Brenner János[1] szombathelyi egyházmegyés pap, 1957. december 14-éről 15-ére vértanúhalált szenvedett rábakethelyi káplán életútjának feltárásához,[2] a boldoggá avatás történészi anyagának összeállításához kezdtem el a szombathelyi egyházmegye 1945-1989 közötti időszakának kutatását. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (a kutatás kezdetekor Történeti Hivatal) számos, a szombathelyi egyházmegyét, annak vezetőit, püspökeit és papjait érintő, hozzájuk kapcsolódó anyag található. Először az egyházmegye bebörtönzött papjai, valamint az egyházmegye területén élő szerzetesek közül jó néhány Vizsgálati dossziéját néztem meg.[3] Emellett az egyházmegyét 1944‑1972 között irányító Kovács Sándor[4] operatív, személyi dossziéit tekintettem át.[5] Érdekes iratanyag a Magyar Katolikus Püspöki Karra vonatkozó objektum dosszié is, amelyben információk lelhetők fel a szombathelyi egyházmegyéről, sajnos ez a dosszié együttes csak az 50-es évek végéig követi nyomon az eseményeket, nem 1989-ig.[6] Kovács Sándor mellett segédpüspökként tevékenykedő Winkler Józsefre[7] vonatkozó külön dosszié egyenlőre nem került elő. Az egyházmegyét 1972 után irányító személyekkel kapcsolatban is kerestem anyagokat. Fábián Árpád[8] a Pápai Magyar Intézet rektora, 1972-től apostoli adminisztrátor, majd 1975-től 1986-ig az egyházmegye megyéspüspöke volt. Rávonatkozó operatív dosszié egyenlőre nem került elő, azonban fedőneve és munkadossziéja igen.[9] Póka Györgyöt[10] 1982-ben nevezték ki segédpüspöknek Fábián Árpád mellé. Fábián halála után Pókát nevezte ki a Vatikán megyéspüspöknek, természetesen a magyar állam hozzájárulásával, azonban azon a napon, amikor a rádió ezt nyilvánosságra hozta volna, meghalt.[11] Őt 1987-től Konkoly István követte a püspöki székben.

Kovács Sándor operatív személyi dossziéjában számos ügynök jelentése megtalálható. Ezek kiragadott ügynökjelentések, amelyek Kovács Sándorra vonatkoznak, vele kapcsolatosak. A paptársak közül jó pár jelentett főpásztorára, és a BM Vas megyei Politikai Nyomozó Osztály V. alosztályának[12] számos ügynöke volt a püspöki aulában (hivatalban) is. Így lettem figyelmes arra, hogy a ’60-as években felbukkan egy „Mátrai” fedőnevű ügynök,[13] akinek jelentéseiből, a szövegkörnyezetből gyorsan felfedtem kilétét. Azonban a kiragadott jelentések nem nyugtattak meg, kíváncsi voltam teljes anyagára is, hogy milyen információkat, adatokat tudhatunk meg személyére vonatkozóan. Így az ÁBTL-ből kikértem hálózati anyagát, ügynöki munkadossziéját, és „B”, azaz Beszervezési dossziéját is. Ezek megtekintése, áttanulmányozása, kutatása során alakult ki az a kép, amit tanulmányomban ismertetek.[14]

Jelen írásmű, nem egy leleplező, turkáló, szenzációhajhász írás, hanem egy történészi kutatáson alapuló, egy történelmi korszakot, azok szereplőit, eseményeit, áldozatait és működtetőit bemutatni kívánó munka. Eddig egy-két esetben került sor egyházi személy teljes ügynöki életútjának, tevékenységének, működésének feltárására. Hiszen mindenre kiterjedő, azaz a „6”-os karton,[15] a „B” dosszié,[16] az „M” dosszié,[17] a „T” Lakás iratanyaga,[18] illetve az operatív, „tartótiszt” személyzeti, személyi anyaga alapján feltárt és megértett, megírt ügynök történettel, üggyel nem nagyon találkozhattunk. Sőt, ha még a kutatás tárgya élő személy, akkor a megszólalása, megszólaltatása is szerencsés lehet. Erre tettem kísérletet, amikor először levél útján, majd személyes találkozás során kerestem fel Konkoly István nyugalmazott megyéspüspököt, aki megosztotta velem visszaemlékezését. Bár kérte, hogy ne derüljön ki egy öreg, beteg ember érintettsége, azonban azt gondolom, hogy az ő helyzetében nem lehet szégyenfolt, megbélyegzés a III/III-mal való kapcsolat, sokkal inkább tanulságos küzdelme és megpróbáltatása. Ugyanis egyénenként, minden egyes ügyet külön-külön vizsgálva lehet és szabad szerintem ehhez a kérdéskörhöz hozzányúlni.

Azt gondolom, hogy ezek összes ismerete segíthet egy-egy személy tevékenységét megérteni és bemutatni. Erre teszek kísérletet jelen tanulmányban. Ez az írás azért születhetett meg, mert „Mátrai” fedőnevű ügynöknek fennmaradt a „6-os kartonja”,[19] a „Munka-dossziéja”,[20] azonban sajnos eddig „B-dossziéja” nem került elő. A „T” lakások iratanyagait – pedig 3 is volt – sem sikerült fellelni.[21] Jelen tanulmány forrásanyagát az ÁBTL-ben található Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök személyi dossziéja, „Mátrai” fedőnevű ügynök hálózati anyaga, „Mátrai” fedőnevű ügynök „M” dossziéja és a szombathelyi egyházmegye 1945 utáni időszakára vonatkozó egyéb levéltári kutatások adták.

 

A korszak, ahova az eseményeket bele kell helyeznünk

Az ötvenes évek Vas megyei állapotáról, helyzetéről, az ÁVH, BM Politikai Nyomozó Osztályának munkatársainak tevékenységéről egy személyes vallomáson keresztül tekinthetünk be.[22]

 

Papi pályafutásom kezdetétől a hatóságok sok megaláztatásban részesítettek.

Első állomáshelyemen, Gyöngyösfaluban a tanácselnök asszony nem volt hajlandó szóba állni velem, amikor bemutatkozó látogatáson megjelentem nála. Köszönésemet se fogadta el. Tudomást sem vett rólam. Erre elköszöntem tőle és távoztam. Hamarosan eskütételre kellett megjelennem nála. Minden ugyanúgy történt, azzal a különbséggel, hogy durván rám kiáltott: ha államesküt tesz, álljon vigyázzba. Néhány hét múlva esperesi (korona) gyűlés volt a kerületünkben. A gyűlés végén felszólalt az irodaigazgató. (Bartányinak hívták és Egerből küldte hozzánk a politikai hatalom!) Röviden értékelte az Egyház és állam viszonyát. Szerinte ez a viszony jól alakul. Időnként azonban egyes fiatal hecc-káplánok okoznak problémát. Nemrég egyik tanácselnök asszony jelentette, hogy a falu új káplánja nem köszön neki, sőt a köszönését sem fogadja el. Saját magamra ismertem ebben a történetben. Szót kértem és elmondtam, hogy ez a vád hazugság. Az elnök asszony követte el velem szemben ezt a durva, arrogáns magatartást.

Egy év múlva 1956. szeptember 1-jén a szombathelyi Főplébániára kerültem hitoktató-káplánnak. Zenz Péter[23] (egy hírhedt békepap) volt itt a plébános. (Sőt emlegették a rendőrséggel való szoros kapcsolatát is!)

Megérkezésem után magához hívott és felajánlotta: legyünk egymással bizalmas, jó viszonyban. Azt kéri, hogy mindenről részletesen és pontosan számoljak be neki, ami a plébánián történik. Anyagilag is honorálja majd szolgálataimat. Azt feleltem neki: én minden lelkipásztori feladatra kész vagyok, de ilyen jelentések írása távol áll tőlem. Erre ő ezt válaszolta: még megbánja ezt az elutasító magatartást.

Az októberi forradalom kitörése után elmenekült a főplébániáról. Vidékre költözött. Helyette Szendy László[24] lett a plébános, aki korábban is betöltötte már ezt a tisztséget. Ő börtönviselt ember volt. A politikai rendőrség folytonosan zaklatta. Fenyegető leveleket, telefonokat kapott. A főplébánia állandó megfigyelés alatt állt. Ebben az időszakban hozzám 2 alkalommal jött egy-egy titkosrendőr. Menekültnek adták ki magukat és azt kérték, segítsem át őket a határon. Tudomásuk szerint Gyöngyösfaluból jöttem Szombathelyre. Ott pedig sokakat átsegítettek Nyugatra. Bizonyára én is ismerek ottani embercsempészeket. Szerencsére ráéreztem, hogy provokációról van szó (később ugyanis megismertem a provokatőrök kilétét!)

Szilveszter éjszakáján az ÁVO, már nem inkognitóban, hanem a maga brutális módján jelentkezett nálunk. 15 ismeretlen bőrkabátos férfi tört be a házba. Én a földszinten a bejárat mellett laktam, s éppen nálam volt a bátyám is látogatóban. Egy szál hálóingben – nagy szitkozódás és lökdösés közben – felkísértek bennünket Pataki László[25] 2. emeleti szobájába. Ő szintén fekete báránynak számított a forradalom utáni hatóságok szemében. A forradalom alatt ugyanis megválasztották az ifjúsági bizottság elnökének. Másrészt a temetőben – nagy tömeg jelenlétében – ő végezte azt a szertartást, amelyet a magyaróvári sortűz áldozatainak emlékére rendeztek.

Rajtunk kívül beterelték Pataki László szobájába Rózsahegyi Imre káplánt és Szokolyi Alajos[26] nyugdíjas papot is. Ezután a rendőrök teljesen feldúlták Pataki szobáját. Mindent a szoba közepére szórtak. A német nyelvű könyvek közül többet széttéptek – piszkos fasiszta felkiáltással.

Ezután mind az ötünket lekísértek Szendy plébános első emeleti lakásába. Őt kiráncigálták az ágyból és durván ráparancsoltak, hogy azonnal öltözzék fel, mert magukkal viszik. Számot kell adnia ellenforradalmi tevékenységéről. Nővére, az idős Teréz néni sírva könyörgött a beteg testvére érdekében. Durván félrelökték az útból.

Szendy László után Galambos Miklós[27] lett a plébános, aki szintén börtönviselt ember volt. Zalaegerszegen ő volt Mindszenty József utóda. Őt is üldözték, bebörtönözték és megfosztották plébániájától is. Őrá különösen is fente a fogát a gátlástalan, durva Tóth százados. Ez a rendőrtiszt ugyanis korábban Zalaegerszegen szolgált és ott részt vett Galambos Miklós plébános meghurcoltatásában.

Hamarosan elérkezett az alkalom, hogy Tóth (más néven Klamerusz[28]) százados itt Szombathelyen is megalázhatta Galambos Miklóst. Papi lelkigyakorlat volt a Püspöki palotában. Egyik éjjel nagyszámú „ÁVÓ-s” csoport jelent meg a Püspökvárban. Kovács Sándor püspökre rázárták a lakásának ajtaját, a papokat pedig hálóingben kiterelték a folyosóra. Egyenként a legtrágárabb szavakkal gúnyolták őket – a palotát pedig bikaistállónak titulálták. A papok közül kiemelték Galambos Miklós plébánost, felvitték az egyik 2. emeleti szobába és ott agyba-főbe verték. Ennek híre elterjedt az egyházmegye papjainak körében. Sőt egyesek tudni vélték, hogy Tóth százados és emberei másokat is bántalmaztak. Egyeseket a plébániájukon vagy másutt, ahol éppen el tudták kapni őket. Így próbálták megfélemlíteni a papságot.

Jómagam, mint hitoktató – ebben a rossz légkörben is – fiatalos lendülettel, buzgón igyekeztem végezni a munkámat.

Hetente 26 hittanórám volt. A diákok közül több mint 300-an rendszeresen jártak a vasárnapi misére. Volt 60 ministránsunk és 1957-ben 190 elsőáldozó volt a székesegyházban. Időközben – állami támogatással – Zenz Péter visszajött Szombathelyre. Megkapta a volt ferences plébániát, sőt irodaigazgatónak is kinevezték az állami hatóságok. Ő gyűlölte Galambos Miklóst, aki az ő korábbi plébániáját birtokolta. Gyűlölte Konkoly István hitoktatót is, aki annak idején megsértette őt, mert ajánlatát visszautasította. Ugyanakkor irigykedett is rájuk, mert a székesegyházban sikeres volt a diák és az ifjúsági pasztoráció. Ennek híre ment a városban és nagyon megnőtt a székesegyházi misék látogatottsága. Emiatt irodaigazgatóként Konkoly Istvántól elvette a Hámán Kató, egy leányiskolába szóló hitoktatási megbízólevelét. Az új iskolai évben az ő hitoktatója Bódis József[29] vette át az iskolát. Konkoly István egy fiúiskolát kapott helyette, ezzel a megjegyzéssel: itt mutassa meg, hogy milyen eredményt tud elérni.

Számítása azonban nem vált be. A Hámán Kató iskola diákjai továbbra is hűségesek maradtak a székesegyházhoz és korábbi hitoktatójukhoz. S hozzájuk csatlakoztak a Petőfi fiúiskola hittanos tanulói is. Időközben megtudta, hogy az 1958. évi elsőáldozásra 280-an jelentkeztek. 100 fővel többen, mint az előző évben.

Erre bosszúból feljelentést tett Prazsák Mihálynál[30] a papfaló egyházügyi tanácsosnál. Eszerint Konkoly István elcsábítja a diákokat a ferences templomból. Azt híreszteli, hogy ott egy nagy békepap a plébános. Erőszakkal toborozza az elsőáldozókat. Az iskolai hitoktatás mellett 10 hétig oktatja őket a templomban is, holott államilag csak 8 hét van engedélyezve. A szülőket is kényszeríti, hogy ezeken a templomi oktatásokon részt vegyenek.

A fiúkat elvonja a tanulástól, mert nem csak a hittan órán, a vasárnapi sőt (beosztás szerint) a hétköznapi miséken kell részt venniük, hanem a ministráns foglalkozásokon is.

Az iskolában beférkőzik a tantestületbe is, s ott megosztja a nevelőket. Az iskolai hittan órákra beenged olyan tanulókat, akik nincsenek hittanoktatásra beíratva. A hittanórák után a tanulókat kivezeti az utcára és elkíséri az utcakereszteződésig, holott megbízózó levele szerint csak a tanteremben lehet együtt a hittanosaival stb.

E feljelentések alapján Prazsák Mihály hetente beidézett a Püspökvár vallató szobájába. Mindezeket a koholt vádakat a fejemre olvasta és megfenyegetett, hogy ezeknek a törvénysértéseknek komoly következményei lesznek. Ez be is következett. A 2. szombathelyi hitoktatási évem végén Zenz Péter elhelyeztetett Szombathelyről Rábagyarmatra.

Az áthelyezés tényét Varjas Győző[31] püspöki titkár közölte Konkoly István 2 káplán társával. (Miközben ő a plébániai irodával szemben lévő szobában betegen feküdt.)

Konkoly István túlbuzgó, lendületes oktató és nevelő munkája miatt távozik Szombathelyről, s lesz rábagyarmati káplán. Kikerül Prazsák Mihály állandó szekatúrája alól, de számíthat a politikai rendőrség érdeklődésére. Rosszakarói ugyanis már az ő figyelmüket is felhívták Konkoly István személyére. Utóda Bécsi László rábagyarmati káplán lesz, aki egy elkötelezett fiatal békepap. (Kevés van ilyen az országban!) Őrá nem kell majd Zenz Péternek féltékenykednie. Ő hitoktatás helyett jobban szeret táncolni és mulatni. Sőt egyesek tudni vélik, hogy hamarosan feladja papi hivatását is. Jellemző, hogy hozzám nem jött be Varjas Győző, pedig illett volna betegségemben meglátogatnia. A kollégáknak azt mondta, hogy azért nem jön be hozzám: nem akarja, hogy rá is nehezteljek és kérdezősködjek az elhelyezésem hátteréről.

Amikor dispozíciómat kézhez kaptam, bementem az aulába, ahol Zenz irodaigazgató fogadott. Álszent módon gratulált az új állomáshelyemhez. Elmondta: irigyel engem, mert ezentúl az egészségtelen városi levegő helyett az ózondús Rába parti levegőt szívhatom.

Új plébánosomról tudtam, hogy a politikai rendőrség foglya, mert van a faluban egy gyermeke, akit kis esperesnek becéznek. Ilyen körülmények között várható volt, hogy új káplánját figyeli majd, sőt jelentést ad arról, hogy mit beszél, hogyan viselkedik, milyen kapcsolatai vannak stb.

 

„Mátrai” „születésének” körülményei

„Mátrai” fedőnevű ügynök 1959. július 23-án született.[32] Beszervezésére rábagyarmati tartózkodása idején került sor. „Keresztapja”, azaz tartótisztje – legalábbis az első – Illés László[33] rendőrhadnagy, a Belügyminisztérium Vas megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály V. alosztály munkatársa volt. „Mátrai” besorolásként ügynöki minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy az a hálózati személy, aki az állambiztonsági szerv birtokában lévő terhelő vagy kompromittáló adatok hatására, illetve elvi meggyőződés alapján, anyagi érdekeltség fejében vett részt a titkos együttműködésben. A „6-os karton” alapján nem tudhatjuk meg „Mátrai” fedőnevű ügynök beszervezésének az okát, ugyanis ezt kitakarva, kifestve bocsátották az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában rendelkezésemre.[34]

Így emlékezik vissza erre az időszakra, a történésekre, a fent már idézett személy:

 

Egy idő után aztán beteljesedett Varjas Győző jóslata, arról, hogy Konkoly István Rábagyarmaton számíthat majd a politikai rendőrség érdeklődésére. (Nem csoda az ő jól értesültsége, hiszen a titkos rendőrség beépített tagja volt. Egyesek tudni vélték még a rendfokozatát is.)

Egyik nap estefelé beteglátogatásról igyekeztem a plébánia felé. S egyszerre csak hirtelen megállt mellettem egy autó. 3 ember ugrott ki belőle és betuszkoltak az autóba. A szombathelyi rendőrségre vittek. S este 8 órától másnap reggel 5 óráig gyötörtek. Kezdetben normális hangot ütöttek meg, mondván sokat hallottak rólam és szeretnének megismerkedni velem. Először a származásomról, családomról, rokonságomról érdeklődtek. Ezután beszélgetés anyagát leíratták velem. Ezt átnézték és próbáltak ellentmondásokat felfedezni a szóbeli és a leírt szöveg között. Hogy így emlékező képességemet illetve szavahihetőségemet kontrollálják. Ezután következtek a középiskolai diákévek. Kik voltak a tanáraim, osztálytársaim. Kikkel tartom a kapcsolatot. Miről szoktunk beszélgetni stb. Ezt is leíratták velem.

Ezután a teológiai tanulmányaimról, professzoraimról, évfolyamtársaimról volt szó. Ez is papírra került. (Bizonyára bíztak abban, hogy olyan információt is kapnak, amellyel esetleg később majd zsarolhatnak.)

Egész idő alatt erős fénnyel világítottak a szemembe.

Végül a papi kapcsolataim kerültek szóba. Felvetették, hogy én általában nem fiatal kollégákkal barátkozom. Én Szendy Lászlóval, Galambos Miklóssal, Pataki Lászlóval, Sághy Elekkel,[35] Radványi Mihállyal,[36] Szakos Gyulával[37] meg Winkler Józseffel tartok kapcsolatot. Miért? Részben mert együtt dolgoztunk a főplébánián (Szendyvel, Patakival meg Radványival és Galambossal!)

Galambos Miklóst és Szakos Gyulát már diákkoromból ismerem, mert mint régi aulisták, segítettek nekem tanulmányaim végzése során. Sághy Elekkel meg Winkler Józseffel Galambos Miklósnál találkoztam több esetben. Az ő barátai voltak. Erre megjegyezték: bármit is mondok, ezek a kapcsolatok nagyon gyanúsak. Ezek a személyek a rendszer ellenségeinek számítanak, s nyilván a velük való együttlétkor is a politikai fordulat esélyeiről megy az eszmecsere. Nagyon rosszul teszem, hogy ilyen emberekkel barátkozom. Ne csodálkozzam azon, ha rendőrség állandó megfigyelésének teszem ki magamat.

S végül jött a legkeményebb eszmecsere. Durván rám támadtak és számon kérték a szombathelyi lelkipásztori munkám túlkapásait. Mit képzelek én? Vegyem tudomásul itt néphatalom van, amely nem tűri el a klerikális reakció erőszakos térhódításait és a rendszer ellen való nyílt és alattomos aknamunkáját. Szombathelyen 2 ízig tűrték a gátlástalan oktató, térítő és szervező tevékenységemet. S kezdték sokallni a korábban említett vádakat. A gyerekeket kényszerítettem, hogy hittanra járjanak, templomba menjenek, énekkari tagságot és ministrálást vállaljanak. Aki vonakodott ezt megtenni, vagy hanyagul teljesített, azt megbélyegeztem. Az iskolai hittanra beengedtem a be nem íratott gyerekeket. Egy rendőrtiszt fiát is becsalogattam a hittan órámra. A templomi elsőáldozási oktatásnál hetekkel túlléptem az engedélyezett időtartamot.

A szülőket is kényszerítettem, hogy vegyenek részt ezeken a templomi oktatásokon.

Mindezért többször hivatalosan figyelmeztettek, Szombathelyről elhelyeztek, megvonták tőlem a hitoktatási engedélyemet. Úgy tűnik, mindez hiábavaló. Itt az új helyemen se férek a bőrömbe. A nyüzsgést tovább folytatom. Összegyűjtöm az iskolás gyerekeket, kirándulást szervezek stb. Ezért a rendőrség kontroll alá óhajt venni. Időnként találkozni akarnak velem. Mert csak így tudunk meggyőződni arról, hogy nem fejtek-e ki rendszer elleni tevékenységet.

Én védtem a magatartásomat: a törvényeket mindig megtartottam, amit tettem, azt papi lelkiismeretem sugallatára tettem.

A jövőbeni találkozókon nem óhajtok részt venni. Én ugyanis mindenben egyházi elöljáróim utasításait követem és nekik tartozom felelősséggel is. Erre szidalmazni kezdték az Egyházat, a papokat, főpapokat, köztük mindenek előtt Mindszenty bíborost. Megfenyegettek, ha nem veszem tudomásul az általuk kért találkozásokat, úgy járhatok, mint Brenner János, vagy az elhurcolt papok: Galambos Miklós, Szendy László, Sághy Elek, Süle Ferenc és Abai Imre.[38] Már megtapasztalhattam, hogy ők nem bánnak kesztyűs kézzel az egyházi reakció tagjaival. Vagy talán elfelejtettem, hogyan törtek be a főplébániára, hogyan leckéztették meg Pataki Lászlót és hogyan hurcolták el Szendy Lászlót. S bizonyosan hallottam a püspökvárban történt eseményekről – a papi lelkigyakorlat alkalmával.

S tudom-e, hogy leveleimet ellenőrzik, nemegyszer elkobozták már. S ezekben vannak kompromittáló részletek is, melyeket bármikor felhasználhatnak ellenem.

Innen addig el nem megy, amíg tudomásul nem veszi ezeket a jövőbeni találkozásokat.

Próbáltam ellenkezni. Nekem reggel miséznem kell. S ha nem jelenek meg a misén, abból botrány lesz.

Makacsságom esetén majd ők okozzák az igazi botrányt. Telefon üzenetet küldenek az egyházközség világi elnökének ezzel a szöveggel: a káplán úr nálunk van és egyenlőre itt is marad: Margit. Hadd csámcsogjanak a hívek arról, hogy a káplán úr valami nőnél van.

Ekkor már teljesen kimerült voltam. Beleegyeztem a kérésükbe. Erre elengedtek. Előzőleg közölték: levélben értesítenek, hol lesz majd a találkozó. A feladó „Mátrai” lesz. Ha megszegem ígéretemet és nem jelenek meg a jelzett helyen, erőszakkal előállítanak, akárcsak tegnap este.

Mindenről beszámoltam a püspökömnek. Ő azt kérte: ne ellenkezzem velük. Sajnos semmi eszközünk nincs az erőszak ellen. Csak arra vigyázzak, hogy sem a beszélgetésben, sem annak leírásában soha ne okozzak kárt senkinek. Csak olyan általánosságokat írjak le, amelyek amúgy is köztudottak. Fiam okos légy, vigyázz magadra. Nekem szükségem lesz rád. Ehhez tartottam magamat mindig. Soha senkinek nem ártottam. Sőt alkalomadtán társaimat értesítettem: úgy hírlik az „ÁVO” érdeklődik irántad. Vigyázz arra, hogy ki előtt és mit mondasz. Érdekli őket, hogy kivel barátkozol, milyen szenvedélyeid vannak. Figyeltetik a templomi beszédeidet is.

Itt jegyzem meg. Azon az éjszakán nem volt szó beszervezésről, ügynöki feladatokról és annak datálásáról sem. Csupán a találkozásokat forszírozták.

 

Miért volt érdekes az állambiztonsági szervek (BM III/III) számára az 1956-os forradalom után két és fél évvel egy fiatal, falun káplánkodó pap? Miért került sor beszervezésére? Ezek azok a kérdések, amik nagyban meghatározzák, befolyásolják egy ügynökről alkotott, kapott képünket. Emellett számos más kérdésre, problémára választ szeretnék találni, és be szeretném mutatni azt a harcot, vívódást, lelkiismereti konfliktust, amivel „Mátrai” fedőnevű ügynök szembetalálta magát 1959-től egészen 1977-ig, amikor is kizárták a hálózatból, mivel ügynöki feladatát nem látta el.[39]

 

Az ügynöki tevékenység bemutatása.

