7. évfolyam 2.
szám |
Péter Katalin: Drabik Miklós, a lehotkai próféta |
Drabik
Miklós első nyilvános ténykedése az lett volna, hogy –
úgy, mint Sámuel Dávidot, vagy Nátán próféta Salamont – királyságra emelje I.
Rákóczi Györgyöt. Éjszakai látomásban kapott isteni parancsot: keresse fel a fejedelmet
és kenje őt királlyá. A szent olajat Rákóczi
táborában találja elrejtve.[1] Drabik el is indult. Nehéz szívvel,
mert nem lévén bejáratos a fejedelemhez, tartott tőle, hogy még csak
kihallgatást sem lesz könnyű kapnia. A nagy feladat
pedig éppenséggel elrémítette. Aggodalmai azonban alaptalanoknak bizonyultak,
mert a parancsot végül is nem kellett teljesítenie. Bejutott ugyan nagy nehezen
Rákóczi színe elé, de az olajat sehol nem találták.
Így dolgavégezetlenül, megszégyenülten, a nem várt fordulattól döbbenten hagyta
el a szakolcai tábort. Nem tudjuk, mi késztette
Rákóczi Györgyöt arra, hogy az olajat kerestesse.
Valóban engedte volna magát, vagy esetleg, ahogy a történet leírása erre utal,
a fiát királlyá kenni? Vagy talán csak szabadulni akart az erőszakos
prófétától? Az időrabló vita helyett választotta a meggyőzés leghatásosabb
eszközét? Ha nem találják a látomásban megígért olajat,
Drabik kénytelen az isteni akarat hangoztatásától
elállni. És be kell látniuk a prófétai szándék esztelenségét a saját
környezetéhez tartozóknak is, akik közül nem kevesen fogadták Drabikot örvendezve. Az erdélyi fejedelem magyar
királyságát óhajtva szorgalmazták a próféta
közvetítette isteni parancs teljesítését. Nemrég maga Rákóczi is a magyar trón megszerzésének szándékával
indult a Habsburg királyt uraló országrészben hadjáratra, de rendkívül merészen
kombináló politikusnak kellett lennie, ha a Drabik
sugallta ötletet a magáévá teszi. Mert igaz ugyan, hogy a felkenetésnek közjogi
következményei nem lehettek, mégis veszélyes kihívás lett volna éppen 1645
nyarán. Alighanem könnyelműség. Szent korona – szent kenet A
fejedelem Morvaországból visszafordultában, a III. Ferdinánd ellen vezetett
hadjárat lezárása után fogadta Drabikot. Másfél
esztendővel ezelőtt úgy indult támadásra, hogy a Habsburg-ház trónfosztásával
nemzeti királyt választó portugálokat és katalánokat
állította példaként. A magyarországi Habsburg uralkodó távoli rokonaival
szemben lefolyt mozgalmakra emlékeztetve szólított fegyverbe a magyar nemzeti
királyság megszervezéséért. Most azonban, mikor Szakolcán
a bebocsátást kierőszakoló Drabikot maga elé engedte,
már lezárultak a Ferdinánddal kötött béke alkudozásai – anélkül, hogy magyar
királyságnak lehetősége akár csak szóba is jött volna. Rákóczinak területi engedményekkel és a királyi
országrészen élő protestánsok jogainak kiterjesztésével kellett megelégednie.
Meg kifejezetten a családjának sikerült birtokokat szereznie. I. Rákóczi György
támadása és távolról sem hosszú életű hadjárata azonban óriási vihart kavart.
Közvetlen vívmányai súlyához képest aránytalan rémületet keltett az ellenfél
táborában, s az itteni Habsburg uralom ideológiai alapvetésének átgondolására,
újraértelmezésére késztette az uralkodóház híveit. Ahogy a magyarországi
Habsburg uralom eszmei támogatását most újra felépítették, a fejedelem
háborújának kortársai már nem királyságuk örökletességére hivatkoztak, nem az
1547. évi törvényre. Pázmányék még azt citálták, mert
az 5. § azt a szöveget tartalmazza, hogy „az ország karai és rendei nem csak őfelségének, hanem utódainak is uralma és
hatalma alá adták magukat minden időre”. Igaz, a törvénycikk tulajdonképpen azt
kéri, hogy a trónörökös Magyarországon lakjék, de mivel az idézett félmondat
benne olvasható, gyakran szerepelt a 16-17. század fordulóján
Habsburg párton politizálók érvelésében. A század elején értelmesnek tűnő
hivatkozás akusztikája azonban néhány évtized alatt megváltozott. Már Bethlen
Gábor magyar királlyá választása figyelmeztetett, valamint a mieinkkel
párhuzamos csehországi események, később a Portugáliában és Katalóniában
zajlott mozgalmak, végül pedig I. Rákóczi Györgyé: az
öröklődés régóta „örök” törvényei megváltoztathatók, ajánlatos időt állóbb
hivatkozási alapokat felkutatni. A karok és rendek saját elhatározása helyébe így lépett
Isten akarata. A magyarországi Habsburg uralom ideológusai a század közepén már
az apostol-királyság gondolatának felelevenítésével, az angyalok intésére Szt.
Istvánnak küldött korona körüli legendák feltámasztásával tudatosították: az
ország trónján az Isten akaratából nekünk rendelt uralkodó ül. A szent
koronával királlyá tett, hatalmat Istentől nyert Habsburgok uralmának
propagandájával szemben hallatlanul merész a Drabik szakolcai megjelenésében felvillanó gondolat. Az
apostol-királyság fikciójára építő ideológiák összefüggésében kihívás az
Istentől küldött próféta kenetével megszentelt királyság ötlete. Isten
felkentje, Rákóczi György az ország trónján ülő III. Ferdinánd apostol-király
földöntúli hatalomtól támogatott ellentéte lett volna. Persze, csak akkor, ha előkerül az olaj. Enélkül viszont Drabik még Istentől-küldöttségét sem tudta bizonyítani.
Csüggedten tért haza. Próféta Lehotkán Nem
kellett messzire utaznia; már több mint tizenöt esztendeje a Rákócziak lednicei uradalmához
tartozó Lehotkán élt, Trencsén
megyében. Alighanem közvetlenül az 1628-as császári pátens után települt ide
Morvaországból, amikor a protestánsokat a cseh korona országaiból kitiltó
végzés nyomán széthulló egyházak tagjai közül sokan jöttek Magyarországra. Drabik mint a cseh testvérek egyik
gyülekezetének a papja menekült, híveivel együtt érkezett, és velük telepedett
le, felekezete sajátos vallási tanításai szerint szigorúan zárt közösségben. A
cseh testvérek számára természetes volt az elzárkózás, otthon is kissé
titokzatos együttesekben éltek. Drabik azonban – úgy
látszik – másoknál nehezebben viselte az emigránsok kitaszítottsággal
súlyosbított elszigeteltségét. Az állandó összezártság a többieknek sem
lehetett könnyű, voltak is köztük torzsalkodások, de senki nem került annyiszor
és olyan élesen konfliktusba a gyülekezettel, mint éppen ő. Az első nagy botrány Drabik
körül valószínűleg mondvacsinált ürüggyel robbant ki. Megfosztották őt papi
hivatalától, méghozzá azzal az indokkal, hogy – egyházi személyhez méltatlanul
– posztókereskedéssel foglalkozik. A kereskedés vádja önmagában helytálló is
volt, Drabik valóban vásározott, de szinte
hihetetlen, hogy pusztán emiatt került volna ilyen méltánytalan helyzetbe. A
cseh testvérek között igen megbecsült papi méltóság elvesztésénél mélyebb
megalázás aligha érhette volna, pedig csak ugyanazt cselekedte, amit a
lelkésztársai is csináltak. Elég egy pillantás a lednicei uradalom szolgáltatásainak nyilvántartására, és
kitűnik: az itt élő cseh testvér lelkészek valamennyien pénzadót fizettek.
