|
|
Reményi Tibor
TE MIT GONDOLSZ?
"Olyan hangosan beszél, ami vagy, hogy nem hallani tőle, amit mondasz."
(Ősi kínai mondás)
Mi látszik, hallik belőlem, ha nem beszélek? Ha egy szót sem szólok. Ki
beszél olyan hangosan, hogy a kimondott szót is elnyomja?
Mind többet hallok, olvasok a gondolat
hatalmáról: az vagyok, és azzá leszek, amit gondolok. A gondolat a
tudat "műve", de megbújnak benne ősi képzetek, eltemetett emlékek,
elnyomott vágyak, befejezetlen álmok, meglepő intuíciók és sok-sok
kutatás, töprengés. Amikor a tudatban formát ölt, és felismerem, hogy
mit gondolok, az már a végeredmény. Ki tudja, milyen forrásokból buzog
fel?
A gondolat az elsődleges valóság, legalábbis a
tetthez képest. Létezik, még ha meg sem mozdítom a kezem vagy a lábam.
Erről beszél a régi kínai bölcsesség. Ha nem is öntöm kimondott
mondatokba vagy leírt szavakba,
a gondolat nem tűnik el.
Elsőéves egyetemista koromban kollégiumi
lakótársaim fél év után bevallották, hogy félnek tőlem, mert szigorú az
arcom, erős vagyok, és sokszor teszek szűkszavú, de túlságosan találó,
gúnyosan sértő megjegyzéseket. Fizikai erőm láttán kialakult bennük a
félelem, hogy talán meg is verem őket, ha valami nem tetszik.
Megdöbbentem, és szégyelltem magam. Gúnyos és félelmetes lennék, én,
aki irtózom az erőszaktól, a fizikai vagy lelki bántalmazástól? Mégis
ilyennek láttak, éreztek, még ha később sikerült is meggyőznöm őket:
nem kell félniük. Megtanultam, hogy mások mást gondolhatnak rólam, mint
én magamról. Attól kezdve jobban vigyáztam az arckifejezésemre,
igyekeztem szelídebben nézni a világra, és meggondolni a szavaimat.
Minél bonyolultabbá vált az élet-játszma, minél
több volt a veszteni való, annál körmönfontabban óvakodtam kimutatni a
gondolataimat, a kimondásról, leírásról nem is beszélve. A létező
szocializmus 40 évében, amiből 30-at felnőtt fejjel éltem végig, ez
kiváltképp ajánlatos volt. Gondolatkommandó, szerencsénkre, nem
működött.
Azután változott a világ. Az emberek ma
másfajta hazugságokban hisznek, mint a Kádár-rendszerben. Nem tudom,
melyik rosszabb. Akkoriban nem kellett elhinni a meghirdetett eszméket,
csak nyíltan tagadni volt tilos. De még a járási párttitkár gondolatai
sem voltak veszélyben: otthon vagy egy magányos erdei sétán azt
gondolt, azt hitt, amit akart. Hazudni és "viselkedni" csak a
funkcióban, az apparátusban kellett.
Ma szuper-liberális gondolat- és
szólásszabadság van. Lehet tüntetni és hajléktalanként feküdni az
utcán. Lehet, sőt illik hallgatni és nézni a BBC-t vagy a CNN-t. A
multimédiás technológia agytekervényeink alá hatol, és beülteti, amit a
kommunikációs szupersztráda tulajdonosai és kiszolgálói akarnak. Piaci
eszközökkel és pszichikai erővel kényszerítenek, hogy belépjünk ebbe a
világba. Az elektronikus-digitális mezőben élő városlakóként nem tudunk
nem belépni, és a mindent lefedő mező észrevétlenül diktálja, mit
gondoljunk, azaz gondoskodik róla, hogy sok önálló gondolatunk ne
legyen. A jövő a digitális interaktív médiáé - most már te magad is
alakíthatod, szerkesztheted kedvenc csatornáid műsorát. Elhitetik, hogy
te döntöd el, mit nézel vagy hallgatsz, pedig dehogy! Legfeljebb a
nagyon is egysíkú kínálatból választasz, lenyomsz egy billentyűt, de a
lelked nem barangol szabadon az égi-földi tájakon.
A csúcstechnika lehetővé teszi az intelligens lakás megformálását is.
A "központi agy" vezérelte számítógép-terminálok tetszés szerint
fűtenek-hűtenek, kiveszik a mélyhűtőből a pulykamellet és kívánság
szerint megsütik, az automatikusan üríthető szennyestárolóból szín
szerint kiválasztják a ruhákat, elindítják a mosógépet - boldog részese
leszel a "globális elmeállapot"-nak. Almenü vagy szubrutin - ember
helyett. Ahogyan akartad.
Az egységes kódokkal szabályozható,
programvezérelt világgondolat-halmaz kiválasztja a megfelelő szubjektív
gondolattartományt, amit mentális PIN kódoddal előzőleg magad
engedélyeztél. Készen állnak az online vagy virtuális mondatok, csak ki
kell mondanod vagy le kell írnod (de ezt is csak akkor és addig, amíg a
beszédszintetizátor vagy a perszonális karakternyomtató el nem végzi
nevedben és helyetted). A mondat kész, legfeljebb jelentéktelen
módhatározó vagy kötőszó vagy benne, de nem te vagy már sem az alany,
sem az állítmány, de még a tárgy sem. Virtuális léted kiteljesül.
És a kínai mondás most is igaz lesz. Ordít
rólad, belőled a mesterséges (un)intelligencia. A kölcsönvett
viselkedés. A sok rád rakott gesztus. A rengeteg manipulált mozdulat és
hang. Mindez olyan hangosan beszél, hogy tényleg nem hallani, amit
esetleg te magad gondolnál. Ha ezek után még képes lennél rá. Mert te
adtad át a hatalmat a gép és a virtuális világ démonának. Azzal
kezdődött, hogy a gép megkönnyíti a nehéz fizikai munkát, és ez jó.
Folytatódott azzal, hogy kényelmed és szórakozásod bővítése egyre
határtalanabbá vált, és ez is tetszett. Azután a szórakozás
útvesztőjében eltévedtél, és nem vetted észre, hogy most már nem te
szórakozol, hanem veled szórakoznak. Kik? Hát a kínálat és fogyasztás
felkent papjai, emberszerű lakótársaid ezen a Földön. Olyanok, mint te,
csak iszonyúan gazdagok, és hatalmuk mindenre kiterjed. Ők sem akarnak
már önmaguk lenni, és szórakoztatónak találják, hogy egyre okosabb
gépekre bízhatják tenyésztésedet. Már nem gondolsz semmit, csak
engedelmeskedsz. Nincs mit kérdeznem tőled. Már nincs. Még nincs.
Ma már inkább az érdekel, mit gondolnak a jegesmedvék és a bálnák,
a fenyők és a tölgyek. Inkább beszélgetnék a vizekkel, kövekkel,
fémekkel és a gázok rezgő atomjaival. Mit gondol a kristály
rácspontjaiban tündöklő nátrium, amikor megeszem a sóskiflin, és mit a
hidrogén a vízcseppben, amikor letörlöm az arcomról?
Téged hallak, de nem értelek. Mit gondolsz, miért?
|