Az elmúlt évtizedek vallásnéprajzi kutatásai különös figyelmet fordítottak azokra, akik a népi vallásosság elkötelezettjei, specialistái voltak. Ők voltak a spontánnak tűnő népi vallásos gyakorlat legfőbb szorgalmazói a társadalomban, ők tartottak fenn sok régi, már-már feledésbe menő szokást, hiedelmet, vallásgyakorlatot. Ezekhez a specialistákhoz tartoztak a népi látomások látnokai,[1] a búcsú-vezérek,[2] a funerátorok,[3] vagy a különböző egyházi egyesületek (például Rózsafüzér-társulatok) vezetői,[4] az előimádkozók,[5] a 18. századi „banyák”, vagyis azok az idős asszonyok, akik protestáns „hittanra” tanították – sokszor a katolikus egyházba kényszerült – gyerekeket.[6] De ezzel a lista még közel sem teljes. Ha a népi vallásosság gyakorlatának történetét jobban meg akarjuk ismerni, ezeknek a személyeknek, munkájuknak a feltárása fontos feladatunk. Ebben a dolgozatban egy jellegzetes népi foglalkozás gyakorlásáról, és az arról még összegyűjthető emlékekről szeretnék értekezni.

A vallásos népi olvasmányok virágkora a 18-19. század volt. A népi kultúra megismerése szempontjából is fontos ez a két évszázad. A török kiűzése utáni katolikus misszió a különböző vallásos egyletek, oltártársaságok révén sokat tett a népi olvasmányok terjesztéséért.[7] A protestantizmust pedig, a „vértelen ellenreformáció” századában a puritán gyökerű olvasási gyakorlat őrizte meg az atyáktól örökölt hitben.[8] Az általánossá váló házi istentiszteletek, a rendszeres magán-áhítatok egyre több olvasásra, felolvasásra alkalmas könyvet, olvasnivalót igényeltek. Ennek a szükségletnek a kielégítői voltak a ponyván áruló vásári könyvárusok. Ők szolgáltatták ehhez a – protestantizmus léte szempontjából fontos – vallásgyakorlati formához az olvasnivalót.

A néprajzi irodalom rendszeresen megemlékezik ezekről a vásári könyvárusokról. Ebből a gazdag irodalomból csak Dankó Imre írásaiból szeretnék néhányra utalni. Írt a debreceni könyvárusokról,[9] ami azért figyelemreméltó, mert Debrecen volt a késő-puritán vallásos könyvkiadás egyik legfontosabb központja. A sokadalmakon megjelenő könyvárusok tevékenységéről a gyulai vásárról írt monográfiájában is megemlékezik,[10] mely segít minket közelebbről megismerkedni ezzel a régi foglalkozással.

A könyvárusok, a könyvkötők vagy a papírkereskedők foglalkozása ekkor még nem választható szét. A vásári ponyván egyszerre árultak papírt, bekötött árkusokat, emlékkönyvet, rövidebb hosszabb könyveket. Egyszeri olvasásra rövidebb kalandos történeteket tartalmazó verses, vagy prózában írt füzeteket és főként hosszú távú használatra vallásos könyveket. Az árusok mögött sokszor nyomdavállalatok álltak. Dankó Imre könyvéből megtudjuk, hogy a legnagyobb könyvárus a gyulai vásárban a Dobay cég volt: „Nagy sátora tömve volt mindenféle könyvvel, legtöbbjét saját maga adta ki. Legkeresettebbek voltak az imakönyvek. Igen sok fogyott például a Dobay-féle kiadásban megjelent Orgona virágok című katolikus imakönyvből. Takácsy Lajos gyulai kántor szerkesztette és 1900-ig nyolc kiadást ért meg.[11] Dobayék árulták a Debrecenből és Pestről hozott Keresztyéni tanítások és imádságok című, híres református imakönyvet is, az öreg »Szikszayt«, ahogy errefelé is nevezték (szerzője Szikszay György után).”[12]

Bármennyire is monopol helyzete volt a gyulai vásárban a Dobay-cégnek, mégsem tudta a felfokozott igényeket mindenben kielégíteni. Dankó Imre monográfiájából tudjuk, hogy az aradi Gyulai István is mindig árult, és könyvei közül a gyulai Németváros katolikusai keresték a Kirchengesänge für katholische Christen című imakönyvét, ami már 1874-ig négy kiadásban forgott közkézen.[13] De a Gyuláról Aradra költözött Réthy Lipót és Fia cég is szívesen árult a gyulai vásárban, ahol mindig egy sereg imakönyvet, vallásos tárgyú olvasnivalót lehetett kapni. A gyulai vásár kínálatából talán még a Nidermayer Ádám eleki kántor által szerkesztett Maria, die Hilfe der Cristen (Arad, 1883.) című imakönyvet lehet megemlíteni.[14] A választék gazdag volt más, vallásos ponyva-kiadványokban is. A 19. század közepétől jártak ide a nagy pesti vásári kiadók is, akik áruikat az egész ország területén igyekeztek terjeszteni. Így Gyulán is árult a vásárban Bucsánszky Alajos cége, majd pedig utóda Rózsa Kálmán és neje. Ők is adtak ki imádságos, áhítatos könyveket, de forgalmuk javát a saját kiadású dalos-füzeteik, ponyváik adták.

