A kerek évfordulók mindig komoly konjunktúrát jelentenek
egy-egy történelmi időszak kutatásában. Nem volt ez másként a forradalom és
szabadságharc évfordulói kapcsán sem. Az 50. jubileum a megtorlást is
levezényelő uralkodó személye miatt politikailag kissé feszélyezett légkörben
folyt, és tulajdonképpen csak a millenniumi ünnepségek nemzeti
mítoszteremtésének világát vitte tovább. A 100. évfordulót kisajátította
magának az aktuálpolitika, így bizonyos aspektusok feltárására nem kerülhetett
sor. A közelmúlt 150. évfordulója immár kellő távlatból a szakszerű
feldolgozást tehette lehetővé. Különösen rá volt szorulva a történettudomány a
katolikus egyház szerepének tisztázására, hiszen azzal az 50. évforduló táján
nem foglalkoztak, 1948-ban pedig a meghatározó marxista történész, Andics Erzsébet kijelentése jelentett harsogó
imperatívuszt, mely „az abszolutista reakció előretolt állásait” látta az
egyházi szervekben. A kétségkívül torz nézettel apologizáló,
vagy a kérdésről árnyalt képet alkotó történészek (pl. Meszlényi Antal, Hermann
Egyed, Adriányi Gábor, Szántó Konrád) munkái csak kevesek számára voltak
hozzáférhetőek. A történtek méltó, valósághű
újraértékeléséhez nyújt kiváló segítséget az a forrásgyűjtemény, melyet a
Dél-alföldi Évszázadok igényes, szép kiállítású sorozatának 16. köteteként 2001
tavaszán jelentett meg Zakar Péter. A kötet a katolikus papság és a
szabadságharc ambivalens viszonyát igyekszik jobban megvilágítani emlékiratok és
naplók fényében. Különös fintora a sorsnak – és jelzi a magyar könyvkiadás
visszásságait –, hogy a történészi kutatások kiindulópontját jelentő
forrásközlések általában csak megkésve, az évfordulók keltette érdeklődés
lanyhulása idején jelennek meg, szinte csak a kutatómunka hordalékaként… A közelmúltban napvilágot látott korszakba illő
helytörténeti forrásközlésekre (pl. Pápa, Székesfehérvár), és a most
tárgyalandó kötetre egyaránt igaz: maradandó értékűek, de hasznosabb lett
volna, ha már 3-4 esztendővel ezelőtt elérhetőek. A katolikus egyház 1848/49-es
szerepvállalását korábban egy tematikus szemelvénygyűjtemény próbálta meg
megvilágítani: az Elmer István szerkesztette, 1999-ben megjelent kötet. Annak a
munkának erénye volt viszonylag csekély megkésettsége, ám a kötet szakmai
színvonala komoly kívánnivalókat hagyott maga mögött. Zakar Péter gyűjteménye egészen
más szintet képvisel. Jóval egységesebb, kiérleltebb mind a szövegek
válogatása, mind gondozása terén. Az elszórva már itt-ott megjelentetett írások
összegyűjtött megjelentetése mindenképpen indokolt volt, hiszen többségük
nehezen hozzáférhető – ekképp szinte feledésbe is merült, mint báró Mednyánszky
Cézáré –, vagy teljes egészében, illetve kritikus szemmel vizsgálva nem került
még közlésre. Lehetőség szerint az eredeti szövegekből dolgozva, aprólékos
szövegkritikai munkával sikerült a szerzőnek a korábbi közlések szövegromlási
buktatóit elkerülni. Jegyzetapparátusa kimagaslóan pontos és informatív. A
kötet bevallott célja, hogy a szövegek szerzői által reprezentálja a katolikus
egyház jellegzetes korabeli képviselőit: így természeten kihagyhatatlan volt
belőle Hám János nominált esztergomi érsek védirata, de tábori lelkészek (Eperjesy
Ferenc, és a már említett Mednyánszky), szerzetesek (Horváth József piarista, Piry Cirjék János ferences), egyházmegyés pap (Koller
János) és teológus (Lubik Imre) memoárja illetve
naplója is helyet kap benne. Talán csak a sok helyütt megnövekvő szerepű
káptalanok, vagy szélsőségesen schwarzgelb érzelmű
papok képviselőjét hiányolhatjuk – de ezt vélhetően a forrásínség okolja, így
kijelenthetjük, a mű eredeti koncepcióját beteljesíti. A szövegkiadás kifejezetten
praktikus: a mai helyesíráshoz közelített írásforma ellene mond ugyan a hajdan
Borsa Gedeon által lefektetett, szigorú betűhívséget követelő alapelveknek,
viszont könnyen kezelhetővé, olvasmányossá, így a szélesebb olvasóközönség
számára is élvezhetővé teszi a kötetet. Nem véletlenül alkalmazott több, e
korszakra vonatkozó forráskiadvány következetesen hasonló szerkesztési elveket
a közelmúltban. A kötetet bevezető rövid, ám nagyívű tanulmány messze túlmutat eredeti szerepén: hiszen
nem csak a katolikus egyház belső viszonyainak változását taglalja a zavaros
időkben, hanem bőven ad kitekintést más felekezetek hasonló problémáiba; egyben
bepillantást enged a közreadó más munkáiból már ismert kivételes
anyagismeretébe és felkészültségébe. Az egész kötet igényes, figyelemreméltó
munka. Az egyetlen komolyabb kritikai megjegyzés a cím megválasztásával
kapcsolatos: nem biztos, hogy a közölt források legszerencsésebb summája ez az
idézet, melynek forrását sajnálatosan nem nevezi meg a szerző. (ism.: Mózessy
Gergely) | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |