Szentgyörgyi Zsolt
MADAGASCAR

Ezekben a vészterhes hónapokban tartományunk lakosságát szüntelenül beriberi és váltólázak kínozzák. Az évnek ebben a szakaszában az időjárás általában a következőképpen alakul: a kényes, májszínű hajnalokat pikkelybe vont nappalok követik, amelyek már kora délután barnára kopva lógnak a háztetők felett, még sincsen hideg. A lámpafénytől harmatos utcákon madárszerű, feketekalapos emberek járnak, lidérces álmoktól sápadt arccal, és a sekrestyés minduntalan a barométer ingadozását figyeli. Néhány évvel ezelőtt egy bizonyos hajóskapitány, akire holtan találtak kabinjában, szintén észrevételeket tett e tekintetben. Hajónaplójában többek között ezeket jegyezte fel: "Nevezett helyen mind a nappalok, mind az éjszakák szinte végtelen hosszúak. Kiváltképpen napnyugta után a levegő egyre jobban telítődik az algák illatával, és ha egy bádogvödröt láncon leengedve vizet akarnánk meríteni, erősen tartani kellene, hogy a vízbefúltak rákapaszkodnak."
    Mi azonban, akik időnk legnagyobb részét az irodaház termeiben töltjük és csupán a késő esti órákban jövünk az utcára elő, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy mindezeket a természeti jelenségeket észre sem vesszük. Tudnivaló ugyanis, hogy aki titkár akar lenni, annak elszánt szorgalommal kell tudását bővítenie. Télen és nyáron, éjjel és nappal másra sem gondolnia, mint a hivatalos ügyiratokban felvetett problémák lehetséges megoldásaira. Így végül, miután évtizedeken át ennek megfelelően járt el és gyakorlatra tett szert, képessé válik, hogy egy ügyiratot minden szempontból alaposan megvizsgáljon anélkül, hogy elhamarkodottan állást foglalna, és az érveket, ellenérveket felsorakoztatva hibátlanul ítélje meg a helyzetet. Ám a felhők, amelyek a filozófusok szerint égi lábasok és edények, mégis bizonyos jelentőséggel bírnak számunkra, akaratlanul is érzékeljük jelenlétüket, amikor az épület lépcsői előtt egy pillanatra megállva szétszéledünk. Ki-ki elindul hazafelé vagy legalábbis olyan hely után kutat, ahol az esernyő hiánya nem okoz különösebb kényelmetlenséget. A merészebbek kerékpárokra ülnek, és egyre kisebbnek látszódva távolodnak tőlünk, miközben elismerő, mégis kétkedő mosollyal nézünk utánuk. Még jóval később is eszünkbe jutnak, megpróbáljuk magunk elé képzelni őket, amint elszántan tekernek keresztül a sötétségen, az éjszakával ellenkező irányban, mely a mellükre fagy.
    Előfordul, hogy útközben leülök egy padra, és a távolból hallani lehet, ahogy a tolató vonat a forgalomirányító útmutatásait követve megáll, azután elindul megint, miközben az esti levegő gyapotként lóg a fák csontos kezén. Némileg hitetlenkedve gondolom ilyenkor, hogy a fák maguk is élőlények, ám magukat élettelennek tettetve próbálnak túljárni az eszünkön, és megátalkodottságukban inkább az egész életüket egy helyben állva töltik, nehogy fény derüljön titkukra.
    Más alkalommal viszont betérek egy alumínium étterembe, hogy bekapjak egy falatot. Esetenként csak egy tojást, feketét, máskor pedig olyan fűfélét, ami a dombokon terem. A halk szavú és készséges pincérek jól ismerik szokásaimat, amint belépek az ajtón, odavezetnek az előkészített asztalhoz. Innen már nem esik messze a hely, ahol az éjszakákat töltöm. Végig kell menni a félhomállyal kövezett utcán, keresztülbotorkálni a kapualjon, ahol a hordókat tartják, elhaladni az alvó macskák között és megmászni az emeletre vezető lépcsőt, itt a folyosó savanyú vakolata alatt a lefolyók vize kering.
    Kopogtatásomra aggályos öregasszony nyit ajtót. Éppen ezért, ha szerét ejthetem, nem kapcsolom fel a villanyt, hanem ruháimat a sarokba dobálva nyomban ledőlök az ágyra, és az egyik fülemet sztetoszkópként a párnára hajtva mozdulatlanul fekszem, hallgatva a párna belsejéből jövő finom zúgást, amely megtévesztésig hasonló a tengeri kagylók belsejéből jövő finom zúgáshoz. Meglehetősen sok idő telik el ezzel, közben a végtagjaim egyre nehezebbé válnak. Használhatatlan dolgok. Mint azok a szélcsiszolta, gazdátlan kövek, amik a fagyos sivatagok szurdokaiban heverve kitűnő otthont biztosítanak a fülbemászók számára.
    A tartomány vezetői közben is tanácskozásokat tartanak a váltólázakkal szembeni óvintézkedésekről, s arról, hogy a hermelinek és az éjféli kutyák nagyon elszaporodtak, és veszélyeztetik az aratás sikerét. A helyzet tarthatatlan voltát legjobban az általános megbízott fejezte ki beszédében, amikor így szónokolt: "Az előbb említett károkozók és bajtársaik fel-alá kószálnak a határban, a széljárta mezőkön. Körülszimatolnak és ólálkodnak, szüntelenül terveket szőnek, borsot törnek az orrunk alá. Az elmúlt idők során különféle módon próbáltunk meg tevékenységük ellen védekezni és elrettentő példát statuálni: vegyi anyagok, szerszámok és vasak alkalmazásával. Mostanra azonban világossá vált, hogy fáradozásaink, az ezzel járó megnövekedett költségek ellenére sem vezettek megfelelő eredményre. A határvidékek lakossága panaszos levelek áradatával ostromolja hivatalainkat, és nem szűnnek elégedetlenségüket kifejezni. A tisztek sípjaikba fújnak, utálják és megátkozzák a kártékony élőlényeket, mások színes tükröket akasztanak a fákra amulett gyanánt. És akkor még semmit sem szóltunk a hernyók családjáról, valamint a váltólázak által okozott példátlan megpróbáltatásokról."
    Miközben így tanácskoztak és megbeszéléseket tartottak, az éjszaka kolosszussá növekedett és a hátunkat nyomta. Frizurája göndör volt a füsttől, a házak összekuporodtak. Az istállókban a lovak lehajtották a fejüket és várakoztak, vagy legalábbis úgy látszott, mintha várakoznának. Odafent az égen, a felhők megint összegyülekeztek, alább ereszkedtek és megfeneklettek a háztetők között. A konyhakredencen a szamovár: aludt.
    Azután három vagy négy napig megszakítás nélkül esett az eső, és a felduzzadt folyó már azzal fenyegetett, hogy áttöri a gátakat, amikor váratlanul elterjedt a híre, hogy városunkba karaván érkezett. Legelőször a telegráfus jelentette jöttüket. A kirendeltség parancsnoka tele aggodalommal és baljós előérzettel kémlelt ki az ablakon, de nem látott mást, mint az esővíztől rothadó traktorokat és az udvaron nagy halomban heverő, átnedvesedett tűzifát. Mindnyájan tudjuk azonban, miről van szó. Ezek az úgynevezett vándorlók általában szomorú sorsú emberek, akik az országutak végtelen csíkjait követve hol itt, hol ott ütik fel táborhelyeiket. A hatóságok természetesen sehol sem nézhetik jó szemmel jelenlétüket.
    A telegráfus által terjesztett információ megalapozottsága hamarosan bizonyítást nyert, és az irodaépület folyosóján állva megpillantottuk az érkező menetet. A királynőjüket őrző lakókocsi oldalára csillogó betűkkel festették, hogy madagascar, és az esőzés pillanatnyi enyhülésén felbuzdulva a helyi lakosok közül néhányan a lakókocsi köré gyűltek bámészkodni. Igyekeztek belesni az elfüggönyzött ablakon. Az újonnan érkezettek azonban nem vesztegették az időt, egyből munkához láttak és kihirdették, hogy aznap este előadást tartanak. A kötéltáncos hajlongani és tornázni fog a magasban, előveszik ketrecéből a kobrát, a zsonglőrök különféle színű gömböket dobálnak a levegőbe, miközben az oroszlán békésen hever.
    A kirendeltség parancsnoka reményét fejezte ki, hogy másnap reggelre csupán hűlt helyük marad, félig vízzel telt, ott felejtett nyomok a sárban, és mindannyian visszaültünk íróasztalainkhoz, hivatalos feladatainknak szentelve magunkat. Elég az hozzá, hogy azokban a baljóslatú időkben rengeteg keserűség gyűlt fel láthatatlan szívemben, és a gyomromban egy lefelé fordított béka megfagyott, uszonyos kezekkel kapirgált. Ám néhány hét múlva, amikor szokás szerint kisebb pénzösszeghez jutottam, mégis különös, újonnan támadt szakértelemmel láttam a problémák megoldásához. Egy ütött-kopott, horpadt fedelű bőröndbe dobáltam a legszükségesebb holmikat, és a pályaudvarra siettem anélkül, hogy bárkinek búcsút mondtam volna.
    Alig titkolt megelégedettséggel gondoltam, hogy végleg elhagyom ezt a tartományt, és vele együtt elmaradnak mögöttem a segédek, a nyúltenyésztők, a keményszívűek, az arisztokraták, a biciklisták, a rokonok, a pápaszemesek, a varázslók barátai, a tanácsosok, a kufárok, a szerencsétlenségek áldozatai, a szakállasok, a huhogók, a varangyosok, a halálraítéltek, az inasok, a szemfényvesztők, a finom ízlésű hölgyek, a szendergők, az angyalcsinálók, a kocsmatöltelékek, a matematikusok, a léhűtők, a kutyafejűek, a közönséges hülyék, a félszeműek, a szentek, a hajcsárok, a víz alatti lények, a zsaruk, a melankóliások, a szemfelszedők, a kárhozottak, a tekintetes asszonyok, a lópreparátorok, a hajótöröttek, a talpnyalók, a lefejezettek, a széptevők, a tévedhetetlenek, a tyúktolvajok, a koporsósok, az álbarátok, a virágokkal hímzettek, a szerelők, a mikulások, a négy lábú állatok anyjai, a tévelygők, az utcaseprő bácsik, a méregkeverők, egyszóval mindazok, akik ezen a tájon vertek tanyát.