Kellett hát valamilyen kenyérkereső foglalkozást folytatniuk, hogy a pénzt
előteremtsék. Posztókereskedéssel vagy mással; ha egyszer nem élvezték a magyar
egyházak papjainak egyetemes adómentességét, akárhogyan is, meg kellett szerezniük
az adó összegét. Drabik körül kezdetben talán csak az
irigység – mert másoknál ügyesebben kereskedett –, vagy az ellenszenv – mert a
többieknél önzőbben élt a száműzetésben – kavarta a rossz hangulatot. Attól
kezdve azonban, hogy prófétaként lépett fel, állandóan villongások
középpontjába került. A körülötte élők nehezen fogadták el, hogy éppen azt
tekintsék az isteni akarat tolmácsának, aki maga is tolmácsra szorul, akit az
egyházi elöljárók megfosztottak a prédikáció jogától. Drabik
látomásai egy izgalmas nap éjszakáján jelentkeztek először. 1638-ban, amikor
már tíz esztendeje élt száműzetésben, hazament Morvaországba eladni egy szőlőt.
Érthetetlen, hogyan mert erre az útra vállalkozni, hiszen tudhatta, otthon
mindenki ismeri. Elég, ha egy rosszakarójával találkozik, és a legnagyobb
kellemetlenségei lehetnek. Így is történt: valaki feljelentette, üldözőbe
vették, futással mentette az életét. A végsőkig kimerülten, elkeseredetten ért
vissza Lehotkára. És ekkor történt a csoda: éjszaka
jelenést látott. Óriás hadak közeledését előbb északról; a másik még nagyobb
sereg, keletről jött. Majd szózatot is hallott: „Elnyomóitokat elpusztítom.”
Ígéretet kapott rá, hogy a vallásuk miatt száműzöttek – diadallal –
visszatérhetnek hazájukba. A következő, 1643-ban történt jelenés után a
látomások széles körű publikálásához legcélravezetőbb akciót választotta, hírt
adott róluk Comeniusnak. Drabik és Comenius A később
oly nagy tudósként tisztelt pedagógus és politikus az 1640-es évek elején még csak
a cseh testvérek egyházi elöljárójaként volt jelentős és a tudósok – nem
túlságosan széles – körében számon tartott. Ekkor még senki sem sejthette,
milyen nagy hírre fog emelkedni, hogy kora legnagyobb politikusai fognak
versengeni az ismeretségéért, de a Drabik számára
elérhetők között mindenképpen ő volt a legkimagaslóbb személyiség. Valamikor
együtt jártak iskolába, hasonló vidéki jelentéktelenségből indultak, de mire a
száműzetés keserűsége rájuk szakadt, Comenius már
magasra hágott az egyházi hierarchia lépcsőzetén, Drabik
ellenben el sem mozdult a legalsóról. Comenius hitte is, nem is Drabik látomásait. Drabik morvául
írt szövegeit mindenestre lefordította latinra, de sürgető hívását, hogy
költözzék Magyarországra, hosszú ideig elhárította. Végül mégis eljött, néhány
évig Patakon lakott, de a lehotkai próféta csak
nagyon sokára kapta meg tőle az igazi elégtételt. Tulajdonképpen csak 1657-ben,
amikor Comenius kiadta Amszterdamban a látomások
leírását, bőséges kommentárral és két másik csehországi próféta szövegeivel
együtt. Ebből már ország-világ láthatta, s a tudós-politikus maga is leírta a
jegyzetekben, hogy a próféta adjunktusának, segédjének tekinti magát. Ő a
morvául írt szövegek fordítója, az isteni akarat terjesztője, de az igazi
főszereplő Drabicius, aki közvetlenül kapja a
kijelentéseket és a parancsokat, a világban viszont nehezen mozog. Ezért
rendelt neki Isten segítőt Comenius
személyében. A látomások A
próféciákat nem véletlenül tárták a világ elé épp 1657-ben. Nem volt szükség a
világpolitika különösebben éles szemű megfigyeléséhez, hogy azt higgyék, Drabik jövendölései ebben az esztendőben végre
megvalósulnak. A látomások pedig már régóta
hitegettek. Kezdődött I. Rákóczi Györggyel. Drabik
először úgy tudta, ő lesz az Istentől küldött szabadító, aki Észak és Kelet
erejét összefogva megsemmisíti Babylon – az osztrák
ház – hatalmát. A fejedelem azonban, bár részt vett a harmincéves háborúban,
majdnem egész Európa közös ellenségével szemben, nem válthatta be a személyéhez
fűződő reményeket. Aztán a fiatal, rokonszenves Rákóczi Zsigmond következett, a
kisebb fiú, akit betegség ragadott el 1652-ben anélkül, hogy jóllehet szándéka
volt rá, kísérletet tehetett volna e térség sorsának megváltoztatására. Sokáig
szóltak róla a Drabikot látogató mennyei ígéretek, ő
volt az isteni szándékok letéteményese azelőtt, hogy bátyja, II. Rákóczi György
került a jóslatok középpontjába. 1657-ben már a fiatal fejedelemben volt
mindenki reménye, a Habsburgok bukásában bízók tőle várták, hogy az európai
protestantizmus szövetségi rendszere segítségével itteni hatalmukat
megsemmisítse. A várakozásoknak ebben a hangulatában készítette Comenius sajtó alá a Drabik próféciáit tartalmazó kötetet. Rákóczi győzelmének biztos
reményében közölni akarta a világgal: ő az Istentől rendelt szabadító. II.
Rákóczi György svédekkel szövetséges lengyelországi hadjárata azonban – előbb
kellett volna pedig kinőnie egy egész Európát
átfogónak – váratlanul nagy kudarccal, gyászos vereséggel végződött. Az
Erdélyen túli Magyarország is megroppant a fejedelem mögött özönlő ellenség
csapásai alatt. Hamarosan pedig meghalt most már a harmadik Rákóczi is anélkül,
hogy a víziók hozzájuk fűződő ígéretei megvalósultak volna. Elpusztult Erdély,
ahonnan a szabadítást isteni biztatásra várták, Drabik
hite azonban nem rendült meg. A jelenések istenébe vetett hittel hirdette a Rákócziak bukása utáni új fordulatot: a francia király,
XIV. Lajos hozza a szabadulást. Ő fogja lerombolni a Habsburgok hatalmát, ő
nyitja meg a visszatérés útját a száműzöttek előtt. Mikor
pedig XIV. Lajos helyett I. Lipótot választották császárrá a birodalom
választófejedelmei, és ezzel a francia királyhoz fűződő reményeknek végük
szakadt, egyre nagyobb súllyal szerepelt a látomásokban a porta ereje. A
kereszténység kebelébe térő törökök lesznek Isten akaratának végrehajtói,
hangoztatta Drabik. A víziók újabb és újabb reményeket támasztottak, a
próféta hitsorosai azonban, és ő maga is, egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A
Rákóczi család tulajdonképpen mindig is elzárkózott Drabik
próféciái elől. A Rákócziak alig néhányszor fogadták
őt, mégis védelmet jelentettek. A
Habsburg-ház hamarosan végét jövendölő látomások fennen hirdetése bőven
kimerítette a felségsértés fogalmát. A királyi Magyarországon másutt, mint az
erdélyi fejedelmi család birtokán aligha lehetett volna büntetlenül ilyen
királygyalázó kijelentéseket tenni. Míg a família védelmét érezték, a cseh
testvér gyülekezetek tagjai nem is nyugtalankodtak túlságosan. Drabik különösen Comenius
magyarországi tartózkodása alatt és utána élvezett nyugalmat; a száműzöttek
első püspökévé választott politikus támogatása sokat jelentett Drabik tekintélyének. Még többet az, hogy 1654-ben
papságába is visszahelyezte. Nem sokkal később jött azonban az 1657-es nagy
vereség, alig valamivel a Drabik világhírét jelentő
könyv megjelenése után. A gúny és az irigység megint feltámadt, s a viták
tovább élesedtek 1660 után, amikor alig néhány hetes különbséggel Lorántffy Zsuzsannát is, II. Rákóczi Györgyöt is
elvesztették. Maga Comenius is bizonyítékot követelt.
Igazolja próféciái isteni eredetét, magyarázza meg Drabik
jóslatainak állandóan ismétlődő kudarcát. Mint legfőbb egyházi elöljáró,
vizsgálatot indított. Személyes követével szörnyűséges esküszöveget küldött: a
próféta esküdjön meg a jelenések valódiságáról. És ha megteszi, béküljön ki a
gyülekezet tagjaival, legyen vége az állandóvá váló belső villongásnak,
gyalázkodásnak. Drabik a félelmetes esküt el is
mondta, sőt megtoldotta; olyan borzalmasan pokoli büntetéseket imádkozott
magára, hogy a jelenlevők borzongva takarták el a szemüket, arcukat. Drabik ekkor is, s ezután is, hosszú
ideig kitartott Istentől nyert prófétasága mellett. Látomásai valódiságában
benne is felmerültek ugyan néha kételyek, de miután – akár a bibliai próféták –
bizonyságot kért és kapott a jelenések istenétől, akárhogyan alakult is a
körülötte élők hangulata, szilárd maradt elhivatottsága tudatában. Az európai
politikai helyzet változásai még számos alkalommal felvetették jóslatai
aktualitását, szövegüknek mind több kiadása került forgalomba; és mind többen
vitatkoztak a látomások eredetéről, a Drabiknak
jutott isteni kegyelemről, vagy az álpróféta szélhámosságáról. A lehotkai pap hírét megismerték Angliában és Törökországban;
Amszterdamból száz birodalmi tallérnyi évjáradékot húzott, az angol királytól
és XIV. Lajostól is kapott pénzadományokat. Drabik vérpadon Úgy
látszik azonban, sem a világhír, sem a viszonylag biztos megélhetés nem
lendítette ki Drabik életét megszokott
kerékvágásából. 1628-ban költözött Lehotkára, és több
mint harminc esztendővel később is a lednicei
uradalomban keresték, ott is találták meg, amikor 1671-ben a Wesselényi-féle rendi mozgalom megtorlására kiküldött
bíróság elé állítandó, elfogták. Innen vitték Pozsonyba, ahol alig egy hónap
alatt folytatták le halálos ítélethez vezető perét. A végén néhány nap alatt
arra is rávették az ekkor már több mint nyolcvan éves
szerencsétlen öregembert, hogy kijelentse: „tiszta dühből és gonoszságból”
jövendölt a „szentemlékezetű II. Ferdinánd és utódai ellen”. Nyomasztó végiggondolni az aggastyán Drabik
utolsó napjait. Katonák vitték a bíróság elé, ahol hosszú vallatások alatt is
kitartott: mindent isteni sugallatra mondott. Hamar megszületett a halálos
ítélet, de nem közölték vele, mert I. Lipót ragaszkodott hozzá, hogy halála
előtt katolizáljon. Csalárd módon azt ígérték az öreg, beteg embernek, szabadon
bocsátják, ha katolikusnak jelenti ki magát. Hosszú ideig még erre sem tört
meg, végül egy morvául tudó jezsuita rábeszélésére volt hajlandó a szabadulás
reményében katolizálni. A visszavonó iratot diktálni akarták neki, de ekkor már
nem volt ereje írni, csak az aláírását tette rá tanúk előtt. Ezután nagy
nyugalom szállta meg; hazafelé készülődött, alig tudták fogságában magára
hagyni. Pálinkával tartották benne a lelket, de mivel féltek a testileg,
idegileg összetört öregember váratlan halálától, egy nappal előrehozták az
ítélet végrehajtását. Amikor a vérpadra indították, Drabik
azt hitte, a népnek akarják, mint megtért bűnöst, szabadon bocsátása előtt,
megmutatni. Csak a hóhér láttán értette meg, hogy utolsó útján van. Alig tudták
a halálba vezető lépcsőkön felvonszolni. A próféciák eredete Az
irodalom sokat foglalkozott Drabik vénségében
hitehagyással végződött tragikus életével.[2] Kvacsala János már a múlt század végén megállapította, hogy
próféciáinak megjelenése, óriási elterjedése és hatásuk e háborús korszak
jellegzetes terméke. Az egész Európát pusztító harmincéves háború, majd a
rákövetkező esztendők szenvedései, a hazájukból elűzöttek reményei táplálták az
isteni hatalom evilági győzelmének várását, e korszak chiliasztikus
váradalmakkal teli hangulatát. Az újabb irodalom viszonylag kevés figyelmet szentelt
neki, s ha mégis, azt vizsgálta, milyen hatással voltak próféciái a Rákócziakra, mennyiben erősítették nemzeti és vallási
hivatásuk tudatosodását. Mennyire hittek a Rákócziak
és környezetük ezeknek a jóslatoknak isteni eredetében. Sokat foglalkoztak Comenius és Drabik viszonyával
is. Látomásaival kapcsolatban azonban soha nem vetették fel a legfontosabb kérdést,
mégpedig azt: vajon honnan származtak, tartalmuk miből adódott. Miért éppen azt
a parancsot kapta, hogy kenje királlyá I. Rákóczi Györgyöt? Kortársai közül ugyan sokan tartották szélhámosnak, de a
róla szóló tudományos irodalomban a szélhámosság-magyarázat soha nem szerepelt.
Drabik személyiségének értékelésében Kvacsala adta meg az alaphangot, aki szerint nem volt
szándékos ámító. A próféta életének és tevékenységének legalaposabb ismerője
aprólékos elemzések nyomán arra az eredményre jutott, hogy víziói valóban
voltak, és ezeket jóhiszeműen gondolta isteni eredetűnek. Tovább azonban senki
sem lépett, senki sem vizsgálta a víziók valóságos eredetét. Mivel nem kerestek
magyarázatot arra, hogy miért észlelt valaki évtizedeken keresztül azonos
témakörben jelentkező látomásokat, senki sem közeledett rejtélyéhez a
prófétaság titkát boncoló érdeklődéssel. Induljunk ki abból, ami már néhány kortársában is
felmerült, akik prófétaságát egyfajta elmebetegség megnyilvánulásának
tartották. (A pozsonyi bíróság kérte is orvosok szakértői véleményét, de a
háromtagú orvosi bizottság a vádlottat normálisnak találta.) A
neurológia a látomásokat hallucinációknak nevezi, de megkülönböztetett látási,
hallási és taktilis hallucinációkat. Ezek
megjelenésükben nem különíthetők el egymástól pontosan. Drabiknál
is megvolt egyrészt a látási hallucinációk jelenetszerűsége, de ez gyakran
fonódott össze hallásiakkal, amikor Isten hangját is hallotta. Egy esetben taktilis hallucinációja is volt: erős ütést érzett a
homlokán, nyoma még reggel is látszott. A felesége vette észre. Téves eszméi, a
hallucinációk feltehetőleg hisztériás eredetűek voltak, mert azoknál mondják
szembetűnőnek a vágyteljesítő jelleget. És ez Drabiknál
nyilvánvaló: látomásai a Habsburg-ház bukása és a protestantizmus régi fényének
visszaállítása, a hazatérés reményei körül forogtak. Orvos biztosan ki tudná
hámozni Drabik életének meglehetős bőségben
fennmaradt tényeiből és hallucinációi gondosan feljegyzett lefolyásából
betegsége körültekintő diagnózisát. A történésznek azonban a hallucinációk
ténye önmagában is sokat elárul. A hallucinációk ugyanis akaratilag
befolyásolhatatlanok, tartalmuk a beteg szándékától függetlenül, mindennapi
beszédtémáiból, gondolataiból alakul. Ha tehát Drabikot zárt
rendszert alkotó téves eszmékkel, hallucinációkkal diagnosztizálható betegnek
tekintjük, a környezetére terelődik a figyelem. Nem az tűnik elsőrendűen
fontosnak, hogy a többnyire nagyon is racionális megfontolások szerint
politizáló Rákócziak nemzeti hivatástudatára milyen hatással
volt, nem is XIV. Lajos reakciója az ő személyéről szóló jóslatok olvastán,
vagy a török nagyvezérnek a mohamedánok kereszténységre térését jövendölő
látomások feletti haragja. Azt kell megvizsgálnunk, hogy a lehotkai
próféta hallucinációi az ország eldugott sarkában hogyan telítődtek politikai
kombinációkkal; nappalainak társasága, beszélgető partnerei, az ő gondolatait
alakítók kerülnek az érdeklődés középpontjába. A hatalomtól távol élők reményei Kézenfekvő
lenne az a feltételezés, hogy a Rákócziak birtokán
élő Drabikhoz a fejedelmi família embereitől jutottak
a betegsége mechanizmusa szerint látomásokká alakuló értesülések. Valóban,
adódhattak, mint ahogyan voltak is kapcsolatai az uradalmi ügyeket intézőkkel.
Ismerte őket: nem egy közülük a jelenésekben is szerepelt, esetleg feladatot
kapott az isteni akarat végrehajtásában. A próféta feljegyzéseiből azonban
kiderül, hogy nem egyszer meghökkentette a Rákócziakhoz
közel álló támogatóit is. A legfeltűnőbb eset Rákóczi Zsigmonddal kapcsolatban történt.
A fiatal herceg, I. Rákóczi György kedvence és királyságbeli hadjáratának egyik
katonai vezére az 1649-es országgyűlés táján alakított ki önálló politikai
elképzeléseket. Külpolitikájában a birodalom császár-ellenes erői irányában
tájékozódott, Magyarországon pedig a vezető
arisztokrata politikusokkal keresett szövetséget. Terve szerint, valahogy úgy,
mint Bethlen Gábor idején, a Habsburgok országaiban élő elégedetlenek közös
„rebellió”-jával indult volna hadjárat az „osztrák iga” lerázására. Rákóczi
Zsigmond szándékai azonban éppen csak találkozhattak a magyarországiakéval,
megvalósításuk felé talán még az első közös lépéseket sem tehették, amikor a
betegség 1652. február 4-én elragadta. Drabik próféciáiban Zsigmond 1650 végén
jelent meg mint Istentől rendelt szabadító. Ez a tény
önmagában, ha a hallucinációk tartalmát racionális eredetűnek tekintjük,
természetes, hiszen a valóságban is ő volt az öreg fejedelem halála után
körülbelül három éven át a magyarországi politikai kombinációk központi alakja.
Bátyja, II. Rákóczi György csak az erdélyi fejedelemségben követte az apjukat,
a Habsburgok ellen politizálók reményei azonban, hiába voltak nagyobb hatalom
tényleges eszközei az ő kezén, egyelőre nem feléje fordultak. II. Rákóczi
György csak Zsigmond után következett, a valóságban éppen úgy, mint Drabik látomásaiban. Váltásukban azonban furcsa zavar támadt: Zsigmond egy
ideig még halála után is megtartotta helyét a víziókban. Ha Drabik
a fejedelmi családhoz közel állóktól nyerte volna a nagypolitikáról szóló
értesüléseit, tudnia kellett volna Zsigmond haláláról. Nem terjeszti éppen a
mélységes gyász napjaiban a fiatalabb Rákóczi királyságát ígérő jelenése
jövendölését. A hallucinációk természete megengedi ugyan a víziók ilyen
késlekedő tévedését, Drabik egészségi állapota
azonban nem feltételez ekkora melléfogást. Úgy látszik tehát, hogy másokkal
szokott a Habsburg-ház hatalmának hamarosan bekövetkező összeomlásáról, az
erdélyi fejedelmi család isteni hivatásáról beszélgetni. Partnerei közül első
helyre a gyülekezet tagjai kívánkoznak, akik között, igaz, kicsit
kitaszítottan, a furcsák megbélyegzettségével, napjai jelentős részét leélte.
Akármilyen különcnek, isteni megszállottságában félelmetesnek, vagy talán
megmosolyogtatónak tartották is azonban, egy Lehotka-méretű
faluban nem kerülhették el. Nem is valószínű egyébként, hogy sokan távol
akarták volna tartani magukat Drabiktól, hiszen
szükségük volt rá. A cseh testvér-gyülekezetet itt a lednicei
uradalomban is, másutt is, mint iparosokat telepítették. Otthon is ilyen
tevékenységet folytattak, és mivel felekezetük tanításai szerint a
kötelességteljesítésre koncentrált szigorú életmódjuk volt, közismerten kiváló
termékeket állítottak elő. A földesurak a költséges és a háborúk viszonyai
között bizonytalan importot takarították meg a befogadásukkal. A vallásuk miatt
száműzöttek így jó néhány nagyon is evilági gazdagodásra törekvő uradalom
gazdálkodását változtatták meg a túlvilágra tekintő szorgalmasságukkal. A lehotkaiak posztót termeltek, közepesen durva, a mezővárosi
polgárság köreiben közkedvelt anyagot állítottak elő. Ebből a településkor
kötött szerződésben meghatározott mennyiséget kellett az urasági szervekhez
beszolgáltatniuk, a többit szabadon értékesíthették. És nyilván tették is, ha
volt, aki a vásározás nem kevéssé kockázatos feladatára vállalkozott. Nem ismerjük a cseh testvér iparosok gazdasági
tevékenységének technikai részleteit, fogalmunk sincsen róla, hogy kereskedőik
hogyan jártak el. Vajon megbízottak voltak-e vagy a termékeket társaiktól
felvásárolva a haszonnal szabadon rendelkeztek. Közösségi életmódjuk
ismeretében az első lehetőség látszik valószínűnek; alighanem a többiek
bizalmának letéteményeseiként utaztak a kereskedők, és utólag számoltak el a
portéka árával. Talán ezért is került Dtrabik a közösség termékeinek eladói közé: mint papot
megbízhatónak tartották. Rejtély, miért robbant ki mégis botrány a kereskedése
körül. Tény azonban, hogy haszonnal tevékenykedett. Halálakor mindenesetre
készpénz vagyona és nem értéktelen szőlői is voltak. Mikor
pedig egy időben foglalkozott kereskedelme feladásának a gondolatával, hamar ellenkezőleg döntött.
Nyilván érdemesnek látta folytatni, és ha így volt, botrányai után is rábízták
magukat a többiek. Az áruikat értékesíteni kívánó falusi iparosok nem zárkóztak
el Drabiktól, akárhogyan alakultak is a gyülekezethez
fűződő hivatalos kapcsolatai. Velük érintkezett és azokkal, akikhez az árujukat
eljuttatta. Nem tudjuk ugyan pontosan, hogy ezek kik voltak, milyen vidékek
lakói, mert Drabik kereskedői tevékenységének
földrajzi határai ismeretlenek, következtetni lehet viszont a társadalmiakra.
Nem tudjuk, mekkora távolságokat járt be, milyen messzire vitte társai
termékeit, de az biztos, hogy a mezővárosi polgárság
és a falusi gazdag parasztok körén túl nem jutott. A közepes durvaságú morva
posztókat ezek a rétegek hordták; ők kereshették a menekültek termékeit és Drabikot, aki a jó minőségű árut szállította. A próféta mindennapjai a morva posztók előállítói és
vásárlói között teltek. Falusi iparosokkal beszélgetett otthon és mezővárosi
polgárokkal, gazdag parasztokkal, ha kenyérkereső foglalkozása után járt.
Velük, a feudális társadalomnak nem egészen a perifériáján élőkkel vitatta meg a
hozzájuk szivárgó híreket. A vásárok kocsmáiban szövögethetett politikai
kombinációkat, ott tárgyalhatott az ismertebb politikusok akcióiban sejtett
lehetőségekről. A mezővárosok sokadalmaiban nyüzsgőkkel cserélt információkat,
velük latolgathatta, mikor változik már a világ. Nem lehet – természetesen – azt állítani, hogy a víziók
torzítatlanul tükrözték Drabik és közelebbi,
távolabbi környezete politizáló eszmecseréit, de a hallucinációkban bonyolult
kombinációvá keveredett információk eredeti állapota talán visszaállítható. Ha
ez sikerül, Drabik mennyei jelenéseiből evilági
ismeretei, ezek nyomán pedig a vele érintkezők
politikai tájékozottságának körvonalai tűnnek elő. Megjelent: Világosság, 1977. 1. sz. 36-41. p. Jegyzetek [1] A látomások leírása többször is
megjelent: Lux in tenebris.
[Amsterdam], 1657.; Historia
revelationum… Amsterdam, 1659.; Lux e tenebris… Leyden, 1665. [2] Pauler Gyula: Drabik, egy magyar
próféta. In: Vasárnapi Újság, 1875.; Kvacsala János: Egy álpróféta a XVII-ik
században. In: Századok, 1889.
745-766. p.; Uő: A XVII. századi chiliasmus történetéhez.
In: Protestáns Szemle, 1890.; Iványi Endre:
Comenius és a chiliasmus.
In: A Szolnoki Gimnázium évkönyve, 1902-1903.; Szimonidesz Lajos: Drabik
Miklós próféciái és egy magyar-latin kiadású részletük
In: Magyar Könyvszemle, 1942.
2. sz. 176-181. p. Életének régóta ismert adatait kiegészítettem az Osztrák Staatsarchiv: Ungarn, Fsz. 294. sz. állagban található anyaggal. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |