Horgas Judit
Fák közt, padon - a Károlyi-kertben
Ács Irén fotójával

A főváros közepén csak nagy úrnak lehet kertje, s ország-világ tudja, hogy a Károlyi-kert tulajdonosa nagy úr, s mi több, általánosan kedvelt és tisztelt úr is egyszersmind.
Nagyurakból mindig jutott elég: Bonfini szerint már Mátyás király is itt vadászott - ha nem is a Károlyi-kertben, de az egykor ugyanitt fekvő vadasparkban. A terület még évszázadokig beépítetlen marad, majd egyre nagyobb és díszesebb épületekhez csatolt kertté alakul, és több mint százszorosára nő az értéke.
1769-ben Károlyi Antal ezredes, szatmári főispán vásárolja meg a 14 300 négyzetméteres területet, így kerül a Károlyiak birtokába, a fényűző palotában a királyi család tagjait fogadják különböző jeles alkalmakkor. 1800 májusában, József nádor feleségének nevenapján a tánctermet kétezer viaszgyertya világítja meg, a kertből akácillat árad, a leleményes pesti házurak a század vége felé ezért magasabb bért számítanak a kertre néző lakóknak. Később más vendégek költöznek be: Jellasics, majd Haynau, aki a tulajdonos Károlyi Györgyöt foglyul ejtve elfoglalja a megüresedett épületet. Battyhány Lajost is itt tartóztatják le, a palotában sötét tervek szövődnek, de a kert egyre szépül, a ház ura is visszatérhet rabságából, hogy a karcsú datolyapálmák tövében költse el reggelijét, lobéliák és cineráriák között, egyszer már azt rebesgették, hogy a grófi család elhányatja onnan a falakat és vasrácsozattal különzi el a kertet az utczától. Mily gyönyörűség kinálkozott volna a Czukor, s a Magyar utcza lakóinak! El se merjük képzelni!
A falak még évtizedekig állnak, a ház és a kert apáról fiúra száll, végül a család két ágát egyesítő Károlyi Mihály gróf birtokába kerül, de jó, hogy megvan legalább a kert, s éppen mivel a Károlyi grófoké, biztosítva vagyunk arról is, hogy egyhamar be sem építik, akkoriban ez már semmire nem garancia, az események gyorsan peregnek, 1919 februárjában a földreform bevezetéseként Károlyi kiosztja saját kálkápolnai birtokát a földtelen parasztok között, mélyen barázdált arcukból a meglepetés, a csodálat és a gyanakvás valami leírhatatlan keveréke sugárzott felém, a kommunisták és a reakciósok egymásra találnak a Károlyi-féle harmadik erő, a polgári demokrácia gyűlöletében, március 20-án megérkezik a Vix-ultimátum, 21-én megjelenik  egy hamisított proklamáció, amelyben Károlyi átadja a munkásosztálynak a hatalmat; ezt már nincs mód megcáfolni: a sajtó a szocialisták kezében, Kun Bélát Váry főügyész hajlongások közepette személyesen bocsátja szabadon. A főváros népbiztosai kimondják az addig magántulajdonban lévő, nagyobb területű kertek megnyitását. Rettegnünk kell-e ettől az új világrendtől, vagy pedig forró szerelemmel zárni szívünkbe? A forradalmi kormányzótanács elrendeli a proletárhadsereg megalakítását, a hamis hírek terjesztőire akár halálbüntetés is kiszabható, a címeket eltörlik.
A szépséges Károlyi-kert arisztokratikus csendjét ma apró proletárok ujjongása verte fel. Az áprilisi aranyos verőfény nem unatkozik többé az elhagyottan kígyózó fehér utakon, margaréta helyett sok színes kicsi folt nyílik a frissen serkedt fű zöld bársonyában, sok színes kicsi pesti purdé, akikből egyszer biztos rossz keserű pesti jassz fejlődött volna az aszfalt porában, de itt a zöld gyepen, a tavasz ujjongó ünneplésében lelkileg, testileg egészséges ember lesz belőlük.
Nem lesz, a Tanácsköztársaság leverése után még jó ideig csendes a kert, csak 1928-ban vásárolja meg a főváros, akkor átépítik, a kőfalakat lebontják, a harmincas évek elejétől újra látogatható, az egykori palotaudvaron szabadtéri hangversenyeket rendeznek, a palotában képtár nyílik, később megfordul itt a Baross szövetségtől a Pedagógus Szakszervezeten át a Lenin Intézetig sok mindenki, lesz Műszaki Könyvtár és végül Petőfi Irodalmi Múzeum, nevelődnek a keserű jasszok, kavarog az aszfaltpor az orchideák helyén.