|
|
Mesterházi Márton
AHOL ÉLÜNK
Nyilvánvalóan igazságtalan világban
élünk, ahol bizonyos nézőpontokból ez a mi tucatnyi nyavalyával
küszködő kis országunk tejjel-mézzel folyó Kánaánnak látszik. Ama
bizonyos nézőpontokról olyankor szerzünk tudomást, amikor valamely
vidéki város szélén oly iszonyatosan kezd bűzleni egy otthagyott
kamion, hogy kivonul a Járványügy, és fölleli húszegynéhány illegális
menekült rohadó tetemét.
Szerencsés esetben a hasonlóan illegális
menekülteket (akik minden vagyonukat a vállalkozásba fektették) a
menekítők lerakják a zöldhatáron, elveszik az útlevelüket, a maradék
vagyontárgyaikat, adnak nekik két egyforma pofont, s egy rúgással
elindítják őket a tejjel-mézzel folyó felé...
E munkás világ nyomor-övezeteiről szégyellnivalóan keveset tudunk. Bár sokat talán nem is kellene.
Felfogható igazságot
(igaz ismeretet, tudást) kellene szolgáltatnunk, elsősorban magunknak.
Anynyit például mindenképpen, hogy e népek nyomoráért a felelősség a
hajdani gyarmatosítók otthagyta állapotokat és a két dicső
felszabadító, a Szovjetunió és az Egyesült Államok próbaháborúit
terheli.
A fehér ember bűne? Őspatkány ez is, meg nem
gondolt gondolat. Ne akarjuk rezsimek bűnéért véresre korbácsolni
magunkat. Ne akarjuk "Hinaus mit uns" kiáltásokkal ünnepelni azokat,
akik - a világ igazságtalansága fölötti felháborodásukban - kisvárosi
bölcsődéket robbantanak fel.
Azt se hagyjuk, hogy a médiában felbukkanó
némely tudósítás a könynyeinket facsarja. Az érzelgés nem visz jófelé.
Érteni - a lehetséges és tisztességes mértékben
felfogni -, hogy mi történt. Hogy a kettészakadt világ mindkét fele
igazságtalanságban él.
A nyomor-övezetek szállásain éhínség, fegyver,
vakhit és kolera dúl. Értelmi - nemcsak erkölcsi - kötelességünk
megismerni ennek tényeit.
De tudnunk kell, hogy abszurdumban kínlódik a
világ gazdagabbik fele is. Itt az esztelen pazarlás, a
környezetpusztítás, az agy- és szívelhájasodás garantálja a harmónia
teljes hiányát.
Meggyőző boldogságot
szolgáltatni a század nyomorúsága által megmérgezett népeknek -
széttárhatjuk a karunkat könnypárás szemmel: nem megy. A világ nyomorgó
százmillióit nem fogjuk megváltani. Sem jótékonykodással (az ő
rezsimeik oroszlánrészét zsebrevágják), sem világszakértő
top-menedzserek rendszabályaival. Helyettük, az ő ön-részük (tudásuk,
akaratuk) nélkül értelme sincs.
Ha legalább az ős-szabályt betartanák a "mi"
rezsimeink, hogy nil nocere, nem ártani. Lám, a meddő jámborság
óhajtozása. Mert betartathatjuk-e a mi rezsimeinkkel a nil nocere
szabályát?
Alapvető kérdés rejlik itt a mélyben:
Ha már a nyomorgó százmilliókat nem, megválthatjuk-e önmagunkat?
Emberfeletti feladat
Mérsékeljük tehát egyetlen részfeladatra.
Például szánjuk el magunkat, hogy megszüntetjük
- de legalább korlátozzuk - az esztelen pazarlást. Nem az Egyesült
Államokban, csak itthon, ahol kezdő létünkre már szép eredményeket
produkáltunk.
Ésszerű célkitűzés, hiszen a pazarlás senkinek se jó.
?
Csak a rendszernek. Mivel a rendszer alapelve a profit, profit pedig pazarlás nélkül nem jön létre.
A rendszer nyugalmi helyzetben is hatékonyan
képviseli az érdekeit. Már a reklámban a legváltozatosabb stílusokat
találjuk, az ordenárétól (fogatlan öregek mankós-járókeretes versenyt
vánszorognak az áhított termékért) a fennköltig (a termék által
megismered önmagad, küzdesz és bízva bízol stb.).
De ha fenyegetés éri, a rendszer offenzívába
lendül. Néhány éve, mikor a dohányárut hirdető óriásplakátok betiltása
lassacskán a törvényhozás elé került, kéthasábos cikk tiltakozott
ellene. Nem valami ócska szennylapban, hanem a Népszabadságban. A
teljes nevét aláíró - pártatlan - szakértő a külkereskedelmi mérleg
30%-os romlásával, 25%-os munkanélküliséggel, már-már a nemzethalál
víziójával riogatta a közvéleményt.
Komoly lecke.
A pazarlás megszüntetése (korlátozása)
érdekében csak szervezett rendszerellenes tevékenységgel léphetünk föl.
Legyünk bátrak, mint az oroszlán, és ravaszak, mint a kígyó.
"Emberfelettinek azokat a feladatokat nevezik, amelyeket az emberek hosszú idő alatt végeznek be."
|