Chrodegang, a 8. századi frank püspök hozta létre először egyháza székhelye, Metz papjai számára az ima-, asztal- és házközösséget. Példáját és szabályzatát más püspökök is átvették. Így jöttek létre azok a társulatok, amelyeket káptalanoknak hívunk, ezen testületek világi papokból álló tagjai a kanonokok. A káptalanok egy része a 12. század folyamán Szent Ágoston reguláját követve valódi szerzetes közösséggé vált.[1]

Ezek közül a karinges ágostonos kanonokok rendje meglehetősen elterjedt volt a Dél-Dunántúlon. Egységes szervezet formában csak 1256-ban jött létre IV. Sándor pápa bullájával. Előtte igen sok kisebb-nagyobb remetecsoport élt Szent Ágoston regulája szerint. Elöljárójukat prépostnak, priornak vagy perjelnek nevezték. Öltözetüket is ekkor szabályozták, hogy meglehessen különböztetni őket a ferencesektől. Viseletük fekete habitus, amelyet keskeny fekete bőröv fogott össze, a ruházatuk felső részén pedig könyökig érő kanonoki vállgallért viseltek. A Somogy megyei Lullán már az 1290-es években megtelepültek. Tolna megyében Aparon és Tőlön volt házuk. Ez utóbbiak korábban másutt keresett helyét K. Németh András és Ódor János Gábor régészek terepbejárásaikkal tisztázták. Apar nem Aparhant területén állott, amint azt a korábbi szakirodalom zöme elgondolta, hanem Pálfa térségében. Nyomai a mai falu helyétől északra a „Téglás dűlő”-ben, sajnos eléggé szétszántott formában láthatóak. Től pedig Gyulaj község „Turi erdő” nevű részén a „Vörös víz” forrásának közelében a „Templomdomb” nevű magaslaton állott.

Baranya megyében öt helyen emeltek kolostort ágostonos kanonokok részére, melyek lokalizációjára szeretnénk kísérletet tenni az alábbiakban.[2] A siklósi Szent Annáról elnevezett kolostor középkori forrásainkban először az 1333-35 közötti pápai tizedjegyzékekben tűnik fel, perjele ekkor csekély összeget fizetett. Rá tíz évre van ismét adatunk róla. 1343-ban Siklósi Miklós fia Péter itteni hét jobbágyának házait, egyéb más birtokrészletekkel és haszonvételekkel együtt – a néhai Péter bán özvegye leány negyedének elégtételeként – Pukrij-i Tuznak mondott Lőrinc fia Pálnak adományozzák. Ebből az oklevélből azt is megtudjuk, hogy ezek a házak igen közel voltak a szerzetesek lakóhelyéhez. Patka fia Demeter jobbágy házától kezdődtek és haladtak az utca déli részén az ágostonosok kolostora felé. Az atyáknak nemcsak Siklóson, hanem a közeli Csokmán fekvő szőlőjüket is emlegetik ekkor. Felsorolnak még a Dráva melletti Szentmihálynál egy Vijneteth nevű halászó helyet és a folyó itteni szigeteit, mint a kolostor tulajdonát.[3]

1403-ban egy egyházjogi per kapcsán, tanúként szerepel egy Ágoston nevű siklósi szerzetes a rend közeli keresztúri kolostorában. A pápa 1467-ben kinevezi a pécsi püspökön kívül a siklósi és a keresztúri prépostot is a Bács megyei dombói apátság gondnokaivá. (Ezt a bencés monostort a 12. század első felében alapították, a mai Rakovac mellett állott.) 1475-ben IV. Sixtus pápa egy jogi ügyben megbízza a siklósi prépost mellett a siklósi apátot is. Már itt kialakul egy eléggé makacs tévedés, ugyanis a közeli szenttrinitási bencés monostort Siklósra helyezi. Az utolsó okleveles említésünk 1484-ből maradt fenn erről a prépostságról.[4]

A siklósi ágostonrendi kolostor helyével kapcsolatban több eltérő vélemény létezik a korábbi szakirodalomban. Ez főként abból adódott, amint erre már utaltunk, hogy a mai Vókány területén lévő szenttrinitási bencés apátságot többen Siklóson gondolták működni. A zavart tovább fokozta, hogy a török foglalás után az apáti kinevezéseket nem Szenttrinitásról, hanem a közeli Siklósról címezték. 1562-ben a nagyszombati zsinat azon megjegyzése, mi szerint a „siklósi apát nem volt jelen” úgy értelmezhető, hogy akkor épp üresedésben volt e cím. Tehát a tévedés már ekkoriban meggyökeresedik, és utóbb továbbgördítik az apáti címek adományozása során. A törökök kiűzését követően, 1718-ban Siklósról szólva Bonbardi így fogalmaz topográfiai munkájában: „Jelenleg is megvan azonban a Szentháromságról címzett apátsága, amely valaha a benedekrendi atyáké volt.”

Beszkid Miklós egy kis könyvecskét is szentelt ezen apátság történetének, de az azonosítást legalább jól végezte el: a vár melletti, az ő korában már ferences kolostorra gondolva. Hozzá hasonlóan Siklós monográfusa, Bálint Ferenc az általa felsorakoztatott történeti adatokat is a közeli szenttrinitási apátság múltjából merítette. Szerinte 1543-ban e templomból mecset, a kolostorból pedig fürdőház lett. (Művében még egy újabb szerzetesházat is megemlít Siklóson, erre viszont egyelőre semminemű bizonyítékunk nincs, hogy tudniillik egykor templomosok is éltek volna itt.[5])

A többé-kevésbé épségben megmaradt kolostortemplomot Evlia Cselebi tudósítása szerint a törökök Szulejmán khán nevű dzsámivá alakították át. Ez a leírása némi ellentmondásban van a visszafoglaló háború után, 1688-ban Joseph de Haüy hadmérnök által készített igen jó alaprajzi felméréssel. Érdekes, hogy a törökök a dzsámivá alakítás során a gótikus alaprajzon mit sem változtattak, egyedül az északi falán figyelhető meg egy bejárat. Ekkortól a ferenceseké lesz a templom, a 18. század első felében barokk átépítésen esik keresztül az épület. Tehát az egykori ágostonos kolostor ma Siklós plébániatemploma, szép gótikus támpillérekkel övezve. Az egyhajós épület poligonális szentélyben végződik, amely keresztboltozatainak bordái díszes konzolokba futnak. A freskók észak-itáliai hatást tükröznek, talán 1408-ban kerülhetett sor az elkészítésükre, valószínűleg Tomaso de Modena köréből került ki a mestere. Több konzolon és zárókövön láthatjuk a templom kegyurának, a Garai családnak a címereit. A szentélyében találtak rá Garai I. Miklós nádor egészalakos vörös márvány befejezetlen síremlékére.[6]

A keresztúri ágoston rendi kolostorról kevés okleveles forrás maradt fenn. Az első említése is bizonytalan. Az oklevél 1280-ban íródott változatát ismerjük, tehát hamisították, aminek az okát egyelőre nem tudjuk. Mindenképpen korábban, vélhetően 1250-1275 között készülhetett valamikor, ezt archantológiai elemzése bizonyítja. Ekkor történt ugyanis, hogy a szenttrinitási bencés monostor földjéből a bajcsi pálosok számára kihasítottak egy részt, ahol a hegy irányában szomszédos és így érdekelt volt a Szentkereszt egyház. Érdekes János fráter megnevezése is ebben az oklevélben: „Ordinis Fratrum Heremitarum de Ordine Sancti Augustini”. Tehát Szent Ágoston rendi remetéket képviseli, akik ebben az időben még nem voltak kanonokok. Az oklevél datálásán így ez a terminológia még valamelyest finomít. Hiszen, ha összevetjük az 1256-os ágostonos kanonokokat megerősítő pápai bullával, így annak kiadása előtti időszakban készülhetett a keresztúri alapító levél.

A remetei magányról a táj, illetve a hely kiválasztása is árulkodik. Tehát az a feltevésünk, hogy előbb laktak itt remeték, mint a később idetelepülő bajcsi pálosok. Ezek egyes csoportjaik utóbb – általunk nem ismert időpontban – a karinges kanonokokhoz sorolták magukat. Így már részt vehettek a környék lakosságának lelki gondozásában. A szabályzatuk persze továbbra is ugyanaz maradt: Szent Ágostoné. Ezt a regulát utóbb a pálosok szerzete is elnyerte, és a szomszédban – hegy túloldalán lévő völgyben – ennek a szellemében folytatták közösségi életüket. (A bajcsi kolostorral részletesen majd egy későbbi tanulmányunkban foglalkozunk.)

A pápai tizedfizetők jegyzékében csak 1332-ben szerepel a keresztúri perjel 50 báni dénárral. Siklóssal kapcsolatban fent már idézett, 1403-ból való oklevél már egyértelműen ágostonrendi kanonokok kitétellel említi meg az elöljárójukat: „Prepositus monasterii S. Crucis de monte S. Trinitatis canonice regularis ordinis B. Augustini.” Tehát ekkorra a szerzetesi karizmájuk remete vonásai már elhalványulhattak. Azt, hogy ezen időszaktól már biztosan részt vettek a környező falvak lelkipásztori teendőiben a „Misés út” néphagyomány  máig fenntartotta. A szomszédos Vókány lakosai a Nagytótfaluról ideérkező utat illették e névvel, amelyen jártak Keresztúrra szentmisére.

A pálosokat, midőn 1308-ban Gentilis pápai követ végül is engedélyezi a működésüket a „Szent Kereszt remetéinek” nevezi. A Szent Kereszt patrocínium ekkor meglehetősen népszerű volt. Egy-egy védőszent templomcímben való alkalmazása véleményünk szerint a névdivat, illetőleg a kanonizálás utáni időszakban jellemző. A Szent Kereszt feltalálását követően egy jó ideig ez a titulus elég népszerű volt. Knapp Éva úgy véli, hogy a szoros ágostonos-pálos kapcsolat együttélésre, majd ennek következtében összeolvadásra enged következtetni, tehát idővel ez keresztúri kolostor is pálossá lett volna. Ezt a feltevést a felsorolt forrásaink nem támogatják, a két kolostorhely önálló identitással bír, a terepen nincs 1 kilométer sem a közöttük lévő távolság.[7]

A keresztúri szerzetesház ma a Vókányról Siklós felé vezető műút éles kanyarulata fölött porladozik. Alatta egy szép faragott itató kutat látunk. Itt gyűjthetünk erőt, mielőtt nekivágnánk a „Keresztúr” dűlőnek, amely manapság erdővel borított terület. Helyét hosszas keresés után sikerült csak megtalálni, ettől keletre a hegy oldalában. Még Fejes János Siklóssal foglalkozó könyvében leírja, hogy valamikor egy amatőr ásatás folyt itt, amelyről egy képet is közöl. Az archív fotón iskolás gyermekeket látunk, akik ásókkal, lapátokkal, és nem utolsó sorban nagy érdeklődéssel állják körül az általuk kibontott 70-80 cm széles alapfalmaradványt. Még a 1990-es évek közepén itteni terepbejárásunk alkalmával ezen a helyszínen apró, kő- és habarcsos középkori tégladarabokat találtunk a felszínen. A gyalogúton pedig egy 15. századra tehető edénytöredéket. A kolostor helyétől délre egy kiszáradt patakmeder húzódik. Amikor még innen csordogált le a víz, valóban igen szép látvány lehetett. Itt talán több elrekesztés nyomait is észleltük. Ez mindenképpen egy környezetrégészeti kuriózum, amely további dokumentálást érdemel. A szerzetesek számára a gyakori böjti étrend miatt nyilván kedvező volt, hogy itt a kolostoruk melletti felduzzasztott kis tavacskákból halászhatták az étküket, és nem kellett a távolabbi birtokukról ide hozatniuk.[8]

Utóbb került csak a kezünkbe Németh Béla 19. század végén keletkezett, máig kiadatlan forrásértékű kéziratos munkája. Ebben világos, hogy szerzője a helyszínen is járt, egyben tisztázta a keresztúri kolostor közelében állott bajcsi pálosok kolostorának a fekvését is. A keresztúri kolostor helyéről így emlékezik meg: „A keletre nyúló völgynek déli oldalát hívják kereszt urnak. A templom helyét törmelékes föld és egy pár a régi épületekből meg maradt s összehányt kőrakás jeleli. Ez elött mintegy 30 évvel a hajdani épület délre nyíló fő ajtajának fehér kőből készült köszöbe még a maga helyén állott s szemtanuk szerint mintegy 2 mét. hosszu lehetett e kö most Nagy-tótfaluban van s szinte lépcsőnek használtatik, ugyan ez időben még egy pincze nyomai is megvoltak s mintegy 3 méter mély volt. Maguk az épületek igen erősen voltak építve, az alapokbol faragott köveket szedtek ki az emberek, a pinczékből téglát, melyeken azonban semmi felirás nem volt. Állítják, hogy az épület kövei oly erős ragasztékkal voltak összekötve, hogy bontás alkalmával a kövek inkább törtek mint elváltak.” Hát így múlik el a világ dicsősége, az akkori praktikus szempontú kőkitermelést, ma régész szemmel meglehetősen fájlaljuk... Megemlíti még Németh Béla, hogy mivel kiirtották az erdőt ezért a lerohanó vizek földdel takarták be a még meglévő emlékeket.”[9]

A munkádi Szent Jakab tiszteletére szentelt kolostor elöljáróját középkori forrásaink közül csupán a pápai tizedjegyzékek tartották fenn. Prépostjának 1333-34 közötti befizetéseiből-már amennyire ezt megítélni lehet- egy átlagos jövedelmű egyházi intézmény képe bontakozik ki a szemünk előtt. Az elöljáró megnevezése mellett a kolostor helyére utaló megjelölés: „Munkád felett”, tehát egy nyilván völgyben, patak mellé települt, mondhatjuk átlagos középkori falu melletti dombon állott egykor e szerzetesház. Terepbejárásunkhoz is pusztán ennyi névtani támpontot szolgáltatott a középkorból. Viszont az első középkori elnevezését egy újabb keletű váltotta fel a török időkben. Ez a Piricsesma. 1699-ben merül fel egy iratban: „a Piritsesma vagy Munkád völgyben 70 láncz kaszálót” emlegetnek, majd 1714-ben Munkád falu helyén a Peritsesma kaszálót. Piricsesma Klemm Antal szerint egy összetett név, amelynek utótagja a török cesme ’kút, forrás’ szóval függ össze, az elő tagjában pedig Peri, Beri basa neve rejlik, tehát az egész szó jelentése így: „Peri, Piri basa kútja”.

A kolostorhely ma már Pécs belterületén, a Szamárkút környékén feküdt.[10] A terepet bejárva a Szamárkút panzió körül lehetett, amely ma már beépített terület, így a lokalizációja csupán hozzávetőleges. Talán valamelyik építkezés során majd rátalálnak az alapjaira. A domb alatt egy patakocska folyik, amely szép látvány, nem zárható ki, hogy talán ennek a vizét is felduzzasztották a szerzetesek.

Az ürögi prépostság alapításáról annyit tudunk, hogy már Kalán pécsi püspök (1190-1218) idejében megvolt, ugyanis az egyházfő oklevélben erősítette meg Pethe pap malomadományát a Boldogságos Szűz ürögi egyháza számára. A tatárjárás idején a kolostor leégett. A vészterhes idők multával szerzetesei eladták malmukat egy helybeli ácsnak. Odulman mester ennek fejében vállalta, hogy a kolostor tetőzetét megjavítja. A jakabhegyi pálosok az 1334-es építkezéseiket követően mégsem érezték magukat biztonságban a rablók támadásai miatt a hegyen és ezért leköltöztek az ágostonosokhoz. Ez az együttélés csupán átmeneti-amolyan kényszermegoldás- lehetett. Néhány évtized múlva a „társbérlet” megszűnt, legalábbis 1409-től már ismét külön élnek. Még 1393-ban az ágostonos kanonokok Ürög feletti prépostja visszaadja a Patacs feletti szentjakabi pálosoknak egy malmát.

Az ürögi prépost a 15. század elején több pápai megbízatást is kap. A prépostsági templomot a mai Magyarürög templomával azonosíthatjuk, amelynek félköríves szentélye középkori. Hajóját a 18. században átépítették, homlokzata elé ekkor került az előcsarnok, amely felett a torony van.[11] Végezetül megemlítjük még, hogy a középkori Baranya Dráván túli részén is állott egy valószínűleg Szentgyörgy tiszteletére szentelt karinges ágoston rendi kolostor, amelyet feltehetően a Tétény nemzetségbeli Pekri család alapított. Eszéktől északnyugatra, ez a mai Sveti Durad. Priorját csak a pápai tizedjegyzékek adólistáiból ismerjük, más írásos forrás nem maradt fenn róla.[12]

Noha érdekes felvetésnek tűnik Mezey László és Török József részéről az ágostonosok és a pálosok regula közös szellemiségen alapuló filiációs viszonyt feltételezése, de ezt sem az általunk eddig vizsgált írásos adatok, sem pedig a terepbejárások topográfiai eredményei nem támasztják alá kellőképpen.[13] A két rend közös gyökerei vitathatatlanok. Azt, hogy remete csoportok ugyanott a kies erdőkben gyülekeztek, teljesen természetes jelenségnek értékelhetjük. Így történhetett meg, hogy a keresztúri és bajcsi, illetve az ürögi és jakabhegyi remeték kolostoraik egymás közelében épültek fel. A 14. század folyamán az ágostonosoknál a remete vonások elhalványulása jelentkezik, egyértelmű nyitást lehet tapasztalni a lelkipásztorkodás irányában. Kolostoraik ezért inkább fontosabb utak mentén, és népesebb településekben, mezővárosokban épültek fel. Csupán a baranyai példáinkból nem kívánunk általánosítani. Az, hogy hazánkban az ágostonos kanonokok milyen környezetben települtek le további kolostoronkénti részletes vizsgálatot igényel. A jövőben még, egy nagyobb lélegzetű tanulmány keretein belül érdemes nagyító alá vennünk azt is, hogy a korai pálos alapításokkal másutt minő kapcsolatot ápoltak az ágostonos atyák.

 

Fényképek

 

A keresztúri kolostor helyszíne

 

A kolostorhely mellett lefolyó egykori patakelrekesztés nyomai

 

 

Jegyzetek