A közelmúltban jelent meg a 16/1998. (IV. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl, mely jelentõsen módosította a 11/1994. (VI. 8.) MKM alaprendeletet. A módosított rendelet több pontban foglalkozik az iskolai könyvtárak mûködésével, céljával, feladataival, s többek között elõírja, hogy a könyvtár gyûjtõköri szabályzatát szakértõvel kell véleményeztetni.

A tíz év alatt bekövetkezett változások is indokolják ezt a követelményt: Ez idõ alatt születtek meg a helyi pedagógiai programok, váltak hangsúlyossá a NAT-ban megfogalmazott könyvtárhasználati ismeretek, de az iskolák életében is jellemzõ a szerkezet-, illetve profitváltás. A mai társadalmi-gazdasági viszonyok közt nem lehet a régi módon (porosz? szocialista? kézivezérlésû) – kinek mi tetszik) tanítani. Az iskolák – különösen a nagyvárosokban – kénytelenek vonzó programokat kínálni, hogy a versenyhelyzetben talpon maradjanak, e programokhoz hatékony pedagógiai módszerekre, új, korszerû ismeretekre, eszközökre van szükségük. Mindezekhez az iskolai könyvtár szolgáltatja a megfelelõ dokumentumokat, s ha végig gondoljuk az információrobbanás következményeit, figyelembe vesszük a legújabb AV-dokumentumok széles skáláját, a számítógépes adatbázisok terjedését, az interneten elérhetõ információs lehetõségeket, akkor érzékelhetõvé válik az iskolai könyvtárak újfajta feladatköre, a könyvtárak szerepének felértékelõdése.

Csakhogy: az iskolai könyvtárak többségét évtizedeken keresztül nem szakképzett könyvtárosok kezelték (most ne térjünk ki ennek okaira), s ez a tény bizony rányomta bélyegét a szerzeményezésre, az állományalakításra. Így alakultak ki a súlyos hiányokat (pl. kézikönyvek) mutató, esetlegesen – és nem tudatosan – beszerzett és egyáltalán nem a könyvtár feladataihoz illeszkedõ gyûjtemények, sok felesleges ballasztanyaggal (pl. útleírások, felnõtt szépirodalom, krimi stb.). Mondanom sem kell, hogy mindez többnyire egyáltalán nem volt szakszerûen feltárva, és a pénzügyi lehetõségek sem voltak mindig biztosítva (hogy finoman fogalmazzak!) a folyamatos, tervszerû állományalakításhoz. Hozzá kell tennem, hogy az iskolák többségében az igazgató sem tartotta fontosnak az iskolai könyvtár szakszerû mûködtetését, így a rendelet elõírása (tudniillik a gyûjtõköri szabályzat véleményezése) teljesen váratlanul és készületlenül érte õket, tanácstalanok voltak ezen a téren (nem is mindig értették, mit jelent a gyûjtõköri leírás).

Korábbi tapasztalataim (megyei iskolai hálózati könyvtárvezetõként) és a mostani szakértõi véleményezés alapján festettem meg az elõbbi sötét helyzetképet, és attól tartok, hogy nemcsak Csongrád megyére érvényesek ezek a gondok. Összesen 27 intézmény mûködési és gyûjtõköri szabályzatának véleményezésére kértek föl 1999 folyamán, ezek többsége (22) szegedi, és csak három felkérés érkezett a megyén kívülrõl. Az intézmények nagyobb része (21) általános iskola volt, 3 középiskola, 2 kollégium és csak egy ÁMK csatlakozott a körhöz.

Az iskolák többsége gyorsan beszerzett egy szabályzat-mintát, többnyire a Fõvárosi Pedagógiai Intézet 1992-ben közreadott módszertani útmutatóját, de néhány iskolában a MODINFO Kft. 1998-ban megjelent, mintegy 60 oldalas anyagát vették alapul, melynek szerzõje szerényen elhallgatja a nevét (jobb is!). Ez még nem lett volna baj, ha nem veszik át szolgaian a szöveget, a kifejezéseket, mert így teljesen jellegtelen, minden egyéni vonást nélkülözõ, inkább a direktívák szintjén fogalmazó szabályzatok születtek. Különösen vonatkozik ez a MODINFO Kft. mintaszabályzatából dolgozókra, ugyanis ebben jónéhány szakmai hiba is található. Nem akarom itt részleteiben elemezni ezt a szabályzatot, csak néhány szarvashibát emelek ki:

• az 5. oldalon az 1. 9. pontban ezt a kitételt találjuk: “Az iskolai könyvtár dokumentumainak számát… darabban határozom meg.” Nos, akkor búcsút mondhatunk az élõ, tervszerûen fejlesztett, gyarapodó és csökkenõ könyvtár eszményképének, ha egy több évre, évtizedre szóló dokumentumban elõre meghatározzuk az állomány nagyságát.
• a 7. oldalon a 3. 2. pontban a következõ szerepel: “a könyvtárállomány leltározását az intézmény Leltározási Szabályzatának megfelelõ idõben és módon… végzi”, mintha a 3/1975. KM-PM rendelet nem is volna érvényben. Azt is jól tudjuk, hogy az egyéb vagyontárgyak leltározására más szabályok vonatkoznak, mint a könyvekre.
• a 25-26. oldalon a Nyilvántartásba vétel c. fejezetnél a következõket olvashatjuk: “A nyilvántartás az összesített leltárkönyvben történik, mely egyben pénzügyi okmány is, az idõszaki leltár egyik dokumentuma… Brosúrák esetében címleltárkönyvet kell vezetni.” Jól tudjuk, hogy az összesített (brosúra-)leltárkönyv elsõsorban a nagy példányszámú (pl. tartós) tankönyvek regisztrálására szolgál, ezt nem szabad összekeverni a címleltárkönyvvel, amely valóban pénzügyi okmány, míg a brosúra-leltárkönyv nem az.

Akik az említett mintaszabályzat alapján dolgoztak, sok fölösleges és oda nem illõ ballaszttal terhelték meg anyagukat. Ezeket a helyszíni szemlék alkalmával megbeszéltük, korrigáltuk, hogy hosszabb távra alkalmas dokumentum szülessen.

A többségnél hiányzott az iskola egyéni arculatának, szociokulturális mikrokörnyezetének meghatározása, pedig az iskola pedagógiai programja, profilja is az elõbbiek függvénye. Ennek megfelelõen kellett volna körvonalazni a fõ- és mellékgyûjtõkört, azaz az oktatott tantárgyaknak megfeleltetett dokumentumokat, illetve a különbözõ szakkörök, fakultációk, preferált nevelési és oktatási területek szükségleteihez mért anyagokat. Ezeket a tényezõket többnyire azért ismertem, mert a szegedi iskolák gondosan felsorolták a helyi lapban egyéni vonzerejüket a beiskolázás szempontjainak megfelelõen, csak mindezt elfelejtették írásba foglalni a gyûjtõköri felsorolás indokaként.

A túl általános megfogalmazásokból következõen inkább csak a könyvtári szakirodalom kívánalmait rögzítették, és nem a valós helyzetet vagy az elérni kívánt szintet. Ennek megfelelõen általában nem derült ki, milyen nyilvántartásokat vezetnek a forgalomról, a brosúrákról, a folyóiratokról, nem lehetett nyomon követni, hogyan tagolják az állományt a valóságban, milyen katalógusok épülnek az állományról és milyen (helyi) elvek szerint. Arra sem kaptunk választ, hogyan rendezik az olvasók az elveszett vagy megrongált könyvek ellenértékét, sor kerül-e (és milyen módon) a még használható könyvek házi kisjavítására, kinél található a könyvtár kulcsa stb. Így kerültek bele a szabályzatba ilyen megfogalmazások:

“A könyvtár állományáról folyamatosan kell építeni a következõ katalógusokat…” Ezután felsorolták az összes lehetséges katalógusfajtát, de ebbõl nem derült ki, hogy õk ténylegesen melyiket vezetik.

“Az állományt áttekinthetõen, világosan, raktári rendben kell tagolni…” Itt is egy teljeskörû felsorolás következik, amibõl nem tudjuk meg a valóságos raktári rendet.

“Ha a könyvtárhelyiséghez másnak is van kulcsa, a felelõsség megoszlik…” Konkrétan meg kellett volna nevezni a felelõsséget vállaló személy(ek) nevét.

Általában nagyon kevés nyitvatartási idõt jelöltek meg (heti 5 óra) a könyvtár mûködéséhez – sajnos, ez a valóság! – és ezt az 5 órát beszámították ugyan a kötelezõ óraszámba, de nem értették, hogy ehhez még ugyanannyi idõt kellene fordítani a belsõ munkákra is.

Több iskolánál kimaradt a leltárbélyegzõ lenyomata, vagy kiderült, hogy nincs is ilyen, helyette az iskola körbélyegzõjét nyomják bele a könyvekbe is.

Rendszeresen kimaradt a gyûjtõkör felsorolásából a tartós tankönyvek, munkafüzetek megemlítése, illetve ezek kezelésének módja, az egyéni (vagy inkább csoportos) spontán érdeklõdés kielégítésének megoldási lehetõségei, sokszor még a helyismerethez, helytörténethez, a névadóhoz kapcsolódó irodalom körvonalazása is. Elõfordult, hogy a gyûjtés mélységét (egy-egy terület választékából mindent vagy csak válogatva gyûjtünk) összekeverték a példányszámmal, a munkáltató oktatáshoz szükséges kézikönyveknél pedig alulbecsülték a példányszámot.

Ugyancsak sok helyen hiányzott az állományapasztás megjelölése, illetve ennek helyi, a rendelettõl esetleg eltérõ mozzanatai, és örültem volna, ha az állománygyarapításra fordítandó összeget legalább százalékosan betervezték volna.

A gyûjtõköri leírást – miután fõként általános iskolai könyvtárakról volt szó – általában a nagyobb állományegységek szerint tagolták, csak néhány esetben, fõleg középiskoláknál jelent meg az ETO szerinti bontás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a könyveken szerepeltek volna a raktári jelek vagy a polcokon a nagyobb eligazító feliratok. Bizony, az iskolák többségében csak hozzávetõleges raktári rendet találtam, és csak néhány helyen kezdték fölvinni az állományt a számítógépre. (Viszont ez a tény sem szerepelt a mûködési szabályzatban.) Az otthonosság követelménye, az olvasási kedv föllendítése sem várható el, hiszen a szegedi iskoláknak alig felében van önálló helyiségben a könyvtár.

Még mindig nehéz a fenntartókkal megértetni az iskolai könyvtár fontosságát, de talán ez a rendelet kissé ráirányította a figyelmet. Arra mindenesetre jó volt az iskolák meglátogatása, hogy néhány alapvetõ kívánalmat tisztázzak, néhány módszertani-olvasáspedagógiai tapasztalatot átadjak akár a kollégának, akár az igazgatónak. Talán azt is sikerült elérni, hogy a jövõben tudatosabban vezessék, mûködtessék a könyvtárat, hogy jobban megismerjék a könyvtár megújuló szerepkörét, és érzékeljék, hogy a könyvtár gyûjtõköre az iskola pedagógiai programjának dokumentumokban kifejezett lenyomata, és csak gondos és tudatos szerzeményezés segíti ennek megvalósítását.