A II. Vatikáni Zsinat és az 1964-ben megkötött részleges államközi megállapodás új relációba helyezte a Pápai Magyar Intézetet,[1] amely eddig a magyar papi emigráció központjaként működött. „A római objektum a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közötti 1964. évi részleges megállapodás eredményeképpen 1965 februárjától ismét a magyar egyház tulajdonába került és a római egyetemeken tanuló papok intézetévé vált.”[2] A korabeli állambiztonsági jelentés tényszerűen közli a változást, amely megnyitotta fiatal egyházi személyek előtt a továbbtanulás lehetőségét, de az apparátus intenzív működésbe kezdett. A magyar állambiztonsági szervek új módszereket dolgoztak ki, hogy az állam felügyelete mellett működő intézmény elsődleges szerepén kívül hírszerzési célokat is szolgálhasson. Ezen az előretolt hírszerző álláson keresztül a magyar állambiztonság a magyar papi emigráció további bomlasztása mellett folyamatos kísérletet tett arra, hogy befolyásolja a Vatikán és a magyar állam között folyó tárgyalásokat. Kiemelt szerepet kapott a hírszerzés számára a kinevezések befolyásolása is. Jelen tanulmányban az állambiztonság eddig még feltáratlan eljárásának, a külhoni oktatási intézménybe hírszerzési céllal történő telepítésnek a részletes módszertani bemutatására vállalkozom.

Felhasznált források

A feltárási munkálatok olyan fázisba jutottak, amikor megbízhatóan tudjuk rekonstruálni a PMI szerepét a magyar titkosszolgálatok hírszerző tevékenységében.

Az elsődleges forrást az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető objektum-, munka-, és beszervezési dossziék, a háttéranyagot pedig a rendőrtiszti főiskola volt állambiztonsági tanszékén használt tankönyvek biztosították. Ezek a forrásanyagok tették érthetővé számunkra a PMI vezetőinek és hallgatóinak állambiztonsági szerepét a hírszerzési munkában.

Elsődlegesen a „Palota”[3] néven felfektetett dosszié tartalmazza azokat az alapvető titkosszolgálati módszereket, amelyeket 1964 és 1976 között a Belügyminisztérium (továbbiakban BM) III/III-1-a[4] és a III/I-4[5] osztályok keletkeztettek a PMI mint objektum feldolgozása során. Az objektumdosszié átfogó képet nyújt azokról az ügynöktelepítésekről, amelyek révén a szervnek sikerült elérni kitűzött célját: befolyásolni tudták a Vatikánt és az emigrációban élő magyar klerikusokat, ugyanakkor lehetővé tették a magyarországi katolikus egyház közép- és felső vezetőinek kompromittálását.

A vizsgálat során megismert beszervezési[6] és munkadossziék[7] lehetővé tették az egyes életutak rekonstrukcióját. Olyan életpályájákat ismertünk meg, amelyek külön–külön vizsgálva személyes cselekmények sorozatát adják, míg intézményi keretbe helyezve hatékony állambiztonsági eszközként nyilvánultak meg. A felhasznált tankönyvek[8] alapot biztosítottak a hírszerzési folyamatok (telepítés, rezidentúra működése) megismeréséhez. Mindezek révén világossá vált, hogy az említett egyházpolitikai viszonyrendszer felszíne mögött a korábbi hírszerzési eszközök helyett újakat vetettek be, amelyek nagyobb hatásfokkal működtek az egyházi intézmények keretein belül. Tehát azáltal, hogy legális úton küldhetett a Püspöki Kar klerikusokat Rómába továbbtanulásra, lehetővé tette a titkosszolgálatok számára a perspektivikus hálózattelepítést és adatszerzést. Ilyen megvilágításban arról is beszélhetünk, hogy az 1964-es részleges megállapodás a láthatatlan állambiztonsági erőknek is paradigmaváltást hozott. A feldolgozás során megismerhettük, hogy milyen eljárással szervezték be és telepítették ki azokat a klerikusokat, akik a PMI vezetői és hallgatói lettek. A tanulmánnyal nem a beszervezett személyek leleplezésére, hanem inkább az állambiztonság eszköztárának bemutatására fókuszáltunk.

Az előkészítés

A PMI-be a Magyar Püspöki Kar az ország különböző egyházmegyéiből 1-3 éves időtartamra felszentelt papokat küldhetett ki az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye alapján. A vizsgált objektumdossziéból tudjuk, hogy olyan egyházi személyek, akik ellenséges politikai beállítottságúak voltak, nem lehettek az Intézet növendékei.

Az állambiztonság illetékes szervei a már létező római rezidentúrát[9] és a hozzá tartozó hálózatokat a PMI helyzetében beállt változásnak megfelelően az operatív feldolgozása érdekében átalakítja. Ezt a változást a PMI „új” jogi helyzete és státusza tette lehetővé. Az Intézet operatív felhasználása azonban csak akkor járhatott sikerrel, ha a III/III és a III/I Csoportfőnökségek egybehangolták munkájukat. A forrásanyagok elégséges bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az együttműködés sikeres volt. Intézkedéseik elsősorban arra irányultak, hogy a kiküldendő elöljárók és hallgatók között megfelelő hálózati személyeket helyezzenek el. A hatékony együttműködésről tanúskodik az is, hogy a III/I. Csoportfőnökség kihelyezésre szánt jelöltjei a III/III Csoportfőnökség operatív munkában jártas, ellenőrzött ügynökeiből kerültek ki. Tehát a III/III csoportfőnökség a területileg illetékes megyei szervein keresztül feltérképezte, felkutatta azokat a potenciális hallgatókat, akiket megfelelő tanulmányozás és felkészítés után átadtak a III/I csoportfőnökség illetékes tisztjeinek. A telepítési kiképzést pedig már együttes erővel valósították meg.

A két csoportfőnökség tisztjei közös intézkedési tervet dolgoztak ki, amelynek legfontosabb jellemzője a perspektivikusság volt, vagyis az állambiztonság arra számított, hogy a kiválasztott hallgatók 5-10 éven belül a magyar egyház felső és közép vezetőinek bázisát, majd legbefolyásosabb csoportját fogják képezni. Ez a felismerés tovább fokozta az egyház kiszolgáltatottságát és további támadási irányt jelentett az állambiztonság számára. A terv készítésénél figyelembe vették, hogy a római Pápai Magyar Intézetből lehetőség adódik eredményes információszerző, tippkutató[10] és befolyásoló tevékenység kifejtésére a Vatikán, valamint olasz egyházi körök és az olaszországi papi emigráció irányába. Továbbá az is jelentős szerepet kapott a tervben, hogy az intézetben tanuló papnövendékek pozíciója lehetőséget nyújtott a különböző vatikáni hivatalok, valamint kongregációk megismerésére, pápai tanintézetek feldolgozására, az ott tanulókkal operatív értékű kapcsolatok kiépítésére.

Az eljárás az ilyenkor már megszokott módon kezdődött, előbb információt gyűjtöttek a célobjektumról, jelen esetben a PMI-ről: „A római követségünk irattárából összegyűjtöttük azokat a vonatkozó irattári anyagokat, amelyek […] a Pápai Magyar Egyházi Intézet jogi helyzetére, működési szabályzatára és gyakorlati tevékenységére.”[11] vonatkoztak.. Hasonló adatgyűjtés folyt hazai területen, ahol az új objektum „feltöltése” érdekében a kezdeti időszakban a megyei szerveken keresztül, hálózati úton megszerezték a püspökök által római továbbtanulásra számításba vett jelöltek névsorát. Párhuzamosan ellenőrizték, hogy a püspöki kar döntése után, továbbtanulásra kijelölt személyek között szerepeltek-e azok a potenciális hálózati személyek, akiknek operatív szerepet is szántak a tanulmányok folytatása mellett. Az 1965 áprilisában összeállított közös III/I és III/III intézkedési tervben konkrétan megjelölték, hogy az „1965 év őszén kiküldendő hallgatók között legalább két kiképzett, rutinos, megbízható ügynököt helyezünk ki”.[12] Egy objektumba több hálózati személy kiküldése azért volt előnyös, mert így a hálózati ellenőrzés is biztosítva volt.

A kezdeti nehézségek után és az első évek tapasztalataira építve, kialakult egy hatékony módszer, amelynek az volt a lényege, hogy megkeresték mindazokat az egyházi személyeket, akik potenciálisan PMI hallgatókká válhattak. Két eljárást dolgoztak ki arra, hogy a püspökök jelöltjei közé bejuttassák az operatív céloknak megfelelő jelöltet:

Az első csoportot azok alkották, akik bízva saját képességeikben, önként jelentkeztek püspöküknél továbbtanulási kérelmükkel. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egyházmegyékben és a püspökségeken működő hálózatokon keresztül a szervek tudomást szereztek azokról a személyekről, akik jelentkeztek a püspöküknél továbbtanulási céllal. Az operatív úton megszerzett információk alapján az önként jelentkezőt tanulmányozás és ellenőrzés alá vonták.

A második csoporthoz tartoztak azok, akiket az operatív tisztek ösztönöztek jelentkezésre. Ebben az esetben a közös intézkedési terv idevágó bekezdése magáért beszél: „a meglévő ügynöki hálózatból kiválasztjuk a külföldi foglalkoztatásra legalkalmasabb ügynököket, a tartó szerv bevonásával ellenőrizzük, felkészítjük, továbbtanulási kérelmet nyújtatunk be velük, és az egyházmegyéknél vezetői körökben foglalkoztatott hálózatunkon keresztül beajánljuk őket a püspökök által kihelyezésre szánt hallgatók közé.”[13] Ezeket a személyeket, az operatív pszichológia szabályainak megfelelően[14] alaposan tanulmányozták és ellenőrizték. A következő fázis a foglalkoztatás volt, ami abból állt, hogy az illetőt beszervezték, és fokozatosan felkészítették hírszerző munkára. A III/III-1-a magához vette azokat a személyeket, akikről úgy ítélték meg, hogy alkalmas lesz telepítésre.

Az állambiztonság a hallgatók mellett a vizsgált intézmény vezetőjét is operatív céloknak megfelelően jutatta a kijelölt pozícióba: „Kiválasztjuk és feldolgozzuk a PMI vezetői funkciójába alkalmas személyeket. Hálózati úton gondoskodunk megfelelő és előre felkészített ügynökök beajánlásáról. Az 1965 év őszén megüresedő igazgató helyettesi beosztás betöltésére három alkalmas ügynököt választunk ki, feldolgozzuk, ellenőriztetjük őket, majd a püspöki kar és az ÁEH által elfogadott jelöltet kihelyezése előtt felkészítjük.”[15]

A hetvenes évek közepére – a felderítési céloknak megfelelően – az 1968-ban végzettekre is kiterjesztették a tippkutatást, ezzel is tovább növelve azok névsorát, akik minden valószínűség szerint a püspökök és végül a Püspöki Kar jelöltjei lehetnek. Ilyen formában az Intézet „benépesítésével” kapcsolatos állambiztonsági eljárás során csak az állambiztonságnak megfelelő személyek kerültek beszervezésre és „bejátszásra”, míg az „alkalmatlanokat” megakadályozták a kijutásban.

A telepítési folyamat

A III/III-1-a tisztjei az illetékes megyei ÁB szervekkel együttműködve a kiválasztott személyeket tanulmányozták[16] és előzetes ellenőrzésnek[17] vetették alá. A tisztek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a telepítési jelölt személyisége megfeleljen a titkosszolgálati elvárásoknak. Általában, arra koncentráltak, hogy beállítottságánál, személyi tulajdonságainál[18] fogva alkalmasnak bizonyuljon preventív,[19] befolyásoló[20] jellegű feladatok végrehajtására. Figyelembe vették azt is, hogy a hazai és külföldi kapcsolatai megalapozzák hírszerzési lehetőségét (és támogatói hátterét). Lényeges volt az is, hogy a telepítésre kerülő hálózati személy jó kombinatív és konspirációs[21] érzékkel rendelkezzen.

A tanulmányozás és ellenőrzés adatai alapján a tisztek minden esetben meggyőződtek arról, hogy a jelölt megbízható[22] és korrekt magatartással rendelkezik és minden adottsága és képessége megvan ahhoz, hogy következetes vezetéssel és céltudatos neveléssel rövid idő alatt jó hálózattá[23] váljon. Továbbá arról is meggyőződtek, hogy politikailag lojális, haladó szellemű, és az alapvető politikai kérdésekben egyetértő magatartást tanúsít. A kiválasztott személyt a megismerés érdekében folyamatos ellenőrzés alatt tartották, ennek érdekében K-ellenőrzést,[24] többoldalú hálózati ellenőrzést és a 3/a rendszabályt[25] is bevetették. Lényeges megemlíteni, hogy a vizsgált személyeknél az együttműködés vállalásánál jelentős szerepet játszott az érdekeltség, amely a hálózat karrierizmusára utalt. Az általam vizsgált esetek mindegyikében a szervekkel való együttműködés valójában egy olyan kompromisszum volt, amelyet csak az egzisztenciális előny reményében vállaltak.

A tisztek a megfelelő tanulmányozás után kiképzési tervet[26] dolgoztak ki. A terv engedélyezése után a megfelelő operatív szerv segítségét igénybe véve biztosították a kiképzés helyszínét. Az elméleti előírás szerint: „A felkészülés időigényét pontosan (órarendszerűen) kell megtervezni és a szükséges időt biztosítani. A felkészítés több napot, esetleg heteket vehet igénybe. Ez szükségessé teheti, hogy kivonással legalizáljuk a hálózati személy idejét (tanfolyam, vidéki kiküldetés, stb.). A felkészítésre csak „K” vagy „T” lakás vehető számításba.”[27] A gyakorlatban előfordult, hogy szállodában tartották meg a kiképzést 2-3 nap leforgása alatt, olyan védett helyen, amely megfelelt a konspiráció szabályainak.

A külföldön végzendő hálózati munkára az alábbiak szerint képezték ki az ügynököt: A kiképzésen feldolgozott témák három nagy területre fókuszáltak. Először a politikai továbbképzésre, a nyelvi képzésre vagy továbbképzésre, valamint a szakmai-operatív kiképzésre. A második képzési témakör fel sem merült a telepítési kiképzés során. Bevezetőnek általában a szocialista hírszerzésről esett szó, ideológiai alapon vizsgálták azt, hogy miért van szükség a szocialista hírszerzésre. Az ideológiai nevelésre akkor tértek ki, amikor a jelöltnek ecsetelték azokat az elvárásokat, amelyeket a munkatársakkal szemben támasztanak. A célterületnek megfelelően ismertették az olaszországi bel- és külpolitikai helyzetet, Olaszország nemzetközi szerepét. Kiegészítették a Vatikánról, vezető személyiségekről szerzett tudást, és végül bemutatták a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közötti viszonyt. Külön kitértek a magyar papi emigráció helyzetére, tevékenységére és a vezető személyiségekre.

A szakmai-operatív területen belül külön fejezetet alkotott a kiképzésben az állambiztonsági alapismeretek bemutatása: Az ügynököt a rá váró feladatoknak megfelelően szembesítették a konspiráció és a legenda fogalmával és az állambiztonság számára fedésben végzendő munka sajátosságaival. Részletesen foglalkoztak a kapcsolatépítés, kutatás, tanulmányozás módszereivel és szempontjaival, a kiválasztás, megismerkedés és a folyamatos kapcsolat megteremtésével, ezek feldolgozásával, tippkutatással, hírforrások[28] elemzésével.[29] Ismertették az információszerzés módszereit. Külön kitértek a sötét hírszerzés[30] fogalmára és fogásaira. Megtanították az ügynököt adatgyűjtésre,[31] jegyzetkészítésre, tárolásra és a megsemmisítés szabályaira. Hangsúlyt fektettek a jelentéssel kapcsolatos követelményekre, a jelentés készítésének módjára és az átadásra történő előkészítésre. Ismertették továbbá az összeköttetés és kapcsolattartás[32] fogalmát és jelentőségét, a személyes összeköttetés[33] formáit és módszereit. A jelölt továbbá megtanulhatta a találkozók fajtáit és azt is, hogyan készüljön fel a találkozóra. Továbbá megismerte a találkozók lebonyolításának mechanizmusát, a találkozóhely megközelítésének módját, az önellenőrzés[34] jelentőségét és módszereit, a találkozók[35] legendásítását,[36] a találkozón követendő magatartást.

Komoly hangsúlyt fektettek az elhárítás témakörére. Részletesen ismertették az elhárítás módszereit és eszközeit: az ügynökséget, annak tanulmányozását, a külső figyelést, levélellenőrzést, a telefonlehallgatást, a titkos kutatást,[37] legális lehetőségek felhasználását, provokációt.[38] A tisztek bemutatták az elhárítás elleni védekezés módjait, a felfedett ellenőrzés esetén követendő magatartást.

A tisztek a kiképzés során, a kiképzési tervben kidolgozott magatartási vonalat[39] is ismertették a telepítésre kerülő hálózati személlyel. A magatartási vonal kialakításánál figyelembe vették, hogy a PMI-be kimenő klerikusok legális formában a magyar állami és egyházi hatóságok hozzájárulásával kerültek ki Rómába. Tehát ennek megfelelő magatartásformákat kellett a hálózati személynek gyakorolnia. Az ügynöknek arra kellett törekednie, hogy a PMI rektora és elöljárói perspektivikusan alkalmasnak tartsák magasabb egyházi funkció betöltésére. A kapcsolatok kialakításánál körültekintően és a szükséges mértékben óvatosan, de határozottan kellett fellépnie az operatív célok elérése érdekében. A magyar papi emigráció tagjaival vagy más papi és világi személyekkel tisztelettudóan és alkalmazkodóan kellett viselkednie. Általános magatartási szabályként arra kellett vigyáznia, hogy megnyilatkozásaiban soha ne fedezzenek fel ellentmondásokat.

Az ügynököket arra is képezték, hogy amennyiben hivatalos (rádió, sajtó) nyilatkozat adására kérnék fel, kapcsolattartójával előzetesen konzultáljon és a tőle kapott instrukciókat vegye irányadónak. Beszélgetések alkalmával mindig a valóságnak megfelelően ismertessék a helyzetet. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy semmilyen formában (erkölcsi, anyagi, politikai) se kötelezzék el magukat.

A katolikus egyház problémáinak képviselete során megnyilatkozásaikban, magatartásukban tükröződnie kellett az egyház iránti hűségnek, ugyanakkor ki kellett tűnnie annak is, hogy a Magyar Népköztársaság hű, törvénytisztelő állampolgárai. Természetesen a tisztek azt is megszabták, hogy az állam és az egyház viszonyában az elmúlt évtizedben végbement fejlődés szerepeljen megnyilvánulásaikban. Ugyanakkor nem tagadhatták a magyar egyház nehézségeit, de hangsúlyozniuk kellett, hogy ezek megoldásának egyetlen útja az állam és az egyház kapcsolatainak további állandó javítása a kölcsönös érdekek figyelembevételével. Az ügynököt arra az esetre is felkészítették, ha az illetékes olasz szervek érdeklődést tanúsítanának személye iránt, akkor a magatartásán nem változtathatott, továbbra is végeznie kellett mindennapos teendőit és észrevételeiről minél előbb köteles volt beszámolni kapcsolattartójának.

A kiképzés utolsó témaköre a feladat-meghatározás volt, melynek során az ügynök feladatait határozták meg. Ezek személyre szabott feladatok voltak és minden esetben megfeleltek az ügynök hírszerzési lehetőségeinek és a III/I Csoportfőnökség hírigényének.[40] A PMI-be telepített hálózati személyeknek arra kellett törekedni, hogy vatikáni véleményeket és elképzeléseket gyűjtsenek be a magyarországi politikai helyzetről és az egyházról. Továbbá figyelnie kellett a szocialista országok egyházait érintő vatikáni egyházpolitikai koncepciókat, tervezett személyi intézkedéseket. A szervet érdekelték a Vatikán tervezett külpolitikai lépései a fontosabb nemzetközi kérdésekben és a Vatikán külpolitikáját befolyásoló belső személyek és irányzatok közötti ellentétek, erőviszonyok alakulása. A Szerv érdeklődési körébe tartozott a szocialista országok nemzeti egyházainak, illetve ezek képviselőinek vagy egyházi emigrációjának ellenséges tevékenysége az adott országot vagy közösséget illetően. Folyamatos tájékoztatást kértek a jelentősebb egyházi kongresszusok, értekezletek, szinódus stb. előkészületeiről, a megtárgyalt témákról, jelentősebb személyiségek állásfoglalásairól, ellentétekről és a hozott határozatokról.

Érzékeny pontja volt a hírszerzésnek az emigráció tevékenysége, befolyásának alakulása a Vatikán felé. A hírszerzés kiemelten foglalkozott az emigráción belül fennálló ellentétekkel, problémákkal és a közöttük kialakuló polarizációs folyamatokkal.

Az állambiztonság elvárta a telepített hallgatótól, hogy tovább növelje a PMI tekintélyét és megbecsülését, tartson jó kapcsolatot rektoraival, diáktársaival és mindazon személyekkel, akik ezt elő tudják segíteni. Tanulmányait legjobb tudása szerint kellett teljesítenie, ezzel alapozva meg a jövőbeni alkalmazhatóságát. Felhívták az ügynök figyelmét arra is, hogy telepítés után az információszerző munkájának vonalát a kapcsolattartója fogja folyamatosan meghatározni a hírszerző szervek hírigényének megfelelően.

A kiképzés végén a tisztek ismertették a hálózati személlyel azokat a feltételeket, amelyekért az állambiztonság felelősséget vállal.

A szerv munkatársai testületileg felelősséget vállaltak az ügynök biztonságáért és ígéretet tettek arra, hogy a fennálló kapcsolatot államtitokként kezelik. Ígéretet tettek arra is, hogy tartós külföldi kihelyezése időszakában, hazautazásai során megfelelő mennyiségű forintösszeget biztosítanak számára, amely lehetővé teszi utazási költségeinek fedezetét. Mindezt külföldön az állambiztonsági szerv részére kifejtett munka során felmerülő költségek fedezetére is biztosították. Az ügynök számára leglényegesebb ígéret általában a további egyházi karrierjének építéséhez adott segítség és támogatás volt. A kialakuló viszony megerősítése érdekében a tisztek megállapodást kötöttek a kiképzett ügynökkel. A megállapodás tartalmazta az ügynök kötelezettségeit, végrehajtandó feladatait, követendő magatartási feladatait, követendő magatartási vonalát, valamint a vele szemben vállalt kötelezettséget is. Így a kölcsönös elköteleződést írásos formában is megerősítették. Lényeges még megemlíteni, hogy az ügynökök aláírták a megállapodást, polgári és fedőnéven, amelyet az érintett „B” dossziéjába fűztek le megőrzésre.

A kiképzés után a telepítésre váró ügynök továbbra is a belső elhárítás elvárásainak megfelelően végezte feladatát. Azok a vidéken élő ügynökök, akik kiutaztatásukra vártak, szükség szerint utaztak Budapestre. Ilyen alkalmakkor tartották meg a személyes megismerési[41] találkozót, melynek során az ügynök megismerkedhetett római kapcsolattartójával. A találkozók során megbeszélték az összeköttetés részleteit: az anyagátadási találkozók[42] helyét, módját, idejét, valamint a rendkívüli találkozó[43] kérésének módját.

Az ügynök képzésével párhuzamosan a szerv illetékes tisztjei operatív kombináció[44] módszerével elérték, hogy az érintett személy a területileg illetékes püspök javaslata alapján elnyerje a Püspöki Kar támogatását. Tehát a megfelelő személyek manipulálásával elérték azt, hogy a kiképzett ügynök kerüljön fel a kiküldendők névsorára.

A beszervezett személy a többi ösztöndíjas társával együtt érkezett a PMI-be, ahol rövid időn belül kapcsolatba lépett kapcsolattartójával. A római rezidentúra tisztje, aki fedőszervi keretek közt volt jelen Rómában, az ügynökkel együtt kialakította a rendkívül találkozóra-hívás kétoldalú rendszerét és a soros találkozók módját. A tanultak alapján a beszervezett írásos jelentést készített, de adott esetben szóban is referált annak függvényében, hogy milyen volt az operatív helyzet. Az ügynök a tanulmányi szabadság ideje alatt hazalátogatott. A hazai tartózkodás ideje alatt beszámoltatáson vett részt. A találkozókat szükség szerint többször is megismételték, így lehetőség nyílt tevékenységének átfogó értékelésére, továbbá állambiztonsági tudásának bővítésére.

A PMI-be telepített ügynökök levelezését továbbra is folyamatosan ellenőrizték. A dossziékba esetenként lefűzött nyugták azt is bizonyítják, hogy a telepített ügynök rendszerességgel kapott anyagi támogatást az illetékes tartó szervtől.

A beszervezett hallgató tanulmányai befejezése után hazatért és elfoglalta a számára kijelölt helyet. Az állambiztonsággal a kapcsolat általában nem szakadt meg. Az ügynököt a III/I átadta az illetékes III/III-1-a osztálynak. A belső elhárítás központi egysége gyakran saját hatáskörben tartotta a magasan képzett ügynököket. Ritkán, de előfordult, hogy a központi egység visszaadta tartásra a hálózati személyt a területileg illetékes megyei állambiztonsági szervnek.

Következmények

Az eljárás rövid ismertetése után már könnyebben érthetők azok a statisztikai kimutatások és értékelő jelentések, amelyeket a PMI-re nyitott dossziéban olvastunk. Ezekből megtudhatjuk, hogy 1973-ra az Intézet állományába tartozó 10 egyházi személy között ötfős hálózattal és egy társadalmi kapcsolattal[45] rendelkezett az illetékes szerv. Ezen felül a római főrezidentúra[46] négy titkos munkatársat tartott nyílván, akiket előzőleg a belső elhárítás illetékes osztálya (III/III-1-a) foglalkoztatott. A beszervezés nem kerülte el a PMI vezetését sem: „Az oktatási év elején a PMI. rektorát magasabb egyházkormányzati beosztásba helyezték, ezért legfontosabb feladat az új rektor személyének kiválasztása, bejátszása és kiképzése volt.”[47]

Vetésforgóhoz hasonlítható az eljárás, amely során a nyári hónapokban a hálózati személyeket a III/I-4. osztály hírszerző- illetve a III/III-1-a operatív tisztjei közösen számoltatnak be, értékelnek, majd eligazítanak a következő évre. Azokat a hallgatókat, akik tanulmányaikat befejezték, az állambiztonsági tisztek operatív lehetőségeiket felhasználva tanárként szemináriumokban vagy más egyházkormányzati pozíciókban helyeztették el. Az új növendékek között pedig már ott voltak a frissen felkészített és kiképzett ügynökök, akik ősszel társaikkal együtt megkezdték az új tanév-et. Az állambiztonság hatásos módszerének köszönhetően az 1973-74-es tanév kezdetén a római rezidentúra a PMI–ben három hálózati személyt és három társadalmi kapcsolatot foglalkoztatott.

1976-ra a PMI-vel foglalkozó állambiztonságiak megelégedéssel írták, hogy az „Intézet vezetőjének és növendékeinek tevékenysége, magatartása egyházpolitikai érdekeinknek megfelel. A PMI Rómában a magyar egyház elismert és megbecsült központi intézetévé vált. A hálózati személyek ezen időszakban operatív céljainknak megfelelően végezték munkájukat és a hírszerző, elhárító munkához értékes segítséget nyújtottak. A Rómában végzett ösztöndíjasok jelentős része, az objektumban foglalkoztatott hálózati személyek túlnyomó többsége tanulmányaikat befejezve jelentős egyházi pozícióba kerültek.”[48] Tehát a kezdeti bizalmatlanság megszűnt, ennek kézzelfogható jele volt az, hogy 1969-ben az Intézet pápai áldásban részesült és Giovanni Cheli[49] három alkalommal is meglátogatta az intézményt. Az emigrációban élő klerikusok egy része is megbékélt a kialakult helyzettel és rendszeresen látogatták a PMI hallgatóit. Így például Tomek Vince[50] volt piarista generális gyakran elbeszélgetett a növendékekkel.

Az állambiztonság magának vindikálta a „győzelmet” és ennek minden összefoglaló jelentésükben hangot is adtak. A kevésbé látható „győzelemről” a statisztikai összesítések megdöbbentő arányszámai beszélnek. Az Intézet tíz éves működése alatt 46 személy tanult (ide értendők azok is, akik a 1976-os akadémiai évben is ott tanultak), ezekből 20 volt hálózati személy. Az ösztöndíjasok közül 1965-75-ig 38 klerikus fejezte be tanulmányait. A 38-ból négyen különböző okokból nem folytatták egyházi pályájukat. Az 1976. februári összefoglaló jelentés szerint a továbbtanulás megkezdése előtt az ösztöndíjasok többsége korábban kápláni, lelkipásztori beosztásban dolgozott, tanulmányaik elvégzése után azonban egyházkormányzati vagy tanári beosztást kaptak. Számszerűsítve, a 34 személy közül 23-an magasabb beosztásba kerültek, a többiek helyzete nem változott. Az előző csoportban 13, az utóbbiban 2 hálózati személy volt. „A volt ösztöndíjasok között több olyan kvalifikált, magasan képzett, jó római kapcsolatokkal rendelkező megbízható hálózati személyt foglalkoztatunk, akik egyházkormányzati vonalon perspektívával rendelkeznek és pozícióba hozhatók.”[51] Nem meglepő, hogy a Rómában végzettekben nagy lehetőséget látott az állambiztonság. Ez azért is tűnt kivitelezhetőnek, mert a központi alosztály (III/III-1-a) nem adta vissza a magasan képzett ügynököket a megyei osztályoknak.

Az állambiztonsági szervek határozottan állították, hogy a Rómában tanuló papokat a Vatikán részéről tanulmányozzák, ellenőrzik, és akiket alkalmasnak tartanak, igyekeznek később magasabb egyházkormányzati beosztásba segíteni. Tehát a Rómában diplomát szerzett klerikusok a Vatikán szemében is potenciális és alkalmas jelöltek voltak egyházkormányzati pozíciók betöltésére. Ebből kifolyólag tartották kiemelt jelentőségűnek az „Intézet benépesítésével kapcsolatos operatív munkát, melynek célja a megfelelő hálózati személyek beszervezése, bejátszása és az alkalmatlan püspöki jelöltek római továbbtanulásának megakadályozása volt.”[52] Ez a „bejátszás” olyannyira jól sikerült, hogy a 10 éves értékelő jelentésben büszkén jelentik ki, hogy az Intézet végzett növendékei között politikailag ellenséges magatartású személy nem volt.

Az állambiztonság kritikát is megfogalmazott a beiskolázási hajlandósággal kapcsolatban. Értékelésük szerint az egyházmegyék vezetői eltérő módon ítélik meg papjaik római továbbképzésének szükségességét. Tudatos, tervszerű továbbképzés igényét sehol nem tapasztalták. A tisztekben fel sem merült az a gondolat, hogy talán a kialakított rendszer nem kedvez a külföldön tanulásnak. „A személyi kiválasztásnál a spontenaitás és szubjektív szempontok érvényesülnek.”[53] – szólt a summás megállapítás. Az operatív tisztek szemében az ilyen magatartás jelentősen megnehezítette és késleltette a felderítést és így a kiválasztott hálózat bejátszását is. A püspökök húzódozásukat az Intézet fenntartásának rájuk háruló és növekvő költségével magyarázták. Magatartásukat azonban ténylegesen más tényezők indokolták. Egyrészt bizalmatlanok voltak a római egyetemek teológiailag progresszív irányzataival szemben, másrészt attól tartottak, hogy az ösztöndíjasok fecsegése kompromittálhatja személyüket Rómában.

Összegzés

A telepítési eljárás megismerésével közelebb kerültünk a hírszerző szervek működésének megértéséhez, de könnyelműség lenne azt állítani, hogy felfedtük annak működési mechanizmusát. Azonban a Pápai Magyar Intézetben történtek megértéséhez elengedhetetlenül fontos volt, mert az általános szabályszerűségek ismeretében az egyéni életpályák felfejtése sikeresebb és hatékonyabb lehet. Továbbá azt is megemlítenénk, hogy az állambiztonsági szervek eszköztárának feltárásával a forrásfeldolgozó munkákhoz szerettünk volna segédletet nyújtani.

Egyetlen eljárásba nyerhettünk rövid betekintést, amelyet néhány egyedi eset vizsgálata alapján és a szakkönyvek megalapozásával sikerült rekonstruálni. Ennek alapján könnyebben vizsgálhatjuk, hogy az adott élethelyzetben és azzal az információmennyiséggel a birtokukban milyen más „életszagú” választ adhattak az érintett személyek.

Jegyzetek