Rábagyarmati kápláni időszak

„Mátrai” fedőnevű ügynök 1959. augusztus 10-én adta első jelentését, amelyet Illés László rendőrhadnagy vett. A kézzel írt jelentés alján 1959. augusztus 9-ei dátum szerepel. „Mátrai” Lelkes Józsefről,[40] Bódis Józsefről és Piroska Józsefről[41] adott jellemzést. Rajtuk kívül még Galambos Miklósról és Radványi Miklósról is leírta ismereteit, velük való kapcsolatát, az „ellenforradalom” alatti tevékenységüket. A jelentést 1959. július 31-én írta, a tartótiszttel augusztus 10-én találkozott. Ez az első ügynökjelentése, amit egy Tóth nevezetű rendőr hadnagy értékelt. Kiemelte értékelésében, hogy az ügynök bár beszervezése során ki lett oktatva, hogy miként kell jelentést írnia és a feladatát végrehajtania, azt nem megfelelően tette.[42]

Érdekes, két különböző anyagról van itt szó. A július 31-én kelt irat más papírra íródott, mint az augusztus 9-ei, egy kicsit a kézírás is más. És az is kérdéses, hogy Tóth rendőr hadnagy mit keres az aláíró helyen, ugyanis Illés László volt a tartótiszt. Tehát felmerül az a feltételezés, hogy az elrablás során, a szombathelyi rendőrségen íratott jelentést tették az augusztus 9-ei jelentés mellé. „Mátrai” fedőnevű ügynök második jelentését 1959. augusztus végi szabadsága idején, vele kapcsolatos történésekről írta, melyben plébánosáról és szülőfalujából származó papról jelent. Tartótisztje értékelése szerint a jelentés nem értékes.[43] Következő kézzel írt ügynök jelentéseiben „Mátrai” paptársairól ír: Kopácsy Lóránt[44] és Permayer János[45] az 1959. október 12-i,[46] Gergye Sándor[47] és Schmidt József[48] az 1959. október 29-i jelentés tárgyai.[49] Emellett az október 12-i jelentésében felsorolja ismerőseit Szombathelyen és Szombathelyen kívül. Tartótisztje véleménye szerint jelentése különösebb értékkel nem bír.[50]

A paptársakról írt általános információk mellett érdekes egy 1959. december 28-i jelentés, amely egy községben („Cs...”[51]) befejeződött TSZ szervezés tapasztalatairól számolt be. Ezt a jelentést is általános, nem értékes írásnak minősítették.[52] A következő, 1960. május 3-i jelentésben is paptársak tevékenységéről, triduum keretében szerzett információkról értesülhetünk. E jelentésről is olyan véleménnyel volt a tartótiszt, hogy „nem értékes”.[53]

Még két jelentést olvashatunk „Mátrai” fedőnevű ügynök dossziéjában, ami papokkal kapcsolatos, nem túlzottan tartalmas jelentés. A tartótiszt megjegyzi, hogy „az ügynök a feladatát végrehajtotta, de nem a megadott információk szerint”.[54] Ezt követően az 1960. augusztus 22-i és szeptember 8-i jelentései szerint Illés László rendőr főhadnagy megjegyzi, hogy ugyan az ügynökkel létrejött a találkozó, de jelentést nem hozott.[55] Azonban a következő beütemezett találkozón „Mátrai” nem jelent meg. Klamerusz Béla rendőr százados alosztályvezető saját kézírásával fel is jegyzi, hogy tisztázni kell az ügynökkel, hogy sorozatosan miért marad távol.[56]

Ebben az időben kerül sor „Mátrai” fedőnevű ügynök áthelyezésére Rábagyarmatról Jánosházára. Megváltozik a tartótisztje is. Illés László rendőr főhadnagyot Nagy József rendőr főhadnagy váltja. Az áthelyezése utáni első találkozóra Szombathelyen kerül sor 1960. október 3-án.[57]

 

Jánosházi tevékenység

Az 1960. szeptember és 1962. február-március közötti időszak egy kicsit termékenyebb és aktívabb időszak „Mátrai” fedőnevű ügynök jelentéseit tekintve. Ebben az időszakban jánosházi káplánként tevékenykedik. Tartótisztjétől, Nagy József rendőr főhadnagytól jelentős és komoly feladatokat kap, amit többé-kevésbé megelégedéssel, elfogadással nyugtáztak a BM III/III. csoportfőnökség Vas megyei Politikai Nyomozó Osztály, V. alosztály emberei.

Az 1960. október 3-i jelentés kiértékelésében megadja tartótisztje a feladatokat: „beférkőzni Pártli István[58] plébános bizalmába, hogy kiderítse azt, hogy kik és milyen céllal járnak össze a plébániára”.[59] A tartótiszt szerint sok csendőr él a faluban, akik bejárnak a plébánoshoz.[60] Ez szúrta az állambiztonsági szervek szemét, ilyen folyamatos feladattal bízták meg „Mátrait”.

A jobb munkavégzés, a megfélemlítés miatt 1960. október 12-én „Mátrai” fedőnevű ügynök és Nagy József rendőr százados találkozóján megjelent Klamerusz Béla rendőr százados, aki felvette a jelentést az ügynöktől, megszabta feladatát, hogy kövesse nyomon a jánosházi plébániára bejáró személyek kapcsolatát, beszélgetéseit, egymáshoz való viszonyukat. Klamerusz megszabta az ügynöki magatartás formáját, hogy megnyerje a plébániára bejáró személyek bizalmát. Pozitív véleménnyel, azaz „eléggé ügyes, körültekintő és főleg jó konspiratív érzékű. Munkája ugyan kezdetleges és még kiérződik rajta, hogy mint papi személy húzódozik az ilyen irányú munkától, de megállapításom az, hogy jó irányban halad és alapos foglalkoztatás mellett igen hasznos tagja lehet az ügynökségnek.”[61] Emellett Klamerusz javasolja, hogy a következő találkozó lakásban legyen megtartva, és a tartótiszt használjon zsebminifont, mert az ügynök alaposabban el tudja mondani a tapasztaltakat, mint leírni.[62]

Következő, október 31-i jelentésében is leírja találkozásait paptársaival, a plébánia helyzetét, hogy kik jártak ott, de nem sok érdemi információt közöl. A tartótisztje megállapítja, hogy feladatát csak részben hajtotta végre. Az ügynök kioktatásra került, mert jelentésében a beszélgetéseket értékelte és nem csak a száraz tényeket írta le.[63]

Jó fél éven keresztül a jánosházi plébániára bejáró személyekről – Magyar József, Galgóczy Kálmán és Szabó Károly – valamint Pártli József plébános és Szakos Gyula tevékenységéről ír jelentéseket „Mátrai”. Sok konkrétum, jelentős hír és információ nem jut a hatóságokhoz. Azonban ezt követően Magyar Józsefről, Galgóczy Kálmánról és Szabó Károlyról nem esik szó.[64]

Pártli József jánosházi és Szakos Gyula zalaerdődi plébános tevékenységéről, kapcsolatairól, „Mátraival” való viszonyukról 1961 novemberéig kapunk információt.[65] A ’60-as évek elejétől az állambiztonsági szervek figyelme, érdeklődése jelentősen megváltozik. Sokkal jobban figyelnek, sokkal több információt kívánnak gyűjteni Nyugatról, mint ahogy azt korábban tették. Ez nyomon követhető „Mátrainak” adott feladatokban is, hiszen Rácz Imre burgerlandi püspöki titkárról, valamint 1945 után Nyugatra disszidált személyekről kellett információkat adnia. Teljesen tárgyilagos, a schematizmusokból nyerhető információkat ad.[66]

 

Helyettes-plébános Szőcén

1962 januárjától „Mátrai” fedőnevű ügynöknek Szombathelyen a Zöldfa fedőnevű T lakásban[67] kellett tartótisztjével találkoznia és a jelentését megírnia. 1963 májusában volt az utolsó találkozó, amit itt bonyolítottak le. [68]

Szőcén Fodor Antal[69] volt a plébános, aki egy bélyeggyűjtő körbe járt, ez a kör az állami, hivatalos körökkel párhuzamosan működött. A kör tagjait letartóztatták, kihallgatták. Ebben a helyzetben került oda „Mátrai” fedőnevű ügynök, akinek Fodor Antal felfüggesztésével kapcsolatban kellett jelentést írnia.[70] Az Egyházmegyei Hatóság Fodor Antal 2 évre felfüggesztette lelkipásztori munkája alól.

Illés László rendőr főhadnagy 1962. július 17-én írt jelentést „Mátrai” fedőnevű ügynökről, mivel „Mátrai” tartótisztje Nagy József rendőr főhadnagy szabadságon volt. A találkozás során szóba került „Mátrai” rossz anyagi helyzete és sok jelenlegi és jövőbeni utazása. Illés László – a tartótiszt – felvetette, hogy anyagilag honorálnák „Mátrai” utazásait, munkáját. Ezt „Mátrai” elutasította, mivel nem pénzért, hanem meggyőződésből dolgozik. Azt mondta „Mátrai”: „amennyiben pénzjutalomban részesítenénk [ti. a BM Vas megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya], úgy a továbbiakban mindig az volna előtte, hogy ő ezt pénzért csinálja, és ezt nem tartja összeegyeztethetőnek beállítottságával, éppen ezért pénzt nem fog elfogadni tőlünk.”[71] Ugyanebben a jelentésben Illés László tartótiszt értékeli „Mátrai” helyzetét: „Véleményem szerint az ügynöknek hozzánk való viszonya jó, a velünk való együttműködést meggyőződésből végzi. A jelenlegi munkahelye azonban nem teszi lehetővé, hogy az állambiztonsági szervek részére eredményes munkát tudjon végezni a fenti körülmények miatt, éppen ezért szükségesnek tartanám, hogy a nyári dispozíciók alatt az ügynököt olyan helyre helyeztessük át, ahol meg lenne a megfelelő hírszerző lehetősége és eredményes munkát tudna részünkre végezni.”[72]

Ezt követően 1962. július és 1963. szeptember 6. között pár jelentést írt „Mátrai” paptársairól, de főként Fodor Antal plébánossal kialakult rossz kapcsolatáról. Több alkalommal nem jelent meg a beütemezett találkozón, a távolmaradást félreértésekkel magyarázta.[73] 1963. május 3-án Nagy József tartótiszt felkereste lakásán „Mátrait”, hogy tisztázza, miért nem jelent meg a beütemezett találkozón. „Mátrai” püspökkel való kapcsolatáról érdeklődött és erről írt jelentést Nagy József rendőr főhadnagy. A találkozó során „Mátrai” elmondta, hogy szeretne még a községben maradni, és jó lenne, ha Fodor Antalt elhelyeznék.[74]

Ebben az időszakban egy nagyon nehéz, kényes helyzetbe került Konkoly István. Erről így számol be „Zoli”[75] fedőnevű ügynök: „Konkoly István 3 küldöttséget is küldött a püspökhöz, hogy Szőcén maradhasson. Mindent elkövetett, hogy ne kelljen bejönni. Erről már úgy is jelentést írtam, de a legutóbbi fejleményt akarom felvázolni. Megjelent Konkoly a múlt héten hétfőn és a püspöknek bepanaszkodott. Valami nagyon érdekeset mondhatott. Talán azt, hogy fél, hogy őt beszervezik, mert mikor a szobájából Konkoly kiment, hivatott. Kiabált a püspök és azt mondotta: Rólam jelenthet mindent, megmondhat mindent, mit csinálok. Én nyitott könyv vagyok. De hogy be kell jönnie azt feltétlenül megcsinálom. Konkoly hozzám jött. Nekem is célozgatott a rendőrségre, de semmit sem konkretizált. Hiába faggattam. Bíztattam, hogy az ÁEH elől megvédem. Ugyancsak a békemozgalom erőszakoskodásaitól stb. Ő azonban valamit akart mondani, de nem merte. Csak úgy ment el, hogy megígértem, hogy tőlem telhetőleg megteszek mindent, hogy hozzásegítsem, hogy Szőcén maradhasson. Egy levelet is írtam aztán neki, hogy Budapesten eljártam ügyében, de eredménytelenül. Amit ő írt, azt a levelet csatolom. Különben jelenleg beletörődött sorsába. Szerdán költözik.”

A tartótiszt a következő megjegyzést tette: „Az ügynökkel a találkozón tisztáztuk, hogy [‑‑‑][76] olyan formában tett a rendőrségre megjegyzést, hogy azért nem akar bejönni, mivel az ellenforradalom után voltak neki kellemetlenségei a rendőrséggel és nem szeretné, ha ez megismétlődne. 3/E. rendszabály[77] anyagai szerint nevezett a püspöknél nem beszélt arról, hogy kapcsolatban áll a rendőrséggel, ilyen kérdéseket fel sem vetettek.”[78]

A BM Politikai Nyomozó Osztályának emberei úgy döntöttek, hogy „Mátrai” fedőnevű ügynököt helyzetbe hozzák, olyan helyre erőszakolnak ki számára diszpozíciót, ahol hatékonyabb munkát tud folytatni. A központi hely, egy egyházmegye szempontjából a püspök és közvetlen környezete, tehát a püspökség, az aula. Így került sor 1963 augusztusában a diszpozíciók megalkotására, amelynek értelmében Kovács Sándor – nyilván Varjas Győző irodaigazgató sugallatára, illetve az ÁEH megyei megbízottjának hatására – püspöki titkárnak nevezte ki és vette maga mellé Konkoly Istvánt.

Konkoly István, bár elmondása, illetve a jelentések értelmében nem akart, mégis 1963. szeptember 4-ével beköltözött a szombathelyi püspökségre, és kinevezése értelmében, mint püspöki titkár tevékenykedett 1963-tól 1972-ig.

 

Püspöki titkár

1963. szeptember 17-én született „Mátrai” fedőnevű ügynök 4 oldalas foglalkoztatási terve. Ebben Hoffmann János rendőr őrnagy, alosztályvezető, Illés László rendőr százados és Viktor József rendőr alezredes, osztályvezető szabták meg „Mátrai” fedőnevű ügynök tevékenységét, a püspökhöz, az aulában dolgozó, valamint a „reakciós papokhoz” való viszonyát. Kiderül a foglalkoztatási tervből, hogy békepapi mozgalomban az ügynök ne vegyen részt és az ÁEH megyei munkatársaival legyen tartózkodó. Mivel új állomáshelyre került az ügynök, ezért az elején konkrét feladatokat nem kapott. Mivel kulcspozíciónak tartották a Politikai Nyomozó Osztály tisztjei ezt az új állomáshelyet és tisztában voltak azzal, hogy „Mátrai” nem akart ide kerülni, ezért számára igyekeztek az új helyen történő beilleszkedést megkönnyíteni. Legfontosabb feladata, mivel Kovács Sándor püspök közvetlen közelébe került, hogy hírszerző feladatokat lásson el. Felmerült, hogy kísérőként jelen lehet a II. Vatikáni Zsinaton és, hogy külföldi tanulmányútra küldik, ezért különösen is meghatározó lett a helyzete.[79] Ettől az időszaktól Simon Tihamér rendőr őrnagy, osztályvezető helyettes lett „Mátrai” fedőnevű ügynök tartótisztje.[80]

Rögtön – miután a püspökvárba bekerült – két alkalommal nem jelent meg „Mátrai” a beütemezett találkozón. Tartótisztje számon kérte, majd az elmaradt jelentésekről is érdeklődött. „Mátrai” igyekezett kibújni és közölte, hogy nem jutott olyan információhoz, ami a tartótisztjét érdekelné. Simon Tihamér egy érdekes helyzetről számolt be: „Mátrai »Zoli« fedőnevű ügynöknek egyik alkalommal olyan kérdéseket tett fel, hogy ő írásban, vagy szóban szokott-e a rendőrségnek beszámolni. Arról beszélt, hogy fél attól, hogy őt is ilyen ügyben meg fogják keresni és tanácsot kért »Zoli«-tól, hogy mit tegyen.” Emellett Illés Lászlóról is tett megjegyzést Kovács Sándor és „Zoli” társaságában. Tartótisztje véleménye szerint „Mátrai” olyan magatartást tanúsított, mellyel azt akarja elérni, hogy vele a kapcsolatot megszakítsák.[81] Talán közel volt „Mátrai” fedőnevű ügynök, hogy dekonspirálódjon, hogy kizárják a hálózatból, de a tartótisztjei nem adták fel, hosszabb távra terveztek vele és úgy gondolták, hogy zsarolással célt érhetnek. „Zoli” fedőnevű ügynöknek köszönhetően „Mátrai” minden mozgásáról, cselekedetéről informálva volt a BM Vas Megyei Politikai Osztály. A „Hajnalka” fedőnevű „K” lakásból[82] október elején is több alkalommal távol maradt „Mátrai”.[83]

Az iratokból kitűnik, hogy mennyire szorult, nehéz helyzetben volt „Mátrai”, mindent megtett azért, hogy ebből kikerüljön. Kérte a találkozók ritkítását, kérte, hogy ne írásban, hanem szóban mondhassa el a történéseket, kérte, hogy Nagy József rendőr százados foglalkozzon vele és ne Simon Tihamér (pláne ne Illés László), továbbá külön kérte, hogy helyezzék el bárhova, csak ne kelljen titkári helyén maradnia.[84]

Két hónappal Szombathelyre kerülése után kapta első komolyabb feladatát, arra sikerült helyzetét realizálni. Érdekes, hogy tartótisztje feljegyzi róla, hogy látható, miszerint az ügynök a későbbiekben mindent el fog követni, hogy a rá háruló feltételekben alkudozzon.[85] Innentől kezdve nem kézírással, hanem géppel írt iraton ad jelentést az ügynök. A püspökségen dolgozón személyekről informatív adatokat közöl.[86] 1963. december 13. és 1964. február 10. között több alkalommal nem jelent meg „Mátrai” a megbeszélt, beütemezett találkozón, amikor megjelent, akkor jelentést nem hozott.[87] 1964. február 10-ére az ügynök kért találkozót. Tartótisztje megállapítása szerint az állambiztonsági szempontból fontos információkat nem adta át.[88] Ha erre az időszakra megnézzük a Kovács Sándorra vonatkozó operatív dossziét, láthatjuk, hogy „Zoli” fedőnevű ügynök mellett aktívan jelent „Somlai” fedőnevű ügynök. „Mátrai” jelentései ezekhez mérten nagyon kis számúak és semmitmondóak.[89]

1964 áprilisától ismét Nagy József rendőr százados vette át „Mátrai” tartását, ami meg is látszik a jelentések tartalmában, sűrűségében (2 hetente találkoztak). „Mátrai” elsősorban Kovács Sándor püspök utazásairól, kapcsolatairól, találkozásairól adott jelentést.[90] A „Hajnalka” fedőnevű „K” lakásban tartott találkozók, melyeken „Mátrai” és Nagy József rendőr százados vett részt, 2 hetente kerültek megtartásra. „Mátrai” legtöbb esetben kézzel írt jelentéseket adott át tartótisztjének. Kovács Sándor uta-zásairól, kapcsolatairól írt, valamint a külföldi kapcsolatokról, külföldiek beutazásáról.[91]

1964 őszén két alkalommal nem jelent meg egymás után „Mátrai” fedőnevű ügynök megbeszélt találkozón.[92] Ekkor már havonta egy alkalommal kellett tartótisztjével, Nagy József rendőr századossal találkoznia. Közben zajlott a II. Vatikáni Zsinat Kovács Sándor részvételével, majd Kovács püspök Indiában járt és az 1964-es részleges megállapodás[93] után sor került új püspöki kinevezésekre,[94] így Winkler József szombathelyi segédpüspök lett. Winkler Józsefről és Kovács Sándorról folyamatosan két-három hetente adott jelentést, valamint tartótisztje feladatául szabta a külföldi személyekről szóló jelentések írását. Nagy József rendőr százados irányításával végezte „Mátrai” az ügynöki munkát.[95]

A II. Vatikáni Zsinat 3. ülésszakát követően Kovács Sándor és Konkoly István aktívan belevetették magukat a megújuló liturgia ügyébe, a liturgikus mozgalom mozgatói, motorjai voltak. Ezért számos helyen a liturgia kérdése, erre való hivatkozás jelenik meg „Mátrai” jelentéseiben. 1965. augusztus 2-ától, majd egy félév szünet múlva a következő jelentésben – 1966. január 5. – Illés László rendőr főhadnagy a tartótisztje.[96]

1966. április 12-én Illés László rendőr főhadnagy egy új foglalkoztatási tervet állított össze „Mátrai” fedőnevű ügynöknek. Ebben feladatul szabja, hogy „Mátrai” kísérje figyelemmel Kovács Sándor utazásait, mikor, kikkel találkozik, miről beszél. Fel kell derítenie „Mátrainak”, hogy milyen intézkedéseket kíván bevezetni a hitélet fellendítése terén. Azt is feladatul szabja, hogy kísérje figyelemmel miben nem ért egyet Winkler József és Kovács Sándor.[97] Ezt követően ügyes utazási trükkel fél évre eltűnt Illés László elől „Mátrai”, a megbeszélt találkozón nem jelent meg. Illés László 1966. szeptember 29-én találkozott újra „Mátraival”, ahol számon kérte, hogy hosszú ideig miért nem jelentkezett.[98] Ez a dorgálás sem hatott, mert a következő egy évben 2 jelentése maradt fenn „Mátrainak” és az 1967. november 21-i találkozón letolást kapott tartótisztjétől, hogy megint hosszú ideig nem jelent meg. „Mátrai” Kovács püspökkel való utazásaira és arra hivatkozott, hogy nem tudta értesíteni tartótisztjét, mert az irodában mindig többen voltak, és nem akart bonyolult telefonálásokba bocsátkozni.[99] Így zajlottak a találkozók az 1967-1972 közötti időszakban is. Évente egy-két alkalommal jelent meg Illés Lászlónál, jobbára Kovács Sándorral kapcsolatos információkat adott, ezeket szóban adta és Illés László gépelte le, „Mátrai” alá sem írta.[100]

Kovács Sándor 1972-ben betöltötte 75. életévét és az egyházi törvényeknek megfelelően beadta lemondását, amit Róma elfogadott és Fábián Árpádot nevezték ki a szombathelyi egyházmegye élére. Nyilván az új főpásztor új püspöki titkárt akart maga mellé. Rövid ideig még maradt Konkoly István a püspöki titkár, de 1972 nyarán a diszpozíciók keretében elhelyezték. Konkoly István püspöki titkár mind Kovács Sándornál, mind az ÁEH-nál korábban lobbizott, hogy Szombathely-Szentkirályra kerüljön plébánosnak. Azonban Fábián Árpád Gencsapátiba helyezte és 1972-1987 között ott látott el plébánosi munkakört.

 

Gencsapátiban

1972. október 27-én jelentkezett be telefonon „Mátrai” Illés Lászlónál, hogy Szombathelyen jár és szeretne találkozni vele. Itt tartótisztjének elmondta, hogy csalódott, mivel nem kapta meg a hőn áhított Szentkirályt és nem maradhatott Szombathelyen. Új feladatokkal tartótisztje nem látta el.[101]

1973 első felében több alkalommal vette fel Illés László a kapcsolatot „Mátraival”, úgy is, hogy megjelent a gencsapáti plébánián, amitől „Mátrai” nagyon megijedt, félt attól, hogy kiderül az állambiztonsággal fennálló kapcsolata.[102] „Mátrai” 1973 júliusától TMB minősítésként szerepel,[103] ami annyit jelent, hogy „Titkos megbízott”, az állambiztonsági hálózatnak az a tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben. Hogy miért került sor a váltásra, az sajnos a „B” dosszié hiányában nem deríthető ki.

Ebben az időszakban saját kézzel írt jelentéseit olvashatjuk. Paptársakról kértek tőle információkat. 1975-től Illés Lászlót Várnai László rendőr százados váltotta. Évente egy-két jelentést írt „Mátrai”. Sűrűn próbálta vele felvenni a kapcsolatot a tartótisztje, de erre „Mátrai” sorozatos távolmaradása miatt nem kerülhetett sor. Ebben az időszakban az állambiztonsági szervek szempontjából „Mátrai” legfontosabb kapcsolatai Rácz Imre eisenstadt-i hittanár és Szakos Gyula sárvári plébános voltak.[104] Egy 1976. november 5-i jelentésben merült fel Várnai László részéről, hogy „a TMB gyakori távolmaradása a találkozókról és az állambiztonsági munkához tanúsított rossz hozzáállása indokolttá teszi további foglalkoztatása illetve kizárása mérlegelését.”[105] Még egypár kísérletet tett Várnai László, hogy felvegye a kapcsolatot „Mátrai” TMB-vel, de meg kellett állapítania, hogy erre „Mátrai” nem mutat hajlandóságot. Jelentései semmitmondóak. 1977. május 26-án kelt beszámolóban ismét felmerült a hálózatból történő kizárásának a gondolata.[106]

Az utolsó találkozás az M dosszié szerint 1977. július 21-én volt „Mátrai” és Várnai László között. Ekkor is Szakos Gyuláról érdeklődött a tartótiszt. A megszokott módon semmitmondó információkat kapott.[107] „Mátrai” fn. TMB H-23349. sz. „Munka”-dossziéját 143. sorszámmal és 267. oldalszámmal 1977. október 27-én Várnai László rendőr százados lezárta.[108] „Mátrai” fedőnevű ügynököt, majd TMB-t „6-os” kartonja szerint a hálózatból 1977. november 16-án zárták ki, mert feladatát nem látta el.[109]

 

A második elrablás körülményei

A tanulmányban már többször idézett visszaemlékezés egy furcsa momentumra hívja fel a figyelmet a kizárás évében, 1977-ben:

 

Egy alkalommal hazafelé tartottam, amikor másodszor is elraboltak. Autóba kényszerítettek és elvittek egy ismeretlen helyre (városba), ott pedig egy szállodai szobába. Ismeretlen – vélhetően magasabb rangú – tisztek szememre vetették, hogy ígéretemet megszegtem és semmibe vettem a címemre küldött meghívást. Másrészt beszélgető társaim szerint értelmetlenné váltak a találkozásaink. Kelletlen, sőt néha megvető magatartást tanúsítottam irántuk.

Most ők tisztázni szeretnék a dolgot. Bíznak abban, hogy értelmes megállapodást tudnak kötni velem. Írásban azt kérik tőlem, hogy vállalkozzam az általuk kijelölt hazai, alkalomadtán külföldi személyek, közösségek megfigyelésére. Ha erre hajlandó leszek, ezért megfelelő anyagi és erkölcsi ellenszolgáltatás jár.

Ennek hallatára szóhoz se jutottam. S még inkább felháborodtam, amikor azt kérték, hogy elsőként adjak információkat arról a 8-10 tagú csoportról, amelynek én is tagja vagyok és, amely 3 hetenként más-más helyen összejöveteleket tart. Kik a tagjai a csoportnak és mik a témái az összejöveteleknek? Amikor ezt az adatszolgáltatást megtagadtam, dühösen felpattantak és kijelentették: a továbbiakban nincs miről beszélniük. Szó nélkül lekísértek a kocsihoz. Hazavittek anélkül, hogy egy szót is szóltak volna hozzám.

Egy idő után 3 személy megjelent nálam a plébánián. Közölték, hogy ezentúl nem ismerjük egymást, kapcsolatunkat felejtsem el. Senkinek ne beszéljek róla, mert ezzel államtitkot sértenék meg.

Egyébként nagyon csalódtak bennem. Számíthatok arra, hogy ott ártanak nekem, ahol csak tudnak. S minden jövőbeli előmenetelemet meg fogják akadályozni. S végül aláírattak velem egy papírt, amelyen az állt:

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az állambiztonsági szolgálat tagjaival soha, semmilyen kapcsolatom nem volt. Tőlem semmit nem kértek és velem szemben erőszakot nem alkalmaztak. Ez 1977-ben volt.

 

Furcsa, hogy ilyen papírt aláírattak „Mátrai” fedőnevű ügynökkel. Természetesen az „M” dossziéban ilyet nem találhatunk, ha a „B” dosszié előkerülne, akkor abban kellene lennie ennek az érdekes iratnak.

 

A BM emberei, akik ezt az egészet véghez vitték

A tanulmányban korábban jeleztem, hogy szándékomban volt a tartótisztek életrajzának az ismertetése. Így emlékezik vissza rájuk a történések szereplője:

 

Az elrablásomon és az éjszakai kihallgatásokon kívül én 3 emberrel találkoztam.

Az egyik beszélgető partnerem Illés László volt, aki legtöbbször italos állapotban jelent meg a találkozón. Gyakran mondta: ne gondolja, hogy minket érdekel a maga süket dumája. Ha mi valakit meg akarunk figyeltetni, valakiről megbízható és titkos információt akarunk szerezni, erre megvannak a megfelelő embereink. Akiknek nincsenek erkölcsi gátlásaik, akik anyagi előnyöket és a karrier reményében minden megbízatást vállalnak. Sőt túl is teljesítik azt.

 

Illés László az egyik legkeményebb egyházi vonalon dolgozó ember volt. Számos ügynök tartótisztjeként tevékenykedett. Híres volt durvaságáról és Klamerusz Bélával való barátságáról, munkakapcsolatáról.

 

Nagy József udvarias ember volt, aki – elmondása szerint – örül annak, hogy egy okos, tárgyilagos pappal tud beszélgetni az Egyház és az állam viszonyának kényes kérdéseiről. Várnai László egészen fiatal, kissé nagyképű fiatalember volt. Ő hűségesen próbálta képviselni megbízóinak, feletteseinek nézeteit. S nem mert elismerni másfajta nézőpontot.

A beszélgetések után mindhárman kérték, hogy röviden írjam le a beszélgetésünk témáját. Ők ezzel számolnak el a találkozásokról. Kezdettől fogva panaszkodtak, hogy feletteseik elégedetlenek voltak a leírt tájékoztatókkal. Értékteleneknek, semmitmondóknak tartották azokat. Ezért is, egy idő után közölték, hogy főnökeik egyetértésével csak ritkán kérnek majd találkozót. Én ezt a kapcsolat megszakításaként értékeltem és nem jelentem meg a kért időben és helyen. Erre beváltották az eredeti fenyegetőzésüket: ha hívásunkra nem jelenik meg, ismét erőszakot alkalmazunk majd. S ez meg is történt.

 

Különös, hogy egyik tartótiszt sem konkretizálta elvárásait „Mátraival” szemben, és ezért az „ügynök” így cselekszik, és sorozatban nem jelent meg a megbeszélt időpontokban. Inkább pozitív az ő részéről, hogy a beütemezett találkozók nagy részén nem jelent meg. Természetesen az állambiztonság embereinek érdeklődési köréből nem tudott kikerülni.

 

Püspöki kinevezés

Fennmaradt, nyilvánosságra került „Mátrai” fedőnevű ügynök, majd TMB „6”-os kartonja. „Mátrai” „6”-os kartonján szerepel, hogy 1986. augusztus 27-én újra felvették vele a kapcsolatot és új fedőnevet kapott, „Váradi József” lett. Nem maradt fenn, vagy nem is keletkezett, mindenesetre az ÁBTL-ben nincs (jelenlegi információ szerint) „Váradi József”-re vonatkozó „M”, vagy „B” dosszié. Azonban van két 6/a karton,[110] melyet „Váradi József” hálózati személy kapcsolataként tüntettek fel. Az egyiken Szakos Gyula, a másikon Seregély István az a személy, akivel fontosabb kapcsolata volt „Váradi Józsefnek”. A két kartont 1987. február 19-én állította ki Ács Péter.[111]

„Váradi Józseffel” kapcsolatban van egy 6/c[112] statisztikai karton. Ez 1986. augusztus 7-én kelt. Itt számos nagyon érdekes információra lelhetünk. A lap tetején ez áll: KFT-s lett. Ez azt jelenti, hogy „különösen fontos és titkos”. Szerepel rajta, hogy a fedőneve „Mátrai” volt és „Váradi József” lett. Megtudhatjuk, hogy a beszervezés alapja „hazafias /eszmei, politikai/ 1973-tól”.[113] Ennek szerepe volt abban, hogy 1987-ben sor került a püspöki kinevezésére. Nyilván előtte leinformálták, újra felvették vele a kapcsolatot, esetleg megzsarolták, hogy megfelelő módon tevékenykedjen. Egy újabb részlet a korabeli időkre történő visszaemlékezésből:

 

9 év múlva 1986-ban jelentkeztek újra. Elmondták, hogy a következő püspök kinevezésekkel kapcsolatban az én nevem is felmerült. Egyes püspökök, köztük Póka György és főként Szakos Gyula ajánlottak engem a vatikáni tárgyaló delegáció tagjainak. Ezt ők komolyan vették, mert Szakos Gyulát tartották az egyik legmegbízhatóbb püspöknek. Nemhiába őt akarták esztergomi érsekké kineveztetni. Szakos szerint Konkoly István országosan ismert, a zsinat utáni liturgikus megújulás egyik irányítója. Látogatóim szerint az állam nem vétózta meg ezt a javaslatot. Nekik ugyan nincs kedvükre, de már nem szólhatnak bele. Elárulták, hogy ők Lelkes József püspöki helynök püspöki kinevezését támogatták volna.

Kérték, hogy mint püspök ne gondoljak rájuk – a korábbi beszélgető partnereimre – haraggal és gyűlölettel. Ők csak jelentéktelen eszközök voltak a felsőbb hatalmi szervek kezében.

Néhányszor még felkerestek rövid beszélgetésre. Érdeklődtek, hogy érzem magamat a püspökök körében. Kérni nem kértek semmit. Hazudni viszont nagyot hazudtak... közölték velem, hogy minden rám vonatkozó anyagot megsemmisítettek.

 

A Magyar Kormány és a Vatikán képviselői 1987. május 2-9. között tárgyalásokat folytattak a kalocsai, az egri érseki-, a szombathelyi és a szeged-csanádi püspöki székek betöltésének a lehetőségéről. Ennek alapján a Vatikán képviselője – a tárgyalásokon a magyar fél által kifejtett álláspontot figyelembe véve – előterjesztette a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével egyeztetett javaslatát. Hozzájárulást kért a kinevezésekhez és a felmentésekhez. E szerint Dr. Konkoly István gencsapáti plébánost szombathelyi megyéspüspökké kívánják kinevezni. Miklós Imre 1987. május 19-én előterjesztést készített a Minisztertanács elnöke, Lázár György részére, római katolikus főpapi felmentésekhez és kinevezésekhez szükséges előzetes hozzájárulásra. Ebben a következő szerepel Konkoly Istvánról: „Alapos teológiai felkészültségű, lelkipásztori tevékenységét hivatástudattal végző, tekintélyes egyházi személyiség. Társadalmi fejlődésünk hatására továbbfejlődött és erősödött együttműködési készsége és politikai elkötelezettsége. A püspöki kar egyházpolitikai irányvonalát, az állam és a katolikus egyház közötti partneri kapcsolat továbbfejlesztését támogatja.”[114]

Konkoly István 1987. június 22-én kelt levelében meghívta Miklós Imre államtitkárt, az ÁEH elnökét az 1987. július 11-én délelőtt fél 11 órakor kezdődő püspökké szentelésére, melyet Dr. Paskai László prímás, esztergomi érsek végzett.[115] A kinevezéstől és a püspökszenteléstől tagja lett a Magyar Katolikus Püspöki Karnak. Konkoly István egészen 2006-ig állt a szombathelyi egyházmegye élén.

 

Az ügynöki munka értékelése

Az az információ, hogy „Mátrai” fedőnevű ügynök megegyezik Konkoly Istvánnal, évek óta a szombathelyi egyházmegye papjai és kutatók körében suttogás tárgya volt. Amikor kiderült, mindenki a fedőnevét emlegette és próbálta megfejteni, hogyan, miért kaphatta. Én igyekeztem egy kicsit utánajárni a teljes életútjának, a belügyi szervekkel való kapcsolatának.

