fehér köpenyes
kincstári mondat
vége a látogatásnak
ki ne tudná aminek
kezdete van annak vége is
összeszedelőzködnek lesepregetik
a takaróról a szétszóródott morzsát
kisimítják a gyűrődéseket
mindig szétszóródik valami
kibillen a helyéről összekuszálódik
fölriad a lábasban felejtett kanál
a homlok mögött valami régi emlék
bambán néz a pizsamagomb
mi végre vagyunk a világon
mi végre gomb mi végre pizsama
az ablak régi esőkre emlékszik
csupasz villanyégő fénye kaparássza
kétségbeesetten a falakat
félbeszakad hirtelen egy mozdulat
elindul ki tudja hova
a falnak támasztott bizonytalan mosoly