Kuklay Antalnak ajánlom

A jezsuiták sárospataki letelepedése (1666) és a Báthori–Rákóczi család kegyessége

A sárospataki jezsuitákat az alapítástól kezdve együtt említik a Rákócziakkal, hiszen 1663-ban Báthori Zsófia alapította saját és fia, I. Rákóczi Ferenc nevében birtokukon, a sárospataki külsővárban. Az alapítás körülményeiről és Báthori Zsófia indítékairól a sárospataki jezsuita rendházban vezetett Évkönyv is megemlékezik, legfőbb célként a sárospataki (és környékbeli) protestánsok térítését nevezve meg: „bár sokan próbálták gyűlölettel teli beszédükkel távol tartani Társaságunkat a Patakon való letelepedéstől, a kegyelmes fejedelmek ennek ellenére, miután saját maguk tapasztalták meg, hogy az emberek hamis véleményt alkotnak rólunk, s miután maguk is látták, hogy milyen odaadóak vagyunk az istentiszteletek végzésében, úgy határoztak, hogy működésünk bizonyára sikert hoz majd a patakiak áttérésében”.[1]

Báthori Zsófia nem sokkal azután, hogy 1661. augusztus 15-én kisfiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt munkácsi várukban áttért a katolikus vallásra, illetve Báthori Zsófia visszatért, hiszen II. Rákóczi Györggyel kötött házassága miatt lett református, megkezdte szenvedélyes, élete végéig tartó térítő tevékenységét, amelyhez legfőbb támogatóját a jezsuita rendben találta meg. Már áttérése után egy évvel, 1662-ben felállította sárospataki birtokán a Missio Rákócziánát, vagyis a református egyház és műveltség fellegvárának számító városban letelepítette a jezsuitákat, s a misszió alig egy évre rá rezidenciává, vagyis alsófokú iskolát is fenntartó rendházzá bővült. A misszió tagja volt 1677-ben bekövetkezett haláláig Millei István jezsuita páter, Báthori Zsófia és a Rákóczi család legfőbb bizalmasa, a vezető szerepet viszont Kiss Imre vitte a misszióban, aki a II. Rákóczi György fejedelem özvegyére a legnagyobb befolyással bírt, egészen a fejedelemasszony 1680-ban bekövetkezett haláláig.[2]

A jezsuiták, köztük a horvát származású, de magyarul prédikáló Sámbár Mátyás, a Társaság kipróbált módszereivel indították el a Sárospatak rekatolizációját és a katolikus iskolát. Sámbár Mátyásnak az 1685. február 2-án Zágrábban bekövetkezett halálakor írt gyászjelentésében jezsuita rendtársai kivételesen gazdag és elhivatott életében, tevékenységében is kiemelik a sárospataki és a nagykárolyi rendház-alapítását, illetve a patronátust magukra vállaló Báthori Zsófia és Károlyi Ádám érdemeit a katolikus vallás terjesztésében.[3] Kiss Imre, a Rákócziak házi pátere I. Rákóczi Ferenc felett mondott temetési beszédében a katolikus egyház egyik legelhivatottabb támaszaként, a hit terjesztőjeként írja le Báthori Zsófia fiát, I. Rákóczi Ferenc fejedelmet, akinek egyik legfőbb érdeme, hogy Patakra, amely a protestantizmus befogadásában legfőbb helysége volt – „több helyeknek is feje […] mocskos fészke az új vallás tojományának” –, visszaállította a Szent Keresztet, nem másképpen, mint a Jézus nevét és betűjelét viselő jezsuiták letelepítésével.[4]

Báthori Zsófia célját, a pataki uradalom reformátusainak megtérítését jezsuita gyóntatójának, Kiss Imrének pátrónája feletti halotti beszéde így méltatta, kiemelve, hogy nemcsak a katolikus templomi szertartásokat vezette be ismét Sárospatakon, hanem az iskoladrámákkal és körmenetekkel az utcára is kivitte, s így nyilvánossá tette a dévóciót: „Nézd Patakon és más helyeken, ahova asszonsága kiterjedett, az igaz hit is mennyire terjedett istenes buzgólkodása által. Nem volt szabad a pataki tartományban az igaz keresztyénségnek jelét, az keresztet felemelni se temetéseken, se más istenes vallásunknak processioin. De Báthori nagy asszony címeres sárkányfoga mellett az felfeszíttetett Jésust nem csak benn a templomban praedicállottuk, hanem az szent jelekkel kívül is nyilván magasztaltuk […] nemcsak asszonokat, hanem számlálhatatlan férfiakat is az Christus aklába hozott.”[5]

Báthori Zsófia a pataki jezsuitákhoz elválaszthatatlanul hozzákötötte a Rákóczi-házat.[6] 1667-ben írják Évkönyvükben a pataki páterek, hogy alapítójuk lelki igényeit leginkább a sárospataki jezsuiták elégítették ki, pedig (munkácsi vagy makovicai) várába egy közeli kolostorból hívott udvari papokat, ennek ellenére a húsvéti ünnepekre, vállalva az utazás fáradalmait, udvarával inkább Patakra utazott háznépe nagy lelki örömére. Szolgái különösen akkor csodálták úrnőjük vallásos érzületét, amikor Báthori Zsófia nagy udvari kíséretével a városba érkezvén, először nem a várba sietett a fiához, hanem a jezsuita rendházba, annak templomához irányította a kocsikat, hogy mindenkinek demonstrálja a húsvéti misztérium iránti elragadtatását.[7] Báthori Zsófia vallásossága mindennapjait is áthatotta, gyóntatója, Kiss Imre írja róla temetési szónoklatában:

„mondván száma nélkül Szt. Péter szavát: Tu scis, Domine, quia amo Te. Te tudod, Uram, hogy szeretlek Téged. Hasonlóképpen amaz Istenét buzgóan szerető Seraphicus Szent Ferenc mondását gyakran emlegetted: Deus meus et omnia. Én Istenem, én mindenem! […] Minden nevezetes innepekre meggyónván és communicálván, majd csaknem minden cselekedeti előtt az Szent Keresztnek jelével erősítette lelkét, napjaiban sokszor térden állva könyörgött az Istennek, a háromszori csendítéskor mindennap Istennek szent anyját tisztelvén, letérdepelve imádkozott, akarmi dolga volt is akkor, s a halottakért való zsoltárral megtoldotta azon imádságát. Minden szerdát megböjtölt, az hétfőt is sok esztendők forgása alatt, hanem osztán én tetszésemből egészségtelenségére nézve más devotiora változtatta azt, péntek napokon vajast nem ett, a nevezetes Boldog Asszony napjainak estit mindenkor megböjtölte. […] Imádságinak és szokott könyörgésének veleje ez volt: az ő Szent Fiának vére hullásáért adja meg az Isten. […] Itala igen nyomorult volt akaratja szerént, mikor legjobb ízűen esett valamely étek, abba hatta, minden esztendőben egy legkedvesebb gyümölcstűl elfogta magát”.[8]

I. Rákóczi Ferenc vallásosságában anyja nyomdokain járt, de kivételesen odaadó ájtatossága még a jezsuitákat is meglepte, mert 1669-ben a pünkösdi misék mindhárom napján gyalog ment a felsővárból az alsóvárban fekvő kolostor templomába, ami addig nem volt szokásában, sőt amikor az úrnapi körmenetben, ahol rózsafüzérrel a kezükben vonultak stációtól stációig a fejedelmi család tagjai, az egyik jezsuita figyelmeztette, hogy az erős napsütésben jobb lenne, ha befedné a fejét, így válaszolt: „Atyám, kibírja a fejem a napsütést”, hasonlóan válaszolt felesége is. Az úrnapi misét egyébként a nagy tömeg miatt nem tarthatták a jezsuiták templomában, ezért a rendház előtt állították fel az oltárt, s itt celebrálták az énekes misét, amelyet Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona térdre ereszkedve hallgatott végig, s az ifjú fejedelemasszony meg is áldozott, ismét csak hitük nyilvános és példára sarkalló megvallásaként.[9]

A fejedelem különleges áhítatáról egyik temetési beszéde megemlékezik, említve a pataki jezsuiták által is feljegyzett elhivatottságát, amellyel az időjárás viszontagságaival sem törődve vett részt a processziókon. Kereskényi István mondta róla ravatalánál, hogy nemcsak előkelő családjának szűk körében vett részt istentiszteleti alkalmakon, hanem az utcára, terekre is kiment, sőt maga is kísérte a viaticumot, nem egyszer a baldachint is ő hordozta, s ekkor nem is lábai vitték, hanem szinte az elragadtatás szárnyain repült szívének kincsét, az Oltáriszentséget követve. Kevés fejedelem segédkezett olyan sokszor az oltárnál, mint ő, s nem átallott a rossz időben is a könyörgők közé állni a körmeneteken. Számtalanszor volt misén, kezében sokszor vitt rózsafüzért és imakönyvet, amelynek teljesen átadta magát. Szűz Mária iránt olyan mély vallásos érzületet táplált, hogy amíg élt, szombaton nem ivott bort, s ünnepeit egy hétig tartó böjtöléssel ünnepelte meg. Minden hozzá közeli vallásos társulat könyvébe bejegyezte a nevét, s a kegyességi irodalomra is igen sokat költött, imádságos füzeteket osztogatott udvara népének, sőt idegeneknek is. A Mária-tisztelet odáig ragadtatta, hogy inkább meghalt volna, mintsem eltűri, hogy a Szűzanyát sértegessék. Igazolja ezt, hogy Pataktól egészen Debrecenig üldözte a szentséggyalázókat (itt Kereskényi a pataki református kollégium elűzésére utal), s hogy a dögvészt hozó (protestáns) szószékeket kiszóratta a templomokból, a vétkeseket megbüntette, a gyalázatos (vallás) támogatóit elűzte birtokairól, udvarából kikergette a protestáns lelkészeket, s a hivatalokból kiűzte mindazokat, akik ragaszkodtak vallásukhoz, s a Szent Szűz iránti tiszteletnek ellenségei voltak.[10]

A Báthori-Rákóczi család Mária-kultusza találkozott a jezsuiták kivételes Mária-tiszteletével. A sárospataki jezsuita templom Szeplőtelen Fogantatás-titulusa is a kultuszra vall, a protestáns habánok Héce nevű városrészében alapított kis kápolnát pedig Mária Mennybevételének szentelték, 1668-ben mind Gyertyaszentelőkor, mind augusztus 15-én körmenetet vezettek ide a jezsuiták, amelyen Báthori Zsófia és fia, valamint menye, Zrínyi Ilona is részt vett.[11] A Szűzanya imádata a fejedelmi család Częstochovai Szűz iránti tiszteletében csúcsosodott ki. Báthori Zsófia munkácsi várának gazdag felszerelésű kápolnájában halála után egy feltehetően Lengyelországból származó Madonna-szobron (Csodatévő Boldogasszony képen) kívül, amelyet több igen értékes votív tárggyal, többnyire ékszerrel ékesített fel Báthori Zsófia és környezete, három további, a „Csesztokói” Boldogasszonyt ábrázoló kegyképet is összeírtak, a nagyobb, drapériával díszített Szűzanya-képről háromsoros aranylánc, ötsoros, feltehetően korallszemekből álló „kláris”, valamint egy nagy ezüstlánc függött, a kisebbeket rézlemezre festették, illetve ezüstkeretbe tették. A Częstochovai-kegyképek mellett egyébként 3 kisebb képet is őriztek a munkácsi várkápolnában jezsuiták, jezsuita szentek ábrázolásával.[12] A jezsuita szentek között minden bizonnyal Kostka Szaniszlóé is ott volt, aki Báthori Zsófiának, nagyanyja révén, lengyel rokonságába tartozott. Báthori Zsófia és fia sárospataki várkápolnájának Częstochovai Mária-kegyképe 1664-ben, amikor egy portyázó török sereg fenyegette Sárospatakot, csodát is tett, amelyet a nem sokkal korábban Patakra telepített jezsuiták is feljegyeztek Évkönyvükbe, illetve jelentésük a Jézus Társaság római generálisához is elvitte a mirákulum hírét.[13]

A „Csesztokói Szűz” nem sokkal később ismét csodát tett, de nem Sárospatakon, hanem a közeli Sátoraljaújhelyen, amelynek pálos kolostorával a pataki jezsuitáknak igen jó kapcsolataik voltak, ezt mutatja, hogy Sarlós Boldogasszony napján körmenetet vezettek Patakról Újhelyre. 1672-ben, amikor a felkelők, akik I. Rákóczi Ferencet kiáltották ki vezérüknek, a Hegyalját feldúlták, a sátoraljaújhelyi pálos templomot is kifosztották és megszentségtelenítették. A pálos templom Częstochovai Mária-kegyképét kivágták keretéből, mire a kép vért kezdett könnyezni, s a szentségtörő latrok, megijedve a csodától, felhagytak a templom fosztogatásával.[14]

Báthori Zsófia és családja kegyességétől a passió-misztika sem állt távol, a munkácsi vár kápolnájában volt egy feszület, amelynek díszítése áhítatgyakorlatra vall, hiszen a Crucifixus köré tett rózsákra különféle misztikus szövegeket írtak.[15] I. Rákóczi Ferenc haldoklása is a halál és a passió misztikájában való elmélyedést mutatja, hiszen gyóntatója, Kiss Imre csodálta sok türelemmel viselt agóniáját és „az haláltul nem irtózó, ez világi hamar elmúlandó jókban el nem merült; zúgolódás nélkül súlyos betegségit viselő” hívőként írja le.[16] Halálának körülményeit, a halállal vívott hősies és férfias küzdelmét Kiss Imre dicséri kegyura feletti temetési beszédében, ugyanakkor arról is megemlékezik, hogy a haldoklót ő is állandóan emlékeztette a halálra, nehogy felkészülés nélkül érje az utolsó órája, bármikor jönne is el. Rákóczi Ferenc azonban a Rákócziak címerállatához, a sashoz hasonlóan viszonyult múlandóságához, illetve Báthori-vérből származván, bátran küzdött meg a sárkánnyal, vagyis a halállal, írja gyóntatója.[17] A jezsuita udvari pap, gyóntató és misszionárius Kiss Imre, aki sárospataki missziója idején a református kollégium tanáraival több hitvitát is megvívott, feladatának tekintette, hogy urát a halálos ágyán felkészítse a halálra, s temetési beszédéből kiderül, hogy őszintén elismerte Rákóczi Ferencnek a haláltusában tanúsított lelkierejét:

„Reá emlékeztetém az halálra, hogy ha Istennek úgy fogna tetszeni, kész lenne mind az életre s mind az halálra, kit is nagy solutioval vet[t], s Isten akaratjára hagyá magát, megmutatván, hogy nem ragaszkodott vala ez árnyékvilághoz fölöttébb. Még pedig igen álmélkottam, azon halálos ágyában is oly beteges és elerőtlenedett emberben oly erős, bátor és nem közönséges férfiúi temészet rekesztetett vala. Mert egész beteg ágyában semmi zúgolódását és békételenségét vagy betegsége, vagy halála ellen nem láttam.”[18]

Rákóczi agóniája nyilvános volt, s akárcsak addigi kegyessége, mintául szolgált családtagjainak és udvara népének.[19]

A jezsuiták jótevője, I. Rákóczi Ferenc kegyességére mind az elesettek iránti nagylelkűsége, megbocsátó lelkülete, mind az önmaga iránti szigorúság, sőt önsanyargatás jellemző volt, még halálos ágyán sem akart húst venni magához, így fokozva testi szenvedését, Kereskényi István latin nyelvű halotti beszédének tanúsága szerint:

Eltávozott a pataki Jézus Társasága rezidenciájának alapítója, a kassai új bazilika mecénása, a papság mély tisztelője a szűkölködők életéből, akiket nem fenséges szigorával, összevont szemöldökkel, hanem atyai szóval jobbított, akiket adományaival táplált, felemelt kedvezéseivel és fenntartott oltalmazásával, s ha a méltányosságot és jóságot megőrző igazságosság a bűnök felfedésére sarkallta, szigorúságát nyájassággal keverte, s csak önmagával volt könyörtelen, még végső haláltusájában is nehezen tűrte, hogy húsétellel kezeljék.[20]

A sárospataki Agonia Társulat megalapítása (1666)

Báthori Zsófia fia (és családja) az oltárállításokban, a templomok felszerelésében, javadalmazásában, papok állításában is igen buzgó volt. I. Rákóczi Ferenc ravatalánál is megemlékeztek arról, hogy azokon a helyeken, ahol sokáig csak protestáns istentisztelet folyt, visszahozta a katolikus vallásgyakorlatot, s a templomokat felszereléssel, papokkal, sőt jövedelmekkel látta el, s mintegy vallásháborút folytatott ellenségeivel szemben.[21]

A jezsuita kegyesség a körmenetek mellett talán kongregációk alapításával támogatta és mozdította elő leginkább a hitbuzgalmat. A kegyes társulatok alapításához pápai engedély kellett, s a bullák egyben az áhítatgyakorlatok rendjét is meghatározták, ugyanakkor az ájtatossághoz kapcsolódó búcsúk engedélyét is tartalmazták. Érdekes, hogy Sárospatakon nem Mária-társulat alakult a jezsuiták által vezetett katolikus plébánián a 17. században, hanem az ún. Agonia Társulat, más néven Sodalitas Agoniae Christi pro felici morte, vagyis Krisztus kínhalálának testvérülete a boldog halálért,[22] illetve Congregatio Agonizantis Christi in Cruce,[23] azaz a keresztfán kínhalált szenvedő Krisztus kongregációja, amely a jó halálért mint üdvös célért jött létre. Az első ilyen társulat Vincenzo Caraffa jezsuita generális alapítása volt 1648-ban a római Il Gesùban, a jezsuiták főtemplomában,[24] „A Keresztfán haldokló Urunk Jézus Krisztus és Fájdalmas Anyja, a Boldogságos Szűz, közönségesen a Jó Halál Kongregációja” néven megalakult jezsuita társulat, amelynek egyébként Domenico Bernini is tagja volt,[25] s melyet sokszor Itálián kívül is Buona Morte néven ismertek, gyorsan terjedt a jezsuita missziókban, Linzben, ahol korábban több Mária-kongregáció is alakult, már 1652-ben létrejön a Todesangst-Christi-Bruderschaft,[26] a német misztikus szóhasználatban ugyanis nem az agónia, a haldoklás, illetve a passió, a testi szenvedés, hanem a Krisztuson erőt vett halálfélelem volt a meghatározó a kereszthalál misztériumában. Bécsben maga Eleonóra császárné volt az, aki az Am Hof templomban megalakult Agonia Christi kongregációt támogatta.[27] A jezsuiták a kezdetektől nagy súlyt helyeztek arra, hogy férfiak és nők egyaránt beléphettek a kongregációkba, míg más kegyes társulatokat sokszor egyneműek alkottak.

A Királyi Magyarországon Lippay György esztergomi érsek (1642–1666) nevéhez fűződik az Agonia mint a jezsuita áhítatgyakorlat Rómából indult „újdonsága” bevezetése, az első Agonia–társulatot Pozsonyban, majd 1660-ban az érseki székhely, Nagyszombat jezsuita templomában alapította meg.[28] A nagyszombati társulat magyar elnevezése követi a latin agonizans és moribundus kifejezéseket: „Mivelhogy a gyülekezet, az üdvösséges halálnak elnyerésére indéttatott, annak okáért ez céljához illendő nevet is, vagy Titulust vöt[t] fel, úgymint »Az Halálra vált Christus JESUST«” – írja az alapítás után 20 évvel kiadott társulati imakönyv.[29] A jezsuiták kassai, Báthori Zsófia építtette templomában nem sokkal a nagyszombati társulat létrejötte után, 1665. május 31-én alakult meg a Congregatio Agoniae Christi, amelyet VII. Sándor pápa bullával erősített meg, s működésére Pálffy Tamás egri püspök adott engedélyt, s egyik első jezsuita vezetője, praesese Kiss Imre, Báthori Zsófia gyóntatója és lelki vezetője volt.[30]

A sárospataki Agoniát, amely a legkorábbiak között van Magyarországon, egy évvel a kassai társulat megalakulása után, 1666-ban alapították, s természetesen a fejedelemasszony és fia is rögtön beírták a nevüket a Társulat albumába, hiszen ez is nyilvános hitvallásuk része volt.[31] I. Rákóczi Ferencről egyébként a temetési beszédek mint mélyen vallásos lelkületű, a Mária-tiszteletet különösen gyakorló fejedelemről emlékeznek meg, tagja volt a kassai, az ungvári, a szepesi, a gyöngyösi jezsuiták által alapított társulatnak is.[32]

A vallásos társulatokba való belépés, illetve a társulati tagság az ájtatosság egyik legszembetűnőbb, leginkább példára buzdító formája volt, így 1661. október 26-án, két hónappal áttérésük után, a jezsuiták ungvári Mária-kongregációjának címereskönyvébe mind Báthory Zsófia Anna Katalin, mind fia, Rákóczi György Ferenc külön-külön jegyezte be a nevét, a Báthori-címer fölé a bejegyzés dátuma mellé pedig ezt írták: „Dícsírtessék az Oltáriszentség”. Ferenc nagyapja, a protestáns I. Rákóczi György latin jelmondatát íratta a Rákóczi-címer fölé: „Si Deus pro nobis, quis contra nos”. Az ungvári jezsuiták később Báthori Zsófia neve mellett azt is megjegyezték, hogy meghalt.[33] A haláláról való megemlékezés is igazolja a társulati albumok mintegy anyakönyvi funkcióját, hiszen a bejegyzések sokszor nyomon követték a kongregáció tagjainak sorsát is. A sárospataki Agonia Társulat díszkönyve nem maradt fent, így nem tudjuk, a fejedelmi család tagjai, úgyis mint a jezsuiták patrónusai mellett kik voltak az első tagjai a protestáns városban.

A fejedelemasszony még az alapítás évében egy ezüst függő örökmécsest adományoz az Oltáriszentség elé, amely majdnem elérte egy négyszögletű (jezsuita) kalap nagyságát, valamint egy kivételesen nagy és különlegesen megmunkált kelyhet is.[34]

Kultusz és misztika

A passió-misztérium már a Társulat felállítása előtt is a jezsuiták vallásgyakorlatának és kegyességének a középpontjában állt, 1664 nagyböjti időszakában minden szerdán és pénteken Krisztus szenvedéséről szóltak Sárospatakon a szentbeszédek, sőt a nagypénteki körmenet előtt a jezsuita diákok nyilvánosan eljátszották Krisztus kereszthalálát is. A passió-liturgiák olyan nagy hatással voltak Báthori Zsófiára, hogy azt mondta, fél, hogy a tisztítótűzben fog égni, mert nem rögtön rekatolizációja után fogadta meg a jezsuitákat, hogy a patakiakat megtérítsék. A körmeneten már ekkor megjelentek a flagellánsok, igaz, a látványosságot az ablakokból néző reformátusok azt mondták, a jezsuiták fizettek nekik, ráadásul a vér nem is igazi az önostorozók hátán, festett állatbőröket raktak magukra. Ennek ellenére negyvennél is több önkéntes flagelláns vállalkozott 1664-ben arra, hogy a körmenetben tevőlegesen részt vegyen. A flagellációval összekötött bűnbánati körmentek elterjedése Magyarországon inkább a 18. század első évtizedeire jellemző, így korai sárospataki megjelenését szintén a jezsuiták „innovatív” törekvései közé sorolhatjuk. A jezsuita Évkönyv szerint az eretnekségtől (vagyis a protestánsoktól) annyira idegen volt a bűnbánati megtisztulásnak ez az „imitatio Christi”-formája, hogy mintegy új „találmányra” tekintettek Sárospatakon. 1664-ben a Szent Sír tiszteleteként a templomban színes üvegkoporsót állítottak fel, amelyet titokban a protestánsok is megcsodáltak. A főrangúak sokszor elhalasztották utazásukat is, írja az Évkönyv, hogy részt vegyenek a nagyböjtben már ekkor megtartott szerdai és pénteki Krisztus szenvedéseiről szóló prédikációkon. A nagyheti liturgia része volt a Szent Sír felállítása is a jezsuita templomban, a színes üvegekből összerakott, fénylő építményt még a kálvinisták is megcsodálták.[35]

A nagypénteki flagelláns körmenetek megszokottá váltak Sárospatakon, 1667-ben, egy évvel az Agonia Társulat megalakulása után, nemesek, sőt a vár előkelőségei közül is többen részt vettek az önsanyargatásban, amely a kálvinistáktól annyira idegen volt, hogy másoknál is elképzelhetetlennek tartották, s ismét csak csalásra gyanakodtak. A sárospataki jezsuitáknak 40 körmeneti öltözetük volt azok számára, akik a körmenetben véresre ostorozták magukat, de ez a 40 különleges viselet is alig volt elég, olyan sokan akartak beöltözni. Sokan éppen a véres látványosság hatására tértek meg, s lettek katolikussá, 1667-ben ötvenen voltak, akikre a körmenet ilyen hatással volt.[36] Az évkönyv nem említi, hogy a flagellánsok között voltak-e társulati tagok, ezért csak feltételezhetjük, hogy közülük nagyobb számban vettek részt a véres ájtatosságban. Kérdés, hogy az említett 40 öltözet, amelyet a flagellánsokra adtak, a társulat speciális körmeneti viselete volt-e, amilyeneket (főként csuklyával) számos helyen a mai napig hordanak a vallásos kongregációk tagjai a nagypéntek éjjeli processziókon.

A következő évben, 1668-ban rendezett nagypénteki körmenet, amelyen a Rákócziak is részt vettek, egy forgószél miatt majdnem tragédiába torkollott. A hirtelen jött erős északi szél ugyanis kioltotta a piacon a fáklyákat, s félő volt, hogy a szikrák felgyújtják a háztetőket. „S bár a fények kihúnytak, a hívek lelkében nem húnyt ki Krisztus kínszenvedése iránti kegyesség és lángolás, hiszen 45-en vállalták, hogy istenfélelmükben önmagukat súlyosan sanyargatva kövessék Krisztust a megkorbácsolással” – írják évkönyvükben a jezsuiták. A nagypénteki misztérium kellékei, a feretrumokon hordozott „figurák” a flagellánsok előtt „lépkedtek” a rendház és a templom falai között, s közben magyar nyelvű kegyes verseket hangoztattak. A kolostorba és a templomba szorult körmeneten olyan sokan vettek részt, köztük reformátusok is, hogy a jezsuita iskola diákjai alig fértek tőlük, s a tömeget a processzió kivételes ájtatosságra késztette, amihez minden bizonnyal a szélvihar előtt tartott jezsuita színjáték is hozzájárult, amelyben az égből pusztulás támadt az emberek ellenségére, a gonoszra, és az emberi nem megszabadult a zsarnokságtól.[37]

A húsvéti devotiókban Krisztus szenvedésének misztériuma összekapcsolódott az Oltáriszentség imádatával, a feltámadás liturgiája ugyanis azzal kezdődött, hogy vasárnap hajnalban a Szent Sírból kiemelték az Eucharisztiát, s visszahelyezték a tabernákulumba. Jelképes is lehet, hogy a sárospataki vártemplomot, amelyet a császári katonák részben várkapuvá, részben bástyává alakítottak át, miután elvették a reformátusoktól, a király utasítására 1671-ben éppen feltámadáskor adták át a jezsuitáknak, akik addig a rendház templomát használták a katolikus liturgiákra. Amikor a jezsuita atyák 1671 húsvétjának hajnalán az Oltáriszentséget kivették a Szent Sírból, már az „új”, igaz még romos templomba vitték át, körmenet kíséretében, majd Te Deummal köszöntötték az ünnepet és az ajándékba kapott templomot, amelyet azonban csak nehézségek árán használhattak, mivel a templom falába vágott kaput egyelőre nem szüntették meg, sőt el sem rekesztették a hadmérnökök, s az istentiszteletet áthaladó szekerek zaja, emberek és katonák kiáltozása zavarta.[38]

1671-ben az ispotályt is megkapták a jezsuiták Patak földesuraitól és kegyuraitól, a Rákócziaktól, miután elvették a reformátusoktól, akik addig csak hittestvéreiket ápolták az intézményben. Az ispotály új jezsuita urai elűzték a református lakókat, s katolikusokat tettek a helyükbe, valamint a vallásgyakorlat új formáit is azonnal bevezették, a betegeknek reggel és este térden kellett imádkozniuk, s az épületben kápolnát is berendeztek. Az ispotály előtti térre „más katolikus vidékek mintájára” hatalmas keresztet állítottak, amelyre a megfeszített Krisztus mellé kínszenvedéseinek eszközeit, az „arma Christi”-t is elhelyezték. Az utcán felállított feszület, már önmagában is feltűnő volt a protestantizmus egyik fellegvárának tartott Sárospatakon, ahol egykor református vallású fejedelmek tartották udvarukat, s ezt a hatást ugyancsak fokozhatta a kínhalált, a Krisztus agóniáját idéző kínzóeszközök látványa. Sárospatak kálvinista polgárainak naponta szembesülniük kellett a kínszenvedés „kiábrázolásával”, a keresztet ráadásul meg is kellett süvegelniük, ha elmentek előtte, ezt egyébként a közeli királyi várőrség figyelte, s a mulasztókat büntette is.[39] A feszületet nem sokkal később, 1672-ben a protestáns felkelők összetörték, utána pedig elégették, de a jezsuita Évkönyv feljegyzése szerint nem fogta a tűz, ezután a „szent jelvényt” egy mérlegre rakták, mondván: „Lássuk, mennyit nyom a pápisták Istene!”. Máshol a szentségtörő felkelők a feszületet kalodába zárták, mellé tették az Immaculata-szobrot, és táncolásra buzdították őket.[40]

Belépés a Társulatba

A sárospataki Agonia Társulatra vonatkozó források jórészt kimerülnek a rendház két alapvető dokumentuában, a Historia residentiae néven is ismert Annuae Litterae-kötetben, amelyet az alapítástól egészen 1753-ig vezettek, illetve a négykötetes Naplóban (Diarium), amelyet azonban csak 1694–ben kezdtek meg, így a 17. századra alig tekinthető megfelelő kútfőnek.[41] A vallásos társulatok gyakorlatából jól ismert nyomtatott imaköny, társulati füzet nem ismeretes Sárospatakról, feltehetően nem is készült ilyen, a sárospataki hívek minden bizonnyal más kongregációk nyomtatványait használták áhítatgyakorlatuk során. A lelkigyakorlatokat segítő társulati imakönyvek és a kora újkori kegyességi nyomtatványok között ismertek az Agonia-konfraternitások könyvecskéi is. Philipp Kisel (1601–16081) bajor jezsuita hitszónok több latin nyelvű művet is megjelentetett Bambergben az Agonia-társulatok használatára, s legnépszerűbb munkáját németre is lefordították.[42] A nagyszombati jezsuiták könyvtárában is volt egy kölni kiadvány, amely az Úr Kínszenvedése-társulat latin nyelvű kegyes „kincsestárát” tartalmazta.[43]

A 17. századi Magyarországon, a korszak kegyességi irodalmában szokásos módon, magyar nyelvű lelkigyakorlatos füzeteket szerkesztettek az Agonia társulatok tagjainak. Bár az első Agoniát Lippay György érsek Pozsonyban állította fel, mégis a nagyszombati jezsuita templomban alapított társulat imakönyve lett a magyarországi kongregációk alapvető kegyességi nyomtatványa.[44] Az 1686-ban nyomtatott füzet az 1660-ban létrehozott társulat reguláit, búcsúit és „némely bizonyos áhítatosságit” tartalmazza, s alapjául szolgált mind az 1693-ban készült rozsnyói társulati könyvecskének,[45] mind a Sárospatakhoz még közelebb fekvő kassai és ungvári jezsuita kollégium kegyes nyomtatványának.[46] Az 1670-ben Gyöngyösön létrejött Agonia Christi (Halálravált és a Keresztfán megholt úr Jézus titulusa alatt virágzó Gyöngyösi Congregátio) nem sokkal megalakulása után Lőcsén jelentette meg „Lelki virágoskert” c. lelkigyakorlatos könyvecskéjét „az üdvösséges halált szomjúzó híveknek…, hogy ezt gyakorolván, s ebben mulatozván, ki-ki a szent halálra és az örökkénvaló boldog feltámadásra magát tehesse érdemessé”.[47]

A nagyszombati imakönyvet 1706-ban némileg átdolgozott formában újra kiadták, amelynek a címe alapvető információkat tartalmaz nemcsak a nagyszombati, hanem általában a magyarországi és külföldi Agonia–kongregációk célját, illetve a könyvecske tartalmát illetően:

Fára felfeszéttetett, avagy kereszten meghaló Jesus férjfiakbúl és asszonyállatokbúl álló congregatiójának, mely a szerencsés e világbúl való kimulásnak és a Purgatóriumban gyötrődő lelkek megszabadulásának elnyerésére rendeltetett méltóságos esztergami érsektől, Lippay Györgytől a Jesus Társaságának nagyszombati templomában, 1660. esztendőben, és az X. Innocentius római pápátúl megerősíttetett regulái, búcsúi és némely bizonyos ájtatossági.

A nagyszombati kiadvány címéből is kiderül, hogy az Agonia nem tett különbséget férfiak és nők között, mindkét nemből rekrutálta tagjait, vezetője azonban a jezsuiták közül került ki. A szabályzat szerint a belépés előfeltétele az „ajánlás” elmondása volt, amellyel a leendő tag Krisztusnak ajánlotta magát. Az első nagyszombati társulati imakönyv tanúsága szerint az alábbi fogadalmat kellett a belépéskor elmondani:

AJÁNLÁS, mellyel a Christus Halálának és a keserves Szűz Máriának Társaságában adják magokat az hívek. Uram, Jesus Christus, élő Istennek Szent Fia, ki ez világnak váltságáért hat órakor keresztfára függesztettél, és az halállal tusakodván, drágalátos lelkedet kiadtad értem, én is azért, N. N., teljes szívemből néked áldozom magamat, és ajánlom a te szent Halálodnak lelkemet, és a keresztfa alatt téged kesergő Szűz Anyádnak is a boldog kimúlásért eltökéllet[t] szándékkal ígírvén, hogy Szentséges kínszenvedésedről soha el nem feletkezem. Azért alázatossan kérlek, oh értem megholt kegyes Jesus! halálom óráján szent kezeidben fogad[d] bé lelkemet, és szent Halálod által odavigyed azt, hová a megírt Latornak lelkét vitted. Ez világbúl kimúlt híveket is kínszenvedésednek érdemében részesítsed, kínokat megenyhítvén, bé is fogadván őket mennél hamaráb[b] a te Országodban, az hol téged dícsírjenek, s érettünk is esedezzenek. Amen.[48]

A fogadalomtétel a társulat legfőbb céljaival való azonosulásról szólt, a hívő egyrészt világot vérével megváltó Krisztus kereszthalálának ajánlotta lelkét, másrészt megígérte a fia halálán kesergő Szűzanyának is, hogy soha meg nem feledkezik Krisztus áldozatáról, az ajánlás ugyanakkor könyörgést is tartalmazott Jézushoz, kegyelmét elnyerendő, és a hívő, illetve embertársai végső haláltusájában való segítségéért; azaz egy imát kellett a belépéskor elmondani.

A 17. század végén alakult rozsnyói kongregációba is hasonló ajánlással léptek be a jezsuiták templomába járó katolikusok.[49] A rozsnyói fogadalomból is kiderül, a társaság egyik fontos célja volt a másokért való imádság, hogy a társulat tagjai áhítatgyakorlatukkal megszabadítsák a katolikus híveket a purgatóriumi szenvedésektől. A Báthori Zsófia által alapított, s a Rákócziak temetkezőhelyének szánt kassai jezsuita templomban az Agonia Társulatnak nem volt külön oltára, ünnepein a főoltárt díszítették fel, s a társulatba való felvétel igen egyszerűen zajlott, a jezsuita praeses elmondta a társaság szabályait, tagjainak kötelességeit, a szertartások rendjét, majd a jelentkező elimádkozta az „Ajánlás Jézushoz” c. imát, ezután beírták nevét a Társaság díszkönyvébe.[50] Az ajánlást a kassaiak 1724-ben nyomtatott társulati könyve is tartalmazza, jórészt ugyanazokkal a szavakkal, amelyek már az 1686. évi nagyszombati szöveget is alkották.[51] Az ungvári társulatba hasonló, de némileg egyszerűbb és rövidebb imádsággal léphettek be a tagok.[52] A nagyszombati, illetve a felső-magyarországi társulatok ajánlásának jórészt egyező szövege megengedi feltételeznünk, hogy Sárospatakon is hasonló imádsággal ajánlották magukat az új tagok a jezsuiták kongregációjába.

A társulatba frissen áttért tagokat is felvettek, Sárospatakon például nem sokkal az Agonai felállítás után egy „eretneket”, vagyis protestánst annyira megindított a jezsuitáknak a boldog halálról szóló hitszónoklata, hogy rögtön be akart lépni a kongregációba, előbb azonban kötelezték a katolikus vallásra való áttérésre, amit meg is tett, „hogy a boldog halált elérhesse”.[53]

A társulatba való belépés legtöbbször a kongregáció speciális ünnepein ment végbe, de nagyszombati jezsuitáknál a 17. században bármikor jelentkezhettek a hívek az erre a feladatra kijelölt jezsuita atyánál, majd az ajánlás elmondása után az új tag nevét beírták a társulat albumába, s vagy még akkor, vagy nem sokkal később gyónás és szentáldozás után lettek teljes jogú taggá:

Ez Congregatio könyvébe való béírásnak ideje van mindenkor, valamikor innepe vagy gyülekezete vagyon a Congregatiónak, és azon kívül mindenkor, valamikor valaki bé akar magát íratni, csak adja nevét az előljáróktól rendeltetett Congregatióbéli lelki Atyának, kinek tiszti az, hogy a Társaságba bévegye azokat, akik bé akarnak állani. Kik mihent a könyvben béírattatnak, és mindjárt akkor, vagy nékik alkalmatosb legközeleb[b] való napon töredelmes szív[v]el meggyónnak és megáldoznak, a Congregati-ónak tagjaivá lésznek.[54]

Regula és liturgia

Az Agonia-társulatok, működésüket és áhítatgyakorlatukat tekintve, a szerzetesrendekhez, illetve a középkori és kora újkori vallásos testvérületekhez hasonlóan, saját szabályzattal rendelkeztek. A Mária-kongregációkhoz hasonlóan, a rekatolizáció fontos intézményei voltak, amelyek áhítatgyakorlataikkal, misztikájukkal egyrészt a vallásos elmélyülést célozták, másrészt azonban praktikus feladatot is elláttak, a katolikus vallásgyakorlattól „elszokott”, illetve a katolizált hívek katekizálását, az egyház dogmáinak, hittételeinek, misztériumainak megismertetetését, sőt az imákra, imádkozásra való tanítást. Az 1702-ben alakult Bécs–Friedrichstadti Agonia-kongregációnak szóló, 1762. január 4-én Rómában kelt oklevelében a jezsuita generális így ír a főkongregációvá váló római társulatnak az Il Gesùban 1648-ban bevezett Agonia-áhítatgyakorlatról és annak céljáról:

„Társaságunk kötelessége a hozzánk közellévők támogatása, hogy igaz és kegyes világi életük után végül az igazak halálával haljanak meg, így mindig is törekedett arra, hogy a híveket a Megváltónk kereszthaláláról való elmélkedésre serkentse. Ezért kezdték a Szentlélek sugallatára a mindkét nembeli társulati tagok a római rendházunk templomában minden szombaton a vesperas alatt kihelyezett Oltáriszentség előtt együttesen gyakorolni 1648-tól ezt az elmélkedést, hogy részint Krisztus szenvedését és halálát, valamint Boldogságos Anyja fájdalmát odaadó könyörgésekkel tisztelve, részint a Szent Igét hallgatva buzduljanak fel a keresztény erények gyakorlására, ugyanakkor kiváltképpen könyörögjenek a Mindenható istenhez a jó halál kegyelméért.”[55]

A nagyszombati társulat kegyességi könyvecskéje „oktatásában”, azaz hittanában, a Társulat egyik legfőbb célját ugyancsak a Krisztus halálfélelmén való elmélkedésben határozza meg, példának állítva nemcsak a keresztfán, hanem az Olajfák hegyén érzett halálfélelmét is, így buzdítva a híveket ájtatosságra, de a Fájdalmas Szűzanyát is kultusza középpontjába állítja.[56] Az imakönyv összefoglalja a társulat célját és rendtartását, s a társulat legfőbb feladatának a tagok boldog halálra való felkészítését tekinti, s Bölcs Salamonra hivatkozik, amikor felhívja a figyelmet annak veszélyére, ha a hívőt felkészületlenül éri a hirtelen halál, pedig ha „egy kis fáradságot” rászánt volna, vagyis megtette volna szükséges ájtatosságokat, és nem szűnt volna állandóan a halál gondolatával foglalkozni, elérte volna az üdvösséget. A rendtartás a tagságot illetően hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget, illetve a tagok egymás iránti kötelezettségét, ha valaki ugyanis társának súlyos betegségéről vagy haláláról tudomást szerez, köteles a vezetésre hivatott jezsuita atyát értesíteni, hogy az utolsó kenetről, vagy a halottért való megemlékezésről gondoskodjon.[57] Az ungvári és a kassai „oktatásban” a társaság céljai között a hitben való közösséget, a közös imádságot is megemlítik, hiszen többek együttes imádsága „foganatosabb”, mintha valaki magánáhítata során könyörög az Istenhez.[58]

A magyarországi Agoniáknak mintát adó nagyszombati társulat öt regulája közül az I. a magánáhítat gyakorlására vonatkozik, a tagok mindennapi imarendjét határozza meg, a napi háromszori harangozás alkalmával mondott könyörgés szövegével együtt. Napközben az élőkért, az esti harangozásnál a Társaság meghalt tagjaiért imádkoztak.[59] A II. regula a közös istentisztelet módját határozta meg, a Társaságnak hétfőn a halottakért mond misét a papjuk a halotti litániával, pénteken pedig a Társaság élő tagjainak boldog haláláért a Krisztus kínszenvedéséről való litániával. Ha a tagok a misén nem tudnak részt venni, ugyanezeken a napokon magánájtatossággal kell megemlékezniük a halottakról, illetve az élőkről.[60] A következő pont a jezsuita kegyesség egyik fontos intézményében, a communio generalis nevű közös („közönséges”) áldozásban való részvételi kötelezettségről rendelkezik, minden hónap első vasárnapján ugyanis az Oltáriszentség kitétele mellett együttesen áldoztak. A közös áldozással teljes búcsút is nyertek, amelyet valamely meghalt és a purgatóriumban senyvedő lélek megsegítésére is felajánlhattak. A regula szerint, ha az áldozást el is mulasztanák, mindenképppen jelenjenek meg a monstranciában kitett Oltáriszentség előtt.[61] A nagyszombati Társaság a kántorböjtöket követő évi négy vasárnapon gyűlt össze a jezsuita templomban, hogy az énekes misén, körmeneten és a szentbeszéden részt vegyen, majd a liturgia végén a Társaság vezetőjének kijelölt jezsuita páterrel együtt ismételték el az ún. ajánló imádságot, amellyel először a Társulatba való belépéskor kellett elkötelezniük magukat Krisztus és szenvedése mellett.[62] Az ötödik pontban a Társaság főünnepének, nagyböjt ötödik, Judica-vasárnapjának szertartásáról írnak, amely megegyezik a kántörböjtök utáni vasárnapi liturgiával.[63]

A társulati kegyesség alapja a közös ima, s a nagyszombati könyvecske az imádkozás tartalmáról és liturgiájáról is megemlékezik. Bár az imádságok száma a hívek szabad akaratán áll, a közös áhítatgyakorlatokon legalább öt Miatyánkot és Üdvözlégyet el kell mondani, de elimádkozhatják a Szentolvasót, vagy hétszer a Miserere bűnbánati zsoltárt is, de mondhatják a Mindenszentek vagy Jézus nevének litániáját.[64] A társulati füzet egyben imakönyv is, a nagyszombati jezsuita templomban az Agonia-tagok a társulat saját ájtatosságaként hétfőn a Halottakért való officiumot, pénteken a Krisztus szenvedéséről a boldog kimúlásért mondott litániát mondták, melynek szövege az imakönyvbe is bekerült, akárcsak a Lorétói litánia imádságai.

A könyörgéseket mondhatják kifejezett céllal is, így a 17. századi nagyszombati társulati kiadvány előírja, hogy a tagság „ájtatossan imádkozzék a keresztyén fejedelmek között való eggyességért, az eretnekek kiirtásáért, a Keresztyén Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért”, vagyis az Agonia-társaságnak is osztoznia kell a jezsuita misszió fő céljaiban, a hit terjesztésében, a protestantizmus elleni harcban és a katolikus egyház érvényesülésében.[65] A kassai jezsuita templomban ugyanezekért a célokort, az uralkodók közötti megbékélésért, az eretnekség ellen és katolikus egyházért imádkoztak az Agonia tagjai a 18. század elején.[66]

A társulatok közössége a jó halálra való előkészületekkel, a tisztítótűzben szenvedőkkel foglalkozott, kultuszának középpontjában a passió-misztika és a Fájdalmas Szűz iránti dévóció állt.[67] A kongregáció lelkiségére, valamint a körmeneteken és a templomban liturgikus gyakorlatának külsőségeire a rozsnyói Agónia Társulat (a Pater Jesuiták gondviselése alatt virágzó Halálra vált Úr Jesus rosnyobányai Congregatioja) 1693-ban nyomtatásban megjelent lelkigyakorlatos könyvecskéje[68] igazíthat el, amely a kongregáció célját így fogalmazza meg:

Bujdosók vagyunk ez számkivetésnek helyén mindaddig, míg az örökkévalóságnak kapuján általlépvén, örökös hazánkban nem jutunk… s boldogok, ha végső lépésünket olly vigyázó készülettel újítjuk, hogy az élők tartományában megnyugodjunk… a Halálra vált Kristus Congregatioja… kit is szép búcsúkkal és lelki ajándékokkal bőven felékesétettek a Romai Pápák, hogy béíratván magát ki-ki e Társaságban, annak regulái szerént úgy készülnének a boldog kimúlásra, hogy halálok óráján a keresztfán halálra vált Úr Jésussal bizodalmasan mondhassák: Atyám, a te kezeidben ajánlom az én lelkemet. Lucae 23.

Búcsúk

A nagyszombati lelkigyakorlatos könyvecske a társulat pápától kapott búcsúit is pontosan lefekteti.[69] Teljes búcsút, vagyis a Purgatóriumból való megszabadulást nyeri el az a társulati tag, aki a kongregáció oltáránál meghallgatja a társulat halottaiért mondott hétfői szentmisét, illetve részt vesz a halott évfordulóján és annak hetében mondott emlékmiséken. Hasonlóan teljes búcsú jár a generalis communio-n, vagyis a havonta egyszer tartott közös vasárnapi áldozáson való részvételért. A társaságba való belépéskor akkor nyerhet valaki teljes bűnbocsánatot, ha meggyón és megáldozik. A haldokló is teljes búcsút nyerhet, ha halálos ágyán gyónást végez, és magához veszi az Oltáriszentséget, s így hívja segítségül Jézust, vagy ha ezt nem teheti, „de szívében arról megemlékezik”. Ugyanezt érheti el az a társulati tag, aki a társulat főünnepén felkeresi templomát, és ott az eretnekség ellen, a katolikus egyházért imádkozik. Hét évre és hétszer negyven napra (quadragena) lehet bűnbocsánatot nyerni azzal, ha a kántorböjtök évi négyszeri vasárnapján imádkozik a jezsuita templomban. A hatvannapi búcsút már akkor is elérhetik a tagok, ha elmennek a szentmisére, vagy megjelennek a körmeneteken, illetve egyéb ájtatos cselekedetért.

A búcsút a Társaság tagja fel is ajánlhatja egy purgatóriumra ítélt halottnak, hiszen egy élő máshol is részesülhet hasonló adományban, ha egy másik templomba megy annak búcsúján, vagy valamilyen búcsúra jogosító ereklye, érme van a birtokában, a halott azonban csak nehezen juthat szenvedése enyhítéséhez. A bűnbocsánat elnyerésének feltétele azonban a gyónás és áldozás, amit egyébként a búcsú vasárnapján máshol is elvégezhet a hívő, nemcsak a Társaság templomában.[70]

A rozsnyói Agónia-társulat 17. század végi könyvecskéje hasonló búcsúrendet tartalmaz: Teljes búcsút nyernek 1/ A belépés alkalmával, ha előtte meggyóntak és megáldoztak. 2/ Haláluk óráján, ha meggyóntak, vagy ha ezt nem tehetik, de töredelmesen segítségül hívják Jézust, illetve ha ezt sem cselekedhetik, akkor szívükben emlékeznek meg róla, teljes búcsút nyernek vétkeikről. 3/ Ha a társulat fő ünnepén, nagyböjt ötödik vasárnapján meggyónnak és megáldoznak, s a templomban „a keresztyén fejedelem eggyességéért, az eretnekségek kigyomlálásáért és az anyaszentegyháznak felmagasztalásáért” imádkoznak. 4/ Hétesztendei és negyvennapi búcsút nyernek, ha a négy kántorböjtöt követő vasárnapon gyónás és áldozás után ugyanezekért imnádkoznak. Hatvannapi búcsú jár: 5/ Valahányszor szentmisén és egyéb isteni szolgálaton jelen lesznek. 6/ Ha a Társaság gyülekezeti alkalmaira elmennek. 7/ Ha a körmeneteken részt vesznek, akár áldoznak, akár nem. 8/ Ha az Oltáriszentséggel beteghez indult egyházi embert elkísérik. 9/ Ha nem kísérhetik el, akkor legalább Miatyánkat és egy Üdvözlégyet kell mondaniuk. 10/ Ha lakásukba befogadják a szegényeket. 11/ Ha ellenségeskedők között békességet szereznek. 12/ Ha társaságbeli vagy más halott temetésén részt vesznek. 13/ Ha öt Miatyánkot és öt Üdvözletet elmondanak a „kimúlt Társaságbéliekért”. 14/ Ha a tévelygőket az üdvösségre vezetik. 15/ Ha tudatlanokat a hit dolgaira tanítják. 16/ Minden egyéb áhítatos cselekedetért.[71]

A hatvannapos bűnbocsánat elnyerésével jutalmazott jócselekedetek között feltűnik az ellenségek közötti békesség szerzése is, amely a jezsuita kegyességben általában is fontos szerepet vitt. A békítés, az ellenségek, ellenfelek kiengesztelése a szerzetesrendek, főként a koldulók küldetése közé tartozott már a középkorban is, s a jezsuiták missziójuk során maguk is gyakorolták ezt a kegyes cselekedetet.[72] A rozsnyói búcsúk felsorolása tanúsítja, hogy a páterek híveiktől is elvárták, hogy környezetükben békítsék az ellenségeskedőket.

A X. Ince pápa által engedélyezett kassai búcsúk rendje is követi a nagyszombatit.[73] Az ungvári Agonia 1719-ben Kassán nyomtatott lelkigyakorlatos füzete szerint az 1669-ben alapított, vagyis a sárospatakit pár évvel követő társulat tagjai is a kassaiakéhoz hasonló búcsúkban részesültek.[74]

[1] Multi sermonibus odiosis conati sunt Societatem arcere a Patakiensi residentia, sed illustrissimi Principes, postquam didicerunt experientia falsas esse hominum de nobis opiniones, nostraque in divinis procurandis studia animadverterunt; omnino decrevere per nos prospectum iri Patakiensium conversioni. Az Egyetemi Könyvtár Kézirattára (továbbiakban: EK K.) Ab 95/1 (=Historia domestica S. N. Patakiensis Soc. Jesu (Annuae litterae) 1694–1753, A sárospataki jezsuiták Évkönyve. Annuae.) p. 1. (Annuae 1663)

[2] Meszlényi Antal: Báthory Zsófia élete és végrendelete. In: Regnum. Egyháztörténeti évkönyv, 3. Bp., 1938–1939. 177–266. p.,; 196. p.

[3] „Sambar Matthias † 2 Febr. 1685. Ita Societatis Matris optimae honori bonus filius eximie consuluit. Cuius per aetatem etiam omnem amantissimus vixit, quod, ut omittam caetera, colligere abunde est ex iis, quae variis in locis in bonum commune Societatis providit, certe Carolinensem olim et Patakinensem Residentias, eius potissimum industriae et suaui dexteritati debet Societas. Hanc celsissima principissa Sophia Bathori, illam illustrissimus dominus Adamus Caroli zeloso patris Matthiae pro matre sua studio et ardore inducti fundaverant, maximoque suo solatio videbant, ingentes exinde in rem Catholicam, cuius erant studiosissimi fructus, dimanare.” Sámbár Mátyás gyászjelentése, Zágráb, 1685. febr. 2. EK K Ab 138. (= Epistolae. Elogia defunctorum Soc. Jesu II. köt.) p. 280.

[4] „Keresztyén anyaszentegyházunknak erős gyámola, kit méltán annak mondhatnak megismért igaz vallás mellett elkövetett sokféle buzgólkodásira nézve. Mert az holott annak előtte országunkba szökött új vallás kárhozatra való fényeskedésével, nagy pompával s fennhéjázó dagályossággal mélyessen igen kiterjedett vala, és igaz vallásunkat ördögi dühösséggel s irigységgel ostromlotta volna, ottan istenes Báthori-ágban oltatott Rákoczi csömötének kedves gyümölcse vallásunknak drága kertét nemessen ékesítette. Nemde nem Patak, az lévén a több helyeknek is feje, s azért azokról nem emlékezem, mocskos fészke vala az új vallás tojományának: de már most, mint régen Christus Urunk Sz. Keresztit elvívén a perzsák arról az helyről, az holott rajta függött a világ drága váltsága, szent emlékezetit ki akarván az igaz hívek szívéből oltani a Sz. Kereszt ellenségi, és Heraclius császár ismét nagy buzgósággal előbbeni igaz helyére állította azon Sz. Keresztet, úgy a méltóságos R. F. fejedelem is (ellenkezőinket értem) a Persiabéliek által kiüldöztetett igaz vallásunkat előbbeni helyére állítván, a Jesus nevét, jesuiták Sz. szerzetinek titulusát erős fundatioval odaállatta édes jó anyjával együtt. Oly reménséggel, hogy Istennek atyai jó voltából az igaz vallásból elfajult magyarok előbbeni Sz. életre térjenek, vad erkölcsöket megszelídítsék, és csudálatos változással mennyei emberekké legyenek; kiket az új tébolygó vallások teljességgel földhöz és testhez ragasztottak vala; és úgy a kívánt ecclesiánkbéli szép csendességgel meg-vigasztalja szomorú szíveinket a nagy hatalmú Isten, RAKOCZI és BATHORI Háznak is Istenes buzgolkodása.” Kiss Imre: Midoen A’ Méltoságos Rakoczi Ferencz, Valasztot Erdelyi Fejedelem Halotti Temetésével A’ Nagy Hirrel Tu^endo^eklo^e Fejedelmi Rakoczi Hazanak Czimeres Sassa Szomorú Szárnyait le-eresztette; Igy Praedicállot Cassán Páter KYSS IMRE Jesuita 1677 Esztendo^eben, Junij. Lo^etsen Nyomtatt: Brewer Samuel. 1677. (RMK I. 1217.) (továbbiakban: Kiss, 1677.) C[3]/1–2.

[5] Kiss Imre: Midön az hatalmas halál… Báthori Sophia Aszszony Halotti Pompáján. Nagyszombat, 1680. Kézirat. EK K G 148. (továbbiakban, Kiss, 1680.) 8., 10. p.

[6] A sárospataki jezsuiták és a Rákócziak kapcsolatáról bővebben: Gyulai Éva: Rákóczi és a sárospataki jezsuiták. In: II. Rákóczi Ferenc, az államférfi. Tanulmányok a sárospataki országgyűlés 300. évfordulójára. Szerk.: Tamás Edit. Sárospatak, 2008. (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 53.) 294-345. p. (továbbiakban: Gyulai, 2008.)

[7] „Exemplo praeluxit maximo festis Paschalibus honorandis ritu solenniose celsissima Principissa Senior Rakocziana, domina Sophia Bathori fundatrix nostra, quae habens alias divinorum curatores in aula nec procul tunc dissita a monasterio; maluit tamen Patakinum longius dissitum proficisci, quanto maiore cum molestia, tanto maiore gaudio spirituali suae aulae, et exemplo luculentiore dato externis, qui vehementer stupuerunt et collauderunt Celsissimae pietatem erga divina demonstratam per hoc, quod veniens cum magna comitiva utriusque aulae et cum curribus non ad aulaea speciosa celsissimi Principis ac filii sui, fundatoris itidem nostri, sed ad nostrum templum primo, et ante viam substitit ac divertit; ostendens se in gratiam divinorum Paschalium venisse. Itaque per solenniores Hebdomadae maioris dies adfuit constantissime caeremoniis omnibus, ac per ipsa festa, quorum triduo finito ad sua bona rediit et speculo pietatis in Patakiensibus relicto.” EK K Ab 95/1 p. 41. (Annuae 1667)

[8] Kiss, 1680. 9., 16., 18. p.

[9] „[t]antum esse populum Catholicum circa Patakinum. In ipso festo Corporis Christi tantus fuit accursus populi Catholici, ut timuerimus ruinam sacelli, quod supra columnas stat, praeter ea propter incapacitatem debuimus erigere altare in platea ante domum, ibique cantatum sacrum facere quod celsissimus Princeps una cum Celsissima in platea publice flectendo devote audivit et Celsissima quidem sub eodem sacro etiam communicavit. Processionem eduximus e praesidio ad exteriorem civitatem factis ante domum Calvinistarum altaribus et stationibus nihil illis contradicentibus, secuti sunt Principes manus rosariati, et quia valde urebat sol monitus celsissimus Princeps, ut aliquod umbraculum super caput erigi curet, respondit: Mi Pater, potest iam meum caput ardorem solis pati, pariter monita Celsissima et illa respondit pariter. Post ultimum Evangelium in foro habita concio Ungarica, sonuerunt ad quamlibet stationem grandiora tormenta, post peractas ad stationes ceremonias.” EK K Ab 95/1 p. 59. (Annuae 1669)

[10] „Nec privato sacra inter conclavia satiatus cultu, ad fora et vicos erumpebat, ipse et comes et umbellae Viatorem Deum obumbrantis bajulus, non tam pedibus, quam affatuum alis post cordis sui thesaurum rapiebatur. O quoties raro principibus exemplo sacerdoti ad aram divina peragenti, demitissimo praesto erat obsequio! Quoties nihil veritus severioris tempestatem sideris supplicantium sese interserebat choris? Quoties? Sed quid numeris compedias sidera? Quid sola lambis littora? Toties, quoties Divinis aderat, aut pendulam e manibus Magnae Dei Matris globolorum coronam, aut ejusdem cultui sacratum gestabat libellum, tunc maxime liber, cum se totum mancipasset libro. Non exager hic rara ejus in hanc intemeratam Coeli terraeque Imperatricem pietatis argumenta; non allego Sabbathinas, quoad vixit, a vini potu abstinentias; non septenorum ejusdem festorum severo transactu jejunio pervigilia; non circumjacentium sodalitatum albo insertum nomen, non comparatos expensis, non mediocribus precatorios libellos, eosque tum in aulicos, tum exteros copiose distributos; non quotidiana clientelae Mariae obsequia, illud unum piaculum esto silentio sepelire: tanto in DEI MATREM FRANCISCUM aestuasse zelo, ut prius sibi e vanis sanguinem, e corpore animam, quam ei honorem eripi pateretur. Testantur id Debreczinum usque proscripti blasphemi Patakino rabulones; testantur eversae pestilentiae cathedrae, interminata in reos supplicia, exauthorati ex dominiis audaciae, scelerumque patroni, ex aula ministri, ex officiis pertinaces, ex toto zelantis honorem Virginis dorsis affectu perduelles.” Panegyris Lvctvosa. Quâ Fvnebres Exeqvias Celsissimi Transylvaniæ Principis Francisci Rakoczy, Partium Hungariæ Domini, Comitis Siculorum, Comitatûs Saárosiensis Supremi Comitis, &c. proscvtvm est, Academicvm Societatis Jesv, Collegivm Cassoviense. Per R. P. STEPHANIUM KERESKENY, è Societate Jesu, AA. LL. & Philos. Doctorem, ejusdemq^’ue Professorem Ordinarium. Cassoviæ, Excusa per Stephanum Bosytz, Anno M.DC.LXXVII. (RMK II. 1399.) (továbbiakban: Kereskényi, 1677.) A[3]/4–B/1

[11] „In Purificatione Intemeratae Matris […] processionem… usque ad Beatam Virginem in coelos Assumptam in Hecz inter Anabaptistas […] In assumptione vero Beatae Virginis Mariae in Hecze ad neoconversos ex Anabaptistis Christianos ad sacellum eidem Assumptae Matri dicatum processum est.” EK K Ab 95/1 p. 58., 50. (Annuae 1668)

[12] „Czestokói Boldogasszony képin. Egy nyakra való lánc, arany három sorban Nro 1. Öt sorban veres kláris Nro 1. A mellje iránt, melly egész képét elfogja szélességre, ezüst öreg lánc, nagy szemekbűl való. Egy sárga virágos fejér superlát, hasonló circumferentiával együtt. […] Egy rézen írott czestochói kép; másik egy igen kicsiny, körül ezüstbe foglalva. Három kis képek, jesuiták vannak írva.” Thaly Kálmán: Munkácsi leltárak s udvartartási iratok (1680–1701) In: Történelmi Tár, 23. Bp., 1900. 321–384. p. (továbbiakban: Thaly, 1900.) 325., 327. p.

[13] Gyulai, 2008. 298-299. p.

[14] „His itaque visis in oppidis et pagis submontanis, quae potissimum bona sunt celsissimi Principis Rakoczi mirum, quanta rerum coepit mutatio, illico enim dicta bona pro Principe Transylvaniae (sub cuius nomine licet ignorantis haec omnia agebantur) sunt occupata, pecora abacta, possesionesque Catholicorum direptae, ipsique ad torturas et neces quaesiti, templa occupata, Calvinistae praedicantes impositi, altaria, imagines, sacraque supellex igne cremata, et quod vel dictu horridum, sepulti exhumati, vestibus spoliati, capitibus minuti. Quod ultimum in claustro Patrum Paulinorum Ujheliensi patratum esse, certum est. Ibidem, ut ex fide non indigna relatione constat, cum iconem Beatae Virginis Czestochoviensem referentis nefarii illi latrones framea secuissent, et ea miro prodigio sanguine manasset, ad inusitatum visum cohorrescentes a simili amplius templorum direptione destiterunt.” EK K Ab 95/1 p. 71. (Annuae 1672)

[15] „Egy Crucifixus-kép, körülötte rózsák, bennek misteriumok vannak írva.” Thaly, 1900. 327. p.

[16] Kiss, 1677. C[3]/3

[17] „[o]ly tökéletlenül ólálkodott az halál a mi megholt méltóságos atyánkfia körül, úgy hogy még a doctor sem gondolta akkor következendő halála idejét; de ugyan hogy készületlenül ne találtassék, annak rendi szerént reá emlékeztetém az halálra […] nagy bátorsággal és férfiúi szívvel várta halálát, mert nem vala teste s lelke ez világi gazban eltemetve, az eleven Naphoz igyekezvén oda föl, címeres sassa is azt hozván magával. Mely noha minden madaraknál följebb emelkedik a szárnyaival a természetvizsgálók írása szerént, de ugyanoly magasról is az alatta lévő földet meglátja, úgy, noha nagy méltóságra fölemelte vala Isten a mi megholt fejedelem atyánkfiát, de ugyan szemlélte onnan is a földet, s tudta magát földből valónak lennie. Pulvus es et in pulverem revertis […] Bátorsággal várta, mondám, halálát, mert Báthori nagy vérből valónak magát akkor is mutatta, amint hogy bártran megvívott vala régenten a nagy fene sárkánnyal Báthori, s meg is győzte, úgy bátran megvívott Báthori dicsíretes véréből származott méltóságos R. F. fejedelem a nagy fene sárkánnyal, az halállal, s meggyőzte.” Kiss, 1677. B[2]/2–C[2]/1

[18] Kiss, 1677. B[3]/1–2

[19] „[n]agy töredelmességgel meggyónván és háromszor is a Sz. Oldást felvévén, az Úr testével részesülvén kívánsága szerént az udvar népének s édes kedvesinek jelenlétekben, végtére a Sz. Utolsó Kenetet is magára vette, beteljesítvén az engedelmes Sz. Dávid szép intését: Hodie si vocem ejus audieritis, nolite obdurare corda vestra. Psal. 94. Ma ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket. Akkor is minden szükséges általam lett Isten szavaira szívét meglágyította, és midőn a lélekzetnek nehezen járása miatt nem szellőztethette szívének hévségét, nem is szólhatott, amint kellett, a szép imádságokra figyelmezett, istenes kérdésimre ottan-ottan vagy jelt adván, vagy egy s két szóval engedelmessen felelvén, sok súlyos fájdalmi és szenvedési után lelkét szép csendessen az ő teremtő Istenének adá, kedvesinek s másoknak is elfelejthetetlen keserűségére.” Kiss, 1677. C[2]/2–C[3]/1

[20] „Abiit Patakiensis Societatis JESU Residentiae Fundator; Cassoviensis neo-basilicae Moecenas; cleri reverentissimus Cultor vita egenorum, quos non caperata herilis majestatis fronte, sed paterno recreabat affatu, alebat subsidiis, sublevabat favoribus, sustentabat praesidiis; vel, si scelerum indicem agere juberet aequi bonique conservatrix Justitia, mansuetudinem severitati immiscebat, soli sibi immitis, qui vel in extrema aegritudinum lucta aegre admodum dispensationem esus carnium sibi impertiri patiebatur.” Kereskényi, 1677. B/2

[21] „Ille aras, quae absentes inveterato multorum squallore annorum deplorabant Coelites, ambitioso adornavit cultu, ditavit paramentis, complevit mystis, stabilavit proventibus, introvocandae a perduellibus vitae periculo propugnavit.” Kereskényi, 1677. B[2]/2

[22] EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666)

[23] EK K Ab 95/1 p. 100. (Annuae 1687)

[24] Lazar, Lance Gabriel: Vineyard of the Lord: Jesuit Confraternities in Early Modern Italy. Toronto, 2005. (továbbiakban: Lazar, 2005.) 30. p.

[25] „Congregatio sub invocatione D(omini) N(ostri) G(esù) C(hristi) in Cruce moribundi ac Beatissimae Virginis eius Genetricis Dolorosae vulgo Bonae Mortis.” Lavin, Irvin – Panichi, Silvia: Bernini e il Salvatore: la „buona morte” nella Roma del Seicento. Roma, 1998. 29. p., 13. jegyz.

[26] Commenda, Hans: Die Litterae annuae des Linzer jesuitenkillegs als Quelle der Volkskunde. In: Historisches Jahrbuch der Stadt Linz, 1961. Linz, 1961. 119–138. p., 127. p.

[27] Tüskés Gábor – Knapp Éva: E. S. és a rózsakoszorú. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 2005. 4-6. sz. 383–400. p., 393. p.

[28] Tüskés Gábor – Knapp Éva: Vallásos társulatok Magyarországon a XVII–XVIII. században. In: Néprajzi Látóhatár, 1992. 3–4. sz. 8–36. p. (továbbiakban: Tüskés-Knapp, 1992.) 25. p.

[29] A’ Christus Halala Congregatiójanak, Melly Nagy Szombatban A’ Jesus Tarsasaganak Templomaban M.DC.LX-dik Esztendoetuel fogvást gyakoroltatik, Regulái, Búcsúi, és némely bizonyos Ahitatossági. Nagy-Szombatbaan Nyomtattatot 1686. (RMK I. 1355.) (továbbiakban: Christus Halála, 1686.) 10. p.

[30] Knapp Éva: Vallásos társulatok, rekatolizáció és társadalmi átalakulás Kassán a XVII–XVIII. században. In: Századok, 1995. 791–814. p. (továbbiakban: Knapp, 1995.) 799. p.

[31] „Domi autem in Residentia novum hoc anno pietatis incitamentum inchoavimus, Sodalitatem Agoniae Christi pro felici morte; qui titulos innumeros accivit statim: ipsique celsissimi Principes Congregationis albo sua nomina addidere manu propria libentissime.” EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666); Gyulai, 2008. 303. p.

[32] Knapp Éva: Egy XVII. századi népszerű imádságoskönyv az Officium Rákóczianum története I. In: Magyar Könyvszemle, 1997. 2. sz. 149–167. p., 5. sz. jegyz.

[33] „ALBUM CONGREGATIONIS B. MARIAE VIRGINIS ERECTAE ET CONFIRMATAE IN COLLEGIO S. J. UNGVARII ANNO 1636. RENOVATUM ANNO 1671. ITEM 1756. […] A 3. sz. alatt (a 3. levelen) a teljes Báthory-czímer látható […] Vörös mezőben ezüst állkapocsból kinőtt három ezüst, jobbra s lefelé forduló farkasfog. A czímert környező zöld koszorú hiányzik, e helyett azt arabeskek ölelik. A czímer fölött: «† 1661. 24. Octobris. Dicsirtessék az oltári szentség.» Alatta: «Sofia Anna Katarina Batori m. p.» sajátkezűleg; s még alantabb: «mortua». […] A 4. sz. (5-ik levél) a Rákóczi-czímert ábrázolja… Vörös mezőben zöld hármas hegyből növő arany keréken álló fekete, arannyal áttört, kiterjesztett szárnyú sas, mely fölemelt jobbjában egyenes, aranymarkolatú kardot tart. A czímert arabeskek környezik. Fölötte a Rákócziak ismeretes jelmondata: «Anno 1661. die 24. Octobris. Si Deus pro nobis, quis contra nos». Alatta: «Franciscus Georgius Rakoczy m. p.» sajátkezűleg.” Csergheő Géza: Magyar czímereskönyv a XVII. századból. In: Turul, 1885. 41–44. p., 42. p.

[34] „[l]iberalitate Celsissimae Senioris accessit… pro templo calix rarae magnitudinis et singulariter elaboratus, lampas item argentea magnitudinis fere quadrati pilei, ante Venerabile pendula.” EK K Ab 95/1 p. 36. (Annuae 1666)

[35] „Et summae delectantur rebus apud nos divinis interesse, ob quod facile negligunt itinera praesertim, ut quadragesimalibus dierum Mercurii et Veneris de Passione Christi concionibus interessent. Valde etiam gavisi in Spiritu videntes Patakini, quod nunquam alias disciplinantium solemnissimam processionem cum feretris ad rem accomodatis, praemissa etiam comaedia publica de Crucis Christi imitatione. Quibus omnibus pie mota celsissima Principissa dixit: timet se flammas Purgatorii, quod non statim a conversione sua nos adhibuerit pro Patakiensium in Spiritu restauratione. Pietatis porro huius Parascevalis devotio tanto accidit gratia, quod nemo speraverit fore aliquos hoc loco, qui se publice castigent flagellando, dicebantque per jocum nobis, nisi, o! Patres, pecunia conducatis, qui hoc faciant Patakini, sed, ubi ventum ad rem, nec 40 vestes suffecerunt piam hanc sui castigationem sponte cupientibus, cumque jam cruentatos aspicerunt e fenestris haeretici, asseverabant non esse percussionem corporis, sed derubratis pellibus abductum esse dorsum, et ita verberari, adeo haeresis aliena est ab huiusmodi imitatione Crucis, ut inventibile sit apud illos haec revera fieri. Sepulchrum Christi elegans totumque ex vitris pellucidis diversorum colorum veniebant furtim ipsi haeretici spectatum…” EK K Ab 95/1 pp. 9–10. (Annuae 1664)

[36] „Simpliciores tamen Haeretici curiosius intenti flagellantibus, et iam ante phantasia illa imbuti, quasi non esset verus sanguis per dorsum flagellantium diffluens; dum observassent juvenem cum aceti vasculo circa flagellantes discurrentem; tunc Calvinistarum unus ad socios: „ecce, ecce, inquit, nonne bene dicimus nos, quod in horum dorsis sit tantum modo color ruber, qui sine dubio in vasculo illo circumfertur, ut flagella intingantur, et sic sanguinolenta appareant flagellantium dorsa”. Usque adeo difficilis est apud illos huiusmodi mortificatio carnis, ut incredibilis putetur in aliis, quamvis in hac ipsa processione nostra sat delicati nobiles interfuerint, flagellantibus admixti etiam ex primariis aulicis, nec vestes 40 suffecere postulantibus. Nonnulli tamen re penitius inspecta compuncti et conversi per haec ipsa festa; ut iam a 4 huius Residentiae annis, plus minus, quingentos recenter conversos ad fidem Catholicam numeremus.” EK K Ab 95/1 p. 40. (Annuae 1667)

[37] „Parascevalis vero hoc anno processio vespertina cum disciplinantibus in foro publico a vehementi Aquilonis turbine impedita, et iudicio tum Celsissimorum, tum nostrorum quidem cum populi contentatione immutata est. Nam cum faces efferentur ad id destinatae, turbo diurno tempore minime expectatus easdem extinguebat, scintillas per aera super domos attollebat, et quantum pietas incitabat, tantum contingentia mali periculum retardabat. Et licet luminaria extinguerentur, non tamen extinguebatur incensa ad id in pectoribus fidelium pietas, et ardor in Christum flagellatum, quem quadraginta quinque de numero severe, sed pie in se sevientes flagellis imitati sunt; inter hos figurae, quae pro feretris factae erant, inter domesticos et templi parietes procedebant, et elegantibus, piisque lingua vernacula versibus recitatis populum etiam Calvinisticum, qui tunc copiosus, tum per domum, tum templum aderat, ut propter illum ipsi disciplinantes spatium vix haberent, ad pietatem inflammabant. Commoverat ad hanc pietatem procul dubio praecedens tempus vespertinum actio, in qua de deturbato hominum inimico e coelo, et liberato ab eius tyrannide genere humano magna cum populi affectione agebatur.” EK K Ab 95/1 pp. 48–49. (Annuae 1668)

[38] „Templum Patakini, quod evoluto proxima anno pro porta fortalitii et residuum pro propugnaculo ita expedire judicantibus suae majestatis caesareae ingeniariis occupatum fuerat, hoc anno sua majestate super inde syncerius informata divino cultui redditum est. Iamque eo utimur a nocte Christi resurgentis, qua levata e sepulchro Sanctissima Eucharistia processionaliter in illud deportata est, decantato cum magno Catholicorum solatio post solenniter hymno Ambrosiano. Usque quidem praedicti templi non est sine gravi incommoditate, ob ultro citroque commeantium per portas curruum strepitus, hominum, militumque clamores, quos necdum porta a templo interclusa audire necesse est. Spes non est brevi alio positam ipsam fortalitii transferendam esse, adeoque templum totum usibus sacris, pro quibus primitus exstructum erat, in postremum etiam servitur.” EK K Ab 95/1 p. 69. (Annuae 1671)

[39] „Hospitale, quod hactenus Calviniani adeo haeretice procurabant, ut nullos pauperes catholicos admittere voluerint, nutu saepe dictorum Principum Rakoczi in manus Catholici curatoris transscriptum, qui expeditis inde haereticis catholicos subrogavit. Inductus ibidem mos orandi de genibus vesperi et mane, accomodatus etiam sacello et sacrificio peragendo locus opportunus. Quin iuxta morem aliarum regionum Catholicarum magna cum insignibus passionis Christi crux pro foribus eiusdem erecta est, Calvinistis non parum indignantibus sacrum hoc trophaeam publicae et coactae venerationi expositam esse, si quis enim eorum animadvertatur transire non detecto in signum reverentiae capite, illico a vicina vigilia militiae germanae insultatur.” EK K Ab 95/1 p. 67. (Annuae 1671)

[40] „Hic vero Patakini, vix dum obsessuri fortalitium advenerunt, omnium primo impietati litaverunt, Christi Cruci affixi symulacrum, quod pro foribus hospitali prostabat, succidendo, et ut dicitur succisum rogo imponendo, flamma (quod mirum) ne quicquam ipsi nocente. Idem divinum signum bilanci apposuerunt, eidem illudentes et dicentes: „videamus, quantum ponderet Papistarum Deus”. Alibi cippo incluserunt, cum Immaculatae Virginis statua componentes saltare jusserunt.” EK K Ab 95/1 p. 71. (Annuae 1672)

[41] Gyulai, 2008. 294-296. p.

[42] Duodecim Scintillae, Ex Ardenti Pectore Et Corde Jesu Crucifixi, Sanctissimisqve Ejus Vulneribus, Super Sodales Congregationis Christi In Cruce Agonizantis, Sive Duodecim Exhortationes Pro Singulis Mensibus Anni, Ad excitandos eosdem Sodales ad devotam Orationem Rosarii quinque SS. Vulnerum, pro obtinenda sancta morte: Desumptis motivis e memoria Novissimorum, Mortis, Judicii, Inferni, Paradisi & Aeternitatis. Auctore R. P. Philippo Kiselio Fuldensi, E Societate Jesu. Cholinus, Bambergae, 1674; Igneus Et Sangvineus Zodiacus Amoris Jesu Crucifixi, Sive Duodecim signa ejus Amoris erga Sodales Christi in cruce agonizantis, totidem exhortationibus, & affectibus in menstrua Congregatione ijsdem Sodalibus explicata. Per R. P. Philippum Kiselium, Fuldensem, e Societate Jesu. Cholinus, Bambergae, 1674; Nili Mystici Ex Paradiso Voluptatis, Sive Verbi Divini Septemplici Alveo Defluentis, Et Totidem Effusionibus Pretiosi Sanguinis D. N. Jesu Christi Sacri. Auctore R. P. Philippo Kiselio. 1–6. Cholinus, Bambergae, 1666–1674. Kisel, Philipp: Siebenfältig-Blutiges Schau-Spiel Deß Siebenströmigen Geistlichen Nili-Flusses, Das ist: Sieben Passion-Predigten von dem Gnadenfliessenden und Schmertzhafften Leyden und Sterben unsers Einigen Erlösers und Heyl-Erwerbers Jesu Christi. Übersetzet von Mag: Andrea Bresson. Höffling, Bamberg, 1679.

[43] Confraternitatis Passionis Domini Thesaurus in agro inventus. 12mo, Coloniae, 1633. Magyarországi jezsuita könyvtárak 1711-ig, 2. Nagyszombat 1632–1690. Szerk.: Monok István. Szeged, 1997. (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 17/2.) 215. p.

[44] Christus halála, 1686.

[45] Lelki Utikoeltség avagy E Foeldoen Buidoso Léleknek Uedvoességes foglalatossága mellyet Az halálra vált, és keresztfán meg-Hólt Ur Jesus neve-alat kezdetett Rosnyai Congregatio egyben szedet à Boldog halálra kiszueloe Hiveknek vigasztalására. Ki-nyomtattatott Nemzetes Posgai Gaspar Uram koeltségével. Loetsén Brewer Samuel által. M.D.XCIII. (RMK I. 1444.) (továbbiakban: Lelki útiköltség, 1693.)

[46] A kereszt-fán halalra vált Christus Jesus Congregatiojanak boldog ki-mulasert és meg-holt férfiak és aszszonyok lelkeinek megszabadulásáért Ungvári Jesus Társaságának Templomában rendeltetett és IX. Kelemen romai pápától 1669. eszt. bullával megerősitetett Rövid oktatási és szokott áitatossági. Nyomtattatott Kassán az Akadémiai betűkkel 1719. Esztendőben. (továbbiakban: Keresztfán halálra vált, 1719.); KERESZTFAN MEG-HALO, ES MEG-HOLT JESUS Congregatiójának, a boldog kimúlásért, és meg-hólt Férfiak és Aszszonyok lelkeinek meg-sabadulásáért Cassai JESUS Társaságának Templomában rendeltetett Es VII. SANDOR Romai Pápátúl meg-erössitetett rövid Oktatási. Ehez téteik két féle Litánia. Nyomtattatot KASSÁN az Academiai Bötükkel Frauenheim János által. 1724. (továbbiakban: Keresztfán meghaló, 1724.)

[47] Lelki Viragos Kert. Az Mennyei Udvar Tiszteletiroel, Mellyet A’ Kertben Halálra-valt, és a’ Kereszt-fán meg-hólt Ur Jesvs Titulussa alatt virágzó Gyoengyoesi Congregátio, az uedvoességes Halált szomjuzó Hiveknek ki nyittatott. Hogy Ezt gyakorolván, s’ ebben múlatozván, ki-ki a’ szent Halálra, és az oeroekkén-való bóldog fel-támadásra, magát tehesse érdemessé. Boldogok az Halottak, kik az Urban halnak-meg. Apoc. 14. Loetsen, Samuel Brewer által, M.DC.LXXII. (RMK I. 1139.)

[48] Christus Halála, 1686. 59–60. p.

[49] „A béajánlásnak formulája, mellyel a Halálra vált úr Jesus congregatiojában adják magokat az hívek: Uram, Jesus Christus, élő istennek Sz. Fia, ki e világnak váltságáért hat órakor a keresztfára feszíttettél, ecettel és epével itattál, s a halállal tusakodván, a te drágalátos lelkedet Sz. Atyádnak ajánlád, és mint az ártatlan áldozat bűneinknek bocsánatjáért minden véredet bőségessen kiontád. Én is viszontag, N. N., magamat éppen égő áldozatul neked bémutatom és szentelem, és eltekéllett szándékomnál ígírem, hogy szentéges kénszenvedésedről soha el nem feletkezem, hanem arról hálaadó szív[v]el emlékezem, s annak emlékezetire másokat is felindítani igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh én kegyes Jesusom, ne engedd, hogy Szent véred hullásának és halálodnak ára énbenném elvesszen, hanem halálomnak óráján a te Szentséges sebeidben rejts el engem, és az én bűnös lelkemet hozzád vévén, oda vigyed, ahova a keresztán föggő latornak lelkét, hova a késő, de töredelmes szévből származott megtérés után vitted. És e világból kimúlt híveket is kínszenvedésednek véghetetlen érdemében részesítsed, hogy a Purgatorium kínjaiból megszabadulván, téged a mennyei dicsőségben szünetlen dícsírjenek, és miértünk s szegény bűnösökért híven esedezzenek. Ki élsz és uralkodol az Atyával és szent lélekkel egyenlő Istenségben, örökkön örökké, Amen.” Lelki útiköltség, 1693. 11–12. p.

[50] Knapp, 1995. 799. p.

[51] „A magas Keresztfán halálra vált Christusban való buzgó ajánlásnak formája. Uram, JESUS Christus, élő Istennek Szent Fia, ki ez világnak váltságáért hat órakor keresztfára függesztettél, ecettel és epével itattattál, és az halállal tusakodván, drágalátos lelked mennyei Atyádnak ajánlottad, és mint az ártatlan Bárány, szent véredet a mi bűneinkért kiontani és meghalni méltóztattál. Én, N. N., teljes szívemből néked áldozom magamat, és erőssen fogadom, hogy soha a te Szent kínszenvedésedrűl el nem feletkezem, hanem aztat mindenkor örökké való emlékezettel dücsőiteni, és másokat is arra vezetni igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh kegyes JESUS, hogy ne hadd, hogy illy nagy drága kincs én rajtam haszontalanul múljon, hanem halálom óráján méltóztassál engemet a te öt mélységes Szent sebeidbe elrejteni, és a te Szent kereszted és halálod által engemet és a társaságombéli híveket és jótevőköt oda vezéreljed, az hova a megtért Latornak lelkét vetted. Ez világból kimúlt híveket is kínszenvedésednek érdemében részesétsed, hogy a Purgatoriumi tűzbűl kiszabadulván, mi érettünk, bűnösökért híven esedezzenek, és téged, ó szerelmes JESUS, a te dücsőségedben dícsérjenek, ahol élsz és uralkodol az Atyával és Szent Lélekkel egyállagú Istenségben, mind örökkön örökké. Amen.” Keresztfán meghaló, 1724. A₄/1

[52] „IMÁDSAG, mellyel a társaságbéliek magokat a felfeszített Kristusnak kötelezik. Uram, JESUS Kristus, élő Istennek Sz. Fia, ki mi érettünk a keresztfán felfeszíttettél, én, N. N., tégedet e mai napon Uramnak, Gyámolomnak és Oltalmazómnak választlak, és valóban eltökéllem magamban, hogy soha tégedet el nem hadlak, semmit ellened nem szóllok, sem cselekedem, sem nem engedem, hogy az én alattam valók a te tisztességed ellen valamit cselekedjenek. Az okáért kérlek tégedet, fogadj bé engemet örök szolgálul, légy énnékem minden dolgaimban segétségül, és ne hadj el engemet halálomnak óráján.” Keresztfán halálra vált, 1719. D₄/3–4

[53] „[f]uit etiam ex Haereticis, qui dum scopum huius Congregationis audit explicari tam salutarem; adiit et ipse nostrum inscribi cupiens; sed repulsam passus, nisi prius eiuraret haeresim, quam et eiuravit, pro felici morte consequenda.” EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666)

[54] Christus Halála, 1686. 6. p.

[55] „[n]ostra Societas, cujus instituti est juvare proximos, ut juste et pie viventes in hoc faeculo, tandem moriantur morte iustorum, magnopere semper studuit, ut ad meditandos Redemptoris nostri cruciatus fidelium animos excitare. Hinc factum est utique ex afflatu Divini Spiritus, ut jam ab anno Domini MDCXLVIII. in Templo nostrae Domus Professae Romanae singulis sextis feriis sub Vesperas proposito publicae venerationi Sacrosanctae Eucharistiae Mysterio, coetus sodalium utriusque sexus celebrari coeperint, qui partim devolis quibusdam precibus Christi Passionem et mortem, ejusque Beatae Matris dolores recolendo, partim Divinum Verbum audiendo ad exercitia Christianae virtutis excitarentur, ad Deum Optimum Maximum pro gratia bene moriendi specialiter orarent.” Kelt: Róma, 1762. jan. 4. A Friedrichstadt–Husumi Plébánia levéltára, Bécs. Az oklevelet (sok hibával) közli: Jockenhövel, Klaus: Gottesdienst und Frömmigkeit der Friedrichstädter Katholiken zur Zeit der Jesuitenmission. In: Mitteilungsblatt der Gesellschaft für Friedrichstädter Stadtgeschichte. Herbst, 1980. (Heft 17.) 181–206. p., 199–200. p.

[56] „Noha azért az congregátióbéli hívek a Christusnak minden szenvedését felette hasznossan elméjekben forgatják, Szent Péternek tanácsa szerént, aki Epist. I. cap. 4. v. 13. így szóll: A Christus szenvedésében részesülvén, örüljetek, hogy azt ő dücsősségének megjelenésében is örvendezvén, vigadjatok; mindazonáltal az halálra váltnak fájdalmira elmélkedésink[k]el leginkább célozzunk, úgymint, mikor az Olajfák hegyén az halállal tusakodot[t] Luc. 22. v. 45., és mikor a keresztfán az halálra vált; kérvén Ő Szent Felségét, hogy valamint ő a Gethsemáni kertben nem kénszeríttetvén arra, hanem a mi példánkra jó akaratjából felvállalván az haláltól való félelmet, az Angyaltól bátoríttatott, úgy nékünk is halálunk óráján engedje a vigasztaló Angyalnak bátorítását. És valamint hogy a keresztfán az ő Szent Lelkét Atya Istennek ajánlotta, mondván: Atyám, kezedben ajánlom lelkemet. Luc. 23. v. 46., úgy adjon nékünk is azon szempillantásban hasonló indulatot. / Kiváltképpen való ájtatossággal legyenek a társaságbéliek Sz. Fia Halálán kesergő Szűz MARIA-hoz, hogy nyerjen nékik a kertben és a keresztfán halálra vált Szent Fiától e világból való boldog kimúlást.” Christus Halála, 1686. 10–14. p.

[57] „EZ CONGREGATIOnak céljáról vagy végéről és rendtartásáról való OKTATÁS

1. Ennek a Congregationak az vége és célja a boldog halálra való készülés, melynél semmi nincs kívánatossabb. Annak okáért gyakorta elménkben juttassuk életünknek utolsó óráját, melly után következik az örökkévaló boldogság, avagy az örökkévaló kárhozat. Erről szóllot[t] Salamon is, mondván: Eccl. 9 v. 3. Ha a fa délre esik vagy északra, valamely helyre esik, ott marad.

2. Emlékezzünk meg arról, melly sokan véletlenül és készület nélkül múlnak ki e világból. Ezt is Salamon illyenképpen adja elő: Nem tudja ember az ő végét, hanem mint az halak horoggal, és mint a madarak, tőrrel fogattatnak, úgy fogattatnak meg az emberek a gonosz időben, midőn az hirtelen reájok jő. Eccl. 9. v. 12. Hogy azért minket, kik ez gyülekezetnek tagjai vagyunk, ez a véletlen szerencsétlenség ne érjen, ne szánjuk lelkünk üdvösségéért egy kis fáradságunkat a Congregatiónak szokott ájtatosságinak végben vitelétől. Ah! Melly nagy külömbözés lészen azok közzöt[t], kik ez az utolsó órát mindenkor készen várják, és azok közöt[t], kik a világi szorgalmatosságokkal és testi gyönyörűségekkel az halálnak emlékezetit az ő szívekben fogyogatják.

3. Mivel pedig minden igaz keresztyénnek közönséges hivatalja a boldog halálhoz való készülés, annak okáért e Congregatióba minden rendbéli igaz hívek, férfiak és asszonyállatok béfogattatnak, csak azoknak tisztességes magok viseléséről légyen jó vélekedés.

4. Ez Congregatio könyvébe való béírásnak ideje van mindenkor, valamikor innepe vagy gyülekezete vagyon a Congregatiónak, és azon kívül mindenkor, valamikor valaki bé akar magát íratni, csak adja nevét az előljáróktól rendeltetett Congregatióbéli lelki Atyának, kinek tiszti az, hogy a Társaságba bévegye azokat, akik bé akarnak állani. Kik mihent a könyvben béírattatnak, és mindjárt akkor, vagy nékik alkalmatosb legközeleb[b] való napon töredelmes szív[v]el meggyónnak és megáldoznak, a Congregatiónak tagjaivá lésznek.

5. Az atyafiúi szeretetből mind az élő, mind pedig a világból kimúlt Congregatióbéli társainkat segétenünk kell, ha a mi segétségünk nélkül szűkölködnek. Annak okáért, ha ki vagy maga házánál, vagy szomszédságában, vagy akárhol egyébüt[t] tud valami congregatióbéli beteget, megintse a Congregatiónak lelki Atyját, hogy lelkére gondot viseljen, és ha kévántatik, az utolsó ütközetre a szentséges Sacramentumokkal felfegyverkeztesse.

6. Ha pedig immár valaki kimúlt volna e világból, hasonlóképpen a lelki Atyát idején megintsék, hogy az ő nevét a megholtak közzé béírja, és idejében a gyülekezetbéli atyafiainak ajánlja, hogy érte imádkozzanak, főképpen az halottakért való Mise alatt.” Christus Halála, 1686. 3–7. p.

[58] „Nagy bizodalmunk lehet abban, hogy Isten sokkal hamaráb[b] meghal[l]gatja a jó szándékbúl származot[t] Társaságnak könyörgésit, amint maga megígérte. Math. C. 18. v. 19. Ha ketten közületek megedgyeznek a földön, minden dolog, mellyet kérnek, meglészen nékik az én Atyámtúl adva. Ha kettőnek imádsága oly foganatos, mennyivel kedvesseb[b], foganatossab[b] lészen annyi ezerből álló Társaságnak az ő könyörgései, akik közöt[t] sok ártatlan jámbornak imádsága üdvességekre hasznos lészen a nagy bűnösöknek is, amint hasznos volt Moysesnek imádsága a bálványozós Israelitáknak. Exo. C. 32.” Keresztfán meghaló, 1724. A₁/2–A₂/1

[59] „I. REGULA. Minden nap igyekezzenek a Congregatióbéliek mondani öt Mi-Atyánkat és öt Angyali üdvözletet a Christus öt mély sebeinek emlékezetire, hogy magoknak és a congregatióbéli társoknak boldog kimúlást, az Társaságból pedig kimúlt híveknek örök nyugodalmat nyerhessenek. Azon végre emlékezzenek meg a reggeli, délkori és estvéli csendítéskor a Christusnak Szent haláláról, ami lehet egy fogászkodásni imádcsággal, illyen formán: Uram JESUS Christus, kérlek tégedet ama keserves fájdalmadért, mellyet a keresztfán szenvedtél, főképpen mikor a te drága Lelked Szent Testedből búcsúzot[t], és elvált, könyörülj rajtunk halálunk óráján. De az estvéli csendítéskor emlékezzél meg az halottakról is, így: Irgalmaz[z], Uram, a mi gyülekezetünkbéli megholt atyánkfiainak is, és adj nékik örökké való nyugodalmat. Akinek kedve tartja, elmondhatja a Loretomi Litániát is, kiválképpen estve, a feszület előt[t].” Christus Halála, 1686. 15. p.

[60] „II. REGULA. Minden héten két miséjek szokot[t] lenni a Társaságban lévőknak, hétfőn a Társaságból kimúlt hívekért az halottakért való litániákkal, pénteken a Társaságban élőknek boldog kimúlásokért a Christus szenvedéséről való Litániákkal. Melly Miséken igyekezzenek jelen lenni, ha módjok lészen, ha nem, az hol lésznek, ott imádkozzanak hétfőn a halottakért, és pénteken az élő társaságbéliekért.” Christus Halála, 1686. 16. p.

[61] „III. REGULA. Minden holnapnak első vasárnapján Communio Generalis, avagy teljes búcsúval járó közönséges áldozás szokot[t] lenni a Páter JESUvitáknál, melynek jelére aznap a monstrantiában kitétetik a Szent Sacramentom. Igyekezzenek akkor a társaságbéliek szent gyónás és áldozás által a teljes búcsúban részesek lenni, avagy valamely Purgatoriumbéli lelket megsegéteni…, vagy ha arra nem érkeznek, a szentséges Sacramentomat jelenlétekkel tisztelni, és annak áldását venni el ne múlassák. Christus Halála, 1686. 16–17. p.

[62] „IV. REGULA. Minden kántor után való vasárnapokon derék gyülekezeti szokot[t] lenni a Társaság tagjainak. Akkor azért a Congregatiónak szokot[t] helyére bégyűlni, meggyónni, ha lehet, az énekes Mise alatt a többivel együt[t] megáldozni, a nagy Misén, Processión, Praedikátion jelen lenni, és ez után a Páterrel szokot[t] ajánló imádsággal magokat az Úr Istennek béajánlani igyekezzenek.” Christus Halála, 1686. 17–18. p.

[63] „V. REGULA. Minden esztendőben ennek a Társaságnak első és fő innepe, mellyet Titulare Festumnak nevezünk, Böjt ötödik vasárnapon esik teljes búcsúval, az melly búcsú ez vasárnap előt[t] való szombaton vecsernyének idején kezdettetik; igyekezzenek azért ezen napot, mint az Halálra vált Úr JESUS Congregatiójának legfőb[b] innepét megilleni a negyedik Regula szerént. Ez vasárnap kezdettetik az húsvéti gyónás is, mellyet most teljes búcsúval végbe vihetnek.” Christus Halála, 1686. 18–19. p.

[64] „Mit kellessék pedig és men[ny]it e végre imádkozni, a Romai Pápának levelében nincs meghatározva, annak okáért mindennek szabad akaratján áll, mit és men[ny]it akar imádkozni, és mennél többet valaki imádkozik, annál hasznosb, mindazonáltal legaláb[b] öt vagy hét vagy kilenc vagy tizenöt Mi-Atyánkat és Üdvözletet, avagy egy Olvasót, avagy hét poenitentiatartó Soltárt, avagy minden szentekről, vagy a JESUS nevérűl való litániát, avagy más szép imádságokat a könyvecskéből mondhatni.” Christus Halála, 1686. 11. p.

[65] Christus Halála, 1686. 11. p.

[66] „[a] a keresztyén fejedelmek egyességéért, az eretnekségek kigyomlálásáért és az Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért ájtatossan imádkoznak, minden bűnökről való teljes búcsút nyernek.” Keresztfán meghaló, 1724. A₅/1

[67] Tüskés-Knapp, 1992. 30. p.; Tüskés Gábor – Knapp Éva: Barokk kori társulati kiadványok grafikai ábrázolásai. In: Magyar Könyvszemle, 1999. 1–34. p., 32. p.

[68] Lelki útiköltség, 1693.

[69] Christus Halála, 1686. 8–9., 19–21. p.

[70] „7. Noha az halottaknak segétésére sok rendbéli eszközök vannak, úgymint az imádság, böjtölés, alamizsna etc., de laghasznosb a Szentséges Mise, ez okáért mindenik hétfőn a Congregatióból való megholt atyafiakért mise szolgáltatik. A Romai szentséges Pápa is a Purgatoriumbéli lelkeknek sgítségeket kívánván, a Congregátió oltárának olly privilégiumot adot[t], hogy valamely congregátióbéli lélekért annál mindenki hétfőn és az Istenben megnyúgott minden hívek emlékezetinek napján és annak octávája alatt minden nap, akármelly szerzetbéli avagy világi pap által mise mondattatik, az a lélek teljes búcsút nyerjen: azaz a Purgatóriumból megszabaduljon.

8. Derekassan segíttetnek a Purgatoriumbéli lelkek a Generalis Communio napján, ha a búcsút nékik ajándékozzuk, amelly búcsúnak teljes értelmére vegyünk eszönkbe, hogy azt a nagy és teljes búcsút, melly minden holnapnak egy vasárnapjára a Romai Pápáktól a JESUS társaságának adattatott ember[nek], vagy magának, vagy pedig akármelly Purgatoriumbéli léleknek, amellyet akar segéteni, tulajdoníthatja, és ez az embernek szabad akaratjában vagyon. Felette is dícséretes dolog, ha ki ezt a búcsút azoknak a lelkeknek ajándékozza, mert magának más teljes búcsút nyerhet, vagy azon nap, ha más templomban is teljes búcsú történik lenni, avagy ha ereklyéje, numismája vagy egyéb olly eszköze vagyon, mellyhez teljes búcsú köttetett, avagy pedig más üdőben, mivel hogy az élők kedvéért gyakrabban esnek búcsúk, mellyeket az halottaknak nem mindenkor ajándékozhatni.

9. Azt is kell tudni, hogy ez a búcsú jubilaeumban is szolgál az halottaknak. Mert noha a Jubilaeumban, mikor csak Romában van búcsú, az élők búcsúja egyébüt[t] megköttetik, mindazonáltal az a búcsú akkor fen[n] marad, de csak az halottak segétségére.

10. Aki pedig azt a búcsút vagy magának, vagy pedig valamely Purgatoriumbéli léleknek akarja megnyerni, a következendő conditiókat megtartsa, mert azok nélkül semmit sem nyér.

Elsőben, hogy ez illyen közönséges áldozásnak napján, vagy előtte való nap, töredelmes szív[v]el meggyónván akárhol, és akárkihez, magán pedig a búcsús vasárnapon a JESUS Társaságának templomában, avagy ha olly helyen volna valaki, holott a JESUS Társaságának Temploma nem volna, abban a templomban, amelyben azon JESUS Társasága ezt a búcsút szokta tartani, és nem egyébüt[t], az Úr JESUS Christusnak Szent Testét magához vegye.

Másodszor, hogy azon templomban ájtatossan imádkozzék a keresztyén fejedelmek között való eggyességért, az eretnekek kiirtásáért, a Keresztyén Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért.” Christus Halála, 1686. 10–14. p.

[71] „E congregationak engedtetett teljes és más rendbéli Búcsúk.

1. Minnyájan a Christus hívei, amely nap e halálra vált Társaságba adgyák magokat, ha igaz töredelemességgel meggyónván, az oltári szentségben részesülnek, minden bűneikről való teljes búcsút nyernek.

2. Minden, ki a Társaság tagjai közül halálnak utolsó óráján töredelmességgel meggyónván bűneit, megáldozik, vagy azt nem cselekedheti, csak töredelmessen híja segítségül a Jesus nevét, vagy ha azt nem mondhatja ki, de szívében arról emlékezik hasonlóképpen, minden vétkeiről, teljes búcsút nyér.

3. A Társaságnak minden tagjai, ha böjt ötödik vasárnap (úgy mint fő innepén) meggyónván és megáldozván, és az üdő közben, mely a megnevezett vasárnap első vecsernyétűl fogva azon innepnek nap nyúgottáig tart, itt a Szent Xavérius Ferenc Templomát meglátogatják, és abba a keresztyén fejedelem eggyességéért, az eretnekségek kigyomlálásáért, és az Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért ájtatossan imádkoznak, minden bűneinkről való teljes búcsút nyernek.

4. Akik pedig böjtkántor után váló négy vasárnap töredelmes szí[v]vel meggyónván s megáldozván, fellyül megnevezet[t] dolgokért imádkosznak, bűneiknek hétesztendei és negyvennapi búcsúját nyerik ugyanazon templomban.

5. Valamennyiszer a Sz. Méssén és egyéb isteni szolgálatokon akarhol jelen lésznek;

6. Ha a társaság minde gyülekeszetire jelen lenni igyekezni fognak,

7. Ha a Kereszténységben bevött processiokra elmennek, akar a szentséges Sacramentommal éljenek, s akár ne;

8. Ha Oltáriszentséggel beteghez indult egyházi embert elkísérik;

9. Vagy ha e késérésére nem érkeznek, egy Miatyánkat és egy üdvözletet mondanak;

10. Szegényeket szállásra házokhoz fogadnak;

11. Ha ellenkezők között vagy magok, vagy mások által békességet szerzenek;

12.Ha társaságbéli kimúlt híveket, vagy azokon kívül valókat temetésre elkésérnek;

13.Ha öt Mi Atyánkat és öt üdvözletet mondanak a kimúlt társaságbéliekért;

14.Ha valamely eltévedett lelkeket az üdvösségnek útjára hoznak;

15.Ha a tudatlanokat az Isten parancsolatjára és egyéb üdvösséges dolgokra tanítani fogják;

16.Ha akármelly más ájtatos és isteni szeretetből származott cselekedeteket gyakorolnak; mindanniszor a megnevezet cselekedetekért bűnökről való hatvan napi búcsút nyernek.” Lelki útiköltség, 1693. 2–5. p.

[72] Lazar, 2005. 131. p.

[73] „Ez Congregationak vagy Társaságnak X. Innocentius Romai Papátúl engedtetet[t] búcsúi.

I. Mindnyájan amelly nap e Társaságba béállanak, meggyónván bűneiket, az Oltári szentséget magokhoz vészik, teljes búcsút nyernek.

II. Minden, aki halálának utolsó órájában meggyónván bűneit, megáldozik, vagy ha azt nem cselekedhetné, csak töredelmessen híja segétségül a Jesus nevét, vagy ha azt ki nem mondhatja, de szívében arról emlékezik, teljes búcsút nyér.

III.Minden böjt ötödik vasárnap meggyónván és megáldozván, és az időközben, melly a megnevezett vasárnapnak első vecsernyéjétűl fogva azon ünnepnek napnyugottáig tart, a Cassai templomot meglátogatják, és abban a keresztyén fejedelmek egyességéért, az eretnekségek kigyomlálásáért és az Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért ájtatossan imádkoznak, minden bűnökről való teljes búcsút nyernek.

IV.Ha a böjtkántor után való négy vasárnapon cassai templomát meglátogatják és a fejjül megnevezett dolgokért imádkoznak, bűnöknek hét esztendeig való búcsúját nyerik

V. Valamennyiszer a Sz. Misén és egyéb Isteni szolgálatokon jelen lésznek, ha útonjárókat házokhoz fogadnak, ha ellenkezők közöt[t] vagy magok, vagy mások által békességet szereznek, ha kimúlt híveket temetésre elkésérnek, ha a keresztyénségbe bevöt[t] processiókra elmennek, avagy az Oltári Szentséggel beteghez menő egyházi embert elkésérik, vagy ha a késérésre nem érkeznek, egy Mi-Atyánkot és egy üdvözletet mondanak, ha valamelly eltévelyedtett az üdvösségnek útjára hoznak, ha a tudatlanokat az Isten parancsolatjára és egyéb üdvösséges dolgokre tanítják, valaki pedig ezeket elköveti, nem csak e világi, de a purgatoriumbéli bűneiért is megérdemlet[t] hatvannapi büntetésének búcsúját nyeré.” Keresztfán meghaló, 1724. A₅/1–2

[74] Keresztfán halálra vált, 1719.