7.
évfolyam |
Péter Katalin: |
|
A fejedelmi család és a tudós-politikus kapcsolatainak
legnagyobb jelentőségű eseménye az volt, hogy Rákóczi Zsigmond Comenius előtt
kötött házasságot Pfalzi Henriettával. A szertartás mindhárom résztvevője
politikai törekvéseket képviselt, vagy szimbolizált. A menyasszonyról mindenki tudta,
hogy a protestáns hatalmak Habsburg-ellenes érdekei állították Zsigmond
mellé. Maga Henrietta is ismerte a helyzet lényegét. Eléggé vonakodva jött
Magyarországra, de olyan családban nőtt fel, amelyben a politika minden más
meggondolás felett állt. „Ha rokonaimnak szolgálhatok vele, szívesen
megteszem”, írta még a végleges döntés előtt. „De be kell vallanom, az út
kicsit hosszú ahhoz, hogy kedvem legyen odaköltözni”, tette hozzá.[1]
Végül ideköltözött, mert a rokonok a Rákóczi Zsigmonddal kötendő házasságot
látták helyesnek. Az utolsó szót Frigyes Vilmos brandenburgi
választófejedelem mondta ki, akit már a kortársak a Nagy Választó néven
emlegettek. A porosz állam önállóságáért küzdve állt szemben a császári
hatalommal, konkrétan az akkor uralkodó Habsburg III. Ferdinánddal. Őt
tekintették – Krisztina svéd királynő mellett – a protestáns hatalmak vezérének.
Henrietta kiterjedt famíliájában is Frigyes Vilmos volt a legnagyobb
tekintély. A politikában és a rokonságban Pfalzi V. Frigyes szerepét vette
át, akit annak idején, 1620-ban, a csehországi felkelés során királlyá
választottak, de a bukás után is, egészen 1632-ben bekövetkezett haláláig a
protestáns hatalmak fontos politikusaként tevékenykedett. Henrietta személyének részint a
múlt, részint akkori jelen adott jelentőséget. V. Frigyes lánya volt, és apja
emléke még élénken élt. Emellett az aktuális protestáns diplomácia egyik
központjában nőtt fel. Henrietta anyja, Jakab angol király lánya és az
1649-ben kivégzett I. Károly nővére remek érzékkel alakított ki kapcsolatokat
Európában mindenkivel, akire a Habsburg hatalom ellen számítani lehetett.
Hollandiai emigrációban élt már évtizedek óta, de udvara sok uralkodó
székhelyénél több fontos döntést kezdeményezett. „ Henrietta Magyarországra küldésénél
valószínűleg mégsem ő volt a kezdeményező, hanem egy másik nagy látókörű és
kevéssé érzelmes asszony, a Nagy Választó anyja, Erzsébet. Ez a
fejedelemasszony tudott legtöbbet Magyarországról, bár nem járt itt soha.
Bethlen Gábor anyósa volt ugyanis, Brandenburgi Katalin anyja. Zsigmond hozzá
küldött menyasszonyt kérő megbízottakat, és ha valakinek, hát neki tudnia
kellett, hogy minden a távoli házasság ellen szól. Lánya Bethlen oldalán
boldogtalan volt, a fejedelem halála után pedig mint valami lidérc bolyongott
szeretők és újabb férjek igézetében. Erzsébet azonban sem Katalint nem
azért küldte vagy engedte annak idején Magyarországra, illetve Erdélybe, mert
boldogságot keresett neki, sem Henriettát nem a jó házasság reményében
jelölte ki Rákóczi Zsigmond menyasszonyának. Katalin szerepe az volt, hogy a
házasság kötelékével is a nyugati szövetségesekhez kösse a Habsburg hatalom
keleti ellenségét a harmincéves háború folyamán. Henriettának közvetlenül a
hosszúra nyúlt háború lezárása után kellett jönnie, amikor – újabb nagy
vállalkozás reményében – Zsigmond felbecsülhetetlenül értékes szövetséges
lehetett. Házassággal kívánták őt magukhoz kötni a Brandenburg körül
gyülekező hatalmak. Ezért jött Henrietta a magyarországi idegen világba, hol
még csak a beszédét sem értették, és Comeniuson kívül nem ismert senkit. A
tudós-politikus viszont talán rá is ruházott valamit abból a szinte rajongó
szeretetből, amit a szülei iránt érzett és tanúsított. Comenius ott volt
annak idején Frigyes prágai koronázásán, majd többször felkereste az
emigrációban élő uralkodói családot. Patakon bizonyosan szeretettel fogadta
Henriettát. A menyasszony pedig örülhetett annak, hogy ha már a vőlegényét
nem ismerte korábban, legalább az eskető lelkész ismerős. A vőlegényt, Rákóczi Zsigmondot
Henrietta idegensége nyilván nem zavarta; a távoli menyasszonnyal kötendő
házasság az Ő legszemélyesebb ötlete volt. Előzőleg Kemény János és a család
más bizalmasai Lupu moldvai vajda Irén lányát szemelték ki neki. Zsigmond
azonban – Irén festett arcára hivatkozva – elvetette a tervüket. Elvetette
vele a keleti szövetkezés gondolatát is. Éppen úgy nem volt hajlandó a
vajdaságok irányában lépni, ahogyan a lengyelországi Rákóczi-párttal még az
apja idején kiépített kapcsolatokat felszámolta. I. Rákóczi György annak
idején Zsigmond lengyel királysága ügyében járatott követeket Európa-szerte.
Maga a fiatal politikus – ahogy apja halálával az önálló cselekvés lehetősége
rászállt – a Nyugat felé fordult. Bethlen Gábor rokonaitól kért
menyasszonyt még 1649 tavaszán. A nemzetközi politikában a nagy fejedelem
nyomdokaiba kívánt lépni, bár itthon a Bethlenétől eltérő utat követett.
Zsigmond az egész magyarországi politizáló közvéleményt elképesztette akkor,
amikor az 1649-i országgyűlésen követei a katolikus nádorjelölt, Pálffy Pál
érdekében léptek fel. A mindenkinek váratlan esemény Rákóczi Zsigmond
kifejezett utasítására történt, és az éppen adott politikai helyzet
racionális felmérésének következménye volt. Zsigmond felismerte azt, hogy a
magyarországi politikusokat már nem lehet a protestáns vallásszabadság
jegyében mozgósítani. Bethlen Gábor idején, amikor földesúr és jobbágy még
egyaránt valamelyik protestáns felekezet tagja volt, a vallásszabadság
védelme a katolikus uralkodó ellen jelzett riadót. Azóta azonban az urak
túlnyomóan nagy többsége katolizált, úgyhogy a protestantizmus védelmében –
bárki tette is – voltaképpen ellenük lépett fel. Emiatt a változás miatt volt
I. Rákóczi György harca a magyarországi Habsburg uralom ellen eredménytelen:
soha, az események semmilyen alakulása mellett sem merült fel az, hogy
királlyá válasszák őt, ahogyan valamikor Bethlen Gábort. Zsigmond részt vett
apja harcaiban, és érzékelte az urak idegenkedését. A nagy református
fejedelem fia és az éppen uralkodó református fejedelem öccse azonban az urak
katolizálásán nem háborodott fel, nem beszélt hitehagyásról vagy árulásról,
hanem egyszerűen tudomásul vette a tényeket. Tudomásul vette őket és
alkalmazkodott hozzájuk: minthogy a vezető politikusok katolikusok voltak, a
katolikusokhoz közeledett. Ha majd „az ausztriai iugumot” kivethetjük
nyakunkból, a vallás dolgában azt tehetjük, amit akarunk, írta nem sokkal az
esküvő után bátyjának, II. Rákóczi Györgynek.[2] A nemzeti királyság visszaállítása
érdekében engedte tehát Zsigmond második helyre a vallásügyet. Álláspontja
logikus és könnyen megmagyarázható, mégis ő volt – hosszú időt számítva – az
egyetlen magyar politikai vezér, aki mintegy szekulárisan, a religio dolgának
bekapcsolása nélkül politizált. És igaza volt, mert a királyságbeli politika
vezető pártja melléje állt. Ezt a pártot Esterházy Miklós nádor még
voltaképpen I. Rákóczi Györggyel szemben hozta létre, és a királyságbeli
politika legnagyobb szabású változása a 17. század folyamán az volt, hogy a
párt – Pálffy Pál vezetése alatt – Rákóczi Zsigmond támogatójává vált.
Zsigmond politikai elképzeléseinek az ő részvételükkel itthon sok
rokonszenvezője és nagy híre volt. Eljutott a társadalom legszélesebb
rétegeiig, egészen a lednicei próféta, Drabik Miklós látomásaiba. Ez a Drabik
a csehországi felkelés bukása után Magyarországra menekült cseh és morva
testvérgyülekezetek egyik lelkésze volt. Beteg szelleme a saját és a
körülötte élők reményeit alakította isteni látomásokká. A betegség természete
mutatja, hogy állandóan ezekről beszélt. Előbb I. Rákóczi Györgytől, majd
hosszú ideig Rákóczi Zsigmondtól várták a szabadulást azok, akik a
nagypolitika körén kívül, innen-onnan összeszedett értesülések alapján
figyelték az események menetét. Ezekhez az itthon széles körben élő
reményekhez keresett Zsigmond Bethlen Gábor külföldi rokonainál támogatást.
Ők Henriettát ajánlották, és Rákóczi Zsigmond elfogadta a döntésüket.
Henrietta egyik nővére helyesen állapította meg, hogy „az erdélyi herceg”
semmi mást nem akar, csak kapcsolatokat. Közelebbit a leendő
menyasszonyról Zsigmond Comeniustól hallhatott. A tudós-politikus Patakon
járt 1650 tavaszán, még azelőtt, hogy a Nagy Választó döntése a házasság
ügyében megszületett. Nyilván beszélt Henriettáról, mint ahogyan tájékoztatta
– ez bizonyos – Zsigmondról a leendő külföldi rokonokat. Így aztán, amikor az
esküvőre végül is sor került, természetes lehetett volna az, hogy Comenius
eskesse a fiatalokat. Rajta keresztül húzódott közöttük a menyasszony Patakra
jövetele előtt az egyetlen személyes kapcsolat. Comenius lelkészi szolgálata
azonban Patakon nem volt természetes. Inkább merész kihívásnak kellett
tekinteni III. Ferdinánddal szemben, mert Comeniust a császári megtorlás űzte
ki hazájából a csehországi felkelés bukása után. Azóta emigrációban élt
Európa különböző részein, és mindenki tudta, hogy -bármennyit foglalkozik is
pedagógiával – törekvései középpontjában a Habsburg-ház bukása és hazája
függetlenségének visszaszerzése áll. Patakra is a Zsigmond szándékairól
érkező hírek vonzották. Először – 1650 májusában – váratlanul érkezett.
Lorántffy Zsuzsanna, aki akkor Zsigmonddal együtt Sárospatakon lakott,
megörült neki, mert a Kollégium éppen folyó átszervezésében remélt
Comeniustól tanácsokat. Majd hosszabb itt tartózkodásra hívta meg, és a nagy tudós-politikus alig öt
hónap múlva, 1650 októberében – egész családjával, valamint kíséretével
együtt – Lengyelországból Patakra költözött. Comenius ideköltözését úgy
szokták tárgyalni, mintha Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond már-már erőszakos, hosszas unszolására
következett volna be. Ilyen színben tüntette fel a dolgot maga Comenius is,
holott a fejedelemasszony levelei másról tanúskodnak,[3]
és hosszas könyörgésre a májusban tett első látogatás és október között nem is volt idő.
Mindent összevetve úgy tűnik, Comenius patrónusa, a svéd iparmágnás de Geer
körül kell a félrevezető kijelentések magyarázatát keresni. Egyelőre csak az
bizonyos, hogy Comenius Rákócziék minden könyörgése nélkül, a májusi váratlan
látogatás után feltűnő gyorsasággal visszajött. Akkor már a házasság ügye
gyakorlatilag eldőlt: Henrietta szeptemberben írta azt a levelet, ami szerint
rokonai szolgálatában kész hozzámenni Rákóczi Zsigmondhoz. Comeniusban
Zsigmondék esküvője régi emlékeket ébresztett fel. Henrietta szüleinek
1613-ban volt menyegzőjére emlékeztette őt. A fiatalon is politikai vezérnek
számító választófejedelem és az
angol királylány nászünnepségei annak idején Londonban kezdődtek, majd lassú,
díszes menetben végigvonultak fél Európán egészen Heidelbergig, ahol Frigyes
székhelye volt. A fiatal párt mindenütt színjátékok, szimbolikus építmények,
szobrok köszöntötték. Valamennyi a pápaság és vele a Habsburg-ház küszöbön
álló bukását ünnepelte. A beavatottak számára az egésznek titokzatos,
rózsakeresztes jellege volt. Comenius heidelbergi diákként
nézhette végig Frigyesék érkezését; talán akkor támadt fel benne a csodálat a
nála néhány évvel fiatalabb politikus iránt. De bizonyosan heidelbergi
diákként szerzett tudomást arról, hogy állítólag titkos társaság,
rózsakeresztes szövetség alakult a világ megjobbítására, ami gyakorlatilag
Róma és a Habsburg-ház bukását hirdeti. Azóta várta – újra meg újra
csalódottan – a döntő változást. Most Henrietta és Zsigmond személyéhez kapcsolta a reményt. „Az esküvői
ünnepség alkalmat ad arra, hogy összejöjjenek azok a hősök, akik a Hősi,
világjobbító és boldog és Jezsuitapusztító
Társaságot (ahogyan 32 évvel ezelőtt esküvel fogadták, és tanácskozásokon
elhatározták) létrehozhatják, sőt inkább elkezdhetik a Te vezetésed alatt”,
írta Comenius Zsigmondnak a rózsakeresztesekre célozva világosan.[4]
A kijelentés konkrét értelme viszont éppen olyan titokzatos, ahogyan Comenius
politikai várakozásairól rendszerint nyilatkozott. A hagyományos vélemény szerint
politikai aktivitásra kívánta rávenni Zsigmondot, aki a cselekvéstől
visszariadt. A valóságos tények viszont azt mutatják, hogy a fiatal politikus
apja halála után szinte azonnal, már 1649-ben fellépett mind itthon, mind a
nemzetközi politika színpadán. Már megvoltak mind a magyarországi vezető
párttal, mind Bethlen Gábor külföldi rokonaival a kapcsolatai, amikor
Comenius először Patakra jött. Nem tudjuk, miről tárgyalt a fiatal és az idős politikus, de úgy látszik,
kölcsönös bizalom ébredt bennük egymás iránt. Comenius pedig nem rábeszélt,
hanem két Patakon fogalmazott iratában, a Titkos beszéd és a Titkosabb
beszéd címűben (Sermo secretus Nathanis ad Davidem és Sermosecretior…)
a nála megszokott, szimbolikus, kiliasztikus formába öntötte Zsigmond
szándékait. A nagy tervekből azonban nem valósult meg semmi. Csak Henrietta
lett boldog feleség. Anyósával megkedvelték egymást és férjéről ezt írta
haza: „Ha van egyáltalán hibája, az az, hogy engem túlságosan szeret.”[5]
Nem élvezhette azonban sokáig a váratlan boldogságot. Alig három hónappal az
esküvő után meghalt. Zsigmondnak még négy hónap
adatott. Ezt az időt lázas tevékenységben, főként hazai kapcsolatait építve
töltötte el. 1651 októberében Pálffy nádor megüzente neki, hogy a Habsburg
uralom elleni szándékát kész fegyverrel is támogatni. Ugyanakkor jött Patakra
Krisztina királynő bizalmasa, Bengt Skytte, aki a nyugati protestánsok
Henrietta halála után is élő érdeklődéséről biztosította Zsigmondot. Úgy
látszott, minden rendben van és a
nemzetközi összefogás a küszöbön áll, amikor Rákóczi Zsigmond – 1652. február
4-én – meghalt. Comenius maradt. Szerette Patakot. Egy II. Rákóczi Györgyhöz
intézett munkájában, a Nemzet boldogságában (Gentis felicitas) erős szavakkal
ostorozta ugyan a magyarországi állapotokat, de úgy viselkedett, mint aki jól
érzi magát. Részt vett a pataki gyülekezet életében, a lelkészek vitáiban. Jó
közérzetét mégis leginkább az mutatja, hogy fontos műveket alkotott meg itt.
A Kollégiumban folytatott tevékenysége és munkái nyomán a magyarországi
művelődéstörténet egyik fontos fejezete bontakozott ki. Nem tévesztette
azonban szeme elől a magyarországi politikát sem. Tudott arról, hogy Pálffy
nádortól, aki Zsigmond halála után kibékült a kormányzattal, a katolikus urak
pártjának vezetését a költő és hadvezér Zrínyi Miklós vette át. Tudott e
politikusi kör II. Rákóczi Györgyre forduló érdeklődéséről. Tájékozottságának
sajátos tanújelét adta: jegyzeteket készített Drabik még sokáig folytatódó
látomásaihoz. Ők egyébként Drabikkal régóta, gyermekkorukból ismerték
egymást, és a látnok 1643 óta rendszeresen elküldte Comeniusnak a látomások
leírását. A tudós-politikus Magyarországra jövetelében talán ezeknek is
szerepük volt, de bizonyosan hatni kívánt velük a nemzetközi politikai
közvéleményre, amikor Lux in
tenebris, vagyis Fény a
sötétségben címmel kiadta őket. A kiadásra Comenius 1657-ben
kerített sort, amikor II. Rákóczi György Lengyelországban folytatott
hadjáratot. A tudós-politikus akkor megint remélt, azt várta, hogy az erdélyi
fejedelem svéd szövetséggel folyó lengyel háborújából Habsburg-ellenes nagy
vállalkozás bontakozik ki. A szimbólumok nyelvén szólva: végre megvalósulnak
Drabik jóslatai. Ez a fordulat azonban nem volt ott a történelem adta
lehetőségek között. A fejedelemnek csúfos kudarc után kellett hazavonulnia.
Serege tatár fogságba esett. A hadjárat miatt feldühödött török pedig
módszeresen elpusztította Erdélyt. Comenius II. Rákóczi György hadjáratát
eredetileg teljes szívével helyeselte. Már 1654 nyarán visszatért ugyan Patakról
száműzetése régi otthonába, a lengyelországi Lissába, de élénken figyelte a
Magyarországról érkező híreket, majd a lengyel háború eseményeit. Végül
azonban maga is áldozattá vált. A háború, amelytől pedig olyan sokat remélt,
elpusztította a házát, a könyveit. Családjával együtt menekült. Csak hosszas
bolyongás után jutott el néhai patrónusa famíliájához Amszterdamba. Ott élt
egészen 1670 novemberében bekövetkezett haláláig. Akkor már a Rákóczi-család régen
elvesztette a szeme elől Comeniust. I. Rákóczi György figyelt fel rá annak
idején; valamikor 1642 után meg is hívta Gyulafehérvárra tanítani. A
tudós-politikus azonban sok más, nagyjából ugyanakkor esett meghívással
együtt az övét is visszautasította. Arra hivatkozott, hogy patrónusa
akaratából tankönyveket kell készítenie. Aztán megváltozott a helyzet:
Comenius hívás és állítólag a patrónus tudta nélkül Patakra látogatott, majd
– már meghívásra, de még mindig a patrónus engedélye nélkül – ide is
költözött. Magyarországon vagy Magyarországról várt változást. Végül – sok
kortárshoz hasonlóan – neki is csalódnia kellett a Rákócziakban. Nem tudjuk,
levonta-e az eseményekből azt a következtetést, miszerint a nagy változás nem
Zsigmond hirtelen halála vagy a fiatal fejedelem rossz helyzetfelismerése
miatt maradt el, hanem azért, mert a Magyarországot, valamint Csehországot is
magába foglaló térség önállósága a 17. század közepe táján – és még nagyon
sokáig – kívül volt a történelem adta lehetőségeken. |
|
|
* Megjelent: Comenius és a
magyar művelődés. Szerk.: Csorba Csaba
et al. Sárospatak, 1994. (Bibliotheca Comeniana V.) 26-29. p.
[1] Die Briefe der Kinder
des Winterkönigs. Ed.: Hauck, K.. In:
Neue Hedelberger Jahrbücher, 1908. (továbbiakban: Hauck, 1908.) 43. p.
[2] Herceg Rákóczy
Zsigmond levelezése. Szerk.: Szilágyi Sándor.
In: Történelmi
Tár, 1891.
218-219. p.
[3] A fejedelemasszony
levelei ebben az ügyben: Jana Amosa Komenskeho korrespondence. Ed.: Patera, A. Praga, 1892.
CXXXII., CXXXIII., CXXXVII. p.
[4] Senno secretus, Sermo
secretior. In: Johannis Amos Comenii Opera Omnia. 13. Ed.: Martinková, Dana. Pragae, 1974. 14-15. p.
[5] Hauck, 1908. 65. p.