A könyvárusok között árultak például a gyulai vásárban a máriaradnai szerzetesek is szentképeket, hitbuzgalmi kiadványokat.[15] A vásár rendje szerint itt kaptak helyet a bibliaárusok is. Nekik nem a vásár volt a mindennapi tevékenységük színtere, hiszen sokszor házról-házra jártak, protestáns templomokban ajánlották portékáikat, bekopogtattak a paplakokba. Egy-egy elhagyottabb protestáns településen a családi Bibliák kiadásának évszámából ki lehet találni, hogy mikor jártak a faluban a bibliaárusok. Több helyen a presbitériumi jegyzőkönyvekben is megörökítették működésük emlékét.

Kirner A. Bertalan gyerekkorának békési vásárjaira visszaemlékezve így ír a bibliaárusokról: „bibliaárusok […] nagyon gyakran és sokan megfordultak Békésen. Nagy bőrtáskával a vállukon, vásárokon is járkálva kínálgatták a Bibliát, az Újtestamentumot, az Ótestamentumot és külön a zsoltárokat is. Jó könyvet vegyenek! – hangoztatták lépten-nyomon. A református kollégium harangozó szobájában pihentek meg. Piacokon, vásárokon is megjelentek, és ott nagy szorgalommal hordozták bőrtáskájukat.”[16] Ezeket a bőrtáskákat barkónak hívták. A baptista történeti gyűjteményben ránk maradt egy ilyen vállra vethető könyvszállító bőrtáska. Kirner A. Bertalan emlékei szerint az 1910-es években egy Csűrös Sándor nevű bibliaárus járt a legtöbbször Békésen, aki nagyobb mennyiségű könyvvel érkezett, és hosszabb időt töltött a városban. Nemcsak Bibliát árult különféle méretben, kötésben, hanem kapható volt nála Bunyan János: Zarándok útja,[17] a Robinson, amit az akkori népi nyelvferdítés szerint Defoes Dániel írt.[18] De árulta Beecher Stowe világhíres remekét, a Tamás bátyja kunyhójá-t is, ami Magyarországon, a szabadságharc bukása után jelentősen hatott a közvéleményre.[19] A világirodalomnak ezek a jeles alkotásai így terjedtek el a nép között és lettek részei a népi kultúrának.

De Békésen nemcsak ezt árulta Csűrös uram. Megtalálhatóak voltak könyvei között Kecskeméti Ferenc református lelkész és országgyűlési képviselő prédikációs kötetei[20] éppúgy, mint az akkor Békésen református segédlelkész, Kirner A. Bertalan Bibliából, bibliáról című könyve.[21] Ezen túl nagy sikerrel árulta Kálvin János berámázott faliképét is. Az ilyen vándorárusok helyére léptek a papír- és írószerkereskedők, akik a 19. és 20. század fordulóján könyveket és Bibliákat is árultak és ezzel lassan feleslegessé tették a bibliaárusok vándorlását.

Kik is voltak a bibliaárusok? Balogh Ferenc (1836-1913) a debreceni kollégium jeles tanára felel meg erre a kérdésre. A Brit- és Külföldi Bibliatársulat 1904-es centenáriumára kiadott tanulmányában így írja le munkájukat, úti fáradozásaikat: „falvakon, hegyek közt, forró és jégvidéken, gyalog, öszvéren, hajón, vasúton; küzdenek úti fáradalmakkal, gúnnyal, ellenségeskedéssel, nélkülözéssel, az idő viszontagságival, soknak megrendült az egészsége; volt, aki vértanúként halt meg kötelessége hű teljesítésében. Egyszerű, de hitbuzgó emberek, akik közvetlen érintkeznek a néppel; örül szívük, ha a mennyei kenyeret ajánlhatják. Ahol olvasni nem tud a nép, ott ők olvasnak fel, hogy megkedveltessék a hallott igét, hiszen a hit, hallásból keletkezik.”[22]

Az eladásra kerülő Bibliákról is kell néhány szót mondanunk. Károli Gáspár óta a protestáns gyülekezeteken belül mindig bibliahiány volt. Az írni-olvasni tudás fejlődésével ez a hiány csak fokozódott. Az első olyan Bibliakiadás, mely vásári terjesztésre is alkalmas volt, talán a 18. századi debreceni Újszövetség-kiadás lehetett,[23] de tömegesen a Biblia csak a 19 század elején kerülhetett a piacra. Wimmer Gottlieb Ágoston (1793-1863) evangélikus lelkész és L. Pinkerton buzgólkodása révén a Brit- és Külföldi Bibliatársulat Kőszegen nyomdát alapított.[24] Ebben a nyomdában 1838-1852 között készültek Bibliák. A teljes Biblia 13 kiadásban jelent meg, mintegy 60.000 példányban, az Újszövetségnek eddig 25 kiadását ismerjük, ennek összes példányszáma meghaladhatta a 70.000-et, de elképzelhe-tő, hogy még mindig vannak lappangó példányok.[25] Ezek a számok arra mutatnak, hogy ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a Biblia iránt. Viszonylag keveset tudunk ezeknek a Bibliáknak a terjesztéséről, arról az útról, ahogyan a nyomdától a használóig eljutott. Ennek feltárása művelődéstörténeti szempontból is fontos, megoldandó feladat.[26]

A római katolikus bibliaterjesztésről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen nemcsak a protestáns, de a római katolikus hívekben is megnőtt az érdeklődés a Szentírás iránt. Körükben is népszerű könyv lett a Biblia. Ezt igazolja a Szepessy Ignác-féle Vulgata (Káldi György által fordított) revízió,[27] Szabó József[28] által elkészített javított kiadása[29] is, melyet Bucsánszky Alajos nyomda és kiadóvállalatának kezdeményezésére Pesten 1851-ben adtak ki, amikor az osztrák hatóságok a Brit- és Külföldi Bibliatársulat kiadói és szerkesztői tevékenységét akadályozták. Ez a kiadó számos ponyvanyomtatvány sajtó alá rendezője és terjesztője volt.[30] A nagy terjedelmű, munkaigényes könyv kiadása, minden bizonnyal gondos üzleti mérlegelés alapján, az igények pontos ismeretében jött létre. A kiadás és a terjesztés pontos körülményeit – tudtom szerint – még senki nem vizsgálta meg eddig, különböző kiadásait sem vettük számba, de bizonyára igaza van Szentiványi Lajosnak, aki szerint „valószínűleg bő terjedelme miatt nem vált közleletűvé”.[31] Érdemes viszont belőle Szabó József 1847. Szent András böjtjén kelt előszavának első mondatait idézni. „A Szentírás jelen kiadása egyedül Bucsánszky Alajos úr ismeretes buzgóságának és merész vállalatának köszöni létét. Midőn tudniillik tapasztalná, hogy a Szentírás magyar példányai olly ritkák, egyszersmind olly drágák, miszerint a köznép tetemesebb áldozat nélkül azok birtokába nem jöhet: elhatározta magát, a’ Szepessy-féle Szentírásnak újabb és számos képpel díszesített, ’s mégis olcsóbb kiadására.” Azt is megtudjuk az előszóból, hogy Kopácsy József hercegprímás csak úgy adott engedélyt a kiadásra, ha az magyarázó jegyzetekkel jelenik meg, de ahhoz hozzájárult, hogy ezt lerövidítsék. Ez volt Szabó József fő munkája a Biblia kiadása körül. A nagy és nehézkes könyv népszerűségét Varga Lajos verses Bibliája homályosította el,[32] amit az Egri Nyomda- és Részvénytársaság adott ki és terjesztett.

A bibliaterjesztőket – mint ahogyan a népi vallásosság minden képviselőjénél is lenni szokott – a vallás hivatalosai mindig bizonyos gyanúval illették. Azokról, akik ezt a nehéz feladatot vállalták, nem mindenki gondolkozott Balogh Ferenchez hasonlóan. Czékus László a századforduló egyik jeles protestáns lelkésze Balogh Ferenc dicsérő írására így válaszolt: „hát én őszintén megvallom, hogy a mi hazai bibliaárusaink iránt nem tudok ennyire lelkesedni”. Nem azért volt Czékus szkeptikus, mivel a magyarországi bibliaárusok nem voltak szorgalmasak munkájukban, hanem azért, mert az angol bibliatársulat „bibliaárusokként gyakran olyan egyéneket is alkalmaz, kik ama veszélyes baptista szektához tartoznak, melynek apostolai szeretvén a zavarosban halászni, ahol csak tehetik, örömest bontogatják a protestáns egyházaink erőtlenebb őrfalait”.[33] A bibliaárusokban, melyek között, mint láttuk valóban volt néhány baptista is, nagyon sokszor az egyház hivatalosai ellenséget láttak.

Ez a vád különösen a 19-20. század fordulóján erősödött meg. A rendelkezésre álló számos forrás közül hadd utaljak ezzel kapcsolatban az Evangélikus Egyházi Szemlében található néhány idézetre. 1897-ben a lap egyik cikkírója egyenesen azt állította, hogy „a baptizmust a Brit-és Külföldi Bibliatársulat kolportőrei hurcolták be a gyülekezetbe”.[34] A lap támadja Moody Andrást a skót misszió lelkészét, valamint a skót bibliatársulatot is, melynek egyik baptista kolportőrje 1899 februárjában Békéscsabán is megfordult.[35] 1901-ben azután a vádat pontosabban is megfogalmazta a lap. „Magyarországon Millard, a Brit- és Külföldi Bibliatársulat igazgatója terjesztette el a baptizmust kolportőrjeivel, kik közül különösen Müller, jelenlegi budapesti baptista lelkész és fővezető tűnik ki.”[36] Az itt említett Müller valószínűleg Meyer Henrik (1842-1919) a magyarországi baptista misszió egyik úttörője. A Brit- és Külföldi Bibliatársulat százados évfordulóján, ismét megvádolta a békéscsabai lap Millardot, aki ekkor már régen nyugállományban volt. Neki sokat köszönhetett a magyar bibliaterjesztés ügye. A lap azért neheztelt, mivel állítása szerint „lelkészeink sok helyütt jóakarattal fogadták a báránybőrbe öltözött farkasokat, kik első apostolai voltak a rajongó, szektás szellemnek”.[37]

