Csongrád Megyei Könyvtáros
31.évf. 1/4.sz.(1999)
Horváth Varga Margit
Egy kisváros közgyûjteményi intézményeinek lehetõségei a telematikai pályázaton Az MKM, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett koncepció és az ehhez kapcsolódó pályázati fordulók olyan óriási lehetõségekkel kecsegtetnek, hogy az eddig informatikai területen elhanyagolt közmûvelõdési intézmények megkezdhetik a felzárkózást. Csongrád városa és három legfontosabb közgyûjteménye, a könyvtár, a levéltár és a múzeum ezt a lehetõséget kívánta kihasználni úgy, hogy közösen pályáztak és pályáznak a NKÖM által kiírt telematikai pályázaton. A három közgyûjtemény egy regionális terv részeként nyújtott be 1999-ben pályázatot, amelyben legfontosabb célként a következõket jelölte meg:
Mindezek a célok a közgyûjteményi intézmények által megfogalmazott, és Csongrád Város Önkormányzata által elfogadott tervek alapján valósulhatnak meg. Ez a koncepció nem különálló intézményekben, még csak nem is különálló településekben, hanem integrált intézményi informatikai infrastruktúrában és minimum regionálisan összehangolt fejlesztési elképzelésekben gondolkodik. Mindezen célok megvalósításához 9,2 millió Ft-os pályázati támogatást igényeltünk, amelybõl 1999-re 2 millió Ft-ot biztosított a kuratórium. Így természetesen az elsõ évre vállalt feladatokat csak kisebb részben tudtuk teljesíteni. Az 1999-es pályázati támogatásból a Városi Könyvtár számára megvásároltuk a belsõ hálózathoz szükséges szerver konfigurációt, valamint a feldolgozói és olvasói terminálokat, a hiányzó szoftvereket és a meglévõ gépeinket feljavítottuk. Ez azt jelenti, hogy a könyvtár felkészült az integrált könyvtári rendszer fogadására. Intézményünk elkészítette honlapját (http://www.konyvtar.csongrad.hu), valamint az önkormányzat felkérésére Csongrád város honlapját is (http://www.csongrad.hu). Csongrád Város Önkormányzata biztosított könyvtára számára egy 64 kilobites vonalat, egy Linux alapú Internet szervert, valamint a hálózati forgalom lebonyolítására egy Cisco 2500 routert. A Csongrádi Levéltár a pályázati támogatásból a továbblépéshez szükséges alapokat tudta megteremteni, amely alapszoftverekkel felszerelt két korszerû gépet, CD-ROM író berendezést és a lokális hálózat kiépítését jelenti. A Tari László Múzeum az elsõ évben a nyert összegbõl nem részesült, mivel a pályázaton igényelt digitális fényképezõgép vásárlását a kuratórium ebben az évben nem támogatta. A 2000. évi pályázaton a Könyvtár a megye többi városi könyvtárában már bevezetett TINLIB integrált könyvtári rendszer néhány modulját igényelte. Terveink között szerepel, hogy a pályázati idõszak végére a könyvtári szolgáltatások jelentõs köre nonstop Internet-elérésû lesz: így saját könyvtári web-szolgáltatás indul el. A könyvtár lokális rendszerében szolgáltatja a közgyûjteményekben elvárható CD-ROM adatbázisokat. A Csongrádi Levéltár tervei között szerepel, hogy 2000-ben indulna a fotótár, a térképtár, a pecséttár és a plakátgyûjtemény feldolgozása, valamint elkészülne a kézikönyvtár ill. a szakfolyóirat-anyag visszakereshetõ feldolgozása is. Az év második felében már megkezdõdik a dokumentumok közvetlen digitalizálása is. A Tari László Múzeum 2000. évi pályázatában megfogalmazta az elérendõ céljait, amely a Múzeum anyagának oly módon történõ digitalizálását jelenti, hogy az egyszerre tudjon professzionális leltári és más szakmai célokat szolgálni, illetve alkalmat adjon az Internet nyilvánossága elõtt is bemutatkozni. E célok elérését Csongrád Város Önkormányzata eddig is komoly anyagi erõkkel támogatta. Az Önkormányzat eltökéltségét bizonyítja, hogy a 2000. évi pályázat sikere esetén, mintegy 1.2 millió Ft értékû önrészre tesz ígéretet, amelyet a Könyvtárnak biztosítana. Ugyanehhez a pályázathoz a Levéltár 1 millió Ft-ot, míg a Múzeum 100 e Ft önrészt tud nyújtani. Mindezen törekvések nemcsak a fenntartók anyagi és erkölcsi támogatását, hanem az érintett intézmények és szakemberek nagyfokú együttmûködését is feltételezik és igénylik. Mindezek a virtuális mozzanatok Csongrád Város közgyûjteményei esetében összekapcsolódnak egy nagyon is valóságos elemmel, miszerint a Könyvtár és a Levéltár felújított épületbe kerül a közeljövõben. Reményeink szerint mindez teljes informatikai megújulással is együtt jár, amelynek eredményeképpen alapvetõ közgyûjteményeink egymással és a világgal számítógépes hálózaton is kapcsolódni tudnak majd, hogy szolgáltatói és használói legyenek egy nagyobb virtuális közösségnek. Mindehhez nagymértékben segítséget nyújt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt telematikai pályázat. |