8. évfolyam 1.
szám |
Bácsfainé
Hévízi Józsa: Mezgár Lajos közéleti tevékenysége |
A 19. század második felében az állam és az egyház
szétválasztásával meginduló modernizáció általános emberi és szociális
kihívásaira a katolicizmus lassan vagy megkésve válaszolt. A vallásosság
fokozatosan visszaszorult a polgári életből. Prohászka
Ottokár székesfehérvári püspök megújulást követelt, s a XIII. Leó-féle Rerum novarum enciklika szellemében a kapitalista
vállalkozások embertelenségét feltárva a szociális kérdések, a munkáskérdés
megoldását sürgeti. Keresztény igazságosság alapján álló, magántulajdonra épülő
kapitalizmust szeretne. Úgy látja, hogy a rászorultságra,
emberi nyomorúságra érzéketlen, önérdek alapú kapitalizmus magyarázata az egyén
korlátlan érvényesülését hirdető liberalizmusban lelhető fel, mely széttöri az
értékhordozó és megtartó kis-közösségeket: „A mi problémánk nem abban áll, hogy
a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem
foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály […] hanem,
hogy azt a zsidóság foglalta el, a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével,
agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá
volt arra képesítve, hogy itt a magyar apathia,
a magyar intoleracia, a magyar munkátlanság, a magyar
úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem
állított nemzedéket”[1] –
írja Prohászka. Prohászka a Rerum novarum alapján szorgalmazta, hogy az
„ateizmus talaján álló” szociáldemokráciával szemben az egyházi közösségeknek,
papságnak kell a munkásság szociális felemelkedésén munkálkodnia. A parasztság
helyzetének orvoslására a telepítést a szövetkezeti mozgalom fölkarolását, és a
földosztást kezdeményezte. Az utóbbira maga szolgáltatott példát: a világháború
alatt püspöki birtokaiból 1500 holdat fölparcellázott, 1920-ban
pedig újabb ezer holdat osztott szét. Az 1924. évi fehérvári egyházmegyei
zsinaton alkotott törvények VII. fejezetében leszögezi, hogy a „lelkipásztori
kötelesség nem merül ki csupán a templomban és iskolában. A hitbuzgalmi
tevékenységen kívül népművelési, jótékonysági, család-, gyermek-, ifjúság-,
munkásvédelmi s gazdasági stb. intézmények és mozgalmak az új idők
lelkipásztori eszközei és aki ezektől távol tartja
magát, lelkipásztori mulasztást követ el.”[2] Az ő útján jár utóda a fehérvári
egyházmegye élén: Shvoy Lajos is, aki Mezgár Lajos szerint „előmozdította az egyházközségek új
rendszerét egész Magyarországon”.[3]
Különösen a Tanácsköztársaság egyházüldözései és ateizmusa után egy új fiatal
papi értelmiség fog lázas munkába. A Magyar
Kultúra cikkírói püspökök, a katolikus szervezetek vezetői, egyetemi
tanárok. A szociális enciklikák talaján olyan gyakorlati kérdésekről közölt
vitacikkeket és megoldási terveket a folyóirat, mint a földosztás, telepítés,
földbérleti rendszer és a munkásság helyzete. Az igazságosabb társadalom
felépítésében elkötelezett, s a Rerum novarumon
felnövekedett reformpapság számára XI. Pius 1931-ben
kiadott Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikája új
megoldási módozatokat vázolt föl. Strukturális reformot javasolt az állami
monopolkapitalizmus illetve a fasiszta és bolsevista diktatúrák ellenében,
meghirdetve a hivatásrendiséget, és programot adva a katolikus társadalmat
átfogó Actio Catholica
számára. A gazdasági világválság idején
kiéleződő szociális feszültségek közepette a fasizmus demagógiája újabb
veszélyt jelentett. Ugyan Bethlen István kormányzata alatt a Keresztény
Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) papi-értelmiségi tagjai munkálták ki a szociális
törvényeket (árvasági, özvegységi, betegségi biztosítás stb.), a válság különösen a dunántúli papság köreiben fogalmazta meg
a párttal szembeni elégedetlenséget. Mezgár Lajos[4]
fehérvári teológiai tanár, szemináriumi prefektus meghívására 13 lelkész
1933. március 12-én értekezletet tartott Székesfehérvárott Csúcs István
fehérvári kanonok elnökletével. Mezgár azt a kérdést
bocsátotta vitára, hogy szükséges-e erőteljesebb politikai jelenlét, kell-e
kimondottan keresztény politika, s melyik párt képviseli ezt. Szerinte „a
tárgyi politika az volna, ha külön pártot és programot akarnánk, és ehhez, mint
követelményhez alkalmazkodjék az, aki képviselő akar lenni”.[5]
E pártalapítási kísérletből végül nem lett semmi, mert a főpapság teljes
támogatását a gondolat nem nyerte el. Katolikus
reformmozgalmak sodrában A Prohászka-követő Mezgár Lajos a KALOT, az EMSZO, a Hivatásszervezet, az Actio Catholica egyik
főszervezője volt a székesfehérvári egyházmegyében. „Mezgár
Lajos egyházmegyénk egyik kiváló papja volt, aki főleg szociálpolitikai
kezdeményezésekkel tűnt ki; de szókimondó nyíltsággal támadta az akkori
társadalmi viszonyokat” – emlékezett vissza rá Neményi
Lajos.[6] A Magyar Dolgozók Országos
Hivatásszervezetének székesfehérvári egységének főszervezőjeként agrár-, ipari
és értelmiségi tagozatot szervezett. (A Hivatásszervezet 1939. május 20-án kelt
belügyminiszteri engedéllyel kezdheti meg munkáját.) Célja a társadalmon belül
a gazdasági, szociális helyzetből eredő feszültségek feloldása volt. Szerinte a
hivatásrendi társadalomban „nem maradhatnak meg az erkölcstelen
jövedelem-halmozások, az erkölcstelen proletár-nyomorúsággal szemben”. A
szervezet alapvető célkitűzésének megfogalmazásakor XI. Pius
pápa Quad-ragesimo anno kezdetű szociális enciklikájára a
támaszkodott: „A termelt javak csak méltányosan
halmozódjanak a birtokosoknál, ellenben bőségesen jussanak a munkásoknak, mert
nincs gazdasági rendszer erkölcsi viszonylat nélkül […] Az erkölcs a
gazdaságnak, a magánéletnek, a közéletnek igazi alakító ereje.” Az értelmiség
legfontosabb feladatának a „közös hivatástudat felkeltését” tartja a
Hivatásszervezeten belül. Három ügyosztályban végezhetik munkájukat: a
szociális nevelésben (nemzettudat, népi kultúra, munkáskultúra ápolása); a
szociális szervezésben (munkaadók – munkavállalók együttműködése); a szociális
gondozásban (karitatív munka, népességpolitika, a munkások helyzetével
kapcsolatosan a bérkérdések, munkaviszony, táplálkozás stb.) Nem állt meg az elmélet szintjén,
amit tudott megvalósított. Kora reggeltől késő éjjelig dolgozva tanfolyamokat,
esti elemi, polgári, gimnáziumi oktatást szervezett a munkásoknak, vezette
bérköveteléseiket, sztrájkjaikat és személyesen járt el a csendőrségen,
rendőrségen, hogy megvédje a munkásvezetőket, vagy az üzemekben tett meg
mindent azért, hogy ne bocsássák el őket a szervezkedésük miatt. Délutánonként
és esténként az egyesületi helységekben a munkások között tartózkodott. A
székesfehérvári Öreghegyen kisgyermekek nyaraltatására nyári tábort létesített,
melynek költségeit a leányokkal alapított Karitász kézimunka
vállalkozásából fedezett. Napközi otthont szervezett az éhező gyerekek
segítésére. Bejáró falusi diákok és iparos tanoncok részére menzát létesített.
Cselédelhelyező irodát szervezett a falusi lányokról való gondoskodás céljából.
Egy egyesületi munkára általa bérelt lakásban 4 ágyat tartott fenn átmeneti
szállásul azoknak, akik időszakosan, önhibájukon kívül vagy családi okból fedél
nélkül maradtak, s akik addig éltek ott, ameddig végleges megoldást nem
találtak számukra.[7]
Mintegy 3000 emberről gondoskodott, s ha szükséget szenvedtek valamiben,
„vagontételben vásárolta és szállította a városban nem kapható cikkeket […] ő
volt a munkások atyja városunkban”.[8]
Keresztes Sándor szerint Mezgár arról volt híres Fehérváron,
hogy még sztrájkot is szervezett.[9]
Támogatta az építőmunkások sztrájkját, maga szervezte a bakancskészítők
munkabeszüntetését. A bauxitbánya-munkások és a bőrgyáriak bértárgyalásaiban
közvetített. A Weiss és Tull
bőrgyár munkásai egészségtelen munkakörülményei miatt állandóan szót emelt a
tisztiorvosnál, mivel a munkásokat a csersavas hordókba és tartályokba kényszerítették be, és más életveszélyes munkáknál sem
biztosítottak védőszereket, hiányzott a mosdó, a WC. A festőipari munkások
bérmozgalmait párt- és vallási különbség nélkül szervezte, érdekükben eljárt
munkaadóiknál, vezette bérmozgalmaikat. S hogy szervezkedés miatt őket ne
bocsáthassák el, inkább saját maga tárgyalt a mesterekkel, vagy pedig arra
késztette őket, hogy küldötteket küldjenek a megbeszélésekre. „Neki
köszönhetjük, hogy olyan munkabéreket tudtunk kiharcolni Székesfehérvárott,
hogy abból meg is tudtunk élni, mert egyedül ő segítette a városunkban a
munkásságot harcolni a kapitalistákkal, munkáselnyomókkal szemben.”[10]
– írták későbbi tanúvallomásukban. Természetesen mindezért semmit sem
fogadott el cserébe, csak azt kérte, hogy hazájukhoz hűen ragaszkodjanak,
kötelességüket teljesítsék, és hogy ne higgyenek az „idegen eszmék, különösen a
németeket utánzó nyilasok propagandájának”, attól tartsák távol magukat.
1937-ben a cipészsegédek sztrájkját vezette a munkabérek emelése érdekében, s
hogy a sztrájk ideje alatt a családok ne éhezzenek, műhelyt állított föl a
segédek részére, hogy kenyérhez juttassa a sztrájkolókat.[11]
A német érdekeltségű Felmayer István és Fiai Rt. textilgyárban az egészségtelen munkahelyek és alacsony bérek
miatt 250 munkás nevében Kovács Géza munkásvezetővel sztrájkot szervezett
sikerrel: Emelték a munkabéreket, fürdőt, WC-t létesítettek, javult a bánásmód
is. „Párt és valláskülönbség nélkül segítette a munkásságot, még zsidó tagjaink
is voltak, így Pollák Jakab segédmunkás, holott akkor
már a fasiszta nyomásra minden szervezetből kizárták a zsidókat, Mezgár Lajos azonban nem engedte, hogy tagjaink között
bármilyen megkülönböztetést vagy hátrányt szenvedjen vallása miatt bárki.” –
írták a munkások.[12]
A koldusok részére megszervezte az alamizsnaváltságot, a gyűjtött alamizsnát
osztották szét a rászorulók között. Mezgár még
1944-ben is szervezett Székesfehérvárott munkásfőiskolát, esti tanfolyamokkal.
Tekintet nélkül a törvényekre, itt alkalmazta a zsidó származású Morvay Béla gimnáziumi tanárt is.[13] A szociális
reformer Mezgár Lajos nagyszabású közösségépítő,
egyházközségi szervező munkájának motivációit, céljait a teológus Mezgár szellemi tanítása nélkül aligha érthetnénk meg.
Korábban Székesfehérváron Új Fehérvár címen
az egyházmegye politikai napilapját szerkesztette. „Egyházmegyénknek volt már
egy lapja, Fejérmegyei Napló néven. Ezt sajnos Prohászka püspök úr hamis információk alapján – hogy nem
életképes és rá kell fizetni – eladta egy konzorciumnak. Minden kísérletünk,
hogy visszaszerezzük, hasztalan volt. S ekkor megalapítottuk az új napilapot, a »Fehérvár«-t. Nehezen indult, mert a ciszterciek a Fejérmegyei Napló mellett álltak, oda írtak, amellett
harcoltak. Mezgár Lajos szerkesztésében, tollának
súlyos cikkeivel, a szociális igazságosság mellett vívott harcaival egy kompakt
tábort, de sok ellenséget is szerzett.” – írja önéletrajzában Shvoy püspök.[14] Mezgár főszerkesztőként az Új Fehérvár lapjain nemcsak az egyházmegye
katolikus szervezeteinek életét mutatja be, nemcsak a feladatokra hív, hanem
fontosnak érzi, hogy a katolikus ember a keresztény erkölcsi értékek alapján
gondolkozzon az őt körülvevő világról, államról. Vezércikkei valóban erkölcsi
célzatúak is voltak, felismerhetőek a prohászkai
gondolatok és a két szociális enciklika tanítása. Prohászkával
vallja, hogy a társadalom alakításában az egyháznak részt kell vennie, tehát
politizálnia is kell. Úgy hiszi, hogy a helyes látásmód kialakításában egy
katolikus napilapnak lényegi szerepet kell vállalnia.[15]
Élesen bírálja a liberalizmust, mely szerinte a kapitalizmusban teljesedik ki:
„a liberális felfogásban például egészen természetes a mamutjövedelem, a tőke
óriási haszna és egyeduralma, a jól kereső férjek asszonyainak
hivatalnokoskodása, a fizetés-halmozás, az agrármunka kevésre értékelése, a
kisipar lezüllesztése, a munkabér aránytalan leszállítása és a többi. A
keresztény politika szerint mindez természetellenes. Még a házasság sem más a
liberalizmusban, mint cserebere. Az sem segít a bajon, hogy a zsidó liberalizmus
helyébe az ún. keresztény liberalizmus lépett. Semmit
sem számít mellette a jelző, mert csak érdekből keresztelkedett meg. A név lett
más, az érdek ugyanaz. Még az antiszemitizmusa sem kereszténység, hanem
kilengés […] Igaz kereszténységen épült politika kell, hogy enyhítse a
kínlódásokat. Az Actio Catholica
által kitűzött családvédelmi program magával hozza a magyar házasságjog
reformját és az evangéliumhoz igazítását, a családalapítás lehetőségét, az új
generáció elhelyezkedését stb.”[16]
A „zsidó tőkét” ugyanazon erkölcsi elvek alapján sommásan ítéli meg,
mint – Prohászka nyomán – a keresztény gondolkodók
közül sokan a korban. Hiszi, hogy a keresztény tőkés a társadalmi igazságosság
eszköze lehet. Példaként állítja olvasói elé a 28 évesen tragikus hirtelenséggel elhalálozott Unger
Istvánt, aki hatalmas vagyonát Tahitótfalunak hagyta
sporttelep létesítésére, és a nagycsaládosok segélyezésére, továbbá öntöző
csatornák és modern kertgazdaság kialakítására.[17] Szól a világháború következtében
terjedő nyomorról és a leromló erkölcsökről: „Húsz év óta mást sem teszünk,
mint szenvedünk. Sőt már apáink idejében is elmondhatták a munkás proletár
rétegek: amióta élünk, csak nélkülözünk. Ötven és hatvan éves munkások életéből
volt módunkban jelentős szakaszokat látni és egyetlennapi örömöt nem
találtunk.” A totalitárius rendszereket a teológus Mezgár
a keresztény etika emberszeretetétől indíttatva születésük pillanatában már
elvetette, s lapja hasábjain újra és újra elemzően bizonyította hamisságukat.
Különösen veszélyesnek ítélte, ha katolikus körök vezető személyiségei
kacérkodtak ezen ideákkal. Ez az oka, hogy nem hallgathatott akkor sem, amikor
gróf Pálffy Fidél pápai
kamarás fordításában megjelent Reventlow: Nemzetiszocializmus az új Németországban c.
könyve. „Bizalmatlansággal viselkedik minden jó érzésű ember az egész
horogkeresztes mozgalommal szemben” – írta. A bírálatnak sajtóper lett a
következménye, mert Pálffy Fidél
rágalmazással és becsületsértéssel vádolta meg. 1934-ben vezércikkben ítélte el a Dolfuss kancellárt meggyilkoló nemzetiszocialistákat: „a
válság mélységét mutatja Dolfuss esete, mert a
haldokló kérését ezzel röhögték ki a terrorfiúk: Ojjé, a kis kancellár papot
kér […] Akiből kiveszett a lélek igénye, nem tudja teljesíteni más léleknek az
igényét sem. Egyetlen norma van előtte: A test, az anyag, a kenyér és a pénz.”[18]
A hitleri Németország felé való közeledéstől félti a kormányfő, Gömbös
ún. római irányvonalát. Írása szerint „indokolatlanul
nagy kedvezményeket adunk Németországnak külkereskedelmi forgalmunkban, amely
számunkra káros!” A demokratikusabb, igazságosabb elosztáson alapuló
államberendezkedés híve, a titkos választójog követelője. Nyíltan
állást foglal a Gömbös-kormány alatt felvetett fakultatív választójog tervezete
ellen, rámutat arra, hogy ugyanazon a munkahelyen a kormányt támogatók
esetleges nyílt szavazása mellett mások sem mernék vállalni a titkosat: „a
véleménynyilvánítás szabadságának ugyanis nagyon sok akadálya van:
állásvesztés, nyugdíjazás, áthelyezés, minősítés, dorgálás, állandó szekatúra,
meg a többi […] Ha felzúdul ellene a polgárok tömege, akkor semmi sem lesz
belőle, hanem jönni fog az igazi titkosság minden kertelés nélkül.”[19] 1938-ban azonban hirtelen meg
kellett válnia a laptól, mert Hóman Bálint vallás- és
közoktatási miniszter, Székesfehérvár város országgyűlési képviselője többször
is kérte Shvoy Lajos megyéspüspököt, hogy váltsa le
az egyházmegyei lap főszerkesztőjét. Mezgár maga
említi, 1932-től 1936-ig 6 éven át írt cikkeket, s
több alkalommal a főispán közvetítette a kormány rosszallását írásai miatt. Sőt
az egyházmegyei lapot egyszer be is szüntették, amiről a kormányhatározatot a
rivális lap, a Friss Újság hozta le.
