|
|
|
|
|
Ács József
AZ ÖSSZEFÜGGÉSTELENSÉG KORA Horgas Bélának megkaptam buzdító soraidat hogy írnék episztolát szépet gyönyörűt az csakugyan pompás lenne gondoltam irigyen micsoda leveleket írtak az emberek pár száz éve és nem csupán az irodalmárok mikor hetekbe telt hogy megfordult a posta az érzések micsoda gazdagsága mekkora igényesség mennyi a tévékorszakban elképzelhetetlen önismeret mert ugyan miféle levél kerülhetne ki egy olyan ember tolla alól aki percenként harminc csatornát pörget végig kész világokat miközben úgy érzi ő maga félkész fakó homályos gyönge fekete-fehér kísérleti adás ez már az internetkorszak bárki mondhat bármit bárkinek bárki mondhat bármit bárminek így aztán abban sem reménykedhetünk hogy őszinteségünk megütközést kelt mint a nyolcvanas években a modor evezőjébe kapaszkodva persze átcsónakáztathatjuk magunkat egy lakatlan szigetre szemünket szerényen lesütve mondjuk stílusgyakorlat Hules Béla írta a költészetről ő sem levélben hanem versben hogy olyan ringlispíl amit ha elég sokáig hajtasz kicsit felülhetsz rá * görnyedhetünk-e levél fölé ha kísértetjárás ideje van éppen még megtréfál minket és belefirkál magunk is csodálkozva nézünk nem ezt akartuk ezek közhelyek és furcsálkodva állapítjuk meg hogy holtaknak könnyebb levelet írni elevenebb a kapcsolat velük pedig nagyon lassan válaszolnak vagy tán épp azért vádaskodásunk visszahull magunkra mert a holtak némán tűrik nem szakíthatjuk fel a sebeiket és nem kell előttük megszégyenülnünk sem annak írunk akit belőlük csináltunk idealizáció stilizáció saját magunkkal beszélgetünk az élők szépek de szúrnak mint a rózsa visszatart a gyávaság hogy kiadjuk magunkat nem értik meg hanem ellenünk fordítják amit kimondunk nem formálhatjuk magunkhoz őket inkább minket forgatnak ki ők mint könnyű paravánokat illusztrációk leszünk a képeskönyvükben s találgathatjuk melyik tükör hamis * lassan húsz éve hogy a metróbejárat felé igyekezve egyetemi csoporttársam odalépett hozzám s megsúgta bizalmasan egy másik társunk miért is ellenszenves neki rábuggyan a hasa nadrágja övére ez undorító mondta zavartan nevetve-bosszankodva én ettől kész vagyok a másik baráti körben megtudtam hogy a harmadik csoportban annyira nagyképűek mind szóba se állnak senkivel velem azonban szóba álltak megtudtam hogy emezek güriző halottfehér kis stréberek és így tovább ameddig a szem ellát üres halmazok a Trefort-kertben no persze mindenkit megérteni levelet írni mindenkinek és senkinek a 2x2 józansága int * elhűlve nézem a csodálatos kenyérpusztítást ezzel telt majd két évtized hét kosár kenyérből lesz egyetlen cipó ezer ember adja össze a dúsgazdag kenyérgyárosnak anélkül hogy fogalma lenne róla azt sem mondhatnánk hogy elveszik tőlük mert sosem lett sosem volt övék megérkeztek a bombázórajok nem fenn az égen lenn a földön köztünk robbannak fel a mondatok minden szó repeszdarab ki tudja kit sebez meg minden szó páncél melyben elfonnyad a test megkékül és elüszkösül szerencsém hogy tudom mint ti mit jelent az két életet összenyitni tányér meleg leves a jégkorszak ellen * mert semmi kétség végig kell néznünk ahogy szétesik mi megrepedt résekbe fagyott víz feszíti szét hiába fogja össze sok kegyes hazugság pántja no meg sok kegyetlené számítgatni ha a fal kidől majd hogyan robajlik az ár önbecsapás haszontalanság szánalmas fontoskodás éppoly szánalmas mint cinikusan vihorásznunk mert arra húz épp a kordivat mert meghalni korai jól járni késő ez a 2x2 idős zeneszerző feje ing a képen hátrahagyott írásait olvassák ha gyökérre hull a fejsze a lombhullás végleges a tél pedig egyszer s mindenkorra szól persze hamis hangon beszél a sztárszínész hangalámondás ötezer senki sem gondolja komolyan sms egy varjúnak ugyan már mint bontatlan házilekvár magukba száradnak megráncosodnak a mondatok itt az összefüggéstelenség kora kik saját maguk szerint a legszilárdabb omolhatatlan talapzaton álltak már ők is úszó szigetként távolodnak csípőre tett kézzel riadtan állnak lenn a partszegélyen mit ints mit mondj mit mondhatsz nekik |