Könnyen, hirtelen rásüti az utókor valakire, hogy ügynök volt. Tanulmányomban „Mátrai” fedőnevű ügynököt használtam végig, következetesen. Ez nem ítélet, hanem tényközlés. Ugyanis egészében, a teljes életút tekintetében kell vizsgálni „Mátrai” fedőnevű ügynök tevékenységét. Meg kell nézni, hogy milyen hatások érték, milyen környezetbe, milyen helyzetbe került. Fel kell tudni tenni azt a kérdést, hogy „ilyen szituációban én mit tettem volna”. Véleményem szerint nincs jó és rossz, nincs jóindulatú és rosszindulatú ügynök, hanem azt kell megnézni, hogy ártott-e, és ha igen, akkor mennyire. Természetesen a fogalmi kategóriát tekintve „Mátrai” kimerítette az ügynök kategóriáját. Azonban más, hogy félelemmel, erőszakkal kényszerítették találkozásra és jelentéstételre, minthogy valaki elvi meggyőződésből vállalta ezt. Persze hosszú idő az 1959 és 1977 közötti időszak. Ez alatt az időszak alatt számos változás következett be a helyzetében. Nem lehet minden papi állomáshelyet és tevékenységet egy kalap alá venni. Véleményem szerint számos alkalommal az emberi tényezők, emberi sérelem és féltékenység erősen meghatározták jelentéseit, döntéseit. Aztán nem szabad megfeledkezni tartótisztjei személyiségéről, hozzáállásáról sem. Valamint tekintettel kell lenni a Kádár-korszak és az állambiztonsági, belügyi szervek munkamódszerének, céljainak változására.

Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy nemcsak a rendszerváltás előtt, hanem napjainkban is számos félreértés akad, mert fogalmakkal, eseményekkel, helyzetekkel nem vagyunk tisztában. A legnagyobb problémát az ügynökkérdésben az okozza, ha valaki ún. III/III-as volt, akkor rögtön elítéljük, kirekesztjük. Véleményem szerint az Egyház, a Vatikán és a nemzetközi információszerzés szempontjából a ’70-es, 80-as évek sokkal fontosabb, meghatározóbb szerepet kaptak a III/I-es ügyosztály ügynökei, azonban a figyelem mindig a III/III felé irányul. Megítélésem szerint sokkal súlyosabb, keményebb történések zajlottak a III/I. színfalain belül és kívül.

Mind a mai napig tartó hatás, sérelem, seb Konkoly István életében, hogy kénytelen volt kapcsolatba kerülni a BM munkatársaival, az állambiztonsági szervek embereivel. Nehezen sikerült kikerülnie a kezük közül. Nem ismerte, ismerhette a rendszer működés-mechanizmusát és talán a legtöbben ma sem ismerik és ezért alakítanak ki felemás képet. Mivel számos kézzel írt, klasszikus értelemben vett jelentést tartalmaz az „M” dosszié, és „Mátrai” fedőnevű ügynök „6-os” kartonja is megvan, így nehéz lenne azt mondani, hogy nem volt ügynök. Azonban helyzetével, lehetőségeivel, papi életének állomásaival sokszor visszaéltek és tudatosan olyan csapdahelyzetbe hozták, ahonnan nem tudott jól kijönni.

Úgy gondolom, hogy „Mátrai” ügynöki tevékenysége nem ártott senkinek. Számos más egyházi és világi személy jelentett a szombathelyi püspökség és Kovács Sándorral, valamint az egyházmegye papjaival kapcsolatban. Többször szembesítették mások jelentéseivel, ami alapján kiderült, hogy semmi lényegeset nem írt.

Viszont attól nem lehet eltekinteni, hogy 267 oldalnyi jelentés maradt utána. Talán egy-két sérelem érhette, ami más reakciót váltott ki nála. Jó lett volna Konkoly István visszaemlékezéséből jobban megismerni a tartótisztek személyiségét, jellemüket, magatartásukat. Külön érdekes lett volna, ha a 3 „T” és „K” lakás elhelyezéséről, berendezéséről emlékeket adott volna át. Az kiderült, hogy a „Zöldfa” fn. lakás a szombathelyi vasútállomáshoz volt közel, de ezt a tartótiszt elmondásából deríthetjük ki.

Tény, hogy jelentős vastagságú és tartalmú „M” dossziét állítottak össze tartótisztjei. Azonban ennek több mint egy harmada arról szól, hogy „Mátrai” nem jelent meg a beütemezett találkozón és utána nem kereste a kapcsolatot. A másik egyharmad arról szól, hogy semmilyen jelentést nem adott. A harmadik harmadban pedig sok ismert, nyilvános információt adott át paptársairól. Érdekes kitétele volt a visszaemlékezésben, hogy tájékoztatta püspökét – Kovács Sándort – aki azt mondta, hogy tudomásul veszi, nem tehet ellene semmit és írjon olyan jelentéseket, amelyekkel nem árt senkinek. Ezt a magatartást „erősnek” tartom, ugyanis meg lehet volna találni a módját, hogy ne kényszerüljön jelentéstételre. Az, hogy semmilyen, semleges jelentés született, az akkor is együttműködésnek minősül.

 

Tanulságul a visszaemlékezésből

 

Befejezésül még annyit, Vas megyében 1956 után egy gátlástalan, szadista és felelőtlen „ÁVH-s” csoport garázdálkodott. Ilyen csoport az országban másutt elképzelhetetlen volt. Szinte rettegésben tartották a megye, főleg értelmiségi lakosságát és az egyházmegye papságát. Velük egy húron pendült a hírhedt Prazsák nevű egyházügyi titkár. Én elrablóimmal (1959-ben) beszervezésről nem beszéltem, az ügynöki munka sem került szóba és persze annak datálása sem. Én senkit meg nem figyeltem, senkiről titkos jelentést nem készítettem. Senkinek anyagi, vagy erkölcsi kárt nem okoztam. Egyházi felettesemet (püspökömet) a történtekről tájékoztattam. Így lelkiismeretem teljesen nyugodt volt, de helyzetemet megalázónak tartottam. S mindent igyekeztem meg-tenni azért is, hogy ezen változtassak. Nem volt véletlen az 1977-es szakítás. De 1963 és 1972 között is – püspöki titkári szolgálatom ideje alatt is – csak formális volt a kapcsolattartás. Mindig hivatkoztam arra, hogy beosztott ember vagyok, és nem tudok magamnak időt szakítani ilyen találkozásokra. Másrészt én se papokkal, se világi emberekkel nem tudtam kapcsolatot tartani, mert állandóan az idős és beteg püspököm közelében voltam, vagy országos liturgikus munkát végeztem az ő megbízásából. A püspökvárban folyó eseményekről pedig volt, aki informálta az állami hatóságokat.

Egyébként – mint már említettem – én soha nem kaptam anyagi ellenszolgáltatást. Sőt még erkölcsi támogatást sem. Jellemző, hogy amikor Rábagyarmatról Jánosházára kerültem, megvonták tőlem a hitoktatási engedélyt. Rendkívül megalázó helyzetbe kerültem. Fiatal pap létemre csupán a fíliában, Kemenespálfán 25 gyermeket hitoktattam. Az idős, beteg káplántársam pedig 360-at Jánosházán. S kollégáim: a plébános és az említett káplán ezt nemegyszer éreztették is velem.

Jánosházáról Szőcére kerültem. Ezt előzőleg 3 pap nem fogadta el. Az elődöm ugyanis ottmaradt a plébánián. Valami országos bélyeg panamába keveredett bele. S a rendőrség vizsgálta az ügyét. Én csupán albérlőként szerepeltem a plébánián, s mint ilyen egy szobában kellett meghúznom magamat, holott minden munkát én végeztem. A fíliába, Hegyhátszentjakabra csak gyalogosan, mezei úton tudtam eljutni, vagy lovas kocsival.

Titkár koromban szintén megalázó helyzetbe kerültem. Hiába voltam országos liturgikus titkár, soha nem adtak kiutazási engedélyt, hogy a külföldi hivatalos meghívásoknak eleget tehessek.

Röviden ennyit akartam leírni arról, hogyan is kerültem a III/III-as kategóriába. Aki erről írni akar, annak ismertetnie kell az én variációmat.

Hacsak nem vállalja azt, hogy az elnyomó szervek hamis információja alapján tönkreteszi egy megzsarolt püspök becsületét.

 

Tanulmányomban igyekeztem az utolsó két bekezdés értelmében bemutatni „Mátrai” fedőnevű ügynök helyzetét, az ő variációját. Teljesen élesen nem mutattam be az ő és az én általam kialakított kép közti határokat, mert számos információ és iratanyag hiányában ennyire lehetett vállalkozni.

Úgy gondolom, hogy nem a becsület tönkretétele, hanem a kádári titkosszolgálat, állambiztonsági szervek működésmechanizmusához adott apró részleteket ez a tanulmány, amely egy példán keresztül mutatta be azt, hogy éltek vissza hatalmukkal a belügy emberei. Természetesen „Mátrai” tevékenysége került reflektorfénybe, de próbáljuk az egész rendszert, a konkrét személy helyzetét is megérteni.

 

 

Jegyzetek