←Vissza

 
 
 
 
 
 

Mesterházi Márton
AHOL ÉLÜNK

Nyilvánvalóan igazságtalan világban

élünk, ahol bizonyos nézőpontokból ez a mi tucatnyi nyavalyával küszködő kis országunk tejjel-mézzel folyó Kánaánnak látszik. Ama bizonyos nézőpontokról olyankor szerzünk tudomást, amikor valamely vidéki város szélén oly iszonyatosan kezd bűzleni egy otthagyott kamion, hogy kivonul a Járványügy, és fölleli húszegynéhány illegális menekült rohadó tetemét.
    Szerencsés esetben a hasonlóan illegális menekülteket (akik minden vagyonukat a vállalkozásba fektették) a menekítők lerakják a zöldhatáron, elveszik az útlevelüket, a maradék vagyontárgyaikat, adnak nekik két egyforma pofont, s egy rúgással elindítják őket a tejjel-mézzel folyó felé...
    E munkás világ nyomor-övezeteiről szégyellnivalóan keveset tudunk. Bár sokat talán nem is kellene.


Felfogható igazságot

(igaz ismeretet, tudást) kellene szolgáltatnunk, elsősorban magunknak. Anynyit például mindenképpen, hogy e népek nyomoráért a felelősség a hajdani gyarmatosítók otthagyta állapotokat és a két dicső felszabadító, a Szovjetunió és az Egyesült Államok próbaháborúit terheli.
    A fehér ember bűne? Őspatkány ez is, meg nem gondolt gondolat. Ne akarjuk rezsimek bűnéért véresre korbácsolni magunkat. Ne akarjuk "Hinaus mit uns" kiáltásokkal ünnepelni azokat, akik - a világ igazságtalansága fölötti felháborodásukban - kisvárosi bölcsődéket robbantanak fel.
    Azt se hagyjuk, hogy a médiában felbukkanó némely tudósítás a könynyeinket facsarja. Az érzelgés nem visz jófelé.
    Érteni - a lehetséges és tisztességes mértékben felfogni -, hogy mi történt. Hogy a kettészakadt világ mindkét fele igazságtalanságban él.
    A nyomor-övezetek szállásain éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúl. Értelmi - nemcsak erkölcsi - kötelességünk megismerni ennek tényeit.
    De tudnunk kell, hogy abszurdumban kínlódik a világ gazdagabbik fele is. Itt az esztelen pazarlás, a környezetpusztítás, az agy- és szívelhájasodás garantálja a harmónia teljes hiányát.


Meggyőző boldogságot

szolgáltatni a század nyomorúsága által megmérgezett népeknek - széttárhatjuk a karunkat könnypárás szemmel: nem megy. A világ nyomorgó százmillióit nem fogjuk megváltani. Sem jótékonykodással (az ő rezsimeik oroszlánrészét zsebrevágják), sem világszakértő top-menedzserek rendszabályaival. Helyettük, az ő ön-részük (tudásuk, akaratuk) nélkül értelme sincs.
    Ha legalább az ős-szabályt betartanák a "mi" rezsimeink, hogy nil nocere, nem ártani. Lám, a meddő jámborság óhajtozása. Mert betartathatjuk-e a mi rezsimeinkkel a nil nocere szabályát?
    Alapvető kérdés rejlik itt a mélyben:
    Ha már a nyomorgó százmilliókat nem, megválthatjuk-e önmagunkat?


Emberfeletti feladat

Mérsékeljük tehát egyetlen részfeladatra.
    Például szánjuk el magunkat, hogy megszüntetjük - de legalább korlátozzuk - az esztelen pazarlást. Nem az Egyesült Államokban, csak itthon, ahol kezdő létünkre már szép eredményeket produkáltunk.
    Ésszerű célkitűzés, hiszen a pazarlás senkinek se jó.
    ?
    Csak a rendszernek. Mivel a rendszer alapelve a profit, profit pedig pazarlás nélkül nem jön létre.
    A rendszer nyugalmi helyzetben is hatékonyan képviseli az érdekeit. Már a reklámban a legváltozatosabb stílusokat találjuk, az ordenárétól (fogatlan öregek mankós-járókeretes versenyt vánszorognak az áhított termékért) a fennköltig (a termék által megismered önmagad, küzdesz és bízva bízol stb.).
    De ha fenyegetés éri, a rendszer offenzívába lendül. Néhány éve, mikor a dohányárut hirdető óriásplakátok betiltása lassacskán a törvényhozás elé került, kéthasábos cikk tiltakozott ellene. Nem valami ócska szennylapban, hanem a Népszabadságban. A teljes nevét aláíró - pártatlan - szakértő a külkereskedelmi mérleg 30%-os romlásával, 25%-os munkanélküliséggel, már-már a nemzethalál víziójával riogatta a közvéleményt.
    Komoly lecke.
    A pazarlás megszüntetése (korlátozása) érdekében csak szervezett rendszerellenes tevékenységgel léphetünk föl.
    Legyünk bátrak, mint az oroszlán, és ravaszak, mint a kígyó.
    "Emberfelettinek azokat a feladatokat nevezik, amelyeket az emberek hosszú idő alatt végeznek be."