Fagyott darázs a párkányon
nem mozdul harmadnapja
vigyem át
markomban a túlsó partra?
A magam révésze lennék inkább
ne kelljen senkit kérnem
lehunyom este a szemem
merengek a dermedt éjben
akár a darázs holtában mintha várna
szeméből fény sütne nem néz nem lát
fejét tartja meredten felém.
A vízben minden könnyebb.
A test a lélek méltósággal lebeg.
Merülő csónak mélyén kémlelem a görbülő eget
ujjam hegyén darázs a túlsó partra tartunk
annyira akarja belenémul a mozdulatba.
Elkövetek hibákat
okot adok az ellenzőknek
szavanként csöpögtetem szájukba érveiket
lassan
hogy közelebb kerüljek a vízhez
megleljem a sajkát mely tovasiklik velünk.
Megiszom egy pohár vizet.
Számat nedvesítem nyelvem mártanám mindenbe
engedje szabadon a szavakat.
Üldögélnék elhagyott tavak partján
nézném mélázva a vizet
a túlparton tetők egymás felett
törékeny szerkezet
a szél átfú a cserepeken.
A partok maradtak nekünk idehallom a festőt
kezében darázs mocorog
arcán kavargó színek mintha vízbe nézne
a cseppek összeállnak a szavak nem
folyamatábráim elviszi a hullámzó szél.
Esténként a napba nézek
fényhíd vezet a túlsó partra
én nem megyek a darázs sem hív.
Miféle szálra fűzhető fel a város
hogy ne tévedj el?
A folyó átszeli a térképen.
Fertőtlenítés után a ház tágas klórterem
elűzi a szél illatát.
Távol a víz legbelül
a parton ülve várom a csordát
a raj kirepült már.