Ilyenkor (estefelé) az átkelés nagyon
nehéz; meg kell találni a jelentéseket;
megérteni az óra vinnyogó kattogását,
átlátni a légüres kézfogásokat,
unott, hétvégi köszönéseket.
Vigyél át, révészem,
a szitkok közti réseken, arcok esti
félárnyékában. Vigyél át
terek szellemködén, sugárutak
izzadt trikó-tömegén, levethetetlen
városokon.
Az utcán sétálok, esőben,
mint aki tudja merre indul;
a házak nyújtózkodó teteje
a szürkéskék égboltot
még éppenhogy megtartja.
Van-e az estéknek (ilyenkor)
elérhető túlpartja?