Végül új címmel, új lapként jelenhetett meg, azzal a feltétellel, hogy Mezgár neve nem szerepelhet főszerkesztőként rajta.[20] A tökéletesebb állam című könyvében Platónra és Morus
Tamásra, mint elődökre hivatkozik, amikor szükségét érzi, hogy egy keresztény
értékeken alapuló igazságosabb állam feladatrendszerét megfogalmazza. Szerinte
a keresztény etika jegyében korlátozni kell a közösségi érdekeket semmibe vevő
individuális (liberális) kapitalizmust. 252 pontban foglalja össze javaslatait
egy szociális indíttatású, a tőke korlátozására épülő államszervezet
kialakítására: „az egyének szabadságát és sorsát emelheti a közösség, és a
közös érdekeket szolgálhatja az egyéni szabadság és egyéni sors […] A keresztény politika mindig erény. Veleje, hogy közösen
boldogul az egyes. Nem a közösség kárára, hanem amiként a lánc egyik szemét
kiemelem a többi közül, hogy szegre akasszam, és a lánc többi szeme is
felhúzódik utána, úgy a keresztény életrendszer nagyszerű összefüggésében
egy-egy ember gazdagodása magával emeli a többi embert is. Ahol a többség nem
gyarapodik, ott legfeljebb csak kendőzött lopással juthat előre az egyes.” –
állítja. Az egyházi szegénygondozás módszere című ismeretterjesztő füzetében kifejti, hogy a
szegények gondozása az Anyaszentegyháznak legszebb foglalkozása. Joga is, meg
kötelessége is: „Az egyháznak karitatív és szociális feladata nem akarja
kibérelni magának sem az állampolitikát, sem mást. De a fundamentumot adja […]
Szilárdan építeni csak katolikus hit- és erkölcsrendszerre lehet.”[21]
– állapítja meg. „Az egyházi élet kifejlődése eljutott végre odáig, hogy
az egyházközség területén minden a plébánia kezébe összpontosul. Igaz, ahhoz,
hogy valaki ilyen plébános legyen, hát vezéregyéniségnek kell lennie. Nagy
tudással, széles látókörrel kell bírnia. A plébános személye az egyházi munka
forrása. Az a jó plébános, aki tele van ideával és egyúttal energiával.” –
írja, s ez egyben saját ars poetica-ja is, Budafokon minden erejével ezen
eszmék megvalósítására törekszik. Budafoki megbízatása egyben azt is jelzi,
hogy Shvoy tanácsadóját, kísérletező- munkásvezérét
magához közel akarja tudni. A „cselekvő
kereszténység apostola” Budafokon Amikor Büttner Ferencet budafoki apátplébánost Shvoy
Lajos székesfehérvári megyéspüspök előterjesztésére XII. Pius
pápa kanonokká nevezte ki, Shvoy meghirdette az új
állást, melyet a fehérvári egyházmegyében ismert személyiség, Mezgár Lajos teológiai tanár nyert el. „A
konyhában nem volt tűzhely, a szobák tatarozás alatt álltak” – írta, amikor
november 20-án elfoglalja helyét. Háborús idők jártak. 1944-től hat nagyobb
bombatámadás érte Budafokot. A Pannónia utcai iskolába helyeztek el zsidó
munkaszolgálatosokat. Nagy Ferenc felsővárosi pappal együtt sok izraelitát
megkeresztelnek.[22]
A plébániát megkeresték vegyes házasságban élők is mentesítési
kérelemmel. Fennmaradt Nagy Ferenc lelkész
levele Mezgárhoz, amelyben Szattler
Andorné munkaszolgálatos zsidó férjének kéri a
plébánia igazolását arra vonatkozóan, hogy a feleség és két leányuk
keresztények, mert ebben az esetben a nunciatúra mentesítését
kérheti férje részére.[23]
Ekkoriban a Ganz-pincékben zsidó menekültek is voltak. Amikor a hatóságok
érdeklődtek kilétük felől, Nagy Ferenc és
Mezgár Lajos „mindig garantálták az akkor szükséges őskereszténységi valótlanságot”,
amivel az üldözöttek a legnehezebb időket túlélték, sőt hírt kaptak a készülő
nyilas ellenőrzésekről is, hogy elbújhassanak.[24]
Endre László rendeletére Budafokon a városszéli téglagyárban akarták elhelyezni
a deportálásra szánt zsidókat. A hírre Mezgár Lajos
többször felkereste Jegg Géza polgármestert, hogy
akadályozza meg ezt az embertelen intézkedést. Jegg
Géza erről így ír: „Nyilas körök részéről féktelen izgatás folyt s prépost úr
volt a városban a legszilárdabb erkölcsi tényező, akire támaszkodhattam, akkor,
amikor Endre László és a nyilasok terrorjával és fenyegetéseivel kellett szembe
néznem. Több ízben hangoztatta előttem, hogy Budafok város régi tisztességét a
hírnevét ne engedjük a zsidó kérdésben bemocskolni. Amikor pedig úgy éreztem
már, hogy Endre László terrorjának a gettó ügyben már nem tudok ellenállni, el
akartam hagyni tisztemet, megint csak Prépost Úr volt az, aki Bárdossy Géza polgármester-helyettes, tanácsnokkal
együttesen kérve-kért arra, hogy a keresztény emberiesség érvényesülése
érdekében maradjak helyemen, nehogy egy új polgármester kinevezése esetén a
zsidósággal szemben még súlyosabb helyzet álljon elő. Prépost
úr ismételt közbenjárására és határozott kívánságára rendelkeztem úgy, hogy a
megkeresztelt sárgacsillagosok lakóhelyéül a város főterén (Szent István tér),
a katolikus főtemplom mellett fekvő épületet jelöltem ki; nyilas körökben ez az
intézkedés is óriási felháborodást és nem csak velem szemben, de a Prépost
úrral szemben is határtalan gyűlöletet váltott ki.”[25]
A polgármester Mezgárral egyeztetve, a
rendelkezésekre fittyet hányva engedélyezte, hogy a lelkészek a megkeresztelt
sárgacsillagosokat látogathassák, s hogy ők a templomi szertartásokon részt
vehessenek. Így a sárgacsillagosok még az egyik körmeneten is részt
vettek, ami a nyilasok újabb felháborodását váltotta ki, s panaszt tettek a
prépost plébános ellen a polgármesternél. A Budafokra deportálási céllal
áthelyezett zsidókat, akik nagy részben kikeresztelkedtek, Mezgár
állandóan felkereste, támogatta, s amikor végül is elhurcolták őket, azon a
napon róluk hangos imával emlékezett meg, hogy ezzel is helytállásra késztesse
a hívőket.[26]
Szent Ferenc leányai – a szegénygondozó nővérek – szeretetházukba minden
üldözöttet befogadtak: „a háború viszontagságai erősen hullámoztak a ház körül,
de az áldozatos munkát vállalók türelme és jósága vele növekedett. Az otthon
menedéket adott elmenekült családok hátramaradt öreg
hozzátartozóinak, a háborús gyűrű szűkítésével megbolygatott családtagoknak,
munkaszolgálatos – háborúktól betegség miatt elmaradt – zsidóknak, sebesült
német katonának, a legszentebb kommunizmusban magához ölelve minden szenvedő
idesodort embert.”[27] Szegénygondozási rendszer
1944-ben belügyi rendeletek szólítanak föl a lakosság 10
%-nak megfelelő mértékű élelmiszer tárolására és a
népkonyhák felállítására. Jegg Géza polgármester
felkéri a Budafokra 1934-ben költöző Szent Ferenc lányai szegénygondozó
nővéreket népkonyha szervezésére.[28]
A népkonyhán 500 személyre főznek, ezek közé beszámítják a romokat
eltakarító munkaszolgálatosokat, s a fel nem robbant bombákat felszedő
fegyenceket is. 1945. november 1-ig a Szegényházban
élők mellett az ún. külső szegények is kaptak napi egy
tál ételt. A plébánián csak egyetlen szobát
tudtak használni, ahol állandóan a menekült papokkal együtt legalább hét pap
lakott. A háztartás az egyik Péter-Pál utcai pincében kapott helyet, ahol 150
nő nyert menedéket egy orosz őrnagy jóságára támaszkodva.[29]
Mezgár állandóan látogatja a betegeket. „A betegeknek már nincs mit enniük” – írja január 2-i
feljegyzésében. A rászorulókat befogadja a plébániaközség, elhelyezi, vagy
legalább egy étkezésre fogadja. A szegényházba is küldet bort a szegényeknek. A
templom-pénztárat úgy sikerült megmenteni, hogy több helyen kisebb mennyiséget
dugtak el. 1944 karácsonyán a nyugdíjas papoknak juttattak belőle segélyt,
részben ruhaanyagot vásároltak, és azt osztották szét a szegényeknek.[30] Az 1945-ös újjászerveződés élvonalában
Január 8-án megalakítják a Nemzeti Bizottságot, melynek
tagja lesz Nagy Ferenc is, aki egyben a döntéseket hozó „ötös bizottság”
vezetője. Nagy Ferenc végiglátogatja az egyházközség vezetőségét és az ismerős
családokat. Várják a vigasztaló szót, mindenkit ért keserűség. Bátor férfiakkal
romokat takarítanak, az utcán elhagyott, temetetlen lovakat elássák. Legfőbb
gond az élelem. Családok, s főképp a gyerekek éheznek. A Blaska-pincébe
szállítják, ha valahol cukorrépát, szirupot találnak. Ezt osztják szét a
betegek, öregek, de főleg a gyerekek között. 1946. október 11-én a Városháza
közigazgatási osztályán tartott megbeszélésen a református és az izraelita
felekezetek, az MNDSZ, a Nemzeti Segély, a Vöröskereszt, a Szakszervezeti
Tanács, az Actio Catholica
(Nagy Ferenc képviseli) az UNRA javak elosztása ügyében felállított bizottság
ügyvezető elnökéül, távollétében Mezgár Lajost
szavazzák meg.[31] A földosztással
kapcsolatos aggályait Mezgár az Új Fehérvár lapjain korábban kifejtett demokratikus szellemiségéhez
hűen levelében fejezi ki Shvoy püspöknek: „a
földigénylést általában morális alapon tartom nehéznek a papság részéről,
amennyiben Volksbundisták vagy akármilyen szétbontott
nagybirtokból nyerne kielégülést […] Nem volna-e jobb, ha az igénylést
egyenesen és kimondottan az egyházi nagybirtokok terhére nyújtanák be?” – írta,
és tartva a következményektől nehezményezte, hogy egyes papok részt vesznek a
földosztó bizottságokban, és tevékenykednek a nem egyházi jellegű birtokok s
házak,
házhelyek odaítélésében. Végül papíron az egyes püspökségeknek és egyházi
intézményeknek meghagytak egyenként 100-100 hold földet. Anyagi támasz nélkül
maradtak a lelkipásztorkodás és az egyházkormányzat szervei, az egyesületek, a
sajtó, az egyházi könyvkiadás stb. Az ígért kárpótlás elmaradt.[32] Miután a püspöki kar 1944.
március 14-i konferenciáján hozzájárulását adta a keresztény párt alakításához,
1944 októberében megalakult gróf Pálffy József
elnökletével a Keresztény Demokrata Néppárt. Programul az alakuló gyűlés a
Katolikus Szociális Népmozgalom eszméit és programját fogadta el úgy, ahogyan
azt Kovrig Béla kidolgozta. Mezgár
szerepéről Keresztes így nyilatkozott: „Mezgár fél
tüdővel élt, nagyszerű ember volt! Azonnal bekapcsolódott az eseményekbe.
Budafok a mozgalom egyik szerveződési központja volt: Mezgárral
innen kezdtük a Katolikus Néppárt újraszervezését.”[33]
„Mezgárral akkor azt mondtuk, hogy tekintettel a
szovjet jelenlétre, lehetetlen, hogy egy szociális programú keresztény pártnak
a vezetője egy gróf legyen. Készítettünk egy emlékiratot Kerkainak,
amit én vittem magammal, amiben azt mondtuk, hogy Pálffy
gróf nem lehet a párt vezetője, csak akkor, ha nyilvánosan lemond a grófi
titulusáról. Kerkai ezt tapintatlanságnak
minősítette, de két hét múlva mégiscsak Barankovics
Istvánt választották a párt élére.” A párton belül a konzervatívabb Pálffy-féle és a demokratikusabbnak tekintett Barankovics-féle csoport között a konfliktus szakadáshoz
vezetett; Pálffy József, Slachta
Margit a Polgári Demokrata Pártot támogatták, míg Barankovicsék
a kisgazdákat az 1945. évi választásokon. 1945. október 7-én lezajlottak a
budapesti törvényhatósági választások. Mezgár,
Keresztes és Nagy Ferenc, továbbá a budafoki keresztény értelmiség számára
egyértelmű volt, hogy a Független Kisgazda Párt mögé sorakoztak fel. A
köztiszteletnek örvendő Takács Pál orvos lett az FKGP helyi vezetője, és a
tagok között volt Nagy Ferenc felsővárosi káplán. A kiélezett politikai
küzdelem Nagy Ferencet erősen megviselte, és kimerülten szüleihez, Zalaapátiba utazott: „A Budafokon
jelenleg uralkodó politikai helyzet, mely személyemmel kapcsolatban különösen
kiéleződött, szükségessé tette, hogy egy ideig kikapcsolódjak Budafok életéből
[…] Ahogy kamarás úrtól azt az értesítést kapom, hogy személyemmel kapcsolatban
a helyzet enyhült, állomáshelyemet azonnal el fogom foglalni.”[34]
– tájékoztatta levelében püspökét Mezgár. Szerencsére
hamarosan megnyugodtak a kedélyek: „a mai napon hazahívtam Nagy Ferencet.
Minden rendben van. Semmi baj nincsen. Örvendetesen javára változott a
helyzet.” – számol be Shvoynak Mezgár
október 26-án.[35] Budafok keresztény hálózatának
megszervezése
A két világháború közötti időszak katolikus
reformmozgalma mintájára Mezgár megkísérelte az élő
egyház szervezeti felépítését. Lényegében csak Budafok hagyományaira kellett
támaszkodnia, s folytatni az elődök ez irányú kezdeményezéseit. Mezgár, aki Shvoy
püspök jobb kezének számított, teljes odaadással vetette bele magát a
szervezőmunkába. Segítője Keresztes Sándor,[36]
aki aktív tagja volt Kolozsváron az EMSZO-nak
és a KALOT-nak, s 1939-ben ismerkedett meg Mezgárral. Székesfehérváron ekkoriban Kovrig
Béla volt még a rektor, s Mezgár szervezte az EMSZO-t. 1944 nyarán Balatonberényben
a KALOT népfőiskolán találkozott először az egyházi ifjúsági mozgalomban
felnőtt Keresztes illetve Mezgár, aki a parasztság és
munkásság létfeltételeinek javításán gondolkodó demokratikusabb egyházi
irányzat képviselője volt. Mezgár fokozatosan emelte a szentmisék
számát: A felsővárosi két kápolnában négy, a plébániatemplomban hat szentmisét
tartottak. Mezgár a német nyelvű misét a hívekkel
egyetértésben megszüntette, mert akkor már figyelték, hogy ki járt rá.
Elkezdték az esti litániákat s nagyböjtben minden délután keresztutat jártak.
Megható volt a feltámadási körmenet, sokakat vonzott az úrnapi a szép
virágszőnyeggel. Minden vasárnap sor került valahol egy lelkigyakorlatos napra.
1945. április 10-re összehívta a Magyar Vöröskereszt
budai fiókját. Minden kedden és pénteken hivatalos fogadóórákat tartottak a
városháza egyik régi egyleti helyiségében. A külügyminisztérium kérésére
begyűjtötték a lakosságtól az elhurcolt személyek adatait. Közben az ősi
budafoki egyházi népszokás szerint május hatodikán következett a határjárás,
földszentelés. Újraindították a fiatalok összefogására a cserkészetet,
megszerveződtek a leány- és fiúkongregációk, leány- és asszonycsoportok,
ifjúsági délutánok. Leányok részére varrótanfolyam indult. Nagy Ferenc
hitoktató az egyházközségi cserkészcsapat parancsnoka 1945 júliusában. Az
érettebbek az öregcserkészekhez álltak be. Szeptember 16-án ünnepélyesen
fogadalmat tett a felsővárosi Szent Erzsébet és a Dobó Katica cserkészcsapat,
majd ezt műsoros est követte a katolikus otthonban. „A
cserkészet az egyetlen egyesület, amelyik működhetik a MADISZ-on
kívül. Rengeteg fiú iratkozik be! Mi is a MADISZ? Tanárok ellen, papok ellen
beszélnek. Istentelenséget tárgyalnak. Mi izgatunk? 22-én például a program: 3
órakor Oltáregylet, 5 órakor KIE.” –írja Mezgár. [37] Májusban és júliusban a Szociális
Missziótársulat egy-egy tagja vezetésével 4-5 hölgy végezte el az irodai
munkát: Megkezdték a hívek összeírását és az egyházközségi kartoték
felállítását. A hitoktatás megindult az elemi iskolákban. Egy középfokú
iskolában ugyan az igazgató betiltotta az imádkozást, de a gyerekek reagálása
miatt e rendelkezést vissza kellett vonni. Mezgár
megkezdi a Híveimnek
című időszakos értesítőjének a kiadását. Kezdeményezésére a három budafoki
egyházközség Központi Tanácsot (KT) alakított a belvárosi egyházközség 12, a kelenvölgyi 6 és a felsővárosi 6 delegált tagjával.
Elhatározták, hogy egységesen kezelik a közös adózás révén befolyt összegeket,
s közösen döntenek a fennmaradó összeg rendeltetéséről. Az 1945. november 9-i
püspöki levél meghatározta a Központi Tanács összeállítását: 24 választott
tagja közül a belvárosi egyházközség ad 12-t, a Felsőváros és Kelenvölgy 6-6 képviselőt. Ezt egészíti ki 8 kinevezett fő.
Tagjai az egyházközségi plébánosok, lelkészek, világi elnök, a kegyuraság
képviselője, a női és a férfi egyesületek (mint az Oltáregylet, cserkészet, a
KIOE, a Mária kongregáció, a Rózsafüzér Társulat, a Jézus Szíve Társulat
képviselői) lehetnek. 1946. január 13-án, a KT első ülésén megállapították az, ún.
„közös ügyeket”: ezek a szegénygondozás, az egyházi adózás, a felsővárosi
templomépítés, a kelenvölgyi plébánia házának
építése, a papok, hitoktatók, közös kántor fizetésének megállapítása, az Actio Catholica működtetése, az
egyházmegyei szükségletek biztosítása (templom- és kultúrházépítés), az új
mozgalmak indítása. A KT elhatározta az egyházközségi szakosztályok
felállítását. A hitbuzgalmi szakosztály a körmeneteket,
lelkigyakorlatokat, vallásos előadásokat, zarándoklatokat – általában a
hitéletet szervezte, vezetője Gátszegi István volt. A kulturális szakosztály
(vezette Kolumbán Virgil piarista gimnáziumi tanár)
az egyházközségi akadémia előadásait rendezte, a könyvtárat és a katolikus
szülők szövetségét működtette. A szociális-karitatív szakosztály (irányítója Kollerits Károly) a hívek szociális nevelését, a népkonyha
vezetését, a segélyezést intézte. A gazdasági szakosztály (irányította Aczél Zoltán) az anyagi ügyeket, az egyesületi házak
karbantartását, építéseket, egyházi adózást rendezte. Mivel a polgármesteri
hivatal felmondta az egyházi adó beszedésének háború előtti gyakorlatát,
miszerint azt az állami adóval együtt gyűjtötték be, most e feladatot is az
egyházközségeknek – beszűkült pénzügyi helyzetben – maguknak kellett megoldani.
Ez azt jelentette, hogy az „egyes körzetek gondoskodnak arról, hogy az
egyházközségi iroda, épületek fenntartására és az alkalmazottak díjazására
szükséges egyházi adózást megértsék jó híveink. Hiszen az egyházközségi munka
saját érdekükben történik. Az egyházi adónak azt a részét, melyet a város nem
tud az állami adószedéssel közös kezelésében tartani, a körzetek gondozzák.”[38]
– írja értesítőjében a plébános. A szervező szakosztály feladata az
egyházközségi élet összefogása lett, vezetésével Keresztes Sándort bízták meg. Körzeteket alakítottak
körzetvezetőkkel. A körzetek csoportokra oszlottak, élükön csoportvezetőkkel. Az utcafelelősök adták ki a gyűjtésekre a felhívást, a templomi
összejövetelekről értesítették az utca lakóit, hívtak szentségimádásra, böjti
keresztútra, gyűjtötték az egyházi adót fizetők névsorát: „Egyházközségünk
hívei nem képezhetnek egyszerűen tömeget, hanem csak jól rendezett seregben
érvényesülhet erejük […] Mivel az egyházközség nagy területen fekszik, ezért 22
körzetre osztottuk és minden körzethez több utca, tartozik […] a körzetek élén
állnak a körzetapostolok, és az egyes utcák ill. házcsoportok élén a csoportapostolok.
Minden hónap első szerdáján gyűlnek össze, de a körzetapostolok külön is minden
hónap utolsó szerdáján járnak össze megbeszélésre […] A
körzetapostol és a hozzátartozó csoportapostolok gondozzák a körzetet,
tanácskoznak egymással a körzet ügyeiről. Összeírják a körzet családjait és
gondoskodnak a nyilvántartás állandó kiegészítéséről. A betegeket,
elhagyatottakat jelentik az egyházközségi irodákban. Kiosztják az egyházközségi
értesítőket, meghívókat, névre megcímezve […] A
körzetmegbízottak már november 30-án tartottak ismerkedési estet igen jó
hangulatban, családjaikkal együtt. Előadás, zene, tánc, fehér asztal
vidámította a megjelenteket. Karácsony után az egyes körzetek munkatársai
előkészítik a körzetek családi estjét. Minden körzet megrendezi a maga családi
szórakozását. Azután pedig fokozottabb mértékben rendezik a körzetek külön
megbeszéléseit úgy, amint ősszel elkezdtük. Negyedévenként minden körzetnek
minden családját meghívóval kérjük majd az illető körzet összejövetelére. Az
ismerkedési estre a család minden tagját szeretettel várjuk. A megbeszélésekre pedig minden családból legalább egy tagot!” [39]
– írja az egyházi értesítőben a prépost-plébános. Újjáalakult 87 fővel a Rózsafüzér-társulat,
16 fővel az Egyházközségi Férfikar, az Oltáregyesület, a Szent Margit és a
Szent Alajos leánykongregáció, a szívgárdák, a ministráns egyesület a Katolikus
Szülők Szövetsége, 50 fővel a Szent József cserkészcsapat, valamint és a
Cecília-énekkar. A templomi szolgálaton kívül világi színműveket is előadtak. Mind a felsővárosban, mind a
belvárosban családi esteket, teadélutánokat, színi előadásokat szerveztek
részben a Pannónia utcai iskolában, részben a Fervágner
Ádám vendéglős (ingyen átengedett) helyiségeiben, továbbá az Egyházközségi
Otthonban, népszerű nevén a „szent kocsmában”, ahol biliárdozni, pingpongozni,
kártyázni is lehetett. Bált a város dísztermében is rendeztek, melyen, a város
vezetésén kívül Shvoy Lajos megyéspüspök is részt vett.
Innen indult a Budafok-felsővárosi katolikus bálok szervezésének gondolata. A szegény családok rászoruló
gyerekeinek vidéki nyaraltatását az Actio Catholica vállalta föl. Az első gyerekcsoportot 1945
júniusában a budafoki egyházközség Vas megyébe küldte teleltetésre: 51 gyerek
indult el február 1-én. „Az Actio Catholica
vonataival több csoportban vittük vidékre a nyaraló gyerekeket, különösen
Zalába, Somogyba, és Vas megyébe” – jegyzi föl Nagy Ferenc plébános. „Legalább
esznek. Áradozva írják haza a leveleket. Éppen ez a vigasztalásunk, hogy a
magyar mégis igen jó keresztény. Hányan vállalják el gyerekeinket és
megsértődnek, ha kevesebb gyermek érkezik, mint várják.” – állapította meg Mezgár a Historia Domusban. 1945. augusztus 8-án nyílt meg az Actio Catholica első konyhája
Budafokon, 19-én pedig a 100 személyes egyházközségi
népkonyha. Az élelmet az Actio Catholica
szervezésében az amerikai katolikusok segélyszervezetei adományai
biztosították: napi egyszer adnak ebédet; heti kétszer levest, főzeléket, két
alkalommal húsos főzeléket, háromszor csak főzeléket. A népkonyhát az
egyházközségi asszonycsapat vezette. A húsellátást a hívők vállalták magukra,
helye a Pannóniai utca iskola pincéjében volt.[40]
1947. március 30-án be kell zárni a népkonyhát: Nézeteltérés támadt az Actio Catholica és a kormány között
a vöröskeresztes adományok elosztása körül. A mind jobban megerősödő Kommunista
Párt a külföldről érkező katolikus adományok 50%-át magának, és párttagjainak
követelte.[41] 1946-ban a templom, a plébánia, a
cserkészotthon, a kongregáció otthona, és az egyházközségi otthon is javítás
alatt állt. 1946 őszére elkészült a templomtorony. A megújuló Knoll József utcai Katolikus Ifjúsági Otthonban a fiú
kongregáció illetve az egyházközségi népkonyha rendezkedett be, télen az udvart
jégpályává öntötték fel, nyáron pedig színpadot
állítottak föl ugyanott. „Az egyházközségi élet fejlődése miatt szűknek
bizonyult az egyházközségi otthonunk. Ezért a régi előadóterem
megnagyobbíttatik az egyik szoba falainak kiverésével, a nagyterem padlására
vetítő kamerát illesztettünk. Az átalakítás költségét kölcsönökből fedeztük,
melyet a söntés (az ún. »szent kocsma«) jövedelméből
kívánjuk visszafizetni.” – jegyzi fel Mezgár
1947-ben.[42] Végrendeletekben házat és telket
is örökölt az egyházközség, amint püspökének írja: „Az épületekben internátust
óhajtunk teremteni, és ha egy-egy lakrész megüresedik, azonnal felterjesztjük
tervünket döntés céljából. Egy másik telek, sőt egy kis ház is felajánltatott
az egyházközségnek […] A telek a Szent Imre Otthon
tőszomszédságában van. Mindent elkövetek, hogy ezt a telket megszerezhessük,
mert a Szent Imre otthonnak létkérdése.”[43] Pongrácz Ferenc egyházközségi gondnok
vezette az egyházközségi épületek újjáépítését. 1947-ben „angyaljárást”
hirdettek az egyházközségi otthon újjáépítéséért: „október 5-én, vasárnap
délelőtt egyházközségünk minden utcájában, minden ajtón bekopogtatunk és
kettőforintos téglajegyek megváltását kérjük
híveinktől. A fiatalság, utcák szerint elosztva, ugyanabban az órában
végigjárja az összes utcákat, és a körzet- meg csoportvezetők mindenütt az utca
közepén kísérik a két oldalt dolgozó ifjúságot!”[44] Budafok egész keresztény
társadalmát (szülőket, gyerekeket, tanítókat, hitoktatókat) átfogó
egyházközségi szerveződésnek a csúcsát jelentette az 1947. május
11-re szervezett eucharisztikus nap. Keresztes Sándor szerint az
eucharisztikus napot tudatosan az 1947-es választásokat megelőzően, a
katolikusság összefogására, megerősítésére szervezték Budafokon: „Ekkor már
nagy pártszervezésbe nem fogtunk, nem akartunk embereket, szervezeteket
kompromittálni. Háttérben azonban itt volt a KALOT, EMSZO, Hivatásszervezet.
Nyíltan nem akartunk a prímással belharcba keveredni, megosztani a
katolikusságot. Mezgárral elhatároztuk, hogy
megpróbálunk egy egységeges katolikus megjelenést szervezni a választások
előtt. Meghívtuk a prímást, Badalikot, aki a domonkos
rend tartományfőnöke volt abban az időben, és a Varga Lászlót, aki akkor ügyvéd
volt, ő is az egyetemi Mária Kongregációhoz tartozott.”[45] A rendezvényeket a templom jobb
oldalán álló ún. Törley-töltőteremben tartották. Érdtől Csepelig több tízezer
ember jött el, zászlók alatt vonultak fel. Az ünnepi istentiszteletre is a
Törley-pezsgőgyár nagytermében került sor, az oltárképet Cziglényi
Ádám iparművész készítette. A villanytelep teljesen ingyen szerelte föl a
templomot, és az áramot is ingyen szolgáltatta. A szentmise után az
eucharisztikus díszgyűlésen Badalik Bertalan
domonkosrendi perjel, Varga László székesfővárosi törvényhatósági bizottsági
tag és Mindszenty József bíboros hercegprímás mondtak
beszédet. Az eseménysorozatban hűségéről biztosította az egyházat Kutrucz Pálné – az anyák, és
Szőke József – az apák nevében. A délutáni szentségimádást az esti eucharisztikus
körmenet követte, amelyet Shvoy püspök vezetett, és ő
mondta az azt követő Te Deumot. A Péter-Pál utcában
lakó hívők megelőzően rohammunkában javították ki a házak frontját, s most négy
díszkapu alatt vonult át a tömeg. Támadás az egyház
ellen Az egyházi iskolákért, a hitoktatásért folyó
kultúrharcban Mezgár éppúgy nem akarta a híveit; a
szülőket és a gyerekeket magára hagyni, ahogyan a lelkészeket és a tanítókat
sem: 1947. január 15-re hirdették meg az
egyházkerületi tanítók gyűlését, melyre négy kerületből (érdi, martonvásári, budai alsó- és felső kerület) érkeztek a
tanítók. A gyűlést Shvoy Lajos megyéspüspök
részvételével tartották meg. 1947. március
11-re a helybeli iskolák összes tanítóját hívta össze, hogy „a katolikus
nevelők katolikus kötelezettségeiről” tárgyaljon velük. Nemcsak a Pannónia úti,
de a Mátyás király úti (ma: Gádor utcai) általános iskola is helyt adott a
körzetfelelősök rendszeres gyűléseinek. Színdarabokat, operetteket mutattak be
a pannóniai iskola rögtönzött színháztermében. (Pl. Az Úr katonái és a Mágnás
Miska c. műveket) Október 2-án leváltották az iskolaigazgatót, Balázs
Jenőt. „Ez nagy csapás volt az Egyházközségre, mert a leváltás oka: az
iskolának túlzott igénybevétele az Egyházközség által” – jegyzi fel Prokópius, s valóban, Bakk Imre
irányítása alatt csökkenteni kellett az előadásokat. 1947. március
14-től a kommunistákkal szimpatizáló kisgazdapárti Ortutay
Gyula lett tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki rögtön
bejelentette, hogy törvényjavaslatot kíván benyújtani az országgyűlésben a
fakultatív hitoktatásnak az iskolákba történő bevezetéséről. A fakultatív
vallásoktatásért folytatott sajtóhadjárat idején a Budafok Népe c. napilapban a következő szerkesztői érvelést
olvasható: „A klerikális reakció minden eszközt
megragad arra, hogy az amúgy is minimálisra csökkentett követelést meggátolja.
Tüntetéseket szerveznek, sajtóhadjáratot indítanak, kultúrharccal
fenyegetődznek. Megkérdeztük Mezgár Lajos plébánost,
aki nem akart a kérdéshez hozzászólni.” A Budafok
Népében megjelenő cikkek hangvétele jelzi, hogy a fakultatív
vallásoktatásért folyó küzdelem ürügyén megindult helyben is a zaklatások és
támadások sora a plébánosok és a kisgazdapárti vagy Barankovics-párti
elkötelezettségű, egyházi és közösségi életben köztiszteletet kiérdemlő
vállalkozók és értelmiségiek ellen. 1948. május 27-én az ötezer hívős
Budafok-felsővárosi egyházközséghez tartozó Katolikus Szülők Szövetsége – az
országos tiltakozás részeként – több mint 400 szülő jelenlétében viharos
körülmények között értekezletet tartott, hogy tiltakozzanak a katolikus iskolák
államosítása ellen: „A gyűlésre kivonult, nagyrészt
ismeretlen egyének, agresszív fellépésükkel, fenyegető és az igazságot
elferdítő felszólalásukkal igyekeztek a gyűlést megzavarni, és a szülőket
megfélemlíteni. Elvakultságukban tettlegességtől sem riadtak vissza. A szavazás
végén még az urna felbontását is erőszakkal megakadályozták, és a szavazó
cédulákat elégették. Ennek ellenére a katolikus szülők, akik 70%-ban munkások
voltak, szinte 98%-ban a katolikus iskolák államosítása ellen foglaltak állást.”[46]
A következő napon, 28-án a képviselőtestület tanácskozott, majd a
katolikus iskolák államosítása elleni egyhangú határozatát levélben juttatta el
a miniszterelnökhöz és a kultuszminiszterhez. A polgármester elnöklete alatt
összehívták a szülőket a premontrei gimnáziumba. A polgármester minden
fenyegetése ellenére a jelenlévő nagyszámú szülők 88 %-a
az államosítás ellen foglalt állást, és Mindszenty
József bíboros hercegprímást éltette a polgármester legnagyobb bosszúságára.[47] A Budafok Népe 1947. március 22-i számának címlapján számolt be a
székesfehérvári népügyészség által Mezgár Lajos
plébános ellen indított népbírósági perről az Új Fehérvár című egyházi lapban 1945 előtt megjelent írásai miatt.
1947-ben a népügyészség felvilágosítást kért a budafoki nemzeti bizottságtól a
prépost-plébános „politikai magatartásáról”. Közben megindul az össztűz az
egyház segélyező tevékenysége ellen is. A kommunisták az amerikai
segélyszervezet embereit kémkedéssel, a karitász-tisztviselőket
pedig visszaélésekkel vádolták meg, mire az amerikai segélyszervezet (az NCWC)
kénytelen beszüntetni a segélyezést.[48]
Természetesen a budafoki karitász is a célkeresztbe
kerül: A Budafok Népe 1947. április
5-én Kit visz Svájcba nyaralni az Actio Catholica? címmel megvádolta a belvárosi egyházközség égisze –
Keresztes Sándor vezetése alatt – működő szervezetet, hogy a budafoki szegény
rászoruló gyerekeket kihagyja a listából. Az újság követelte a nevek
nyilvánosságra hozatalát. Ugyanezen az oldalon olvasható „Beszélgetés a Vörös
Kereszt budafoki vezetőségével” című cikk. Az újságíró Bauer
Vilmosnét és Siuda Nándornét találta az irodában. „A
hölgyek íróasztalán megpillantottunk egy névsort. Kérdő tekintetünkre
megjegyezik, hogy a Vöröskereszt intézőbizottságának névsora. Az
intézőbizottságban Mezgár Lajos plébános vezetésével
ott találjuk a Kisgazda Párt teljes vezetőségét Takács és Brázay
doktorral az élen a Kisgazda Párt képviseleti testületi tagjaival egyetemben. A
vezetőség összetételét vizsgálva önkéntelenül felmerül bennünk, és kifejezést
is talál az a kérdés, hogy vajon a budafoki Vöröskereszt a kisgazdapárt
segélyszerve-e?” A vád tehát az volt, hogy a kisgazdák gyermekeinek osztják a
segélyeket nem a szegény nélkülözőknek. Mezgár Lajos
valójában állandó érintkezésben volt a városi hatósággal. Az amerikai
Vöröskereszt adományát egy bizottsággal együtt (a város szociálpolitikai
osztályának kiküldötteivel és Hanka Lajossal, a
Nemzeti Segély vezetőjével valamint Baranyai János polgármesterrel) osztották
szét mind 1947 végén, mind 1948 első három hónapjában. Az elbírálás alapjául a
szociálpolitikai osztály által készített környezettanulmányok szolgáltak.[49]
Elszászer József, a Budafok Népe újságírója (a budafoki MDP tömegszervezője) felkereste
Mezgárt, hogy adja ki a megadományozottak listáját,
amit a plébános megtagadott.[50] Az ügy folytatódott, az április
12-i számból értesülünk, hogy a lap szerkesztősége nem kapta meg az Actio Catholica vezetésétől a
Svájcba utazó gyerekek névsorát, mert „pártok szerint válogattak” a
kiküldéskor, de – mint megtudjuk a cikkből – a Nemzeti Bizottság is
foglalkozott már az üggyel. Ezután feloszlatták a Vöröskereszt helyi
szervezetét, s az új vezetőség elnöke Polacsek Gyula
közigazgatási tanácsnok lett. Mezgár Lajos – a népbíróság előtt
A Budafok Népe
1948. október 30-i száma Egy népbírósági
tárgyalás elébe címmel közölte a hírt: „Mezgár
Lajos budafoki prépost, plébános 1938-ban kiadott könyve is iskolapéldája arra,
miként politizáltak egyes papok a múltban […] 1938-ban és később is, amikor
százezrek pusztultak el a gázkamrákban és a csatatereken a Mezgárok
és a többi fasiszták jóvoltából, még akkor sem hagyott föl az uszítással. Az Új
Fehérvár c. lap hasábjain folytatta népellenes hadjáratát. Mezgár
ügyét egyébként most tárgyalja a Népbíróság.” –
A Székesfehérváron induló, majd Budapesten folytatódó perben a vádló
Fodor László, aki a második világháború előtti időkben Fehérváron a rivális
lap, a Székesfehérvári Friss Újság
szerkesztője volt, s aki antiszemitizmussal és demokráciaellenességgel
jelentette fel Mezgár Lajost. Feljelentésében
felsorolja sérelmeit, miszerint „zsidóbujtatás” miatt 1943. január-február
hónapban vizsgálat folyt a lapjánál, majd ezt követően kizárták sajtókamarából
és beszüntették a lapját. Szerinte Fehérvárott „zsidó
lapnak” bélyegezték újságját, és olvasóközönsége emiatt pártolt át az Új Fehérvár című laphoz. A vád tárgya Mezgár
hét újságcikke volt, melyek az Új
Fehérvár hasábjain jelentek meg 1937-ben és egy 16 oldalas brosúra, melyet
a vádirat és a Budafok Népe napilap
könyvnek titulált.[51]
A legsúlyosabb vádat az antiszemitizmus jelentette. Valójában Mezgár gondolataiban, az 1895-ben megalakuló Katolikus
Néppárt és Prohászka szemlélete tükröződik. A
kapitalista gründolásba főként a zsidó és a német
etnikum kapcsolódott be, míg a magyar arisztokrácia a földtulajdonban, az
agrárgazdaságban kereste boldogulását, s ebben Mezgár
azt látta, hogy a magyar paraszt és munkás számára a társadalmi felemelkedés
(mobilizáció) lehetősége nem adatott meg. Munkásokat vezetett a
hivatásszervezetben, s azt tapasztalta, hogy mind többen csatlakoztak a
nyilasokhoz, akik „megoldást” kínáltak. Amikor a vitatott 16 oldalas
tanulmányát írta, a náci Németország gazdasági eredményei még a nyugati
demokráciákat is elismerésre és alkudozásra késztette, s mindenütt felerősödtek
a szélsőjobboldali szervezetek, nálunk a nyilas mozgalom. A zsidóellenesség nem
egyszer tettlegességre, fajgyűlöletbe fordult, a társadalomban felerősödtek az
agresszív megoldások hívei. Mezgár számos írásában
támadta a nyilas mozgalmat, a totalitárius rendszereket és az erőszakot. Nem
lehet számára kétséges, hogy a zsidók elleni erőszakos fellépés helytelen út: „A zsidókérdés megoldásában legelső tényező az erkölcsi erő.
Rossz úton jár az, aki fizikai erőszakoskodásokkal kezdi a kérdés bolygatását.
[…] A zsidóval nem tudja felvenni a versenyt a
magukról megfeledkezett keresztények erkölcs-telensége,
hanem csak a hitből és lelkiismeretből élők fokozott, természetfeletti
becsületessége!”[52] Megkeresésére Berényi István főorvos igazolja, hogy 1944. május 15. és
1945. március 15. között feleségével együtt – származásuk ellenére – támogatást
kapott, Schaar Bernát állatorvos egész családját
támogatta stb. Fehér Istvánné zsidó származása
ellenére az egyházközségben dolgozott, aki szerint Mezgár
„a többi üldözöttet is segítette és emiatt a csendőrséggel konfliktusa támadt,
[…] bíztatta az üldözötteket, hogy a sárga csillag viselése ellenére is csak
tovább járjanak a templomba. A szentmise után az üldözöttekért imát mondott.[53] Jegg Géza nyugalmazott polgármester
minderről így nyilatkozott: „a prépost úr a zsidókérdésben mindenkor
teljesítette papi és emberi kötelességeit és állandóan igyekezett ellensúlyozni
a szélsőjobboldali körök azon törekvését, hogy a város lakosságát a zsidók
elleni gyűlöletre izgassák. Nagyrészt a prépost úr egyházi, közéleti és
társadalmi működésének köszönhető, hogy Budafok lakosságának nagy többsége
részvéttel, együttérzéssel viseltetett a zsidóság iránt. Amikor az ún. gettó felállításakor Endre László elrendelte, hogy a zsidók
a városszéli téglagyárban helyeztessenek el, ismételten megjelent nálam, kérve
kért arra, hogy akadályozzam meg ezt az embertelen intézkedést. Nyilas körök részéről féktelen izgatás folyt, s prépost úr volt a
városban a legszilárdabb erkölcsi tényező, akire támaszkodhattam […]
meggyőződéssel állíthatom, hogy prépost úr a zsidóság érdekében mindenkor a
leggerincesebben s az adott viszonyokhoz képest a legeredményesebben működött a
fennállott szabályokkal élesen szembehelyezkedve.”[54]
Megmozdult érte egész Budafok; benyújthatta a város katolikus férfiainak tanúsítványát, hogy „sem a szószéken, sem másutt
elmondott beszédeiben antidemokratikus kijelentést nem tett és a napi politikát
még csak nem is érintette”. Az aláírók egyben tiltakoztak a vádak ellen. A tanúk közül Schück
István, 53 éves cukrász – vallomástétele idején kommunista – 1944-ben ismerte
meg a plébánost, amikor mint zsidó származású keresztény hamis papírokkal
bujkált. Egy bombatámadás során „zsidó munkaszolgálatosok mentették a pincében
rekedteket és a budafoki nyilasok megtámadva a munkaszolgálatosokat, kővel
dobálták a mentést végző zsidókat. A felizgatott
tömeget vádlott személyes közbelépése oszlatta fel, aki a zsidókat megcsókolta
azzal, hogy »ti vagytok a derék magyarok, folytassátok
a munkát, segítsétek a betemetetteket«, majd karót rántva, magából kikelve
zavarta szét a sértő tömeget. Amikor templomba jártunk, a vádlott bizonyította,
hogy nem vagyunk zsidók azzal, hogy ő felelősséget vállalt értünk.” A
tanúvallomásokból derült fény a székesfehérvári munkásság érdekében vezetett
bértárgyalásaira, az általa vezetett sztrájkokra is. Mind Skriba
Lajos, mind Nárdai József tanúk hangsúlyozták, hogy Mezgárnak igen „sok baja volt az akkori kormányokkal”,
amelyek megkísérelték rávenni, hogy hagyjon fel a munkások támogatásával. „A
zsidó vagyonnal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy
magánvagyont tiszteletben kell tartanunk. Nem tett különbséget és kivételt
zsidó vagy nem zsidó munkás között. Polgári iskolát, esti fémipari tanfolyamot
szervezett a munkásság szellemi felemelkedése érdekében. Ezeken a tanfolyamokon
többek között Morvai Béla vádlott legjobb barátja,
annak ellenére, hogy nevezett zsidó volt, előadást tartott.”[55]
– emelte ki tanúvallomásában Kozó Gyula.
„Zsidó tanár – dr. Morvai Béla – volt a legjobb
munkatársa, aki még akkor is tartott nekünk előadásokat, amikor már a zsidókkal
barátkozni is veszélyes volt, zsidó tagjainkat támogatta, segélyezte. Ő
[mármint Mezgár] volt a munkások atyja városunkban,
így is neveztük, s egyedül neki volt köszönhető, hogy a munkásság a fasiszta és
zsidóellenes szervezetektől teljesen távol tartotta magát.” – nyilatkozták a fehérvári
munkások.[56] „A
vádlottat 1923-óta ismerem Székesfehérvárról […] Tudom azt, hogy a vádlott volt
a munkásszervezetek vezetője […] munkásérzelmű ember volt és az ő tekintélye
alatt a munkáság megmozdulhatott […] határozottan ellenezte a faji gyűlöletet
és hangoztatta, hogy az embert erkölcsi tartalom szerint kell megítélni. Az
általa vezetett munkásszervezetekből nyilasok nem kerültek ki. Bőrgyárban, festőiparban
a béremelés érdekében sztrájkokat szervezett és ezek a sztrájkok sikerrel is
jártak. Családi pótlékot a helyi munkások egy évvel előbb kaptak, mint országos
viszonylatban a többi munkások. Az ő közbenjárására az órabéres munkások
karácsonyi segélyként egyhavi illetményt kaptak […] Tudomásom van arról, hogy a
vádlott intette a munkásokat, hogy ne vegyenek részt a nyilas mozgalomban.” –
vallotta Skriba Lajos, akkor székesfehérvári
polgármester-helyettes.[57] Egyik napról a másikra tűnt el a
plébános, úgy, hogy a plébánián szolgáló testvérhúga sem ismerte távozási
szándékát. Egyedül Shvoy Lajos megyéspüspök tudott
arról, hogy külföldre menekült, egy szál ruhában, minden igazolvány nélkül,
egyik napról a másikra.[58] Mezgár 1948. március 25-i bejegyzésével megszakad a
História Domus. A következő évszám: 1949. Alatta ez
olvasható: „1949. jan. 21-én lett volna dr. Mezgár
Lajos prépost-plébános úr 6. népügyészségi tárgyalása a budapesti Markó utcai népbíróságon. Nevezett az időpont előtt 2
nappal távozott el a plébániáról, hogy egy nap múlva visszajön. De nem tért
vissza.” – olvasható az utód, és közeli munkatárs; Pelsőczy
Ferenc bejegyzése. Jegyzetek [1] Prohászka Ottokár: A numerus claususról. (1920) In: Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái. XXII. köt. Bp., 1929. 245-260. p. [2] Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999. 218. p. [3] A Brazíliában megjelent Vallási és Szociális Kutatások Statisztikai Központjának felmérése a „Világi papok adatai” cím alatt tartalmazza azt a kérdőívet, amelyet Mezgár életrajzi adatairól maga töltött ki. A statisztikai felmérés a Brazíliai Földrajzi és Statisztikai Intézet kiadásában jelent meg, a kért oldalakat e sorok írója kérésére Brazíliából küldték meg. (Továbbiakban: Mezgár-életrajz, Brazília.) [4] Mezgár 1891. április 28-án született Nagykanizsán, Zala megyében. Teológiát tanult. Egyetemi tanulmányait 1914-ben Budapesten fejezte be, és a háború miatt később, 1927-ben doktorált. 1914. június 22-én Prohászka Ottokár szentelte pappá. 1914-1917-ig különböző helyen káplán, majd 1920-ig a keresztes nővérek lelki vezetője Zsámbékon, a Szociális Missziónál. 1924-1927-ig Vérteskozmán plébános, ezt követően 1943-ig a fehérvári egyházmegye papi szemináriumában tanár. Két éven keresztül prefektus és 3 éven át spirituális, az egyházmegyei újság szerkesztője. Az egyházmegyei zsinat általános titkára volt, s tagja volt az egyházmegyei bíróságnak is. Az Actio Catholica plébániai közösségeinek egyházmegyei titkára volt. Saját bevallása szerint magyarul, németül, olaszul és spanyolul beszélt élete végén, olvasott angolul és franciául. (Mezgár-életrajz, Brazília.) [5] Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon, 1924-1944. Bp., 1993. 96-97. p. [6] A fehérvári püspöki levéltár egy négyoldalas, 1986. augusztus 15-én kelt visszaemlékezést őriz tőle, melyben bemutatja az Új Fehérvár szerkesztésének körülményeit. A lapot 1938-ban kellett átvennie Mezgártól. A szerkesztőségben egyetlen munkatársa volt Skorka Lajos újságíró, szerkesztő. A nyomdában 4-5 férfi és 2-3 nő dolgozott. „A lap ellenzéki volt, ezért kormánytámogatást nem kapott, mint a másik két fehérvári újság, a Fejérmegyei Napló és a Székesfehérvári Friss Újság. Az újság példányszáma igen alacsony volt.” Sikerült egy kis befektetéssel a későbbiekben az újságot, az üzletet és a nyomdát kifizetődővé tennie. „Szerkesztőségem éveiben a lap továbbra is ellenzéki politikát folytatott, ami a szélsőjobboldal és a német nyomás idején egyre kiéleződött. Így történt, hogy egyik vezércikkem miatt („Tiszta vizet”) az Új Fehérvárt 8 napra betiltotta a kormány. A német követ követelésére Keresztes-Fischer belügyminiszter írta alá a betiltó rendeletet. A hazai nyilas sajtó, sőt egyes birodalmi német lapok is támadták ekkor az Új Fehérvárt. Nyilván ennek a politikai magatartásnak lett következménye, hogy 1944. október 20-án a szerkesztőségben letartóztattak és a szomszédos Gestapo parancsnokságára kísértek. Itt már együtt találtam a város számos vezető személyiségét: gróf Széchenyi György főispán, Kaltenecker Viktor felsőházi tag, az ügyvédi kamara elnöke, Csikós Andor a takarék vezérigazgatója, Kenessey Gyula sárbogárdi főszolgabíró, Halasy Lajos a város közigazgatási tanácsnoka, Reviczky Jenő őrnagy, a hadtest D tisztje, Bilkey Ferenc felsővárosi esperes plébános és én voltunk együtt.” Innen a kihallgatások után Velencére, a Gschwindt-kastélyba vitték őket, ahol a nyilas őrség élén német parancsnok állt. Végül a komáromi Csillag-erődbe kerültek, ahol 70-en voltak egy cellában, s talán ezren foglyok összesen. Közöttük volt 12 katolikus és egy református pap. „A Csillagerődből indult minden héten egy marhavagonokból álló szerelvény, amely a foglyokat Dachauba vitte, az ottani koncentrációs táborba. Hetven fogolytársam közül négyen jöttek haza onnan élve.” – írja. Ő Skorka Károlynak köszönhette kiszabadulását. Leírja, hogy a nyilas Számonkérő Szék fegyveresei vitték el 1945. február 8-án Shvoy Lajos megyéspüspököt többekkel együtt. Az Új Fehérvár a város ostromáig jelent meg, a lapot gondozó, a püspökség tulajdonában álló Vörösmarty nyomdát államosították. [7] Mezgár saját védekezése illetve a bőrgyári munkások levele tevékenysége igazolására a népügyészséghez. Budapest Főváros Levéltára (továbbiakban: BFL.), VII.5.e (= Budapesti Büntető Törvényszék) 9448/50 95. 190. p. [8] Uo. 165. p. (A székesfehérvári munkások által aláírt nyilatkozat.) [9] Keresztes Sándor saját visszaemlékezése, 2004. április 8. [10] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 180. p. (festőipari munkások tanúsítványa, 1947. április 16.) [11] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 188. p. (cipészsegédek tanúsítványa, Székesfehérvár, 1947. április 22.) [12] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 188. p. (Felmayer Rt. munkásai igazolása, 1947. április 23.) [13] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. s. p. (dr. Morvay Béláné, a szociáldemokrata párt adminisztratív titkára aláírással kelt levél, 1947. április 18.) „Alulírott Dr. Morvay Béláné székesfehérvári lakós tanusítom, hogy 1946. évben elhalálozott néhai férjem Dr. Morvay Béla állami gimnáziumi tanár Dr. Mezgár Lajos esperes plébános által 1944. évben Székesfehérvárott szervezett Munkásfőiskolának és esti tanfolyamoknak az utolsó időkig előadója volt, annak ellenére, hogy férjem az akkori zsidótörvények értelmében zsidónak számított.” [14] Shvoy Lajos: Önéletrajz. Sajtó alá rend.: Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2002. [15] „Az állampolgárok nevelése éppúgy az Egyház feladata, mint a jó hitvesek és tisztességes munkaadók, becsületes munkások lelki képzése.” Mezgár Lajos: A tökéletesebb állam. Székesfehérvár, 1938. III. r. [16] Mezgár Lajos: Ezt akarjuk. In: Új Fehérvár, 1934. december 17. [17] Mezgár Lajos: Csendes fiatal élet, tragikus halál, példájában ragyogó dicsőség. In: Új Fehérvár, 1934. július 22. [18] Mezgár Lajos: Sötét gondok. In: Új Fehérvár, 1934. július 29. [19] Mezgár Lajos: Mi a csoda! In: Új Fehérvár, 1934. augusztus 12. [20] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 74-75. p. (Mezgár vallomása a népbíróságon.) [21] Mezgár Lajos: Az egyházi szegénygondozás módszere. Székesfehérvár, 1931. 42. p. [22] Prokópius Gábor: Budafok-felsővárosi templom története. H.n., é.n. (továbbiakban: Prokópius.) 26. p. [23] „Főtisztelendő kamarás Úr! Szattler Andorné Ferenc u. 9. sz. [a.] lakos, kinek férje zsidószármazású s jelenleg munkaszolgálatot teljesít, részesülni óhajt a nunciatúra mentesítésében. Ő is és két leánya katolikus, Philóné húga, régi kongreganista, akin azért is segítenünk kellene, mert esetleg házasságukat is rendezhetjük. (Egyházilag nincsenek megesküdve!) Szerinte a nunciatúra ad ki mentesítő írást férje részére, ha a plébánia igazolja, hogy ő és leányai őskeresztények. Kérem részére ezt az igazoló írást kiállítani, hogy férje részére ezt az írást a nunciatúráról még a holnapi nap folyamán beszerezhesse. Budafok, 1944. nov. 12. Nagy Ferenc.” BFL., VII.5.e 9448/50 sz. [24] „Ismételten megköszönöm Önnek Főtisztelendő Atyám, hogy Ön, aki Nagy Feri főtisztelendővel együtt, rólam, fiamról, leányomról és még néhány zsidóról, akik ott bujtunk a Ganz pincékben, mindent tudva, a felőlünk érdeklődőknek mindig garantálták azt, az akkor szükséges »őskereszténységi« valótlanságot, amivel mi a legnehezebb körülményeket is és a nyilas vizsgálatokat is előre tudtunk és nagyobb bajok nélkül megúsztunk.” BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Schück István cukrászmester levele, Budapest, 1948. július 14.) [25] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Jegg Géza ny. polgármester levele, Balatonlelle, 1947. május 14.) [26] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Fehér Istvánné, Ladányi Adrienne levele, 1948. július 15.) [27] „A felszabadulás, 1944. dec. 26. körül támadt viharban elveszett az eredeti háztörténete a Szeretetháznak, ez az egy-két gyarló szó ezért lett megörökítve a Kálváriai úti Nővérek történetében.” Budafoki Ferences Mária Gondozó Nővérek Háztörténete (1934-1947) Kézirat. (Budafok-Felsővárosi Plébánia Irattára.) [28] Mária Lujza, Mária Amália és Mária Véna nővérek 1934. január 5-én érkeznek Budafokra érseki kihelyezéssel, Poós Rezső apátplébános és Záborszky Nándor polgármester kérésére. Folláth Ádám házában kapnak először szállást. A polgármesteri hivatallal egyeztetve kezdik munkájukat. Mintegy 200 környezettanulmányt készítenek, s a segélyező bizottság a polgármester elnöklete alatt állítja össze a segélyezendők listáját. A nővérek kijárnak a házakhoz, mosnak, takarítanak a szegény öregekre, kifestik, az is előfordul, hogy kimázolják a lakást. Poós apáttól átveszik tehát a szegénygondozást. (Ekkor ugyanis az egyházközségnek volt szegényalapja is, s a Kossuth Lajos u. 26-ban a plébánia asszonyai adtak ebédet a rászorulóknak.) A szegénygondozó nővérek a helyi tanítónők segítségével kartotékot vezetnek a segélyezendők részére végzendő feladatokról. A város előkelő hölgyei Záborszky Nándorné (a polgármester felesége) elnökletével rendszeresen gyűjtenek – felekezeti különbség nélkül – a szegénygondozás céljára. A nővérek arra biztatják a híveket, hogy amit a koldusoknak adnának, nekik adják, mert ők vállalják a koldusok gondozását is. Mivel nincs külön kápolnájuk, még 1934-ben átveszik a Péter-Pál kápolnát, amit később felújítanak. Amikor az SZDP részéről támadás éri őket, Pentz Károly veszi védelmébe a nővéreket: „Hogy mit dolgoznak, és mit szenvednek a szegénygondozók, Réder [helyi SZDP-vezető] is tudhatja. Budafokon az egyházak között olyan nagy a harmónia, mint sehol az országban.” Fischer Jakab pedig így védi meg őket: „Azok, akikről szó van, olyan munkát is végeznek, amire munkásasszony nem vállalkozik.” Az egyházközségi Szociális Missziós Társulatban, melynek 20 éven át elnöknője Prokópius Nándorné, a nővérek által vásárolt anyagokból ruhákat varrnak a szegényeknek, ezek mellé a nővérek még cipőket is beszereznek. 1936-ban nyitják meg a szegény gyerekek számára ingyenes napközi otthonukat, melyet Mária Ambrózia nővér vezet. 1938. szeptember 23-án a Pest megyei polgármesterek látogatják meg a napközi otthont, amely berendezésében s az ellátás tekintetében is Budafok városnak nem kis büszkesége. 1939-ben Mária Boromea nővért Beregszászra invitálják, hogy ott a szegénygondozást megszervezze. Budafoki Ferences Mária Gondozó Nővérek Háztörténete (1934-1947) Kézirat. (Budafok-Felsővárosi Plébánia Irattára.) [29] Mezgár Lajos: Lelkipásztori helyzetjelentés Budafokról. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár (továbbiakban: SzFPL.) 4553/1945. sz. [30] Uo. [31] Fennmaradt a Vöröskereszt 1947. január 29-én tartott ülése jegyzőkönyvében: „Megbeszélik, hogy a beérkezett gyapjúszövet megvarratására gyűjtést indítanak.” 15 garnitúra vándorkelengyéhez való anyagot is kaptak. (Az újszülöttek által kinőtt pólyák, ruhácskák a közösségen belül „vándoroltak”.) Hargitay Antónia vállalkozott arra, hogy az Oltáregylet tagjaival megvarratja. [32] Mindszenty József: Emlékirataim. Bp., 1989. (továbbiakban: Mindszenty, 1989.) [33] Keresztes visszaemlékezése
Budafok, 2004.április 8:. P. Kerkai
őt szerette volna felkérni pártigazgatónak, hiszen a Horthy-Magyarországgal
szemben bizalmatlan oroszoknál egy gróffal szemben több esélye lett volna az
elfogadtatásának A kommunisták azonban Keresztes
Sándor szerint őt és a KALOT-vezetőket veszélyesnek
érezték a keresztényszociális programjuk miatt: „Kovrigtól páter Kerkai-ig világos volt, hogy a pasztorációra kell most összpontosítani. A vezetéshez tartozott Echardt Sándor, Barankovics István, Michael Vid, Rónay György, Bálint Sándor ők többször találkoztak a lakásunkban. A kolozsvári hadtest vezérkari főnöke, vitéz Almai Béla, Kovrignak jó barátja volt. Amikor Almait kinevezték ide vezérőrnaggyá, a hadi üzemek legfőbb parancsnokává 1944-ben, és megpróbáltam beszervezni a katonai szárnyba, ezt mondta: ’ Amit tesztek, helyes, de vegyétek tudomásul, hogy bennünket a nyugat a teheráni értekezleten eladott a Szovjetuniónak. Mi egy szovjet érdekszférába tartozunk.’ - Később ezt a jaltai egyezményben hozták nyilvánosságra. Tudtuk, hogy az egyháznak is e szerint kell politizálnia. Úgy kellett politizálnunk, hogy lehetőleg minél nagyobb belső szabadságot tudjunk elérni, főleg az egyház számára. S innen jött a konfliktus Mindszentyvel, hogy vége van a közjogi, közéleti egyháznak, és nekünk a pasztorális egyházat kell mindenképpen megmenteni.” [34] Részletek Keresztes Sándor visszaemlékezéséből. Budafok, 2004. április 8.; Nagy Ferenc levele Shvoy püspökhöz. Kelt 1945. okt.22. [35] SzFPL. 4553-250 ikt. sz/1945. sz. [36] Keresztes Sándor budafoki lányt vett feleségül, a tordai visszavonulást követően 1944-ben kéthetes fiukkal a biztonságosabbnak tartott Budafokra települtek át. [37] Budafok –belváros Historia Domus-a. [38] Híveimnek, kiadó: Mezgár Lajos, 1946. [39] Budafok-Belváros História Domus, Híveimnek c. értesítő, 1946. [40] Budafok- Felsőváros História Domus; Prokópius szeptember 29-től; a belvárosi Historia Domus bejegyzése 1946.december 1-től jelzi a népkonyha megnyitását. (Nem feltétlenül naponta vezették a háztörténetet.) [41] Prokópius. 36-37. p. [42] Budafok-belvárosi rk. Egyházközség Historia Domusa. [43] 17/1947. ikt. sz. végrendelet, szerződés és jegyzőkönyv felterjesztés, kelt Budafok, 1947. június 24. 1798/1947 ikt. sz. alatti 1947. július 21-én kelt ajándékozási szerződés. [44] Híveimnek 1947. szeptember. [45] Keresztes Sándor. visszaemlékezése, 2004. [46] Budafok felsővárosi egyházközség képviselőtestületének és a Szülők Szövetségének 181/1948. ikt. sz. levele az országgyűléshez. Kelt Budafok, 1948. június 14. [47] Budafok felsővárosi egyházközség képviselőtestületének és a Szülők Szövetségének 181/1948. ikt. sz. levele az országgyűléshez. Kelt Budafok, 1948. június 14. [48] Mindszenty, 1989. 92. p. [49] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 207. p. (A budafoki Vöröskereszt tanúsító levele, Budafok, 1948. október 20., aláírók: Kecskés Béláné, Mózes Istvánné, Bauer Vilmosné, özv. Csintalan Ábrisné, Siuda Nándorné.) [50] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Elszászer József és Polacsek Gyula tanúvallomásai, 1948. november 17. ÁVH. Népügyészségi kirendeltsége.) [51] Ezen cikkek a következők: Szellemidézés (1937. július 16.); Fájó ügy (1937. augusztus 8.); Kereszténység (1937. szeptember 23.); Akkor meg akkor (1937. október 6.); Így meg úgy (1937.); Megnyílt (1937. október 2.); Kedves leányom (1937. október 4.); Kapitalista hölgy (1937. december 15.), valamint: Mezgár Lajos: Zsidókérdés. Székesfehérvár, 1938. [52] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 16. p. [53] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 83. p. Mezgárhoz a perhez becsatolás céljából eljuttatott levelében írja: „Esetleges elmenetelem esetére 4 kiskorú gyermekem erkölcsi támogatását magára vállalta. Sőt, a Budafokra helyezett deportálásra kiszemelt zsidókat is, kik áttérésük által az egyház kebelébe tartoztak, állandóan felkereste, támogatta, értük elhurcolásuk napján hangos imával megemlékezett.” Uo. 200. p. [54] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Jegg Géza ny. polgármester levele, Balatonlelle, 1947. május 14.) [55] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 82. p. [56] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 161. p. (Az 1948. november 17-i, Markó utcai tárgyalás jegyzőkönyve.) [57] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 81. p. (A székesfehérvári dolgozók nyilatkozata.) Ugyanezt erősítette meg ifj. Klemencsics Antal, Kozó Gyula, Nárdai József, Rivnyák János, Kovács István. [58] „Mezgár Lajos plébános, aki a kommunista üldözés áldozata volt saját hazájában, aki Magyarországon a papi szemináriumban töltött be fontos feladatot és a keresztény munkásmozgalom vezetésében részt vett, de a katolikus munkások között tanúsított energikus magatartása következtében sajátos célpontja volt a kommunista vezetésnek; hogy kikerülje az elfogatását, saját öltözékében, igazolványokat sem hozva magával, menekült ki. A 3 év során, melyet a mi társaságunkban töltött, teljes erővel törekedett a nyelvünk [portugál] megtanulására. Jámborsága és sorsába való beletörődése mindenkinek épülésére szolgált. Belenyugvással fogadta el, hogy kinevezzék a katonai kórház káplánjának.” – Olvasható a Porto Alegre város Szent Péter plébániája története (Tombo Sao Pedro) 54. oldalán. Életrajza szerint emigrációját követően 1949-ben Ausztriában, mint káplán Frenkenburgban szolgált, majd 1949-1951 között Olaszországban a Róma melletti latiumi San Pastore Villában élt, 1951-1955 között Argentínába, Lobos helyégbe helyezik. 1955. december 19-től Brazíliában a Szent Péter Plébánián Emilio Lottermann plébános mellett 3 évig szolgált, majd a katonai kórházba került, ahol 8 évig káplán az ún. Kristály-hegyen. Az aranymiséjét is itt ünnepelhette. Ezután az elaggottak és tehetetlen betegek menhelyén (Asilo Padre Cacique) káplánkodik. Mezgár-életrajz, Brazília. Mindezt megerősítette P. Ruben Neis, az érsekség főtitkára aláírásával 1970. május 29-én Porto Alegre-ben Mezgár Lajosról készült megemlékezés is. „[Mezgár Lajos] sokat szenvedett papként, először saját hazájában, a második világháború által megviselt országban. Mindig mélyen átérezte menekült honfitársai problémáit. Külföldön vasakarattal törekedett apostolkodni szóban és írásban. Ugyanakkor érezte a nyelvi nehézségek akadályát is. Az utolsó 20 évben a szóbeli apostolkodást a szenvedés vállalásával kellett helyettesítenie. Fél négykor volt a szentmise a menhely kápolnájában. Utána következett a temetés a világi papok sírhelyében, ahol jelen voltak papok, szerzetesek, s a Porto Alegreben élő magyar kolónia tagjai, akik a Miatyánkat magyarul imádkozták.” Neményi Lajos atya Máriaremetén elmondta, hogy Mezgár a 60-as évek végén egyszer küldött haza egy képeslapot – életjelet – Brazíliából, amelyet nem írt alá. Paptársai tudták, hogy csak tőle jöhetett, ugyanis címzetes apáti kinevezése volt, amivel együtt járt egy földrajzi kinevezés, s ő azt írta rá a képeslapra, kb. egy évvel a halála előtt. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |