[77]
aki a pápai audienciákkal foglalkozó irodát vezette, és hivatalosan kihallgatást
kértek tőle a szeptember 30. és október 2-a közötti napok valamelyikére.[78]
Délután két órakor az egri érsek ebéden vett részt a római magyar követségen,[79]
amelyen jelen volt Velics László követ[80]
feleségével,[81]
valamint Péterffy Gedeon és Esty Miklós. A találkozó során azonban a követ
felesége és Péterffy Gedeon miatt nem tudtak érdemben megbeszélést folytatni.[82]
A követ udvariasan fogadta vendégeit és felajánlotta autóját, hogy azon
utazzanak Czapikék Castel Gandolfoba, illetve más alkalmakra is. Az érsek ezt
köszönettel elhárította, ugyanis tudomására jutott, hogy vatikáni körök nem
vették jó néven Bánáss László veszprémi püspöktől legutóbbi látogatása
alkalmával, hogy Velics követ autóján ment a pápához.[83] Szeptember 27-én Czapik Gyula még
egyszer egy másfél órás megbeszélést folytatott Robert Leiberrel, amelynek
során a jezsuita előkészítette őt a pápánál történő kihallgatásra.[84]
A jezsuita elmondta Czapiknak, hogy először csak főbb vonásaiban tudott
beszélni a pápával a magyar helyzetről, szeptember 26-án, vasárnap azonban már
hosszasan és kimerítően tudott vele tárgyalni a témáról. A magántitkár távozása
után, nyilván az ő tanácsára ült össze Czapik Gyula, Esty Miklós és Sebess
József, hogy a pápának egy pro memoriát
szerkesszenek a magyar helyzetről és a megoldási javaslatokról. Miután
elkészült a szöveg, Esty Miklós annak tagolását és rövidítését javasolta. A pro memoria fordítása Magyary Gyula
közreműködésével történt.[85] A beadvány egy helyzetértékeléssel kezdődött, amely szinte
teljesen megegyezik azzal, amit még készülte során feljegyzett magának az
érsek, csupán néhol finomított, stilizált a szövegen, és néhány kiegészítést
tett.[86] A pro memoria
lényegi részét az apostoli vizitátor kinevezésére vonatkozó javaslatok és
megállapítások adták. Az érsek beszámolójából egyértelműen kiderült, hogy a
holtpontra jutott helyzet megoldását nem redukálta a Mindszenty ügyre, hanem
átfogóbban gondolkodott az egyházpolitikai helyzet rendezéséről. Fő célja egy
megállapodás tető alá hozása volt, amellyel reményei szerint legalább
átmenetileg biztosítani lehet a magyar katolikus egyház jövőjét. A tervezetben
tehát a hangsúly a hatékony továbblépésen volt –, szemben a már idézett
állambiztonsági jelentés és Esty Miklós állításaival – nem pedig az egyházi
tekintély presztízsének megőrzésén.[87] A Szentszék közbelépését
egy apostoli vizitátor kiküldésével képzelte el, aki két konzultora
bekapcsolásával közvetlenül tanulmányozta volna a magyar helyzetet, majd pedig
jelentést tett volna a Szentszéknek, a továbbiakra pedig előterjesztést.[88]
A beadvány ezeken az információkon kívül azonban nem tartalmazott további
részleteket az apostoli vizitátor megbízatásáról, annak meghatározását a
Szentszékre hagyta.[89]
Esty Miklós szerint a vizitátor nemcsak a püspöki kar tagjait hallgatta volna
meg egyenként és bizalmasan, hanem mindazokat az egyházi és világi személyeket
is, „akiknek véleményére kíváncsi”, végül pedig a kormány véleményét.[90]
A vizitátor feladata elsősorban informatív jellegű lett volna, amit a jelentéstétel
és a javaslatok előterjesztése követett volna. Harmadik lépésben Esty szerint a
Szentszék „el nem hárítható tanácsokat adhatott volna azoknak, akiknek
szükségesnek ítéli”, végül pedig a kormány elismerésével egy megállapodás
jöhetett volna létre az egyház érdekében.[91]
Az összefoglaló jelentés Esty feljegyzéseihez hasonlóan tudni véli, hogy Czapik
beadványában azt javasolta, hogy a küldöttség minden érdekelttel tárgyaljon, és
elsőként a püspökökkel, majd a kormánnyal, végül pedig kormányon kívüli politikusokkal
informatív jellegű tárgyalásokat folytasson.[92]
A felsorolt információk azonban az előkerült forrás szerint nem szerepeltek a
beadványban, és Esty, valamint az állambiztonság értesülései utólagos
kiegészítések. A felsorolt források fényében az azonban egyértelmű, hogy Czapik
csupán informatív tárgyalásokat javasolt beadványában, és nem volt szó benne megegyezésre
irányuló tárgyalásokról, a vizitáció részleteinek meghatározását pedig a pápára
és a szentszéki vezetőkre bízta. Külön figyelmet
érdemel a pápa képviseletének megválasztása. Nem tudni, hogy ki javasolta ezt a
formát, mert Czapik az előkészület jegyében írott feljegyzésében még legátust
említett, így előfordulhat, hogy Leiber javasolta Rómában.[93]
Az apostoli vizitátor tisztsége ugyanis burkoltan kifejezte a Vatikán
álláspontját a magyar-szentszéki kapcsolatokról, az egyházpolitikai helyzetről,
és megmutatta egyben a Szentszék óvatosságát is. Az apostoli vizitátori
kinevezés nem minősült diplomáciai megbízatásnak,[94]
és csak egy adott ügy kivizsgálására ideiglenes időtartamra szólt. Az apostoli
vizitáció intézményének lényege, hogy a pápa a saját nevében különleges
felhatalmazásokkal ellátott képviselőt küldött egy egyházmegyébe egyházi ügyek
kivizsgálására. A pápai tekintéllyel történő vizitáció kiemelt szerephez a
trienti zsinat után jutott, ahol fő feladata a zsinati határozatok végrehajtásának
ellenőrzése és szükség esetén ennek hathatós előmozdítása volt.[95]
Az apostoli vizitációkat az egyházmegyék esetében a Konzisztoriális Kongregáció felügyelte és bonyolította le, amelynek
hatáskörébe tartozott az egyházmegyék feletti legfőbb felügyelet.[96]
Az apostoli vizitáció intézményét szerzetesrendek állapotának felmérésére is
alkalmazták, illetve a missziós területeken, például egykor a hódoltsági
missziókban is működtek apostoli vizitátorok, akik a megfelelő kongregáció
felügyelete alá tartoztak.[97]
Apostoli vizitációt rendkívüli esetekben is elrendeltek, amikor azt vagy egyházfegyelmi,
vagy egyházpolitikai okokból szükségesnek ítélték.[98]
Erre példa Giuseppe Marcone OSB apostoli vizitátori kinevezése, akit 1941-ben
XII. Pius pápa a belgrádi kormány tiltakozása ellenére küldött Zágrábba, a
megalakuló usztasa, Horvát Független Államba, amit a Vatikán nem ismert el
hivatalosan.[99]
A vizitátor kinevezése a horvát hierarchiához szólt, és nem minősült
diplomáciai tisztségnek, s így a
diplomáciai testületnek sem volt tagja. Marcone feladata az ország egyházi
viszonyairól és szükségleteiről szóló jelentések készítése volt.[100]
Emellett magánakciók keretében közölte a Szentszék álláspontját a kormánnyal,
közbenjárt a szerbek és zsidók érdekében, és aktív karitatív tevékenységet
folytatott.[101]
Az akkreditáció hiánya azonban jelentősen megnehezítette munkáját. Ez a
megbízatás a különbözőségek ellenére is némileg hasonlít az 1948-as magyarországi
küldetéshez, ahol a rendkívüli egyházpolitikai helyzet és a diplomáciai
kapcsolatok hiányossága[102]
miatt nem lehetett szó a pápai képviselet diplomáciai formáinak alkalmazásáról.
Az apostoli vizitáció választása tehát egyrészt az egyház belső ügyeinek
felmérését és a látogatás informatív jellegét emelte ki, ezzel is
egyértelműsítve, hogy a megegyezésre irányuló tárgyalások egy további,
bizalmasabb fokozatot jelentenek majd. A pro memoriában az érsek konkrét javaslatokat tett a vizitátor személyére
is, mert a siker érdekében központi kérdésnek gondolta. Előterjesztése szerint
a vizitátornak valamennyire ismernie kell a magyar helyzetet, és a bíborostól
függetlennek kell maradnia. Fontos, hogy konzultorai közül egy tudjon magyarul,
a többi pedig németül. A vizitátori
tisztségre Angelo Rotta, volt budapesti nunciust[103]
és Gennaro Verolinot,[104]
a prágai nunciatúrán szolgálatot teljesítő vatikáni diplomatát javasolta.
Czapik az utóbbit preferálta, mivel Budapesten volt uditore, Prágában pedig
hasonló körülmények között szerzett tapasztalatokat. Az érsek a továbbiakban fontosnak
tartotta leszögezni, hogy Verolinoval nincs baráti viszonyban, ajánlása tehát
tárgyilagos. Konzultorok közé Giuseppe Casari[105]
szervitát ajánlotta, aki korábban tíz évig volt secretarius a budapesti
nunciatúrán, folyékonyan beszélt magyarul, és az érsek leírása szerint igen
okos, diszkrét és jó politikus volt.[106]
Végezetül megjegyezte, hogy a vizitátor gondolatáról sem a kormánnyal, sem
mással nem tárgyalt, de a helyzet ismeretében biztosra vehető, hogy a vizitátor
bejövetele, működése szabad lesz, és úgy a helyi tényezőkkel, mint a
Szentszékkel szabadon érintkezhet. A személyi kérdések
után a vizitáció célját fogalmazta meg, amelyben pontosan vázolta az
egyházpolitikai helyzet rendezésének módjára vonatkozó konkrét tervét. A
közelebbi célnak a tárgyalások megkezdésének lehetőségét nevezte, a távolabbi
célnak pedig egy modus vivendihez hasonló, tárgyalások útján előkészített, a
kormány és a Szentszék, vagy a püspöki kar között történő levélváltás keretében
kivitelezett helyzetrendezést. Az érsek szerint a kormány hajlandó lenne erre,
amelynek bizonyítására csatolta a korábbi tárgyalásokról, valamint a Rákosival
folytatott szeptemberi megbeszéléséről készített beadványait.[107]
A pro memoria utolsó pontjában Czapik
azonban nagyon józanul feltette azt az alapvető kérdést, remélhető-e, hogy a kormány a modus vivendit
betartja.[108]
Válaszában leszögezte, hogy erre nem lehet biztos választ adni, mivel „a
kormány forradalmi és nem áll erkölcsi alapon”. Czapik szerint ezért számolni
kell azzal, hogy nem fogják betartani, de az is lehetséges, hogy a magyar
egyház részéről is történik olyan lépés, ami a modus be nem tartásának lesz
nyilvánítható. Czapik azonban a szerződésszegés esetére is megállapodást
javasolt, mivel azzal az egyház békekészsége bel- és külföldön is
demonstrálható lenne. Czapik úgy vélte továbbá, hogy a kormány rosszabb esetben
sem fogja azonnal és teljes egészében megszegni a modust, és így a
megállapodással egy időre el lehetne kerülni az erőteljes egyházellenes
fellépést. Az érsek megítélése szerint tehát két választási lehetőség áll az
egyház előtt, az egyik a modus
vivendi, ami a kisebbik rossz a megállapodás megszegésének kockázata miatt, a
másik viszont az egyház teljes és brutális megsemmisítése lenne. A pro memoriából egyértelműen kirajzolódik
az a félem és aggodalom, amely Czapikot és sok más katolikust is gyötört,
valamint a remény, és az a felismerés, hogy tárgyalásokkal talán időt lehet
nyerni és biztosítani lehet az egyház létét. Ezen a ponton az 1948-as év
egyházpolitikai küzdelmeinek legnagyobb dilemmái, a tárgyalás határainak kínzó
kérdése és az egyház megsemmisítésére törekvő kommunista rendszerrel szembeni helyes
magatartás problémái sűrűsödnek össze. A Szentszék számára
készített feljegyzés végén Czapik röviden megemlítette a Rogács Ferenc
kinevezésével kapcsolatos bonyodalmakat. A helyzet további éleződésének
elkerülésére azt kérte, hogy a kormány ne kapjon merev visszautasító választ,
hanem azt közöljék a magyar kormánnyal, hogy a kérdés további tárgyalások
tárgyát képezheti. Ezzel kapcsolatban kérte, hogy a helyzet tisztulásáig
hasonló kinevezések ne történjenek, a folyamatban lévőket pedig tartsák
függőben. Különösen kérte, hogy Bánáss püspökkel kapcsolatban ne tegyenek ilyen
lépéseket.[109]
A beadványhoz csatolt, már említett mellékleteken kívül Czapik Gyula füzetében
megtalálható még négy másik irat másolata is, amelyeket nagy valószínűség
szerint benyújtott az Államtitkárságra, és ekkor is készíthetett. Az egyik az
iskolakérdés éppen aktuális állását ismertette, benne a magyar tanítórendek
vezetőinek és Barankovics Istvánnak a szerzetesi iskolák kivételezésére
irányuló akciójával, a többi dokumentum pedig a püspöki kar küldöttei részére
még tavasszal készített dolgozatát, valamint az iskolaállamosítások ellen
javasolt tiltakozás[110]
és a köztársasági eskü javasolt szövegét tartalmazta.[111] A pápai audiencia A pápai audienciára szóló meghívást Czapik Gyula
szeptember 28-án délután teljesen váratlanul kapta meg, miután egész délelőtt
hivatalos látogatást tett a kongregációkban. Először a Konzisztoriális
Kongregációban egyházmegyéjéről számolt be Benedetto Renzoni[112]
helyettesnek, aki megfelelőnek találta azt. Utána az érsek felkereste a
Szerzetesi Kongregációt, ahol Luca Ermenegildo Pasettoval,[113]
a kongregáció titkárával tárgyalt. Végül a Zsinati, a Szemináriumi, a Rítus, és
a Szentségek Kongregációjában tett tisztelgő látogatást, s mindenütt körülbelül
tíz percet időzött. A nap végén Czapik előkészítette írásos beadványait.[114] XII. Pius pápa 1948.
szeptember 29-én délelőtt háromnegyed 10 órakor Castel Gandolfoban fogadta az
egri érseket.[115]
A kihallgatás harminckét percig tartott, amelynek végén Esty Miklós is
bebocsátást nyert rövid üdvözlésre. A pápa Robert Leiber révén már informálva
volt a lényeges dolgokról, és ez jelentősen megkönnyítette Czapik számára a
megbeszélést. Átadta a pro memoria
olasz szövegét, amelyet élőszóval ismertetett.[116]
A hangsúlyt feljegyzései szerint a holtpont kifejezésre és a vizitátor szükségességére
fektette.[117]
A vizitátor személyére vonatkozóan a pápa a Czapik által javasolt Verolino
helyett, annak betegségére hivatkozva, Rottát ajánlotta, Casarit azonban nem
ismerte.[118]
Rogács püspök kinevezésének ügyére már nem volt ideje, de megemlítette, hogy a pro memoria végén szó van róla.[119]
Esty Miklós feljegyzéseiben ismertette Czapiknak az audenciával kapcsolatos
beszámolóját, amelyet vissza Róma felé tartott neki. A feljegyzés szerint
Czapik kiemelte, hogy nagy segítséget jelentett számára a pro memoria, mivel egy püspöki audiencia fél óránál tovább nem
tarthat. XII. Pius az idő leteltével meg is kérdezte, hogy szerepel-e
minden az iratban, amit nem tudott elmondani, és a pozitív válasz megnyugtatta
a pápát. Czapik azt a megérzését is megosztotta Estyvel, hogy sokat segített
neki az, hogy Leiber előzetesen informálta a pápát a magyar helyzetről. Czapik
úgy vélte, hogy a pápa érezte és belátta, hogy más politikát kell követni a vasfüggönyön
innen és túl, és hogy másként kell viselkedni ott, ahol barátságos a világi
hatalom, és másként, ahol ellenséges. Mindszenty személyének megvitatását
mindketten elkerülték. Czapik szerint a magántitkáron keresztül a pápa
értesülhetett a bíborossal kapcsolatos véleményekről.[120]
A pápa, az összefoglaló jelentés szerint, megértéssel hallgatta az érsek beszámolóját,
majd beleegyezett abba, hogy egy vizitációs bizottságot küldjenek ki, sőt abba
is, hogy Esztergom véleményét ne kérjék ki előzetesen.[121] A forrásokból azonban nem derül
ki, hogy pontosan milyen felhatalmazásokat kapott a kinevezett bizottság a
pápától, tagjai rendelkeztek-e tárgyalási joggal, vagy megbízatásuk csak
információk gyűjtésére korlátozódott, és azokat milyen tényezők bevonásával
akarták kialakítani. A fent ismertetett pro
memoriában, amelyet Czapik átnyújtott a pápának, nem
voltak erre vonatkozóan részletek. Az október 8-i jelentés több pontján
felbukkan azonban az az információ, hogy a vizitációs bizottságot kezdetben fel
akarták hatalmazni a kormánnyal való tárgyalásokra is, amit azonban Tardini
akadályozott meg, és ragaszkodott a vizitációs bizottság informatív
feladatköréhez.[122]
Az állítás felveti tehát annak lehetőségét, hogy a pápa és Montini az érsek
kezdeményezése nélkül tervbe vette volna a tárgyalásokat. Ezzel szemben azonban
magán a jelentésen belül több alkalommal fordulnak elő az informatív
tárgyalásokról szóló értésülések, amelyek leszögezik, hogy a vizitációs
bizottság csak tájékozódás céljából érintkezhet a kormánnyal, és a
jelentéstételtől függ majd, hogy a Vatikán kezdeményezi-e a közvetlen
tárgyalások felvételét.[123]
Összefoglalva tehát annyi bizonyos, hogy a pápa elrendelte a vizitációt, és
vizitátornak Angelo Rotta volt budapesti nunciust nevezte ki, valamint
hozzájárult Giuseppe Casari szervita szerzetes utazásához is, akiket egy
helyzetjelentés készítésével bízott meg és informatív tárgyalásokra jogosított
fel. Az eddig talált forrásokban nem szerepel konkrétan az sem, hogy a pápa
szabott-e feltételeket a vizitációs bizottság kiküldéséhez, vagy csak a
Domenico Tardinivel folytatott megbeszélés során ismertették ezeket.[124]
A jelentés a feltételeket általánosságban a Vatikánhoz és annak tisztviselőihez
kötötte.[125] Az összefoglaló jelentésben
további információk olvashatóak a vizitátor személyére vonatkozóan is, azonban
az iratokból itt sem derül ki egyértelműen, hogy ki javasolta a felsorolt
személyeket. A jelentés szerint, amikor a vizitátori tisztségre legesélyesebb
Gennaro Verolino prágai uditore táviratban betegszabadságot kért, a helyére
többen is szóba kerültek. A legesélyesebb Angelo Rotta volt, de felmerült
Federico Lunardi, Ettore Felici[126]
és Saverio Ritter[127]
volt nunciusok neve is, akik éppen diplomáciai megbízatás nélkül éltek a
Vatikánban. Lunardi és Felici dél-amerikai államokban voltak nunciusok, Ritter
pedig Prágában. Ritternek volt magyar kötődése, mert 1942-ben a székely kérdés
ügyében vizitációt vezetett Erdélybe.[128] Az emlegetett jelentés emellett
több olyan véleményt is ismertet, amelynek ugyancsak nem adja meg pontosan a
forrását. Eszerint a Vatikán vezetői a pápától kezdve Montiniig szemrehányást
tettek Czapiknak, amiért a többi püspök nem teljesítette az ad limina
látogatást, és nem fejti ki álláspontját. Kifogásolták továbbá a hiányos
információkat, különösen a kormánnyal és a kommunistákkal folytatott
tárgyalásokkal kapcsolatban.[129]
Esty Miklós feljegyzéseiből az is tudható még, hogy a pápai kihallgatás alatt,
miközben Esty kint várakozott, meglátta Tardinit, de az elkerülte a vele való
beszélgetést. Az érsek kihallgatása végén Esty is bebocsátást nyert a pápához,
aki csak pár kérdést intézett hozzá, s némileg csodálkozott, hogy az Actio
Catholica még működik Magyarországon. Végül azt mondta neki németül, hogy
mondja meg a kardinálisnak, hogy üdvözli és áldását küldi rá, s ezzel
elbocsátotta őt.[130]
Utánuk Tardini ment be a pápához. Czapik hangulatáról Esty feljegyezte, hogy
jókedvű volt a kihallgatás után, meg volt elégedve az eredménnyel. További tárgyalások Rómában Rómába visszatérve Giovanni Battista Montini
szubsztitutus még aznap fogadta az érseket az Apostoli Palotában, és közel háromnegyed
órás megbeszélést folytatott vele délután egy óra körül.[131]
A helyettes az állambiztonsági jelentés szerint „rendkívül barátságos és
megértő volt”,[132]
és szívélyesen valamint udvariasan fogadta.[133]
Montini maga tett javaslatot a vizitátor személyére vonatkozóan, és a feladatra
Angelo Rottát, Giuseppe Casarit és Giuseppe Sette-t[134]
tartotta alkalmasnak.[135]
Czapik itt az egész pro memorián
végéig tudott haladni, amelyet Montini teljes egészében megértéssel fogadott.
Esty szerint Montini nagy óvatosságot mutatott kijelentéseiben,[136]
bár könnyebb volt vele tárgyalni, mert köztársaságpárti beállítottságú volt,[137]
és így a köztársasági eskü kérdésében is lehetett számítani a szubsztitutus
jóindulatára.[138]
Czapik érdekesnek találta, hogy Montini már megbeszélésükkor mindenről tudott.
Kiderült, hogy Pius pápa rögtön Czapik kihallgatása után átadta a pro memoriát Tardininek, aki pedig a
Czapikkal való találkozóig már meg is beszélte Montinivel a beadvány tartalmát. A pápával és a Montinivel
folytatott tárgyalásokat követően rögtön másnap Czapik felkereste Angelo
Rottát, de nem tudott vele tárgyalni, mert nem volt a lakásán.[139]
Jelenleg nincs adat arra, hogy ezután sikerült-e tárgyalnia a nunciussal.
Szeptember 30-án a jezsuita generális kúria központi épületében Czapik felkereste
Jean-Baptiste Janssens[140]
generálist, aki rendkívül zárkózott ember benyomását keltette benne. Janssens
meghallgatta Czapikot, de egyáltalán nem nyilatkozott, és nem foglalt állást semmilyen
kérdésben sem. A leglényegesebb megbeszélést itt Czapik Peeter van Gestellel,[141]
a közép-európai jezsuita provinciák előadójával, egy holland jezsuitával
folytatta. Az ő hatáskörébe tartozott a magyar jezsuita provincia, ezért nagy
jártasságot mutatott a magyar egyházpolitikai helyzet kérdésében. Az októberi
összefoglaló jelentés szerint Van Gestel nyíltan Mindszenty-ellenesnek
mutatkozott, ami meglepte Czapikot, noha gondolta, hogy Jánosiéknak nagy a
befolyása a jezsuita kúriában. A holland
jezsuita nehezményezte, hogy Mindszenty túl agresszív, és azon a véleményen volt,
hogy az egyháznak az adott helyzetben vissza kell húzódnia. Elismerte ugyan,
hogy Magyarországon támadják az egyházat, de politikai szempontból nagyon
hibásnak tartotta a prímás állandó offenzíváját. Van Gestel kifejtette, hogy
amikor a fakultatív hitoktatás kérdése felmerült, akkor társadalmi – vallási
megmozdulással ezt semlegesíteni lehetett, de szerinte a hercegprímás hibásan
azt hitte, hogy ez az iskolakérdésben is eredményes lesz, azonban ez nem
következett be. Van Gestel ebből arra következtetett, hogy egész mások voltak a
hatalmi erőviszonyok 1946-ban Magyarországon az egyház és állam közt, és
egészen mások 1948-ban, amit a hercegprímás nyilvánvalóan nem értékelt ki. Ezt
kiegészítve s némileg ellentmondva az található Salacz Gábornál, hogy Van Gestel
erősen Jánosi ellen nyilatkozott.[142] 1948. október 2-án, miután
udvarias látogatást tett Carlo Grano protokollfőnöknél, Domenico Tardinivel, az
államtitkárság egyik vezetőjével tárgyalt háromnegyed órán keresztül.[143]
Az összefoglaló jelentés szerint Tardini az érseket igyekezett megváratni, és
végig elutasítóan viselkedett vele, aki a tárgyalás után Tardinit „második
Mindszentynek” nevezte.[144]
A Tardinival történt megbeszélésről számos részlet maradt fenn, mivel Czapik pro memoriát készített róla, amit még október
2-án eljuttatott Robert Leibernek.[145]
A dokumentum részletesen ismerteti a megbeszélés
tartalmát, amely elé a füzetben rövid összefoglalót is írt az érsek. Az első
pont, amit Czapik megemlített a tárgyalás témái közül a kommunizmussal való
megegyezés kérdése volt. Tardini szerint a megegyezés lehetetlen, a
kommunizmusnak a kereszténységgel való ellentéte miatt. Gyakorlati értéke sincs
egy megállapodásnak, mert nem fogják betartani, és a „kommunisták az egyház
vesztére törnek, s azért az, hogy egy év helyett két év múlva számolják fel az
egyházat, nem elég ok, hogy a megegyezéssel elvek sérüljenek”. Tardini továbbá
úgy vélte, hogy „inkább hamarabb, de a tisztességet megőrizve kerüljön sor az
egyház megsemmisítésére”, mint hogy pár év késedelemmel tisztességétől
megfosztva, kompromisszumokra kényszerítve számolják fel az egyházat.[146]
Czapik erre a véleményre reagálva kifejtette, hogy a szovjet megszállás alatt
élő katolikus egyház számára a cél az, hogy a nyílt üldözés helyett tűrhető
helyzetet teremtsen, és az egymás mellett élés biztosítására elvi engedmények
nélkül megállapodást kössön, mert ha rövid időre is, de sikerül biztosítani a
túlélést, az már nagy eredmény. Az érsek azt is leszögezte, hogy főpapként
kötelessége, „hogy az Egyház életlehetőségeit minden megengedett módon és
eszközzel minél tovább biztosítsa”. Czapik a megállapodás vállalandó
feltételének nevezte meg a kormány értesítését a főpapi kinevezésekről,
„amellyel kapcsolatban csak a politikai alkalmatlanság kijelentését engedi meg
számára”. Az egyház érdeke ugyanis szerinte az, hogy ebben a helyzetben ne
politizáljon, s ennek érdekében lehetne találni politikától tartózkodó
püspökjelölteket is. A kinevezésekkel kapcsolatban azt is közölte Tardninival,
hogy a javaslattétel joga csakis a modus vivendi betartása esetén illetné meg a
kormányt.[147]
Az államtitkárság vezetője mindezt azonban elutasította, és az 1927-es intesa
semplice-t is egyértelműen érvénytelennek nyilvánította. Kijelentette, hogy a
püspökkinevezések ügyében útban lévő jegyzékére a kormány feltétlenül negatív
választ fog kapni. Tardini a kérdéssel kapcsolatban tudatta az érsekkel azt is,
hogy új püspök, coadjutor vagy apostoli administrator kinevezésére nincs
előttük javaslat.[148]
Czapik megpróbálta az éles elutasításról lebeszélni Tardinit, és javasolta,
hogy hárítsák el a kormány kérését. Czapik feljegyzése
szerint Tardini a Szentszék egyoldalú és késedelmes információira hivatkozva
elfogadta az apostoli vizitáció ügyét. A vizitátor kiküldésének két feltételt
szabott. Az első feltétel az volt, hogy a vizitátor teljesen szabadon
mozoghasson és érintkezhessen mindenkivel, így Rómával is. A második feltétel
pedig az a határozott követelés volt, hogy a kormány a vizitációt ne használja
föl politikai célokra és a prímás lejáratására. Tardini azt is egyértelműen az
érsek tudomására hozta, hogy a vizitátornak csak jelentéstételre van
megbízatása, és megegyezésről nem tárgyalhat.[149]
Czapik a feltételeket vállalhatónak tartotta, azonban azt is megjegyezte, hogy
a kormánytól függetlenül számítani lehet ellenséges közéleti fellépésre is. A
vizitátor ügyében Czapik azt javasolta még Tardininek, hogy a kapcsolatfelvétel
érdekében a római, ún. quirinali nuncius lépjen érintkezésbe Velics László
római magyar követtel.[150] Az érsek
feljegyzéseinek fényében nyilvánvaló tehát, hogy Tardini nem ellenezte a
vizitációt, mint ahogy ez a jelentésekben számos helyen megjelenik,[151]
azonban a fent ismertetett álláspontja alapján több mint valószínű, hogy nem
fűzött hozzá nagy reményeket, és szkeptikus volt az eredményt illetően. Az
eddig fellelt források azt is bizonyítják, hogy a vizitáció részleteit a
személyi kérdéseken túl Tardinivel tisztázták, aki megadta a beutazás feltételeit,
és megtiltotta, hogy a bizottság a megegyezésről tárgyaljon. A pápával és az államtitkárság
vezetőivel folytatott megbeszélések után a kúriai ügyvitel alapján a kérdés az
Államtitkárságra, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja és a Konzisztoriális
Kongregáció elé került, amelynek feladata volt a bizottság kiküldésének
megszervezése és a megbízás megszövegezése. Az érsek tanácsát követve a
Szentszék a quirinali nunciuson, Borgongini Ducán[152]
keresztül indította meg a kapcsolatfelvételt, aki október 11-én felkereste
Velics László római magyar követet, és felkérte, hogy a Szentszék felhívását
juttassa el a kormányához.[153] Czapik Gyula a Rómában töltött bő
két hét alatt a hivatalos kihallgatásokon kívül több egyházi személyiséget és
szerzetesrendet is felkeresett. 1948. szeptember 30-án a domonkos rend
befolyásos vezetőjét, Manuel Suarezt[154]
látogatta meg az érsek, majd pedig a bencéseket és a jezsuitákat, a nap végén
pedig fogadta a karmelitákat.[155]
Október 1-jén tárgyalt még az irgalmasok generálisával, és fogadta Alfonso
Carincit is, a Rítus Kongregáció konzultorát. Czapik a római tartózkodás alatt
részt vett a volt piarista generális temetésén is,[156]
és megtette a kötelező sírlátogatásokat. Az érsek beszélni szeretett volna
August Hlond lengyel bíboros titkárával, Filippivel,[157]
Uberto Noots,[158]
belga származású premontrei generálissal, és Esty Miklóson keresztül fel akarta
venni a kapcsolatot Maximilien Fürstenberggel,[159]
a belga szeminárium vezetőjével, aki egyben a belga prímás megbízottja is volt,[160]
de sajnos egyikükkel sem tudott kapcsolatba lépni, mert a látogatások idejében
nem voltak otthon. A sikertelen kísérlet hatására azonban egyik esetben sem próbálkozott
újra, ami a találkozások súlytalanságát is mutatja. Ezt erősíti az a tény is,
hogy az említett személyeket bejelentés nélkül kereste fel. A felkeresett személyek egy
csoportja emellett arra enged következtetni, hogy feltehetően a prímás
megbízásából megbeszéléseket folytatott az érsek a Pápai Magyar Intézet
áthelyezésével kapcsolatban. Erre utalhat, hogy kétszer is találkoztak
Salvatore Capoferrivel,[161]
a hercegprímás állandó római ceremóniamesterével, szeptember 26-án
meglátogatták a Collegium Germanicum et Hungaricumot, majd október 1-jén Czapik
fogadta Karl Brust jezsuitát, a Germanicum rektorát,[162]
délután pedig keresték Giuseppe Pizzardót, aki ekkor az Szemináriumok és
Egyetemek Kongregációjának volt a prefektusa.[163] Az intézményt már 1945-ben Luttor
Ferenc
felvetésére Mindszenty hercegprímás szerette volna a Santo Stefano Rotondo
melletti egykori pálos kolostorba elköltöztetni, hogy függetlenedni tudjon a
Római Magyar Akadémiától, és így az állami befolyástól. A kolostor tulajdonosa,
a Collegium Germanicum et Hungaricum azonban nem támogatta a kezdeményezést, és
a tárgyalások megrekedtek.[164]
Az ügy 1948-ban élénkült meg ismét a magyar egyházpolitikai helyzet hatására.
Péterffy Gedeon tett újra lépéseket Karl Brustnál, a kollégium új rektornál.[165]
Több megoldási javaslat is született a kollégium kárpótlására és az intézet
áthelyezésére, amelyeket alapvetően a Fraknói-villa tulajdonjoga és
értékesíthetősége mozgatott. A jezsuiták elutasító válasza után a minisztérium
támogatásával felmerült az a lehetőség, hogy a papi kollégiumot a Fraknói-
villába költöztessék, de az épület bérlőjével nem tudtak megegyezésre jutni. A
PMI áthelyezésének ügyével kapcsolatban szeptember elején Giuseppe Pizzardo
bíboros audiencián fogadta Péterffyt, amelynek hatására Mindszenty 1948.
szeptember 25-én levelet írt a bíborosnak, melyben papi kollégium és
zarándokház elhelyezésére alkalmas ház megszerzését kérte. A terv eddig nem
tisztázott okok miatt végül meghiúsult.[166] A római tartózkodás alatt sokan
felkeresték az emigráns magyarok közül is. Szeptember 21-én találkozott a
nemrég emigrált Mihalovics Zsigmonddal, az Actio Catholica volt elnökével,[167]
aki elpanaszolta kilátástalan helyzetét, s kijelentette, hogy a prímás
áldozatának tekinti magát. Elmondta azt is, hogy az amerikai katolikusok
olaszországi segélyszolgálatának egyik vezetője kilátásba helyezte amerikai
kiutazását.[168]
Az érsek a piarista kúriában fogadta Zsmbrzusky Mihályt, a Magyarországról
kiutasított pálos tartományfőnököt is, Papp György Rómában tanuló hajdúdorogi
papot, és Hlatky Endrét, a Lakatos-kormány emigrációban élő sajtófőnökét, a Magyar
Rádió volt elnökét.[169]
Felkereste Monay Ferenc, a római magyar gyóntató, szeptember 26-án pedig Békés
Gellért bencés szerzetes, Kelemen Krizosztom titkára, aki közölte vele, hogy a
főapát Pittsburgban van. Szeptember 27-én, hétfőn az egri érsek beszélgetést
folytatott Magyary Gyulával, a Propaganda Fide egyetem tanárával,[170]
aki legitimistaként jó viszonyban volt Habsburg Ottóval. A beszélgetésük egyik
fő témája Habsburg Ottó sorsa volt, akivel kapcsolatban Magyary megjegyezte,
hogy a királyfi anyagi okok miatt fordul meg sok országban.[171]
Október elsején Rómában lévő magyar papok tisztelgő látogatását fogadta. Ekkor
ismét találkozott Mester Istvánnal, és fogadta Hajtás egri, Pordán és Csatlós
esztergomi, Papp György hajdúdorogi és Somorjai pécsi papokat.[172] A hazautazásig hátralévő időben
Róma néhány nevezetességét nézték meg. Meglátogatták a Szent Péter Bazilikát, a
Colosseumot, a Forum Romanumot, délután pedig a Lateránban és a Santa Maria
Maggioreban voltak. A római tartózkodás október 4-én ért véget. Péterffy Gedeon
búcsúzott el tőlük, de a vasúthoz nem kísérte ki őket. Az egri érsek Esty
Miklós kíséretében negyed egykor szállt vonatra, és másnap este érkezett meg
Bécsbe.[173]
1948. október 6-án közös ebéden vettek részt a Pázmáneumban, ahol találkoztak
Fabian Flynnel,[174]
a Catholic Relief Service amerikai segélyszervezet Magyarországról kiutasított
megbízottjával, aki a jelentés szerint az amerikai titkosszolgálat tagja is
volt. A találkozóval kapcsolatban talán nem érdemtelen megjegyezni, hogy a
jezsuiták felvetették Czapiknak a korábban említett beadványukban a Flynnel
való találkozást is.[175]
Flynn egy Amelie nevű civillel jelent meg az ebéden, aki az ausztriai
segélyezés vezetője volt. Velük volt egy nő is, aki az amerikai katonai
hírszerzés (CIC) alkalmazottja volt, és kijelentése szerint tőle függött, hogy
melyik emigráns utazhat ki az USA-ba. Az ebéd során a fő téma a magyar
menekültek és az amerikai segélyek kérdése volt. Esty Miklós felvetette
Mihalovics Zsigmond ügyét, amire válaszul a CIC alkalmazásában lévő nő
kijelentette, hogy hajlandó segíteni Mihalovicsnak.[176]
Délután meglátogatták Theodor Innitzer[177]
bécsi érseket. Czapik először nem akart elmenni hozzá, később azonban miután
Seidl püspököt meglátogatták, Innitzert is felkeresték egy rövid, negyedórás
látogatásra.[178] Az érsek Esty Miklós kíséretében
október 7-én este fél hatkor érkezett meg Budapestre, és azonnal lakására
hajtatott, majd lepihent.[179]
A jelentések szerint a római út optimizmussal
töltötte el az érseket, mivel sikerült tárgyalnia mindazokkal, akik a vatikáni
diplomáciában számottevő szerepet töltenek be, valamint megnyugtatónak tartotta
azt is, hogy megértéssel fogadták őket, és eléggé nyíltan, rosszallás nélkül
kifejtette véleményét a magyar helyzetről, Mindszenty személyéről és a
megegyezés lehetőségéről. Czapik a kedvező fogadtatás alapján nagy reményeket
táplált a megegyezéssel kapcsolatban.[180] A római utazás mérlege
az elért eredmények ellenére is kétarcúságot mutatott. Egyrészt Czapiknak
sikerült úgy előadni álláspontját, hogy nem került kellemetlen helyzetbe,
értékeléseit megértéssel fogadták. Sikerült elérnie a Szentszék közbelépését is
egy apostoli vizitáció keretében, amely reményt adott a megrekedt
egyházpolitikai helyzetből való továbblépésre. A vizitációs bizottságot azonban
csak informatív tárgyalásokra jogosították fel, és egy esetleges
megállapodásról nem egyeztethetett. A vizitáció elsősorban a helyzet közvetlen
megismerésére, a különböző álláspontok meghallgatására, és az azok közötti
közvetítésre valamint a tárgyalási lehetőségek és a kormány szándékainak
felmérésére irányult, amely alapján a további lépésekről megalapozott döntést tudtak
volna hozni. Az apostoli vizitációnak tehát nem Mindszenty korlátozása volt a
célja,[181]
és a vizitátor megbízatása alatt nem adott volna megfellebezhetetlen
utasításokat a prímásnak.[182]
A vizitáció inkább jelentett tájékozódást, mint Mindszenty politikájával való
szakítást.[183]
Meg kell azt is jegyezni, hogy az apostoli vizitáció a pápai tekintélynél fogva
valóban beleavatkozás volt a helyi egyház életébe, azonban nem ezen volt a
hangsúly. A kormány képviselői sem gondolták, hogy a vizitáció Mindszenty
megrendszabályozására irányulna, inkább attól féltek, hogy az a bíboros
melletti kiállás lenne, s emiatt el is utasították a vizitátor beutazását.[184]
A későbbi események fényében felmerül a kérdés, hogy az apostoli vizitációtól
vártak-e valós eredményeket a Vatikánban, különösen az általános politikai
helyzet és a csehszlovák események fényében. A kezdeményezés sikerét ugyanis
beárnyékolta a kelet-európai térség szovjetizálása, a kommunista pártok egyházellenes
lépései, és feltehetően a budapesti szovjet követ, Puskin véleménye se
változhatott a kérdésben, aki a Vatikánt az amerikai imperializmus európai
ügynökének tartotta, amelynek beavatkozása a szovjet érdekszféra államainak
belügyeibe megengedhetetlen.[185]
A magyar kommunista párt sem gondolhatta ezt másként, és a kommunista vezetők
megfelelési kényszere, Moszkva beavatkozása nélkül is borítékolta az
egyházellenes fellépést. A Vatikán képviselői feltehetően az előbb említett
körülmények ellenére sem akartak elszalasztani egy felkínálkozó lehetőséget, ha
annak eredményeiben kételkedtek is, másrészt úgy vélték, hogy sikertelenség
esetén sem érné különösebb veszteség a Vatikánt. Ebben a kontextusban felmerül
az a kérdés is, hogy a vatikáni tisztségviselők a vizitációt esetleg egy
kormány elleni propagandalépésnek szánták volna. Ez azonban nem valószínű,
hiszen a vizitáció ügye később nem került nyilvánosságra, s ha voltak is
olyanok, akik a kudarc reményében a kormány lejáratásával számoltak, a vezetők
többsége nem kockáztatott volna csak ezért. Valószínűbb, hogy a magyar kormány
megegyezési szándékait és céljait akarták tesztelni, és tiszta képet akartak
szerezni az egymásnak ellentmondó információk között. A későbbiek ismeretében
végül a vizitációs bizottság ügye erre a célra kiválóan be is vált, s szondaként
mutatta meg a kormány valós tárgyalási szándékait. A római utazásnak azonban
Czapik szándékainak megismerésével kapcsolatban van leginkább súlya. Az érsek
kezdeményezései egyértelműen világossá teszik, hogy a meglévő ellentétek dacára
is mindennél előbbre helyezte a Rómához való hűséget és az egység megőrzését. Az apostoli vizitáció további sorsa Czapik Gyula megérkezése után a számos megkeresés ellenére
egyedül Barankovics Istvánt és Kerkay Jenőt fogadta, majd október 9-én hazautazott
Egerbe. Mindszenty bíborost csak egy hét múlva kereste fel, akit elsőként
tájékoztatott a római út részleteiről.[186]
Az állambiztonsági szervek azonban már október 8-án értesültek az érsek
tárgyalásairól és a vizitátor ügyéről, sőt arról is, hogy a Vatikán előzetesen
nem kívánja értesíteni Mindszentyt az ügyről, valamint hogy a magyar kormány
tájékoztatását a quirináli követen keresztül kívánja intézni. A jelentésben
egyértelműen szerepelt, hogy a vizitátor megbízatása csupán a helyzet
felmérésére, és információszerzésre irányul, hivatalos tárgyalások és
megállapodás pedig csak a vizitátor megbízatása után kerülhet szóba.[187]
A tájékoztató jelentésen kívül erre a napra datálták a már többször emlegetett
összefoglaló jelentést is, amelyből az állambiztonság emberei és a kommunista
párt legfőbb vezetői, így Farkas Mihály is már az érsek hazaérkezésének másnapján
a római utazás legapróbb részleteiről is értesülhettek.[188] Az érsek hazaérkezése napján,
október 7-én a református és az unitárius felekezet megegyezést írt alá a
kormánnyal, amelyet követően országos kampány indult a katolikus egyház és
Mindszenty ellen.[189]
Dinnyés Lajos miniszterelnök újpesti beszédében élesen bírálta a hercegprímást,
amelyet október 9-én a Szabad Nép le
is közölt.[190]
Az Osservatore Romano október 10-én
reagált a beszédre, és visszautasította a bíborost ért vádakat, valamint
cáfolta a miniszterelnök kijelentéseit.[191]
A cikknek a későbbiekben fontos szerep jutott. A Szentszék közben Borgongini
Duca, római nunciuson keresztül október 11-én értesítette Velics László római
magyar követet Angelo Rotta vizitátori és Giuseppe Casari konzultori
kinevezéséről. A lépésről a követ még aznap rejtjeltáviratot küldött Rajk
László külügyminiszternek.[192] Czapik Gyula 1948. október 13-án
délelőtt utazott fel Mindszenty bíboroshoz jelentéstételre. Tárgyalásairól és
kúriai látogatásairól csak nagyvonalakban számolt be neki, az apostoli
vizitáció ügyét pedig meg sem említette, mivel úgy ítélte meg, hogy nincs
tudomása az ügyről, és félt a prímás dühétől.[193]
Czapik Gyula a vizitáció ügyét csak több hetes késedelemmel, a püspöki kar
1948. november 3-i ülésén római beszámolója kapcsán ismertette.[194]
A bíboros ezt nehezményezte is, különösen az esztergomi találkozó után, s mivel
közben Péterffy Gedeontól értesült a Szentszék lépéséről.[195]
Czapik a fentiekkel ellentétben azzal védekezett, hogy a kinevezésről csak
esztergomi megbeszélésük után, október 13-án Révaival folytatott tárgyalásán
értesült,[196]
és meg volt győződve arról, hogy Mindszenty már megbeszélésük idején ismerte a
Vatikán lépését. A konferencia jegyzőkönyve szerint Czapik a konferencián sem
számolt be arról, hogy neki sikerült elérnie az apostoli vizitátor kinevezését
a pápánál, csupán annyi szerepel, hogy az audiencián felvázolta a holtpontra
jutott helyzetet. A prímás kétkedve fogadta az érsek beszámolóját, s
furcsállta, hogy az apostoli vizitáció elrendeléséről Révai József előbb
szerzett tudomást, mint a pápával tárgyaló egri érsek.[197]
A bíborossal folytatott esztergomi tárgyalás után Czapik október 13-án délután
visszautazott Budapestre, ahol találkozott Szebenyi államtitkárral és Ortutay
Gyulával, utolsónak pedig Révai Józsefet kereste fel. Révai ismertette
Czapikkal a római nuncius lépését, és közölte vele, hogy a pápa az
egyházpolitikai helyzet tisztázására apostoli vizitátort küldene
Magyarországra. A forrás alapján nem egyértelmű, hogy a politikus pontosan mit
értett a tisztázás fogalmán, később ugyanis a kormány tárgyalásokról beszélt,
és a tárgyalások megkezdésével tartotta szembenállónak az Osservatore Romano cikkeit.[198]
Ezt erősíti meg az a levél is, amelyben Rajk László külügyminiszter később azt
helyeselte, hogy a vizitátor ne tárgyalás, hanem a megegyezéshez szükséges
tájékozódás céljából jöjjön.[199]
Az érsek tájékoztatója után Révai megkérdezte, hogy megvárják-e a válasszal a távollévő
Rákosit, vagy mihamarabb küldjenek választ. Czapik Gyula hangsúlyozta, hogy
miután a Vatikán gyorsan döntött, ezért a magyar kormánynak is gyors választ
kellene adnia, és figyelmeztette Révait, hogy ha a vizitációs bizottságot
politikai célokra és a prímás lejáratására akarják használni, abban az esetben
a bizottság azonnal vissza fog utazni. Révai azt ígérte neki, hogy csak
háromsoros hírt adnak le a bizottság megérkezéséről, ellenben nem volt hajlandó
a Mindszenty elleni sajtóhadjárat leállítására. Czapik a találkozó során arról
is tájékoztatta Révait, hogy a Szentszék megítélése szerint nem értesítette még
a prímást a vizitátor kinevezéséről.[200]
Czapik kifejtette azon véleményét is, hogy szerinte nagyon sok fog múlni azon,
hogy a kormány és a kommunisták milyen benyomást tudnak kelteni Rottánál, mivel
csak kedvező benyomások esetén lehet számítani a tárgyalások megkezdésére. Az
érsek jelezte azt is, hogy Rotta várhatóan nagyon diszkréten fog viselkedni és
nem fog fellépni a prímással szemben, sőt védelmére is kel, ha durva támadások
érik. Czapik közölte azt a szándékát is, hogy javasolni akarja majd a
vizitátornak, hogy érintkezzen a kormánnyal, valamint hogy biztosítsa
diszkréciójáról a vele érintkező papokat, hogy ne tartózkodjanak a kritikus
kijelentésektől. Az érsek szerint Rotta számára feltétlenül készíteni kellene
egy feljegyzést, amely tartalmazza a kormány Mindszentyvel kapcsolatos
kifogásait és sérelmeit. A Czapik által szorgalmazott gyors
válasz azonban elmaradt. A kérdéssel a kormány 1948. október 22-én a
Minisztertanács zárt ülésén foglalkozott. Rajk László külügyminiszter
referátumában ismertette az ügyet, amelynek során a római követre hivatkozva
azt állította, hogy a vizitátor feladata a Magyarország és a Szentszék közötti
viszony rendezése volna. Rajk László felhívta továbbá a minisztertanács
figyelmét az Osservatore Romano
kritikus cikkére, amely kérdésessé tette számára, hogy a vizitátor látogatása a
„kívánt” eredménnyel járna. A miniszter ezért azt javasolta, hogy tisztázzák:
az újság és a rádióközlemény mennyiben fejezi ki a Szentszék véleményét. Abban
az esetben ugyanis, ha a Vatikán továbbra is védelmezi a bíborost, és egy
erkölcsi mozgalom vezetőjének tekinti, mint ahogy ezt a Vatikáni Rádió tette,
akkor a megegyezésre nincsen lehetőség, és a kormány álláspontja szerint a
vizitátor beutazása felesleges.[201]
A külügyminiszter felvetésére a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy Velics
László követet táviratban értesítsék a kormány álláspontjáról, és a tervezett
elhatárolódásról. Ezt követően az igazságügyi miniszter, Ries István a kinevezendő
vizitátor személye ellen emelt kifogást, és Angelo Rottát a Horthy-rendszer
képviselőjének és követőjének bélyegezte. A kérdéshez hozzászólt Dinnyés Lajos
miniszterelnök is, aki egyházi személyekre hivatkozva Rotta közreműködésének
tulajdonította Mindszenty József kinevezését, amelyből arra következtetett,
hogy a volt nuncius kinevezése Mindszenty helyzetét akarja megerősíteni. Erre a
véleményre kontrázott rá Ortutay Gyula kultuszminiszter, aki az aktuális
körülmények között Rotta küldetését egyenesen Mindszenty mellett való
tüntetésnek minősítette.[202]
A miniszterelnök erre azt javasolta, hogy a személyi kérdést majd külön vessék
fel a Vatikánban, ha olyan megnyugtató válasz érkezik, amely lehetővé teszi az
apostoli vizitátor beutazását.[203] Érdemes feltenni a kérdést, hogy
mi állhatott annak hátterében, hogy a kormány egy ürügyet gyártott, és egy
újságcikkre hivatkozva az egész vizitáció ügyét megakasztotta. A kormány
elemezve a helyzetet reálisan felmérhette, hogy csak veszíthetnek a
vizitációval, és azt nem tudnák politikai céljaikra felhasználni, hiszen a
vizitátor testközelből tapasztalná meg az egyház sérelmes helyzetét, aminek
következtében elutasítaná a tárgyalások felvételét, és a megegyezés megkötését,
vagy azt a kormány által elfogadhatatlan feltételekhez kötné. Ezt erősítette
meg a korábban már idézett októberi jelentés is, és a Czapikkal folytatott
beszélgetés is világossá tette Révai számára, hogy a vizitáció ügye nem fogja
eredményezni Mindszenty eltávolítását. Kérdés persze, hogy az előbb említett
információk eljutottak-e, s ha igen, milyen formában a miniszterekhez. A
források szerint a vizitáció megakadályozása elsősorban Rajk előterjesztése
nyomán történt, azonban Rákosi Mátyás, illetve Révai József szerepe sem
elhanyagolható tényező. Rákosi szovjet vakációja ellenére is tudott telefonon
beszélni a miniszterekkel az ügyről, s talán személyesen is felkereshetett
közülük néhányat, mivel a minisztertanács ülésének napján már Budapesten
lehetett.[204]
A kérdésben azonban Révai szerepe tűnik a leginkább meghatározónak, aki
személyesen tárgyalt az érsekkel, és az elsők között szerzett tudomást a
Vatikán döntéséről. Pár gondolat erejéig
érdemes elidőzni Rákosi tervei és szándékai fölött is. A kommunista politikus
körülbelül Czapik hazaérkezése előtt pár nappal indulhatott el szovjet
vakációjára, így csak táviratban vagy telefonon értesülhetett az érsek útjának
részleteiről és eredményeiről. A Szovjetunióban töltött idő felveti annak a
kérdését, hogy Rákosi az üggyel kapcsolatban vajon egyeztetett-e Moszkvában a
szovjet pártvezetéssel, ennek azonban jelenleg semmi nyomát sem találni. Rákosi
szándékairól biztosat csak a szeptember 9-i találkozó jegyzőkönyvéből tudunk,
amelyben azt kérte az egri érsektől, hogy ha kérdezik, ismertesse a kormány
álláspontját a Mindszenty-kérdésről. A vizitáció terve a jelenlegi források szerint
ismeretlen volt előtte, és a Vatikánnal való taktikázás ekkor még nem merült
fel részéről. Czapik határozott álláspontja alapján, amelyben kifejtette, hogy
nem hajlandó még csak felvetni sem Mindszenty ügyét a Vatikánban, valószínűleg
nem is remélt sok sikert a római úttól a bíboros ügyében. Ezek alapján az
feltételezhető inkább, hogy Rákosi csak hazaérkezése után kezdett számolni a
Mindszenty-kérdés megoldásának diplomáciai lehetőségeivel. A Czapik által elért
eredmény ugyanis nem lehetett megfelelő neki, mivel az apostoli vizitátor
személye túl nagy kockázatot jelentett volna, és látogatásából számára több kár
származott volna, mint haszon. A vizitáció ügye azonban megmutatta számára azt
is, hogy a Vatikán, várakozásai ellenére, nyitottságot mutat, és talán ez adta
az ötletet számára, és bátorította őt fel arra, hogy a Szentszék zsarolásával
próbálja megoldani a Mindszenty ügyet. Ezt erősítheti meg az a megfigyelés is,
hogy az eddig fellelt forrásokban a vizitáció körüli tárgyalásokkal és
levélváltásokkal kapcsolatban Rákosi alig tűnik föl. Az előbbi fejtegetés
azonban csupán hipotézis, és a források hiányosságain alapszik. Rajk László külügyminiszter rögtön
a minisztertanács ülése után táviratban közölte Velics római követtel a kormány
álláspontját. A levél lényege az volt, hogy a magyar kormány szívesen látná a tárgyalásokat a kormány és a Vatikán között,
amelyhez azonban szükségesnek tartják, hogy a Vatikán cáfolja meg azokat a
hamis állításokat, amelyek az Osservatore
Romano október 10-i számában és a Vatikáni Rádióban a magyar kormánnyal és
Dinnyés Lajos miniszterelnökkel kapcsolatban megjelentek, mert ellenkező
esetben nem volna alapja a tárgyalásoknak. Ennek értelmében azt is közölte a
külügyminiszter, hogy az apostoli vizitátornak vízum nem adható ki.[205]
Rajk hamarosan egy következő rejtjeltáviratban még azt is hozzátette ehhez,
hogy kielégítő válaszlépés esetén a kormány újból állást foglalhat, s végül azt
kérte Velicsetől, hogy írja meg véleményét, és addig ne közölje a kormány
válaszát. A válaszlevél nagy bonyodalmat
okozott. Barankovics kidolgozott egy másik válaszlevelet,[206]
Velics László pedig válaszában próbálta meggyőzni a minisztert arról, hogy az Osservatore Romano cikkéből nem
olvasható ki a kormány által sérelmezett tartalom.[207]
A követ elsőként pontosította korábbi táviratát, amelyből hiányzott a vizitátor
tevékenységének pontos meghatározása, és tájékoztatta a minisztert, hogy a
vizitátor kiküldése nem jelenti a tárgyalások megkezdését, hanem szerepe
helyzetelemzés készítése és a tárgyalás lehetőségeinek felmérése lenne. Rajk
László 25-én küldött válaszában megerősítette Velicsnek a korábbi álláspontot.
Kijelentette, hogy az Osservatore Romano
október 10-i és 23-i cikkeit nem szabad lebecsülni, ugyanakkor helyesli a követ
azon megjegyzését, hogy a vizitátor ne tárgyalások megkezdésére, hanem a
megegyezéshez szükséges tájékozódás céljából jöjjön.[208]
Velics László ezután október 25-én közölte a kormány válaszát a római
nunciussal, aki azt továbbította a Szentszék Államtitkárságához. A Vatikán levelére
tehát két héten belül érkezett meg a válasz az Államtitkárságra. Közben az Osservatore Romano leközölt egy cikket,
amely pozitívumot is tartalmazott a magyar kormányról. A cikk azonban Velics
követ távirata szerint nem volt összefüggésben a kormány válaszlevelével, és
annak érkezése előtt íródott, amint ezt a Borgongini Duca nunciussal folytatott
megbeszélése is megerősítette.[209] A kormány válaszára végül csak
három hét után, 1948. november 12-én érkezett
válasz a Vatikánból, amikor a római nuncius személyesen kereste fel Velics
Lászlót. Borgongini Duca szóban közölte a szentszéki államtitkárság válaszát,
amelynek lényege az volt, hogy csak az Osservatore
Romano lap Nostre informazioni
rovatában megjelent hírek adják vissza a Szentszék hivatalos álláspontját, a
lap többi rovatában közölt hírekért pedig csak a szerkesztőség felelős, így a
magyar kormány panasza téves helyre lett irányítva.[210]
A nuncius ugyanakkor közölte a követtel azt is, hogy a Vatikán régóta „nagy
aggódással” nézi a magyarországi katolikus egyház és állam közötti viszonyt, és
sok panasz érkezik hozzá. Elsőként a földbirtokreform helyenként önkényes
végrehajtását említette, majd a katolikus lapok nehézségeit, a katolikus
egyesületek feloszlatását, a templomon belüli szentbeszéd ellenőrzését, a
körmenetek, zarándoklatok nehézségeit, az iskolák államosítását, s végül azokat
a híreket, amelyek hatvan letartóztatott katolikus papról szóltak. A nuncius
ezután közölte, hogy a pápa a vizitátort a felsorolt sérelmezett intézkedések
kivizsgálására küldené, közvetlen tájékozódás és jelentéstétel céljából. A
nuncius a pápa azon szándékát is kifejezésre juttatta, hogy az apostoli
vizitátort nem diplomáciai, hanem egyházi minőségben szándékozik küldeni. A
továbbiakban azonban azt is megjegyezte, hogy ha a magyar kormány nem engedné
meg, hogy a pápa helyszíni tájékozódásra egy küldöttjét delegálja, abban az
esetben az egyház elleni aktust kellene látni. A követ az egyértelmű
állásponthoz megpróbált mérséklő megjegyzéseket fűzni távirata végén. Ebben
kifejtette Rajk külügyminiszternek, hogy az a szándék, hogy a Szentszék az Osservatore Romano nem hivatalos
cikkeihez nem kíván hozzászólni, végeredményben sem azok helyeslését, sem az
azokkal való azonosulást nem jelenti. A követ szerint az Osservatore Romano új magyar vonatkozású cikkei a kiegyezés
lehetőségeit nyitva tartják, míg a kormány tervezett lépése, a vízum
megtagadása a Szentszéket ért sérelem miatt a továbblépést beláthatatlan időre
lehetetlenné tenné. A Szentszék válasza
végképp egyértelművé tette a kommunista vezetés számára, hogy a vizitáció nem
fog a bíboros ellen irányulni, hanem az elsődleges célja az egyház sérelmeinek
orvoslása, és a helyzet felmérése lenne, s így az apostoli vizitációt semmi
esetre sem tudnák saját céljaikra, Mindszenty bíboros lejáratására, és az
egyházzal való egyoldalú megegyezés kierőszakolására felhasználni. Rajk László ennek ellenére az
Államtitkárság válaszát követően, körülbelül egy héten belül,[211]
közölte Veliccsel, hogy a kormány azt tartaná célszerűnek, ha a vizitátor látogatása
a kormány jogos kifogásainak orvoslására, a megegyezés elősegítésére és
Mindszenty állam- és demokráciaellenes, az egyháznak is ártó magatartásának
kivizsgálására irányulna, mert „Mindszenty magatartása akadályozza a magyar nép
demokratikus fejlődését, békéjét és ő a magyar néppel szemben álló reakciós
elemek egyik fő mozgató ereje. Ezek a nyomós érvek szólnak a vizitátor jövetele
mellett, és a fenti alapon látogatása a magyar kormány szerint is feltétlenül
kívánatos lenne.”[212] Az említett események
következtében tehát az apostoli vizitáció ügye is holtpontra jutott, és a
vizitátor beutazása a gyakorlatban ellehetetlenült. A vizitáció kérdése ennek
ellenére azonban több alkalommal is felmerült hivatkozási alapként a későbbi
tárgyalások során, mint a Szentszék elismerését és a kormány korrektségét
bizonyító eszköz. A szentszéki választ
követő patthelyzetben több szálon haladtak előre az események.[213]
A kommunista pártvezetés, élén Rákosi Mátyással, feltehetően a vizitáció
ügyéből ötletet merítve a Szentszék zsarolásába és megfélemlítésébe fogott,
amellyel Mindszenty bíboros Rómába hívását akarták elérni. Rajk külügyminiszter
december folyamán Velics László követen keresztül próbálta a Szentszék elé
terjeszteni a Mindszenty ellenes vádakat, majd december 14-én pedig a bíboros
letartóztatására vonatkozó fenyegetést.[214]
A kulisszák mögött zajló diplomáciai lépésekkel párhuzamosan újabb gyalázkodó
sajtóhadjáratot indítottak a prímás ellen, amelyből nyilvánvalóvá vált küszöbön
álló letartóztatása.[215]
Bevetették a politikai rendőrséget is, és 1948. november 19-én letartóztatták
Zakar Andrást, a prímás titkárát.[216]
Czapik Gyula közben a kialakult helyzet miatt megbeszélést kezdeményezett egy
áthidaló megoldás érdekében. 1948. november 25-én a képviselőház alelnöki szobájában
Barankovics István jelenlétében egy gentleman agreement elfogadását javasolta
Révai Józsefnek, amellyel meg lehetett volna menteni az apostoli vizitációt,
valamint megakadályozni a bíboros elleni pert.[217]
Minden mentő kezdeményezésre azonban a kormány képviselői az Osservatore Romano cikkeivel hozakodtak
elő, és a december 2-i találkozón,[218]
valamint az egyházügyi hármas bizottság ülésén is megismételték a korábbi
álláspontot.[219]
Az elfogadott pontokban a hitegetés és a zsarolás motívumai keveredtek, amelyben
az apostoli vizitáció ügyét a kommunista politikusok a tárgyalási készség
bizonyításának gyenge eszközéül használták. A vizitáció
kérdését utoljára a bíboros letartóztatását követően létrejött január 4-i
találkozón a püspöki kar képviselői vetették fel, mert a tárgyalásokhoz
szükségesnek tartották a Szentszék közreműködését.[220] Dobi István és Rákosi Mátyás azonban
elvetették a püspökök javaslatát, és csupán egy római utazás lehetőségét
támogatták. Mindszenty bíboros ügye végül 1949. február 8-i életfogytiglani
elítélésével, a magyar katolikus egyház és a kommunista állam viszonyának
rendezése pedig 1950-ben a szerzetesek internálása után az egyházra
kényszerített megállapodással fejeződött be. Összegzés Az iskolaállamosítások után a holtpontra jutott helyzet
megoldására Czapik Gyula, a Demokrata Néppárt vezetői, és néhány jezsuita,
élükön Jánosi József és Kerkai Jenő jezsuita szerzetesekkel a további
veszteségek elkerülése érdekében a Szentszék bevonását szorgalmazták. A
kezdeményezéssel kapcsolatban a fellelt forrásokból megerősítést nyert, hogy az
apostoli vizitáció ügye a magyar katolikus egyház belülről jövő kezdeményezése
volt, és a kérdéssel kapcsolatban ki lehet zárni az állami befolyást. Az állami
vezetőkkel azok megkeresése ellenére a jelenlegi adatok szerint csak 1948.
szeptember 9-én találkozott Czapik Gyula, amelyen csak az a kérés fogalmazódott
meg Rákosi Mátyás részéről, hogy az érsek közölje Rómában a kormány
álláspontját. Az egri érsek a Szentszék bevonását egy apostoli vizitáció
keretében képzelte el, amely alapján majd a Szentszék dönti el, hogy érdemes-e
tárgyalásokat kezdeni a kormányzattal. Ez a szándék a Róma iránti hűségnek
egyértelmű bizonyítéka volt, amely ellentétben állt a nemzeti egyház
létrehozására irányuló állami törekvésekkel. Czapik Gyula a terv megvalósítása
érdekében 1948 őszén Rómába utazott, ahol az egyházpolitika minden befolyásos
irányítójával sikerült tárgyalnia. Az Országos Levéltár és a piarista levéltár
iratai alapján sikerült pontosan rekonstruálni az utazás eseményeit, az érsek
hagyatékában lévő iratok alapján pedig némileg pontosítani és tisztázni
lehetett az egyes szereplők véleményét, álláspontját, különösen Domenico
Tardini negatív megítélését. A fellelt forrásokból kibontakozott továbbá a
megegyezés politikájának világos érv- és gondolatrendszere, amely újabb
adatokkal szolgál a korabeli katolicizmus ezen irányzatának jobb megismeréséhez
is. Czapik Gyula tárgyalásainak azonban felemás sikere lett. XII. Pius
pápa elrendelte ugyan az apostoli vizitációt, azonban csak informatív
tárgyalásokra jogosította fel a bizottságot, és feltehetően az egész
kezdeményezéssel tesztelni akarta a magyar kormány szándékait. A lépés egyrészt
világos bizonyítéka volt annak, hogy a Szentszék nem zárkózott el olyan lépések
elől, amellyel a szovjet érdekszférába került egyházak helyzetén valamit is
javítani tudott, sikerét azonban jelentősen beárnyékolta a politikai helyzet és
a kommunisták egyre erősödő egyházellenes lépései. Az apostoli vizitáció ügye
végül meg is mutatta a magyar kormány egyházpolitikájának valódi arcát, ugyanis
a kormány, mérlegelve az apostoli vizitáció következményeit, ürügyet gyártva
elutasította a vizitátor beutazását, majd pedig megpróbálta felhasználni a
Szentszéket Mindszenty bíboros eltávolítására. Az
apostoli vizitáció ügye egyben tapasztalat is volt a kommunista politikusok
számára, amely hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1950-ben a diplomáciai
próbálkozások helyett a Vatikán megkerülésével és a szerzetesrendek
internálásával kényszerítették ki az állam és az egyház között a Szentszék
beleegyezése nélkül kötött egyoldalú megállapodást. (A tanulmány az OTKA NN-82307 sz. pályázat
támogatásával készült.) DOKUMENTUM A pápai Államtitkárságára benyújtott
Pro-memoria I. 1.Quod gubernium attinet: Magyarország
de facto orosz érdekszféra, kormányát Moszkva irányítja. Programjában van az
Egyház és állam teljes szeparációja. E célt azonban megelőzi: A. a kommunisták hatalmának megszilárdítása, B. a gazdasági berendezkedés és csak ezután következik C. a kulturális berendezkedés, benne az
Egyház felszámolása. A politikai és gazdasági céljuk előbbvaló, mert ezek
vitális érdekeik és a kulturális-vallási céljuk csak ezután következik. A
politikai és gazdasági téren nehézségeik vannak (a kommunista párton belüli
iránykülönbségek, a szociáldemokraták beavatkozása, a gazdasági termelés
megszervezése, az önálló parasztság letörése, etc, etc) A gubernium ezek miatt
szívesen hagyná az egyházi kérdés elintézését későbbre. Ezért hajlandó az
Egyházzal szemben kompromisszumra. Ez szándéka szerint időleges, mert uralmának
életét biztosnak gondolja. 2. Quod Eccl(esi)am attinet: E.
kezdettől (1945) fogva nyíltan ellenséges és offenzív volt a kormánnyal
szemben. Ennek okai voltak: A. A
jelen rezsimet rövid életűnek gondoltuk. Reméltünk a közeli háborúban,
legalábbis a megegyezésben, amely Magyarországot kiveszi az orosz
érdekszférából, a nyugatiakéba. E reményben vállaltuk az ellenségeskedést, a
veszteségeket a martiriumig, remélve utána a restitutis integrumot. B. Nyugatról ellenállást tanácsoltak. C. Úgy véltük, hogy a Szentszék
vonalvezetésünket helyesli, föltételeztük, hogy a kardinális nem tesz Róma
nélkül, ebben megerősített bennünket Hamvas püspök nyilatkozata. D. Ellenséges föllépéseink mindig
megokoltak voltak, mert valós gravamenekre támaszkodtak. Hiba volt azonban,
hogy föllépéseink sokszor nem voltak prudenter szükségesek, főhiba volt, hogy
föllépéseiket otthon, de külföldön is publikáltuk, amivel a revolúciós kormányt
arra késztettük, hogy presztízs okokból, hatalma erejének dokumentálására
ellenünk forduljon, és ellenünk retorziókat alkalmazzon. Ennek illustrálása: az
oroszok teljesen rágalmat hozva okul egyesületeink többségét (AC-t és
egyházközségi szervezeteinket kivéve) feloszlatták, továbbá iskoláinkat
elvették, ami a legnagyobb csapás. Kisebb sérelmek mindennaposak. Az actiozus
helyzet gyupontjában a kardinális áll, akivel szemben a gubernium gyűlölete
határtalan, hasonlókép a Püspöki Kar, mert a föllépések jelentős része nevében
történt. Való tény, hogy ez az ellenséges viselkedés az Egyház mellé, a
kardinális mögé állítja lélekben az ország nagy többségét. A kormány minden
élesebb ellenzéket (Sulyok- párt, Szoc-dem párt, Kisgazdák jobb szárnya,
Pfeiffer-párt) felmorzsolt és csak az Egyház az egyetlen, amelynek köpönyege
alatt az ellenzék hangot adhat. Ez a nagy tömeg azonban nem jelent komoly erőt.
Mert: A. Inkább politikai
tendenciájú. (Mária ünnepségek kapcsán letartóztatottak közt jelentékeny számú
provokáns volt.) B. E tömegek
eljönnek tüntetni, a kardinálisnak és szónokoknak tapsolni és ezzel vége.
Komolyan tenni képtelenek és terror hatása alatt nem is hajlandók. (Iskola
harcban ott voltak és másnap aláírták a szekularizáció követelését.) C. A bolsevista módszerben a tömegek nem
számítanak, elbánnak velük és napirendre térnek. II. Kérdés: folytatandó-e az a politika?
Avagy változtatnunk kell rajta?
Szerintem: nem folytatandó. Mert: A.
Az eredmény mutatja, négyévi tapasztalat igazolja, hogy nem vezet célhoz. Négy
év alatt rengeteget veszítettünk és még nagy veszteségeket várhatunk. B. Nyugat szívesen és bíztatóan nézi
ellenállásunkat, de nem segít és hátvédet nem ad. Nézi felőrlésünket. Pl. Orosz
jegyzék históriája.) C. Az egyházias
álláspont sem kívánja a teljes ellenségeskedést, hiszen belőle az Egyháznak
eddig is mérhetetlen kárai eredtek. D.
Háború esetére ez a politika az egyháziak és exponált hívek kiirtását,
kiirtással az orosz módszerben ezzel egyenlő rutének deportálását eredményezné.
Az eddig sikertelennek bizonyult ellenséges és gravaminális módszerünket,
mással kell fölcserélni. Nem behódoló, a kormányt pártoló módszer érdek, hanem
olyan eljárásmódot, amely a következő tulajdonsággal bír: A. a hit és erkölcs dolgaiban nem alkuszik. B. kerüli a harcot, ha az elkerülhető elvek sérelme nélkül.
Személyeket nem támad. C. kerüli a
politikát, a hit és erkölcs sérelme nélkül. D.
Sérelmes esetekben keresi a tárgyalást, és kompromisszumokat kér az erkölcsi
elvek sérelme nélkül. III. Ki initiálhatja ezt az új metodust? IV. Az eljárás konkrét módja: a Római Szentszék küldjön ki visitatort, 2 consultora
bekapcsolásával Magyarországra. Ez tanulmányozza a helyzetet közvetlenül,
tegyen a Szentszéknek jelentést és a továbbiakra előterjesztést. A siker miatt
fontos a visitator személye. Valamennyire ismernie kell a magyar helyzetet, a
kardinálistól függetlennek kell maradnia. Consultorai közül legyen egy, aki tud
magyarul, a többi consultor pedig tudjon németül, egyrészt hogy
tolmácsolhassanak, és mindent közvetlenül intézzenek. A visitator személyétől
sok függ. Szóba jöhet Ms. Rotta, Ms. Verolino, aki most a prágai nunciatúrán
van. Az utóbbit ajánlja, hogy Budapesten már uditore volt, a helyzet nem teljesen
ismeretlen előtte és Prágában már hasonló körülmények között tapasztalatokat
szerzett. (Szükséges megjegyeznem, hogy Ms. Verolinoval nem vagyok baráti
viszonyban, ajánlásom tehát csak tárgyilagos.) Consultorok közé ajánlom P.
Casari szervitát, aki most Olaszországban működik. Ő kb. tíz évig volt
secretarius a nunciatúrán, nem magyar, de perfekte beszél magyarul és igen
prudens, diszkrét és jó politikus. A visitator gondolatáról sem a guberniummal,
sem mással, senkivel nem tárgyaltam, de a helyzet ismeretében biztosra vehető,
hogy bejövetele, működése szabad lesz, úgy a helyi tényezőkkel, mint a
Szentszékkel szabadon érintkezhet. V. A visitatio közelebbi és távolabbi
célja: 1. Közelebbi cél, hogy a Püspöki Kar lehetővé tegye eddigi sikertelen
metodusa helyett, presztízs sérelme nélkül egy másik, okosabb metodusnak,
tárgyalásoknak útját. 2. Távolabbi
célja nem lehet konkordátum, hanem csak egy modus vivendihez hasonló,
tárgyalások útján előkészített és levélváltás útján (Szentszék-Gubernium, vagy:
Püspöki Kar - Gubernium) gixérozott helyzetrendezés. 3. Fölvetődik a kérdés, hogy a Gubernium hajlandó lesz-e ily quasi
modus vivendihez? A múltban történtek után és a jelen ismeretében igennel kell
válaszolnom. A. A múltban (1948 első
negyedében) a Gubernium kezdeményezett ilyen tárgyalást. Ennek azonban
előfeltételeket szabott, amelyeket a kardinális és a Püspöki Kar egy rész
nemvolt hajlandó teljesíteni, másrést a kardinális a Püspöki karon keresztül
olyan előzetes követelményekkel lépett föl, amelyeket a revolúciós kormányat,
presztizsének megőrése miatt nem vállalt. (l. 1. sz adnexumot) B. A Gubernium az egri érsekkel Rómába
való utazása előtt felvette az érintkezést és közölte vele, hogy még ma is
szeretné az Egyház és Állam közti jogviszonyt szabályozni. Ennek részleteit is
előtárta. Az egri érsek meghallgatta észrevétel nélkül a Gubernium
hajlandóságát és főbb pontjait az adnexum N 2-ben mellékeli. Erről elutazása
miatt lehetetlen volt a kardinálist informálnia. Ez is igazolja a Gubernium
hajlandóságát. 4. Fölvetődik a
következő kérdés: remélhető-e, hogy a Gubernium a modus vivendit betartja? Erre
nem lehet biztos választ adni. A Gubernium revolúciós és nem áll erkölcsi
alapon. Következéskép ezzel a lehetőséggel számolni kell, de lehetséges, hogy a
magyar egyház részéről is történik olyan, ami a modus be nem tartásának lesz
deklamálható. Még ebben az esetben is ajánlatos a modus vivendire törekedni, ha
valószínűnek látszanék be nem tartása. Ennek okai: A. a modus bizonyíték bent és kint, hogy az Egyház kész a békére. A
gubernium részéről be nem tartás esetén az actium nem érheti az Egyházat. B. A Gubernium aligha sérti a modust
azonnal és teljes egészében. Így a betartott pontok előnyeink lesznek és
sérelmeink részlegesek. C. Modus
nélkül a Gubernium teljes vonalon eljár az Egyház ellen és az mind ki lesz
szolgáltatva kényének. Ha modus lesz, ez legalább egy időre obstaculum lesz. D. A modus csak minus malum, a be nem
tartás lehetősége miatt, a malum majus az Egyház teljes és brutális letörése
lenne. E kettő közt kell választani. E.
A kultúrharc modus nélkül hamarabbra várható. Modus esetén ez elhalasztódik,
kitolódik. Márpedig: qui habet tempus… XXX Az
előadottakkal kapcsolatban kötelességemnek vélem reámutatni az alábbi
komplikáló momentumra is. Ms. Rogács kinevezése pécsi cum jure successionis
coadjutorrá a püspök és kormány előzetes értesítése nélkül történt. Bár a
Guberniumnak aligha van teljes igaza, mégis sérelmének tekinti és jegyzéket
intéz a Szentszékhez. Ez a helyzetet még jobban elmérgesítheti. Kapcsolatban
kettő kívánatos: A. a Gubernium ne
kapjon merev visszautasító választ, hanem azt, hogy e kérdés további
tárgyalások tárgyát képezheti. B.
Amíg a helyzet valahogyan nem tisztult, hasonló kinevezések ne történjenek, ha
ilyenek lennének folyamatban, függőben tartassanak. Különösen kerülendő, hogy
ily intézkedés történjék Bánáss püspökkel kapcsolatban. Jegyzetek [1] Czapik Gyula 1887-ben Szegeden született. A középiskolát a szegedi
piarista gimnáziumban végezte, majd Temesváron és Bécsben, a Pázmáneumban tanult
teológiát. 1911-ben az Augustineum növendéke volt, majd teológiából doktorált,
közben Horthy Miklós királyi szárnysegéd gyermekeinek nevelője. 1939. július
19-től veszprémi megyéspüspök lett, 1943. május 7-től pedig egri érsek.
1948-ban részt vett az egyház és az állam közötti tárgyalásokon, az iskolák
államosítása után, 1948 szeptemberében Rómában tárgyalt. 1950-ben közreműködött
az állam és a katolikus egyház megegyezésének előkészítésében. Grősz József
letartóztatása után, 1951-től a Magyar Püspöki Kar elnöke volt. 1956. április
25-én hunyt el Budapesten. Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk.: Diós István. I-XV. köt. Bp., 1993-2010.
(továbbiakban: MKL.) II. köt. 306-307. p. [2] Gergely
Jenő: A katolikus egyház Magyarországon. (1944-1971) Bp., 1985. (továbbiakban:
Gergely, 1985.) 74-75. p.; Uő: Magyar-szentszéki diplomáciai
kapcsolatok. (1920-1990) In: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata,
1920-2000. Szerk.: Zombori István. Bp.,
2000. (továbbiakban: Gergely, 2000.) 85-86.
p.; Salacz Gábor: A magyar
katolikus egyház tizenhét esztendeje. (1948-1964) München, 1988.
(Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae, 9.) (továbbiakban: Salacz, 1988.) 13-18. p.; Orbán József Gyula: Katolikus papok
békemozgalma Magyarországon, 1950-1956. Bp., 2001. (továbbiakban: Orbán, 2001.) 62-63. p.; Balogh
Margit: Mindszenty József. (1895-1975) Bp., 2002. (továbbiakban: Balogh, 2002.) 183-184. p.; Gyarmati György: A Mindszenty-ügy
„diplomáciai” rendezésének kudarca. In: Történelmi
Szemle, 2000. 1-2. sz. 69-90. p. (továbbiakban: Gyarmati, 2000.) [3] Salacz,
1988. 13-18. p. [4] Esty Miklós 1895-ben született Budapesten. Banktisztviselőként
dolgozott, majd a Földhitelintézet igazgatója lett. Szakmai tapasztalataival
segítette az Actio Catholica és a Szent István Társulat munkáját is. Az
Actio Catholica alelnöke volt. 1922-től
a magyar prímások ún. gentiluomoja is volt, és kiváló nyelvtudása,
emlékezőtehetsége és protokollismeretei miatt az egyházi főméltóságok külföldi
útjainál nélkülözhetetlen szolgálatokat tett. 1946-ban néhány napra őrizetbe vették,
s miután az ott töltött időről nem volt hajlandó beszámolni a prímásnak, a
későbbiekben Mindszenty nem vette igénybe szolgálatát. Esty ezután szembefordult
a prímással, és az állammal való megállapodás és együttműködés híve lett.
Világi pápai kamarási kitüntetést kapott. 1973-ban Budapesten hunyt el. A
magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949-1965 között. Dokumentumok.
I-II. köt. Szerk.: Balogh Margit.
Szeged-Bp., 2008. (továbbiakban: MKPKT.) 1330. p.; Petróci Sándor: Emlékek Pétery József püspökről. Bp., 1997.
85. p.; Mészáros István:
Egyháztörténelmi adalékok Esty Miklós hagyatékában. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2003. 1-2. sz. 112. p.; Magyar
Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.) M-KS [5] Salacz Gábor a feljegyzéseket
Magyarországon olvashatta. Salacz Szekfű Gyula tanítványaként a pécsi
egyetemről 1951-ben az Országos Levéltárba került, ahonnan hamarosan távoznia
kellett. Ezt követően haláláig üzemi raktárosként, illetve nyugdíjasként élt.
Kutatómunkája során sokat dolgozott az Országos Levéltár és a Prímási Levéltár
gyűjteményében. Adriányi Gábor: A
sorozatszerkesztő utószava. In: Salacz
Gábor: A főkegyúri jog és a püspökök kinevezése a két világháború
között. Bp., 2002. 233. p. A Prímási
Levéltár anyagában, a Szent István Társulat iratai között találhatóak Esty
Miklós hagyatékából származó iratok. Ezekről Mészáros
István előbb idézett cikkében adott áttekintő ismertetést. A cikk
hivatkozik egy naplóra, amelynek a bejegyzései 1947. június 5-én megszakadnak,
és csak 1956-ban kezdődnek újra. A Magyar Katolikus Lexikon Online kiadása (http://leveltar.katolikus.hu)
ugyanakkor a Prímási Levéltár hagyatékai között megemlít egy Esty Miklós útinaplója c. tételt. Ennek
lelőhelyét azonban a Prímási Levéltárban nem tudták beazonosítani, mivel az
internetes honlap nem a levéltár munkája. [6] MOL. FM.; MOL. M-KS [7] Jelentés. Budapest, 1948. október 8. –
MOL. FM. 60-81. [8] Magyar Piarista Rendtartomány Központi
Levéltára (továbbiakban: MPRKL.) N 1165. (= Albert István hagyatéka) 4. sz.
tétel, Római megbeszélések c.
dosszié. (továbbiakban: MPRKL. Czapik.) Ezúton szeretném megköszönni Koltai
András levéltárosnak, hogy a forráscsoportra felhívta a figyelmemet. A hagyaték
dokumentumai közül számos forrást közölt már: Balogh
Margit: Kötélhúzás a kulisszák mögött. In: Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon [9] Salacz,
1988. 11. p. [10] Balogh,
2008. 88. p. A kérdést részletesen elemzik a következő munkák: Mészáros István: Mindszenty és Ortutay.
Iskolatörténeti vázlat, 1945-1948. Bp., 1989.; Kovács Éva: A magyar oktatásügy története 1945 és 1956
között. A magyar közoktatás-politika ideológiai változásai. Bp., 2003.
(Kézirat. PhD-értekezés. ELTE BTK) [11] Gergely,
1985. 70. p. [12] Balogh,
2008. 92. p. [13] Gergely,
1985. 71. p.; Az iskolaállamosítási harc. – MOL. XIX-J-1-v-3-b. tétel (=
Külügyminisztérium. Ortutay Gyula titkársági iratai.) 3-4.; MPRKL.
Czapik-füzet. Ad nexum No. 3. [14] A Magyar Katolikus Püspöki Kar
tanácskozásainak története és jegyzőkönyvei. Szerk.: Beke Margit. Köln-Bp., 1996. (Dissertationes Hungaricae ex
historia Ecclesiae) (továbbiakban: MKPTJ.) 387-405. p. [15] Balogh,
2002. 182. p.; Fejérdy András:
Mindszenty portréja. In: Kommentár,
2006. 4. sz. 45-47., 52. p. [16] MKPTJ. 384. p. [17] Mészáros
István: Boldogasszony éve, 1947/1948. Mindszenty bíboros evangelizációs
programja. Bp., 1994. 174-188. p. [18] Gergely,
1985. 74. p. [19] Beke
Margit: Mindszenty József pasztorációs tevékenysége 1945-1948 között.
In: Vasi Szemle, 2005. 4. sz. 484-485.
p. [20] Balogh,
2002. 184. p.; Balogh, 2008. 92.
p. [21] Balogh,
2002. 183. p.; MKPTJ. 378. p. [22] Salacz,
1988. 14. p. Az elképzelést inspirálhatta Péterffy Gedeon levele,
amelyet 1948. június 24-én olvasott fel Mindszenty bíboros a püspöki
konferencián. Eszerint ugyanis a Szentszék álláspontja az volt, hogy sem a
diplomáciai összeköttetést nem szakították meg Magyarországgal, sem pedig a
magyar állam nem szakította meg hivatalosan a kapcsolatokat. A nuncius
visszatérésének azonban feltételei vannak, és garanciák szükségesek. MKPTJ.
384. p. [23] Hal’ko, Jozef: A csehszlovák szakadár katolikus
akció. Esztergom-Piliscsaba, 2004. (továbbiakban: Hal’ko, 2004.) [24] Salacz,
1988. 13. p. [25] Gergely,
2000. 85. p.; Tíz arckép. Szerk.: Saád
Béla. Bp., 1983. 125. p. [26] Salacz,
1988. 14. p. [27] Balogh
Margit: Kerkai Jenő. MKL. Online: http://lexikon.katolikus.hu
– 2010. április. [28] Salacz,
1988. 14. p.; MOL. FM. 84. [29] Gyarmati,
2000. 78. p.; Balogh, 2008. 92. p. [30] Salacz Gábor szerint Kerkai Jenő
javaslatára a prímás tudtával 1948 nyarán találkozó jött létre, amely azonban
eredménytelen volt, mivel az egyház képviselői kijelentették, hogy az
egyezménykötés az Apostoli Szentszék joga. Salacz szerint ezután merült fel a
jezsuiták részéről az egyházpolitikai helyzet megoldásának másik alternatívája,
amely a Szentszék bevonásával próbált volna előrelépni. A nyári találkozó
részleteinek leírása azonban sok hasonlóságot mutat a korábbi, április 16-i
találkozó részleteivel, ugyanakkor a tartalmi eltérések miatt a néhány hasonló
elem ellenére sem lehet azonosítani a szeptember 9-i megbeszéléssel. A nyári
találkozó kérdése a szakirodalomban sem tisztázott, és eddig nem sikerült
párhuzamos forrásokkal sem alátámasztani. A kétségeket erősítik, hogy a Czapik
Gyula a Szentszék Államtitkárságára benyújtott feljegyzésében csak a szeptemberi
találkozóról tesz említést, amely a kormány megkeresésére jött létre. Vö. Salacz, 1988. 13-14. p.; Balogh, 2008. 83., 90-93. p.; Balogh, 2002. 183-187. p.; Gergely, 2000. 85. p.; MPRKL.
Czapik-füzet. Ad nexum No. [31] MOL. XIX-J-1-v/2-c. tét. [32] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 3. [33] MOL. FM. 44. [34] MPRKL. Czapik. [35] Intesa semplice (egyszerű megegyezés):
a püspöki székek és a tábori püspökség betöltését szabályozó megegyezés a
Vatikán és Magyarország között. Klebelsberg Kunó
kultuszminiszter és Pietro Gasparri
bíboros államtitkár tárgyalásainak végeredményeként a felek megállapodtak
abban, hogy a Vatikán a kinevezéseket előzetesen megbeszéli a kormánnyal, a
kormány magánjellegű és politikai ellenvetést tehet a vatikáni jelölttel
szemben. Gergely Jenő: A
katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999. 24-26. p. [36] Pro memoria az 1948. szeptember 9-én
lefolyt megbeszélésről. – MPRKL. Czapik. [37] Balogh,
2002. 190. p.; Rákosi Mátyás:
Visszaemlékezések, 1940-1956. II. köt. Bp., 1997. 513-515. p.; Gyarmati, 2000. 73. p. [38] MOL. RM. 4., 5. [39] Vö. Gyarmati,
2000. 78. p. [40] Salacz,
1988. 14. p. [41] MPRKL. Czapik. [42] Gergely
Jenő: 1948 és az egyházak Magyarországon. In: Fordulat a világban és
Magyarországon, 1947-1949. Szerk.: Feitl
István – Izsák Lajos – Székely Gábor. Bp., 2000. 148-149. p. [43] Itt még legatus szerepel. Ezt a
tisztséget a korszakban általában azonban csak rendkívüli egyházi események
alkalmából alkalmazták, és mivel legtöbbször bíborost neveztek ki a tisztségre,
a pápa nagyrabecsülésének kifejezése volt. Bánk
József: Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Bp., 1958.
(továbbiakban: Bánk, 1958.) 70.
p. [44] MPRKL. Czapik. [45] MPRKL. Czapik. [46] Pázmány Péter által alapított
papnevelő intézet. MKL. X. köt. 703-707. p. [47] MOL. FM. 76. – Lepold Antal (Szentfülöp, 1880 – Bécs, 1971)
Csernoch János prímás titkára.
1920-ban a párizsi békeküldöttségben a katolikus egyházi ügyek szakértője. Az
érseki gyűjtemények elöljárója. 1946 és 1971 között a Pázmáneum rektora. MKL. VII. köt. 809. p. [48] Pl. „Az egyházi törvénykönyv 6
évenként kötelezővé teszi az ún. ad limina látogatást”. – MOL. FM. 60.; Peeter
van Gestel jezsuita nevét „Gesten” alakkal írják, a pápát „XIII. Piusz”
néven említik, Lepold helyett „Leopold” név szerepel. MOL. FM. 70., 64., 74. [49] Péterffy Gedeon (Bp., 1912 – South
Bend, 1993.) esztergomi egyházmegyés pap. 1936-ban szentelték pappá. Rómában az
Angelicum Egyetemen tanult, majd egyetemi lelkész és a Központi Papnevelő
Intézet vicerektora lett. 1946-tól a magyar püspöki kar római ágense, 1947-től
pedig a Pápai Magyar Intézet igazgatója. 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett
le. MKL. X. köt. 901. p. A magyar ágensek működése 1607-től mutatható ki. A
Monarchia felbomlását követően a szentszéki magyar követség kánonjogi
tanácsosai, majd a Pápai Magyar Intézet rektorai lettek a magyar püspöki kar
hivatalos római ügyintézői. A tisztség történetét ismerteti: Tusor Péter: A magyar püspökök első római ágensei. In: Vigilia, 2002. 5. sz. 338-342. p. [50] Mester István (Kassa, 1917 – Róma,
1984) egri egyházmegyés pap, egyházjogi doktor. 1941-ben szentelték pappá, majd
teológiai tanár és érseki szertartó. 1947-ben római tanulmányokat kezdett, de
végül nem tért vissza Magyarországra. A római magyarok lelkésze lett. 1954-től
a Zsinati (később Papi) Kongregáció tisztviselője. 1964-től a Szent István
Zarándokház elnöke. Sokat tett a magyar papság megsegítésére. MKL. VIII. köt.
994. p. [51] MOL. FM. 74. [52] Salacz,
1988. 14. p. [53] A piarista rend generális kúriája a
Piazza Navona közelében a Piazza dei Massimi 4. szám alatt a San Pantaleo
templom mellett található. [54] Salacz,
1988. 14. p. [55] Robert Leiber (1887-1967) német
jezsuita szerzetes. 1923-24-ig Ludwig von Pastor munkatársa volt a
pápaságtörténet megírásában. 1924 és 1958 között Eugenio Pacelli személyi
titkára. MKPKT. 1348. p.; Diccionario Histórico de [56] MOL. FM. 69. [57] Salacz,
1988. 14-15. p. [58] Fejérdy
András: XII. Piusz és a magyar 1956. In: Katolikus Egyház, 1956.
Szerk.: Szabó Csaba. Bp., 2007.
65. p.; Érszegi Márk Aurél:
XII. Piusz személye és pápasága. In: Vatikáni
Figyelő, 2009. március 2. Online: http://vatikanifigyelo.freeblog.hu/categories/xii_piusz/
– 2009. október 30. [59] Gárdonyi
Máté: Túlélés – együttműködés – ellenállás. A katolikus egyház
stratégiái a „népi demokráciákban”. In: Felekezetek, egyházpolitika, identitás
Magyarországon és Szlovákiában 1945 után. Szerk.: Balogh Margit. Bp., 2008. 154. p.; Stehle, Hansjakob: Geheimdiplomatie im Vatikan. Die Papste
und die Kommunisten. Zürich, 1993. [60] MOL. FM. 57. [61] MOL. FM. [62] Myron C. Taylor (1874-1959),
1939-1950-ig Roosevelt és Truman elnök személyi képviselője a Vatikánban. 1950
és 1952 között Truman elnök különleges misszióval megbízott képviselője. A II.
világháború alatt jelentős embermentő tevékenységet végzett. The Truman
Library. Papers of Myron C. Taylor. Online: http://www.trumanlibrary.org/hstpaper/taylor.htm
– 2009. október.; The New Encyclopaedia Britannica. Ed.: Gwinn, Robert P. Chicago, 1991. XI.
590. p. [63] Francis Spellman (1889-1967) New
York-i bíboros érsek. Római tanulmányai idején jó barátságba került a Szentszék
vezető tisztségviselőivel, többek között Francesco Borgongini Ducával, a
Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárával, Domenico Tardinivel és
Giuseppe Pizzardoval. 1924 és 1935 között beosztott az Államtitkárságon.
Münchenben életre szóló barátságot kötött Eugenio Pacellivel, aki 1932-ben két
barátja, Duca és Pizzardo közreműködésével szentelte püspökké. 1939-ben lett
New York-i érsek, és az Amerikai Fegyveres Erők katonai vikáriusa. 1946-ban
Mindszenty Józseffel együtt XII. Piusz pápa bíborossá kreálta. A
Vatikánban nagy befolyással rendelkezett, harcos antikommunista felfogásával
támogatta a Szovjetunió elleni harcot. The Cardinals of the Holy Roman Church.
Biographical Dictionary. (1903-2009) Online: http://www.fiu.edu/~mirandas/bios-s.htm
– 2009. október.; Gannon, Robert I.:
The Cardinal Spellman story. London, 1962. 66-89.,
338-358. p.; Cooney,
John: The American Pope: The
Life and Times of Francis Cardinal Spellman. New York, 1984. 333. p.; Annuario Pontificio, 1948/56. [64] Domenico Tardini (Róma, 1888 – Róma,
1961) 1935–1937-ig volt szubsztitutus. 1937-től a Rendkívüli Egyházi Ügyek
Kongregációjának titkára lett, ezzel egyben az Államtitkárság első, rendkívüli
ügyekkel foglalkozó osztályának a vezetője, azonban a pápa nem nevezte ki bíboros
államtitkárnak. 1958-ban lett előbb Pro-Segretario di Stato, majd pedig
Segretario di Stato, azaz bíboros államtitkár. Somorjai Ádám: „Az igazság szabaddá tesz titeket”. Adriányi
Gábor Ostpolitik-monográfiája kapcsán. In: Magyar
Egyháztörténeti Vázlatok, 2007. 1-2. sz. (továbbiakban: Somorjai, 2007.) 224. p.; Bánk,
1958. 61. p.; MKPKT. 1376. p. [65] A
jelentés hozzáteszi még, hogy „ő nagyon bejáratos Barbettához, híreket visz
neki, és kap is tőle híreket, amelyekkel a hercegprímást táplálja. A vatikáni magyar
sajtó és magyar nyelvű rádió teljesen Péterffy kezébe ment át, ugyanis Mócsy
nevű jezsuitát visszahelyezték Magyarországra, és ő, valamint Gallus jezsuita Péterffynek biztosították ezeket a
hírközlő szerveket. Egyébként Péterffy a Zakar–Boér féle fiatal és jó képességű
papi generációhoz tartozik.” MOL. FM. 79. [66] Giovanni Battista Montini (Concesio,
1897. – Castel Gandolfo, 1978.) 1922-ben lépett a Szentszék szolgálatába,
1924-től az Államtitkárság munkatársa. 1937-1952-ig szubsztitutus, 1952-1954-ig
Pro-Segretario di Stato. 1954-től milánói érsek, 1958-tól bíboros. 1963-ban
pápává választották. MKPKT. 1358. p. A szubsztitutus az Államtitkárság második,
rendes ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője. A tisztséggel kapcsolatban
Somorjai Ádám hívta fel a figyelmet egy pontatlanságra. 1948 szeptemberében
Montini és Tardini nem egyszerre voltak szubsztitutusok. A tisztséget ekkor
Montini töltötte be, Tardini pedig a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának
titkára volt. Somorjai, 2007.
224. p.; Bánk, 1958. 61. p. [67] MOL. FM. 79-80. [68] Giulio Barbetta (1890 – 1976.) római
egyházmegyés pap. 1915-ben szentelték pappá, 1938-1957-ig a Vatikáni
Államtitkárság alkalmazottja, 1954-1957-ig a kelet-európai ügyek intézője,
1957-től a Szent Péter Bazilika kanonokja, 1962-től c. pharani püspök. MKPKT.
1320-1321. p. [69] Az Államtitkárság az egyházpolitika
legfőbb irányító szerve, élén a bíboros államtitkár állt, akinek hivatala a
pápa halálával megszűnt. X. Pius pápa reformja nyomán 1948-ban az
Államtitkárság három osztályra oszlott. Az első osztály a rendkívüli
egyházpolitikai ügyek előkészítésével foglalkozott, amelyeket döntésre a
hasonló nevű kongregáció elé terjesztettek. Vezetője a Rendkívüli Egyházi Ügyek
Kongregációjának titkára volt. A második sectio a rendes ügyekkel foglalkozott,
s ide tartozott az egyházi és világi kitüntetések adományozása is. Élén a
bíboros államtitkár helyettese állt, a szubsztitutus. A harmadik sectio a
különböző kongregációktól küldött brévék kiadásával foglalkozott, amelynek élén
a bréve kancellár állt. Az Államtitkárság X. Pius reformja után szerves
kapcsolatba került a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjával, és összeolvadt
a Brévék Titkárságával. Bánk,
1958. 61. p. (CIC. 1917. 263. kánon.) [70] Salacz,
1988. 15. p. [71] MPRKL. Czapik-füzet [72] MOL. FM. 62. [73] Salacz,
1988. 15. p. [74] Annuario
Pontificio, 1948/785. [75] A jelentés szerint Champini a
budapesti nunciatúrán volt uditore. Ezt a nunciatúra iratai egyelőre nem
erősítik meg. Vö. Mrkonjic, Tomislav:
Archivio della nunziatura apostolica in Ungheria. (1920-1939) In: Az Apostoli
Szentszék levéltárai és Magyarország. (15-20. század) Szerk.: Platania, Gaetano – Sanfilippo, Matteo – Tusor
Péter. Bp.-Róma, 2008. 265-271. p. (továbbiakban: Mrkonjic, 2008.) [76] Annuario
Pontificio, 1948/783. [77] Annuario
Pontificio, 1949/871. [78] MPRKL. Czapik. [79] A római magyar követség a Porta Pia
mellett a Via Villini 14. szám alatt működött, s most is ott található. [80] Velics László (Drezda, 1890. – Kál,
1953.) 1912-től diplomata. 1921-1935-ig müncheni főkonzul. Szolgálata során
személyes ismeretségbe került Eugenio Pacelli pápai nunciussal. 1935-39-ig a
genfi népszövetségi képviselet vezetője és egyben svájci követ. 1939-1944-ig
athéni követ. A háború után azon kevés régi követ egyike volt, akit átvett az
új kormányzat. 1947 szeptemberétől 1949 áprilisáig római követ, és egyben a
vatikáni követet is helyettesítette. 1948. február 28-án XII. Piusz pápa
magánkihallgatáson fogadta. A Mindszenty-ügy diplomáciai rendezésére tett
kísérletek idején a kormány képviselője volt a Szentszék felé. A
Mindszenty-pert követően 1949. április 25-én felmentették követi megbízatása
alól, és augusztusban nyugdíjazták. 1950-ben kitelepítették Kálra, ahol
1953-ban halt meg. MKPKT. 1380. p.; Hidas
I. Péter, Kilátás a követségről: Velics
László Görögországban 1939-44, Múlt és Jövő 2005/2, 40.; Károlyi Mihály levelezése V., 1945-1949.,
szerk. Hajdú Tibor, Litván György, Napvilág Kiadó, Bp.,
2003. 495., 576., 615., 616., 715-716.; Károlyi
Mihály levelezése VI., 1949-1955., szerk. Hajdú
Tibor, Litván György,
Napvilág Kiadó, Bp., 2008. 474-476.; Orbán,
2001. 240. p. [81] Velics Lászlóné első férje Ferenczi
Imre szociológus, szociálpolitikus volt, 1919-től Genfben éltek, ahol Ferenczi
a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál dolgozott. Első házasságából született fia, Ferenczi
Edmond 1946-1948-ig Magyarország UNESCO képviselője volt, aki több
titkosszolgálat, és feltételezhetően Rajk László személyes ügynöke is volt.
Velics Lászlóné, férje halála után, feleségül ment Velicshez, és igyekezett
rábírni férjét, hogy 1945 és 1947 után is maradjon meg diplomáciai szolgálatban.
Károlyi Mihály levelezése V., 616.,
715-16, 759. [82] MOL. FM. 77. [83] MOL. FM. 70-71. [84] MOL. FM. 69. [85] Salacz,
1988. 15., 17. p. [86] A piarista levéltárban Czapik Gyula
már említett füzetében kézírással megtalálható a pro memoria magyar szövege, az olasz fordítás gépelt változata
pedig be van ragasztva mellé. (Megjegyzés: A dokumentum szövegét csak az Egyháztörténeti Szemle internetes
kiadásában tettük közzé. – A Szerk.) A
pápának benyújtott dokumentumról közölt már információkat Salacz Gábor Esty
Miklós naplójára hivatkozva. Esty feljegyzésében azonban több, az eredeti
dokumentumban nem szereplő értékelés, és kiegészítés is megjelenik, amelyek az
eredeti forrás fényében egyértelműen utólagos hozzátoldásoknak minősülnek. A
két forrást összehasonlítva az is megállapítható, hogy a beadvány eredeti
szövege sokkal diszkrétebb és óvatosabb, mint ahogy azt Esty verziója
bemutatta. Salacz, 1988. 16. p.; MPRKL. Czapik-füzet. [87] MOL. FM. 64., 65. [88] MPRKL. Czapik-füzet. [89] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 2. [90] Salacz,
1988. 16. p. [91] Salacz,
1988. 16. p. [92] MOL. FM. 64. [93] Gondolatok a római útra. – MPRKL.
Czapik. [94] Bánk,
1958. 70-73. p. Ez később megerősítést is nyert a római nuncius részéről. Vö.
Velics László rejtjeltávirata, 1948. november 12. – MOL. RM. 35. [95] Molnár
Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon. I. (1572-1647) Bp.,
2002. (továbbiakban: Molnár, 2002.) 122-123.
p.; Uő: A Szentszék és a hódoltsági
missziók. In: Vigilia, 1999. 7. sz.; Somorjai Ádám: A magyarországi
szerzetesrendek apostoli vizitációja 1927-1935. Pannonhalma, 2008. (Rendtörténeti
Füzetek 13.) (továbbiakban: Somorjai,
2008.) 113. p. [96] A legfontosabb kongregációk egyike,
amelynek prefektusa maga a pápa volt. Az egyházmegyék legfőbb felügyeleti
szerve. Feladatai közé tartozott a püspökök ötéves jelentésének
felülvizsgálata, és szükség esetén a vizitáció elrendelése. A kongregáció
feladata volt a püspöki kinevezések, egyházmegyék létesítésének előkészítése,
amellyel kapcsolatban, ha az adott ország kormányával is tárgyalni kellett,
akkor a kinevezést a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjával közösen
készítette elő. Bánk, 1958. 50.
p. [97] Vö. Somorjai,
2008.; Molnár, 2002. [98] Az apostoli vizitáció történetét
amerikai példákkal kiegészítve részletesen elemzi: Beal, John P.: The apostolic visitation of a diocese: a
canonico-historical investigation. In: The
Jurist, 1989. Nr. 2. 348-395. p. [99] Adriányi
Gábor: A katolikus egyház története a 20. században Kelet-, Közép-Kelet- és Dél- Európában. Bp., 2005.
(továbbiakban: Adriányi, 2005.) 274-275.
p. [100] Morley,
John F.: Vatican diplomacy and the Jews during the Holocaust, 1939-1943.
New York, 1980. (továbbiakban: Morley,
1980.) 149. p.; Alexander, Stella:
Church and State in Yugoslavia since 1945. Cambridge, 1979. 21. p. [101] Morley,
1980. 149. p.; Adriányi, 2005. 275.
p. [102] Angelo Rottát 1945. április 4-én a
SZEB utasítására az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiutasította Magyarországról. A
Szentszék ennek ellenére de jure létezőnek tartotta a diplomáciai kapcsolatokat.
Több kísérlet is történt a diplomáciai kapcsolatok rendezésének érdekében. Gergely, 2000. 75-83. p. [103] Angelo Rotta (1872-1965) szentszéki
diplomata, thébai c. érsek. 1930-1945-ig budapesti nuncius volt. 1944-ben
mindent elkövetett a zsidók deportálásának megakadályozásáért. Több ezer
menlevelet bocsátott ki, számos budapesti ház zsidó lakóit helyezte pápai
védelem alá. 1945. április 4-én a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiutasította
Magyarországról. A holokauszt Magyarországon. Online: www.holokausztmagyarorszagon.hu
– 2009. október; Mrkonjic, 2008.
270. p.; MKPKT. 1367. p. [104] Gennaro Verolino (1906- 2005)
szentszéki diplomata, c. korinthusi érsek. 1932-től Kolumbiában, 1939-től
Portugáliában volt diplomáciai beosztásban. 1942 és 45 között Magyarországon
Angelo Rotta mellett volt uditore, és aktívan részt vett a nuncius embermentő
tevékenységében. A háború után rövid ideig az Államtitkárságon dolgozott, majd
a prágai nunciatúrára került, amelyet Saverio Ritter nuncius betegsége miatt
1949-ig ő irányított. Mrkonjic,
2008. 270. p.; Hal’ko, 2004. 2004.
46. p. [105] Giuseppe Casari 1879-ben a bolognai
egyházmegyéhez tartozó Budrióban született. 1903-ban szentelték pappá,
1928-1935-ig a magyar szervita rend tartományfőnöke. Kiváló német és magyar
nyelvtudása miatt az apostoli nunciusok húsz éven át, 1921 és 1941 között
vették igénybe szolgálatait, naponta segítette őket munkájukban. 1941-ben Rómába hívták. Somorjai Ádám: Adalékok a magyarországi bencések apostoli
vizitációjához és reformjához. In: Magyar
Egyháztörténeti Vázlatok, 2007. 1-2. sz. 162. p., 3. sz. jegyz.; Mrkonjic, 2008. 271. p. [106] MPRKL. Czapik-füzet. [107] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 2. [108] MPRKL. Czapik-füzet. Vö. Esty Miklós
feljegyzése. Salacz, 1988. 16. p. [109] Az jelentés szerint a pápai audiencia
előtti napon, azaz 1948. szeptember 28-án futott be Czapikhoz Bánáss püspök egy
bizalmas levele, amelyben arról az értesüléséről írt, hogy a prímás Géfin Gyula
szombathelyi kanonokot akarja melléje helyeztetni, mint koadjutort. Czapik
ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Bánáss személye mellé való helyezése
megnehezítené a jövőbeni helyzet tisztázását, és azt a látszatot keltené
Magyarországon a kormány előtt, hogy a prímás mindent keresztül tud vinni a Szentszéknél.
Ez pedig a kérdések nyugvópontra kerülése szempontjából végzetes is lehetne.
MOL. FM. 67., 68. [110] A tiltakozás csatolt szövegének
befejezése eltér attól a szövegtől, amit a püspöki kar jegyzőkönyvében idéztek.
A befejezés szövege hosszabb és erélyesebb hangvételű. Vö. MKPTJ. 354-355. p. [111] Vö. MPRKL. Czapik-füzet. [112] Annuario
Pontificio, 1948/731. [113] Annuario
Pontificio, 1948/746. [114] MOL. FM. 78. [115] Az audiencia tényét közölte: Osservatore Romano, 1948. október 1. 1.
p. (Nostre informazioni c. rovatban.) [116] MOL. FM. 68., 69. [117] MPRKL. Czapik-füzet. [118] Gergely Jenő szerint a pápa
ragaszkodott Rotta személyéhez. Gergely,
2000. 86. p. [119] MPRKL. Czapik-füzet. [120] Salacz,
1988. 17. p. [121] MOL. FM. 65., 68., 69. [122] MOL. FM. 65., 74. [123] MOL. FM. 57., 64., 65., 66. [124] MPRKL. Czapik. [125] MOL. FM. 64. [126] Annuario
Pontificio, 1948/785. [127] Annuario
Pontificio, 1949/802. [128] MOL. FM. 66. [129] MOL. FM. 63. [130] Salacz,
1988. 17. p. [131] MPRKL. Czapik-füzet [132] MOL. FM. 62. [133] MOL. FM. 69. [134] Giuseppe Sette rövid ideig volt a
budapesti nunciatúra munkatársa 1932-ben, majd hamarosan Berlinbe helyezték át.
Montini jelöltjei között az összefoglaló jelentés megemlített egy Secchia nevű
diplomatát is, aki a jelentés szerint nagyon jó viszonyban volt Rottával,
valamint tagja volt a Ritter vezette székely vizitációnak is 1942-ben, azonban
1948-ban már nem volt diplomáciai beosztásban. Secchia nevű diplomata azonban
nem szerepel Mrkonjicnál. Vö. Mrkonjic,
2008. 271. p.; MOL. FM. 66. [135] MPRKL. Czapik-füzet. [136] Salacz,
1988. 17. p. [137] MOL. FM. 62. [138] MOL. FM. 67. [139] MOL. FM. 78. [140] Jean Baptiste Janssens (Mechelen, 1889
- Róma, 1964.) belga származású jezsuita szerzetes, egyházjogász. 1946-től a
jezsuita rend generálisa. 1949-ben megjelent híres írása, az Instrukciók a Szociális Apostolsághoz a
társadalmi kérdésekben való elköteleződés programját hirdette meg a jezsuita
rend számára. DHCJ. II/1690-1696. p. [141] Annuario
Pontificio, 1949/699. [142] Salacz, 1988.
17. p. [143] MOL. FM. 78. Salacz szerint fél óráig
tartott a megbeszélés. Vö. Salacz, 1988.
18. p. [144] MOL. FM. 69. [145] Tardini véleményére tett
megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet. [146] Salacz szerint Tardini kijelentette,
hogy a kommunista rendszer hamarosan magától össze fog omlani. A követendő
útnak pedig a vértanúság útját határozta meg. „Menjenek haza és legyenek vértanúk.”
Salacz, 1988. 18. p. [147] Tardini véleményére tett
megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet. [148] A pro memoria előtti jegyzetek. –
MPRKL. Czapik-füzet. [149] Uo. [150] Tardini véleményére tett
megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet. [151] MOL. FM. 58., 65, 66., 74. [152] Francesco Borgongini Duca (1884-1954)
szentszéki diplomata. 1906-ban szentelték pappá. 1921-1929-ig a Rendkívüli
Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára. Az 1929-es lateráni szerződések egyik
előkészítője, majd 1929-1953-ig a Szentszék olaszországi nunciusa. MKPKT. 1324.
p. [153] MOL. FM. 66.; Rejtjeltávirat, 1948.
október 11. – MOL. RM. 10. [154] Annuario
Pontificio, 1949/692. [155] MOL. FM. 78. [156] MOL. FM. 77. [157] MOL. FM. 77. [158] Annuario
Pontificio, 1953/ 777. [159] Annuario
Pontificio, 1949/766. [160] MOL. FM. 77. [161] Németh
László: Mindszenty József és a Santo Stefano Rotondo. (1947-1948.) In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2006/1-2.
sz. (továbbiakban: Németh, 2006.)
I/183. p. [162] Annuario
Pontificio, 1949/922. [163] Annuario
Pontificio, 1948/49.; MOL. FM. [164] Németh,
2006. I/170-192. p. [165] Németh,
2006. II/173-178. p. [166] Németh,
2006. II/179. p. [167] Mihalovics Zsigmond (1889- 1959) az Actio
Catholica igazgatója, kanonok. 1936-tól részt vett az 1938-as
Eucharisztikus Kongresszus előkészítésében és megrendezésében. 1948-ban
letartóztatása elől emigrált. [168] MOL. FM. 71-72. [169] MOL. FM. 77. [170] Magyary Gyula (Szolnok, 1901. - Róma, 1988.) 1929- 40. között a
Pázmáneum vicerektora volt. 1943-71. között a Propaganda Fide egyetem tanára, a
jogi kar dékánja és a Rota Romana ügyvédje volt. MKL. VIII. köt. 514-515. p. A
jelentés megjegyzi, hogy Magyary „a háború alatt érkezett Rómába, amikor is a
casertai angol parancsnokság küldte Olaszországba azzal a feladattal, hogy a
Vatikánon keresztül készítse elő Olaszország kiugrását”. [171] MOL. FM. 71. [172] MOL. FM. 78. [173] MOL. FM. 79. [174] Fabian Flynn, passzionista szerzetes,
amerikai tábori lelkész. 1945-ben ő adta át a Szent Jobbot Witz Béla érseki
helytartónak. Ruffy Péter: Magyar
ereklyék, magyar jelképek. Bp., 1988. 9. p. [175] Pro memoria. Egyéb ügyek. – MPRKL.
Czapik. [176] MOL. FM. 72-73. [177] Annuario
Pontificio, 1948/44. [178] MOL. FM. 79. [179] MOL. FM. 57. [180] MOL. FM. 74. [181] Gyarmati,
2000. 78. p.; Balogh, 2002. 191.
p.; Gergely, 1985. 74. p. [182] Ezt a lépést Esty említi meg a pápának
átadott pro memoria ismertetésében, azonban ő is csak a harmadik lépésben
látott erre lehetőséget. Vö. Salacz,
1988. 16. p.; vö. Balogh, 2002. 191.
p. [183] Orbán,
2001. 63. p. [184] Somorjai
Ádám – Zinner Tibor: Majd halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József
élettörténetéhez. Bp., 2008. (továbbiakban: Somorjai-Zinner,
2008.) CD-melléklet 9. dokumentum, 29-30. p. [185] Gyarmati,
2000. 84. p.; Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Oroszország és a
Nyugat között. Bp., 1995. 374. p. [186] MOL. FM. 75., 76., 83. [187] MOL. FM. 57. [188] Vö. MOL. FM. 60-84. [189] Balogh,
2002. 192. p. [190] Szabad
Nép, 1948. október 9. 1. p. [191] Osservatore
Romano, 1948. október 10. 2. p. [192] Rejtjeltávirat, 1948. október 11. –
MOL. RM. 10. [193] MOL. FM. 83-85. [194] MKPTJ. 409. p. [195] Péterffy Gedeont Velics László
tájékoztatta a lépésről. Somorjai-Zinner,
2008. 104. sz. dokumentum, 2. sz. jegyz. CD-melléklet, 34. p. [196] A római követen keresztül történő
értesítést Czapik javasolta Tardininek. Vö. Tardini véleményére tett
megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet. [197] MKPTJ. 409. p. [198] Somorjai-Zinner,
2008. CD-melléklet, 9. sz. dokumentum, 29. p. [199] MOL. RM. 16. [200] MOL. FM. 85-86. [201] Jegyzőkönyv a minisztertanács zárt
üléséről, 1948. október 22. Somorjai-Zinner,
2008. 29-30. p. [202] A jelentésekből elvileg ismert lehetett
volna számukra, hogy először Gennaro Verolinot akarták kinevezni, és Rotta
kinevezésének semmilyen barátságtalan vonatkozása nem volt. MOL. FM. 57. [203] Somorjai-Zinner,
2008. 31. p. [204] Rákosi október 22-én este már
valószínűleg Budapesten tartózkodott. Vö. Rákosi elvtársat táviratban üdvözölte
az Egységes Paraszt Ifjúság Országos Szövetsége. In: Szabad Nép, 1948. október 9. 7. p.; Rákosi Mátyás háromhetes
pihenését töltötte a Szovjetunióban. In: Szabad
Nép, 1948. október 23. 4. p. [205] Rajk László rejtjeltávirata, 1948.
október 22. – MOL. RM. 15/a. [206] MOL. RM. 14. [207] Velics László rejtjeltávirata, 1948.
október 23. – MOL. RM. 15/b. [208] Rajk László rejtjeltávirata, 1948.
október 25. – MOL. RM. 16-17. [209] Velics László rejtjeltávirata, 1948.
október 29. – MOL. RM. 18. [210] Velics László rejtjeltávirata, 1948.
november 13. – MOL. RM. 35. [211] A pontos dátum nem ismert. Velics
László 1948. november 22-től december 10-ig tartózkodott Magyarországon. MOL.
XIX-J-1-j Vatikán -IV-14., és a levélben szereplő meghívás alapján a levél
valamikor 1948. november 13. és 22. között íródhatott. [212] MOL. RM. 36. [213] Az eseményeket részletesen elemzi: Gyarmati, 2000. 79-85. p. [214] MOL. RM. 62-63., 64- [215] Gyarmati,
2000. 79. p. [216] Gyarmati,
2000. 79. p.; Gergely, 1985. 76.
p. [217] MOL. RJ. 31. Az érseknek a
megbeszélést követően Barankoviccsal és Jánosi Józseffel folytatott
beszélgetését ld.: MOL. FM. 111-113. [218] Gyarmati,
2000. 80. p.; Balogh, 2002. 199. p.; MOL. RJ. 45.; MOL. RM. 41. [219] Gyarmati,
2000. 81-82. p.; MOL. RJ. 51., 53. [220] MKPKT. 44-47. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |