A Debreceni Egyetem Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhelye, a Tiszántúli Református Egyházkerület Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézete, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2006. november 17‑18-án Medgyesi Pál munkásságával foglalkozó konferenciát rendezett, amelynek anyagából készült a most ismertetésre kerülő – a Könyv és Könyvtár c. folyóirat 2007. évi különszámaként is közzétett – kötet. Az utóbbi években ez a második olyan kötet, amely kifejezetten Medgyesi Pál munkásságával foglalkozik.[1]

A gyűjtemény címe sejteti a célt, amelyet az előszóban fogalmaznak meg a szerkesztők, Bán Imre szavait idézve: „Meggyőződésem, hogy a magyar művelődés- és irodalomtörténetnek Medgyesi Pál iránt még törlesztendő adósságai vannak.” E megállapítás jelentőségét Luffy Katalin nyitótanulmánya (Medgyesi Pál és a magyar puritanizmus. Historiográfiai áttekintés a kezdetektől az 1980-as évekig) világítja meg igazán, amely összegzi a 17. századtól kezdve a Medgyesi-recepciót, kiemelve azokat a csomópontokat, amelyek hozzájárultak mai képünk kialakításához, és megkerülhetetlenek a kutató számára. Luffy a Medgyesi Pálról született szakirodalmi értékelések változását 1980-ig foglalja össze, kiegészítve egy válogatott bibliográfiával az azt követő évtizedekben született írásokról, ezzel felvetve a kutatástörténet további áttekintésének igényét is. A recepciót abból a megközelítésből szemléli, hogy az egyes szakmunkák hogyan értékelik Medgyesi Pál szerepét a puritanizmus viszonylatában.

A kötet anyagát nyolc fejezetre tagolták, aszerint, hogy milyen közelítési szempontot választottak a szerzők. Függelékben olvasható Luffy Katalin írása Medgyesi Pál 1660 utáni életéről, valamint Fekete Csaba szövegközlése Délesti istentisztelet (vesperás) Medgyesi Pál korából; Medgyesi Pál: Ezékiás király hiti (betűhív szövegközlés) címmel. Ezeket azonban nem feltétlenül volt indokolt külön kezelni a kötet főszövegétől, ahogy a többi fejezetcím is csak a tartalomjegyzékben szerepel, így a tanulmánygyűjtemény olvasása során nem találunk igazi eligazítást a tanulmányok csoportosítását illetően.

Az írások Medgyesi Pál életművének széles metszetét fogják át, de érezhető a Praxis pietatis kiemelt szerepe, amely – Esze Tamás fordulatával élve – „a XVII. század legnépszerűbb könyve” volt. A hozzá kapcsolódó vizsgálódások kiterjednek az imádságelmélet, a forráskritika, hatástörténet területére. A Praxis pietatis fordítási kérdéseivel foglalkozik Petrőczi Éva és Fekete Csaba. Előbbi szerző a Praxis pietatis fordítástörténetéről, illetve Lorántffy Zsuzsanna patrónusi szerepéről már értekezett az Egy fordítás háttértörténete című 1997-es írásában, ennek a tanulmánynak a folytatásaként olvasható a kötetbeli cikke (Régi bort új tömlőbe – néhány új szempont Medgyesi Pál Bayly-fordításának vizsgálatához). A szerző újabb adatokkal bővíti korábbi eredményeit Medgyesi angliai peregrinációjára és Lewis Bayly életére vonatkozóan, kiegészítve további összehasonlító szövegelemzéssel.

A Praxis pietatis fordítástechnikáját magyarországi kontextusban vizsgálja Fekete Csaba. Nemcsak az eredeti angol munkával, hanem az egykorú magyar fordítások jellemzőivel hasonlítja össze Medgyesi Pál megoldásait, ellenpárként Felsőbányai Szabó Mihály A léleknek útiköltsége című művéből idézve (Praxis praxisa, avagy fordító puritánság Medgyesi nyelve alapján). Több példával illusztrálja a Praxis pietatis újrakiadásai során alkalmazott változtatásokat a fordításban, bemutatva Medgyesi nyelvhasználatának alakulását, illetve kitérve azokra a fordítástechnikai megoldásokra, amelyeket maga Medgyesi nem fejtett ki tételszerűen, mégis jellegzetes elemeknek tekinthetőek stílusában. A kötet egyik egyenetlensége, hogy nem egységes Tolnai Dáli János nevének helyesírása. Fekete Csabánál az előbbi változatban szerepel, míg Luffy Katalin, Fazakas Gergely Tamás, Szabadi István és Győri L. János „Dali”-t írt. A helyes névforma valószínűleg Dál községre utalhat, ezt Fekete Csaba források alapján igazolta.[2]

A váradi Praxis pietatis kiadás címlapja által felvetett problémákat és a lehetséges válaszokat összegzi terjedelmes tanulmányában Fazakas Gergely Tamás. (Az imádság testi kifejeződései az angol és a magyar puritanizmusban. Az 1643-as Praxis pietatis filológiai és ikonográfiai kérdései.) Az írás első része az 1643-as kiadás lehetséges angol forrásaival foglalkozik. Az első egység zárásaképpen a szerző azt fejti ki, milyen okból változtathatta meg Medgyesi a váradi Praxis Pietatis szerkezetét a korábbi kiadásokhoz képest. A tanulmány második egységében az angol művet és annak magyar fordítását az imádság performálásának kontextusa felől közelíti meg. Az imádkozás módjának értelmezése, ennek tükröződése a kiadások címlapjain vezet át a záróegységhez, amely a Praxis pietatis kiadványszerkezeti változásai mögött sejthető lehetséges szerzői intenciókat részletezi, a puritán mozgalomra adott magyarországi reakciók tükrében.

Praxis pietatis contracta címmel jelent meg 1692-ben Drégelypalánki János munkája, a Medgyesi-mű átdolgozását Győri L. János homiletikai, retorikai szempontból vizsgálja. (Drégelypalánki János Praxis pietatis-átdolgozásának homiletikai, retorikai vonatkozásai.) Drégelypalánki elsődleges célja az eredeti Praxis hozzáigazítása a magyar kulturális viszonyokhoz, emiatt írta át prédikációkká, amely révén jelentősen megrövidült a szöveg. A tanulmány szerzője kiemeli, hogy megváltozott a prédikációk elnevezése (tanúság), amely szintén a puritánus igehirdetési gyakorlathoz kapcsolja a gyűjteményt, utalva arra, hogy a hangsúly a tanításra és applikálására került. A cikk zárásában Győri L. János kitér a feltehető célközönségre, valamint arra, hogy Medgyesi Praxis pietatis-ának szövegjellemzőiből következően Drégelypalánki ususai közül elmarad a cáfoló haszon.

Cserei Mihály Praxis pietatis-olvasatát elemzi esettanulmányában Tóth Zsombor, több olvasás-, és írásantropológiai kérdésre választ keresve. (Usus doctrinae: Cserei Mihály Praxis pietatis olvasata.) A szerző körüljárja Cserei olvasási és írási szokásait, és arra következtet, hogy mindkettőhöz praktikus és reprezentációs funkció is társult, valamint, hogy „a szöveg olvasásának és írásának hagyományos fogalma és gyakorlata helyett inkább mediális transzformációkon keresztül megvalósuló szövegperformanciáról lehetne beszélni”. (211. p.) Tóth Zsombor hangsúlyozza Cserei vallásos szövegeinek folytonosságát, „amelynek nyomán rekonstruálható az a kegyességi reprezentációs folyamat, amely egész életét lefedi” (213. p.), illetve a Praxis pietatisban kiemelt locusok elemzésével igazolja a vallásos kétségbeesés jelentkezését Cserei életében. Tanulmánya konklúziójában arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet, hogy a kegyességgyakorlás fogalma értelmezhető szöveghasználati módként is.

A Praxis pietatis mellett Medgyesi másik kiemelkedő hatástörténettel rendelkező munkája a Doce nos orare, quin et praedicare című homiletikai kézikönyv, amelyet részletesen elemzett korábbi monográfiájában Bartók István.[3] Most a magyar retorikai terminológia kialakulását vázolja fel a latin és a népnyelv viszonyának szemszögéből Terminusok és szakkifejezések: Medgyesi Pál és a magyar tudományos műnyelv című tanulmányában.

Az 1650-ben megjelent tankönyv „kétélű tőr” képét járja körül Oláh Szabolcs, Ebeling teológiai hermeneutikája segítségével. (A meghirdetett ige mediális és hermeneutikai szerepe az önmegértésben. A kétélű tőr képzete Medgyesi Pál 1650-es tankönyvében.) Az isteni szó meghirdetésében rejlő hermeneutikai probléma felől közelít Medgyesi homiletikai művéhez, abban látva a teológiai feladatát, hogy „azt a nyelvet keresi, amely képes meghirdetni és jelenvalóvá tenni Isten igéjét”. (67. p.)

Általában az egyházkormányzat és Medgyesi Pál kapcsolatát feszegetik a Dialogus politico-ecclesiasticus-szal foglalkozó kutatók. Szabadi István is ezt a művet állítja a diskurzus középpontjába tanulmányában, a presbitériumok meghonosodásának felvázolása során. (Medgyesi Pál az egyházkormányzatról.)

A Lelki A-Be-Ce jelentőségét fejti ki tanulmányában Fekete Károly (Medgyesi Pál lelki A-Be-Ce (1645) című művének katechetikai jelentősége), kiemelve azt a tényt, hogy ez a Medgyesi-munka formailag ugyan a káté jellegzetességeit viseli magán, azonban tartalma eltér a klasszikus alapelemekből építkező katekizmusokétól. Medgyesi szerkezetbeli újításait a Heidelbergi Kátéval összehasonlítva tárgyalja, a tanulmány harmadik egységében pedig a szerző pontokba szedi a Lelki A-Be-Ce jellegzetes tulajdonságait, így elsősorban kegyességtörténeti megközelítés felől, az „evangéliumi tanítás társadalmiasításaként” értelmezi a Lorántffy Zsuzsanna megbízásából készült írást.

Nyelvtörténeti szempontot érvényesít írásában A. Molnár Ferenc (Medgyesi Pál „Jajjai” nyelvtörténeti szempontból), Medgyesi Pál prédikációiban jellegzetes „jaj” szó vizsgálata esetében. Gazdag példatárral mutatja be a szó genezisét, használatának alakulását, kiemelve az egyházi nyelvhasználathoz fűződő kapcsolatát, valamint stilisztikai újdonságát.

Pesti Brigitta tömör összefoglalásában a kegyességi irodalom hatását vázolja a 17. században, elsősorban Medgyesi Pál életművére ‑ különösen a népszerű Praxis pietatisra – koncentrálva. (Medgyesi Pál és a puritán olvasóközönség.) A fennmaradt példányok possessori bejegyzései nyomán következtet a Medgyesi-művek hatására, így pontos képet kaphatunk ezen olvasókról. Kutatói beszámolójának a végén röviden ismerteti a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában őrzött Dialogus politico-ecclesiasticus példány végén megtalált két kéziratot, amelyek a jezsuita vitairodalomhoz sorolhatóak.

A kötet alcíme utal arra, hogy tágabban a puritanizmus irányzatához kapcsolódó problémafelvetések köré szerveződő írások is szerepelnek. Így Csorba Dávid a „keserű-édes” kifejezés nyomát követi végig tanulmányában, amellett érvelve, hogy a metafora nem kizárólagosan a puritán gondolkodáshoz köthető. (A puritán formakincs mítosza: a keserű-édes kifejezés.) Egyrészt kontextualizálja a szópárt, röviden ismertetve az 1657-es évhez kötődő értékképzeteket, valamint a 17. század második felének prédikációit érintő szövegvizsgálat révén mutatja fel azokat az értelmezési irányokat, amelyek hozzásegíthetnek a keserű-édes kifejezés szerepének meghatározásához a protestáns világképben.

Kegyességtörténeti szempontból közelíti meg Gábor Csilla a 17. századi meditációs köteteket. Két irányt emel ki Kegyesség és (inter)konfesszió c. írásában: a felhasznált forrásokat, illetve strukturális sémákat elemezve hívja fel a figyelmet a kegyességi kultúra interkonfesszionális jellegére.

Geleji Katona István Praeconium Evangelicum című latin prédikációgyűjteményének előszava alapján ismerteti a szerző retorikai elveit Mikó Gyula. (Geleji Katona István retorikai elvei és az udvari prédikáció.) Kiemeli a hallgatóság összetételének szerepét Geleji Katona hagyományosabb stílusában, illetve a Praeconium praefatio-ját a Geleji-Medgyesi homiletikai vita horizontjában értelmezi. Az előszóban szereplő négy praeoccupatio alapján arra következtet, hogy Geleji számára meghatározó volt a prédikáció írása során a szellemi környezethez való alkalmazkodás. A tanulmány második felében egy Geleji prédikáció elemzésével vizsgálja meg részletesebben az udvari prédikáció jellegzetes szerkezeti elemeit.

A kötet változatos szempontrendszert felvonultató írásai szervesen beilleszkednek a Medgyesi-életmű rekanonizációjába, kijelölve annak súlypontjait. A Medgyesi-kutatás az utóbbi évtizedben jelentős eredményeket ért el a szövegkiadás, a forráskritika, prédikációelmélet terén, továbbgondolva a korábbi vizsgálódásokat, illetve megalapozva egy kritikai kiadás elkészítését. A 2006-ban tartott konferencia fontos állomás volt ebben a folyamatban, a Medgyesi Pál redivivus című kötet pedig mindenképpen alkalmas arra, hogy reprezentálja a szerző jelentőségét a 17. századi magyar irodalomban, művelődés- és egyháztörténetben.

Az aktuális kérdéseket a 2009. június 26-án rendezett Colloquiana Medgyesiana című, ugyancsak debreceni műhelykonferencia tárta fel. Az ott elhangzott előadások kijelölték azokat a területeket, amelyek a következő évek során kerülhetnek megoldásra: többek között Medgyesi életrajzának homályos részleteinek tisztázása, prédikációelemzések, illetve a retorikatörténeti kutatások folytatása.

(ism.: Móré Tünde)

 

Jegyzetek