Millard Ede[38] (1822-1906) valóban baptista volt, aki Bécsben élt, és mint a Brit- és Külföldi Bibliatársulat megbízott vezetője hosszú ideig toborozta, a vándor-árulás nehézségeit vállaló bibliaárusokat. De a munka feltételei szigorúak voltak. A társulat hivatalos bibliaárusai, az alkalmi vásári árusoktól eltérően, a szabályzat szerint, a Társulat által kiadott Bibliák árulásán és terjesztésén túl semmiféle vallásos propaganda tevékenységgel nem foglalkoztak. Erre gondosan ügyelt Millard. Jó példa erre Meyer Henrik esete. Csak addig lehetett a társulat alkalmazottja, amíg el nem kezdte baptista lelkészi munkáját. Amikor ezt megsértette, ezért keményen megintetett.[39]

Az egyház hivatalosainak rosszallása ellenére is lelki egészséget elégítettek ki a bibliaárusok. A 19. század dereka hozta a magyar protestantizmus történetében az első szekularizációs hullámot, melyről több feljegyzésünk is van.[40] Ennek ellenére például Gubás Ferenc református népoktató 1860-ban Mezőkeresztesről azt írta, hogy amikor kihirdették a templomban, hogy lehet Bibliát vásárolni „a hívek mintegy vetélkedtek a vételben, s többen vannak olyanok, kiknek mindennapi kenyerük alig van, s a Szent Bibliát mégis megvették”.[41] De Tiszasason sem volt más a helyzet. Innen Zih Károly református néptanító küldött jelentést: „A legszegényebb napszámos is édes örömtől áthatva, áhítozva áldozza bibliamegszerzésre legutolsó fillérét is, s csaknem két hét eltelése alatt már 65 protestáns család olvassa, édes érzéssel eltelve a Könyvek Könyvét”.[42] Horváth Sámuel meg Nemesbikkről küldött hasonló feljegyzést.[43]

De nemcsak vásárolták, hanem olvasták, tanulták is a Könyvek Könyvét. Erre csak egy érdekes adalékot idézek példaként, amiről Ráth-Végh István is megemlékezett a magyar kuriózumok között. Egy Bak Sándor (+1866) nevű kiskunlacházi takácsmester kívülről tudta a Bibliát és bármelyik elkezdett verset tudta folytatni.[44] Ilyent csak a néhai Szovjetunió szabadegyházi gyülekezeteiben láttam, ahol a fiatalok egy-egy könyvet megtanultak kívülről, hogy élő Bibliaként megmaradjon az emlékezetben a Könyvek Könyve.

A bibliaárusok, kolportőrök egyháztörténetünk névtelenjei. Emléküket lassan elmossa az idő. Ma már nevüket is nehéz kiásni a porosodó iratok mélyéről. Pedig szerepük a népi vallásosság szempontjából jelentős. Fennmaradtak református, evangélikus, sőt római katolikus bibliaárusok nevei is.[45] Kutatási területem miatt a szabadegyházi bibliaárusok életét, sorsát, munkakörülményeit ismerem jobban, ezért közülük mutatok be egy múlt századi baptista bibliaárust, akinek sorsa, életútja nem sokban térhetett el a más vallásfelekezetekhez tartozó társaitól. A bibliaárus neve: Novák Antal.

Meyer Henrik anyakönyvi bejegyzése szerint Novák Antal 1828. január 17-én, katolikusként, az akkori Ausztriához, ma Szlovéniához tartozó Cilliben (ma Celje) született.[46] A faluban vegyesen laktak német, szlovén és magyar nyelvű lakosok. Novák Antal szabómesternek tanult. Hamar elkerülhetett szülőfalujából. Pesten az 1860-as években kapcsolatba került Rottmayer Jánossal (1819-1901) és bejáratos volt Rottmayer János Gyöngytyúk (ma Gyulai Pál) utcai házába.[47] Bányai Jenő kutatásai nyomán egy nagyon fontos adatot tudtunk meg Novák budapesti éveiről. A pesti német leánygyülekezet anyakönyve szerint Novák Antal 1864-ben itt kötött házasságot a pozsonyi illetőségű Ax Zsuzsanna Katalinnal.[48] Ez nemcsak Novák Antal életéhez ad egy érdekes támpontot, hanem azt a korábban is tudott tényt erősíti, hogy Novák a múlt századi induló belmissziói törekvések legfontosabb központjával a pesti református német leánygyülekezettel volt kapcsolatban, bár ez a kapcsolat laza lehetett, mert a ránk maradt iratokban nem találunk több adatot Novákról.[49] Ezzel a gyülekezettel volt összeköttetésben Rottmayer János is és valószínűleg M.B. Czechowsky (1818-1876), az első Magyarországon megfordult adventista misszionárius is, aki 1869-70-ben tartózkodott Pest-Budán.[50] A házassági anyakönyvi bejegyzés szerint a Novák házaspár ekkor József u. 38. sz. alatt lakott.

Csopják Attila (1853-1934) feljegyzéseiből tudjuk, amelyhez az értesülést valószínűleg apósától, Rottmayer Jánostól szerezte, hogy Novák Rottmayertől „kapott iratokat és munkát egyszer-másszor”.[51] Csopjáktól származik annak megörökítése is, hogyan került Novák kapcsolatba a Brit- és Külföldi Bibliatársulattal. Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar biblia terjesztésében más bibliatársulatok is részt vettek, mint például a Skót Nemzeti Bibliatársulat, de mint korábban említettük, a vásári könyvárusoknál is kapható volt a Biblia. A fiatal házas Novák Antal 1869-ben nehéz anyagi körülmények közé került. Egy időben úgy akart egy kis jövedelemhez jutni, hogy észrevette: a bibliaterjesztő társulatok igen olcsón adják a Bibliát, amely után nagy kereslet mutatkozott. Ezért Bibliákat vásárolt és magas felárral továbbított. „Így folytatta ezt a vásárlást mindaddig – írja Csopják Attila – míg a bibliaüzletben feltűnt ez az eljárás és a szorgalmas vásárlóból hamarosan bibliaárus lett.” Erről egy másik feljegyzés is ránk maradt Szabadi F. Gusztávtól (1871-1966). Novák Antal 1865. május 26-án, felesége pedig ugyanazon év július 20-án lépett a bibliatársulat szolgálatába, 35, illetve 30 forintnyi havi fizetéssel. Mivel nőket csak a tengerentúli tartományokban alkalmazott a társulat, Novák feleségének felvétele és alkalmazása egyedülálló esetnek számított. Mindketten a bibliaterjesztésre rátermett emberek voltak.[52] Ezzel Novák Antal és felesége elkezdte a bibliaterjesztők nehéz, hányattatott és fáradtságos vándor-életét.

Hogyan állt ekkor a bibliaterjesztés ügye Magyarországon? Millard Ede, még 1864. szeptember 30-án levelet írt Török Pálnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének, melyben bejelentette, hogy egy bibliaraktárt állított fel Pesten a Lauffer testvérek evangéliumi kölcsönkönyvtárában (Váci u. 9). Kérte a püspök támogatását. Azt is megírta, hogy Ziegler János raktárigazgató – aki korábban hajóstiszt volt – felkeresi Török püspököt és segítséget kér ahhoz, hogy az új bibliaraktár felállításáról a lelkészek és a gyülekezetek tudomást szerezzenek.[53]

A Novák házaspár első munkaterülete a Tiszántúl volt. Pesti otthonukat hamarosan felszámolták. Valószínűleg 1866-ban vagy 1867-ben Gyomára költöztek. Ez a Körös-parti város lett a bibliaterjesztő misszionárius házaspár működésének központja. Ebben a községben – mint ahogyan szerte az Alföldön – jelentős számban éltek olyan puritán hagyományokat őrző parasztok, akiket az egyre jobban megüresedő racionalista protestáns prédikációk nem elégítettek ki. Ezek az ősi puritán hagyományokat követve otthon, rendszerint csoportosan Bibliát és más hitépítő könyveket tanulmányoztak.[54] Novák ezeket a bibliás csoportokat, népi gyülekezeteket (ecclesiolákat) tekintette működése fő színterének, hiszen itt volt a Biblia iránt a legnagyobb érdeklődés. A 19. század második felének baptista, nazarénus és más szabadegyházi missziója ezeknek az egyház hivatalos szervezetéből egyre jobban kiszoruló csoportoknak a befogadására épült. Ezt a lehetőséget a magyarországi baptisták esetében Novák Antal ismerte fel először. Ha nincsen Novák Antal, aki faluról falura járt és a Bibliát terjesztette, soha nem találkozott volna Meyer Henrik a nagyszalontai házi gyülekezetekkel és Kornya Mihállyal, a legjelentősebb baptistává lett „parasztapostollal”, aki az egyházaktól mind jobban elidegenedő népi vallásos közösségek nagy összegyűjtője lett.[55] Nagyszalontán tulajdonképpen nem a baptisták, Meyer Henrik szervezett gyülekezetet, hanem az élő és aktív, népi vallásosságot gyakorló közösséget fogadta be a baptista egyház, ami anyaegyházában, a református egyházban egyre inkább idegen testnek számított.[56]

Miért éppen ez a terület – a Körösök vidéke, vagyis a békés-bánáti református egyházmegye – lett Novák Antal munkaterülete? Erre a kérdésre segít felelni Hajnal Ábel, békés-bánáti esperes 1867. évi jelentése, melyben a többi közt ez áll: „A múlt évben folyamodtam a bibliaterjesztő angol társulat Bécsben székelő titkár Millárd Eduárd úrhoz, egy ambuláns lelkipásztor évi díjazása kieszközléséért, ki a Bánátban szétszórtan lakó református hit-rokonainknak az élő kereszténységet szólná és hirdetné. Miután válaszul azt nyertem, hogy a bibliatársulat kitűzött egyedüli célja lévén a sz.[ent] Biblia olcsó ároni terjesztése, a célunkra évi segély nem remélhető. Ugyancsak nevezett titkár úr utasításából folyamodást készítettem ez évben a következő című társulathoz: Continental evangelical Society in London, s azt ft. Balogh Péter püspök úr, és segéd gondnok ő kegyelmessége is aláírván, Millard titkár úrhoz is elküldtem azon kérés mellett, hogy az illető helyre állítólag eljuttatni méltóztassék”.[57] Millardnak ez a kapcsolata Hajnal Ábellel bizonyára befolyásolta Novákék Gyomára költözését. Az ügyre vonatkozó iratokból kiderül, hogy Révész Imre püspök ajánlotta Hajnal Ábelnek a Millarddal való kapcsolatot.[58] Novák ekkor még nem volt baptista, de mindenképpen szimpatizált a régi puritán gyökerű kegyességgel, melynek képviseletét egyre jobban az induló baptista misszió vállalta magára.

Novák Antal alföldi szolgálatáról a baptista történelemmel foglalkozó írások rendre megemlékeztek. A régebbiek közül Csopják Attila,[59] Körösy István,[60] Dr. Kiss Ferenc,[61] Kirner A. Bertalan[62] írt Novák missziójáról. Meyer Henrik is megemlékezett róla kéziratos önéletrajzi feljegyzéseiben,[63] valamint több, későbbi visszaemlékezés alapján megírt baptista gyülekezeti krónika, lejegyzett szájhagyomány is hivatkozik a Novák házaspár munkásságára. Ezeknek kritikai kiértékelését, forráskritikai vizsgálatát még nem végezte el a baptista egyháztörténet írás.

Gyomán jelentős református házi gyülekezetek éltek, amelyek ápolták azt a puritán gyökerű népi vallásosságot, amelyhez hasonló kegyességet a baptista parasztapostolok hirdettek. Ezek a házi bibliás körök a református egyház peremén szívósan, ellenállva a liberális teológiától befolyásolt igehirdetési gyakorlatnak, elhatárolódva a helyi egyházpolitikai küzdelmektől, éltek és a puritán típusú vallásgyakorlat tartós bázisai voltak. Erre utal az is, hogy húsz esztendővel Novák Antal működése után, amikor 1888. január 31-én és február 1-én A. Sommerville, a híres skót evangélista Gyomára jött, óriási tömeg gyűlt össze a református templomban, akik egyházszónoklat helyett igazi, hitébresztő prédikációra vártak. A gyomai látogatásról ezt jegyezte fel Sommerville naplójába: „ekkora hallgatóságom Skóciában sem volt”. Majd hozzáteszi: „örülök, hogy nem hallgattam a jó debreceni protestánsok tanácsára és nem mentem haza. Magyar misszióutam jelentős része most kezdődik. Ki hitte volna, hogy én még földi életemben ilyen jelenetek tanúja lehetek. Ó, csak töltené ki az Úr az ő Lelkét. Valósággal a pünkösdi háromezerre kell gondolnom. Istené legyen érte minden dicsőség.”[64]

Az sem véletlen, hogy Kornya Mihály működésének is egyik centruma Gyoma lett az 1880-as években. A házi gyülekezetek elidegenedését a hivatalos egyháztól mindenütt, így Gyomán is gyorsították a papválasztási botrányok. 1870-71-ben a sajtóban is nagy vihart kavaró lelkészválasztási botrány helyszíne volt a gyomai református egyház, ami tovább mélyítette a már meglévő és egyre jobban növekvő szakadékot.[65] Ez adott talajt a baptista misszónak. Kornya Mihály itt végzett munkájáról már 1881-ben hírt adott a protestáns sajtó, vészharangot kongatva, de a bajok orvoslása helyett megelégedtek a baptisták rágalmazásával, kigúnyolásával. Ez volt a legostobább módszer az egyház belső ügyeinek rendezésére. Az első baptista bemerítésre 1883. december 13-án került sor a jeges Hármas-Körösben.[66]

Mindez Novák Antal és feleségének Gyomára érkezése után 15-20 évvel történt. A közte eltelt másfél évtizedben semmi nem történt ennek az egyre nyilvánvalóbb feszültségnek az orvoslására. Novákék ekkor még nem voltak baptisták. Nagyon jó kapcsolatokat igyekeztek kiépíteni a helyi református gyülekezettel is. A presbiteri jegyzőkönyv szerint 1868 augusztusában Novák Antal díszes úrasztali Bibliát ajándékozott a gyülekezetnek.[67] Ez ugyan a bibliatársulat gyakorlatában megszokott udvariassági gesztus volt,[68] mégis azt bizonyítja, hogy a Novák házaspár barátságos módon közelített a hivatalos egyház intézményrendszeréhez. A Novák házaspár szorgos munkával hozzáfogott a Biblia terjesztéséhez. Az 1860-as évek közepén, második felében 13 kolportőr dolgozott az országban. Szorgos munkájuk révén például 1868-69-ben 45.562 Szentírást adtak el hazánkban.[69]

Novák ekkor még Rottmayer Jánossal való kapcsolata révén legfeljebb baptista szimpatizánsnak tekinthető, de mivel a református egyház egyre kevéssé tudott mit kezdeni a missziói aktivitásával, és az emberek Biblia utáni éhségét egyre kisebb empátiával fogadta, Novák megerősítette a baptista közösséggel a kapcsolatát. A Meyer Henrik által vezetett, és már említett anyakönyv tanúsága szerint 1870. április 30-án Bécsben került sor a bemerítésére, ami minden bizonnyal Millard Ede munkálkodásának következménye lehetett.[70] Millard 1869 novemberében, mint a Brit- és Külföldi Bibliatársulat bécsi központjának vezetője, járt Budapesten, „megtekintette a colpolteuröket” és a bibliaterjesztés engedélyezése, az önálló lerakat kialakítása végett kérvényt nyújtott be a Belügyminisztériumba. De Millard baptistasága egyre több ellenséget szerzett neki. Köztudott lett az is róla, hogy bécsi otthonában baptista gyülekezetet szervezett és ennek lett a vénje. Pesti látogatásáról az a hír járta, hogy „az angol bibliai társaság hat agentiat állít hazánkban az angol bibliák terjesztésére”.[71] Ezt Millard baptistasága miatt rossz néven vették a protestáns egyházak hivatalosai és ezért egyre nagyobb ellenállás bontakozott ki a bibliaterjesztőkkel szemben. Ebben természetesen a katolikus papok jártak az élen. A szentjakabi római katolikus pap Antikrisztusnak bélyegezte a bibliaterjesztőket, ami ellen a Protestáns Egyházi s Iskolai Lap cikkben tiltakozott.[72] Ezért Millard hangsúlyozni kénytelen 1869 novemberében, hogy „a társulat szolgálatában álló egyének valamennyien szigorúan kötelezvék, csupán a Biblia egyszerű és kizárólagos terjesztésére szorítkozni, jegyzetek és magyarázatok nélkül”.[73]

Novák mégis talált alkalmat a misszióra. Munkamódszerét Kornya Mihály és Tóth Mihály baptista „parasztpróféták” 1892-ból való visszaemlékezése örökítette meg. „Két hónapig házról-házra járt, kínálva mindenkinek a Bibliát. Akik tőle vásároltak, felkeresték a saját lakásán a barátságos modorú embert, hogy útbaigazítást kapjanak tőle. Fent nevezett Novák Antal minden utasítást szívesen megadott, s nemsokára más községbe ment terjeszteni a Bibliát. Egy év múlva visszatért Nagyszalontára, ahol már néhány tagból álló bibliakört talált. Ezek az ő távollétében, egymást buzdítva tudakozták a Szentírást, ahol rátaláltak az alámerítkezésre, de még nem tudták, hogy hol van egy olyan egyén, aki rajtuk az alámerítkezést végrehajtaná.”[74]

Novák Antal 1869-ben vagy 1870-ben jelenhetett meg először Nagyszalontán, ahol kapcsolatot létesített a Bondár Balázs házában alakult bibliás gyülekezettel. Munkálkodása, a bemerítésről való tanítása nyomán, „hamar tusakodás támadt a gyülekezetben és sok imádkozás és böjtölés, Szentírás-olvasás közben keresték az igazságot. Mint többen elmondták nekem – írja Kiss Ferenc – valóságos lelki forrongás támadt a városban.”[75] Ennek a látogatásnak lett az eredménye az első nagyszalontai csoport bemerítkezése Gyulán a Körösben, amelyet Meyer Henrik végzett el. Meyerrel Novák csak 1875 júniusában ismerkedett meg Pesten.[76] A Novák házaspár Kirner A. Bertalan szerint 1874 áprilisában Gyomáról Gyulára költözött.[77]

A Novák házaspár alföldi működésével kapcsolatban a másik fontos adat Berettyóújfaluhoz kötődik. A baptista gyülekezet jegyzőkönyve szerint Novákék 1869 decemberében – tehát a bemerítésük előtt jártak Berettyóújfaluban, ahová a forrás szerint Nagyszalontáról jött. Ugyanez a forrás arról is megemlékezik, hogy a Novák házaspár 1872-ben két hónapot munkálkodott ebben a községben.[78] Többször is visszatértek ide. Lisztes András (1851-1919) nekrológjából tudjuk, aki az első berettyóújfalui baptista volt, hogy „1876-ban Novák testvér, mint bibliaárus, nála raktározott bibliákat és közölte vele Isten Igéjének magyarázatát.”[79] Novák berettyóújfalui vetése is beérett. 1877. november 10-én 13 embert merített be Meyer Henrik, aki kéziratos önéletrajzában így ír erről: „Hétfőn, november 10-én reggel 7.30-kor Berettyóújfaluba utaztam, s du. 4 órakor érkeztem oda. Számos bemerítkező jött össze s az éjszakai órákban nyúlóan foglalkoztam felvételükkel. Még hétfőn este szóltak egy idős asszonyról, aki nagyon örült a bemerítésnek, de súlyosan megbetegedett. Nem csekély meglepetésünkre nemsokára kocsin hozták el ahhoz a házhoz, ahol a felvételre jelentkezettekkel foglalkoztunk. Éjjel két óráig (szerda hajnal) 13 lelket találtunk alkalmasnak a felvételre egyháztagot, köztük a beteg, idős nénit. Hajnal három órakor vonultunk ki az alámerítkezés színhelyére, a beteget kocsin vitték. A víz befagyott, a jég azonban nem volt vastag, csak az volt a kellemetlen, hogy nagyobb utat kellett megtennünk, hogy megfelelő mélységű vízhez érjünk. Itt azután hitük vallomására bemerítettük mind a 13 lelket, köztük a beteget is. Csodálatos volt, hogy a hazafelé vezető úton a betegnek nem volt már szüksége kocsira, saját lábán ment.”[80] A kortársak ezt Novák magvetése eredményének tartották. Az egyik református híradás így panaszolja ezt: „Berettyóújfaluban éppen egy baptista vagy nazarénus bibliaáruló a bibliaárulás színe alatt és alkalmával térített el 14 református felnőtt egyháztagot, kiknek azután újrakeresztelésére Budapestről Meyer atyafi a propaganda feje hívatott meg.”[81] Valóban igaz volt, amit Csopják Attilának egy akkor még élő tanú mondott el: „Ahol Novák a nejével megfordult, ott nagy ébredések támadtak és Novák Közép-Magyarország üdvharcosa lett.”[82]

Ezek a missziói sikerek viszont nem használtak Novák Antal bibliaárusi munkájának. A kolportőrök között is kiéleződött a „baptista kérdés”. Érdekes adalék ehhez Meyer önéletrajzi feljegyzéseinek egyik érdekes szakasza. Köztudott, hogy Meyer is bibliaárusként kezdte életét és ezért figyelemmel kísérte a társulat ügyeit. A feljegyzés így szól: „A Brit- és Külföldi Bibliatársulat 1875 júniusában rendezte meg szokásos konferenciáját a kolportőrök részére s ezekre az alkalmakra rendszerint Bridewide nevű úr jött el. Ez a vendég hívő quaker volt. Vasárnaponként ebben a nagyon szerény helységben […] hirdette nálunk az igét. Engem azzal gúnyoltak, hogy elzavartak a társulattól. Ezt a gyalázatot azzal sikerült némileg enyhíteni, hogy nemcsak Millard testvér prédikált nálunk, hanem Bridewide úr is, és az utóbbi távozásakor egy 10 guldenes bankjegyet nyomott a kezembe.”[83] Ebből a kis anekdotikus epizódból is látjuk, hogy baptista bibliaárusok munkálkodása nem vetett jó fényt a protestáns egyházak körében a társulatra.

A bibliatársulat lerakatát Millard szervezte meg és vezette, de a vezetőség éppen ezeknek a feszültségeknek kiküszöböléséért úgy döntött, hogy 1876. március 1-től a református Victor Bernátot bízza meg a budapesti lerakat vezetésével.[84] Ő újra szükségesnek látta körlevélben tudatni a protestáns lelkipásztorokkal, hogy a társulat budapesti lerakatának „egyedüli célja a Szentírás terjesztése minden nyelven és minden felekezet számára”.[85] Szabadi F. Gusztáv feljegyzése szerint Victor Bernát „hamar megsokallta a baptistáskodást és Novákot áthelyezte Kolozsvárra”.[86]

Itt Novák Antal ismét jó kapcsolatba került régi jó barátjával, most már hittestvérével, Rottmayer Jánossal, aki a skót nemzeti bibliatársulat kolozsvári lerakatát vezette. Itt is munkához látott és házról házra járva árulta a Bibliákat és újabb kapcsolatokat létesített. 1877. október 4-én Meyer Henrik látogatta meg.[87] A testvéri látogatás igazi célját Meyer naplófeljegyzésének egy további mondata árulja el: „Október 10-én utaztam Brassóba. Munkaterületemnek ez volt a határa, mert Novák testvér, mint kolportőr eddig jutott, s így reményem volt arra, hogy ezen a réven alapot találok a munka folytatására.”[88] Eszerint Meyer olyan úttörőnek tekintete Novákot, akinek bizonyságtevő szava és bibliaterjesztő szolgálata alapot teremt a baptista missziónak. Kirner adatgyűjtése szerint Novák Antal részt vett 1877. november 14-én Kornya Mihály és Tóth Mihály diakónussá avatásán is.[89] Ez volt ismereteink szerint utolsó szolgálata.

Ezután nem sokkal Novák Antal meghalt. Meyer erről mindössze ennyit jegyzett be a tagnyilvántartó könyvbe Novák neve mellé: „hazaérkezett 1877. december 17-én”. Ez lett az örökké vándorló bibliaárus sorsa. Szabadi F. Gusztáv a misszionáriusok nyilvántartójában azt is feljegyezte, hogy Brassó közelében történt a halála. Felesége Kolozsvárott 14 hónappal élte túl. Szabadi erről így tudósított: „Novák testvérnő daganatos megbetegedéssel kórházba került, sajnos a műtét következtében meghalt. Hajlékában igen sok testvér szokott összejönni éneklésre és imádkozásra. Betegsége alatt az állami kórház egyik kis szobájában feküdt.” Nováknét 1879. február 3-án 3 órakor temette el Meyer Henrik Kolozsvárott. A temetésre elkísérte Szabadi F. Gusztáv is.[90]

A 19. századi bibliaárusoknak az életét, vándorpályáját elnyelte az idő, emlékük is alig maradt ránk. Munkájuknak, életüknek ránk maradt adatait azért is jó volna összegyűjteni, mert a 19. század második felének népi vallásosságáról még mindig keveset tudunk, pedig – meggyőződésem szerint – az egyház igazi története nem a tisztségviselők, az intézmények vagy a létrehozott tárgyak históriája, hanem a bennünk rejlő hit gyakorlásának, köznapi és ünnepi megvalósulásnak története.

Jegyzetek: