A következő év
végeláthatatlan folyóként kúszik előttem
tétlenül állok partjánál
és nem tudom hogy belevessem magam
vagy várjak egy
rozsdásodó vasszerkezetre
ami megérkezik vagy sem
és lesz-e lehetőségem csak annyit mondani

vigyél át révészem

a fedélzetre lépve
megfoghatom-e a napokat
akár a hideg korlátot
nem kapva el a kezem
nehogy aztán a bizonytalanság hullámlökései
a padlóra terítsenek

mennyire bízhatok
hogy létezik egyáltalán túlsó part
ami nem a képzelet szörnyszülötte

hogy a tejfehér köd nem hatol a torkomig
nem öl meg

lesz megérkezés
vagy itt kell állnom
amíg az előttem elterülő
sötét tömeg megindul felém
és előbb a bokámat fogja körül
majd mint elhagyott tárgyat
magával ránt
és körülölel a semmi hínárjával