Többször foglalkoztam a református templomok toronygombjainak eléggé változatos irataival, amiket emlékiratok néven kutattam, elemeztem és próbáltam rendszerezni, különösen két tanulmányomban is.[1]

Meglehetősen járatlan úton tettem meg az első lépéseket, hiszen a toronygombokkal se sokan foglalkoztak, a bennük lévő iratokkal pedig még annyian sem. A toronygombokkal kapcsolatban főleg a gombfeltevési ünnepség szokásanyagát írták le. Hiszen ez egy nyílt színi, látványos, a „nagy” építkezés befejezését, elkészültét, a munkák végét bejelentő nyilvános ünnepség volt. Széles körben ismeretes az a szólás, hogy „feltették a gombot” = „befejezték a munkát, készen van a munka, tovább nem akarnak foglalkozni a dologgal.” A gombfeltevési ünnepségek csak részben hasonlítanak az építkezéseknél ismeretes koszorú, vagy bokréta állítási ünnepséghez, mert nem az egész teljes munka elvégzését jelzi, hanem csak azt, hogy „felhúzták” a tetőszerkezetet. A gombfeltevés nem könnyű feladat. Nagyon próbált, ügyes emberről lehet csak szó. A belevalók virtuskodni is szerettek a toronysisak hegyén, ha mással nem, akkor egy magukkal vitt üveg bor megivásával és az üres üveg ledobásával a közönség közé.

Toronygombiratot majdnem minden toronygombba tettek. Legkorábbi toronygombirataink a 18. század végéről ismeretesek. Az iratokhoz általában csatolták az akkor használatban lévő fém- és papírpénzek egy-egy példányát és újabban betették az iratok mellé a helyi újság, vagy újságok, illetve az országos lapok egy-egy számát. A lényeges azonban az az irat volt, ami általában nevek, adatok felsorolásával elmondta az építkezés történetét. Majd leírta a község szervezetét, a tisztségviselők névsorát, a legfontosabb adatokkal együtt. Ilyen esetekben a református egyház szervezetéről, az egyházi tisztségviselőkről a többi községi intézmény között mondták el a legfontosabbakat. Az emlékiratok legértékesebb részei azok voltak, amelyekben a község történetét mondták el, nagyrészt a községben élő néphagyományok alapján. A gombiratok elkészítését nagyon fontos közösségi ügynek tartották s legtöbb helyen több gyűlést rendeztek annak eldöntésére, hogy ki írja meg az emlékiratot, hogy mi legyen benne s mi ne. Általában a lelkészt, vagy a tanítót bízták meg az emlékirat megírásával, amit elkészülte után bemutattak a presbitériumnak, vagy a magisztrátusnak. Pár helyen, általában ott, ahol magasabb szintű partikula, vagy később középiskola is volt, nem elégedtek meg ennyivel, hanem mindenféle mellékleteket is tettek az emlékirat mellé. Például üdvözlő verseket, idézeteket a Bibliából, de neves íróinktól is, statisztikákat, sőt térképvázlatokat, újabban festményeket, grafikákat, legújabban fényképeket is a településről. Mindennek nagy-nagy forrásértéke volt, de ha nem másolták le az iratokat és egy másolati példányt nem helyzetek el az egyházi irattárban, az emlékiratok csak jó néhány év múlva, a torony, a toronysisak és vele a toronygomb felújításakor váltak ismertté. De akkor is csak abban az esetben, ha a toronygombban lévő iratok nem sérültek meg, nem váltak olvashatatlanná.

Nem csoda, hogy különös érdeklődéssel, sőt izgalommal vártam a kunszentmiklósi református templom toronysisakjának újjáépítését, illetőleg toronygombja felnyitását, az abban talált iratok átnézését. Az izgatott várakozás nem volt indokolatlan. Kunszentmiklóson nőttem fel, az ottani ősi gimnáziumnak voltam a tanulója. A legszorosabb barátság fűzött a Vargha-család mind a hét gyermekéhez, de leginkább Tamáshoz (a matematikushoz), Balázshoz (a rendkívül sokoldalú irodalmárhoz, a nagyszerű Csokonai-kutatóhoz), Domonkoshoz (az ugyancsak irodalmárhoz, aki egy időben osztálytársam is volt). Tanárom, sőt osztályfőnököm, később barátom volt a község, az iskola, az egyház; Kunszentmiklós, a Fölső Kiskunság társadalmi- és főleg kulturális életének, történetének kutatója és feldolgozója: Illyés Bálint.[2] Tőle sok ösztönzést kaptam minden helyi történeti-, történeti földrajzi, nyelvészeti, néprajzi és művészettörténeti kérdés felderítéséhez: így, ha nem is közvetlenül, a toronygomb iratokra vonatkozóan is.

A Pintér Gyula nagytiszteletű úr által szerkesztett könyv nem egy, hanem több ünnepségről szól. Egy napon adtak hálát Istennek a toronysisak és tartozékai felújításának befejezéséért, és az úgynevezett Öreg gimnázium felújított épületéért, a benne elhelyezett Baksay Emlékkönyvtár (Bibliotheca Antiqua Baksayana) átadásáért és megnyitásáért (az Emlékkönyvtár tartalmazza Baksay Sándor egyéb emléktárgyait is). Bármily csábító is, az ünnepség ezen részével ezúttal, ennek a tanulmány-könyvismertetésnek a keretében nem fogok foglalkozni.

A kunszentmiklósi toronygombiratokkal kapcsolatban mindenekelőtt két dolgot kell előrebocsátani. Az első megjegyzés az, hogy a kunszentmiklósiak tudatosan a jövő valamelyik kései nemzedéke számára készítették a toronygombiratot. A másik jellemző dolog pedig az, hogy a kunszentmiklósiak nagyon erős, de egyben értékes, mondhatni, hogy tudományos színvonalon tájékozott lokálpatrióták és a kun, sőt a kiskun származástudat ébren tartói, valamint az egykori kiváltságok hatására erőteljes történelmi, jogtörténeti, fejlett családtörténeti érzékkel bíró közösség voltak. Ezért is voltak oly büszkék iskolájukra, amit, amikor lehetőség nyílt rá, azonnal nyolc osztályú főgimnáziummá fejlesztettek. Az iskola tanárait bevonták a közélet minden részébe arra törekedve, hogy minden megnyilatkozásuk, így toronygomb irataik is értékesek, tartalomban és formában egyaránt fontosak, használhatóak legyenek „a kései nemzedékek számára is.”

A Türelmi rendelet után épített templomuknak nem készítettek toronygomb iratokat. Már csak azért se, mert az első templomnak a mai értelemben nem volt tornya sem. Helyettük az építkezéssel közel egykorú magyar és latin nyelvű emléktáblákon rögzítették a templomépítés évszámait és mondtak köszönetet az uralkodóknak, hogy a templomépítést engedélyezték. Itt kell még megjegyeznünk, hogy könyvünk szerkesztésében, kiadásában (például a latin nyelvű szövegek, prózák és versek fordításával is) nagy szerepe volt a gimnázium volt neves irodalom- és helytörténész tanárának, Balogh Mihálynak, aki az Országos Pedagógiai Könyvtár főigazgatója lett, s így is, ilyen minőségében is sokat segített a kunszentmiklósi kulturális feladatok megoldásában (különben a most 15 éves Pro Bibliotheca Antiqua Baksayana Alapítvány kuratóriumi titkára).

A kunszentmiklósi Református Templom toronysisakjának a gombbal és más díszítményekkel együtt a leemelésére 2002. augusztus 27-én került sor. Szépszámú érdeklődő közönség előtt emelték le a közel nyolc mázsás szerelvényt és bontották szét nagy óvatossággal, nehogy tovább megrongálódjék a toronysisak és a gombban lévő iratköteg. A kunszentmiklósiak abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy egyáltalán nem járt veszéllyel a gomb kiürítése, a toronygombiratok nem sérültek meg, már csak azért sem, mert nem kötegben álltak a gombban, hanem egy jól záró rézládikában. Külön öröm az is, hogy a kunszentmiklósi toronygombban nem egy, hanem két toronygombiratot találtak; az 1819. évit és az 1893-ból valót. Az iratokat először teljes egészükben nyomtatva adják közre (9-36. p,), majd pedig – kiadványunknak nagy előnyére szolgálva – minden iratot, fénymásolat tipográfiával is megjelentettek (46-90. p.)

A továbbiakban csupán összefoglaló módon, de az eredeti cím- és egyéb tájékoztató részfeliratok, címek felhasználásával a kunszentmiklósi toronygombiratok tartalmáról kívánok tájékoztatást nyújtani.

 

Az 1819-ből származó dokumentumok

 

1. (A) Gomb feltételekjor mondott Könyörgés. Írta és mondotta K. KunSzentmiklóson October 3-kán 1819 Esztendőben Böszörményi Varga Sámuel Helybeli Rendes Prédikátor.

2. Énekek mellyeket a’ Torony Gombja feltétele alkalmatosságával el éneklett az Oskolai Éneklő-Kar 1819-ik Esztendőben Octobernek 3-ik napján.

SpLen DIDIVs LVCens tVrrIs saCreta Deo sls! (Légyen a toronyunk Istennek szentelt ragyogóvá ! Balogh Mihály fordítása. A kiemelt római számok összege: 1819.)

3.

 Oratio után a’ Gomb Felemelésekor

 1-vsz Tisztelet, öröm és imádás

 ………..Mentő paisa légyen !

2-vsz Éljen a’ Magyar Izrael

 …………..Tornya s Bástyája mindég

 Steph. Fantsi prof.

4. In Turrim renovatam Ecclesiae Reform. Oppidi Priv. K. Kun Sz. Miklós anno quem sequens Eteosticho-Pentameter exprimit: LVMIne LongInqVe ConspICIenDa Phar. Vs. Cecinit Stephanus Fantsi h. t. Gymnasii Professor (Kiváltságos Kis-Kun-Szent-Miklós mezőváros református gyülekezete templomtornyának megújítására, abban az esztendőbe, melyet a következő Etersticho-Pentameter fejez ki. Az eterstichon görög szó, évszám-verset jelent, a pentameter ritmusú verssor római számokként is olvasható, kiemelt betűi a torony építésének dátumát 1819-et jelentik, ha összeadjuk őket! Balogh Mihály jegyzete, fordítása.)

Messzire szórva a fényt, ékesen áll a torony.

„Új korszak jő el most az évek forgásával”

……………………………………………….

S férfi meg nő örökkön tisztelje a TE AKARATOD

Előadta Fántsi István ez időben a gimnázium professzora

(A latin distichonokat magyar prózára átültette: Balogh Mihály.)

Isten! Ím oltárodat ékesítjük,

8 négysoros versszakos vers:

 

El ne romoljon

 

Írtam Krisztus Urunk születése után 1819-dik Esztend. October 2^dikán K. Kun Szent Miklóson. Huszty Sándor Syntaxist Tanító Corrector.

 

Tüköre az késő Maradéknak (próza !)

 

Írta Ifjú Pap Mihály (Tekintetes Királyi Tábla Hites Jegyzője Kun Sz. Miklóson Született Hazafi.) (Az ünnepi irat arról szól, hogy egyre nagyobb becsülete van azoknak a fiataloknak, akik tanultak akár az iskolákban a tudományokat, akár bizonyos iskolázás után jeles műhelyekben, neves mesterektől a mesterségtudományokat. – Az irat végén a szerző megemlíti, hogy „most jött meg a Lakatos, a Bognár, Asztalos, Takács, Csizmadia és Szabó Mesterek Királyi Czéhek is”, amit mindannyian nagy örömmel fogadtak.

JóVaL FEL Vítetett

a Latsony tornyunk faLa szÍntén

aMIkor e páros Versbe TaLáL

nI fogoD

 

Ezen a címen következik egy prózai egyháztörténet, amit akkor írtak, amikor tornyuk megnagyobbítását, megmagasítását kérték. A bevezető részhez egy teljes „világi” tisztikari névsor, valamint egy teljes egyházi „belső előljárói” névsor csatlakozik. Mindez bevezeti a teljes lakossági névsort: „A mostan élő Városi Lakosok kik légyenek, Neveik így következnek:”

Mielőtt még megkezdődnék a lakossági névsor találkozunk a P. S.-sel (post scriptum= utóirat) jelzett megjegyzéssel: „Ezen alkalmatosságra érkezet meg hozzánk Erdélyből szeretett Vitéz Hazánk fiai T. Baky Imre Cs. K. Kapitány Úr a Székely Magyar Lovas Ezredtől. Nem különben Nemes Már Sigmond Törvény tanuló és Testvér Öttse Nemes Már János Debretzeni tógátus”.

Ezt követően olvashatjuk az előbbi irat szerzőjének nevét, ekként:

írta

N. Már Benedek

a’ Tettes Királyi Tábla

Hites Jegyzője az 1819-dik Eszt.

Ezt követi 12 oldalon a teljes lakossági névsor. Nem akarva a hosszadalmas névsort ideiktatni csak az összegezéssel szolgálunk. 1819-ben Kunszentmiklóson, a város belterületén élt 433 kunszentmiklósi lakos, a külterületen pedig 410 fő, azaz összesen 840 nevet sorol fel a lakossági névsor. A külterületi nevek előtt külön címmel is éltek: Kerekegyház, Orgovány-Szanki Pusztákon lévők Neveik fel jegyzése.

A névsor végén ezt olvashatjuk: Írta Cseh István helybeli Lakos

d 2-a Octob. ’819. Az előre bocsájtottakat eképpen rendbe szedte és Kiadta Atzél István fent írt Város akkori Első Jegyzője.

A kiadvány 28. oldalán a gombirat egyik legérdekesebb névsorával folytatódik emlékiratunk: „A’ K. K. Szent Miklósi Gymnasiumba Tanulóknak nevei Anno 1819 Esztendők Die 2^dik Octobris midőnn a gomb feltéteték.” A diáknévsor a következő csoportosításban összesen 144 nevet tartalmaz. „Rhetores 19 / Syntxistae 4 / Novitii 5 / Grammatistae 21 / Coniugistae 11 / Declinistae 20 / Sextae 64 / Összesen 144”.

A következő céhnévsorok sem kevésbé fontosak, sőt nagyon szépen mutatják, hogy Kunszentmiklós mezővárosban jelentős ipar is volt, hogy városunk társadalma korántsem volt egyoldalú. Az első Céh-névsor a „Szabó és Szüts, egyesült Céhbeli Mesterek Nevei” 21 mester nevét tartalmazza. Hasonló nagyságrendű a „Lakatos, Asztalos, Bognár, Kováts, Szíjjártó egyesült Céhbeli Mesterek Nevei” című névsorunk is. A névsor 20 mester nevét tartalmazza. A nem egyesült takács céh mestereinek nevét egy dátumos külön névjegyzékben adják elő: „Anno 1819. 3. Octobris Takáts Czéhnek Tagjai” című névjegyzék 23 takács mestert tart nyilván. Hasonlóképpen a csizmadia céh sem egyesült céh, hanem önálló ipari tömörülés, a következő címen: „A’ Tsizmadia Tzébeli Mester Emberek Nevei”, 24 mester nevét tartalmazza. Amint a fentiekből látható Kunszentmiklóson a legnagyobb céh a csizmadiáké volt, még a több szakmából egyesült céhek mestereinek a száma is kevesebb volt, mint az egyedül céhet alkotó csizmadiáké. Különben az alföldi mezővárosokban általában a legnagyobb ipar a csizmadia ipar volt.[3] A céhnévsorok után, a kiadvány 31. oldalán egy érdekes kiemelt (bekeretezett) szolgálati bejegyzést olvashatunk:

Egyenes Jó Szívűségibül adta a Palatinus Ő

Hertzegsége Regementnél szolgált 22 esz-

tendőkig Százados Kapitány Baky Ignátz

aki is Szoros Szolgálatja után pensioba

tétetődött

költ Szent Miklóson 1819 esztendőben

 

A fenti kiemelt feljegyzés keretén kívül a következő bejegyzés olvasható: „A feliratot hordozó papírba az adományozó egy 1796-ban vert korona tallért helyezett el.”

 

Közel hetvenöt év múltán, 1893-ban újból ki kellett javítani a toronysisakot és új toronygombot kellett készítetniük. Azaz felbontották a toronygombot és szinte sértetlen állapotban találták benne az 1819-ben odahelyezett iratokat. Az, hogy az 1819. évi gombiratokat épségben megtalálták, arra vitte a presbitériumot, hogy azokat változatlan módon vissza kell helyezni az új toronygombba és egy másik ládikában mellé kell tenni az új, ekkor írt dokumentumokat. Így is történt.

 

1893-ból származó dokumentumok

„Áldás és békesség az olvasóval!” – megszólítással közlik az Egyháztanács 1893. július 23-án tartott tanácskozásáról szóló két részből álló jegyzőkönyvét. (Írta az egyháztanács megbízásából Szikszay Gusztáv, az Egyháztanács jegyzője.) Az első részben arról van szó, hogy a Kunszentmiklósi Ev. Ref. egyház közönsége megbízza az Egyháztanácsot, hogy „temploma külső és belső kijavítását, reá új ablakoknak, szélfogókkal és oszlopos előcsarnokkal ellátott ajtóknak alkalmazását és a toronynak rézzel újból befedését elhatározván: mindezeknek eszközöltetésével az egyháztanácsot bízta meg.” (Itt felsorolja a teljes egyháztanácsot.) Az Egyháztanács a maga kebeléből építkezési bizottságot küldött ki ( itt közlik az Építkezési Bízottság teljes névsorát), amely 18 ezer forint építkezési költséggel beindította a ,munkát. A jegyzőkönyv fontos része annak szabatos leírása, hogy a torony javítására kerülvén a sor, felbontották a toronygombot is és ott az ott talált vörös réz ládikában talált írásokat, névsorokat stb. visszahelyezve a ládikába azt határozzák, hogy ezeket a nagyrészt 1819-ből származó iratokat visszahelyezi a megújított toronygombba. A jegyzőkönyvhöz csatolták annak a 27 db. ezüst és 11 db. réz pénznek a pontos érem leírásokat tartalmazó jegyzéket is, ami azoknak a fémpénzeknek a felsorolását tartalmazta, amelyeket a felújításra kerülő toronygombból vettek ki s amiről azt határozták, hogy ezeket ne tegyék vissza a toronygombba, hanem „a maguk megőrzés végett a gymnasium éremgyűjteményének adassék át”. A jegyzőkönyvhöz csatolt Jegyzék első részében „összesen ezüstpénz 27 darab amelyből 2 római, 5 idegen és 20 magyar királyoké” , második részében „összesen rézpénz 11 darab amelyből 1 római és 10 magyar királyoké „ a harmadik részben „összesen bankjegy 6 darab” került leírásra.

A következő új gombirat A Kunszentmiklósi ev. Ref. Egyháztól fentartott gynasiumra vonatkozó adatok címen először a Kormányzó testületek (A Dunamelléki ev. Ref. egyházkerület tanügyi bizottsága; a helybeli igazgatótanács; a tanári szék), a tanárok (névsor); a tanulók (az 1893/1894 tanévre beiratkozott 83 rendes, 4 magántanuló - ev. ref.: 43, ág. hitv. 3, róm. kath. 16, gör. kelet 1, izraelita 24, helybeli 28, vidéki 59. A helybeliek közül 14 ev. ref. vallású) adatait tartalmazza. Ezt követően található A kunszentmiklósi ev. ref. gymnasium tanulóinak névsora az 1893/4 . évben című teljes tanulói névsor osztályonkénti (I-VI) tagolásban.

Nagyon fontos a következő fejezet, jobban mondva azok az iratok, amelyeket fejezetünk szerint beletettek a 2002. november 4-én felemelt, helyére tett toronygombba „2002. november 4-én az építők felemelték a csillagot, kakast és a gombot tartó császárfát. A városközpontban leállt a forgalom, mindenki az égnek emelte a tekintetét. A nagy óvatosságot és pontosságot igénylő felelősségteljes művelet több mint egy órán át tartott.”

Ez az Üzenet kései utódainknak című irat különben kellő részletességgel felsorolja mindazt, amit 2002-ben bele helyeztek a toronygombba. Így: Mielőtt a daru útjára indította volna a hatalmas gerendát, a Presbitérium elnöksége a sok-sok megjelent érdeklődésétől kísérve egy rozsdamentes acélkazettát helyezett el a toronygombban. A műt és a ma üzenetét a jövőnek. Az acélkazettába visszatettük a rézkazettát a benne talált iratokkal együtt - vigye tovább őseink hitét, kitartását az utódainknak. A rézkazetta mellett helyet találtak a következők is:

„A lelkipásztor üzenete kései utódjának

A gyülekezet és a Presbitérium névsora

A Kollégiumunk tanári karának, alkalmazottainak és diákjainak névsora

A Bakér Mente, az Alföldi Lapok egy-egy példánya

A konfirmandusokról és a miniszterelnöki látogatásról készült fényképek

Bankjegyek”

 

Ezzel a bejegyzéssel fejeződik be a kunszentmiklósi toronygombiratok ismertetésének egy része. Az itt ismertetésre nem került nagyszerű egyházközségi ünnepségről szóló feljegyzések csak kis részben állnak kapcsolatban a toronygombiratok kérdésköreivel.

 

Végezetre, összegezésképpen azt állapíthatjuk meg, hogy a kunszentmiklósi református templom toronygombiratai különösen nagy gonddal készültek és helyeztettek el a toronygombban, ahol még külön réz, illetve rozsdamentes acél kazettákba is tették az iratokat. A kunszent-miklósi toronygombiratok különösen névsorokban gazdagok. A közölt és a gombban megmaradt céhnévsorok alapján például egy eléggé árnyalt képet rajzolhatunk Kunszentmiklós kézműves-, ipari múltjáról és fejlődésmenetéről. A tanulói névsor alapján pedig eléggé szabályosan kirajzolódik nemcsak a kunszentmiklósi iskola, hanem az egész város vonzáskörzete, sőt, a vonzáskörzet változásai is. A legnagyobb érdeme, mondhatni tudományos haszna ezeknek a toronygombiratoknak a különböző névsoraiban van. Ezeknek a névsoroknak az összevetéséből szépen kikövetkeztethetők a város törzsökös családjai, a nemzedékeken át különböző tisztségeket viselt családok „mozgása”, sőt nyomon követhető a kunszentmiklósi társadalom átformálódása is az itt is hódító polgári szemléletre, életformára. Különben ennek a kiváló kiadványnak a lapjait lapozgatva feltámad bennünk annak a vágya, hogy itt volna az ideje, hogy az egész magyar református egyház templomainak tornyaiban lévő, vagy volt toronygombiratokat összegyűjtve, egységes szempontok alapján rendszerezzük és vázlatosan összefoglalva a tartalmi részeket, egy egységes kiadványban közre is adjuk. Példa lehetne előttünk ebben a nem kis munkában a hatalmas erdélyi toronygombirat korpusz.[4]

(Dankó Imre)

 

Jegyzetek: