Centauri
MASSA CONFUSA II.
(részlet)

"Emberi feladatunk abban áll, hogy megtaláljuk azt a néhány receptet, amely csillapítja a szabad lelkek végtelen szorongását."

A Massa és Sziszüphosz

Nincs (sajnos?) egyetemleges analgetikum, arkánum vagy elixír, mely csökkentené "a szabad lelkek szorongását". Mi több, szorongásunk elrendelt szabadságunk tünet-együttese. Így hát, ha volna is arkánum erre, az nem szabaddá tenne, hanem formattálna. Ezt pedig nem ajánlom senkinek. Inkább a Massa Confusát, amelyben (én) morbid játékot, szó- és gondolat-alkímiát űzök; életveszélyes és valószínűleg értelmetlen mágia ez; szavakat rakok össze véletlenszerűen, vagy homályos érzésekre hagyatkozva; elemeket, vegyületeket öntögetve találomra (amint azt talán Tafy hajdani nőjének majdani veje is tette, mikor felrobbantotta magát a reálgimnázium kémia-szertárában - végül is hatékony kísérlet volt, és tetemes kár) a mondatszerkezetek lombikjaiba, és bizonytalan eredetű cinizmussal, mint bűzös spiritusszal, Bunsen-égőkkel felforralom: hátha aranyat forr ki! A nyelv volna számomra a Materia prima? Materia cruda, M. lapidis, szűzföld vagy szűztej, Massa Confusa; az anyag, nyers- és alapanyag, amelyet az alkímiában sosem neveznek meg pontosan; - érthető féltékenység -, ami hozzásegít majd megtalálnom (előállítanom) a lapis philosophorumot, a bölcsek kövét!; mely segít majd engem a transzmutációban, hogy aranyat "csináljak", vagy "arannyá" váljak! A Massa Confusa előállítását ajánlanám, amit nem másoktól harácsoltunk, nem kölcsön vagy bérbe vettünk, folyóból mostunk, találtuk, nyertük, vagy ivócimborákkal dobtunk össze! Azt az alapanyagot ajánlom, amit az ember a saját, rövid ("de széles") életéből állít elő, ő maga, nagyrészt egyedül, s amelynek segítségével, ha szerencséje engedi, jó csillagzat alatt áll, ha máskor nem is, élete utolsó percében kilehel néhány mólnyi aranyat! Ám jó lesz vigyázni, kit választ az efféle botcsinálta (más nem is lehet) modernkori alkimista gubernátorának, s miféle metódus szerint dolgozik! Olyat vajon, mint Faust Mephistója volt? A módszertant pedig lopjuk Carpentáriától?, aki azt mondta: próbáljunk ki mindent, hisz intő jel, borzalmas tudás van minden gomba-bazidiumban!; a Rend pusztán a Káosz leplezése. Hallgassak rá, és továbbra is blöfföljek össze mindent? Az írás mint etika - literatura moralis - nem forrt ki aranyat? Az írás mint szerelem - literatura amoris - nem forrt ki aranyat? Az írás mint magány, az írás mint pszichózis, nem forrt ki aranyat? S most valami ijesztően mással kísérletezem - mint amikor a nemesítésről áttérünk a génmanipulációra? Bármit, bármivel, bárhol kipróbálni? Talán gyermeteg felelőtlenség! Kit tudja, hogy míg egy-egy mondat rézüstje fölé hajlok, nem szívok-e tüdőre halálos mérgeket?, nem vész-e oda ép elmém, valódi életkedvem, esetleg szabadságom is!? Gondoljuk meg hát jól, ki legyen a gubernátor, mediátor, moderátor, és mi legyen a metódus! Azt pedig senki meg nem mondhatja, hogy kinek miből kell a Massa Confusát létrehoznia! De bármi legyen is a Massa előállításához használt szűzföld és metódus, arra ügyeljen mindenki, hogy ne kísértse meg e világi, analitikusi szándék! Ne adja el darabokban a piacon! Épp ellenkezőleg! A Massa tök olyan, akár egy breccsa. A Marble bazalt-kőbányáiban találtam gyönyörű breccsa-darabokat, melyek tökéletesen más színű, állagú és keménységű kőzetfélék félig olvadt, képlékeny gyantájából préselődtek össze, de! Összepréselődtek. Rideg kőzetekhez mérten képtelenül tarka, és mégis! Jobb, mint bármi egyéb, amit eddig kőfejtőkben láttam. Még azt sem mondhatnám, hogy ezek a nagyon különböző alkotó elemek oly aprók, hogy együttes káoszuk bizonyos távolságból már egynemű kőzetnek, alapkőzetnek mutatja magát (mint a nadapi andezit). Nem! Messziről is virít a sziklafal ordenáré, tropikus tarkasága, de valamiként oly egyenletes változatosságban, sűrűre, egészen organikusra préselve, hogy a szív megszakadna, ha ezt valami gigászi Sziszüphosz szétfejtené érckalapáccsal, s külön halomba rakná a sárga kőzeteket, meg a feketéket és a vöröseket; s ha megállna Küklopszokat is megszégyenítő munkája végén, győztes vigyorral rám nézne, csak annyit mondanék: Te vadbarom! Miért kell neked mindent szétbarmolni? - A Massa esetében épp ellenkező a feladat. Bár - efelől nincs kétségem - mindannyiunkra száz Sziszüphosz jut, akik életünket, gondolatainkat, minden tettünk és mulasztásaink összességét igyekeznek szétkalapálni, eltalicskázni, de rakjuk össze jól a Massa-breccsát, hogy Sziszüphosz esélytelen balfék maradhasson! Érvényesülésünk, e világi, rövid-perspektívánk csábít majd, erre-arra, hogy mi magunk barmoljuk szét a breccsát, de! A már kedden beváltható csekk helyett lebegjen a szemünk előtt az opus magnum, a Massa-masszívum, és tektonikus erőket halmozva fel magunkban, valami önmagunk alá való gyűrődéssel ezeket a konglomerátumokat préseljük egybe, mégpedig olyan meggyőző erővel, hogy száz balfasz Sziszüphosz, a kor szelleme se tudja szétkalapálni! És hogy tudjunk ellenállni, néha legalább, nézzünk fel a Január éji Égre! Amikor a Jelenkor szelleme akarna fragmentumokban látni és használni, amikor keddről szerdára virradóan "érdemesnek" látszik odaadni azt a keveset is, gondoljunk az Egészre! Üzletünk osztalékát próbáljuk meg a legnagyobb lépték szerint bruttósítani, s hamar rájövünk: nincs olyan ajánlat, amelynek visszautasítása megrövidítene minket. Ha pedig mindez nem segít, szedjük a mizantrópiumot, és vigyázzunk a protuberanciákkal!

A Massa szaga

(...) De talán a Massa Confusa valójában nem is az, aminek néha látszik! Nem annyira titkos alapanyag, mely időről-időre kiforrja az aurumot, sokkal inkább hasonlatos ama Solarishoz! Kavargó, örvénylő, vonzó és borzasztó, körmönfont erő(tér/ség/), amelybe a magam fajta úgy menekül (és csakugyan menekül!), mintha e (sár)világ síró völgyiből valami édes-nagy Pokolba bújna! Ahol bármit tönkre- vagy jóvátehet! A Massza típusosan az a Valami, amit rettegve imád az ember, akár egy Istent! Még istentelenségét is imádva imádja! Részvéttelenségét, gyalázatos matematikáját, dögkút parfümjeit - ó, milyen különös, hogy a rothadó tetem szaga milyen édes! Egyenest negédes! Édesség, ilyen kimondottan elegáns, visszafogott sziruposság miként lehet mégis gyomorforgató!? Amint mondják, az Élet is az, a dolce vita! (Édes és gyomorforgató.) Tán az oszló tetemből az Nagy Élet édessége illan akkor, mikor dögkút sír-sötétjébe hull!? S ha ez a cukrosság eliminál a rothadó Cen-cupákból, ez egyben vajon nem az Nagy Lélek csirize is?