Sonnevend Péter
Egyetemi könyvtár és jövőképek
Finn beszámoló: aggodalmak
T. Nurminen írása fontos tünetekre és tendenciákra irányítja az olvasó figyelmét. Kiemelek néhányat:
Következésképp: a növekvő elvárások és átalakuló szolgáltatásrendszer idején a finn egyetemi könyvtárak költségvetési pozíciója romlott, a fajlagos (például egy hallgatóra számított) ráfordítás csökkent, az egyetemen belüli könyvtári részarány visszaesett, a növekvő hiányt pedig bevételekből igyekeznek mérsékelni (a teljes kiadásból közel 15% nem költségvetési pénz), az egyetemen belüli széttagoltság (központi–kari–intézeti könyvtárak) rontja a hatékonyságot.
Mondjuk-e, hogy ez mind-mind ismerős a magyar egyetemi könyvtárakban dolgozók számára? Cseppnyi túlzás nélkül: a helyzet nálunk még sokkal drámaibb. Nem is egyszerűen a számok okán.
A finn egyetemek kiadásai 1996-ban elérték a 310 milliós nagyságrendet. Egy hallgatóra 600 márka (a távoktatást beszámítva: 400 márka) gyarapítási keret jutott. Ez természetesen többszöröse a magyarországinak. A finn szakértő a tendenciát tartja rendkívül veszélyesnek. Így fogalmaz például: “amennyiben lényeges emelkedés nem következik be a gyarapítási keretekben, az időszaki kiadványok el fogják vinni annak teljes összegét, mint ahogyan már most is vannak könyvtárak, ahol ez a helyzet”. Nézzünk körül kicsit: tőlünk nyugatabbra.
Nemzetközi háttér: könyvtár – felsőoktatás
Az elmúlt évtizedről általunk a közelmúltban ismertetett amerikai, angol és német egyetemi könyvtári adatok (a Pécsi Könyv- és Infotár 1996-1997. évi számaiban) alapján a főbb folyamatok következőképpen summázhatók:
Ennek további következményei:
Nevezzük a fentieket rövid- és középtávú erővonalaknak. Van benne jócskán kihívás számunkra is: mit, milyen irányban kellene fejleszteni, illetve legalább értelmezni.
Ugyanakkor senki nem tudja még, milyen lesz húsz vagy huszonöt év múlva a felsőoktatás. Azaz néhány dolog nyilvánvaló:
A könyvtári terület hosszú távú kilátásai ennél még bonyolultabbak, pontosabban még nehezebben kitapinthatóak, s aligha biztatóak:
Útkeresés hazai szemmel
A mai egyetemi könyvtár kicsi, széttagolt, alulfinanszírozott, alacsony presztízsű intézmény (e jelzők általában is elmondhatók a hazai könyvtári hálózat tagjairól – talán egy pár tucat kivétellel). A mai egyetem a túlélésért küzd, legyen szó kicsiről vagy nagyról, fővárosiról vagy vidékiről.
A mai kormányzat sok csatornán hint pénzt intézményeinek, minden csatornán csak keveset, s a divatossá vált pályáztatás növeli a kiszolgáltatottságot. A választási ciklusok táján általában növekszik az ígérgetési “együttható”, hogy azután következzenek a kijózanodás perceivel.
A magyar könyvtárügy a hazai GDP 1-2 ezrelékével gazdálkodik. Az egyetemi könyvtárak az egyetemek költségvetésének 2-5%-ára – általában csökkenő részarányára – számíthatnak (a JPTE 1994-ben költségvetésének csaknem 4%-át biztosította könyvtári hálózatának, e részarány 1998-ban már nem éri el a 2,6%-ot).
A fentiek nem indokolják az optimista hangütést, ha a jövőre gondolunk.
Legyünk-e pesszimisták?
Akasztófahumorral elmondhatjuk: mi vezetjük a világszakmát. Az amerikai egyetemi könyvtári költségvetésre az országos ajánlás az összegyetemi kiadások 6%-át igényli, ennyi volt még pár éve finn barátainknál is, kik most körülbelül 4% körülit kapnak mindössze, ám ezt az arányt nekünk sikerült már évekkel ezelőtt “elérnünk” s azóta folyamatosan “alulmúlnunk”.
Mégis, mire lehet építeni a jövőben?
Az egyetemi könyvtárak (úgy-ahogy) ellátnak legalább 150 ezer olvasót, ezek döntő többsége pedig diák – tehát a jövőnk színe-java. A hallgatóság rendkívül differenciált: jócskán vannak nyelveket tudó, világlátott, a számítógéppel vígan szörfözők, másrészt alapvető anyagi-szellemi gondokkal küzdők egyaránt. A mai oktatás alig képes valamit mozdítani a helyzeten az esélyegyenlőség dolgában. Képes-e akkor segíteni a könyvtár?
Egyetemi könyvtáraink többsége tudja a dolgát, s kiismeri magát az új, informatizált világban, ha pedig esély adódik, lendületesen fejleszti szolgáltatásait. Következésképp az egyetemi könyvtárak – még mindig – elég jó szakembergárdával sáfárkodhatnak. Körükben nő a meggyőződés, hogy az egyetemi – és más tudományos – könyvtárak célirányos együttműködését erősíteni kell.
Ezt a hármast kellene kiszabadítani a mai nyűgök hálójából. Elképzelhetetlenül sok tennivalónk van a 150 ezer olvasó javára. Tekintsenek nyugodtan szélsőségesnek, ha az alábbi példát követendőnek tartom. Egy vidéki angol egyetem központi könyvtára most, 1998-ban (az akadémiai év őszi nyitányára) átalakítja teljes működését: ötszintes épületében a bejárati szinten minden jelenlegi ezt-azt megszüntet, hogy telehinthesse felhasználói számítógépekkel, s így fog ősztől heti hét napon huszonnégy órás nyitva tartást szervezni. Ez nyilván nem David Baker vagy Jean Stewart “fejéből pattant ki”, látták a hasonló amerikai mintát, s még inkább: érzékelik a szükségletet. Ezért megvalósítják természetesen (!) mindenféle személyi fejlesztés nélkül. Akarjuk-e vagy nem: a felhasználó érdekében kell élnünk (s halnunk, ha másként nem lehet?). Lehet ideig-óráig itthon azzal érvelni: erre itt nincs (még) igény. Válaszom: ez csak részben igazolható állítás, másrészt nekünk jobb lenne most bizonyítanunk.
Aki nem teszi igazán nélkülözhetetlenné magát, az nélkülözhetővé válhat. “Az informatika világában az egyetemi könyvtár legyen a legkorszerűbb számítógépes szolgáltatások műhelye: előállítója és terjesztője. A könyvtár lendületesen építse adatbázisait – elsősorban gépi katalógusát –, azután szerezzen be minél több tudományos adatbázist, digitalizált szöveg-, hang- és képgyűjteményt. Még jobb, ha ezt együttműködő intézmények teszik: én ezt és ezt szerzem meg és szolgáltatom, magamnak és nektek is, ti meg azt és azt, s természetesen nekünk is biztosítjátok a hozzáférést. Húsz–harminc ilyen könyvtári szolgáltatóhely már lefedhetné az országot és a legtöbb ismeretágat.
Végül, harmadszorra: ismét a munkatársak. Van-e elég harcostárs egy ilyen jövőkép megvalósításához? Optimistát játszanék, ha igennel válaszolnék erre a kérdésre. Igennel arra merek válaszolni, hogy egy ilyen csapat megteremthető. Erkölcsi és anyagi ösztönzőkkel, a teljes demokrácia légkörével, a jó minta követésére buzdító külföldi (nemzetközi) együttműködéssel. Elkerülhetetlen a közalkalmazotti bérrendszerben meglévő egyenlősdi rendszer megszüntetése. Ha megmarad, végzetes marad a hatása. És még: az egyetemi könyvtárba be kell “engedni” – munkatársnak – az egyetemistát. Sok feladat jól a kezére állhat. A tandíjprés az igyekvőket ilyen tennivalók vállalására fogja sarkallni. A “tipikus” amerikai egyetemi könyvtári személyzet struktúrája (teljes munkaidőre átszámítva): egynegyed diplomás szakember-egynegyed egyetemista-kétnegyed technikai, szaktanfolyamokon kiképzett munkatárs. A nemzetközi szakirodalom foglalkozik a kreatív, az újat segítő vállaló és a megbízható, de inkább csak reproduktív, a változásokba (kisebb-nagyobb “sóhajtásokkal”) belenyugvó típusú munkatársak kívánatos arányával az adott szervezet létszámába. E három típusból jónak minősül az olyan megoszlás, ha a kreatív csoport aránya eléri a 10%-ot, az újat vállalóké kétharmad körül van, s a harmadik csoport aránya egynegyed körüli. Most ne értékeljük (nem is tudjuk) a hazai könyvtári személyzetünket. Kézenfekvő, hogy itt komoly változás szükséges. Az első két csoportnak többségi pozíciót kell szereznie.
A “pécsi recept” tehát (egyelőre inkább csak magunknak kijelölt irányként, semmint valóságként): karcsúsított-fiatalított (egyetemistákkal is számoló) személyzet+erőteljes automatizálás, adatbázis-szolgáltatás felé elinduló gyarapításrekonstrukció+a szolgáltatások növelése (felhasználói gépek száma, hosszú nyitva tartás és minden, ami még kapós).
Ennek Pécsett az elején tartunk. Nem kell mondanom: az elmúlt éveket ki kellett bírni, a túlélés volt az elsődleges – de nem egyetlen – parancs. Mert hisz a semmiből fejlesztettünk, ugyanakkor országosan is erős nyitvatartási rendszert működtetünk, új kiadványok-szolgáltatások jelentek meg. Mégis, ismétlem: az elején tartunk, tennivalónk rengeteg van. Hogy mi minden sikerül, sokban rajtunk – de nem egyedül rajtunk – múlik.
Három jövőkép is elképzelhető:
A mai valóságban ott érzékelhető mind a három jövő lehetősége.